Horváth Mária írása
Reggel 9 órától várakoztam már, hogy sorra kerüljek.
A betegnek nincsen sok szava ilyenkor. Telnek az órák, a percek, enni nem szabad, inni is alig.
Akik utánam jöttek, már el is mentek. Nem voltam boldog tőle.
A baloldalt ülő beteggel beszélgetésbe elegyedtem, letörtségében vigasztalni próbáltam.
Új betegtárs érkezett, leült jobboldalamra. Haja hátrakötve, őszes tincsekkel, szeme kék, mint a szelíd ég, arca fiatalos, majdnem kortalan. Odaszólt az elkeseredett beteghez:
– Én hívő vagyok, tudom, hogy Isten megsegít, elkeseredni nem szabad.
Voltam én is nehéz helyzetekben, ahonnan nem könnyű kitörni. Megtapasztaltam, hogy Isten nélkül nem is lehet.
Nem tudtam megállni, megjegyeztem:
– Én is hívő vagyok. Ön milyen vallású?
– Református vagyok és ön?
– Én katolikus.
– Katolikus? Én szeretem Szűz Máriát – volt az azonnali reakciója.
Meglepődtem, és meg is hatódtam, ezt hallva egy református szájából. Ő folytatta:
– Sokan nincsenek így ezzel, de azért, mert más szinten vannak. Nem lehet erőltetni senkit, nem tehetnek róla, hogy ők ott tartanak ahol tartanak. Nem ítélhetem meg őket.
– Tiszteli a Szűzanyát? – kérdeztem figyelmes meglepődéssel.
– Nemcsak tisztelem – válaszolta azonnal – hanem szeretem! Ő a tisztaság, az erkölcs, Ő a példakép, akire nagy szüksége van a papoknak és mindenkinek, az ifjúságnak.
– Bizony, mennyire igaza van! – kiáltottam fel örömmel – papjainknak nagy támasza Ő és a mai világban a fiatalok tanulhatnak Tőle!
– És mekkora védelmet nyújt Mária, hiszen Ő a mi Édesanyánk - folytattam, mire betegtársam mély egyetértéssel bólogatott.
Majd hozzáfűzte:
– Én, ha Őhozzá imádkozom, kérem, vigye el kéréseimet Jézusnak. Jézus pedig továbbadja a Mennyei Atyának. Mert a Mennyei Atyához vezető út Jézus, Mária pedig Jézushoz vezet el minket. Neki ez a célja. Ő nem Isten, de a legtökéletesebb teremtmény.
Nekibátorodtam:
– Aki nem szereti Szűz Máriát, a Fiát Jézust sem szeretheti. Mert az Ő Szívük egy, annyira szeretik egymást. Ő az Édesanya, a mi Édesanyánk, hiszen a Keresztről Jézus ránk bízta Máriát, és Máriára minket. Mennyivel könnyebb a sorsunk, hogy Ő van, megfoghatjuk a kezét. Ha elesünk, felemel és vezet bennünket Jézushoz.
Betegtársnőm igazat adott nekem, és még hozzátette a következőt:
– Tisztelem nagyon a katolikusokat, örültem, amikor kimondták, hogy: "Mária által Jézushoz!" Ez csodálatos igazság. Ezenkívül a katolikusoktól tanultam meg a szemlélődő imádságot. Sok jó papjuk van, pl. ott vannak a jezsuiták is. Ismerek néhányat.
Nem bírtam megállni, hogy ne fejezzem ki tiszteletemet az ő vallásuk iránt én is:
– A reformátusok számomra az igehirdetésben elöljárók. Nekem is fontos az Ige, sőt mondhatom, Ige centrikus vagyok. Ez Önöknek nagy karizmájuk. – Láttam, mennyire örült ennek.
Bemutatkoztunk egymásnak és letegeződtünk. Új testvérem ismét megszólalt:
– Nagyon szeretem ezt a csodálatos Ferenc pápát! Én szinte rajongója voltam II. János Pál pápának is. Mindegyik csodálatos pápa. Nagyon örültem, amikor a mostanit megválasztották, és amiket tesz, amilyen egyszerűen él, hát az példaértékű. -
Nagy öröm töltött el.
Emma – nevezzük így – elgondolkodva vette fel a másik fonalat:
– Érdekes, sokan nem tudnak hinni, holott Isten létezését a tudomány is képes bizonyítani. Tanulmányoztam a kvantum fizikát, minden összefüggésben áll benne Istennel. A csillagászatot is tanulmányoztam, az egész univerzum Isten létezését bizonyítja. Csak körül kell nézni. -
– Vannak, akik nem is akarnak hinni Istenben - vágtam közbe.
– Ez a gőg – reagált rögtön – csak a gőgösök tagadják Istent, mert félnek. Szegények ám ők, félnek szembesülni magukkal, és félnek Istentől.
Ekkor eszembe jutott az irgalmas Jézus:
– Talán hallottál Fausztina nővérről? - kérdeztem még kicsit bátortalanul, tudva, hogy a reformátusok nem igen éreznek közelséget szentjeinkkel.
– Hogyne! – kiáltott fel – ismerem, tudom ki ő.
Van egy nagy szentek élete könyvem, azt is szoktam olvasni. Nem mindegyik került közel hozzám, de vannak akik megérintették a szívemet. Ilyen például Edith Stein, aki vállalni merte a halált, csakhogy a zsidók megtérjenek. Fontos lenne a zsidóság megtérése.
Egyik ámulatból estem a másikba.
– Tudod Emma, nekem nagyon nagy szenvedés, hogy Kelet és Nyugat egyháza szétszakadt. Az volt az igazi szakadás. – Vette a témát: igen, szerinte is az volt a nagy szakadás, s hogy a reformáció megreformálást akart, és nem szakadást.
Felhoztam Roger testvért, ujjongott hallatán.
Majd visszatértem Fausztina nővérre. Elmondtam a másik társnőm felé is, hogy Jézus mennyire szereti a bűnösöket, irgalmaz mindazoknak, akik bocsánatát kérik. Elővettem a táskámból egy kis irgalmas Jézus képet. Emma felé nyújtottam:
– Elfogadod? Ha nem zavar... – kezdtem. Emma nevetett:
– Már van nekem, ismerem. Egy kedves katolikus barátnőm szokott hozni nekem szentképeket és összegyűjtöm egy dobozba. De köszönöm.
A kereszthordozás értelmét kezdtem el részletezni:
– Nagy értelme van a szenvedésnek, Jézus megmondta nekünk, aki követni akar engem, vegye fel keresztjét és kövessen. – Ezt a témát boncolgattuk a következő percekben.
Majd az ítélkezés került szóba és az ellenségszeretet. Egyetértésünk oly tökéletes volt, hogy Emma végül ezeket mondta:
– Ez itt egy biblia óra, érdemes volt eljönni és itt várakozni. Mindennek megvan a maga oka.
Testvérek vagyunk: te egy református érzületű katolikus vagy, én pedig egy katolikus érzelmű református vagyok. Hidd el, aki mindezeket nem ismeri fel, azzal nem érdemes vitába szállni. Mert nem tehet arról, hogy nem látja még az igazságot, majd egyszer fel fogja ismerni. Isten türelmes.
– Igen – válaszoltam – Isten odaát nem épít falakat, csak mi emberek építjük fel a gátakat. Ő mindent másképpen ítél.
Órámra néztem, eltelt egy egész óra. És ekkor behívtak.
Úgy éreztem, nem volt hiábavaló a várakozás. Az Úr volt velünk és mi egységben egymással és Ővele. Áldott legyen érte!
2013. júniusában
