Szentünk halála és az azt követő rendkívüliségek
Charbel atya 1898. december 16-án misézés közben agyvérzést kapott, majd 8 napos agóniát követően pontosan karácsony napján, december 24-én lehelte ki lelkét. Haldoklása közepette, Jézus és Mária nevét hívta segítségül, valamint Szent Pétert és Pált, a kolostor patrónusait.
A remeteségben hatalmas havazás volt, a hómagasság elérte a 1,5 métert. Falusi összefogással tudták csak a szakadó hóban levinni a testet a jóval mélyebben fekvő Szent Maron kolostorba. Testét kriptában helyezték el a 
többi szerzetes közé. Ez volt az első sírja.
Néhány hónappal a halála után ragyogó fényességet láttak a kripta körül. Amikor felnyitották a kriptát, az sűrű, sáros esővízzel teljesen tele volt. A jelenlévők elképedve látták, hogy Szent Charbel teste sértetlenül a mocsár felszínén lebeg. Bőre teljesen friss volt, ízületei rugalmasak, a végtagok teljesen behajlíthatóak, haja és szakálla nem hullott ki. Karjai keresztben voltak a mellkasán, kezében egy kereszt. A testéből olajos, vörös, víz-szerű folyadék folyt. Ruháját lecserélték majd testét koporsóba tették, melynek teteje üvegből volt. Ettől kezdve a koporsó mindig megtelt vörös folyadékkal. A vörös váladék folyamatosan áradt ki Charbel atya pórusaiból, ezért hetente kétszer cserélték a ruházatát.
Egy Youssef Al Kfoury nevű atya, aki elöljárója kérésére egy ideje gondozta a testet, fölvitte a testet a kolostor tetejére, hogy érje a szél és beszáradjon a bőven áradó "vér". A testet ez a szerzetes négy teljes hónapon át 1899 áprilisától szeptemberig kint tartotta a tetőn és naponta kétszer cserélte alatta a lepedőt, de Charbel atya teste mégsem száradt ki, pedig az éjszakai szél ez idő alatt kiszárította a talajt, sőt a fákat is. (Források az első részben!)
(folyt.)
