Rosszindulat és félreértés
Sok későbbi legendás kegyetlenség a félreértelmezésekből (a pontatlan latinul tudásból) származott!
Lássunk alább néhányat.
Az auto da fé nem az elítéltek megégetését jelenti, miként azt az egyházellenes történet- és regényírók mesélik. A spanyol fé (— hit) szó nem tévesztendő össze a francia feu (— tűz) szóval. Az auto da fé, latinul: actus fidei (= hitcselekmény, hittény) vallási cselekmény volt, még pedig vagy az ártatlannak nyilvánított szabadon bocsátása, vagy a megtérő bűnbánónak kiengesztelődése az Egyházzal. Ez utóbbi úgy történt, hogy az újra feléledt hite jelképezésére az illető égő gyertyát tartva kezében hitvallást tett (actus fidei); ez egyben a tévtanok megtagadása volt, és ezt nevezték „auto da fé”-nak!
Az immuraitio (a latin murus = fal szóból) nem „elevenen való befalazás”-t jelentett, miként azt a középkori latinsághoz nem értő regényírók gondolják, hanem: bebörtönzést, magánzárkába („négy fal közé”) zárást.
A sanbenito vagy sacbenito (latinul: saccus benedictus; spanyolul: sacco bendito = megszentelt zsák) sem „kényszerzubbony”, sem pedig „gúnyköpönyeg”, hanem sárgás-barna durva vászonból készült köntös-féle, az egyháztól megszentelt vezeklő ruha, amilyenbe életük vége felé a középkori uralkodók közül is sokan öltöztek, és készültek a halálra. Ilyet kellett az inkvizíciótól felmentetteknek egy meghatározott ideig viselniük.
A halálbüntetés ritka volt, főleg azzal a könnyedséggel összehasonlítva, amellyel az állami bíróságok ezt a legsúlyosabb büntetést egyébként tényleg osztogatták. Ahogy a fentebb említett brit tudós írja a spanyol inkvizícióról szólva: „a halálbüntetések meglehetősen alacsony száma ellentmond a véres törvénykezés legendájának”. Tudósként a továbbiakban megállapítja, hogy 1540 és 1700 között halálbüntetést a vádlottak nem egész kettő százalékánál (!) hajtottak végre.
A gyakorlatban ez azt jelentette. hogy az inkvizíció az egész Spanyol Királyságban, beleértve a tengerentúli spanyol gyarmatokat is, évente kevesebb, mint három embert ítélt halálra.