HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS 1386. június 24-én született az olaszországi Capestrano városkában. Apja német zsoldoskapitány volt, akit hét évesen elveszített. Otthon nagyon tehetséges tanulónak mutatkozott, majd Perugiában jogot tanult, és egy ideig bíróként dolgozott. Később Perugia és környéke…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

»Az Isten nem szorul rá arra, hogy én külsőleg is hajlongjak előtte.«   1) Nem "szorul rá" az igaz, de te rászorulsz és neked igenis kötelességed. A király vagy köztársasági elnök sem szorul rá, hogy tiszteletet mutass felé, ha megjelensz előtte. Nem az Isten szorul rá a te külsőleg is…

Szólj hozzá!

2022.10.23 - Vasárnap 19.00 Le(g)ó mesék 19.15 Életvezetés – Beszéljük meg (ism.) 20.30 Szeretetláng 20.45 Budai hét 21.00 Mária köszöntő 21.30 Keresztényként Európa (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő liturgia (ism.) 23.40 Képújság    …

Szólj hozzá!

»Én vallásos vagyok, de az én vallásosságom nem külső vallásgyakorlatokból áll.«1) Ez éppen olyan beszéd, mintha valaki azt mondaná: én jó hazafi vagyok, de nem tartom magam a hazafiság gyakorlatához, az állami törvényekhez, a honpolgári kötelességteljesítésekhez. Adót nem fizetek, a honvédelem elől…

Szólj hozzá!

A New Age és a katolikus hit      Azt el lehet ismerni, hogy az un. "New Age vallásosság" valamiképpen az emberi természet jogos spirituális igényére válaszol, ugyanakkor ki kell mondani, hogy ezt a keresztény kinyilatkoztatással szembeálló módon teszi. – És ez a lényeg!     A New Age…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

»A modern társadalom megvan vallás nélkül is.«1) Nem nagyon van meg és ahol megpróbál nélküle meglenni, mint a marxista-kommunista-ateista országokban, ott pokol és örökös fegyház az emberek élete. Ahol nincs vallás, ott a társadalom ragadozó farkasok marakodó helye: ott kizsákmányolás van és…

Szólj hozzá!

A megtévesztő szellem örök igyekezete      Az elmúlt években, számosan rossz néven vették tőlem, hogy felhívtam a figyelmet a http://nagyfigyelmeztetes.hu. netes oldal egyházellenes hazugságaira. Nos, azóta hallgatnak, miután a történések és az egyházi intézkedések is engem igazoltak! (A honlap is…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

2022.10.21 - Péntek 19.05 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 20.00 Nyitott szemmel (ism.) 20.20 Szeretetláng 20.35 Budai híradó 20.50 Mária köszöntő 21.30 Párbeszéd – Párbeszéd az emberért (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából 23.35…

Szólj hozzá!

»Mi hasznom nekem a vallásból? Hoz az valamit a konyhára?«1) Így csak a tompult elméjű ember beszél, egy a minden magasabb hivatásról lemondó alacsony érzületű. Mi hasznom a vallásból? Éppen úgy kérdezhetnéd ezt is: Mi hasznom a becsületből? Mi hasznom a hazából? Mi hasznom a gyermekeim tiszta…

Szólj hozzá!

     Néhányan szememre vetik, hogyha az általam képviselt óvatos szemlélettel nézték volna már a maguk korában is a nagy Mária-jelenéseket, akkor az egyházi hatóságok, tán máig sem ismertek volna el egyet sem! Ez természetesen nem igaz! Sajnos, súlyos csúsztatásba tévednek a vádaskodók, hiszen…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Október 19-én emlékezik az Egyház Alkantarai Szent Péterre. Miközben Európában a reformáció hatására sok szerzetes elhagyta a kolostorokat, Spanyolországban egy ellenkező irányú reform valósult meg. Loyolai Szent Ignác rendalapítással, Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János a karmelita,…

Szólj hozzá!

»Jobb vallás nélkül élni.«1) Hogyne: a kutya és a féreg is megvan vallás nélkül! Amíg magasabb igényeid nincsenek és magasabb rendeltetés tudatára nem ébredsz, mint amilyen az ösztönéleted színvonala, addig jobb vallás nélkül élni. Enni, inni, aludni, szórakozni, az ösztöneidet kiélni: azt elvégre…

Szólj hozzá!

     Előző cikkemben kitértem egy, a garabandálinak tulajdonított üzenet kétségkívüli igazságára, Marie Julie Jahenny krisztusi figyelmeztetésére, s a "látnokok" és üzenetek mértéktelen elszaporodására! Sajnos, minden szemelvényem "falra hányt borsó" azok számára, akiket érintenie kellene! Az…

Szólj hozzá!

2022.10.19 - Szerda 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő liturgia (ism.) 23.40 Képújság      Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet…

Szólj hozzá!

Október 19-én emlékezik az Egyház Alkantarai Szent Péterre. Miközben Európában a reformáció hatására sok szerzetes elhagyta a kolostorokat, Spanyolországban egy ellenkező irányú reform valósult meg. Loyolai Szent Ignác rendalapítással, Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János a karmelita,…

Szólj hozzá!

»A vallás álszenteket nevel.« 1) Ó igen, éppen úgy, mint ahogy a legértékesebb anyaföldből is teremhet gaz és bojtorján. Azért mégis esztelenség lenne meg nem becsülni a jó talajt s benne látni a baj okát. A vallásosság talajából is fakadhat torz és elferdült növény, de a dolgok értékét okos ember…

Szólj hozzá!

      Nyilvánvaló, hogy az Egyháznak nagyon körültekintően kell ezekben a dolgokban állást foglalnia! Egy valódi magánkinyilatkoztatás látnoka és terjesztői környezete, nyomban leáll egy esetleges egyházi tiltás esetén! Ilyen helyzet állt fenn, amikor az Isteni Irgalmasság ügyét 1959. március 6-án a…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/5EaIhupSLHM Elmélkedések a Szűzanyáról és arról a fájó kérdésről, hogy miért sír? A néma anyai könnyek a legbeszédesebbek.

Szólj hozzá!

»Fő az, hogy mindenki becsületesen éljen, a vallás mellékes.«1) Először is, épp azért kell vallás, hogy mindenki becsületes lehessen! Másodszor: aki nem vallásos, vagyis aki Istennel szemben nem teljesíti kötelességét, az már ezen a címen sem nevezhető becsületesnek. A helyes, ha mindenki teljesíti…

Szólj hozzá!

Harcban állunk 2      (A tegnapi cikk folytatása.) 1945-ben olyasmi történt, amit nem lehet jóvátenni. A kommunisták, megfelelni igyekezvén az ázsiai diktatúra követelményeinek, elzavarta, megölte és kirabolta azt a társadalmi réteget – a parasztságot –, amely genetikailag önmagában hordozta a haza…

Szólj hozzá!

Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben... (Mt 24,4-5) Válasszuk el a búzát a pelyvától!       A spanyolországi Garabandálban a Boldogságos Szűzanya világos próféciát adott Conchita Gonzálesnek 1962. decemberében: "Miután a garabandáli jelenések…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása