VI. SÁNDOR ÉS LUTHER JELLEME EGYÉB MEGNYILVÁNULÁSAIBAN 4
Fel szokták hozni Luther dicséretére meghatóan nagy vallásosságát, a Krisztus kiontott vérében való megingathatatlan bizalmát. Hát igaz, hogy ezzel is tele vannak művei és igaz, hogy legalább azokban a hitigazságokban, melyeket a kereszténységből még megtartott, rendületlenül hitt (nem úgy, mint jelenlegi hívei), ámde az a „vallásosság”, mely minden lelkiismeretfurdalás nélkül összeegyeztethető mindazokkal a jellembeli nagy hibákkal, melyeket említettünk és bebizonyítottunk, nekünk inkább visszatetsző, mint rokonszenves. Hiszen láttuk, hogy „vallásosságát” még a 
Hesseni Fülöppel kapcsolatos ócskaságaiba is belekeverte, de ezek inkább megbotránkoztatólag (vagy talán komikusan) hatnak, mint felemelőleg. Egy ébként VI. Sándor is „vallásos” volt s benne a vallásosság legalább lelkiismeretfurdalást is okozott, hiszen — mint láttuk — a csapások súlya alatt még magába is szállt, sőt nyilvános bűnvallomást is tett s elismerte, hogy bűneivei az Isten büntetését megérdemelte. Vatikáni lakosztályát, kivált hálószobáját, csupa vallásos tárgyú képpel festtette tele. Igen sokat fáradozott, hogy a keresztény fejedelmeket összehozza az izlám elleni hadjáratra. Alig hogy Kolumbus felfedezi Amerikát, rögtön, már az első hajóval hittérítőket küld az újvilágba és az Amerikából hazahozott első aranyat az Úr oltárának díszítésére használja. Ő volt egyébként az is, aki legelőször felismerte a könyvnyomtatás nagy jelentőségét és a vele járó nagy veszélyeket, a hit és a közerkölcs szempontjából, és a hit és az erkölcsök védelmére behozta a kinyomtatandó művekre az előzetes cenzúrát. Ő tőle származik az akkori két gyarmatosító világhatalom, Spanyolország és Portugália viszályának bölcs és mindkét féltől megelégedéssel fogadott elintézése is, mikor felosztotta köztük a földet.
Hesseni Fülöppel kapcsolatos ócskaságaiba is belekeverte, de ezek inkább megbotránkoztatólag (vagy talán komikusan) hatnak, mint felemelőleg. Egy ébként VI. Sándor is „vallásos” volt s benne a vallásosság legalább lelkiismeretfurdalást is okozott, hiszen — mint láttuk — a csapások súlya alatt még magába is szállt, sőt nyilvános bűnvallomást is tett s elismerte, hogy bűneivei az Isten büntetését megérdemelte. Vatikáni lakosztályát, kivált hálószobáját, csupa vallásos tárgyú képpel festtette tele. Igen sokat fáradozott, hogy a keresztény fejedelmeket összehozza az izlám elleni hadjáratra. Alig hogy Kolumbus felfedezi Amerikát, rögtön, már az első hajóval hittérítőket küld az újvilágba és az Amerikából hazahozott első aranyat az Úr oltárának díszítésére használja. Ő volt egyébként az is, aki legelőször felismerte a könyvnyomtatás nagy jelentőségét és a vele járó nagy veszélyeket, a hit és a közerkölcs szempontjából, és a hit és az erkölcsök védelmére behozta a kinyomtatandó művekre az előzetes cenzúrát. Ő tőle származik az akkori két gyarmatosító világhatalom, Spanyolország és Portugália viszályának bölcs és mindkét féltől megelégedéssel fogadott elintézése is, mikor felosztotta köztük a földet. Különösen hangzik, hogy a renaissancekor dúsgazdag és fényűző VI. Sándorra magánéletében egyszerű volt és ételbenitalban mértékletes. Kártyázni szeretett és szokott, de inni nem. Annyira túlzottan egyszerű életmódot folytatott, hogy — mint a ferrarai követ 1492-ben jelenti — étkezése csak egy tál ételből állt, úgyhogy fiai és bizalmasai féltek ebédre való meghívásától és lehetőleg elkerülték. Ebben a tekintetben Luther neki megint merő ellentéte, mert róla köztudomású, hogy igen sokat adott a jó ebédekre és vacsorákra s mikor hazulról távol volt, „feleségének” írt leveleiben szívesen említi, hogy „ich trinke Reinisch Wein.” (Félreértések elkerülése végett itt említjük meg azt az egyébként magától értetődő dolgot, hogy mikor VI. Sándor Rómából való távollétében két ízben is leányára bízta a Vatikán ügyeinek intézését, ez a megbízás nem a lelki ügyek intézésére vagy az Egyház kormányzására vonatkozott, hanem a pápai udvar ügyeinek vezetésére.)
VI. Sándor életének tanulmányozásakor látja az ember azt is, hogy a pápák a legnagyobb lesüllyedés idején se voltak anynyira világi fejedelmek, mint ennek túlságos és rosszakaratú hangsúlyozása miatt még a katolikus közvélemény is gondolja. Ha valamelyik pápa, akkor elsősorban VI. Sándor, volt világi uralkodó az egyházi ügyek rovására, de még ő is annyira pápa elsősorban és oly kevéssé király vagy világi uralkodó, hogy akárhányszor még ezer főt se ért el egész hadserege létszáma s amikor például lázadó alattvalóinak, az Orsinieknek, várát ostromolni akarja, még az ágyúkat is Nápolytól, hűbéresétől, kell kölcsön kérnie. 
Láttuk, hogy a betörő VIII. Károllyal szemben is a védekezést még csak meg se próbálhatja s vára, hova védelmül vonul, olyan jó karban van, hogy magától bedől. Nagyon torz fogalmaik vannak protestánsainknak, mikor a renaissance pápákban hatalmaskodó kényurakat látnak. Ők is elsősorban Krisztus földi helytartói és lelki királyok voltak, nem pedig kényurak, vagy a fegyver és erőszak emberei.
Láttuk, hogy a betörő VIII. Károllyal szemben is a védekezést még csak meg se próbálhatja s vára, hova védelmül vonul, olyan jó karban van, hogy magától bedől. Nagyon torz fogalmaik vannak protestánsainknak, mikor a renaissance pápákban hatalmaskodó kényurakat látnak. Ők is elsősorban Krisztus földi helytartói és lelki királyok voltak, nem pedig kényurak, vagy a fegyver és erőszak emberei. Előttünk feltétlenül rokonszenves tulajdonság Lutherben, hogy éppen nem volt a pénz embere. Élete végéig megmaradt benne kolostori örökségkép, hogy a pénznek nem élt, nem gyűjtötte, igen könnyen kiadta magára is, másokra is, a szegényeknek is. Mivel azonban szerzetesből családapává lett, még ez a magában véve szép és nagyon rokonszenves tulajdonsága is hibává válik bizonyos tekintetben, mert a férjnek kötelessége felesége megélhetéséről és a családapának gyermekei jövőjéről gondoskodni. Az ilyen embernek igenis törődnie kell a pénzzel és ha van hozzá alkalma, meg kell takarítania. S ez Luthernek annálinkább kötelessége lett volna, mert „megházasodásakor” kissé túl na gy tekintettel volt a fiatalságra és a testi szépségre. 
Bora Katalin 15 évvel fiatalabb volt, mint ő. (Luther 41, Bora 26 éves volt az „esküvőkor”, aztán nagyon szép is volt, hiszen Krisztián elűzött dán királynak is nagyon tetszett, még mielőtt Luther elvette, sőt közelebbi viszonyban is volt vele, mert a tőle kapott gyűrűt Bora egész életén át őrizte.) Luthernek tehát gondolnia kellett arra, hogy a nála sokkal fiatalabb nő valószínűleg tovább fog élni, mint ő, tehát megélhetéséről gondoskodnia kellene, nem is szólva a gyermekekről. Luther azonban nem gondoskodott róluk, úgyhogy halála után Bora Katalin és a gyermekek valósággal nyomorba kerültek. Több kérvénye maradt fenn, melyet férje halála után a dán királyhoz intézett és siralmas helyzetében segélyét kérte. Segélyt csak a második kérvényre kapott, akkor is keveset, úgyhogy bizonyára az ínség is hozzájárult ahhoz a tüdővészhez, amelyben elpusztult.
Bora Katalin 15 évvel fiatalabb volt, mint ő. (Luther 41, Bora 26 éves volt az „esküvőkor”, aztán nagyon szép is volt, hiszen Krisztián elűzött dán királynak is nagyon tetszett, még mielőtt Luther elvette, sőt közelebbi viszonyban is volt vele, mert a tőle kapott gyűrűt Bora egész életén át őrizte.) Luthernek tehát gondolnia kellett arra, hogy a nála sokkal fiatalabb nő valószínűleg tovább fog élni, mint ő, tehát megélhetéséről gondoskodnia kellene, nem is szólva a gyermekekről. Luther azonban nem gondoskodott róluk, úgyhogy halála után Bora Katalin és a gyermekek valósággal nyomorba kerültek. Több kérvénye maradt fenn, melyet férje halála után a dán királyhoz intézett és siralmas helyzetében segélyét kérte. Segélyt csak a második kérvényre kapott, akkor is keveset, úgyhogy bizonyára az ínség is hozzájárult ahhoz a tüdővészhez, amelyben elpusztult. VI. Sándor e tekintetben épp ellentéte volt 
Luthernek. Ő igen jól tudta magát anyagilag adminisztrálni, bár inkább csak bíboros korában. Pápa korában már nem volt olyan gazdag, igaz, hogy csupán azért, mert ekkor már nagyok voltak a gyerekek és azok jövőjéről kellett — még pedig ugyancsak fényesen — gondoskodni. Ő igazán nem volt mintapápa, de azt meg kell adni, hogy mintapapa volt.
Luthernek. Ő igen jól tudta magát anyagilag adminisztrálni, bár inkább csak bíboros korában. Pápa korában már nem volt olyan gazdag, igaz, hogy csupán azért, mert ekkor már nagyok voltak a gyerekek és azok jövőjéről kellett — még pedig ugyancsak fényesen — gondoskodni. Ő igazán nem volt mintapápa, de azt meg kell adni, hogy mintapapa volt. A legcsodálatosabb azonban — és ez a körülmény meggyőzően mutatja, milyen magasan állanak az Egyház papjai a világiak felett még akkor is, ha egy VI. Sándor képviseli őket —, hogy még ennek a világias VI. Sándornak is, akinek minden gondolata a gyermekei voltak, maradt pénze azért a jóra, a lelkiekre is. Hogy egyebet ne említsek, mint a török elleni védekezést és hogy itt is elmellőzzem azt, amit e célra Velencének adott, a török ellen menekültek állandó segélyezésére fordított és a török elleni harcokban elesettek özvegyeinek és árváinak támogatására juttatott s hogy ne beszéljek hosszabban arról se, hogy egy hajóhadat is kiállított és felszerelt a török ellen: csak a magyarok királyának és annak is csak az 1501. és 1502. évben, a ma is meglévő és megtekinthető római számadáskönyvek szerint a következő összegek és a következő tételekben jöttek Rómából: 6851 arany, 1884 arany, 6686 arany, 6666 arany, 3587 arany, 1884 arany, 6700 arany, 222 arany, 51.687 arany, 2325 arany, 2534 arany, 13.333 arany és végül 2325, összesen tehát jóval több, mint 100.000 arany. Hogyez mekkora összeg volt, megítélhetjük onnan, hogy ugyanekkor nyolc bíboros volt, akinek egész évi jövedelme mindössze 2000 és további öt, akié évi 3000 arany volt. Hát ilyenek voltak hozzánk, magyarokhoz, Krisztus földi helytartói még akkor is, mikor a „gazember” VI. Sándor képviselte őket!
Befejezésül meg kell említenem azt is, ami a közöltek után egyébként is magától értetődő, mert VI. Sándor jelleméből következik, hogy Istennel kibékülve, a szentségek buzgó felvétele után halt meg. Luther ebben sem hasonlítható hozzá, mert ő a szentségek felvétele, bűnbánat nélkül múlt ki e világból, bár ez utóbbi nagyon szomorú eset csak a katolikusok szemében csökkenti Luther lelki értékét, a protestánsok szemében nem. Még halála után is felhozhatok VI. Sándor dicséretére valamit: 
Borgia Szent Ferenc az ő dédunokája (meggyilkolt és megható apai szeretettel megsiratott Juan fiának unokája), tehát vérszerinti egyenes leszármazottja volt.
