HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szólj hozzá!

Franciaország, Bordeaux 1822     A bordeaux-i eucharisztikus csoda szorosan kötődik a Pierre Noailles atya által 1820-ban létrehozott közösséghez, amely a mai napig aktívan tevékenykedik, különösen Ázsiában és Afrikában. A csoda a közösség megalapítása után 20 hónappal történt a Bordeaux-i Mazarin…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 12  (1964-től 1965-ig)      Sajnos, az utókor már nem láthatja Erzsébet asszony „saját kezűleg” (egy-két önkéntes mesterember segítségével) épített kis lakását. A szerény hajlék már befejezéshez közeledett, mikor két szomszéd is…

Szólj hozzá!

     A Szentírás szerint Dávid király családjából származó Máriának az angyal véget nem érő királyi széket ígér az Angyali üdvözletben.      Csillagkoronával tűnik fel a Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonyaként.      Az efezusi zsinat (431) a Szent Szüzet mint „Isten Anyját” a Királyok…

Szólj hozzá!

Franciaország, Avignon 1433     Az avignoni eucharisztikus csoda a „Pénitents Gris” („Szürke vezeklők”) ferences konfraternitásnak otthont adó Szent Kereszt-templomban történt. A vezeklő közösséget a kegyes VIII. Lajos király idejében alapították. A csoda idején Avignon számított a kereszténység…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 11 (1961-től 1963-ig)        1961. július 13-tól Kármelhegyi Boldogasszony ünnepéig, három egymást követő napon ébredéstől elalvásig, Erzsébet asszonynak elbeszélése szerint, olyan megmagyarázhatatlan istenélményben volt része, melyet…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Öt Sebről nevezett Szent Franciska      Nápolyban született Anna Mária Róza néven. Már hétévesen kérte lelkipásztorát, hogy szentáldozáshoz járulhasson, aki meggyőződött a leány átlagot felülmúló hitbeli tudásáról, meg is engedte. Napi áldozó lett. 16 évesen apja férjhez akarta adni, de Anna…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony élete 10 (1952-től 1960-ig)        1951-ben megismétlődött a rémálom! Harmadszor is ki lettek írva a kitelepítendők közé! És ekkor az elhunyt családfő egykori orvos-kapcsolata segített, akinek a fia a Kitelepítési Bizottság főnöke volt! Hogy ennek túlélése csodának minősül-e?…

Szólj hozzá!

Szent-István napján      (Reviczky Gyula) I. Hatalmas, bölcs, előrelátóJézus tanát megismerő;Néped' pogányságból kiváltó,Te jóság, bölcsesség, erő!...Kinél dicsőbbet és nagyobbatNem szülnek hosszú századok:Első királya magyaroknak,Áldassék áldott jobb karod! Hazámnak szentje, nagy királya!Tisztelni…

Szólj hozzá!

Boldog az a nemzet, melyet az Úr örökségül választott magának. (Zsolt 32,12)        Augusztus 20, az egyik legősibb magyar ünnep, amely Szent István királyunk sírjának 1083. augusztus 20-án Szent László parancsára való felnyitására emlékezik. A Hartvik-féle feljegyzés szerint az exhumáláskor a…

Szólj hozzá!

Három szent kiváltsága az Eucharisztiával 2      Régen a gyermekek nyolc éves korukban még nem járulhattak szentáldozáshoz, de Szent Gerard Majella ezzel nem tudott megbékélni, és olyan keservesen sírt, hogy megsajnálta őt az Úristen. Egyik éjjel Szent Mihály arkangyal a gyermek nyelvére helyezett…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 9 (1948-től 1951-ig)       Az államosításig még viszonylag kiegyensúlyozott volt az életük. Kezdetben még alkalmazták Erzsébetet adminisztrátorként (férje hivatalában) az Állami Kéményseprő Vállalatnál, ez azonban nem tartott sokáig! A…

Szólj hozzá!

Négy szent kiváltsága az Eucharisztiával 1 Montepulcianói Szent Ágnes domonkos nővér gyakran kiment a viterbói kolostor kertjébe, hogy egyedül imádkozzon egy olajfa tövében. Egy vasárnap reggel már hajnalhasadtától imádkozott elmélyülten, és csak órákkal később eszmélt fel, hogy ünnepnap van, és…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 8 (1944-től 1947-ig)      1944. Amint Pesthidegkútra beértek a szovjet csapatok, a Kindelmann családnak ki kellett költöznie otthonukból egy utcavégi két és félszobás házba, mivel a kertjükbe „messzehordó lövegeket” telepítettek. Kétszeresen…

Szólj hozzá!

Nem a felvilágosultság adja meg az ember értékét, hanem a hit és szeretet által indíttatott cselekedet      A „felvilágosodás elmélete” képes haladónak ítélni azt, ami valójában rémálom, és maradinak elkönyvelni azt, ami az emberiség igaz javára válna. (57) Soha nem borult akkora sötétség az…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Magyarország, SZERETETLÁNG kb. 1975      A Szeretetláng kiváltságoltja, Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony nagyon beteg volt, és nem tudott elmenni naponta a Szentmisére. Annyira vágyakozott az Úr Szent Testének vételére, hogy lelke mélyén megszólalt Jézus, és ezt mondta: Kislányom! Hogy…

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 7 (1939-tól 1943-ig)      A vasárnapi szentmisékre a gyerekek anyjukkal mentek Remetére, vagy a Kertvárosi Szent Lélek plébániára, melynek építésére a család jelentős összeget adományozott. Az akkori plébános fel is kínált nekik egy családi…

Szólj hozzá!

Jellemünk az úr és értelmünk parancsol         Azzal, hogy Isten a maga képmására teremtette az embert, fogékonnyá tette a boldogságra, melyet teljes valóságában csak az Ő országában találhat meg. Az ember szívébe van írva az örökös visszavágyódás Teremtőjéhez, mely sajnos a bűn következményeként…

Szólj hozzá!

Magyarország, SZERETETLÁNG. Visszaemlékezés 1930-ra Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony a Szeretetláng magánkinyilatkoztatás kiváltságoltjának élete rendkívül embertpróbáló volt. Amellett, hogy 1913-ban született 13. gyermekként, tizenhárom éves korában teljesen árva maradt. Még a nevelését…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 6 (1933-38-ig)     1932 és 1942 között, házasságukból hat gyermek született. A gyermekek születése; év, hónap és nemek szerint: 1932. III. (lány); 1934. VIII. (fiú); 1935. XII. (lány); 1937. II. (lány); 1938. X. (fiú); 1942. XII. (fiú).    …

Szólj hozzá!

Mi végett élünk itt a földön?        Isten, aki maga a végtelen lét és legfőbb jellemzője a Szeretet, nem lenne tökéletes, ha mindezt csak saját maga élvezné. Teremtő szeretete létrehozta a teremtett világot, saját tökéletességének lenyomatát, az ő végtelen bölcsességének egy véges megjelenési…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása