A harmadik jelenés és az első csodák
Néhány héttel később, decemberben (a pontos napja ismeretlen), ezúttal is a novemberi jelenéshez hasonlóan délután fél hatkor, az elmélkedés ideje után történt. Most azonban nem a karzat felől, hanem az oltár mögül jött a Szűzanya, az Érem képe pedig a tabernákulum mellett jelent meg. Katalin elmondása szerint a Szent Szűzön ugyan olyan magasnyakú "szűzies", "hajnalszínű" és ugyanolyan kék fátyol volt. Simára fésült haját, kicsiny, kétujjnyi széles csipkés szalag borította. Katalin a Szűzanya ujjain gyűrűket látott, amelyeket értékes, szebbnél szebb kövek díszítettek, némelyikük kisebb, másikuk nagyobb. Mindegyik – kivéve néhányat –, valamiképp ragyogó sugarakat bocsátott ki. A nagyobb kövek nagyobbakat, a kisebbek kisebb sugarakat. A Szűzanya leengedett és széttárt karjaiból, a gyűrűk drágaköveiből fénynyalábok sugároztak a földre. Ezek a sugarak olyan ragyogóak és szikrázóak voltak, hogy teljesen beborították a jelenés alsó részét, s ezért Szent Katalin nem látta sem a Szűzanya lábait, sem a földgolyót, amit röviddel azelőtt még szemlélhetett. A Szűzanya így szólt: "A különféle sugárnyalábok, azokat a kegyelmeket jelképezik, melyeket a gyermekeim kérnek tőlem. A fénytelen drágakövek, azokat a kegyelmeket jelképezik, amelyeket senki sem kér tőlem!"
"Ebben a pillanatban" ‒ írta le Szent Katalin ‒ felfogtam, micsoda édesség imádkozni a Szent Szűzhöz és milyen nagylelkű azokhoz, akik hozzá fohászkodnak; mennyi kegyelmet ad azoknak, akik keresik őt, és micsoda örömöt jelent neki, ha megajándékozhatja őket.
A jelenésben volt valami búcsú jellegű és a Szűzanya tudtára is adta Katalinnak: ,,Többször már nem fogsz látni, már csak imáidban hallod szavam.'' Ezzel pedig kezdetét vette a Csodás Érem világméretű hódítása.