A Szentlélek-Isten eljövetele után a két legnagyobb titkot ünnepli az Egyház: a Szentháromság titkát (Szentháromság vasárnap: június 11), és Jézus Szentséges Szívének titkát. Minden katolikus liturgia célja a Szentháromság dicsérete. Ezért kezdünk minden imádságot az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében, és ezért fejezzük be azzal, hogy Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek.
Június - Jézus Szent Szíve hónapja!
XII. Pius pápa (1939-58) vezette be főünnepként a pünkösd utáni 2. vasárnapot (Úrnap nyolcadát) követő péntekre Jézus Szent Szíve ünnepét. Ezenkívül a Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek és a június hónap.
Már a középkorban fellelhető a Jézus Szíve tisztelet, de általános nagy fellendülés Alacoque Szent Margit látomásai (1673-75) nyomán bontakozott ki az Egyházban. A Jézus Szíve tisztelet terjedésében nagy szerepe volt Alacoque Szent Margit gyóntatójának, a jezsuita Szent Colombiere Kolosnak. A jézusi kinyilatkoztatásban az Úr különösen az emberi hálátlanságot fájlalta, s ezért engesztelést, a hónap első péntekén gyónást és áldozást kért. A felvilágosodás, a protestantizmus, ill. a jozefinizmus nem kedvezett a Jézus Szíve tisztelet terjedésének.
1814-től a visszaállított Jézus Szíve tisztelet ismét legfőbb tömegpasztorációs programmá lett, és az Egyház a társadalom, az emberi megbékélés, és a szociális megújhodás orvosságaként hirdette meg.
1765: engedélyezte XIII. Kelemen pápa (1758-69) a lengyel püspököknek, hogy bizonyos keretek között bevezessék Jézus Szíve miséjét és officiumát, melyet IX. Pius pápa 1856-ban az egész Egyházra kiterjesztett.
XIII. Leo pápa (1878-1903) 1899-ben hagyta jóvá a Jézus Szíve litániát az egész Egyház számára.
XI. Pius 1928-ban a Miserentissimus Redemptor enciklikában már összefoglalást adott a Jézus Szíve tisztelet teológiai alapjairól.
XII. Pius pápa a Haurietis aquas enciklikájával emlékezett meg a 100 évvel korábban bevezetett ünnepről.
A Jézus Szíve tisztelet dogmatikai megalapozása a Szentírásra megy vissza és a Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. Az egyházi dokumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem valóságos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk. A Szentírásban és a hagyományban a szív nem csupán jelkép, hanem az egész embert kifejező fogalom, mely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánuló személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső kapcsolatok megszületnek. A szívben nemcsak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetet. Mivel a Jézus Szíve tisztelet a szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, azért ezt az imádó kultusz körébe soroljuk. A Jézus Szíve tisztelet megnyilatkozási formái: az engesztelés, a viszontszeretet, Krisztus követése és önmagunk felajánlása. Az engesztelés lényegében bekapcsolódás abba az engesztelésbe, amelyet Jézus mint főpap az Atya elé visz, de az ellene elkövetett sértés jóvátétele is. Önmagunk fölajánlása azt fejezi ki, hogy egyesülni akarunk a szeretettel, mellyel Isten szerette a világot, és minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket ennek érdekében tesszük és viseljük. Alacoque Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást később egészen napjainkig jámbor egyének és közösségek, városok és nemzetek követik. XI. Pius pápa (1922-39) az Egyházat is Jézus Szent Szíve oltalmába ajánlotta.
(Forrás: Vö. http://www.paksplebania.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=14&Itemid=16 ; http://szenegetoistvan.blogspot.hu/2010/06/junius-jezus-szive-honapja.html )

A hatodik jelenés október 13-án
Mária hatodik fatimai jelenését az irodalom 'Október 13' címszó alatt írja le. Ekkor történt a híres fatimai napcsoda. Aznap igen borús, esős volt az idő. A plébános úr, akinek még mindig erős fenntartásai voltak az események valódiságát illetően, utoljára még kihallgatta Lúciát.
Valamennyi korabeli újság megemlékezik, többen fényképeket is közölnek az eseményről. Az eső elállt. Manuel Nunes Formigao, Ferreira kanonokja könyvében azt írja, hogy kb. hetvenezren (70.000) voltak tanúi az eseménynek. A Nap forgása, színeváltozása, zuhanása megdöbbentette az embereket. Formigao így folytatja: ,,A hatalmas tömeg a csodálatos esemény láttára térdre esett, a Hiszekegyet, az Üdvözlégyet és a tökéletes bánatot imádkozta minden ajak, majd az öröm, a hála és bűnbánat könnye folyt valamennyi szemből.” A tömeg döbbenten észlelte, hogy ruházatuk teljesen száraz lett és még a sárnyomok is eltűntek róla. Egy természettudós szemtanúként azt is elmondja, hogy amikor a Nap zuhanni kezdett a Föld felé, néhány pillanatig ijedtség lett úrrá a tömegen.
,,Isten így nyomta rá bélyegét a fatimai eseményekre” – írja 





Sajnos a nyelvre vagy kézbe áldozás (vagy áldoztatás) kérdése, nem került nyugvópontra fél évszázad alatt sem. Ez eredhet a bevezetés kidolgozatlanságából, a „szentségi gesztusok” (térdelés, meghajlás) elmaradásával, de a bensőséges hitélet okozta lelkifurdalásából, is!
Az Úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az Eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap utáni 10. nap (csütörtök), de ha nem munkaszüneti nap, akkor az ezt követő vasárnap ünnepli az Egyház. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá. (Wikipedia)
"Az Úrnapja, a föltámadás napja, a keresztények napja, a mi napunk. Úrnapjának nevezzük, mert az Úr győztesként ezen a napon ment föl az Atyához. Ha a pogányok e napot a Nap napjának nevezik, mi is szívesen annak valljuk, mert ma támadt a világ Világossága, ma kelt föl az Igazságosság Napja, melynek sugarai az üdvösséget hozzák." [Szent Jeromos: In die Dominica Paschae homilia: CCL 78, 550]
1193
– Lúcia, korábban azt mondtad, az ajándékba kapott pénzt két hordágyon a templomba kell vinni. De honnan legyenek a hordágyak és mikor kell a templomba vinni?







A negyedik jelenés, augusztus 19-én
A negyedik jelenés idejére már kb. ötezren gyűltek össze a Cova da Iria lejtőjén, de augusztus 13-án a Szűzanyával való találkozás elmaradt. A látnokokat ugyanis a Querem-i körzetvezető csalárd módon börtönbe szállította, ahol ,,olajban sütés” fenyegetésével akarta kikényszeríteni belőlük a titkot.
(Megjegyzés: A börtönben, Lúcia szerint egy éjszakát és egy nappalt tartózkodtak. Feltehetően 14-e délután szabadultak, így a jelenés augusztus 15-én lehetett, mindazáltal egyes szakértők 17-re helyezik, míg a népi emlékezet ezt vasárnapra 19-re teszi, ez lett az elfogadott dátum!)
Ekkor a Szűzanya arca még szomorúbb lett. Újra kérte, hogy gyakorolják az önmegtagadást, majd végül ezeket mondta:
A szokásos imáink és szándékaink mellett mondjuk el ezt a könyörgést
Ekkor már nagyobb tömeg kísérte a látnokokat. Az Istenanya, Lúcia ,,Mit kíván?” kérdése után így válaszolt: ,,Azt, hogy a következő hónap 13-án jöjjetek újra ide. Imádkozzátok továbbra is a rózsafüzért a Rózsafüzér Királynője tiszteletére, hogy így elnyerjétek a békét a világnak és véget érjen a háború, mert egyedül csak ő tud megmenteni benneteket. ”
A pokol víziójával a Szűzanya figyelmeztette az embert, hogy a legnagyobb tragédia a bűn és a bűnös élet, amely fokozatosan Isten teljes elvetéséhez, a pokolba vezet. Tudatosítani kívánja, hogy sok lélek saját akaratából megy az örök kárhozatra, hagyja, hogy a bűn rabjává váljék, elutasítja a parancsolatokat, abbahagyja az imádságot, nem járul a szentségekhez. 
alkalommal lefegyverezte bíráit. Nemcsak baj nélkül került ki az ügyből, hanem megnyerte a nevezett pápák különleges jóindulatát is. Egyébként befolyásos szövetségese volt
Többszöri betegeskedés után 1593-ban elérte, hogy megválhasson elöljárói hivatalától. 1595. május 12-én Baronius, a gyóntatóatyja föladta neki a szent kenetet. Azután Frederigo Borromeo kardinális megáldoztatta (mindkettejük az ő pártfogoltjai voltak). Az ,,Uram, nem vagyok méltó''-nál könnyek között vádolta még egyszer magát: ,,Soha semmi jót sem tettem, semmit, egyáltalán semmit; egyáltalán nem vagyok méltó!'' Rövid ideig újra tudott misézni. A szentmise bemutatása közben
évek óta órákat elragadtatásban töltött és élete utolsó napjáig gyóntatott. 1595. május 25-én reggel még bemutatta a szentmisét. Este, mint mindig, hozzá jöttek a testvérek mindnyájan, hogy megkapják áldását, ám másnap reggel három órakor Fülöp meghalt. Szentté avatási eljárása már halála után két hónappal megkezdődött. 1622-ben Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt avatták szentté. 

Kívánságát nem volt nehéz teljesíteni. Az ünnep előtti próbán a tanító néni magyarázta el, hogyan kell Jézus előtt hinteni a virágokat.
Crucitti professzor a műtét után azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a kilenc milliméteres lövedék, amely a szentatyát a hasán megsebesítette megmagyarázhatatlan utat járt be. Normálisan egyenesen hatol be a szervezetbe, ez esetben viszont elkerülte az életfontosságú szerveket, mintha egy láthatatlan kéz irányította volna. Néhány milliméterrel elkerülte a fő ütőeret, melynek megsértése akár azonnali halált is okozhatott volna. Elkerülte a gerincvelőt, a húgyvezetéket, a csípőverőeret és más létfontosságú szerveket. Crucitti professzor és a többi műtétnél asszisztáló orvos számára világossá vált, hogy ez olyan tény, amit nem lehet orvosilag megmagyarázni, hogy ez egyszerűen csoda. Maga a szentatya is így magyarázta a történteket: „Ez egy valódi csoda volt, és tudom, hogy kinek köszönhetem ezt a csodát. Egy kéz fogta a fegyvert, egy másik pedig a golyót irányította”. Egy profi bérgyilkos 3 méterről rálőtt a fejre, a szívre és a hasra. Pontosan célzott, és biztos volt benne, hogy lövései halálosak lesznek.
Emlékszem, hogy a merénylet másnapján, alig hogy visszanyerte az eszméletét, máris azt kérdezte: „Már elmondtuk a kompletóriumot?” Minden este szentmisét mutattunk be, és utána litániát imádkoztunk a Szűz Anyához. A szentatya a nővérekkel énekelt. A kórház dolgozóinak leghőbb vágya a miséjén való részvétel volt.



Lúciát élénken foglalkoztatta az üdvösség, s rá akarja venni a Szent Szüzet, hogy vigye mindhármójukat az égbe.
A két testvér, Jácinta és Ferenc ezt követően a közeli égbeköltözésükre készültek. (Ferenc 1919. április 4-én, Jácinta 1920. február 20-án halt meg.) A gyermekek minden erejükkel a Szűzanya kérésének teljesítésére, a bűnösök megtérítésére törekedtek, példaként a világnak.
A nagy esemény, 2000. május 13-án valósult meg, amikor II. János Pál pápa fatimai zarándoklata alkalmával boldognak nyilvánította Marto Jácintát és Marto Ferencet.
Megvizsgáltam a hasüreget, és több sebet találtam benne. A vékony és a vastagbél sérült. Egyes repedéseket maga a lövés okozott, mások továbbrepedtek. A mesenterium, a bél vékony hártyája, ahonnét a vékonybélbe vezető hajszálerek indulnak, több helyen sérült. Reszekciót végeztem, átöblögettem a hólyagot, megvarrtam a szigmabelet. Ott, a vastagbél utolsó részén borzalmas seb éktelenkedett, melyet az egyik lövedék okozott. Miután elállítottam a vérzést, megvizsgáltam az érrendszert és megállapítottam, hogy milyen súlyosak a sérülések, tudatosult bennem, hogy a beavatkozás részemről elsősorban higgadtságot igényel. Tudatában voltam a helyzet komolyságának, de biztos voltam abban is, hogy az eredmény pozitív lesz. 

A gyermekeket megdöbbentette a jelenés váratlansága és szépsége. A Szűzanya szólalt meg először. ,,Ne féljetek, nem bántalak benneteket.” Lúcia ocsúdott fel elsőnek és megkérdezte: ,,Honnan jön?” – ,,Az Égből” – volt a válasz. Lúcia következő kérdése talpraesettséget árul el: ,,S mit kíván tőlünk?” A jelenés asszonya erre így felelt: ,,Azért jöttem, hogy kérjelek benneteket: jöjjetek a következő hat hónapban is ide, ugyanezen a napon és ugyanebben az órában. A végén megmondom, hogy ki vagyok és mit akarok. Visszatérek még egy hetedik alkalommal is.”
A Szent Szűz megjegyzi: ,,Valóban sokat fogtok szenvedni, de Isten kegyelme lesz menedéktek.” Majd hozzáfűzte: ,,imádkozzátok mindennap a rózsafüzért, hogy kieszközöljétek a világ számára a békét és a háború hamarosan befejeződjön.” Szavait befejezve Mária lassan fölemelkedett keleti irányba, és a végtelen messzeségben eltűnt. A fény, ami körülvette, mintegy utat nyitott számára az égboltozaton. Ettől a találkozástól kezdődően a látnokok életét a munka és az imádság mellett az igen kemény áldozatvállalás is jellemezte. Különösen a hétéves Jácinta járt elől hősiesen. 
Szent II. János Pál a kórházba szállítás perceire így emlékezett: „Emlékszem az útra. Még egy ideig eszméletemnél voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy túl fogom élni. Mondtam
Dziwisz bíboros: „


Az Angyal a kelyhet és az ostyát a levegőben hagyta lebegni, majd leborult és háromszor ismételtette velünk:
Azután fölemelkedett, kezébe vette a kelyhet és az ostyát. Ez utóbbit nekem nyújtotta, a kehelyben lévő vért pedig Jácinta és Ferenc között osztotta meg. Közben így szólt:
A természetfölötti erő teljesen hatalmába kerítette a három gyermeket. Mindenben utánozták az angyalt, vagyis letérdelve ismételték imáját. Isten jelenlétét annyira érezték, hogy sokáig még saját ottlétüket se vették észre. Abban a testtartásban maradtak, amelyben az angyal hagyta őket. Ezekben a napokban külső tevékenységüket a természetfölötti erő kisugárzásában végezték. A béke és boldogság érzése oly nagy volt bensőjükben, hogy lelküket teljesen Isten felé irányította – és ez a jelenlét –, a testi gyengeség helyett bizonyos mozgékonyságot idézett elő, valami ujjongó örömet és fáradatlan lelkesedést. Csak vezekeltek és engeszteltek. A látnokok senkit sem avattak be a történtekbe, ezt októbertől májusig sikerült is megtartaniuk, de a Szent Szűz első jelenése után Jácinta erős belső indításra mégis elmondta édesanyjának.
kapuhoz közeledve, 17.17-kor egy török terrorista,


SZENT RITA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!
A második angyali jelenésre a nyár közepén, a kánikula napjaiban, az ebéd után, Lúciáék fákkal körülvett árnyas kútjánál történt (Loca). Hirtelen ugyanazt az angyalt látták, mint az első alkalommal, aki így szólt:

Csíksomlyótól 32 km-re északkeletre, a Tatros felső szakaszán, a Gyimes völgyben van Gyimesbükk, az utolsó falu Erdélyben. A falu túlsó végén húzódik az
Lúcia (ekkor még írástudatlan) nem emlékszik pontosan az angyali jelenések napjaira, lényeg, hogy egy verőfényes napon a három pásztorgyermek ebédhez készülődött. Lúcia beszámolója szerint a következő történt:
Letérdelt a földre, és homlokával a földet érintette. Természetfölötti kényszertől indíttatva ugyanezt tettük, és háromszor elmondva, megismételtette velünk: 
Nem láttunk képeket, interjúkat, a részleteket sem hallottuk a hírekben.

Ifj. János Zsigmond magyar király és Erdély fejedelme a katolikus csíkieket és gyergyóiakat erőszakkal akarta áttéríteni az unitárius hitre. A kereszténynek alig nevezhető unitárius hitvallásról tudni kell, hogy tagadják a Szentháromságot. Erre nyilvánvalóan a katolikus csíki székelyek cseppet sem hajlottak, ezért János király ígéretekkel s fenyegetésekkel próbálta rávenni őket. Végül 1567-ben hatalmas protestáns sereget bocsátott rájuk, hogy erőszakkal térítse el őket a hitüktől.
A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy az 1916-ban történt angyaljelenéseket, 1915 áprilisa és októbere között három megelőző – szó szerinti – látomás előzte meg. Lúcia és három másik pásztorlány, Maria Rosa Matias, Teresa Matias és Maria Justino, a Lúcia szülei tulajdonát képező Cabeçonál, mely az Aljustrel és Casa Velha felé eső hegyoldalon van. Az említett gyermekek innen letekintve a völgybe, az erdő fölött „valami felhőszerűséget” láttak, amely fehérebb volt a hónál, átlátszó volt és emberi alakja volt”. „Mintha hószobor lett volna, amelyeket a napsugarak kissé átlátszóvá tettek.” Ez a leírás magától Lúcia nővértől származik. A jelenések Lúcia szüleinek két és fél kilométer távolságra fekvő birtokán történtek, melyet Cova da Iriának neveztek. Ferenc csak látta az Istenanyát, de nem hallotta. Jácinta látta és hallotta beszélni. Lúcia látta a Szent Szüzet, hallotta és beszélt vele. A jelenések mindig ebédidőben történtek.
lebegett.
A templom- és kolostorépítéssel kapcsolatban jelentős tényező, hogy 1444-ben 


.jpg)
Szent Szűz Fatimában hívja fel a világ figyelmét a Mária-korszak legsúlyosabb, a legtöbb lelki kárt okozó évtizedeire. Figyelmeztet az újabb súlyos szenvedésekre, a tömeges méretű lélekrombolásra, a hatalmilag megszerveződő és a politikai eszközökkel terjesztett ateizmus veszélyére, egy szóval a bűn további hatalmasodásának újabb fejezeteire. Egyben megígéri: ,,a végén Szeplőtelen Szívem fog győzedelmeskedni.” A ,,győzelem” szó nem költői fordulat, nem egy korszak lezárását, hanem egy harc – nyilván a sátán elleni harc (ellenségeskedés) – eredményes befejezését, a sátán végső megszégyenülését jelenti. A fatimai események sorozata sok egyéb kérdésben is fontos határkőt jelent a Mária-korszakban. Itt a teljesség kedvéért egyetlen, de meghatározóan fontos kijelentést idézünk Mária szavaiból: ,,Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük.” A Mária-jelenések során Fatimában fogalmazódik meg világosan és egyértelműen a Szent Szűz akarata: legyünk segítségére. A lelkek megmentésében vegyenek részt és fogjanak össze a szavára figyelő emberek.
Az 1917-es esztendő mind a világtörténelemben, mind pedig az üdvösség történetében igen jelentős dátum. Rengeteg szenvedés és vérontás árán Európa keleti részében új korszak és új eszme indult történelmi útjára.
Érthető, ha az Egyház Anyja, a Boldogságos Szűz fél évvel az októberi bolsevik puccs előtt, a neki szentelt hónapban, tehát 1917. május 13-án Fatimában újra letekintett erre a sok szenvedést látott s mérhetetlen szenvedés előtt álló világra.




BEVEZETŐ


A Salvator kápolna falán egy emléktáblája áll 
A 'Csodásérem' üzenetével a „Hajnal Szép Sugaraként” (II/100) ragyogott fel a végveszélybe sodródó emberiség Reménycsillaga. A Mária-korszak valamennyi jelenésében felismerhető Isten kegyelmi stratégiája, az elhatalmasodó bűnre adandó édesanyai elgondolás és ennek világosan kibontakozó pedagógiája. Figyelmet érdemel, hogy bár a Szeplőtelen Fogantatás dogmája csak 1854-ben lett kihirdetve, az Istenanya szinte valamennyi jelenésében, Szeplőtelen fogantatására utal.
Míg Lourdes-ban az Istenanya szavai a bűnbánatra és imádságra szólítanak fel, Fatimában már fájdalmasan kéri az engesztelést, mivel „sok lélek a pokolba kerül, mert nincs aki imádkozzon és áldozatot hozzon értük!” (1917. VIII.) Fatimában (1917) a tövisekkel átszúrt, lángoló Szeplőtelen Szívét mutatja be a végveszélybe sodródott emberiségnek, mint menedéket. 






Minket is válasz elé állít az Oltár Titka. Tőlünk is azt kérdezi Jézus: Mit akartok: hinni vagy botránkozva távozni tőlem? Én, amikor szeretetem legértékesebb zálogát nyújtom nektek, ti is rövidlátó kételkedéssel igyekeztek lerázni a hit édes igáját? Vagy hisztek-e Bennem akkor is, mikor szeretetem találékonysága, a csodák útját járja? Nos, mi mást felelhetnénk, mint amit Péter válaszolt az Úr kérdésére: „Hová mennénk Uram, hiszen az örök élet igéi Nálad vannak!” 




Az Oltáriszentség emberileg is
Jézus, kit takar most sokrétű lepel?
ECCe MarIa pIo rVtILant tVa teCta nItore, qVae tIbI FrancIsCI tVrba pVsILLa LoCat. – Íme, Mária, tündöklő fényben ragyog hajlékod, mit Neked Szent Ferenc kisded nyája emelt. – A nagybetűk római számokként összeadva, a diadalív építésének dátumát eredményezik (1834).


Az alábbiak forrása: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 34-36. oldal. (Részletek), 1996. május 13.
vezet. 






690. Gyermekem, miért tartasz a haláltól? Hisz' nem vagyok-e én az Élet Anyja és a te jóságos Anyád?
Manapság busszal, vonattal utaznak Csíkszereda határáig, ahol egybe rendeződnek. A színpompás népviseletbe öltözött búcsújárók, szentolvasót imádkozva, énekelve, 5-6 km-es utat tesznek meg a csíksomlyói ferences kegytemplomig, ahol virrasztó-imában várják a szombati búcsújárást. Az imában töltött éjszaka után pünkösd vasárnap hajnalban vonulnak ki a Salvator-kápolna mögötti hegyoldalba, hogy ott a felkelő Napba nézzenek.
A magyar nyelvben: Áldozócsütörtök, áldozónap (latinul Ascensio Domini, 'Urunk mennybemenetele'), mely húsvét után a 40. nap. Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt pünkösdkor ünnepelte. Az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját csütörtökön ünnepelték. 1918-ig a húsvéti szentáldozás utolsó napja volt; ebből ered az egyedülálló magyar név: áldozócsütörtök. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő 

677. Amint meghaltál, sokaknál kinyilvánul hozzád való igazi viszonyuk! Akik a szépségedért szerettek, elfordulnak nyomban. Akik szórakoztatására nem sajnáltad a drága idődet, még a temetésedre sem érnek rá elmenni. Segítségre csak azoknál számíthatsz, akiknek a lelküket érintetted meg! Mert a földiek közül egyedül ők imádkoznak majd érted és mondatnak szentmisét üdvösségedért! A Mennyben viszont sokan – akiket nem is ismertél, ám neked köszönhetik megtérésüket –, hálálkodva imádkoznak érted!


Pál az utóbbit mint köszöntést alkalmazza leveleiben, és most újra bevették a liturgiába, mert kiderült, hogy nem Szent Pál találta ki, hanem a korabeli miséből vette át. Előbb van a miséző Egyház, mint az Újszövetség írásai. „A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme (Ki ez? A Szentlélek!), az Atyaisten szeretete (Ki ez? A Szentlélek!) és a Szentlélek egyesítő ereje (közössége) legyen veletek!”

A két asszony szeretetben találkozik, és Pünkösdöt él át. Simeon is a Lélek ösztönzésére ment a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték a szülei: ez is pünkösdi esemény. És érdemes lenne végignézni a szentek életrajzát. A legenda szerint Assisi Boldog Egyed és Szent Lajos király, amikor találkoztak, egy szót se szóltak, csak hallgattak, utána megcsókolták, megölelték egymást és leborultak egymás előtt.
A közösség szó kulcsfogalom a Szentlélek titkáról szólva. Szent Pál leveleiben is, ahol a Lélek, a Szeretet és az egység ugyanaz: Lélek szerint éljetek! (Róm 8,4), Éljetek szeretetben! (Ef 5,2), Benne (Krisztusban) illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben. (Ef 2,21-22) Ez a döccenőmentes beszéd! Ez maga is megrendítő bizonyíték arra, hogy a Szentírás első szerzője nem Pál, Lukács és János, hanem a Szentlélek! Mindannyian ugyanazt a tévedhetetlen nyelvet beszélik, amelyben minden szónak súlya van, s minden mindennel összefügg!

Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által. (2Kor 3,18) A Szentlélekkel való átitatódás és átalakulásunk a dicsőségben együtt halad ugyanazon ritmusra, hiszen ugyanarról van szó. Kezdetben a hívő csak a Lélek zsengéit birtokolja. Majd megtapasztalja a dicsőség növekedését, lehet, hogy nagyon fájdalmasan. Amikor egyedül marad, amikor a sötétben felragyog, hogy élete egyetlen értelme az istenfiúság. Azután megigazul a Lélek által és lassan, szinte észrevétlenül átalakul.
És egy nap a dicsőséges Krisztushoz hasonul az ő feltámadásának ereje által. Isten ugyanis a hit által tett megigazulttá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét. És Krisztus azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja majd gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez. (vö. Fii 3,9-10.21) Ez az átalakítás a Szentlélek műve, aki itt egyszerre működik Isten erejeként és dicsőségeként. Ezért az Efezusi levélben együtt szerepel a három: Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által. (Ef 3,16)
Idézet a Szeretetláng Lelki Naplóból:

Az Egyházban nagyon sok rossz van – általunk. Aki a botrányt keresi, az megtalálja benne, papok és hívek életében egyaránt. Ugyanakkor jelen van az Egyházban a Szentlélek, a hatalmas, feltámasztó, isteni erő is. Ezért érdemes az Egyházba belépni és benne maradni. Rajta kívül ezt a Lelket nem ismerik. Csak mint személytelen erőt fogják fel, de mit segíthet rajtunk egy személytelen erő, akit nem lehet megszólítani?
† Lorch (Felső-Ausztria), 304. május 4.Magas rangú katonatiszti családból származott, és ő is a császári hadsereg tisztje lett. A 3. sz. második felében szolgált, és megtért a keresztény hitre. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodtan teltek az Egyház számára, így Flórián békességben vehetett búcsút a hadseregtől. Mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban telepedett le.
Miközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.''

Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért... Test szerint megölték ugyan, de életre támadt a Lélek szerint. (1Pét 3,18) A Szentlélek Isten cselekvése a maga mindenhatóságában. Ezért hívja az Anyaszentegyház nagy események előtt: „Teremtő Lélek, jöjj közénk!” Mindig teremtő, nem alakító, nem díszítgető, nem a problémákat elfedő. Ahol a szent liturgia említi az Isten Lelkét, ott a teremtéshez hasonló isteni erő árad: a konszekrációban, a transz-szubsztanciációban, amikor a kenyér és a bor színe alatt a feltámadt Krisztus megjelenik, valószínűleg ugyanaz történik, mint amikor Jézus feltámadt. A Szentlélek megteszi, hogy millió és millió helyen találkozzon híveivel, immár a hit sötétjében. A feloldozásban is ilyen erő árad: megsemmisül a múlt. Ezért Szent Lukács evangéliuma az angyal szavát idézve, mintegy párhuzamos kifejezésként ugyanazt ismételi, amikor így szól Máriához: „A Szentlélek száll tereád, a Magasságbeli ereje borít el téged.” Ez zsidós beszéd, gondolatpárhuzam: a Szentlélek maga a Magasságbeli ereje.
A Szentlélek teszi képessé Máriát, hogy Isten Fiának anyjává legyen, és így bizonyítja, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Isten mindenhatóságának műveiben jelen van a Szentlélek. Már a teremtésben is, hiszen ezt olvassuk: Isten Lelke a vizek felett lebegett (Ter 1,2), a megtestesülésben, ahogy az imént láttuk, valamint Jézus feltámasztásában és a mi feltámasztásunkban az utolsó napon. Az Úr Jézus működése az evangéliumi hagyomány szerint, a Lélek erejében bontakozik ki. A szentírók hol erőről beszélnek, amely kiárad, hol Szentlélekről, hol pedig, nagyon érdekes módon, a Lélek erejéről. Ez ahhoz hasonló kifejezés, mint a „Róma városa”, ahol a város maga Róma. A Lélek ereje az az erő, amely maga a Szentlélek Úristen. Igen, csak azért jött el Krisztus, hogy megadja a Szentlelket, aki által fiak leszünk, és így kiáltunk Istenhez: Abba, Atya!
csodamód erőre kapott egyszeriben. Másnap haza is adták és újra itthon volt. A gyermekek nem győzték "apukának" szólítani, alig tudtak betelni vele. Eredendően jó betegbiztosítása volt, így heti kétszer megnézte egy orvos. Gyenge volt ugyan, de ellátta magát és a gyógyszereit rendesen beszedte, mint megtudtam morfium is volt közte. Később, másoktól tudtam meg, hogy a "nagy románca" csak másfél évig tartott, utána őt hagyták el, amikor a betegsége jelentkezett és a munkahelyét is elvesztette. Becsületére legyen mondva, hogy "nem volt képe" visszajönni a család "terhére". Valóban korrekt ember volt, most hogy mélységes bűnbánatot tartott, egyenesen szentként néztem rá!
Isten és ember előtt ő volt a férjem, ő volt gyermekeim apja, ő volt a tékozló fiú, aki korrektül levezekelte a bűnét és lám, ő lett a Szűzanya bűnbánó gyermeke. Ez volt a legmegrázóbb, de mégis a legszebb Anyák Napja számomra!