Erzsébet asszonyt kérdeztem afelől, hogy milyen élményeket élt meg e kis házban?
Ő nevetni kezdett és így mesélt? „Él-mé-nye-keeet? Hát nem tagadom volt az is, de én inkább kegyelmeknek nevezném! Mert – titkát testvér – ebben a kis házban virrasztottam és itt böjtöltem az évek során, sok-sok meg nem érdemelt kegyelmet kapva Istentől!
De itt történt az is, mikor egyszer a „fickó” – mármint az ördög – megvert. Ezt követően a Szűzanya megígérte, hogy nem fogja megengedni többet, hogy a gonosz ütlegeljen. (Vö. II/45)
Most, hogy a tél hidege után újra kiköltöztem kis lakásomba, a csendes magány örömét kezdtem érezni, egyszerre hirtelen megnyílt az ajtó. Kinéztem, s abban a pillanatban ott láttam a gonoszt − nem mondhatok mást, lelki szemeimmel valósággal láttam −, amint teljesen világtalanul álldogált. Úgy két és fél méter magasnak érzékeltem, az arca takarva volt az enyészet foszladozó szürke rongyaival. Tehetetlenségében, valami kényszeredett vigyorral kérdezte, hogy mit csinálok itt egyedül? Többet egy szót sem szólt. Meglepődtem ezen a szűkszavúságon. Máskor órákig is szokott gyötörni. Most nem tehette, mert hatalmától megfosztottan, világtalanul csak állt közelemben ördögi tevékenységétől megfosztottan ugyan, de itt kellett maradnia mellettem. „Ugye nincs hatalmad, nem tudsz bántani?”
Mert amikor ütlegelt egy alkalommal, utána a Szent Szűz így szólt: „Ezt többé nem teheti meg!” Én tehát egy csöppet sem féltem tőle és bátran így válaszoltam neki: − Itt a csendes magányban több alkalmam van arra, hogy elmerüljek Isten imádásában, azok helyett is, akiket te eltérítettél erről az útról! Bármily borzasztó is hallanod, engesztelem a végtelen fölségű Istent a megbántásokért, melyet a te rossz befolyásod által elkövettem. Az irgalmas Isten létre hívta lelkemből bűneim bánatát és Ő annyira irgalmas, hogy minden megtérő bűnösnek megbocsát. Ha te is kivetkőznél lázadó kevélységedből s elismernéd Isten szent fölségét, megbánva gonoszságodat, neked is megbocsátana. De mivel ostoba gőgöd visszatart, bűnhődnöd kell, pedig hamarosan elérkezik számodra az az idő, mikor hatalmad vesztve világtalan leszel! Bármennyire is irtózol ezt hallani, ez így lesz! − A gonosz kényszerülve volt arra, hogy végighallgassa a kérdésére adott válaszomat, és nagy kínnal végigszenvedte tehetetlenségét. Az Úr Jézus éreznem engedte a megalázott gonosz vergődését, aki megalázottan, észrevétlenül eltűnt. De sem jelenlétében, sem távozása után semmi félelmet nem ébresztett bennem. Az Úr velem volt, s ezt a gonosznak éreznie kellett. (folyt.)
(Kép: Erzsébet asszony mesélés közben. A felvétel, nem a Kisházban történt!)