HESSENI FÜLÖP KETTŐS HÁZASSÁGA 1
Még alkalmatlanabbnak mutatkozott azonban Luther az evangélium hirdetőjének és képviselőjének szerepére Hesseni II. Fülöp (1504—1567.) esetében. E tartománygróf, akiben ijesztő erkölcstelenség lakott és aki korán Luther követője lett és már protestánsságának elején a többnejűség megvalósításának gondolatával foglalkozott. Saját bevallása szerint egész házasélete alatt a leghosszabb idő, amely alatt a házassági hűséget meg nem szegte, három hét volt. Mikor végül 1539-ben vérbajos is lett, elhatározta, hogy „szolidabb” életet fog élni. Hogy ez még az ő érzékisége mellett is lehetséges legyen, törvényes felesége, György szász herceg leánya Krisztina mellé, kivel akkor már 16 éve élt házasságban s akitől akkor már 8 élő gyermeke is volt, „törvényes" házasságra lép még testvérének, Erzsébetnek, 16 éves udvarhölgyével, von der Sale Margittal is, aki nagyon tetszett neki.
Tervének sikerült Margit anyját is megnyernie, de az anya, mint a „tiszta evangyéliom” buzgó követője, beleegyezését ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az esküvőn rajta és testvérén Miltitz Ernőn kívül, jelen kell lennie a tartománygróf törvényes feleségének Krisztinának, valamint a „tiszta evangéliom” három legkiválóbb hittudósának: Luthernek, Melanchtonnak és Butzernek, vagy legalábbis e három közül kettőnek! Végül a szász választófejedelemnek és Móric, szász hercegnek. (Beleegyezett azonban, hogy e két utóbbi nagyúr helyettesítheti is magát.) A reformátorok jelenléte és így beleegyezése által a lelkiismeretét akarta megnyugtatni az anya, a két nagyúr cinkosságával pedig a többnejűséget szigorúan tiltó birodalmi törvény büntetése ellen akart védekezni. A feltételek ugyancsak szigorúaknak, sőt egyenesen teljesíthetetleneknek látszanak, Fülöp azonban elfogadta, sőt — csodák csodája — még teljesítette is őket. (Jellemzően látható ebből, mily erkölcsök uralkodtak a renaissancekori Itália bűneit oly hévvel ostorozó német protestantizmusban már akkor is, mikor ez a protestantizmus még csak kezdeti korában volt s így a tiszta erkölcsöket még legjobban elvárhatnék tőle!) 
Sailer György, augsburgi orvos közvetítésével legelőször Butzer beleegyezését sikerült megszereznie s még 1539. novemberében az ő közvetítésével Lutherhez és Melanchtonhoz fordult. A jövendő császárválasztáson való támogatás ígéretével és egyéb koncokkal (Ezstift Magdeburg, Herzogtum von Clave) a szász választót is sikerült megnyernie, sőt még a reformátorok válaszának megérkezése előtt (december 11) feleségével, Krisztinával is sikerült elintéznie a dolgot. A szerencsétlen asszony beleegyezését adta, hogy mellette mégegy második feleség is legyen, megígérte, hogy sem császárhoz, sem királyhoz, sem fejedelemhez, sem senki máshoz, se nyíltan, sem titokban panasszal fordulni nem fog emiatt, és a második feleségét bántani vagy sértegetni nem fogja. Mindezt azért tette, mert bebizonyították neki, „dass es wieder Gott nicht sei”, hogy a dolog nincs Isten ellen. (Corp, Reform. 3, 884.) Ezzel szemben a férj „bei Treuen und Glauben und fürstlichen Ehren” biztosította feleségét, hogy őt „első és legfőbb feleségének" fogja tekinteni, hesseni fejedelmek egyedül csak Krisztina gyermekei lesznek, und die eheliche Pflicht „noch mehr als bisher gegen sie erfüllen werde”. Nemsokára megérkezett Luther és Melanchton 1539. december 10-én kelt válasza is, melyben a reformátorok mindenekelőtt örömüket fejezik ki azon, hogy a tartománygróf veszélyes betegségéből szerencsésen meggyógyult, hiszen „Krisztus szegény nyomorult egyháza kicsiny és elhagyatott és rászorul az igazán jámbor (!) urakra és uralkodókra. („Denn die arme elende Kirche Christi ist klein und verlassen und bedarf wahrlich frommer Herren und Regenten.”) A reformátorok azután, „hogy testének és lelkének üdvéről gondoskodjanak és Isten dicsőségét előmozdítsák” (!), engedélyt adtak Fülöpnek a kétnejűségre. Nyomatékosan hangsúlyozták azonban, hogy nagy különbség van egy általános érvényű törvény meghozása és egy olyan eset között, melyben fontos okokból és isteni jóváhagyással felmentéssel élünk. Ezért az „az alázatos kérésük" Fülöphöz, hogy gondja legyen rá, hogy ez az eset nyilvánosságra ne jusson, mint olyan törvény, melyet bárkinek joga van követni. Másodszor, hogy az engedély, amit neki adnak, ne törvény legyen, hanem csak a törvény alóli felmentés. Végül ismét nyomatékosan figyelmeztetik a tartománygrófot, hogy az ügy valamiképen a császár tudomására ne jusson.
Már közelgett az esküvő napja, amikor maga a menyasszony is aggályoskodni kezdett. Az ő kétségei eloszlatására Lenning János, Fülöp udvari prédikátorainak egyike, külön iratot szerkesztett „an die ehrbahre, tugendhafte Jungfrau und geliebte Sehwester in Christo Margaréta”, melyben „a tiszteletreméltó és erényes szüzet és Krisztusban szeretett leányát, Margitot" a Szentírásból vett érvekkel (Eszter és Abigail példájával) igyekszik a kétnejű házasságra felbátorítani. Fülöp ezenkívül elküldte hozzá (Margithoz) a szász választófejedelem, valamint Luther és Melanchton beleegyezését, egyúttal pedig azt az üzenetét, miszerint ha tovább is vonakodik, nyilvánosságra fogja hozni összes eddigi szerelmesleveleit, úgyhogy ezek után már senki sem fogja őt elvenni.
Úgy látszik, hogy ennek az „ehrbahre und tugendhafte Jungfraunak” is lehetett egy és más a füle mögött, mert a fenyegetés használt s most már nem volt akadálya annak, hogy az esküvő 1540. március 4-én a Fulda melletti Rotenburgban végbe ne mehessen. Az esketést Dionysius Melander, hesseni udvari prédikátor, végezte (egy hitehagyott pap, aki akkor már szintén a harmadik asszony oldalán élt anélkül, hogy az első kettőtől elvált volna). 
Jelen voltak 
Butzer, Melanchton és Eberhard von der Thann.
Melanchton még beszédet is mondott „az ifjú párhoz”, melyben arra szólította fel a tartománygrófot, hogy hálából a pótfeleség engedélyezéséért (für das Indult der Zufrau) gondoskodjék bővebben mint eddig, a lutheránus lelkészekről és iskolamesterekről.
Április 5-i levelében megköszöni Fülöp Luthernek az adott tanácsot és azt írja, hogy az esküvő után vidám lelkiismerettel járult az úrvacsorához (!). „Úgy veszem észre — válaszol Luther április 10-én —, hogy Kegyelmességednek igen jó dolga van a mi adott tanácsunkból kifolyólag, melyet azonban mi nagyon szívesen látunk titokban tartva." Hiszen ha ilyesmi nyilvánosságra jutna, még az otromba parasztok is (zuletzt die groben Bauern) kedvet kapnának az ilyesmire. „Kegyelmességed ajándékát, a rajnai boroshordókat, megkaptam és érte a legalázatosabb köszönetet mondok. A mi jó Úristenünk óvja meg Kegyelmességed üdvösséges testét és lelkét. Amen.”
A különös dolog azonban hamarosan kiszivárgott. Amiként VI. Sándorról is százszor akkora bűnöket beszéltek és hittek, sőt hisznek ma is az emberek, mint amekkorákat valóban tett, ilyenformán járt most Hesseni Fülöp is. A környéken nemcsak azt beszélték, hogy két felesége van és ezért Luther jutalmul egy hordó bort kapott tőle, hanem még azt is, hogy törvényes feleségét elevenen befalaztatta és hogy nemcsak Margittal, hanem Margit húgával is bűnös viszonyt folytatott. A szász választó a legnagyobb titoktartásra utasította Fülöpöt s tudtára adta, hogy ha a dolog nyilvánosságra jut, nem lesz módjában pártjára állni. Butzer pedig, Luther és Melanchton után a leghíresebb reformátor, július 8-án azt tanácsolja a tartománygrófnak, hogy közjegyzők és tanúk előtt írasson alá Margittal egy nyilatkozatot, hogy ő nem feleség, hanem csak „Konkubine", „amilyet Isten az ő kedves barátainak (az ószövetségben) engedélyezett." Ezt is megtaláljuk még Butzer levelében: „Ha Kegyelmességed a hazudozást, úgy mint tanácsoltam, naponként nem használná, már régen sok bonyodalmat okozott volna. Az angyaloknak és szenteknek nem egyszer távol kell tartaniok a világot az igazság megismerésétől. Ezzel tele van a biblia."
