Az Irgalmasság Anyja végül győzedelmeskedik!
A csodás események hírére megindult a hívek hatalmas zarándoklata.
Ropoly Ferenc plébános a püspökség felé való jelentésre és a nagy közérdeklődésre felfigyelt az egyházi hatóság és addig, amíg az esemény kivizsgálása nem történt meg, megtiltotta a Szentkúthoz való zarándoklatot. Ráadásul a világi hatóságok kitiltották Csöbönyei Józsefet csatkai remeteségéből.
Ekkor a remete nagy keserűségében Kisbérre menekült, majd elindult a Szentföldre.
Csupán Várnáig jutott el, amikor erős indíttatást érzett a visszafordulásra, és ő meg is tette! Lám-lám, helyesnek bizonyult a sugallata, mert távolléte alatt az indulatok lecsendesedtek, s Ranolder János veszprémi püspök őnagyméltósága a kápolna építését Szűz Mária tiszteletére engedélyezni méltóztatott.
Ezen engedély következtében az említett zarándokok és maga Csöbönyei József is adomány-gyűjtést kezdett rendes okiratok mellett, és mint a gyűjtőívből kitűnik a falusiak pénzéhez a helyi földbirtokos, Lichtenstein János herceg és báró Fiáth Ferencné adott nagyobb összeget.
Érdekes, hogy a püspöki kivizsgálások közepette egy Koncz Jeromos nevű bakonybánki atya IX. Pius pápától különleges áldást eszközölt ki a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére építendő kápolna javára.
Mindenesetre Csöbönyei József remete újra a Szentkút melletti barlangjában lakhatott. Ott is halt meg 1885. május 21-én hatvannyolc éves korában, mint a kápolna gondnoka és remetéje.
A Csatka-Szentkúti Kápolna így épült fel, melynek oltárára a Szeplőtelen Szűzanya szobrát állították, akit a nép az Irgalmasság Anyjaként tisztel.
Ropoly Ferenc plébános feljegyzései szerint az első csoda 1863-ban esett meg a Szentkútnál. Egy vak cigányfiú miután ivott a forrás vizéből, visszanyerte a látását. Az esetet újabb és újabb csodás gyógyulások követték Csatkán, és az 1860-as években népszerű búcsújáróhellyé vált, jóllehet a Szentkúthoz már a remete ottléte előtt is jártak emberek annak reményében, hogy vize gyógyító erővel hat.
Az odaérkezők a szentkút vizéből máig is isznak, megmosdanak, és az otthon maradottaknak is visznek belőle. (Forrás: internet nyomán)
(folyt.)
(Képen a szentkút mai kifolyói.)