A „Kisház” története és későbbi sorsa 1
Sajnos, az utókor már nem láthatja Erzsébet asszony „sajátkezűleg” (egy-két önkéntes mesterember segítségével) épített kis lakását. A szerény hajlék már befejezéshez közeledett, mikor két szomszéd is feljelentéssel fenyegetőzött. Az persze nyilvánvaló volt, hogy nincs rá semmiféle építési engedély. A jobb felőli (víkendházas) szomszéd (M), aki Palesztínából települt haza, igen határozott fenyegetést tett. Erzsébet azidőben eszperantót tanult magánúton és könyve szószedetben egy bölcs mondásra talált: „Egy kis jóindulat, a legrosszabb szándékot is képes megenyhíteni.” Ekkor könyvével együtt átment a szomszédhoz és megmutatta neki. A férfi zavarba jött és másnap azon ajánlattal szólította meg szomszédasszonyát, hogy „felejtsük el az egészet, hiszen a házikó szebb, mint a régi tyúkól volt!” A másik telek felől is lényegében hasonló „eljárással” oldódott meg a feszültség. Az utolsó támadás azonban a családon belülről érte! Közvetlenül „beköltözés” előtt állt, mikor (még ott lakó) József fiával feszültsége támadt, aki attól tartott, hogy édesanyja majd "elvonul" elhanyagolva beteg felesége és a három kicsinye gondozását! Miután Erzsébet asszony meggyőzte őt töretlen anyai-, anyósi- és nagymamai szeretetéről, helyre állt a nyugalom. 
Az egész házacska kb. 16 m² alapterületű lehetett, minden volt benne, szoba, előszoba (főzési lehetőséggel), vendégszoba, mosdó és illemhely is! A szobácskának háromosztású, de egyrétegű ablaka volt jobbra. A lépőt a „Turini Lepel” Krisztus Arca kép fogadta szemből, alatta keskeny, polcszerű asztalkával mint egy kis oltár. A helység inkább felszőnyegezett kápolna érzetét keltette. Az ajtótól jobbra egy cserépkályha volt. A bal oldali hosszanti falon, egyrétegű üvegezésű nyílászáró, alatta egy padlóig vastagon letakart priccs, tégla lábakon, (mely hidegebb időkben a jobboldalon volt). A bejárati ajtó jobbra nyílt, balra a fal mellett kis asztal. Az üveges előtérben egy lilaakácfa volt „beépítve” a födémbe. A házikó építése 1962-ben kezdődött, és 63 őszén Erzsébet már be is költözött. Összességében, egy egészen különös, meghitt hely volt. Később 1979-től kívülről terméskő burkolattal látták el karizmatikus fiatalok és folytatólag toldalék falakat is húztak az efezusi ház mintájára! A bejáratból kifelé nézve jobbra, 3-4 méterre egy Lourdes-i barlangocska állt, gránitkő Szűzanyával. Előtte egyszerű kis kertecske. (A szobrot Vida Zoltán faragta.)
A 'Kisház' − melyet Erzsébet csupán szóban nevezett így −, csodálatos lelki élmények és nagy misztériumok tanúja volt. A hely rendkívüliségét az Égiek is megerősítették, erről tanúskodik naplóbejegyzése is: „Délelőtt a Szent Szűz szobra körül liliomokat ültettem. Munkaközben a Szűzanya szólt: „Kis kármelita leánykám! Lourdes után ez a hely lesz a világ legnagyobb kegyhelye. Írd le, s add át ezt is gyóntatódnak! Én üzenem és kérem, tegyen meg minden intézkedést a lelkek érdekében! Ő az én szeretett fiam akit anyai bátorítással és rendíthetetlen erővel halmozok el. (III/199) Begyik Tibor (Minden idézet vagy közlés csak a szerkesztő és forrás megemlítésével!)
A képen A. Michalek lengyel atya (balra) és Bajcsy Lajos atya látható Erzsébet asszonnyal (középen) 1983-ban.
Amikor Erzsébet asszony e sorok írójának bemutatta kis otthonát, így beszélt: „Látod titkár testvér! Ez a hely a Szűzanya ígérete szerint a világ egyik legnagyobb kegyhelye lesz, miként naplómban is írtam! A Kisházat magam kezdtem ide építeni, a gyerekek közt megosztott kert Cili lányomra eső hányadára. Mindent az Úr Jézus kérése és a Szűzanya útmutatása szerint alakítottam! Az Úr kérte, hogy mondjak le mindenemről és építsek egy kis remetelakot, ahová csendes magányba vonulhatok. És ez kellett is fiam, mert a nagy házból kivonulva már nem maradt hely, ahová lehajthattam volna a fejem! Az építkezéshez az Úr küldött egy-egy önkéntes mesterembert, akik olykor némi, bontott anyagot is hoztak magukkal. Itt van például ez a kis ablak! Ez egyenesen régiség, még ki is lehet akasztani, ám legnagyobb baja az, hogy csak egyrétegű és a nagy hidegben nem szigetel rendesen. Láthatod, milyen szép ez a cserépkályha is - a csempéi úgy volta kidobva az utcán -, s bár a hidegebb téli napokat képtelen kifűteni. Ilyen hetekben mindig felmegyek a gyerekeimhez, de alig várom mindig a jobb időt, hogy újra elmerülhessek a remetei magányban." (Folytatása következik!)
