HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi…

Szólj hozzá!

GUADALUPE 7 perc 4/III. rész https://youtu.be/vUq7panhlts GUADALUPE 7 perc 4/IV. rész https://youtu.be/O4Vw0K33RXQ  

Szólj hozzá!

Ezen a napon 1531. december 12-én volt a guadalupei események fő jelenése. Ekkor hangzott el a Szent Szűz ajkáról a hozzánk is szóló édesanyai biztatás: »Vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se gondtól,…

Szólj hozzá!

Advent a békés várakozás, a magunkba szállás és a bűnbánat ideje(és nem az önfeledt szórakozásoké és bevásárlásoké!). Gondolkodtunk már azon, hogy az elmélyülés mellett milyenjócselekedeteket szeretnénk véghez vinni karácsonyig?Ajánlok egyet!Adjuk időnket a szeretteinknek! Töltsünk velük több…

1 komment

     Az egész ádventi lelkület három gondolatkörre, három hangulatszínre osztódik: sóvárgás, ima, öröm. Ezt a három ádventi lelkületet mintegy megtestesíti három nagy személyiség, akikkel az ádventi olvasmányokban leggyakrabban találkozunk: Izajás próféta, Keresztelő Szent János és Mária. Három kor…

Szólj hozzá!

     Ez a háborúskodás viszont minden eddigi humanitárius egyezményt felrúgott, sőt az erőszaknak és erkölcsrombolásnak büntetlen jogi formulákat igyekszenek adni. És sajnos ez még csak a totális háború kibontakozásának a kezdete, vagyis a végidők nyilvánvaló előjele, azé a nagy hitehagyásé,…

Szólj hozzá!

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi…

Szólj hozzá!

Ma 2 db 7 perces videóval készülünk a holnapi ünnepre, amikor újabb 2 videóval köszöntjük a guadalupei Szent Szüzet! GUADALUPE 7 perc 4/I. rész https://youtu.be/IBqo8VcSRwY GUADALUPE 7 perc 4/II. rész https://youtu.be/CgaqqxgODkc  

Szólj hozzá!

Szentmártoni Mihály S.J a Vatikáni Rádióban elhangzott elmélkedése, lásd itt!Érintett három témakör: Iz 63,16b-17.19b;64,3-7; 1Kor 1,3-9; Mk 13,33-37      Ádvent első vasárnapjával az Egyház új liturgikus évet kezd. Mint minden liturgikus időszak, az Ádvent is több, mint csak puszta visszaemlékezés…

Szólj hozzá!

     Márpedig aki eltávolodik az egyetlen Kinyilatkoztatástól a bizonytalan magánkinyilatkoztatás felé, akkor ezáltal az üdvösségével hazárdírozik!Maga az Úr figyelmeztet bennünket: Vigyázzatok, „mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a…

Szólj hozzá!

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Korunkban az egyházilag kivizsgált és követendő jelenések és üzenetek mellett, sajnos elszaporodtak a bizonytalan forrásból származó próféciák, melyek sokakat megtévesztenek! Ezek tartalma akár hízelgő is lehet, de mégis rendkívül káros, mert a mondanivalójuk nem biztos, hogy az Istentől…

Szólj hozzá!

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

 XVI. Benedek pápa homíliája a születendő életért tartott adventi imavirrasztáson (részlet)        A Jézus Krisztusba vetett hit azt is jelenti, hogy újfajta módon, bizalommal és reménnyel tekintünk az emberre. Maga a tapasztalat és a józan ész is igazolja, hogy az ember érteni és akarni képes,…

Szólj hozzá!

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi…

Szólj hozzá!

15 perc elmélkedés a Szeplőtelen Fogantatásról: https://youtu.be/K8KZpRVTbPw

Szólj hozzá!

Hogyan alakult és miként valósult meg, üdvtörténetünk nagy eseménye?      A középkorban a szeplőtelen fogantatás tana sok fejlődésen ment keresztül. Szent Bernát hatására a 12. és a 13. század vezető teológusai (Szent Bonaventúra, Nagy Szent Albert, Aquinói Szent Tamás) elvetették a szeplőtelen…

Szólj hozzá!

     A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A…

Szólj hozzá!

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi…

Szólj hozzá!

A Szűzanya panasza     A világon nagyon sokfelé ismerik az ún. Zarándok-Madonnát, melyek különféle méretben, de azonos kivitelben készültek. Jellemző rájuk az összetett kéz és a három (fehér, piros és aranysárga) rózsa mell magasságában. A felirat (Maria Rosa Mystica) jelentése: Titkosértelmű Rózsa.…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/XytO7K0vm3w Elmélkedések a Szűzanyáról, mint a mi utolsó segítségünkről Lúcia nővér: A Boldogságos Szűz Mária a végső időkben a világnak két utolsó üdvösségre vezető eszközt tartogat: a rózsafüzért és a Mária Szeplőtelen Szíve ájtatosságot.

Szólj hozzá!

KILENCEDIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     1854. december 8-án  IX. Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóm! Nyilvánvaló, hogy időrendben előbb az anya van, és utána a fiú. Következésképpen ahhoz, hogy Mária Szeplőtelen lehessen, Krisztusnak már születése és kereszthalála, – vagyis a Megváltás véghezvitele előtt – meg kellett Őt váltania. Szent Ambrus így ír: "Amidőn az Úr a világ…

Szólj hozzá!

Szent Miklós könyörögj érettünk! Képek Szent Miklósról

Szólj hozzá!

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi…

Szólj hozzá!

A dec. 8-i nap déli órái, különleges kegyelmeket ígérnek!Az üzenetek a szerkesztő által összefoglalva:„Anya vagyok, szerető szívű Anya, aki szeretné megmenteni gyermekeit. Imádkozzanak az emberek, hogy az Úr irgalma elárassza a Földet! Ég bennem a szeretet és a vágy, hogy megmentsem a világot”.A…

Szólj hozzá!

NYOLCADIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     Az üdvtörténetnek tehát három nagy főszereplője van: a Megváltó Krisztus, Szeplőtelenül Fogantatott…

Szólj hozzá!

     Montforti Grignon Szent Lajos műveiben, már a 18. század fordulóján elmélkedik a Szeplőtelen Fogantatásról, sőt a Szeplőtelen Szívben való menedékről, amely követendő fogalomként, szintén csak Fatimában hangzott el! Vianney Szent János példájára szinte mindenkit Mária Szeplőtelen Szívébe…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása