Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 3
(1927-től 1928-ig)
A budapesti Üllői úton tébláboló fagyoskodó bakfist egy kúriai bíró felesége vette fel 92 éves ágyban fekvő anyja mellé, napi egyszeri étkezés fejében, fizetség nélkül. Az ágybanfekvő első etetése alkalmával megfeledkeztek arról, hogy a "kis gondozó" maga is éhes! Az ötszobás lakásban, csak egy szalmazsák jutott neki a folyosón. Ágytálazás, mosdatás, etetés és takarítás volt Erzsébet feladata. A „nagylelkű” úrhölgyet „nemzetes asszonynak” kellett szólítania amellett, hogy a kis „honleánynak" folyamatos éhezés volt az osztályrésze.
1928. januárjának egy hajnali órájában, kevés holmiját hóna alá kapva elindult a nem túl jó hírű nyolcadik kerület utcáin. Az önmagára utaltság nehéz évei következtek Erzsébet életében.
A Sárkány utcában egy idős asszony figyelt fel a leányzóra és megreggeliztette. Háromszori étkezés fejében fizetség nélkül, felvette takarítani és kerti munkára. Két hónapot dolgozott ebben a „sárkányi” környezetben, melyről hamar kiderült, hogy magán-bordély. Egy férfi durva molesztálását elhárítva menekülnie kellett. Az Üllői út – Ferenc körút – Mária utca környékén próbálta fenntartania magát, alkalmi munkákból. Melegedni, pihenni a környék templomaiba járt. 
Volt ő piaci hordár a Nagycsarnokban, cukorkaárus mozikban, hajnali péksütemény és tejkihordó, krumplihámozó pékségben, „szakszerű” diótörő cukrászatok számára, ahol egyetlen szemet sem ehetett meg, mert héjastól visszamérték. Itt is kitűnt azonban különleges adottsága, mely ellenszenvet váltott ki munkatársa-iból, s ezek bele-bele csempésztek edényébe hibásakat is, minek következtében menesztették.
Volt ő piaci hordár a Nagycsarnokban, cukorkaárus mozikban, hajnali péksütemény és tejkihordó, krumplihámozó pékségben, „szakszerű” diótörő cukrászatok számára, ahol egyetlen szemet sem ehetett meg, mert héjastól visszamérték. Itt is kitűnt azonban különleges adottsága, mely ellenszenvet váltott ki munkatársa-iból, s ezek bele-bele csempésztek edényébe hibásakat is, minek következtében menesztették.Napközben, különösen hideg időben, megragadott minden alkalmat, hogy valahol melegedhessen. Járta a vásárcsarnokot, a templomokat, perecet és cukorkát árult a mozikban, ahol bár minden filmet megnézhetett, de címüket sem jegyezte meg, inkább csak a zongorista zenéjéből maradt meg benne, néhány dúdolható dallam. Ígért fizetségét azonban nem kapta meg!
Egy alkalommal, mikor a szabadban egy padon volt kénytelen aludni, hirtelen rendőrök rázták fel, s az ijedtségtől szűnni nem akaró köhögőroham fogta el. A soványka leányt orvosi vizsgálatra beszállították az Új Szent János Kórházba. Sajnos, a tüdején levő foltot, vagyis a meszesítést első látásra TBC-nek diagnosztizálták, melyet leromlott testi állapota és a köhögése is igazolt. Hiába próbált mentegetőzni svájci kezelésével, ezt kétkedéssel fogadták. Az éjszakai páciens állapotát, végső stádiumúnak (!) diagnosztizálták, és ennek megfelelően a másnapi konzíliumig be is fektették a legsúlyosabbak közé. Bizony, roppant ügyesnek kellett lennie ahhoz, hogy egy óvatlan pillanatban meg tudjon szökni a kerítésen keresztül (– persze, ezúttal se nagykabátban!)
A fordulatos és nélkülözésekkel teli élet, egyenesen „túlélő kiképzés” volt ez egy tisztességes fiatal lány számára! Nagyfokú önállóság, rendkívüli talpraesettség és elszántság fejlődött ki Erzsébetben. Gyakran kellett hirtelen helyzetekből kimagyaráznia magát és a vele született „kardoskodó” hajlama, kiváló beszédkészséggé csiszolódott. A személyiségét annyira jellemző 'távolságtartó' vonása, talán ekkor rögzülhetett benne. Ez nem egyszerűen bizalmatlanság volt, hanem csupán egy képzeletbeli körön belülre senkit sem engedett. Ez így volt egész életében! Erzsébet asszony benső köréhez senki sem közelíthetett, se a gyermekei, se e sorok írója, akit pedig a „Szűzanya titkárának” tartott! A „magának való” mivolta mégsem tekinthető önzőnek és volt benne valami méltóságbeli tartás, amit legidősebb leánya így fogalmazott meg neki: „édesanyám egészen olyan, mint egy apácafőnöknő”.
Erzsébet fájlalta az emberi közömbösséget, de tovább küzdött és dolgozott, mert csak így remélte, hogy rátalál Isten vele való szándékára – jóllehet –, sorsának a bibliai Jóbhoz hasonlítható alakulását, egyre kevésbé értette!
Egy pékség hajnali házhoz-szállítójaként, a zsömlékből el-elcsent egyet, mely gyakran egész napi tápláléka volt. S bár hiányként (csodamód) nem jelentkezett, könnyek közt gyónta meg a „ferencieknél”. A jóságos gyóntatóatya nem csak feloldozta a szerencsétlen sorsú lányt, de maga is könnyekkel küszködve nyugtatta meg a lelkét: nem követett el bűnt e siralmas szükségében, mert ha az Úr Jézus szava áll, a nyomtató ökörre, akkor áll az emberre is – mondta az atya! Sőt, 2 pengőt is adott Erzsébetnek, hogy szállást tudjon fizetni a Mária utcai kedvesnővérek éjszakai menhelyén. Első útja egy pékség volt, ahol 22 fillérért vásárolt egy kiló barnakenyeret, melyet aztán megosztott egy szegény asszonnyal a Ferencziek terének egyik padján.
Közel egy évig egy kefekötő házaspár foglalkoztatta üzemében. (Ez utóbbi jártasság jól jött később a háború utáni években!) Itt már némi megtakarításra is szert tett, és szerény albérletet is tudott fizetni. Mindig tanulni, képezni szerette volna magát, (I/27) nagy nehezen összespórolt pénzecskéjéből 1928 őszén, elvégzett egy ápolónői tanfolyamot a Dohány utcai képzőben, mert ezzel nagyobb esélyt látott bekerülni valahová.
Fejezzük be 
Jézusnak ezek a szavai számunkra sem félelmet hivatottak ébreszteni, hanem tisztánlátást, a benső felismerést: miszerint magunknak is tennünk kell valamit az üdvösségünkért. Ha én nem akarom beengedni, Isten nem töri rám erőszakkal az ajtót. A jézusi gyógyításoknál is előbb megkérdezi, hogy akar-e meggyógyulni, majd felszólítja valaminek a megtételére („nyújtsd ki a kezed”), ami eddig Isten nélkül nem volt lehetséges, vagy nem volt értelme, tehát, bizalom kellett hozzá. 
Jánosom, hogy téged cserben én hagytalak? Nem tudod, hogy ezt kép-telen lennék megtenni hű szolgáim utolsó óráján? Azért nem jöttem előbb, mert még nem jött el az időd, de íme itt vagyok, hogy magammal vigyelek és visszatérjek veled az égbe«. 
Az amerikai urbanisztikai folyóirat, a City Journal 2010. szeptember 20-i száma cikket jelentetett meg "A kommunizmus Nürnbergje a Vörös Khmer bűnei címmel. Ebben felteszi a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy az egész világon ez az első per kommunista tömeggyilkosok ellen, holott Nürnbergben a nemzeti szocialistákat már 1945 vége felé törvényszék elé állították, a japán fasizmus prominens képviselőit pedig 1946-ban, tehát a háború befejezését követő évben, teszi fel a kérdést az írás. 
A Kambodzsa marxista vörösei kötelezőnek tartották, hogy minden egyes foglyot elképesztő módszerekkel megkínozzanak, kicsikarva belőlük a legképtelenebb vallomásokat. Csak egyetlen példaként: a csecsemőket fához csapták (lásd a legalsó képet!), vagy feldobva a levegőbe célba lőttek rájuk!
Midőn Királynőnk egy napon 
bírájuk, Jézus elé és ott kieszközli számukra az üdvösséget. Így történt ez Szent Brigitta fiával, Károllyal is. (Revel. libe 7. c. 13.) Katona volt s anyjától távol halt meg, aki igen aggódott üdvössége miatt. A Boldogságos Szűz azonban megnyugtatta, hogy Károly az iránta való szereteténél fogva üdvözült, mert halálakor mellette állt segítségével és sugallta neki azokat a keresztény erényin-dulatokat, amelyeket e pilla-natokban szükséges volt magában felindítania. Egyidőben Brigitta megpil-lantotta Jézust a trónon és mellette a sátánt, aki két vádat emelt az Istenanya ellen, miszerint Mária meg-gátolta őt abban, hogy Károlyt megkísérthesse és maga vitte a lelkét az isteni Bíró elé, s ílymódon megmentette, anélkül, hogy felsorolhatta volna indokait, amelyek alapján ő Károlyt a saját tulajdona gyanánt tekinthette. Majd látta a szent, amint elűzte Jézus a sátánt és Károly lelkét befogadta az égbe. (53-54. oldal) 
attól várna segítsé-get, miként emlékeztek is reá, hogy gyakran mondogatta, hogy Má-ria menedéke lesz halála óráján. 
A román családapa – Marius Bodnariu számítástechnikai mérnök – és norvég ápoló felesége, Ruth tíz éve telepedett le a skandináv országban, mindketten hitvalló keresztények. Két iskolás lányuk pedagógusa jelentette fel a szülőket amiatt, amiért a lányok vallásos dalt énekeltek az iskolában.
állt, elnyerte Istentől a kegyelmet, hogy az örök életre hivatottak halálánál is jelen lehessen. Ezért is akarja az Anyaszentegyház, hogy Mária pártfo-gását kérjük, halálunk óráján: »Imádkozzál étettünk bűnösökért, most és halálunk óráján«. 
Zozimus a bűnbánó Miriammal, aki elbeszélte egész élettörténetét és kérte őt, hogy hozza el neki a legszentebb Útravalót.
olyan szimbólumot vagy ábrázolást kell ,,zászlajára tűznie”, amely egyértelműen irányultsága lényegére utal! Ha pl. egy képen Jézus a sugárzó Szívére mutat, akkor a Jézus Szíve tiszteletre gondolhatunk. Ha egy ha-sonló (sugaras) képen a Szív nincs ábrázolva, ez esetben az Isteni Irgalmasság képeként is értelmezhetjük! Hasonló a helyzet a Fatimai Szeplőtelen Szív tiszteletének és a Mária Szíve Szeretetlángjának ábrázolásával is! A Szeretetláng Mozgalom esetén, tehát helye-sebb, ha a Szív formai ábrázolását mellőzzük és csupán a szívtájéki sugarakat, vagy a Szent Szüzet, kezével e sugarakra mutatva ábrázol-juk. Mária kezének a szív felé kell mutatnia, mert ha pl. a kezekből áradó sugarak nem a szív felé mutatnak, akkor akár a Szeplőtelen Fogantatás ,,Csodásérem” ábrázolására is érthető.
Megjegyzésként még annyit, hogy az első Szeplőtelen Szív Szere-tetláng ábrázolását (szívvel és szív nélkül) egy németországi festő Erwin Schöppl készítette és Róth Anna Tarzícia Irgalmas nővér pub-likálta kiadásaiban. Érdekes, hogy Máriát zöld ruhában és barna palásttal jeleníti meg, feje körül ábrázolástól függően 13-17 csillag-gal. E Mária ábrázoláson a Szere-tetláng üzenetének, legfeljebb a barna palást felel meg (kármelita skapuláré)! A zöldet a reménység színeként foghatjuk fel. A csillag-glorióla viszont igen szabad (művészi) értelmezése a ,,Napbaöltözött Asszony” ábrázolásának.
Megkísérelte a belépést, másod-, harmad-, sőt negyedízben is, de mindhiába. Ekkor a szerencsét-len, az előcsarnok egy szögletébe húzódott. Hirtelen megvilágosí-tást nyert és megértette, hogy Isten őt gonosz élete miatt nem engedi a templomba lépni. Véletlenül felemelte szemeit és 
Majd újra a képhez fordult és így szólt: »Íme, királynőm, rendelkezésed-re állok, hol akarod, hogy bűnbá-natot tartsak?« Mária így felelt: »Menj a Jordán túlsó partjára, ott nyugalomra fogsz találni«. Ezek után a szegény bűnös meg-gyónván és megáldozván, átkelt a folyón, s egy pusztaságba jutott. Ott tüstént megismerte, hogy ez az a hely, ahol bűnbánatot kell tartania. (48-49. oldal)
védőszár-nyai alá. éppen így kell tennünk ne-künk is a kísértés idején, nyomban Mária oltalmazó palástja alá kell menekülnünk«. »Óh királynőm és anyám ‒ teszi hozzá a szent ‒ neked meg kell bennünket védelmezned, mert Isten után kívüled nincs más menedékhely, te vagy egyetlen re-ményünk, kizárólagos menedékünk, beléd helyezzük minden bizalmun-kat«. 
Cornelius a Lapide e két öltözetről azt mondja, hogy Mária az ő szolgáit nemcsak a Fia, hanem a saját erényeivel is felékesíti, hogy ily módon az állhatatosság kegyelmét megszerezze nekik. Ezért figyelmeztette így gyónó gyermekeit Néri Szent Fülöp: »Kedves gyermekeim, ha Isten kegyelmében mindvégig meg akartok maradni, legyetek nagy tisztelői Isten Anyjának«. 
Justiniáni Szent Lőrinc
A Nagyböjt szokását – 
Nagy Szent Leó negyvennapi hadgyakorlatnak nevezi ezt az időt. A liturgia figyelmünket Krisztusra összpontosítja és úgy mutatja be nekünk, mint egyetlen mesterünket: "Magister vester unus est Christus", a ti egyetlen mesteretek Krisztus. 
.jpg)
E nappal véget ért a Vízkereszttől tartó időszak, a Farsang és elkezdődött a Húsvétig tartó idő, a 40 napos Nagyböjt. Ennek első napja a Hamvazószerda, mely mindig február 4. és március 10. közé esik, változó napokra.
II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, s azzal rajzolja a keresztet a hívek homlokára. Ezt nevezik hamvazásnak (latinul: impositio cinerum), ami a nagyböjt kezdetét jelző szertartás. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.
Luther Márton igazán nagy tévedése és vétke nem abban áll, hogy szabad akaratából megszegte esküjét és engedetlen volt Krisztus Egyháza iránt (ezzel csak a maga üdvét kockáztatta volna), hanem abban, amit szembeszegülésével más lelkekben lerombolt és egyházszakadást okozott! A megfogalmazott – az Egyház hibáira rámutató pontjai –, ugyanis további tév-elveket szültek és mára már oly mértékben osztották meg követőit, hogy ezernél több protestáns felekezet és számtalan szekta lett az eredménye! A protestantizmus megjelenése minden kezdeti jószándéka ellenére is nyílt ellenségeskedést, véres paraszt- és vallásháborúkat okozott. Bár a szerteágazó protestáns felekezetek (és szekták) hitelvei különbözőek, néhány alapelvben közös a protestálásuk. Ez pedig a Római Katolikus egyház csalhatatlanságának és egyedül üdvözítő voltának totális tagadása. Ebből következően elvetik a pápa főségét és püspökök főhatóságát, az egyházi hiearchiát (ám kénytelen voltak mégis püspököket, presbitereket és lelkészi vezetőket kinevezni). Elvetik továbbá Szűz Mária közbenjáróságát, a szentek egyességét (az elhunytakért való imát), a bűnök bocsánatát (a fülgyónást), a szerzetesi és papi fogadalmakat, a búcsújárást, a Szentmiseáldozatot, az Eucharisztikus Krisztust, tisztítótűzről szóló tant, a jó cselekedetek érdemszerűségét, a Szentségek hetes számát (két szentséget fogadnak el: keresztséget és a saját értelmezésű un. úrvacsorát). 
a magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklusának 10. ülésén szavaztak a 450 évvel ezelőtti Heidelbergi Káté 80. paragrafusáról, mely szerint a katolikusok miséje, az Eucharisztia tisztelete és annak vétele „kárhozatos bálványimádás.” A jelenlevő 74 személy 57:17 arányban a „kárhozatos bálványimádás” mellett szavazott. Ezek után látván a katolicizmus megrökönyödését, ekként fogalmaztak: "...közöljük a zsinati vitát egészében, hogy a megindult eszmecseréhez még több szempontot szolgáltassunk". (Ó, micsoda áldozatos gesztus!) Ugyan bizony miféle "megindult eszmecseréről" beszélnek, amelynek épp a gátját betonozták újra? Kérdésem, hogyan lehet bármit is "cserélni" (akár eszmét is), ha képtelenek bármit cserébe adni, engedni, belátni, vagy (stílszerűen) megreformálni?
VI. Sándor (1492-1503) az Apostoli Katolikus Anyaszentegyház 214. pápája volt, akinek – mint az előzőkben hosszasan kifejtettük –, a pápaság történetének erkölcsileg a legkirívóbb személyisége volt. Mégis az elmúlt 500 évben a pápaként meghozott egyetlen hivatali megnyilatkozását sem kellett visszavonni vagy átfogalmazni! És ez, egyben nyomatékos bizonyítéka a pápai tévedhetetlenség dogmájának, mely tbk. kimondja: Nem a pápa, hanem Krisztus az egyház "egységének princípiuma". A pápa csak egységének "látható alapja". 1870. július 18-án a római Szent Péter Bazilikában, IX. Pius pápasága alatt az első vatikáni zsinaton elfogadták a pápa tévedhetetlenségéről szóló dogmát (Pastor Aeternus). A pápai tévedhetetlenség nem személyes tévedhetetlenség (hiszen ezt egyedül Isten birtokolja), inkább egészen meghatározott aktusokra vonatkozik, amelyekben a pápa mint az egyház legfőbb pásztora és tanítója Péter utódaként ünnepélyesen – az Írásban és a Hagyományban továbbadott Kinyilatkoztatás – tanbeli döntés által cselekszik. (Egyébiránt megjegyzendő, hogy a Szentszék kijelentette, hogy a II. Vatikáni Zsinat határozatai, nem pápai határozatok!)
Egy szó, mint száz: Bár szétszakadva él az Egyház, Jézusban mégis egy lehet. Ha elválaszt is annyi korlát, a testvérnek adj kezet! Ha egy a Pásztor = egy a nyáj, s Nála mindenki helyet talál!
Kortársai annyira méltatlannak tartották a pápai trónra, hogy az általános felháborodás és megvetés miatt, mellyel a rómaiak életében kísérték, nem is lehetett neki díszes temetést rendezni. Minden pompa nélkül temették el. A halál láttára el szokott némulni az ellenszenv és gyűlölet, de VI. Sándor halálakor nem. Egy bolognai kortársa például így fejezi be a haláláról szóló értesítést: „et sepultus est in inferno: és eltemettetett a pokolban”. 
Hiszen látni fogjuk, hogy Ravasz László lapja, a Református Élet, VI. Sándorral kapcsolatban még ma is méregkeverést (!) emleget. 
Luthernek csakugyan joga volt az egyházat, illetőleg az egyház képviselőit ostorozni. Tűrtünk azért, mert nem mertünk vagy nem akartunk a piszokhoz hozzányúlni s mivel mi nem voltunk hajlandók, annál többet turkáltak benne ellenségeink. Most végül, az egész szemétládát felkavarva sült ki, hogy még az egyház legromlottabb képviselőjének is csak két hibája volt: az egyik, hogy nemi életet élt (de ez is a faj szolgálatában állt és sok természetes erény szépíti), a másik, hogy az egyház javait családi céljaira használta fel. Mind a kettőt Luthertől és a protestantizmustól tanulta és az ő eszméje és tanácsa szerint gyakorolta, noha Luthert és a protestantizmust korban megelőzte. 
Mielőtt lelkét kiadta volna, így szólt szerzetes testvéreihez: »Nem lát-játok, édes testvéreim, miként segítenek engem az ég angyalai?« Az egyik szerzetes hallván suttogását, megkérdez-te, hogy miről beszél? A haldokló lelkesen elsut-togta, hogy őrangyala tudtára adta, hogy csak rövid ideig kell a tisztítóhelyen maradnia és hamarosan a mennyországba jut. 
IV. Henrik száz évvel később uralkodott Franciaországban, mint VI. Sándor Rómában és száz esztendő alatt sokat halad a világ s ráadásul IV. Henrik a régi idők egyik legfelvilágosultabb uralkodójaként szerepel a történelemben, mégis mikor 1594-ben a 19 éves Chastel merényletet követett el ellene, bár a merénylet nem sikerült, ezt a szerencsétlen, nyilvánvalóan nem normális gyereket mégis nemcsak hajmeresztő kínpadra vonások és megkínzások után felnégyelték, hanem mivel felbujtókként a jezsuitákra gyanakodtak, a tisztes Guignard jezsuita atyát szintén borzalmas kínpadra vonások, tagjainak összetörése és sebeibe forró olaj öntése után szintén felnégyelték. Mindezt azért „érdemelte” meg, mert felbujtó ugyan nem volt, de a házkutatáskor a király állandó botrányos erkölcstelenségére – ami teljesen megfelelt az igazságnak – elítélő és megbélyegző feljegyzéseket találtak iratai között. IV. Henriket azonban senki se tartotta s nem tartja (máig sem) gyilkosnak, sőt igazságtalannak se. Ellenkezőleg! Tele van magasztalásával a történelem!
.jpg)
Így is történt. Vagy tíz nap is eltelt, mire elfogyott a szenteltvíz – mert félóra elteltével csak lenyelegette az asszony – visszament hát a templomba. Lelkendezve mondja a plébánosnak:
Láttuk, hogy a betörő 
