A kijózanító döbbenet
1973-ban Nathanson a New York-i Szent. Lukács Kórház szülészosztályának lett a főorvosa. Akkor kapott az intézmény egy nagy újdonságnak számító ultrahangos készüléket, amin keresztül vizsgálni lehetett a magzatot az édesanya méhében. Az ultrahang egy új világot tárt fel Nathanson előtt. Így emlékezik vissza: „Ekkor tudtuk először megnézni az emberi magzatot, méregettük, megfigyeltük, megszerettük és mérhetetlenül nagy hatással volt az emberre.”
Az ultrahangos készülék bevezetése után teljesen megváltozott Nathanson
hozzáállása a magzati léthez. „Az ultrahangnak köszönhetően nem csak arról győződhettünk meg, hogy a magzat egy teljesen normális szervezet, hanem méréseket, megfigyeléseket tudtunk rajta végezni, meg tudtuk állapítani a korát, nézhettük, hogyan nyel, alszik, ébredezik, mozog.”
Ettől a pillanattól kezdve Nathanson már nem volt annyira biztos az abortusz helyességében. Drasztikusan csökkentette a saját maga által végzett abortuszokat és csak azokat végezte el, amelyek orvosilag valóban megalapozottak voltak. Az utolsó abortuszt 1979-ben végezte el.
1984-től egyre több kérdést tett föl magának a terhesség megszakítással kapcsolatban. Tudni akarta, hogy valójában mi is történik közben. Hiszen olyan sokat elvégzett már, de mindet gondolkodás nélkül, mechanikusan, szinte vakon. Bevezette az eszközt az anya méhébe, bekapcsolta, a készülék kiszippantott egy tálnyi szövetcsomót és kész is volt minden. Meg akarta tudni, hogy igazából mi is történik eközben.
Megkérte barátját, Jay-t, aki naponta legalább húsz abortuszt végzett, hogy az egyik „műtét” során kapcsolja be az ultrahangos készüléket és vegye föl az egészet. Munkatársa teljesítette is kérését. Amikor később megnézték a filmet, mindketten egy sokkot éltek át, Jay pedig bejelentette, hogy ő több abortuszt nem végez. „Lelkem mélyéig megráztak a látottak” – írta később Nathanson. Először látta, hogy mi történik igazából abortusz közben, hogy mit is jelent ez az eljárás valójában. A felvétel felhasználásával megalkották a „Néma sikoly” című filmet. Ez a film bizonyítéka lett annak, hogy az abortusz milyen embertelenül végrehajtott bűncselekmény a legártatlanabb és legvédtelenebb teremtményen. Egy tizenkéthetes magzatot mutatott be, amint az anyaméhben menekülni próbál az őt szétszaggatni próbáló készülék elől. A filmet először Floridában, 1985. január 3-án mutatták be, s a vetítés szenzációt keltett.
A liberálisok táborában persze hangos ellenkezést váltott ki a film, hisz ez a dokumentum nagy veszélyt jelentett minden abortusz mellett harcoló szervezet számára. A liberális média minden eszközt bevetett, hogy a film ne jusson el szélesebb körökhöz az Egyesült Államok társadalmában.
Egyik televíziós társaság sem volt hajlandó bemutatni a filmet, sőt reklámidőt sem adott el, amely a filmet hirdethetné. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a médiát a halál kultúráját hirdető személyek tartják a markukban.
A tudományos tények megérintették Nathanson szívét: elfogadta, hogy az emberi élet a megtermékenyülés pillanatában kezdődik, és minden terhesség -megszakítás egy ártatlan emberi élet ellen elkövetett gyilkosság. Dr. Nathanson az álláspontját nem vallási, hanem tisztán tudományos tények alapján változtatta meg.
(folyt.) (A forrást lásd az első résznél!)