HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

https://youtu.be/pPQDmLq25eoh Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy túlzás-e a katolikus Mária-tisztelet? Bangha Béla SJ: Mi indította Istent arra, hogy egy teremtményt, egy asszonyt, egy szűz leányt állítson be a megváltás kozmikus nagyságrendű isteni művébe?

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Forrás 1   Forrás 2Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete. A szektás hit lelki…

Szólj hozzá!

Az Irgalmasság Anyja végül győzedelmeskedik!      A csodás események hírére megindult a hívek hatalmas zarándoklata. Ropoly Ferenc plébános a püspökség felé való jelentésre és a nagy közérdeklődésre felfigyelt az egyházi hatóság és addig, amíg az esemény kivizsgálása nem történt meg, megtiltotta a…

Szólj hozzá!

2022.07.31 - Vasárnap 15.00 Irgalmasság órája 15.30 Gyereksarok 16.00 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 18.30 Zsolozsma 19.00 Életvezetés – Beszéljük meg (ism.) 20.15 Élő liturgia (ism.) 20.30 Szeretetláng 20.45 Budai hét…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/ujeB1jAmzJo Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy valóban figyelünk-e az Égi Anya kéréseire? Teljesítettük-e a Szűzanya fatimai kéréseit?

Szólj hozzá!

Forrás 1  Forrás 2 Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete. Az istentelenség és a szekták…

Szólj hozzá!

Máriát dicsérni hívek jöjjetek!      Az eseménynek híre ment, és másnap, augusztus 22-én reggel 8 órakor a falu népe, a dolgát félbehagyva, a templomba gyülekezett és a kántortanító vezetésével vonult a Szentkúthoz. A remete a népet a hegytetőn várta térdelve, azon kereszt előtt, amit négy évvel…

Szólj hozzá!

2022.07.30 - Szombat 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Eucharisztikus kongresszus – NEK 2020 10.20 Szeretetláng 10.30 Párbeszéd –…

Szólj hozzá!

Forrás 1  Forrás 2Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete. A nyomor és tudatlanság…

Szólj hozzá!

      A Regnum Marianum Fogadalmi Templom alapkövét 1925-ben rakták le, benne a Tanácsköztársaság bukását is megemlítő dokumentumot elhelyezve. A tényleges munkálatok 1926 nyarán kezdődtek Kotsis Iván tervei alapján. A kupolás épület alapterülete 1820 négyzetméter volt, erősen emlékeztetett a…

Szólj hozzá!

A csodás jelenés      Nehezen magyarázható, vagy előérzetnek fogható fel (amint később látni fogjuk), hogy Ropoly Ferenc plébános a szentkút feletti dombra egy nagy fakeresztet állított még 1859-ben. Ez azért érdekes, mert a kegyhely újkori története, egy Csöbönyei József nevű ácsi születésű…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/XytO7K0vm3w Elmélkedések a Szűzanyáról, mint a mi utolsó segítségünkről Lúcia nővér: A Boldogságos Szűz Mária a végső időkben a világnak két utolsó üdvösségre vezető eszközt tartogat: a rózsafüzért és a Mária Szeplőtelen Szíve ájtatosságot.

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A hely nevének eredete      A Tre Fontane a mai Róma déli részén, a Via Laurentina mentén elterülő parkerdő elnevezése. Nevét Szent Pál lefejezése kapcsán kapta, mert a hagyomány szerint a levágott fej 3x fölszökkent és ahol a földet érintette, egy-egy forrás fakadt! Innen a név: Tre Fontane –…

Szólj hozzá!

A csodatevő Szentkút      Csatka neve egy 1335-ös keltezésű záloglevélben szerepel először. Huszonkét évvel később Kont Miklós nádor adományából a pálosok kezdtek el itt építkezni. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend kolostora a templommal, 1361-re készült el és Demeter veszprémi püspök…

Szólj hozzá!

2022.07.29 - Péntek 0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából 10.15 Dr. Pákozdi István: Élő liturgia 10.30…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/gDNJvl3bmSM Elmélkedések a Szűzanyáról és az ő végidős küzdelmeiről Különösen az utolsó időkben, mikor az ördög már tudja, hogy kevesebb ideje van a lelkek megrontására mint valaha, napról-napra megkétszerezi erőlködését és támadásait.

Szólj hozzá!

      És ha már a Szeretetláng kiáradásáról beszélünk, ez két szinten valósul meg. Egyfelől a jelenlegi terjedési szakaszban, amikor a befogadó lelkeken már érvényesül a kegyelmi hatás, másfelől a Szeretetláng majdani kiáradásában, mely a Szent Szűz és a sátán végső összecsapása lesz! A Lelki…

Szólj hozzá!

Az erdő csendes mélyén      A zarándok, aki Magyarország ősi kegyhelyeit látogatja, imádságos szívvel elmerülve a hely történetében, könnyen felviláglik előtte az Istenanya történelmi léptékű lélekmentő harca a megtérésünkért! A Mária-jelenések ismeretében elmondható, hogy a Szent Szűznek soha nem…

Szólj hozzá!

2022.07.27 - Szerda 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 17.45 Rózsafüzér 18.20 Apostolok fóruma (ism.) 18.50 Élő liturgia (ism.) 19.05 Belső világunk szépségei (ism.) 19.30 Katekézis (ism.) 20.00 Összhang – Kulturális magazin (ism.) 20.30 Budai híradó 20.45 Mária köszöntő 21.30 Női…

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng eszkatologikus nagyságrendjét a Napló több kijelentése is sejteti. Az Úr és Édesanyja hétszer is említik, hogy „ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett! (I/84) Szeretetlángom szelíd fényénél a legmegátalkodottabb bűnös is megtér. (Vö. II/119) Higgyetek végre anyai…

Szólj hozzá!

Szent Anna! Légy a mi gyermekeinknek is anyja, nagyanyja! Rád bízzuk és anyai-nagymamai szeretetednek adjuk át őket. Esdd ki számukra mindazt a kegyelmet, amely itt a földön szükséges a lelkük javára! Esdd ki mindnyájuknak, hogy hűek maradjanak a Szent Keresztségbeli kötelmeikhez! Add,…

Szólj hozzá!

A Humanae vitae miatt az egész világ szembefordult VI. Pállal, ugyanakkor kivívta többek közt Szent Pio atya és az életvédő mozgalmak elismerését. Steve Mosher nemzetközileg elismert életvédőnek, a Population Research Institute elnökének gondolatait ismertetjük.      Nem sokan emlegették, hogy…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/eUtTcQyjzKw Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy az ő próféciái mikor fognak bekövetkezni? A Mária-jelenéseket egységében kell néznünk, tehát nem sorrendi kérdés, hogy mikor milyen üzenet hangzott el, mert az Istenanya egyetlen szava sem vesztette aktualitását! La Salette…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

      Az előzőket igazolni látszik Montforti Grignon Szent Lajos azon jövendölése, miszerint: „Szűz Mária által jött Jézus Krisztus először e világra, Őáltala kell eljönnie másodszor is ‒ jóllehet más módon” ‒ írja később. (TMT 1; 50/d) Ám ezen nem feltétlen Krisztus második eljövetelét kell…

Szólj hozzá!

     Zebedeus fiaként, vagy idősebb Jakabként beszél róla az Evangélium. Bátyja volt Jánosnak a "szeretett tanítványnak". Őket kettejüket nevezte Jézus a "mennydörgés fiainak", Boanérgesznek (Mk 3,17)! Jakabot, Szent Pál – Péter és János mellett – az egyház oszlopának nevezi (Gal 2,9). És valóban…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása