HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Majdan így fog eljönni dicsőségesen!

Szólj hozzá!

https://youtu.be/jmgt3o3AU2o Elmélkedések a Szűzanya szeplőtelen fogantatásáról Boldog IX. Piusz szüntelenül arra törekedett, hogy visszaszorítsa a liberalizmus és a felvilágosodás lélekromboló hatásait, melyek a Francia Forradalom óta az Egyház teljes megsemmisítésén munkálkodtak. Tisztában volt…

Szólj hozzá!

Magyarok zarándoklatai 2      1514-ben Pécsváradi Gábor szentföldi útja során Loretóban is megfordult, latin nyelvű beszámolójában emlékezett meg Szűz Mária házáról. Nem akasztották meg a magyarországi zarándoklatokat sem a török háborúk, sem a hódoltsági viszonyok, sőt erős törökellenes jelentése…

Szólj hozzá!

4. nap Bevezető lelkiismeretvizsgálat NAPI GONDOLATOK      Szent Rita megtanulta a szüleitől, hogy mindent Istennek köszönhet. Isten szereteténél, irgalmánál, jóságánál, hatalmánál nincs nagyobb a világon és ezért hálával tartozunk. Rita lelkében jó talajra talált mindaz, amit Istenről hallott.…

Szólj hozzá!

     A Salvator-kápolnától keletre található a 15-17. században épült Szenvedő Jézus-kápolna, amely egy nyitott kis fülke, belsejében az oszlophoz kötözött Krisztus szobra látható. A pünkösdi búcsú hajnalán a zarándokok e kápolna közelében gyülekezve várják a napfelkeltét. A Kis-Somlyó hegy déli…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/m3SqIZl5IaE Elmélkedések a Szűzanyáról, akinek dicsősége betölti a mennyet és a földet Máriát még nem ismerik eléggé, nem szolgálnak Neki és nem dicsőítik Őt, de Jézus Krisztus második eljövetelében Őt fogja Isten kinyilatkoztatni! (Grignon)

Szólj hozzá!

Magyarok zarándoklatai 1      A magyarok loretó-járása még a középkorban elkezdődött, ugyanis a Rómába zarándokoló magyar búcsúsok rendszeresen útba ejtették Loretót is. Örömteli és elmélkedésre érdemes a Názáreti Ház magyarországi vonatkozása! Az, hogy először a Magyar Királyság területére hozták…

Szólj hozzá!

3. nap Bevezető lelkiismeretvizsgálat NAPI GONDOLATOK      A kis Rita nőtt-növekedett kedvességben, bölcsességben és gazdagodott az erényekben. Csoda-e, hiszen a szülők példája minden gyermek számára élet-meghatározó. A gyermekek mindent megfigyelnek, és sok mindent utánoznak, követnek. A…

Szólj hozzá!

A tudomány megerősítette, hogy angyalok vitték Loretó-ba a Názáreti Miasszonyunk házát 2.     Az előzőkben említett "légi szállításokat" sok szemtanú, köztük tengeri halászok is látták – olyannyira –, hogy a régió számos püspöke jóváhagyta a csodás átszállítások tiszteletét.Mígnem VIII. Orbán pápa…

Szólj hozzá!

     A hegytetőn három kápolna áll, ahol szintén ájtatosságra gyűlnek össze a keresztények. (Balról: Szalvator-; Szenvedő- és Szent Antal kápolna) Legmagasabban a Salvator-kápolna látható, amely a hegyen lévő kápolnák közül a legrégebbi és művészeti szempontból is a legértékesebb. A hegy aljától…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/Ll5DCaz2hW0 Elmélkedések a Szűzanyáról, aki elrejtett és Titokzatos Anya A cím szerint!

Szólj hozzá!

2. nap Bevezető lelkiismeretvizsgálat NAPI GONDOLATOK      Szent Rita szülei nem csak vágyakoztak gyermekre, hanem készen álltak egy gyermek testi-lelki gondozására, nevelésére. Tisztában voltak azzal, hogy a gyermek egészséges fejlődéséhez nem elegendő csupán a szülők fáradozása, de…

Szólj hozzá!

A tudomány megerősítette, hogy angyalok vitték Loretó-ba a Názáreti Miasszonyunk házát 1.     A kérdés, hogyan emelkedett fel alapjairól a Szent Ház, és miként érkezhetett meg épségben mintegy 2000 mérföldnyire, ahol a mai napig megmaradt?Az olaszországi Staggia Senese „Amici del Timone” Kulturális…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/Bidhol1w0Nw Elmélkedések a Szűzanyáról, aki Hajnalpír a bűnös világ sötétségében Mária Szíve Szeretetlángja erő, mely átjárja a szívet és az akaratot. A Szeretetláng maga Jézus Krisztus. Grignon: Szűz Mária hajnalpír, és általa kell, hogy kinyilváníttassék Jézus Krisztus!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

1. nap Bevezető lelkiismeretvizsgálat NAPI GONDOLATOK      A szentek életén és példáján átragyog az Isten kegyelme. Ezek a kegyelmek gyakran már előre jelzik, hogy Istennek tervei vannak teremtményével. Egy olyan kis faluban, mint Roccaporena, az emberek ismerték egymást, így a Lotti házaspárt…

Szólj hozzá!

     A templom és környéke a magyar és nemzetközi katolikusok kultikus zarándokhelye. Életre szóló élmény részt venni a hitet erősítő 6-800 ezres tömegben a nemzeti Szentmisén, mely által a kegyelem állapotában lévők teljes búcsút nyerhetnek! A kegytemplom előtti gyülekező helyről 3 út vezet a…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/Gg7VvNkPX6g Elmélkedések a Szűzanyáról, aki Isten Szentséges Anyja A Szűzanya a Legszentebb Szentháromság nyugvóhelye és Trónja. (Grignon)

Szólj hozzá!

A Szentszék elismeréseként bazilika épült a Szent Ház fölé!      1469-ben II. Pál pápa (1464–1471) templomot építtetett késő gótikus stílusban a Loretói Szent Ház fölé a kis kápolna köré pedig falat építtetett. VII. Kelemen pápa (1523–1534) sok mindent lebontatott, és egy nagyobb méretű templom…

Szólj hozzá!

BevezetőSZENT RITA TISZTELETÉRE ÉS KÖZBENJÁRÁSÁÉRT, holnaptól kezdődő KILENCEDHEZ      Előre kívánom bocsátani, hogy Casciai Szent Rita, egyike a "lehetetlen dolgokban segítő" szenteknek! Bizalommal fordulhatunk hozzá megoldhatatlannak látszó  élethelyzetünkben! E kilenced végeztével ismertetem…

Szólj hozzá!

A VILÁGNAK KRISZTUS KELL! Imanap a járvány megszűnéséért május 13-án, 15 órától 19:30-ig a Máriaremetei Kegytemplom szabadtéri oltáránál Negyven éve, 1981. május 13-án, 17 óra 17 perckor egy merénylő 4 lövést adott le a Szent Péter téren II. János Pál pápára. Az egyik lövedék egyetlen…

Szólj hozzá!

     Érdekesség, hogy a Csíksomlyói Máriaszobrot először csak 2015-ben vizsgálták meg tudományosan, és ekkor állapították meg, hogy az addigi feltételezésekkel ellentétben nem hársfából készült, hanem juharfából. A kegyszobor 253 centiméter magas, ebből Mária alakja 191 centiméter. A szobor egy…

Szólj hozzá!

GONDOLATOK A HITRŐL https://youtu.be/HejGTw2hkls

Szólj hozzá!

Angyali közreműködés nélkül?      1469-ben bazilikát kezdtek építeni Olaszországban a Loretói Szent Ház fölé, Bramante pedig csodálatos márványburkolattal vette körül. Amikor 1531-ben a kőművesek megbontották a padozatot, hogy alapot készítsenek a Bramante-féle nehéz márványburkolathoz, ámulva…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     1858-ban P. Simon Jukundián, több közismert egyházi ének szerzője, Csíksomlyón kántor- és tanítóképzőt alapított, amelynek 25 évig volt igazgatója. Ha nem is soroljuk tovább, a ferences szerzetesek őrködtek a vallás, a hit felett, évszázadokon keresztül vigyázták a katolicizmust és a…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/WthFsa8ma3k Elmélkedések a Szűzanyáról, aki az emberiség Reménycsillaga A Szeretetláng nagy eséllyel az Irgalmasság eszköze a Végső Időkben.

Szólj hozzá!

És Loretó?      »A mai Szent Ház oltárlapja fölött latin felirat hirdeti a János evangélium híres karácsonyi szavait: „Az Ige testté lett”. Egyetlen szót tettek hozzá: „itt”. A szöveg latinul így hangzik: „Verbum caro hic factum est”, vagyis „Itt testesült meg az örök Ige”. Ez az apró szó oly…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása