Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

VI. SÁNDOR ÉS LUTHER JELLEME, EGYÉB MEGNYILVÁNULÁSAIBAN 3

      De térjünk vissza VI. Sándorhoz. Egyenesen bámulatos, sőt azt mondhatnám: érthetetlen VI. Sándornak minden képzeletet felülmúló tisztelete a gondolat és sajtószabadság iránt, egyúttal a személye elleni gyalázkodások, megszólások, rágalmak békével való tűrésében. Az a szólás és sajtószabadság ugyanis, melyet ő Rómában uralkodása alatt teljesen szabadjára engedett, nem annyira a közállapotok, mint inkább az ő személyének és magánéletének bírálatában élte ki magát s ezt VI. Sándor mindig szó nélkül tűrte. Ilyen büntetlenség mellett érthető, hogy az ellene szóló pamfletek ugyancsak burjánoztak és VI. Sándor elsősorban e magában véve nagyon szép, sőt bámulatos tulajdonságának köszönheti, hogy a világtörténelem egyik leghírhedtebb emberévé vált, akiről a legképtelenebb rágalmakat az emberek nagyobb része még most, négyszáz év múltával is, rendületlenül hiszi. Ő maga ebbeli nagy türelmét azzal okolta meg amikor hasonló rágalmazó iratok megbüntetését kívánták tőle, hogy Róma szabad város; itt mindenki mondhatja és írhatja azt, ami neki tetszik. 

A gyalázást és rágalmazást ilyen békével és a bosszúállás, harag vagy a szenvedélyek háborgásának legkisebb nyoma nélkül tűrni egész különlegesen nagy és rendkívül rokonszenves jellembeli tulaidonság, amilyennel alig találkozunk a világtörténelemben. (Nagy Frigyesről írnak még ilyesmit, de az, amit neki kellett alattvalóitól tűrnie, nem is fogható a VI. Sándorra szórt rágalmakhoz). Ez kétségtelenül VI. Sándor alaptermészetének jóságából folyt, amely jólelküség a nemi erkölcsök terén kifogások alá eső emberek között eléggé gyakori. 

      Feltűnően látszik például jósága Savanarolával való türelmes és a Mediciek állandó izgatása ellenére is túlengedékeny eljárásában és a zsidók iránti türelmében (még a Spanyolországból akkor kiüldözött titkos zsidókat is befogadta országába). Trónraléptekor meghatva mondta a florenci követnek, hogy mindenkinek közös atyja akar lenni és a hét minden szerdájára olyan fogadónapot tűzött ki, melyen bárki megjelenhetett előtte és személyesen előadhatta panaszát. 

       A másik ok, amellyel a gyalázkodások iránti bámulatos türemét, sőt közönyét meg lehet magyarázni, bámulatosan egészséges idegzete és életkedve. „A pápa — mondja Paolo Capello 1500. szeptemberében — hetven éves; naprólnapra fiatalabb lesz; gondjai nem tartanak tovább egy napnál; vidám alaptermészetű és csak azt teszi, ami jól esik neki; egyetlen gondolata gyermekei naggyátevése, mással nem törődik.” 

Az 1501. év végén Silvió Savellinek, egy Rómából Miksa német császárhoz emigrált római főúrnak szóló levél alakjába öltöztetett irat jelent meg nyomtatásban, mely a Borgiák gyalázásában minden eddigit és képzelhetőt felülmúlt. Ez az irat a pápát „átkozott bestiának” nevezi, „új Mohammednek, a ki gonoszságban felülmúlja az elsőt”, akinél „nincs gonoszabb ellensége Istennek, Krisztusnak és a vallásnak.” Ezután a pápa, majd Cesare és Lucrezia olyan bűneit sorolja fel, melyek még képzeletben is alig lehetségesek. „Nincs az a bűn és gonoszság — írja — amit Rómában nyilvánosan és a pápa palotájában el ne követnének.” Végül felszólítja a keresztény fejedelmeket, hogy szabadítsák meg az Egyházat „az elveteműltség ez emberétől, aki azért született, hogy a várost tönkre tegye.” 

      VI. Sándor felolvastatta magának az egész iratot, meghallgatta elejétől végig, azután nem szólt semmit. Nemcsak a pamflet szerzője után nem nyomoztatott, hanem terjesztése elé se gördített semmi akadályt, sőt — csodák csodája! — pár év múlva Savellinek is engedélyt adott a hazatérésre s mikor megjött, magánkihallgatáson fogadta! 

Bezzeg fia Cesare nem volt ilyen. Aki őt megsértette, levágatta a kezét s rászegeztette kitépett nyelvét. E gy velencei embert, aki szintén egy pamfletet írt ellene, megfojtatott és a Tiberisbe dobatott. „A herceg — mondta egyszer a pápa a ferrarai követnek — jólelkű ember, de sértéseket nem bír eltűrni. Nem egyszer mondtam neki, hogy Róma szabad város és itt mindenkinek szabad azt írnia, vagy mondania, amit akar. Hiszen rólam is beszélnek rosszakat, de én nem törődöm vele. A herceg ezt válaszolta nekem: ha Róma megszokta azt, hogy írjon és beszéljen, jó, de az ilyen embereket én megtanítom keztyűbe dudálni.” 

Ezután a pápa eszébe juttatta a követnek, mily sok embernek megbocsátott már ő, s különösen VIII. Károly római inváziójakor mennyi bíborosnak is, kiket maga a király is, mint árulóit nevezett meg előtte. „Kivégeztethettem volna — mondta — a helyettes kancellárt és Guiliano della Roveré bíborost (ezáltal mennyi későbbi keserűségtől megszabadult volna), de én senkinek sem akartam kárát és tizennégy nagyúrnak bocsátottam meg.” 

      Luther Márton e tekintetben is VI. Sándornak merő ellentéte. Vitán felül áll, hogy Luther igen tudott gyűlölni és bántalmakat a legkevésbé volt képes eltűrni. Kétségtelen, hogy Luthert „reformátori” működésében nem a szeretet, hanem a gyűlölet vezette s ezzel önmaga teszi kétségtelenné, hogy nem lehetett az Isten embere. Luther nem azt hirdette, hogy szeressétek a tiszta evangéliumot, hanem mindig azt, hogy gyűlöljétek a régi egyházat és annak képviselőit. 

Krisztus evangéliuma azonban nem a gyűlöletnek, hanem a szeretetnek evangéliuma. Csakhogy a szeretettel, a szeretet hirdetésével — isteni kegyelem nélkül — nem lehet megmozgatni tömegeket, legfeljebb egyes kiváltságosokat, gyűlöletre való izgatással azonban igen. Luther gyűlöletet hirdetett gyűlölettel dolgozott, mint minden más forradalmár s ez volt sikere titka. A pápa és a bíborosok iránti féktelen gyűlöletével telve van minden műve. VIII. Henrik iránti féktelen gyűlöletét fentebb láttuk. A zsidók elleni iszonyú gyűlöletét szintén. A fellázadt parasztok ellenit a „Wieder die mörderischen und räuberischen Rotten der Bauer” (A parasztok gyilkos és rabló hordái ellen) c. műve, bizonyítja, melynek szintén elképesztő kifejezéseit csak helykímélés miatt nem idézzük. A pápa elleni szinte már eszelős gyűlöletének többek között az „Ördögtől alapított pápaság” c. műve a beszédes bizonyítéka. 

      Meyer Konversations lexikonjában olvassuk: „Az epekövektől (Steinschmerzen) annyira kínozva, hogy azt hitte meghal, a pápa elleni állandó gyűlöletet (tehát nem a „tiszta evangélium” iránti szeretet) ajánlotta 1537. februárjában a fejedelmeknek. Még akkor is, imádság és halálvágy közben, ismételgette versét: Pestis eram vivus, moriens ero mors tua, papa (dögvészed voltam életemben, halálomban halálod leszek, pápa). Csak pünkösdig akart még élni, hogy a pápát nyomtatásban még keményebben megtámadhassa, de majdnem tíz  évig élt még és csak 1545-ben jelent meg a mű, mellyel fenyegetőzött: „Wider das Papstum von Teufel gestiftet” címen. Ebbe a műbe annyira belevitte gyűlölettel teli lelkének minden hevét, hogy Döllinger olyan írásnak nevezi, „melynek keletkezését alig lehet máskép megmagyarázni, mint azzal a feltevéssel, hogy Luther nagyrészt a részegítő italok okozta felhevülés állapotában írta.” (Luther 48. lap.) Schön „Dr. Martin Luther von dem Standpunkte der Psychiatrie beurteilt” című művében (2. kiadás, Wien, 1874. 14—28. lap) azt írja, „hogy Luther ez irat megfogalmazásakor tényleg az elmezavar állapotában volt.” 

      Mikor epekövei gyötörték, Luther még akkor is azon bosszankodott, hogy mért neki s mért nem a pápának vagy a bíborosnak vannak ilyen őrjítő fájdalmai. (De Wette, Luthers Briefe, I. 743.) 

„Alig tudtam végigolvasni könyveid közül egyet is — írja Erasmus Luthernek — oly féktelenül nagy bennük a gyalázkodó szenvedély (insatiata convitiandi libido). Hacsak két vagy három ilyen gyalázkodó iratod lenne, lehetne még azt gondolni, hogy meggondolatlanul pattantak ki belőled; könyved azonban mindenütt átkozódással van tele (scatet undique maledictis). Ezzel kezded, ezzel folytatod, ezzel fejezed be.” 

Karlstadt protestáns életírója Luther Karlstadt ellen írt fő művéről azt írja, hogy: „főjellemvonása a személyi jellegű gyalázkodások tömkelege.” „Ha Luther lényéből és abból a feszült helyzetből — folytatja — melyben művét írta, érthetővé tenni törekedhetünk is polémiájának megborzasztó keménységét, mégse szabad szemet hunynunk azon, mily mély nyomokat hagyott hátra ez az ő harcmodora. Később Lutheránus oldalon ez vált egészen általánossá a tárgyilagos megvitatás helyett, mikor saját táborukban véleménykülönbségről volt szó, anélkül, hogy akárcsak érezték volna is, hogy ezáltal mily messze eltávolodnak a keresztény gondolkodás szelídségétől.” Mikor pedig a „pápisták” ellen írt, ugyané szerző szerint „a gyalázkodások, becsmérlések, elferdítések, meggyanúsítások újra, meg újra feltörő árját öntötte ellenfeleire a reformátor.” Zwingli halála után pedig „azt a hatalmas kifejező erőt, mely őstehetségének sajátja volt, elsősorban a megholt rendszeres, a legnagyobb rutinnal kifejlesztett gonosz lelkű  gyalázásának szolgálatába állította.” (Barge, Karlstadt, 2. kötet 223, 275, 445. lap.) 

      Luther féktelen gyűlölete tehát még az ellenfél halála után sem szűnt meg. Bizony ő igen sokat és igen nagyot vétett a szelídség, a türelem és a felebaráti szeretet ellen. E tekintetben nemcsak VI. Sándor jó tulajdonságaival nem bírt, hanem neki éppen ellentéte volt. Vajon mit tett volna Luther Márton a még haláluk után is féktelenül gyűlölt ellenfeleivel, ha — mint VI. Sándornak — neki is abszolút hatalom és fegyveres erő lett volna  birtokában? 

2.3 §. Fokoznunk kell bizalmunkat Mária iránt, mivel ő a mi Anyánk

     Mária áldozatul hozta Fia életét Istennek és kitette lelkét a halálnak, hogy sokak lelkét meg-mentse, jegyzi meg Szent Vilmos, és vajon ki mást nevezhetünk jog-gal Mária lelkének, mint Jézust, aki életének és szeretetének egye-düli tárgya volt. Épp ezért jöven-dölte meg neki Szent Simeon, hogy lelkét egy napon a fájdalom töre járja majd át: »A te lelkedet is tőr járja át«. (Lk 2,35) Ez az a lándzsa, mely Jézus Szívét, s ezál-tal egyszersmind Mária lelkét is átdöfte. Akkor szült minket újra saját fájdalmai által az örök élet-re, úgyhogy joggal nevezhetjük magunkat Mária fájdalom-gyermekeinek. Mária, mindenkor a legtökéletesebben volt egyesülve Isten akaratával. Ebből a következőket vonja le Szent Bonaventura: »Miután Mária megismerte az örök Atya emberek iránt való szeretetét, miszerint fiát adja üdvösségünkért. Miután megismerte a Fiú szeretetét, aki kész volt értünk meghalni, beleegyezett ő is, hogy részvéttel Szent Fiáért és gyermekeinek üdvösségünkért feláldozza magát, mert azt akarta, hogy szeretete hasonlóvá legyen az Atyának és a Fiúnak az emberek iránt való végtelen szeretetéhez«.
     Igaz ugyan, hogy Jézus az emberi nem megváltásának művét maga akarta véghez vinni: »A sajtót egyedül tapostam«. (Iz 63,3) Mikor azonban felismerte Édesanyjának abbeli nagy vágyakozását, hogy ő is felhasználtassék az emberek üdvéért, azt akarta, hogy íly módon lelkünk anyjává legyen. Ezt akarta Üdvözítőnk tudomásunkra hozni, midőn röviddel halála előtt megpillantván a keresztről anyját és tanítványát Szent Jánost, először Máriához így szólt: »Ime a te fíad«. (Jn 19,26). Majd így szólott a tanítványhoz: »Ime a te anyád«. (Jn 19,27). E szavak erejében ‒ mondja Szienai Szent Bernát ‒ Mária irántunk való nagy szereteténél fogva nemcsak Szent Jánosnak, hanem az egész emberiségnek anyjává lőn. (S. Bernard. ti. Serm. 55)
     Éppen ezért írta Szent János, Silveira megjegyzése szerint, evangéliumában: »Azután mondá a tanítványnak: Íme a te anyád!« tehát nem Jánosnak, hanem a tanítványnak ‒ értésünkre adva ‒, hogy az Úr Máriát mindazok anyjává jelölte ki, akik keresztények s így méltók a tanítvány elnevezésre. (19. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

2.2 §. Fokoznunk kell bizalmunkat Mária iránt, mivel ő a mi Anyánk

     Ezek után megérthetjük az Énekek énekének Máriára vonatkozó következő szavait is: »Tested, mint a liliomokkal kerített búzarakás«. (Én 7,3)
     Szent Ambrus azt mondja e mondatról, hogy Mária legtisz-tább teste, bár csak egyetlen egy búzaszemet, ti. Jézust Krisztust rejtette magában, mégis búza-asztagnak nevezhető, mivel ez az egyetlen mag magában zárta mind a kiválasztottakat kiknek anyjává kellett lennie. (S. Ambr. de Instit. Virg)
     Szent Vilmos apát így kiált fel: ‒ Ebben az egyetlen búzaszem-ben, Jézus Krisztusban, az embe-riség Megváltójában, Mária sokakat szült az üdvösségre. Mivel magát az Életet szülte, ezáltal mindnyájunkat újra szült az üdvösségre és életre. (S. Guill. in Can. 5. 13)
     Másodízben akkor szült minket újra Mária a kegyelemre, mikor szeretett fiának életét oly sok fájdalom közt üdvünkért az örök Atyának áldozatul hozta. Szent Ágoston azt tanítja, hogy mivel Mária akkor szeretetével közreműködött a hívők kegyelemre való újjászületésében, ez által lelki értelemben anyja lett mindnyájunknak, akik Jézus Krisztusnak tagjai vagyunk. (S. Aug. de, Virgo c. 6) ugyanezt jelentik a Boldogságos Szűz szavai is az Énekek énekében (1,5-6): »A szőlőben őrzővé tettek engem, a magam szőlőjét nem őrizhettem!« (18. oldal)

Parasztbácsi városon    

     Még az ötvenes évek elején történt egy budapesti tömött villamoson. Egy paraszt bácsi kalapot emelt, amint a jármű elhaladt egy templom előtt. Egy ifjúkommunista nőcske, nem állhatta meg szó nélkül és így szólt:
– A bácsi látta már az Istent, hogy kalapot emelve köszöngeti? Merthogy nincs! – és diadalmasan tekintett utastársaira, azok azonban mind kinéztek az ablakon.
– A bácsi, összevont szemöldökkel és kellő hozzáértéssel végigmérte a nőt tetőtől-talpig, majd visszakérdezett:
– Ugyan bizony kedves hölgy, hisz' maga se látta még a hájas s...t, pedig van!
     Az egész kocsi szinte egyöntetű nevetésbe tört ki. A nő, nagy zavarában sürgősen leszállt.
     A parasztbácsi bizony rendkívül bátor volt, amiért azokban az időkben is tanúságot mert tenni a hitéről, még ha kissé sommásan védte is meg azt! Sajnos azokban az években, kevesebbért eltűntek emberek!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

A sövényen átdobott alma
     Egy öreg, nyájas kertész, igen jótékony volt a szegények iránt. Kevés pénzecskéjéből – melyért szebb ruhát, kényelmet, vagy akármi más örömet szerezhetett volna magának –, inkább a hozzá folyamodó szűkölködőket támogatta. Ha megkérdezték tőle, hogy miért jótékonykodik ennyire, ilyenkor mindig azt mondta: „Ejnye hát, megint egy almát vetettem keresztül a sövényen.” – Ezt persze, senki nem értette.
     Egyszer aztán valaki megkérdezték tőle, hogy mit ért ezen a különös mondásán. A kertész ekkor a következő történetet beszélte el.
     „Valamikor gyermekeket hívtam be a kertembe, hogy a fa alatt lévő almákból annyit egyenek, amennyit csak akarnak, de megtiltottam nekik, hogy egyet is zsebre tegyenek, elvigyenek. Egy fiú azonban oly huncut volt, hogy néhányat a legszebb almáim közül keresztül dobott a sövényen, hogy utóbb majd kint felszedje azokat.
Nehezteltem a fiúra és bár többé nem engedtem a kertembe – hiszen voltak épp elegen –, mégis valahol hálás voltam ennek a gyereknek, mert valami jót tanultam tőle.
Az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy mi emberek e földön úgy cselekedhetünk pontosan, mint az a huncut gyerek a kertben. E világ javait használhatjuk ugyan – bármennyi legyen is –, de magunkkal vinnünk mégsem szabad őket. Viszont, amit a javainkból a szegényeknek adunk, azt mintegy "átdobjuk" a sövényen, és egyszer, amikor már túl leszünk a földi "kerten" , akkor ott  az örökkévalóságban megint hasznunkra fordíthatjuk.”

     Tanulság: Ne gyűjtsünk magunknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda elemésztheti, és a tolvajok ellophatják. Inkább mennyei kincseket gyűjtsünk magunknak, melyeket el nem veszíthetünk. Mert mondva van: ahol a kincsed van, ott a szíved is. (vö. Mt 6,19-21) (Schmid Kristóf: Tanulságos beszélykék c. írása nyomán)

2.1 §. Fokoznunk kell bizalmunkat Mária iránt, mivel ő a mi Anyánk

     Szűz Máriát a tisztelői nem ok nélkül nevezik anyjuknak, s mindezt oly gyermekien teszik, mintha nem is volnának képesek őt másképp nevezni, s nem tudnának betelni, hogy őt az anya megszólítással illes-sék. Igen, Anyánknak hívjuk őt, mivel tényleg az; mivel lelki értelem-ben Üdvösségünk Anyja.
     Amikor a bűnbeesés tőlünk Isten kegyelmét elrabolta, egyszersmind lelkünk életét is elvette, így a halál fiaivá lettünk. Ám végtelen irgal-mától indíttatva eljött Jézus, a mi Megváltónk, hogy kereszthalála által ismét visszaszerezze nekünk az örök életet, miként ezt Ő maga is kijelenti: »Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővebben legyen.« (Jn 10,10) Az Úr szava, »hogy bővebben legyen«, a hittudósok szerint a Megváltó halála által velünk, a lelki javaknak oly nagy bőségét közölte, amely messze túlszárnyalja azt a kárt, amelyet Ádám bűnével okozott.
     Azzal, hogy a Názáreti Szűz Isten Anyjává lett és megszülte Isten Fiát, az igaz életet adta nekünk; midőn a Kálvárián felajánlotta szent Fiának életét a mi üdvünkért, egyszersmind újra szült bennünket az isteni kegyelem élete számára és Isten gyermekeivé tett minket.
     Két különböző időben lett tehát Mária a szentatyák tanítása szerint lelkünk anyjává. miként azt Nagy Szent Albert és még világosabban Szienai Szent Bernát azt tanítja, hogy a Boldogságos Szűz attól a pillanattól fogva, midőn az örvendetes hírt hozó angyalnak beleegyezését adta, végtelen buzgósággal, szeretetteljes anya módjára imádkozott Istennel üdvünkért és állandóan szívében hordott bennünket. (S Bern. Tr. de B. V. serm. 6)
     Szent Lukács Jézus Krisztus születésének elbeszélésénél ama kifejezéssel él, hogy Mária a világra hozta elsőszülött fiát: »És szülé az ő elsőszülött fiát«. Ha az evangelista azt mondja, hogy Mária megszülé elsőszülött fiát, úgy bizonyára még egyéb fiainak is kellett lenni, jegyzé meg egy híres író; ‒ már pedig hitigazság, hogy Máriának Jézuson kívül nem volt több testi értelemben vett fia, tehát lelki értelemben vett gyermekeinek kell lenniök, s azok mi vagyunk.
     Ezt az Úr, Szent Gertrudnak ki is jelentette; midőn ez ugyanis egy napon Szent Lukács evangelistának fent idézett helyét olvasta, egészen zavarba jött, mivel nem tudta elképzelni, miként lehet Jézust Mária elsőszülött fiának nevezni, mikor Máriának csak Jézus volt a fia. Ekkor megmagyarázta neki az Isten, hogy Jézus testi értelemben volt Máriának elsőszülött gyermeke, az összes emberek pedig lelki értelemben voltak utóbb született gyermekei. (17-18. oldal)

(1568)

Oláh Miklós esztergomi érsek halála

„Tetszésed ha e kis könyvben nem nyerte ki semmi, / tudd: a szorongás tilt írni különbet, a gond. / Elmém béna; hazám zord végveszedelme, a sok baj, / hogy belekábul az ész, annyira megnyomorít.”

Oláh Miklós Hungária című művének az utószavából

 

1568. január 15-én hunyt el Oláh Miklós esztergomi érsek, a 16. századi magyar humanista történetírás egyik legjelentősebb alkotója, aki Hungária és Attila című művével tette halhatatlanná nevét. Oláh, aki távolról a Hunyadiakkal is rokonságban állt, Habsburg Mária királyné szolgálatában, Németalföldön ismerkedett meg kora legnagyobb gondolkodóival, hazatérve pedig – püspökként, majd érsekként – komoly erőfeszítéseket tett a hazai oktatás fejlesztése és az országban hódító protestantizmus visszaszorítása érdekében.

Forrás

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

1.8 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt 

   Katalin nővér azonnal eleget tett a lélek kívánságának és elmondatta a szentmiséket, mire néhány nap múl-va ez a lélek a napnál is fényesebben megjelent neki és így szólt: »Köszönöm Katalin, lásd, most az égbe sietek, ahol az egész örökkéva-lóságon át hirdetni fogom Isten Irgalmasságát és imádkozom érted!«

Imádság
     Istennek szent Anyja, szent-séges Szűz Mária, koldusként fohászkodom hozzád, Ég és Föld Királynéja! Én, aki telve vagyok tisztátalansággal és sebekkel, lábaidhoz vetettem magam. Ó, Mária, téged Isten királynői méltóságra emelt csak azért, hogy a nyomorultakon megkönyörülj. Tekints reám is kegyesen és szánakozz rajtam, ne engedj mindaddig eltávozni magadtól, amíg belőlem bűnösből szentet nem csináltál.
     Elismerem, hogy erre nem vagyok méltó, sőt, hálátlansá-gommal rászolgáltam, hogy még azon kegyelemektől meg-fosztassam, amit eddig a közbenjárásod által nyertem Isten-től. De te az Irgalmasság Királynéja vagy, aki a nyomorulta-kat keresed, hogy szükségükön segíthess.
     Ó fenséges Szűz, mint a Világ Királynője, egyúttal az én királynőm is vagy, és én szeretném felajánlani magamat a szolgálatodra, hogy tetszésed szerint rendelkezhessél felettem.
     Ezért kérlek Szent Bonaventurával: Ó Királynőm, alávetem magam hatalmadnak, hogy teljesen te vezérelj és kormányozz engem. Sose hagyj magamra, sose engedj át önmagamnak és én másokat is igyekezni fogok irgalmas szereteted elé vezetni. Parancsolj velem, tégy velem amit akarsz, büntess, ha nem akarnék neked engedelmeskedni, mert az Általad rám mért büntetések tudom, a javamra fognak szolgálni! Nagyobb sze-rencsének tartom, ha szolgád lehetek, mintha az egész földet birtokolnám. Fogadj tehát hűséges szolgáid közé fenséges Szűz Mária és ments meg, hogy üdvözülhessek! Amen. (16. old.)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Isten és a borbélymester

     Egy ember borbélyhoz ment, hajvágásra és szakálligazításra. Amint a mester hozzáfogott a munkához, beszélgetésbe kezdtek. Sokféle témát érintettek. Amikor Istenre terelődött a szó, a borbély azt mondta:
"Én nem hiszem, hogy van Isten."
"Aztán miért nem?"– kérdezte a vendég.
"Azért, mert ha kimegy az utcára, máris látja az igazamat, hogy miért is nem hiszek. Mert mondja csak, ha volna Isten, lenne baj a világban? Lenne ennyi szenvedő beteg ember? Lenne ennyi elhagyott gyermek? Ha lenne Isten, nem lenne se háborúság, se szenvedés, se fájdalom! Nem tudok elképzelni egy olyan szerető Istent, aki mindezeket a dolgokat megengedi!" – magyarázta a borbély belemelegedve.
     A vendég egy pillanatig gondolkodott, de nem válaszolt, mivel nem akart vitatkozni. A borbély befejezte a munkát és a vendég fizetett, köszönt és kiment az üzletből.
Amint kilépett, nyomban meglátott egy piszkos hajú és rendezetlen szakállú férfit. Koszos volt és ápolatlan. A vendég ekkor visszafordult, ismét belépett az üzletbe és így szólt a borbélyhoz:
"Tudja mit? Nincsenek borbélyok!"
"Hogy mondhat ilyet? Itt vagyok, borbély vagyok és éppen önt szolgáltam ki az imént!" –  válaszolta a borbély kissé megrökönyödve.
"Nem, nem! – szólt vissza a vendég –, márpedig nincsenek borbélyok, mert ha léteznének, nem lennének piszkos, hosszú hajú és rendezetlen szakállú emberek, mint az az ember ott kint az utcán, nézze csak meg!"
"Ó, de borbélyok akkor is VANNAK! – erősködött a mester. – Ilyen csak azért történhet meg, mert az emberek közül sokan nem jönnek hozzám, pedig én várom őket!"
"Na, pontosan ez az!"– mutatott rá az előbbi vendég. – Isten is VAN! És bizony ez történik, amikor az emberek nem ismerik Őt, nem mennek Hozzá és nem Tőle merítik az egymás iránti szeretetet, nem kérik sem a segítségét, sem a vigasztalást. Ezért van sok fájdalom és szenvedés a világban!"

1.7 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt

     A bűn a legnagyobb szörny, amivel csak találkozhatunk! »Ezek a nyomo-rult bűnösök, kiknek üdvösségét imádságod által kieszközölted, ó Mária, nagy királynő ‒ mondja Szent Rupert apát ‒ éppen ezek fog-nak téged az egekben megkoronázni, mivel az ő üdvük lesz a te koronád, olyan korona, mely az Irgalmasság Királynéjához illik«. (Lib. 3. in Cant)
     Egy Ágoston-rendi Katalin nevű apáca élettörténetében olvassuk, hogy ahol élt a közelében, egy Mária nevű nő is lakott. Ez nem csak fiatal korában élt bűnben, de még öregsé-gében is folytatta bűnbánat nélküli rendetlen életmódját, olyannyira, hogy lakóhelyéről elűzték. Távol szülőföldjétől egy barlangban húzó-dott meg, hol később mindenkitől elhagyatva, a végső szentségek nélkül halt meg. Épp ezért mint egy elhullott állatot, a temetőn kívül temették el. Katalin nővér, mindig a legnagyobb buzgósággal imádkozott a megholtak lelkéért, Isten irgalmába ajánlva azokat, ám amikor tudomást szerzett e szerencsétlen öregasszony szomorú végéről, nem is gondolt arra, hogy érte imádkozzék. Azon a véleményen volt, hogy ez az asszony, biztosan elkárhozott.
     Négy esztendő múlt el a Mária nevű bűnös asszony halála óta, mikor egy napon megjelent neki egy lélek a tisztítóhelyről, és így szólt hozzá: »Kedves Katalin nővér! Mily szomorú is az én sorsom; te valamennyi elhunyt lelkét Istennek ajánlod, csupán az én szegény lelkemen nem könyörülsz«.
‒ »Ki vagy?« ‒ kérdezte Katalin. Ő pedig felelé: »Én vagyok az a szegény Mária, aki a barlangban haltam meg!«
‒ »Hát te megmenekültél a kárhozattól?« ‒ kérdé az apáca.
‒ »Igen, a Szűzanya irgalmassága folytán üdvözültem!« ‒ »És ez hogyan történt?« ‒ »Midőn halálomhoz közeledtem ‒ folytatta elbeszé-lését a lélek ‒ és fontolóra vettem sok bűnömet és elhagyatottságomat, Isten Anyjához fordulva így fohászkodtam: 'Ó királyném, te vagy az elhagyatottak menedéke, nézd mindenkitől elhagyatottként, te vagy egyedüli reménységem, egyedül te tudsz rajtam segíteni, kérlek, könyörülj rajtam!' Ekkor a Boldogságos Szűz kieszközölte számomra a kegyelmet, hogy felindíthattam magamban a tökéletes bánatot, majd rá nemsokára meghaltam, s meg voltam mentve. Sőt, az Istenanya kegyel-me folytán még a tisztítóhelyen való szenvedéseim is megrövidíttetett, mert kieszközölte, hogy hevesebb fájdalmak és szenvedések árán ugyan, de rövidebb idő alatt tehetek eleget az isteni igazságosságnak, s most már néhány Szentmise is elegendő lenne a megszabadításomra. Kérlek tehát, mondasd el ezeket a Szentmiséket, s ígérem, hogy könyörögni fogok ezentúl érted Istennél és Szűz Máriánál!« (15-16. oldal)

SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

     A XIX. században vezették be Szent Család ünnepét (Vízkereszt utáni vasárnapra), melyet 1969-ben a karácsony utáni eső vasárnapra helyeztek át. E napon az Egyház szeretettel szemléli a betlehemi barlangban a Szent Család tagjait, s a keresztény családokat oltalmukba ajánlja.
     Az Egyház annyira fontosnak tartja a családot, hogy az év utolsó vasárnapját a családnak szenteli. Ezen a vasárnapon a szent Családot állítja elénk, követendő példaképül. Szent Család Vasárnapja mindannyiunk ünnepe, hisz mindenkinek van valami köze a családhoz. Bárhogyan is lenne, családból származunk, családban vagy egyházi közösségben élünk. Isten ajándékából, ez az éltető gyökerünk, amely egy életre szól. Az életünk szorosan összefonódik másokkal. Mindig is valakinek gyermeke maradunk, vagy valakinek testvére, szülője, nagyszülője, házastársa, rokona, vagy hozzá tartozója vagyunk. Ezt a kapcsolatot nem lehet könnyen megszüntetni, ez egy életre szól. Maga az Úr Jézus is ilyen kapcsolatban élt Szűz Máriával, szent Józseffel, rokonaival, az ő követőivel, különösen az apostolokkal.
     Részlet XIII. Leó pápa enciklikájából: Az irgalmas Isten, amikor elhatározta, hogy az ember megújításának régóta várt művét véghez viszi, ennek rendjét úgy intézte, hogy már a kezdet kezdetén fölmutassa a világnak a Szent Család képét, melyben minden ember a szentség és az erények példáját szemlélhesse. Mielőtt minden népek előtt fölragyogott volna teljes fényével, ebben a családban rejtőzködött Krisztus, az Igazság Napja. Az isteni Gondviselés úgy rendezte a dolgokat, hogy minden keresztény, bármilyen helyen és állásban, bármilyen erény gyakorlására törekszik, okot, meghívást, mintát kaphasson, ha a Szent Családra tekint.
Annak ellenére, hogy sokan kikezdik a házasságot, a család mégis a társadalom és az Egyház alapsejtje marad. A személy benne és általa valósítja meg földi és örök hivatását. A család Isten tevékenységének a helye, és kiváltságos környezete és így Isten és ember találkozásának is a helye.
A Szent Család egy máig érvényes családmodellt mutat.
A család a szeretet tűzhelye, amely világít, melegít, éltet, és egyben templomnak kell lennie, ahol Isten lakozik. Tekintsük célnak saját családunk "szent családdá" alakítását, a boldogságos Szűz és Szent József példája nyomán! ( Forrás nyomán )

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

HESSENI FÜLÖP KETTŐS HÁZASSÁGA 1

      Még alkalmatlanabbnak mutatkozott azonban Luther az evangélium hirdetőjének és képviselőjének szerepére Hesseni II. Fülöp (1504—1567.) esetében. E tartománygróf, akiben ijesztő erkölcstelenség lakott és aki korán Luther követője lett és már protestánsságának elején a többnejűség megvalósításának gondolatával foglalkozott. Saját bevallása szerint egész házasélete alatt a leghosszabb idő, amely alatt a házassági hűséget meg nem szegte, három hét volt. Mikor végül 1539-ben vérbajos is lett, elhatározta, hogy „szolidabb” életet fog élni. Hogy ez még az ő érzékisége mellett is lehetséges legyen, törvényes felesége, György szász herceg leánya Krisztina mellé, kivel akkor már 16 éve élt házasságban s akitől akkor már 8 élő gyermeke is volt, „törvényes" házasságra lép még testvérének, Erzsébetnek, 16 éves udvarhölgyével, von der Sale Margittal is, aki nagyon tetszett neki. 

     Tervének sikerült Margit anyját is megnyernie, de az anya, mint a „tiszta  evangyéliom” buzgó követője, beleegyezését ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az esküvőn rajta és testvérén Miltitz Ernőn kívül, jelen kell lennie a tartománygróf törvényes feleségének Krisztinának, valamint a „tiszta evangéliom” három legkiválóbb hittudósának: Luthernek, Melanchtonnak és Butzernek, vagy legalábbis e három közül kettőnek! Végül a szász választófejedelemnek és Móric, szász hercegnek. (Beleegyezett azonban, hogy e két utóbbi nagyúr helyettesítheti is magát.) A reformátorok jelenléte és így beleegyezése által a lelkiismeretét akarta megnyugtatni az anya, a két nagyúr cinkosságával pedig a többnejűséget szigorúan tiltó birodalmi törvény büntetése ellen akart védekezni. A feltételek ugyancsak szigorúaknak, sőt egyenesen teljesíthetetleneknek látszanak, Fülöp azonban elfogadta, sőt — csodák csodája — még teljesítette is őket. (Jellemzően látható ebből, mily erkölcsök uralkodtak a renaissancekori Itália bűneit oly hévvel ostorozó német protestantizmusban már akkor is, mikor ez a protestantizmus még csak kezdeti korában volt s így a tiszta erkölcsöket még legjobban elvárhatnék tőle!) 

      Sailer György, augsburgi orvos közvetítésével legelőször Butzer beleegyezését sikerült megszereznie s még 1539. novemberében az ő közvetítésével Lutherhez és Melanchtonhoz fordult. A jövendő császárválasztáson való támogatás ígéretével és egyéb koncokkal (Ezstift Magdeburg, Herzogtum von Clave) a szász választót is sikerült megnyernie, sőt még a reformátorok válaszának megérkezése előtt (december 11) feleségével, Krisztinával is sikerült elintéznie a dolgot. A szerencsétlen asszony beleegyezését adta, hogy mellette mégegy második feleség is legyen, megígérte, hogy sem császárhoz, sem királyhoz, sem fejedelemhez, sem senki máshoz, se nyíltan, sem titokban panasszal fordulni nem fog emiatt, és a második feleségét bántani vagy sértegetni nem fogja. Mindezt azért tette, mert bebizonyították neki, „dass es wieder Gott nicht sei”, hogy a dolog nincs Isten ellen. (Corp, Reform. 3, 884.) Ezzel szemben a férj „bei Treuen und Glauben und fürstlichen Ehren” biztosította feleségét, hogy őt „első és legfőbb feleségének" fogja tekinteni, hesseni fejedelmek egyedül csak Krisztina gyermekei lesznek, und die eheliche Pflicht „noch mehr als bisher gegen sie erfüllen werde”. Nemsokára megérkezett Luther és Melanchton 1539. december 10-én kelt válasza is, melyben a reformátorok mindenekelőtt örömüket fejezik ki azon, hogy a tartománygróf veszélyes betegségéből szerencsésen meggyógyult, hiszen „Krisztus szegény nyomorult egyháza kicsiny és elhagyatott és rászorul az igazán jámbor (!) urakra és uralkodókra. („Denn die arme elende Kirche Christi ist klein und verlassen und bedarf wahrlich frommer Herren und Regenten.”) A reformátorok azután, „hogy testének és lelkének üdvéről gondoskodjanak és Isten dicsőségét előmozdítsák” (!), engedélyt adtak Fülöpnek a kétnejűségre. Nyomatékosan hangsúlyozták azonban, hogy nagy különbség van egy általános érvényű törvény meghozása és egy olyan eset között, melyben fontos okokból és isteni jóváhagyással felmentéssel élünk. Ezért az „az alázatos kérésük" Fülöphöz, hogy gondja legyen rá, hogy ez az eset nyilvánosságra ne jusson, mint olyan törvény, melyet bárkinek joga van követni. Másodszor, hogy az engedély, amit neki adnak, ne törvény legyen, hanem csak a törvény alóli felmentés. Végül ismét nyomatékosan figyelmeztetik a tartománygrófot, hogy az ügy valamiképen a császár tudomására ne jusson. 

     Már közelgett az esküvő napja, amikor maga a menyasszony is aggályoskodni kezdett. Az ő kétségei eloszlatására Lenning János, Fülöp udvari prédikátorainak egyike, külön iratot szerkesztett „an die ehrbahre, tugendhafte Jungfrau und geliebte Sehwester in Christo Margaréta”, melyben „a tiszteletreméltó és erényes szüzet és Krisztusban szeretett leányát, Margitot" a Szentírásból vett érvekkel (Eszter és Abigail példájával) igyekszik a kétnejű házasságra felbátorítani. Fülöp ezenkívül elküldte hozzá (Margithoz) a szász választófejedelem, valamint Luther és Melanchton beleegyezését, egyúttal pedig azt az üzenetét, miszerint ha tovább is vonakodik, nyilvánosságra fogja hozni összes eddigi szerelmesleveleit, úgyhogy ezek után már senki sem fogja őt elvenni. 

      Úgy látszik, hogy ennek az „ehrbahre und tugendhafte Jungfraunak” is lehetett egy és más a füle mögött, mert a fenyegetés használt s most már nem volt akadálya annak, hogy az esküvő 1540. március 4-én a Fulda melletti Rotenburgban végbe ne mehessen. Az esketést Dionysius Melander, hesseni udvari prédikátor, végezte (egy hitehagyott pap, aki akkor már szintén a harmadik asszony oldalán élt anélkül, hogy az első kettőtől elvált volna). Jelen voltak Butzer, Melanchton és Eberhard von der Thann.Melanchton még beszédet is mondott „az ifjú párhoz”, melyben arra szólította fel a tartománygrófot, hogy hálából a pótfeleség engedélyezéséért (für das Indult der Zufrau) gondoskodjék bővebben mint eddig, a lutheránus lelkészekről és iskolamesterekről. 

      Április 5-i levelében megköszöni Fülöp Luthernek az adott tanácsot és azt írja, hogy az esküvő után vidám lelkiismerettel járult az úrvacsorához (!). „Úgy veszem észre — válaszol Luther április 10-én —, hogy Kegyelmességednek igen jó dolga van a mi adott tanácsunkból kifolyólag, melyet azonban mi nagyon szívesen látunk titokban tartva." Hiszen ha ilyesmi nyilvánosságra jutna, még az otromba parasztok is (zuletzt die groben Bauern) kedvet kapnának az ilyesmire. „Kegyelmességed ajándékát, a rajnai boroshordókat, megkaptam és érte a legalázatosabb köszönetet mondok. A mi jó Úristenünk óvja meg Kegyelmességed üdvösséges testét és lelkét. Amen.” 

A különös dolog azonban hamarosan kiszivárgott. Amiként VI. Sándorról is százszor akkora bűnöket beszéltek és hittek, sőt hisznek ma is az emberek, mint amekkorákat valóban tett, ilyenformán járt most Hesseni Fülöp is. A környéken nemcsak azt beszélték, hogy két felesége van és ezért Luther jutalmul egy hordó bort kapott tőle, hanem még azt is, hogy törvényes feleségét elevenen befalaztatta és hogy nemcsak Margittal, hanem Margit húgával is bűnös viszonyt folytatott. A szász választó a legnagyobb titoktartásra utasította Fülöpöt s tudtára adta, hogy ha a dolog nyilvánosságra jut, nem lesz módjában pártjára állni. Butzer pedig, Luther és Melanchton után a leghíresebb reformátor, július 8-án azt tanácsolja a tartománygrófnak, hogy közjegyzők és tanúk előtt írasson alá Margittal egy nyilatkozatot, hogy ő nem feleség, hanem csak „Konkubine", „amilyet Isten az ő kedves barátainak (az ószövetségben) engedélyezett." Ezt is megtaláljuk még Butzer levelében:  „Ha Kegyelmességed a hazudozást, úgy mint tanácsoltam, naponként nem használná, már régen sok bonyodalmat okozott volna. Az angyaloknak és szenteknek nem egyszer távol kell tartaniok a világot az igazság megismerésétől. Ezzel tele van a biblia."  

1.6 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt

     Ezzel azt akarja kifejezni, hogy ámbár Mária végtelen hálával tartozik Istennek az istenanyai méltóságért, mégsem tagadhatjuk, hogy az Isten Fia is hálával tartozik anyjának, hogy neki ezt a földi életet ajándékozta. S ezért Jézus őt mennyei Atyja dicsőségében kiváltképp azzal tiszteli, hogy tartozásának lerovása fejében minden kérését meghallgatja.
     Ugyanezt jelentette ki a Boldogságos Szűz Szent Brigittának is. »Én vagyok az Egek Királynéja és az Irgalmasság Anyja; én vagyok az Igazak Gyönyörűsége és a Kapu, melyen át a bűnösök Istenhez juthatnak; nincs a földön bűnös, ki oly szerencsétlen lenne, hogy ne volna része irgalmasságomban, mert mindenki, ha egyebet nem, közbenjárásom által legalább azt a kegyelmet nyeri, hogy a sátán ritkábban kísérti, mint ahogyan különben tenné. Nincs senki, hacsak az Isten nem hagyta el már teljesen, (mely az elkárhozottakat éri), mert senki se lehet annyira eltávolodva Istentől, hogy ne térhetne ismét vissza Hozzá, és ne lehetne ismét része irgalmasságában, ha engem segítségül hív. Mindenki az Irgalmasság Anyjának nevez engem, mert Isten irgalmassága tényleg felette irgalmassá tett engem. Ennélfogva csak az nevezhető nyomorultnak (és sajnos az is fog maradni az örökkévalóságon át), aki nem menekült hozzám még életében s így elkárhozott, bár megtehette volna. Mert hiszen tudta, hogy mindenki iránt annyira részvéttel vagyok, s mitsem kívánok inkább, minthogy a bűnösökön segítsek«. (Revel. L. I. c. 6)
     Meneküljünk tehát Mária oltalma alá, ha üdvözülni akarunk, és vessük magunkat a édes királynőnk lábaihoz, segítségéért. Ha bűneink megfontolása megrémít és visszariaszt, gondoljuk meg, hogy Mária azért lett az Irgalmasság Királynéja, hogy közbenjárása által a hozzá menekülő legnagyobb és legelhagyatottabb bűnösöket is megmentse. Isteni vőlegényének kijelentése szerint a bűnösök alkotják az égben az ő koronáját: »Jőjj le a Libanonról, én jegyesem! Jőjj le és megkoronáztatol!« (Én 4,8) (14. oldal)

Anya, te vagy a Jézuska? – tette fel a kérdést egy kislány édesanyjának. Így, írásban.
Anyukája pedig levelet írt neki.

„Kedvesem!
     Nagyon jó kérdést tettél fel és tudom, hogy már egy ideje gondolkozol rajta. Szeretnék jól válaszolni neked, de nem is olyan könnyű.
A válasz az, hogy nem, nem én vagyok a Jézuska!
     Az ajándékokat én hozom, ez igaz! Én figyelek rád hónapokon át, hogy tudjam, mi okozna neked igazán örömöt. Én választom ki és én is csomagolom be őket, pont úgy, ahogy az én anyukám is tette, amikor még kislány voltam, és ahogy az ő anyukája is annak idején. (És igen, Apa is segít benne!)
     Elképzelem, ahogy majd te is megteszed ezt a te gyerekeidért és tudom, hogy mekkora öröm lesz látnod az arcukat, amilyen izgalommal bontják ki az ajándékaikat és te látod majd, hogy jobban ragyognak, mint a karácsonyfa.
De te sem leszel ettől Jézuska!
     A Jézuska hatalmasabb, mint bármelyik személy és jóval régebb óta végzi a dolgát, mint amióta mi élünk. Amit ilyenkor tesz, az egyszerű, de nagyon fontos. Megtanítja a gyerekeket arra, hogy hogyan higgyenek valamiben, amit nem látnak a saját szemükkel, amit nem tudnak megérinteni.
     Ez egy nagy feladat és nagyon fontos feladat! Az életed során mindig szükséged lesz arra, hogy hinni tudj: magadban, a barátaidban, a tehetségedben, a családodban. Szükséged lesz arra is, hogy hinni tudj olyasmiben, amit nem tudsz megmérni, nem tudod a kezedbe fogni, vagy bizonyítani, hogy létezik. Ilyen például a szeretet, az a hatalmas erő, ami onnan legbelülről világítja be az életed, még a legsötétebb, leghidegebb pillanatokban is.
     A Jézuska egy tanító (a szeretet tanítója) és én a tanítványa vagyok. Igyekszem jól csinálni! Most már ismered a titkot is, hogy hogyan jut be a házakba láthatatlanul, hogy a fa alá tegye az ajándékokat: – azok az emberek segítenek neki, akiknek a szívét örömmel töltötte meg.
     Az olyan emberek, akiknek tele van a szívük szeretettel és örömmel, mint Apa és én, segítünk a Jézuskának megtenni valamit, ami amúgy lehetetlen lenne, ha jobban belegondolsz.
     Úgyhogy nem, nem én vagyok a Jézuska! Jézuska a szeretet, az Élet, a Hit és a Boldogság, az üdvösség Reménye. Én az ő csapatában vagyok és most már te is benne vagy! – Segítesz?
Szeretlek!
Anya”
Forrás nyomán

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott. Légy te az első!

1.5 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt

     Itt a földön a királyok és királynők rendszerint oly rettegést és félelmet keltenek az őket körülvevő szigorúság által, hogy alattvalóik alig merészel-nek előttük megjelenni. De miképp félhetnének a bűnösök ‒ mondja Szent Bernát ‒ az Irgalmasság Király-néjához közeledni, akiben semmi szigorúságot, semmi félelmetest nem találhatnak, sőt, aki szelídséggel és jóakarattal jön eléjük.
     Suetonius beszéli el Titusz császár-ról, hogy senkit sem bírt elutasítani magától és éppen ezért megesett, hogy sokszor többet ígért, mint amennyit remélni lehetett, s midőn ezt szemére vetették azt felelte, hogy a fejedelem senkit sem bocsáthat el magától kielégítetlenül, akit már egyszer maga elé bocsátott. (Titusz mindezt dicsekvésből mondta, mert valójában vagy hazudott ilyenkor, vagy ígéretét kellett gyakran teljesületlenül hagyni.)
     A mi királynénk azonban nem tud hazudni, tisztelőinek minden kérését teljesíteni képes, emellett szíve annyira telve van szeretettel és jóakarattal, hogy nem bír senkit segítség nélkül elbocsátani. (Lud. Blos. Lib. 4 c. 12) »Lehetséges volna-e egyáltalán ‒ kiált fel Szent Bernát ‒, hogy vonakod-jál a szűkölködők segítségére sietni, holott te vagy az Irgalmasság Királynéja, én pedig a legnyomorultabb bűnös?« (S. Bern. in Salv. Reg)
     Irgalmazz tehát nekünk, ó Irgalmasság Királynéja és legyen gondod üdvösségünkre! Nagy Szent Gergely szavaival kiáltunk hozzád »Ne en-gedd mondani magadról ó Boldogságos Szűz, hogy bűneink sokaságá-nál fogva nem rendelkezel megsegítésünkhöz elegendő hatalommal, mert hiszen a te hatalmad és irgalmad oly nagy, hogy annak a bűnök bármily sokasága sem képes ellen állni«. (Or. de exitu B. V) Nem, semmi sem képes hatalmának ellenállni, »az Isten ‒ fűzi hozzá Szent Gergely ‒ a te kérésed meghallgatásával tartozását véli leróni veled szemben«. (Id. ib) (13. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

1.4 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt

     Amikor Asvérus király megpillan-totta Esztert, szeretetteljesen kérdé tőle jövetelének okát: »Mi a kéré-sed?« Erre így felelt a királyné: »Ha kedvet találtam előtted, ó király! És ha neked tetszik; hagyd meg népe-met, akikért esedezem«. Asverus meghallgatta kérést és tüstént visz-szavonta a rendeletet. Ha azonban már Asvérus is megkegyelmezett a zsidóknak Eszter iránt való szerete-ténél fogva, hogyan bocsáthatná el magától Isten meghallgatás nélkül a végtelenül szeretett Máriát, aki a szegény bűnösökért így könyörög: »Ha szeretsz engem Uram, aján-dékozd nekem a bűnösöket, akikért könyörgök!«
     Lehetséges volna, hogy Isten őt meg ne hallgassa? Ki nem ismerné Szűz Mária imádságának erejét Istennél? »A kegyesség törvénye van az ő nyelvén«. (Péld 31,26) Mária minden imádsága törvény az Isten számára, melynél fogva irgalmasan jár el mindenkivel szemben, akiért Mária közbenjár.
     Szent Bernát kérdi: miért hívja a Katolikus Anyaszentegyház Máriát az Irgalmasság Királynéjának? És a feleletet a következőkben adja: »Mert hisszük, hogy Mária megnyitja az isteni irgalmasság mélységeit, akinek csak akarja, amikor és ahogyan csak akarja, olyannyira, hogy nincs az a bűnök örvényében elmerült ember, aki elkárhozna, ha Mária gyámolítja«. (S. Bern. in Salve Reg.)
     Félhetünk e attól, hogy Mária csak egyetlen bűnöstől is megtagadja segítségét csak azért, mert halmozottan látja bűneit? Avagy vissza kéne riadnunk e a nagy Királynő szentségétől és magas méltóságától? »Nem! ‒ mondja Szent Gergely ‒, mert minél fennköltebb és szentebb ő, annál szelídebb és irgalmasabb a bűnösök iránt, akik javulni akarnak s Őhozzá menekülnek*«. (S. Greg. lib. I. ep. 47) (12. oldal)
------------------------
* A szerk. megjegyzése: lásd, az 1830-ban történt "Csodásérem jelenés" (Rue du Bac 140. Párizs) fohászát: Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!"

IX. NAP: Svájc védőszentje

Életrajz
     Érdekes, hogy bár életében szentnek tartották, hisz szomszédai, barátai már a remetesége kezdetén megépítették kis kunyhója mellé a kápolnát, sőt halála után a remeteségével szembe egy nagy templomot is építettek a zarándokoknak, tiszteletét már 1649-ben jóvá hagyták, mégis a hivatalos szentté avatása csak 1947. május 15-én történt meg. Az egyház hivatalos lépéseit jóval megelőzte az a sok gyümölcs, ami imádságos remete életéből fakadt.
     Máig élő tisztelete, nem csak a katolikusság, de protestánsok és ateis-ták körében is egyértelmű és hatása szemmel látható szülőföldjén! Klaus testvér világító példa a nemzeti konfliktusok megoldhatóságára!
1935-ben Pacelli bíboros imádkozott a sírjánál. (Sírját lásd legalul!)
     Bruder Klaust XII. Pius 1947. máj. 15-én szentté avatta és Svájc fő patrónusává nyilvánította.
     Az 1960-as években a Zürichi Anthropologisches Institut antropológusai laborvizsgálatoknak vetették alá szentünk csontjait. Az orvosi bizottság Bruder Klaus életkorát 40 és 60 év közé datálták! Ez döbbenetet keltett mind a tudomány, mind pedig az Egyház képviselői közt, melyre csupán az utóbbiak adhattak választ. Flüei Szent Miklós ugyan 70 évet élt, de ebből 20 évig Krisztus Teste táplálta! Vagyis az Eucharisztia tényleges Életerő, amely felfüggesztette a sejtöregedést!
     II. János Pál 1984. április 4-én imádkozott Brother Klaus sírjánál.
     Tekintve, hogy Flüei Szen Miklós politikai kérdésekben is helyesen látta a megoldást, okkal kérhetjük segítségét e békétlen, hitében meghasonlott világban.

Elmélkedés

     A szeretet szeretetet szül. Nem csak Szent Miklós szereti a népét, nem csak Európa talán utolsó nagy remetéje hozott imádságos szeretettel áldozatot hazájáért, hanem a hálás utókor is féltő gondossággal, hosszú évszázadokon keresztül a mai napig megőrizte szülőházát, az otthont is, ahol szüleivel, testvéreivel élt, de ma is áll, látogatható az a ház is, melyet drága feleségével, Dorottyával épített, ahol megszületett a tíz gyermeke, és ahol megszületett az életre szóló döntés, az Istennek szentelő hátralévő földi élet. Jó látni, hogy a remeteséget is megőrizték a maga egyszerűségében és ma is friss virág, égő gyertyaláng fogadja a zarándokokat. Csodálatos látni, hogy szülőföldje szép temploma oltárán ott nyugszik Svájc védőszentje. Az az egyszerű ember, aki nemcsak megálmodta, hanem ki is imádkozta, bölcs tanácsaival világra hozta azt az áldott békét, mely nem csak a béke szigetévé tette Svájcot, de a jólét, a gazdagság, a kultúra mintaországává is tette világunkban. Imádságos életével egy olyan precedenst teremtett, mely felbátorít bennünket is, egy emberhez méltóbb, jobb világért való fáradozásra!

Könyörögjünk!
     Urunk Istenünk, Svájc védőszentjének, Flüei Szent Miklósnak közbenjárását kérve, buzgón leborulunk Szent Fölséged előtt, hogy élő hittel békét kérjünk, békét magunknak, békét az egész világnak. Olyan békéért imádkozunk, mely nemcsak a veszekedés, a háborúk végét jelenti, hanem a Veled való találkozásból fakadó, emberhez méltó jólétet, fejlődést, kultúrát is hoz, mely a Te csodálatos országodnak a kibontakozását mozdítja elő. Hisszük, hogy Szent Szíved előtti kérésünk meghallgatásra talált, ezért bizakodó lélekkel kilencedünk minden percét, önmegtagadását, bűnbánatát, a Veled, testvéreinkkel imádságban töltött szent időt alázattal neked ajánlva így imádkozunk.

     Hogy kéréseink meghallgatásra találjanak az Úrnál, így imádkozzunk: Miatyánk... Üdvözlégy (a Szeretetláng betéttel)... Dicsőség...

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Két esetet emlegetnek, mely állítólag azt bizonyítaná, hogy mint pápa is méltatlanul viselkedett: az egyik XII. La-jos francia király házasságának felbontása, hogy ezáltal a királyt magának lekenyerez-ze, a másik Lucrezia lánya első házasságá-nak „botrányos" felbontása csak azért, mert jobb „parti" kínálkozott. Ha igaz len-ne  mindkét vád, a protestánsok és a közé-let előtt még akkor sem kellene miatta túlságosan szégyenkeznünk, mert hiszen a protestáns felekezetek, sőt a magyar bíró-ságok is, nem összesen kettő, hanem éven-ként hatezer érvényes házasságot bonta-nak fel. Azonban mind a két vád alaptalan. 

     XI. Lajos francia király leánya, Valois Janka, szent életéről híres (szentté is avatták!), de testileg nyomorék és visszataszítóan csúnya volt. A király az orléansi herceget kényszerítette, hogy vegye el leányát. A herceg elvette, de mikor XII. Lajos néven trónra került, keresetet adott be Rómába házasságának érvénytelenné nyilvánítása iránt. Azt állította, hogy egyszerre négy okból is bizonyítani tudja, hogy az ő házassága sohasem volt érvényes. 

     Hogy a házasságra csakugyan kényszerítették, azt egész kétségtelenül sikerült a királynak bizonyítania s ez állításának igazsága — tekintve a nyomorék és visszataszító; menyasszonyt — a legnagyobb fokban valószínű. XI. Lajosról köztudomású volt, hogy nem tűrt ellenmondást. XII. Lajos megesküdött, hogy csupán kényszerből vette el nejét s az orléansi püspök eskü alatt vallotta, hogy mikor a királyt vőlegény korában megkérdezte, hogy el fogja-e venni Jankát, így válaszolt: „Sajnos, monseigneur, barátom, mit csináljak? Nem tudok ellenállni, jobb szeretnék halva lenni, mintsem ezt megtegyem; hiszen tetszik tudni, kivel van dolgom. Nincs itt sem erő, sem orvosság." 

Az tény, miszerint VI. Sándor a házasság érvénytelenítésére való hivatkozással, ellenszolgáltatást kért és kapott a királytól, de — jellemzően VI. Sándor jellemére — nem a maga, hanem Cesare részére (a valenciai hercegséget), de az előbbiekből egész kétségtelen, hogy a király házasságát nem az előnyért nyilvánította érvénytelennek, hanem azért, mert valóban az volt!  

1.3 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt

     Mert azt akarta, hogy minden kegyelem Mária kezén át jusson az emberekhez, a saját tetszése és belá-tása szerint (P. 3. tr. 4. s. Magn), Szent Tamás megerősíti ezt az állí-tást azt állítva, hogy a Boldogságos Szűz az isteni Igének világra hozá-sával Istentől uralmának felét is megnyerte, amennyiben az irgal-masság királynéja lőn, míg Jézus Krisztus az igazságosság királya maradt. (S. Thom. Praef. in Epis-tolas Canon)
Az örök Atya Jézus Krisztust az igazságosság királyává rendelte s ezért át is adta neki az ítéletet az egész világ felett, a próféta szavai szerint: »Isten, add jogodat a királynak és igazságodat a király fiának«.(Zsolt 71,2). Egy tudós író a következőket fűzi ehhez: »Óh Uram, Te átengedted Fiadnak a jogszolgáltatást, mivel a király anyjának az irgalmasságot adtad át« Szent Bonaventura pedig ilyképp magyarázza Dávid király fent idézett szavait: »Ó Isten, engedd át az ítéletet a királynak, az irgalmasságot pedig az ő anyjának«.
Ernest prágai érsek hasonlóképp erősíti, hogy az örök Atya a Fiúnak az ítélkezés tisztét adta át, az anyának pedig a nyomorultak iránt részvétet, hogy rajtuk segítsen.
Örüljünk tehát Ádám szegény ivadékai, mert meg lehetünk győződve arról, hogy az égben hatalmas királynénk van, aki Szent Bonaventura szerint irántunk való irgalmassággal és szeretettel van felkenve. (S. Bonav. in Spec. c. 7)
Igen helyesen járt el ennélfogva Nagy Szent Albert, midőn a mi nagy királynőnk előképének, Eszter királynénak történetét idézve, azt Máriára vonatkoztatta. Eszter könyvének negyedik fejezetében olvashatjuk, hogy Asverus uralkodása alatt kiadta a parancsot, hogy országában az összes zsidót meg kell ölni. Ám Eszter közbenjárt népéért a királynál. (11. oldal)

VIII. NAP: A béke apostola

Életrajz
     Klaus testvért teljesen Isten önzetlen emberének ismerték, melyet még az is megérzett rajta, aki először látta. Így még bonyolult politikai kérdé-sekben is tökéletesen megbíztak benne!
Befolyása a politikai események menetére Svájc történelmének két kriti-kus pillanatában rendkívüli jelentőségűvé vált. Az egyik még életében, a másik halála után 440 évvel!
     1481-ben a kantonok elkeseredett ellenségeskedésbe keveredtek egy-mással, és úgy tűnt, hogy elkerülhetetlen a polgárháború. Klaus testvér fáradozásai révén az év decemberében tartományi gyűlésre került sor Stansban. Amikor a gyűlés résztvevői nem tudtak egyezségre jutni és vitájukat fegyverekkel akarták megoldani, Klaus testvér bölcs tanácsa ‒ amelyet Grundi Henrik által terjesztett a küldöttek elé ‒, helyreállította a békét. Mi több a 26 önálló, saját alkotmánnyal rendelkező kanton egye-sítésével ‒ önállóságuk megtartása mellett ‒, létrejött a "svájci modell", mely Flüei Szent Miklósnak köszönhető!
     Bár a történészek kevéssé tesznek róla említést, 1940. május 13-14-re virradóan a hitleri Németország egy jelentős hadtesttel le akarta rohanni Svájcot. A határhoz köze-ledve Flüei Szent Miklós hatalmas kezét vették észre az égen, mely rendkívüli fény-ben ragyogott és megálljt parancsolt. A Wermachtban zavar támadt, különösen, hogy minden motorizált haditechnika leállt és nem tudták beindítani. A repülőgépek is rövid úton visszafordultak. Egyes, nem vallásos tanúk is megerősítették a látványt, sőt voltak akik egészalakos Szent Miklóst láttak, ellentmondást nem tűrő tekintettel! A svájci határon máig áll egy szobor, ennek emlékére!

Elmélkedés
     A szentírás nagyra értékeli a békét. Jézus is arra kér, hogy ha betérünk egy házba, szeretettel kívánjunk békességet az ott lakóknak. Békesség! Létünk legfontosabb kincse, hogy önmagunkkal, környezetünkkel, te-remtő Istenünkkel békességben tudjunk élni. Fizikai testünk békétlensége a betegség, és a lelkünket nyomasztó békétlenség fojtogatni tud. A család-ban lévő feszültségek képesek a legcsodálatosabb perceket is tönkretenni, a legnagyobb gazdagságban is mindennapjainkat megkeseríteni, nyomo-rulttá tenni. A társadalmi, politikai feszültségek nemcsak a növekedést, kibontakozást tudják visszafogni, hanem az elért eredményeket is földig tudják rombolni. Flüei Szent Miklós remete kunyhójával szemben, 1487-ben bekövetkezett halála után, 1501-ben egy szép templomot építettek. A gótikus templom egyik falát egy hatalmas freskó díszíti. Középen ott van
egy kör alakú színes ablaküvegen a hozzánk szóló és bennünket hallgató Krisztus Király, és előtte a falra festett hatalmas hegy tetején, Szent Miklós térdel. A hegy Svájcot jelképezi, ott láthatók a tisztáson a játszadozó gyermekek mellett a földjét művelő paraszt, a házat építő családapa és a háború elől a hegyre menekülő sok-sok ember. Lent a völgyben, körös-körül ott harcolnak különféle zászlók alatt más-más katonaruhában, koronákkal, a csontváz hadseregek. Sajnos ott lobog a nagy államok, Amerika, Anglia zászlója mellett a magyar, a román zászló is. Nagyon megrázó alkotás! Ötszáz éve Svájc nem kezdett háborút, kimaradtak rengeteg európai öldöklésből. Az I. és a II. világháborúban közel egymillió magyar katona halt meg, és nem számoljuk a fizikai, lelki rokkantakat, az évekre fogolytáborba hurcolt emberek százezreit. Flüei Szent Miklós álma valóra vált. Sikerült kidolgozni egy olyan modellt itt a földön, mely az azt tiszteletben tartó állampolgárok számára olyan életkörülményeket biztosít, melyre mindenki vágyik.

Könyörögjünk!
     Urunk Istenünk, Flüei Szent Miklós közbenjárására add meg nekünk, hogy ahogy Svájcban 26 kanton megtalálta a békés együttélés szabályait, ugyan úgy Európa 27 állama is találja meg a módját annak, hogy egymást segítve, együtt és mindenkiért virágzó földrésszé változtassák kontinensünket. Segíts Urunk, hogy bátran világunkat, az egész földgolyót tegyük egy virágzó Svájccá, hol minden nép és közösség érték, hol nem leigázni, megsemmisíteni akarják az emberek egymást, hanem jó testvérekként együtt építik a béke országát, a testvéri szeretet szép világát.

Hogy kéréseink meghallgatásra találjanak az Úrnál, így imádkozzunk: Miatyánk... Üdvözlégy (a Szeretetláng betéttel)... Dicsőség...

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

     A mi az erkölcstelen színelőadások és jelenetek megnézését illeti, felhozható VI. Sándor mentségére, hogy ezek akkoriban a fejedelmi udvarokban általánosan szokásosak voltak s azok, akik nem állnak a katolikus erkölcs talaján, nem nagyon vethetnek miatta követ rája, mert hiszen melyik az közülük, a ki ilyesmiket alkalommal meg ne nézne? Egyébként a rosszakarat itt is nagyította a dolgot, mert pápakorából VI. Sándorról csak egy esetben v an ilyen adatunk. Nem igaz tehát, hogy az ő uralkodása alatt a Vatikánban erkölcstelen színelőadásokat adtak elő. Csak annyi való, hogy Cesare adatott elő az ő termeiben egyszer ilyesmit és azon az atyja is jelen volt. Könnyen meglehet, sőt valószínű, hogy a pápa ezt előre nem tudta, tehát mindössze csak az a gyengeség a bűne, hogy mikor látta, hogy erre kerül a sor, nem utasította rendre fiát és nem hagyta ott a társaságot. VI. Sándor egyik nagy botrányának tekintették  és tekintik azt is, hogy leány ának túlfényes esküvőjén ő is látható volt tizenkét bíborosával elvegyülve a jelenlevő hölgyek, köztük Farnese Júlia, tarka sorában. Arról, hogy e lakodalmon a pápa nem illően viselkedett volna, szó sincs. A ferrarai követ jelentésének ez a legkompromittálóbb része: „Végül a hölgyek táncra perdültek (de természetesen nem a bíborosok vagy a pápa) és egy jó vígjáték került színre sok zenével és énekkel. A pápa és a többiek is mind jelen voltak." Hogy még ez is az emberek oly nagy botránkoztatására szolgál, annak nem annyira VI. Sándor rosszasága az oka, mint a pápai méltóság magasztossága. 

     VI. Sándor tehát igazi, Luther szíve szerinti pápa volt, ki egyenesen megelőzte korát. Ő már harminc évvel előbb kitalálta és megvalósította azt, ami Luthernek csak 1526-ban jutott eszébe, sőt egy kicsit még szebben és önzetlenebbül is csinálta a dolgot, mert a ma ga személyét háttérbe helyezte és az egyházi javakat nem a maga, hanem gyermekei részére vonta el szent rendeltetésük elől. (Mikor Cesare még a búcsúpénzt is elrabolta, természetesen nem apja tudtával tette.) 

Az, ahogyan VI. Sándor a pápai trónra került, az sem fest annyira csúnyán, mint a „megvesztegetés” szóból következtetni lehet. Ez a megvesztegetés ugyanis abból állt, hogy a protekciósként – mint bíboros –, egész sereg jövedelmező javadalommal bírt, melyeknek pápává választása esetén természetesen meg kellett ürülniök. VI. Sándor, megválasztása esetén ezeket a megürülő javadalmakat ígérte egyenként bíborostársainak. Ez természetesen nem volt se szép, se helyes dolog, sőt egyházilag ezzel el is követte a simónia nagy bűnét, de mikor azt halljuk, hogy megvesztegetéssel került a pápai trónra, akkor senki se a klasszikus „megvesztegetésre" gondoljon.

1.2 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt

     Ha tehát Jézus Krisztus a föld királya; úgy Mária annak királynéja ‒ mondja Rupert apát ‒ olyannyira, hogy Szienai Szent Bernát magyarázata szerint (T. 2 c. 61) minden teremtmény, mely Istent szolgálja, Máriát is köteles szolgálni! Minthogy pedig az angyalok, emberek és minden, ami az égen s földön csak él, Istennek vannak alárendelve, azért természetesen mindezek a teremtmények Szűz Máriának is alattvalói.
Éppen ezért intézte Guericus apát a következő szavakat Szűz Máriá-hoz: »Folytasd csak továbbra is békeuralmadat Mária, sáfár-kodjál csak Fiad javaiban tetszé-sed szerint, mivel ugyanis te vagy az ég és föld Királyának Anyja és arája, joggal illet meg téged, mint királynőt az uralom és hatalom az összes teremtmények felett«.
     Mária tehát királynő, de vigasztalásunkra tudnunk kell azt is, hogy szelíd és jóságos királynő, aki hajlandó minket nyomorúságunkban megsegíteni; azért is akarja a Katolikus Anyaszentegyház, hogy őt az Irgalmasság Királynője címen köszöntsük.
     Boldog Nagy Szent Albert megjegyzi, hogy a királynő elnevezés már magában is szelídséget és a szegényekről való gondoskodást jelent, míg a császárnő neve a komolyság és szigorúságnak kifejezője. Seneca mondja, hogy a királyoknak és királynőknek legfőbb díszét a szegények és szűkölködők segítése adja. Midőn a királyt megkoronázzák, fejét az irgalmasság jelével, olajjal kenik meg, jelezvén, hogy az ő legfőbb kötelessége alattvalói iránt a szelídség és jóakarat gyakorlása. Mindamellett nem szabad arról sem megfeledkezniök, hogy szükség esetén szigorral járjanak el a bűnösökkel szemben.
     Mária, bár királynő és egyszersmind az Igazságosság Királynője is, kinek talán feladata lenne, hogy a gonoszokat megbüntesse, ám Ő kizárólag az Irgalmasság Királynője, aki egyebet sem kíván, minthogy a bűnösök iránt kegyelmet és irgalmasságot tanúsítson. Éppen ez oknál fogva követeli a Katolikus Anyaszentegyház, hogy őt az Irgalmasság Királynéjának hívjuk. A párizsi egyetem híres kancellárja Jean de Gerson, a zsoltáros eme szavairól (61,12-13): »Szólt Isten, ezt a két dolgot hallottam: Istené a hatalom, s tiéd Uram, az irgalom; és te megfizetsz kinek-kinek cselekedetei szerint« azt mondja, hogy Isten az ő uralmának birodalmát, mely igazságból és irgalmasságból áll, megosztotta, önmagának tartván meg az igazságosságot, míg a kegyelemét bizonyos fokban Szűz Máriának adta át. (10. oldal)

VII. NAP: Népét tanító remete

Életrajz
     Először gyanakvás vette körül és szóbeszéd járt a böjtjéről: a szomszéd-ságból való emberek egy egész hónapon át figyelték; végül azonban meg-győződtek igaz voltáról, s remetelakot és kápolnát építettek számára.
Eddig civil polgárként négy napot böjtölt hetente, ranfti remeteségében azonban kerek 20 éven keresztül (!), csak a Szent Eucharisztiát vette magához püspöki engedéllyel.
     A látottak meggyőzte az embereket Miklós életszentségének sodró erejéről. Sőt szomszédait, barátait is meglepte, rózafüzérezésre és böjtre késztette őket. Résztvevő áldozatosságukban végül összefogtak, és a völgy mélyén meglapuló kis remeteség mellé egy kápolnát építettek, melyet a helybeli püspök hosszú vizsgálódás után 1469 áprilisában felszentelt. Így a remete-lak melletti kápolna a vigaszt és út-mutatást kérő emberek otthonává vált, de meglátogatták tanácsokért a politikai döntéshozók is! A szükséget szenvedőkkel mindig barátságos és együttérző volt, de gőgös és fennhé-jázó látogatóival szemben ‒ még ha prelátusokról, vagy tekintélyes sze-mélyekről volt is szó ‒ igen elutasító tudott lenni.
     Megindult tehát, egy máig tartó végtelen zarándoklat a völgybe, ahol nemcsak a korabeli, de a mai zarándokok is megtapasztalhatják Isten szeretetteljes, békés jelenlétét! Ezidőtől kezdték a népek Bruder Klaus-nak – Miklós testvérnek nevezni.

Elmélkedés
     Az Isten embere nem törött falú ciszterna, melyből nyomtalanul eltűnik az ég ajándéka, kegyelme, hanem életadó, tápláló forrása a természetfö-lötti világnak, melyből bőségesen felbugyog a tiszta bölcsesség, a sebeket gyógyító ír, melyet oly sokan keresnek, s melyért az emberek szívesen, messzi földről is útra kelnek. Szent Mik-lóst is sokan fölkeresték, pedig nem csak kedves dolgokat mondott az emberek-nek, ő meg is mutatta az embereknek a döntések következményeit. Nemcsak ő maga nézett be az elkárhozott lelkek vi-lágába, hanem Isten kegyelmével látha-tóvá is tette a bűnben élő testvéreinek a pokol borzalmait. Nem vagyunk rosszak, de sokszor sötétben botorkálunk, óhatat-lanul a számunkra láthatatlan dolgokban megbotlunk, s így fájdalmat okozunk magunknak, másoknak. Isten jelenléte fényt, világosságot hoz az életünkbe, szelíden megmutatja, megérteti velünk az összefüggéseket, a mélyebb értelmét, célját egy-egy eseménynek, dolognak. A mennyei fényben tisztán látva, sokkal könnyebb jó döntéseket hozni!

Könyörögjünk!
     Urunk Istenünk, olyan jó hinni, hogy nincs végérvényesen zsákutcába sodródó élet, hogy nincs menthetet-len vakvágányra futott sors, hogy veled mindig van tovább, hogy te Teremtőnk, mint egy jóságos, élő GPS mindig képes vagy utat, irányt mutatni a lelkiismeretünk és a Te fényedben élő szolgáid által. Adj erőt, hogy Flüei Szent Miklós közbenjárá-sával soha ne csüggedjünk, hanem szent fényednél megtaláljuk kérdé-seinkre a válaszokat, s leginkább Te magadat, hisz Te vagy megváltó Is-tenünk, a végtelenre epedő lelkünk-nek egyetlen szomját oltó vigasza! Adj erőt, alázatot, hogy bölcs útmu-tatásod szerint jó döntéseket hoz-zunk, és egymást is, népünket is a te tiszta fényedben jó irányba vezessük.

     Hogy kéréseink meghallgatásra találjanak az Úrnál, így imádkozzunk: Miatyánk... Üdvözlégy (a Szeretetláng betéttel)... Dicsőség...

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

SZŰZ MÁRIA DICSŐSÉGE

ELSŐ RÉSZ
A Salve Regina magyarázata
(Üdvözlégy Mennyország Királynéja)

ELSŐ FEJEZET

            Üdvözlégy Mennyország Királynéja, Irgalmasság Anyja
1.1 §. Mily nagynak kell lenni bizalmunknak Szűz Mária, az Irgalmasság Királynéja iránt

     Minthogy a Királyok Királya a Boldogságos Szüzet méltónak találta arra, hogy anyja legyen, ennélfogva a Katolikus Anyaszentegyház is teljes joggal adja neki a dicsőséges király-női címét és joggal követelheti, hogy Őt mindenki ezzel üdvözölje és tisztelje. Szent Athanáz mondja: (Serm. de Deip), hogyha a gyermek király, akkor annak édesanyját királynénak kell tekintenünk és így kell üdvözölnünk; s ehhez Szienai Szent Bernát hozzáteszi (Tom. 2. §. 51), hogy Szűz Mária attól a pilla-nattól fogva, midőn beleegyezett, hogy az örök Ige Anyjává legyen, megszerezte magának egyszersmind azt a jogot is, melynél fogva őt a világ és az összes teremtmények királyné-jának nevezzék. Ha Szűz Máriának teste ‒ mondja Szent Arnold apát (De laud. Virg) ‒, egyszersmind Isten Fiának teste is, úgy az anyának részesednie kell a fiú hatalmában is. Ebből következik (hogy ti. Szűz Mária teste Jézus testévé is lett) az anya és Fia nemcsak osztoznak a hatalomban és dicsőségben, hanem ez a hatalom teljes egészében csakis kettőjükben együttvéve lehet jelen. (9. oldal)

VI. NAP: Isten válaszol a hozzá fordulóknak

Életrajz
     Szent Miklós Isten tanítványa lett! A remeteség csendjében a lelki élet legmagasabb iskoláját járta, hol már maga az Isten a mestere. Húsz év remeteség, a világ legcsodálatosabb Tanítójának a növendékeként élni, csak nagyon kevés embernek adatik meg. Élete végtelenül egyszerű volt, a mindennapjait nem annyira a külsőségekben, mint inkább a szíve benső katedrálisában trónoló Isten jelenlétében töltötte. Számtalan alkalommal mé-lyedt benső beszélgetésbe a Boldogságos Szent Szűzzel, aki becézte és vigasztalta. Imádság, böjt és engesztelés a remete mindennapi tevékeny-sége, ezért ő az énekek éneké-nek szerzőjével bátran mond-hatja: Én galambom, a kő-sziklának hasadékiban, a ma-gas kőszálnak rejtekében, mu-tasd meg nékem a te orcádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!
Isten meghallgatta imádságát: ,,Uram és Istenem, végy el engem magam-tól, és add, hogy a Tied lehessek!''
     Miklós egyet-mást feláldozott már, amikor otthonát, szeretett feleségét, gyermekeit és családi vagyonát elhagyta. Most elérkezett az ideje, hogy teljessé tegye ezt az áldozatot: önmagát kellett feláldoznia, és nem zavar-tathatta magát tovább amiatt, hogy mások mit gondolnak róla.
     Döntése nagyon sok ember számára érthetetlen volt. Mit csinálhat a remeteség csendjében? Böjtöl, imádkozik, engesztel népe bűneiért? Kortársai, barátai számára sok volt a kérdőjel, ezért hosszú időn keresztül figyelték. Meglesték, minden percét ellenőrizték, ám meg kellett állapítaniuk, hogy a püspöki engedéllyel való napi szentáldozásán kívül semmit sem vett magához, még vizet sem, kivéve, ha az esővíz a szájába került! (Waldheim tanúságtétel 1474)

Elmélkedés
     Szerencsés ember, ki bölcs tanítóra talál. Lázár testvére Mária, Jézus lábához ül és hallgatja a bölcs Mester tanítását. Jézus nem kergeti vissza Mártához a konyhába dolgozni az ő jelenlétére vágyakozó lányt, hanem még a sürgő-forgó testvérét, Mártát is arra biztatja, hogy válassza a jobbik részt. Hiszem-e, hogy Jézus Krisztus lehet az én tanító mesterem, hogy Ő képes engem, a marék porból született embert néven szólítani, bölcs ter-veibe beavatni? Ez a misztikus élet, mely a szentek szerint mindannyiunk számára elérhető. Hitem két erős karjával képes vagyok-e átölelni az Is-tent? Hiszem-e, hogy Teremtőm, aki megajándékozott a hallás ajándéká-val, képes meghallgatni kéréseimet, panaszaimat, és Ő, aki a nyelvünket, a beszédkészségünket adta, képes bennünket hallhatóan megszólítani, és bölcs tanácsaival vezetni? A szentek szerint, a történelem során még soha nem kereste és nem kérte Isten segítségét hiába anélkül, hogy Teremtője válaszra ne méltatta volna őt. Mert igazat mond az Énekek énekének szer-zője: Az én szerelmesemnek szavát hallom, íme, ő jő, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!

Könyörögjünk!
     Urunk Istenünk, fordítsd magad felé arcunkat, zörgess hangosabban szívünk ajtaján, hogy megértsük, fel-fedezzük, hogy Te bennünk lakozol, és mi benned élünk, mozgunk és va-gyunk. Segíts elcsendesedni, a min-dennapi imádság remeteségében visszavonulni, hogy a lábadhoz ül-jünk és csodálva megértsük bölcses-ségedet, végtelen jóságodat. Segíts meg bennünket Istenünk Flüei Szent Miklós közbenjárására, hogy meg-halljuk korunk gondjaira adott bölcs, atyai útmutatásod! De mindenek előtt arra kérünk, hogy mi is megta-pasztalhassuk a szentek legszentebb örömét: Az én szerelmesem enyém, és én az övé, aki a liliomok közt legeltet.

     Hogy kéréseink meghallgatásra találjanak az Úrnál, így imádkozzunk: Miatyánk... Üdvözlégy (a Szeretetláng betéttel)... Dicsőség...

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy pont azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

 LUTHER ÉS VI. SÁNDOR A NEMI ERKÖLCS TEKINTETÉBEN 4

       Hogy VI. Sándor mennyire nem volt megátalkodott, vagy éppen cinikus bűnöző, ellenkezőleg, hogy mekkora viharok dúltak sokszor a lelkében, meghatóan mutatja, hogy mikor 1499-ben fia, Cesare, Franciaországba utazott, azt mondta, hogy pápasága egynegyedét oda adná érte, ha többet nem jönne onnan vissza. De alig hogy ezt kimondta, mintha csak megijedt volna attól, amit mondott, mert megsértette vele a fiát, egyszerre átcsapott az ellenkezőbe és azt mondta, csak Cesare lenne itt, majd mindjárt jobbra fordulna minden. 

      Minden bajnak oka a protekciórendszer volt, de attól egy ember maga nem függetleníthette magát s ha igen, többet árt vele, mint használ. A királyi és főúri családok rá vetették magukat a zsíros főpapi javadalmákra. Éhségüknek gátat vetni nem állt a pápa hatalmában. Ha megpróbálja, mindenkit szemben talál magával. Az emberek ugyanis rúgnak és harapnak, ha a pénz utáni hajszájukban valaki gáncsot mer vetni lábuk elé. VII. Gergely pápa korában nem volt annyi visszaélés az Egyházban, mint ekkor és akkor még erős hit is élt az emberekben és gyermeki tisztelet Krisztus földi helytartója iránt, nem mint a reneszánszkor hitetlen és cinikus pogányaiban. A nagy pápának mégis számkivetésben kellett meghalnia azért, mert a visszaélésekkel szembe merészelt szállni. Ha VI. Sándor is szent és a tisztogatást megrettenés nélkül végre akarja hajtani, nemcsak számkivetésbe kerül, hanem talán még vértanúhalálba is. Azok az uralkodók pedig, akiknek rokonaitól és kegyenceitől az evangélium terjesztésére hagyott vagyont visszakövetelte volna, egész országukkal együtt elszakadtak volna az Egyháztól (természetesen a vagyont is magukkal víve), úgy mint azt nem sokkal később VIII. Henrik Angliában meg is tette, csak azért, mert beleszeretett egy 17 éves leányba. Annyira kihalt már akkor a hit az emberekből és az egyházhoz való ragaszkodás, hogy ez az elszakadás minden nagyobb nehézség nélkül sikerülhetett. S az elszakadásra való izgatásra milyen  jól bevált volna a pápa régi bűneinek felhánytorgatása! Ki vette volna észre, hogy egy kis baj van a kréta körül, mert a pápa csak bűnös volt, de most már szent és hős és az uralkodókkal való összekülönbözése éppen onnan ered, hogy most már nem bűnös, hanem szent ? A tömegek meg voltak volna győződve, hogy a bűnöst gyűlölik, mikor elszakadnak, nem a szentet, a ki feláldozza életét a jóért. 

Liguori Szent Alfonz bevezetése 4

     Ó mily szerencsés az, aki szerete-tével és bizalmával mindjobban belekapaszkodik az üdvösség két horgonyába, Jézusba és Máriába, mert az ilyen biztosan nem vész el. Fohászkodjunk fel tehát együtt a jámbor Rogriguez Alfonzzal: »Jézus és Mária, édes szerelmem, értetek akarok szenvedni, értetek akarok meghalni, teljesen tietek akarok lenni végleg és tökéletesen le akarok magamról mondani«. (Ap. P. Auriem)
     Módfelett szeressük tehát Jézust és Máriát és azon igyekezzünk, hogy szentéletűek legyünk, ez üdvössé-günk egyetlen esélye. Isten veled, kedves olvasóm! Viszontlátásra az égben, ahol a mi édes Anyánknak és szeretett Fiának lábaihoz borulva, hálát adhatunk, akiket dicsérve az egész örökkévalóságon át színről-színre szeretni óhajtunk. Amen.

Imádság Máriához a boldog halálért
     Ó Mária a nyomorult bűnösök menedéke, ó legédesebb Anyám! A fájdalomra, amelyet Fiad kereszthalálakor elszenvedtél, kérlek, állj mellettem irgalmasságoddal, ha majd lelkem e világot elhagyni készül. Űzd el majd akkor valamennyi pokoli ellenséget, fogadd kezedbe lelkemet és add át az örök Bírónak. Ó Királynőm el ne hagyj! Kell, hogy te Szent Fiad kegyelmeivel erősíts engem a rettenetes pillanatokban! Esdekeld ki számomra, hogy lábaidba kapaszkodva, lelkemet az ő Szent Sebeibe ajánlhassam így fohászkodva: »Jézus és Mária, nektek ajándékozom szívemet, lelkemet!« (8. oldal)

V. NAP: Istenhez menekülni

Életrajz
     Flüei Szent Miklós 50 évesen, tíz szép gyermek apjaként a saját földjén gazdálkodott, és igen tapasztalt ember volt. Háborús veteránként, emberismerőként, szülőföldjének bírójaként, fel tudta mérni, hogy szaporodtak a nézeteltérések, amelyeken emberileg nem lehetett segíteni. A népek szemében már ott hunyorgott az újabb sebeket okozó polgárháború villódzása. Nem csoda, ha mindettől nyugtalanná vált a lelke. Kétségek és kérdések fogalmazódtak meg benne: kihez mehetnénk ‒ kérdezte magában Szent Péterrel, és a válasz is ugyanaz maradt ‒, az örök élet igéi az Úrnál vannak ‒ és szentünk Jézus mellett döntött.

     Klaus, 1463 körül barátja és gyóntatója tanácsára évekre elvonult ‒ kisebb megszakításokkal ‒, hogy rózsafüzérezve elmélkedjen Krisztus szenvedéséről. A legnagyobb megdöbbenésére, feltűnően békés lelki nyugalmat talált, és még azt is határozottan érezte, hogy ezt a békességet ‒ Krisztus Békéjét ‒ képes lehet átadni a lelkeknek. Igen! Kiesdeni és átadni!
     Megvilágosodott előtte, hogy ami-ként áldozat nélkül nincs üdvösség, úgy a vágyott béke sem valósulhat meg áldozat és imádság nélkül. Megfogalmazódott benne, hogy sajátos fegyvereivel, önmaga száll harcba a békétlenség erőivel és elkö-telezi magát, hogy hátralevő éveit remeteként éli le.
Istenes szándékáról beszélt Doroty-tyának, aki mélyen megilletődött, és először ellenszegült férje tervének. Ráadásul azév (1467) júniusában született meg tizedik gyermekük ‒ Miklós ‒, akit papnak szántak. Végül remeteségbe vonulása felől sikerrel meggyőzte feleségét, aki szintén ráérzett, hogy kettejük életáldozata békét hozhat a világnak és maga varrta meg a daróc köntösét.
     Dorottya az egyházi hatóság előtt tette le beleegyezését a "különválás-ba", és az év október 16-án ‒ még a tél beállta előtt ‒ Klaus elhagyta ott-honát és Mózes példájára felkapasz-kodott Isten hegyei közé.
     Toronylátomásában remetesége helyeként Ranft jelent meg, de ő messzebbre kívánt menni, hogy ne legyen kitéve szomszédai kíváncsisá-gának, ám végül egy benső sugallat hatására mégis a ranfti domboldalt választotta.

Elmélkedés
     Nagy-nagy alázat kell oda, hogy belássuk, hogy népünket, bennünket felmorzsolni akaró kérdéseket, gondokat nem vagyunk képesek megválaszolni, a hatalmas hullámokat, mely dióhéjként dobálnak bennünket, népünket, világunkat, nem vagyunk képesek megállítani, irányítani. Alázat és bátorság kell oda, hogy a háborgó tengeren sodródó apostolok példájára Krisztushoz kiáltsunk: ments meg Urunk, mert másképpen elveszünk. Szent Miklós nagysága, hogy belátja 50 évesen, hogy neki már nincs több válasza a felmerülő gondokra, feszültségekre, hogy képtelen karddal, bírói bölcsességgel megállítani az ő erejét meghaladó elemek harcát, az emberek szívét széttépő indulatokat, és ezért Istenhez menekül. Hiszi, hogy Isten megszólítható, és azt is hiszi, hogy az élő Isten megszólal, mert Ő a kérdéseinkre választ adó szeretet. Van bennem elég alázat, bölcsesség, hogy a saját életem gondjait népem, a világ terheit Teremtő Istenemmel megbeszéljem, hogy az Ő szelíd, jóságos, bölcs válaszát meghalljam, elfogadjam?

Könyörögjünk!
     Urunk Istenünk, te szelíd jósággal bennünket is hívsz, ’’Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, kik az élet terhét hordozzátok, és én felüdítelek titeket”. A sok gond, félelem felőröl bennünket, adj erőt Flüei Szent Miklós közbenjárására, hogy mi is nálad keressünk erőt, vigaszt, tiszta fénynél minden kérdésre választ adó bölcsességet! Urunk, jövünk hozzád, alázattal lábadhoz ülünk, hogy megvigasztalj, mert sebeinkre gyógyírt, kérdéseinkre választ, harcainkban békét nálad keressünk. Te vagy megváltó Istenünk!

     Hogy kéréseink meghallgatásra találjanak az Úrnál, így imádkozzunk: Miatyánk... Üdvözlégy (a Szeretetláng betéttel)... Dicsőség...

Vízkereszt ünnepe kötelező ünnep

Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is: a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet.

Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.

http://www.magyarkurir.hu/hirek/vizkereszt-unnepe-kotelezo-unnep

A napkeleti bölcsek hódolata 

     Amikor Heródes király napjaiban Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe és megkérdezték: "Hol van a zsidók most született királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki." Amikor Heródes király meghallotta ezt, nyugtalanság fogta el, és vele együtt egész Jeruzsálemet. Azután összegyűjtötte a nép minden főpapját és írástudóját, és tudakozódott tőlük, hogy hol kell megszületnie a Krisztusnak. Azok ezt felelték neki: "A júdeai Betlehemben, mert így van megírva a próféta által:
'És te Betlehem, Júda földje,
semmiképp sem vagy a legkisebb
Júda fejedelmi városai között,
mert belőled támad majd a fejedelem,
aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek' {Mik 5,1-3; 2 Sám 5,2}.
     Akkor Heródes titokban magához hívta a bölcseket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Azután elküldte őket Betlehembe ezekkel a szavakkal: "Menjetek, tudakozódjatok pontosan a gyermek felől, és amikor megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki. Azok pedig, miután meghallgatták a királyt, elmentek. És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük haladt, majd odaérkezve megállt a hely fölött, ahol a kisgyermek volt. Mikor a csillagot meglátták, örvendeni kezdtek igen nagy örömmel.  Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket anyjával, Máriával, és a földre borulva hódoltak neki. Majd felnyitották kincsesládáikat és adományokat ajánlottak föl neki, aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban intést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba. (Mt 2,1-12)

LUTHER ÉS VI. SÁNDOR A NEMI ERKÖLCS TEKINTETÉBEN 3

      Az a pap, aki cölibátusát becsülettel megtartja, nemcsak nem ellensége fajának, noha fenntartásában közvetlenül nem vesz részt — hanem a példa által, amit ad —, jobban fajfenntartó, mint akár a nyolcgyermekes, tiszteletre méltó családapa. Márton barát is e hősi példaadásra vállalkozott fiatalabb korában Isten és felebaráti szeretetében s ez elől dezertált akkor, amikor felfedezte a „tiszta evangéliumot”. Azt azonban elismerjük, hogy a fogadalomszegéstől eltekintve, Luther nemi megtévelyedése magában véve a nemi megtévelyedésnek kisebbik fajtájához tartozott. A nemi erkölcstelenség bűne ugyanis annál nagyobb, minél élesebben ellenkezik a természet törvényeivel. A természet törvényei szerint az érzéki gyönyöröknek a faj fenntartását kell szolgálniuk, vagy legalább is vele nem szabad ellenkezniük. Legkevésbé játsszák ki a természet törvényeit, tehát kisebb fokú az erkölcstelenségük azoknak, akik nem törvényesen bár, de egy nő oldalán élnek halálukig, a gyermekáldást nem korlátozzák s gyermekeiket családilag felnevelik. Ezek csak annyiban bűnösök, hogy nem kötvén le magukat élettársuknak ünnepélyesen egész életükre, születendő gyermekeik részére sem gondoskodnak a helyes neveléshez szükséges családi körről. 

Igaz, hogy ezt a családi kört mégis megadták gyermekeiknek, ez azonban inkább csak véletlen szerencse eredménye; a viszony megkezdésekor, az esküvő által nem történt erről ünnepélyes gondoskodás.

      Ugyanebbe a csoportba tartozik azok bűne is, akik csak polgárilag lépnek házasságra s így az esetleges elválás lehetőségét nyitva tartva, születendő gyermekeik részére az állandó családi körről s benne a helyes nevelés szempontjából egyformán szükséges apai és  anyai hatalomról s annak a gyermekek felnövekedéséig való fennmaradásáról nem gondoskodnak feltétlenül. Természetesen ugyanezen elbírálás alá esnek azok is, akik egyházilag is egybekelnek ugyan - de az állami törvények jóvoltából - még így is a válás lehetőségével. Az Egyház az így kötött házasságot nem ismeri el házasságnak és ha tudna e szándékukról, meg is tagadná tőlük az áldást. 

      Már nagyobb fokú azok erkölcstelensége, akik nem élnek együtt azzal vagy azokkal, akikkel vétkeznek, de tettük következményét egyébként nem akadályozzák s gyermekeiket felnevelik. Ezek a tulajdonképpeni fajfenntartás célja ellen nem vétkeznek, csak épp gyermekeik kellő, igazi emberi (erkölcsi) neveléséről nem gondoskodnak. Ez is vétek a faj ellen, az utódok nevelése szempontjából. 

Ezeknél már jóval bűnösebbek azok, akik viszonyuk természetes következményét megakadályozzák, történjék ez akár a házasságban, akár kívüle. A bűnösen gyermektelen, vagy egykés-kettőkés házaspárok tehát sokkal nagyobb fokban vétkeznek az Isten VI. parancsa ellen, mint azok a vadházasságban élők vagy bűnös szerelmesek, akik gyermekeik számát nem korlátozzák. (Bár ez ritka!) Legbűnösebbek végül azok a természetellenes fajtalankodók és perverzitások elkövetői, akik a fajfenntartást eleve kizárják, lehetetlenné teszik. 

      Mindezekből látjuk, hogy Luther az erkölcstelenségeknek a legkisebb fajtáját követte el: egy nő oldalán élt halálig, hat gyermeknek adott életet, ezeket családban, apai és anyai oltalom alatt nevelte. Gyermekeinek száma bizonyossá teszi azt is, hogy eggyel se jött világra kevesebb, mint amennyinek a természet rendje szerint világra kellett jönnie. 

      Ámde ugyanezt kell mondanunk VI. Sándorról is. Luther négy gyermeket nevelt fel (a hat közül), VI. Sándor hetet (lehetséges, hogy ő is még több közül, bár erre semmi történeti adat nincs). VI. Sándorról tehát még több joggal feltehetjük, hogy a természet törvényeit nem játszotta ki s ha vétkezett, tettének következményeit mindig viselte. Tárgyilagosan elismerjük, hogy némi tekintetben mégis rosszabbnak látszik Luthernél. Márton testvér ugyanis haláláig kitartott Bora Katalin mellett, míg VI. Sándor hét gyermeke legalább három anyától származik. Ez Luther részéről feltétlenül nagyobb szolidságra vall. De még ha eltekintünk is VI. Sándor feltétlen mentségétől, a romlott környezettől, akkor sem kell ebből feltétlenül az ő nagyobb romlottságára következtetnünk. Luther elhitette magával, hogy bűne nem bűn. Lelkiismerete tehát nem késztette arra, hogy Bora Katalinnal szakítson. VI. Sándor is vagy másfél évtizedig kitartott Vanozza Di Cataneis mellett. Hogy végül mégis szakított vele, lehet, hogy lelkiismeretfurdalása (vagy Vanozza lelkiismeretfurdalása) s javulási szándéka miatt tette. Később azonban megint felülkerekedtek szenvedélyei, újra a bűn útjára tért s mivel a régi, megszakított ismeretséget újra felvenni már nem lehetett, újabbat kötött. Ha így történt — már pedig könnyen lehetséges, hogy így történt, mert pl. Vanozza a VI. Sándorral való szakítás után, noha még egyáltalában nem volt akkor idős (több mint harminc évig élt még), példásan szép  épületes életet egészen 1518-ban bekövetkezett haláláig —, akkor az, hogy nemcsak egy nővel volt viszonya VI. Sándornak, nemcsak a könnyelműség, hanem az időnkénti megjavulni akarás, a jobb útra térni törekvés következménye is volt. Ezt bizonyítani nem lehet, de cáfolni sem. VI. Sándor jelleme s a később elmondandók valószínűsítik. 

      Másrészről arra is vannak elég nyomós történelmi adatok, hogy Luther sem csak Bora Katalinnal  vétkezett egyedül, hanem előtte, sőt talán utána másokkal is, tehát hogy az ő erkölcsi gyöngesége e tekintetben sem volt kisebb fokú VI. Sándorénál. Mit szóljunk pl. jobbkezének, Melanchtonnak, 1525. június 16-án kelt és Camerariushoz intézett görögnyelvű leveléhez, amelyben Lutherre vonatkozólag a következő furcsa dolgok foglaltatnak: „Ez az ember (Luther) a legnagyobb fokban könnyelmű és megközelíthető, az apácák (az a kilenc megszökött apáca, aki a kolostorból Wittenbergbe ment Lutherhez s akiknek megszöktetőjét, Koppét, Luther „boldog rablónak” nevezi) mindenféle mesterkedéssel befonták és magukhoz vonták. Talán a velük való túl sok érintkezés, noha egyébként nemes és jóérzelmű ember, asszonyosította el és hozta tűzbe.” Mit kell értenünk ez alatt? Vagy mit szóljunk magának Luthernek jóbarátjához, Spalatinhoz intézett, 1525. április 16-án kelt latin nyelvű leveléhez, melyben magát — tréfás hangon bár — „famosus amator”-nak, hírhedt szeretőtartónak nevezi és azt mondja magáról, hogy „misceor feminis” (nőkkel vegyülök össze), vagy amikor azt vallja, hogy „három nője volt egyszerre (Schönfeld Éva, Alemann Éva és Bora Katalin), de olyan derekasan szerette őket, hogy közülük kettőt már elvesztett és a harmadikat (Borát) is alig tartja már félkarjában? Mit szóljunk ahhoz, hogy Luthernek egyik legnagyobb kedvtelése volt fellépése elején, hogy a hivatásuk megtartása és megszegése között ingadozó papokat és szerzeteseket a „megházasodásra” biztassa (még Albrecht mainzi érseknek és választófejedelemnek is levelet írt e célból) és egyedüli és agyonhangsúlyozott érve mindig az volt, hogy a szüzesség úgyis „lehetetlen”. Egy Wolfgang Reissenbusch nevű, egyébként jelentéktelen szerzetesnek is azonnal levelet írt amikor megtudta, hogy ingadozik és megírása után a levelet még nyomdába is adta, hogy minél több pap olvashassa. Ebben a levelében ilyen kitételek foglaltatnak (a levél kelte 1525. március 27): „A szüzesség ép oly kevéssé áll hatalmunkban, mint a csodatevés”. „Aki egyedül akar maradni, az dobja el magától az ember nevet és bizonyítsa be, hogy angyal vagy szellem” stb. Honnan tudhatta mindezt Luther máshonnan, mint magáról? Mikor ezt írta, már nyolc éve szakított az Egyházzal, de még mindig nem házasodott meg, elhihetjük-e tehát, hogy ilyen kijelentések hangsúlyozása mellett még mindig “tisztaságban” élt? Hiszen maga hangsúlyozza, hogy ez csoda lenne s ehhez angyallá kellene lennie! (Kép: Bora Katalin szobra Ludwigshafenben.) Igaz, hogy tett Luther ellenkező kijelentéseket is. Mikor pl. mainzi Albert azt üzente neki vissza, hogy miért nem házasodik meg maga is, ha egyszer mindenkit arra nógat, Luther azt felelte, hogy ő magát nem érzi házasságra alkalmasnak és ha kötne is házasságot, csak „józsef-házasságot” kötne; ugyanez időtájban pedig egyik prédikációjában azt mondja, hogy nem kívánja a házasságot, noha alkalmasnak érzi magát rája. Mindezek azonban teljes ellentétben vannak előbb idézett kijelentéseivel és mivel mégis nővel élt, mégpedig éppen nem józsef-házasságban, hiszen hat gyermeke született, inkább arra kell gondolnunk, hogy bizony ő sem volt teljesen ment attól a bizonyos fentebb annyira elitélt „sunyiságtól”. 

      Az sem vet valami előnyös fényt Luther „erkölcsösségére", hogy mikor már házas volt, az ellátáson nála lakó szökött apáca, Truchsess Rozina, gyermeknek adott életet s minden tiltakozással szemben makacsul azt állította, hogy gyermekének Luther az apja. Luther tagadta a dolgot. Mi nem állítjuk, hogy az volt igaz, amit Truchsess Rozina oly makacsul állított, nem pedig, amit Luther éppoly makacsul tagadott, de viszont akkor meg kell említenünk azt is, hogy VI. Sándor Farnese Júliával való bűnös viszonya sem kétségtelenül történeti tény. Mert az, hogy mikor a szép Júlia az ellenség fogságába esett, VI. Sándor azonnal gondoskodott a kiszabadításáról, még nem bizonyítja, hogy bűntársa volt. És ha VI. Sándor egyik levelében bosszankodását fejezi ki Júliának Rómából való elutazása miatt, ez is legfeljebb azt bizonyítja, hogy érdekelte, de nem azt, hogy vétkezett is vele. Hiszen ez egyébként Júliától is függött, nemcsak VI. Sándortól, s mivel Júlia nemcsak igen szép volt, hanem a legelőkelőbb római családok egyikéből származott, bizonyára egy kis női büszkeség is volt benne; viszont az akkor már hatvan éven felüli VI. Sándor valami túlságos vonzó hatással nem lehetett rá. Mi azonban VI. Sándor pápának Farnese Júliával való bűnös viszonyát, mint tényt, mégis elismertük. A pápához tehát szigorúbbak voltunk, mint Lutherhez, akiről elhittük, hogy Bora Katalinon kívül más nővel nem vétkezett. Tudvalevőleg történeti adat van arra is, hogy Luther vérbajos volt. Igaz, hogy csak egyetlen adat van erre, de ez meglehetősen nyomós: Wolfgang Rychardus orvosnak 1523. június 15-én kelt levele, melyet Magenbueh Jánoshoz írt. Ugyanis Luther betegségében egyik bizalmasa, Aprolius (igazi nevén Eberlin János hitehagyott ferencrendi szerzetes) orvosi tanácsért fordult Wolfgang Rychard ulmi orvoshoz, körülményesen leírva Luther betegségét. 

Az orvos, aki szintén nagy tisztelője volt Luthernek, válaszul írta a kérdéses levelet. Aprolius levele nincs meg, de meg van az orvos válasza s ebben többek között ez foglaltatik: „Ha pedig emellett a szifilisz okozta fájdalmak zavarják az alvást („et si cum hoc dolores mali Francie somno impedimento fuerint”), ez meg ez a teendő. Bajos elképzelni, hogyan gondolhatott volna ez a Luther-tisztelő és Luther ápolójának orvosi tanácsot adó orvos arra, hogy esetleg a vérbaj okozta fájdalmak az okai Luther álmatlanságának, ha neki erről az orvosi tanácsot kérő levélben említést nem tettek. 

      Egyáltalában nem akarjuk ezen egyetlen történelmi dokumentum alapján Lutherről, mint biztosat állítani, hogy vérbajos volt, csupán a tényt hozzuk fel. Sőt Luther javára még azt is megemlítjük, hogy abban az időben az ártatlanul szerzett szifilisz gyakoribb volt, mint napjainkban. Van azonban VI. Sándor erkölcsi életében még valami, ami neki határozottan becsületére válik. Sőt bizonyos tekintetbon rokonszenvessé teszi s melyben Luther vele egyáltalában nem versenyezhet, s ami bizonyítja azt a fentebbi állításunkat, hogy VI. Sándor nem azzal a kimondott rosszhiszeműséggel szenteltette fel magát papnak, hogy nőtlenségét úgysem fogja megtartani. 

      VI. Sándor egyáltalában nem volt cinikus, megátalkodott bűnöző. Nem elvből vétkezett, sőt nem is bűnbánat nélkül. Nem élvezte zavartalanul a bűnt. Volt érzéke a nemes, szép és jó iránt is s emiatt nem egyszer megutálta bűnös életét és miatta önmagát, sőt nem egyszer erőfeszítéseket is tett, hogy a bűnök kötelékeiből kiszabaduljon. Kétségtelen ez pl. közvetlenül pápává választása után. Törekedett a pápaságra, sőt kíméletlenül törekedett rá, de mikor skerült a törekvése és elérte vágyai netovábbját, meghatódott, magába szállt s elhatározta, hogy megváltoztatja eddigi életét és ezután úgy fog élni, mint egy pápához illik. E célból még az olyan hőn szeretett gyermekeitől való örök megválásra is elhatározta magát, mert — úgy látszik — felismerte, hogy míg azok a környezetében lesznek, nem tud igazán papi életet élni. Kétségtelen történeti tényként állapítható meg, hogy pápasága legelején minden gyermekét messze távol magától, Spanyolországba akarta elhelyezni. Egyenként felsorolhatnám az ezt bizonyító adatokat, csak helykímélés szempontjából tekintek el tőlük. Apai szeretetének nagysága (s bizonyára a maga könnyelműsége és akaratgyengesége miatt is) azonban a dologból nem lett semmi. Így VI. Sándornak egy magában véve nemes és tiszteletreméltó dolog: az apai szeretet okozta vesztét. 

Liguori Szent Alfonz bevezetése 3

     Ismeretes, hogy Szienai Szent Bernát ezzel javította meg Itáliát, hogy Szent Domonkos ugyanezzel oly sok vidék lakosságát térítette meg, hogy Szent Bertrand Lajos sohase mulasztotta el szentbeszé-deiben az Istenanya iránti áhíta-tot ajánlani; s e példákhoz még igen sok mást fűzhetnénk.
     Ifjabb Paolo Segneri (1624-1694) a híres jezsuita hithirdető, az általa tartott missziók alkalmá-val mindig beszélt a Mária iránti ájtatosságról is; saját bevallása szerint ez volt mindig legkedve-sebb szentbeszéde. Szerzetünk alapszabályainak egyik soha nem mellőzhető pontja ‒ írja Szent Alfonz ‒, hogy misszióink alkal-mából egy szentbeszédet mindig az Isten Anyjáról kell tartani, s valamennyien bizonyíthatjuk, hogy sem-miféle szentbeszéd nagyobb áldást nem hoz, és több áhítatot nem ébreszt a népben, mint amelyet Mária irgalmasságáról tartunk. Szent Bernát szerint, ha Mária alázatosságát vagy szüzességét folyvást dicsérnénk is, semmivel sem okozhatnánk nagyobb örömet a lelkeknek ‒ hiszen bűnösök vagyunk ‒, mint amikor az Ő irgalmasságáról szólunk, mivel irgalmassága azon tulajdonsága, melyre a legnagyobb szükségünk van, ezért melyhez legtöbbször folyamodunk. (S. Bern. Serm. 4 de Ass.)
     E könyvben, kiváltképp azért szándékom Mária nagy irgalmasságáról és hatalmas szószólásáról tárgyalni, mert másokra hagyom a legszentebb Szűz egyéb kitűnőségeinek ecsetélését. E célból éveken át tehetségemhez képest nagy fáradsággal igyekeztem összegyűjteni azt, amit a szentatyák és leghíresebb írók Mária irgalmasságáról és hatalmáról mondtak.
     Minthogy pedig a Salve Regina ‒ ez az Egyház által az év legnagyobb részében a papság számára előírt imádság ‒, csodálatos módon ecseteli Mária irgalmasságát és hatalmát, ennélfogva ezt szándékozom az egyes fejezetekben magyarázni. Egyúttal azt hiszem, azzal is kedvére tettem Mária tisztelőinek, hogy az Isten Anyjának legfőbb ünnepeiről, valamint erényeiről néhány elmélkedést fűztem hozzá, és előadtam az Anyaszentegyház által jóváhagyott, leggyakoribb Mária-ájtatosságokat.
     Ha ez a kicsiny könyvecske ‒ kedves olvasóm ‒ örömet szerez neked, kérlek ajánlj engem a Boldogságos Szűznek, hogy hatalmas pártfogása iránt még nagyobb bizalmat eszközöljön ki számomra. Ha ezt megcselekszed, ígérem, én is hasonlót teszek érted! (7. oldal)

IV. NAP: A közösség szolgálata

Életrajz
     Szent Miklós gazdálkodásával szép családot tartott fenn. 1460-ban 43 évesen, érett, felnőtt fejjel népe érdekében újból fegyvert ragadt. Feljegyezték, hogy ebben a hadjáratban nemcsak az ellenséggel, hanem saját társaival is képes volt szembeszállni az igazságért, és így például megmentette a Diessenhofen közelében lévő St. Katharinental domonkos apácakolostort a kifosztástól, a felprédálástól.
     Amint újból leszerelt, gondokkal terhelt szívvel tért haza szép otthonába! Nincs feljegyezve, hogy pontosan mikortól vállalt közéleti szerepet, de tény, hogy népét, szülőföldjét igazságos bíróként is megpróbálta eredményesen szolgálni. Az okiratok szerint megtett mindent, hogy elkerülje a főbíróvá való megválasztását. Valószínű, hogy ekkor már világosan látta, hogy erőszakkal, háborúval, ítélkezéssel nem lehet a világot jobbá, biztonságosabbá tenni.

Elmélkedés
     Sokszor kegyetlen lendülettel belemegyünk vélt vagy valós igazunk vé-delmébe, egy-egy fájdalmas vitába, kemény csatába! Igen, sokszor kérlel-hetetlenül küzdünk, harcolunk, csapásokat osztva és elszenvedve, miköz-ben ha elgondolkoznánk, világosan látnánk, hogy a kegyetlen harcoknak az egyetlen győztese a gonosz lélek. Milyen sok megalázott, sértett ember van körülöttünk! A világban rengeteg sebesült és halott van ma is minden felé. Flüei Szent Miklós 50 éven keresztül részese volt ennek a kegyetlen világnak. Megpróbált jó bíró lenni, de azt is megtapasztalta, hogy vannak igazságtalan bírók, akik nem nézik jó szemmel az imádkozókat. Megtapasztalta, hogy az igazságosnak hirdetett háborúban bajtársai lelki-ismereti gondok nélkül képesek voltak fosztogatni, felperzselni bármit a zsákmányért, még akár az Isten házát is.
Mi az igazság, kérdezi Jézus Krisztus, Pilátus előtt? Majd némán vállalja nagypéntek szenvedését. Nézzük a televíziót, hallgatjuk a rádiót és azt találgatjuk, hogy most éppen melyik fél hazudik, melyről persze felsejlik, hogy szándékos félrevezetés, mely mindenképp békétlenséget szül.

Könyörögjünk!
     Urunk Istenünk, segíts meg ben-nünket, hogy Flüei Szent Miklós köz-benjárásával, ne a durva vitákban vagy a törvényszéken ítélkezve, és ne is véres csatatereken keressük a ma-gunk kérlelhetetlen igazát! Segíts, hogy ne legyőzni akarjuk erővel, for-téllyal egymást, hanem bölcs párbe-széddel, szent jelenlétedben átimád-kozott összeszedettségben keressük és találjuk meg a Te szent akaratodat. Segíts Uram, hogy hinni tudjunk a világunkat megváltoztató, a minden-séget akaratod szerint átalakító sze-retet végső győzelmében!

Hogy kéréseink meghallgatásra találjanak az Úrnál, így imádkozzunk: Miatyánk... Üdvözlégy (a Szeretetláng betéttel)... Dicsőség...

Mit hozott neked Jézuska?

Hideg világ, morcos világ,
Szent Karácsony melegében
Izzítsd át a szívedet.

Bosszús világ, álmos világ,
Szent Karácsony balzsamával,
Gyógyítsd sajgó sebedet.

Fojtó világ, maró világ,
Karácsonyi levegővel
Szívd tele a tüdődet.

Buja világ, ledér világ
Karácsonyi szűziségben
Fogand újra életed.

Tamáskodó, gyanús világ,
Karácsony fényözönében
                                                                Szítsd fel újra hitedet.

                                                                  Éhes világ, szomjas világ
                                                                  Karácsony bő asztalánál
                                                                 Enyhítsd szomjad-éhedet.

                                                                 Szomorú bánkódó világ
                                                                Karácsony örömhírével
                                                                Vidítsd fel a lelkeket.

                                                               Vallástalan pogány világ
                                                               Az éjféli szentmisében
                                                               Hódolj szívvel Istennek.

     Prof. dr. Zsoldos Imre SVD, kínai misszionárius (1931-2009), nyelvtudós és műfordító. 2008. forró nyarán hazánkban járt, hogy hivatalos tanúságot tegyen Erdő Péter bíborosnál, a Szeretetláng Lelkiség rendkívüli kegyelmi hatásairól Tajvanon. Két tanúságtevő kínai asszony is elkísérte. Egyikük a pogányságból, a másikuk a protestantiz-musból lett lángoló Mária-tisztelő és engesztelő. E blog szerkesztőjének ebédvendégei voltak. (Lásd az alábbi képeket, a kezükben a Szűzanyától kapott rózsafüzérrel!)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

LUTHER ÉS VI. SÁNDOR A NEMI ERKÖLCS TEKINTETÉBEN 2

      A reneszánsz korban csak azért volt még a pápa is olyan romlott, mert a társadalom még sokkal de sokkal romlottabb volt. Jellemző bizonyítéka ennek, hogy mikor II. Pius pápa 1459-ben Ferrarába ment, s a környékbeli olasz uralkodók — szám szerint heten — összejöttek ott fogadására, mind a hét megjelent fejedelem törvénytelen származású volt. Pedig tudvalevő, hogy a törvénytelen gyermek a jog és törvény szerint tulajdonképpen nem is követhetné a trónon az apát. „Itáliában a mi időnkben — írja Aeneas Silvio Piccolomini is (aki egyébként azonos a fentnevezett II. Pius pápával) — nagyrészt házasságon kívül szülöttek uralkodnak.” 

      Aki VI. Sándor megítélésében ezeket az állapotokat — a kor feneketlen romlottságát, melyben élt —, nem veszi tekintetbe, a legnagyobb igazságtalanságot követi el és a történelmi érzék teljes hiányáról tesz tanúságot. Luther mentségére ilyesmit aligha hozhatunk fel. Luther nem nevelkedett a reneszánszkor feslett és rothadt Itáliájának főúri és uralkodói társadalmában. Hogy az ő Németországában és az ő szegény paraszti köreiben egész más világ volt, mi sem bizonyítja jobban, minthogy mikor még szerzetes korában egyszer Rómába került, elámult az ott tapasztalt romlott erkölcsökön. Mindezekről neki eddig sejtelme se volt. Őt tehát — ha igazságosak vagyunk — szigorúbban kell megítélnünk, mint VI. Sándort. Igen, de Luther nyíltan és férfiasan tette, amit tett — mondhatná valaki — ő ugyanis levonta lépéséből a logikus következményt és nyíltan levetette a barátcsuhát. VI. Sándor nem így tett; ő nem volt ennyire jellemes! Ő egész életén át képmutatóskodott és sunyiskodott. Élvezte a világi élet örömeit és előnyeit, a papi, bíborosi és pápai befolyást, pénz és hatalom minden előnyét, mindezt megtartva, élvezte. Ez az, ami őt különösen visszataszítóvá teszi és ami miatt jellemben Luther mögött messze elmarad. 

      Hát ami a „sunyiskodást” illeti — felelem én, ezt éppen nem lehet VI. Sándor szemére vetni. Ő bizony meglehetős nyíltan csinálta, amit csinált. Gyerekeit soha senki előtt nem titkolta — kora romlottsága ezt lehetővé tette neki — azok apjuknak szólították és nevét viselték, ő a környezetében tartotta és gyermekeinek szólította őket. 

Azután fel kell hívnunk a figyelmet arra is, hogy Luther akkor, amikor a barátcsuhát levetette, nem előnyt, hanem terhet vetett le. Nem vonható kétségbe, hogy ő sokkal nagyobb úr lett a csuha levetése után, sokkal nagyobb jólétben, kényelemben és szabadságban (például Wittenberg városától ajándékba megkapta az egész ágostonrendi kolostort), sőt dicsőségben élt, mint akkor, mikor még szerzetesnek vallotta magát, mikor ugyané kolostorban egy kis cellával kellett beérnie. Már pedig terhet előnnyel, szolgaságot függetlenséggel, szegénységet jóléttel, ismeretlenséget dicsőséggel felcserélni, bizony tán nem dicsőség, nem érdem. Ha Luther Bora Katalinnal viszonyt folytatva is megmaradt volna továbbra is szerzetesnek, akkor három fogadalma, három keserves terhe közül egyet, a tisztaságot, vetette volna le, de a másik kettőnek, a szegénységnek és engedelmességnek jármát tovább is viselte volna. Hogy Luther mind a hármat egyszerre vetette le magáról, ez csak nem érdeme vagy dicsősége? 

      Aztán: ha valaki nyíltan és minden képmutatás nélkül követi el bűnét, abból még igazán nem következik, hogy kisebb a bűne, vagy kevésbé ellenszenves lenne a cselekedete, mint annak, aki ugyanezt a bűnt sunyin, alattomban, titokban követi el. Sőt! Kisebb bűnös az aki sunyin, alattomban, titokban lopja el a pénzemet, amikor nem látom, mint az aki egyenesen és „jellemesen” torkon ragad és nyílt erőszakkal kapja ki a kezemből. Kisebb bűnösnek tartom azt a férjet aki titokban, sunyin csalja meg a feleségét, gondosan vigyázva, hogy az asszony meg ne tudja, mint az aki nyíltan, felesége szemeláttára viszi oda bűntársát a lakásba, s addig amíg az ott van, a feleségét egyszerűen és nyíltan kirúgja. 

Aki sunyin vétkezik az megszegi a törvényt, de a törvényről elismeri, hogy törvény és szégyelli is, mert megszegi. (Éppen ez a sunyiság bizonyítja a szégyent és a bűntudatot.) Aki nyíltan és tüntetőleg követi el ugyanezt a bűnt, az nem csak gyakorlatban, hanem még elméletben sem ismeri el az erkölcsi rendet s még azt sem hajlandó megengedni, hogy neki szégyenleni, bánni vagy megjavulni valója van. Az előbbi emberi bűn, az utóbbi sátáni. Az előbbiek csak önmagukat teszik tönkre, az utóbbiak a közerkölcsöt és a társadalmi rendet is. 

Hogy tehát Luther „becsületes nyíltsággal” szakított „a középkori erkölcsi törvénnyel”, az éppen nem válik becsületére akkor, ha a „középkori erkölcsi törvény” helyes volt. Nem azon van ugyanis a lényeg, hogy Luther hogyan csinálta azt amit csinált, hanem, hogy mi volt az, amit csinált. Ha rosszat csinált, akár sunyin, akár nyílt egyenességgel tette, egyformán el kell érte ítélnünk. Pedig kétségtelen, hogy Luther „megházasodásával” rosszat csinált. 

       Luthert az ő Bora Katájával katolikus templomban nem eskették meg. Lutheránus imaházban sem esküdött meg vele soha, sem a viszony megkezdésekor, sem később, utólag. A polgári házasság akkor még ismeretlen dolog volt, hiszen azt 250 évvel később csak a (szabadkőműves ihletettségű) francia forradalom találta ki. Luther „házasságát” tehát még az se tekintheti házasságnak, akinek egyébként maga a polgári házasság elég volna. Nem mentheti fel azonban Luthert az erkölcstelenség vádja alól még az sem, aki arra a túlzó álláspontra helyezkedik, hogy egy férfinek és egy nőnek a viszonya még akkor is törvényes és megengedett, ha minden egyházi vagy állami formaság mellőzésével, tisztán a kettejük magánügyeként kezdik el az illetők. Luther ugyanis, mint szerzetes megesküdött, hogy a házasságról és mindennemű tudatos érzéki gyönyörről egész életére lemond. Ezért semmiféleképpen se volt joga „házasságot” kötni (mai szóval „párkapcsolatot” folytatni).

      Mivel kétségtelen, hogy tisztasági fogadalmát kényszer nélkül, önként és meglett érett fejjel tette le, megtartása alól egyedül azon címen lehetne mentesíteni, hogy az, amire kötelezte magát, lehetetlen. Lehetetlenre ugyanis senki sincs kötelezve. Luthernek azonban ezen lehetséges mentségét se fogadhatjuk el, mert ha elfogadjuk, egyszer s mindenkorra koporsóba tettük a földön a nemi erkölcsöt. Belefektettük az erkölcsöt a sírba még akkor is, ha nem is minden emberre, hanem csak egyes emberekre vonatkozólag fogadjuk el a nemi megtartóztatás lehetetlenségét, de e lehetetlenség megállapítását természetesen magára az illető egyénre bízzuk, mert hiszen Luther is maga állapította ezt meg magáról. A dolog természeténél fogva ezt nem is állapíthatja meg más, mint az illető maga. Ha ugyanis ezt az engedményt megtesszük, meg kell engednünk a házasságon kívüli nemi életet a 25-35-40 éves férfiak azon százezreinek, akiknek a mai társadalom nem adja meg a lehetőséget arra, hogy családot tarthassanak el s mindazon nők százezreinek is, akik ugyanezen ok miatt nem tudnak férjhez menni, feltéve, hogy a megtartóztatás „lehetetlenségét” érzik (és melyik nem érzi?). De megengedettnek kell mondanunk ugyanezt azon hason korú férfiaknak és nőknek is, kiknek az anyagi lehetőségei engednék a házasságot, de keresetük szüleik eltartására, vagy árván maradt kisebb testvéreik felnevelésére kell. Esetleg amiatt tartózkodnak a házasságtól, mert nem akarják tovább plántálni azt a betegséget, amelyet ifjúkori eltévelyedésük alkalmával szereztek. Meg kell engednünk még a házasságtörést és — esetleg talán egy egész sereg gyerek nevelésének kárára — a válást is mindazoknak, akik hitvestársuktól elhidegültek és harmadik személy iránt lobbantak „ellenállhatatlan” szerelemre, végül egyáltalán nem szabad követ dobnunk túl kulturált társadalmunk homoszexuálisainak mind vészesebben szaporodó tömegére se. 

      Látjuk hova jutunk el akkor, ha Márton barát mentségét elfogadjuk, s őt az erkölcstelenségtől ünnepélyes fogadalma ellenére is mentesítjük azon a címen, hogy lehetetlenre vállalkozott. 

      Látjuk egyúttal azt is, hogy a szüzesség lehetségességében való hit, tehát a papi nőtlenség nem is annyira mellékes dolog, mint egyesek gondolják, hanem egyenesen a mai romlott kultúrfajok fennmaradásának alapja. Nélküle vége a földön az erkölcsnek.  

Liguori Szent Alfonz bevezetése 2

      Ismernünk kell azt az ígéretet, melyet Mária azoknak tett, akik az ő megismerését és az iránta való szeretetet terjesztik ezen a földön: »Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek«.(Eccl. 24,31). E szavakat az Anyaszent-egyház a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén Máriára vonatkoztatja.
     Szent Bonaventura, aki annyit fáradozott Mária dicséretének hirdetésében, joggal sóhajtott: »Örvendezz tehát én lelkem, s vigadj Máriában, mert sok jó készíttetett azok számára, kik Őt dicsérik«
»Minthogy valamennyi szent irat ‒ fűzi hozzá ‒ Mária dicsé-retét hirdeti, nekünk is azon kell lennünk, hogy szívünkkel és szánkkal magasztaljuk Istennek szent Anyját, hogy egy napon bevezessen bennünket a boldogok honába«.
     Szent Brigitta irataiban olvassuk, hogy boldog Remig püspök szentbeszédeit mindig Mária dicséretével kezdte. Ezért egy napon a Boldogságos Szűz megjelent neki és így szólt hozzá: »Mondd meg a jámbor püspöknek, hogy anyja leszek, s lelkét én viszem majdan Isten elé, mivel szentbeszédeit az én dicséretemmel kezdi, és boldog véget fog érni«. (Revel. c. 14) S valóban a püspök, mint egy szent, imádkozva és telve mennyei békével halt meg.
     Egy Domonkos rendi szerzetes, aki sohase fejezte be szentbeszédeit anélkül, hogy néhány szót Máriáról hozzá ne fűzött volna, halálos óráján megjelent a Szent Szűz és megvédelmezte a sátán támadásai ellen, s aztán bevezette boldog lelkét a mennyek országába. (A pud P. Auriemma)
     A jámbor Kempis Tamás azzal kezdi az Istenanyáról szóló elmélkedéseit, hogy Mária mindazokat, akik dicséretét hirdetik, e szavakkal ajánlja isteni Fiának: »Könyörülj meg Fiam, annak lelkén, aki Téged szeretett és dicsért«. (Thom. a Kempis, Serm. 2 p. 3. ad Nov)
     Ami pedig az áldást illeti, mely Mária tiszteletéből a népre árad, erre nézve Szent Anzelm megjegyzése szerint Mária dicséretének hirdetése folytán a bűnösök szükségképen megtérnek és üdvözülnek, minthogy a bűnösök üdvét Mária közvetíti. (S. Anselm I. 3 de excell. Virg. c. I) Ha igaz az ‒ amiként én azt kétség nélkül úgy is tartom, s e könyv hatodik fejezetében be is fogom bizonyítani ‒, hogy minden kegyelem Mária által jut hozzánk, s hogy mindnyájan, akik az égbe jutnak, ennek az Istenanyának közbenjárása folytán üdvözülnek, akkor ebből szükségképpen következik, hogy a világ üdve attól függ, vajon prédikálunk-e vagy sem Máriáról, az iránta való bizalomról és közbenjárásának hatalmáról. (6. oldal) (E Mária-képet, Szent Alfonz festette!)

III. NAP: Az élet szolgálata

Életrajz
     A háború végeztével szentünk is hazatért a csapatokkal együtt. Klaus a visszanyert szabadságot és békét, családalapításra használta fel. Feleségül vett egy kedves fiatal lányt, az Oberwilenből való Wyss Doroty-tyát, aki öt fiúval és öt lánnyal aján-dékozza meg.
Szép családi életet éltek és Miklós, környezetének megbecsült emberévé vált. Sajnos, az obwaldeni levéltár hiányos adatai hiányosan tájékoztat-nak szentünk közéleti tevékenységé-ről. Mindenesetre, olyan nagy tekin-télye volt mint bírónak és tanácsos-nak, hogy alig tudta kimenteni magát, hogy főbíróvá ne válasszák.
A szép otthonuk, melyben gyermekei születtek, ma is ott áll kis faluja plé-bániájától nem messze. Ez a takaros ház az utókor féltő tiszteletét élvezi, a távolabbi remeteségének otthont adó kis cellájával, kápolnájával együtt! Flüei Szent Miklós faluja és remeteségének helyszíne ma, Svájc virággal teli nemzeti szentélye, melyet nap mint nap imádságos szeretettel számtalan zarándok keres fel megtisztulni, békével és szeretettel töltekezni. (Kép: A családi háza)

Elmélkedés
     Flüei Szent Miklós az élet mellett döntött. Életét Istentől kapta, és ő ‒ látva a világ baját ‒, az életét Isten szolgálatára szentelte engesztelésül. Sokan úgy tartják, hogy a római korban betörő barbárok pusztították el a civilizációt. Nem! A valóság az, hogy a 400-as években a Római Birodalomban elhatalmasodott a bűn és a kegyetlenkedés! Ez vonta magára azt a hatalmas pestis járványt, amely az akkor élt kétszázmillió embernek felét elpusztította. Egész vidékek néptelenedtek el, összeomlott a közigazgatás, és a Római Birodalom biztonságát jelentő légiók elhagyták az addig megszállt proviciákat. Ma az önfeledt szórakozásvágy, az irgalmatlan abortusz, az élettől való tudatos elfordulás pestise tizedeli le világunkat. A '90-es évek elején volt olyan év Romániában, mikor közel egymillió abortuszt hajtottak végre. Flüei Szent Miklós a háborúból hazatérve az élet mellett döntött, mert tudta, hogy nem elég nem ölni, az életet oltalmazni kell és tovább adni, nem elég a rossztól tartózkodni, a jót folyvást tenni, tenni kell.

Könyörögjünk!
     Urunk Istenünk, a csillogó, villogó halott dolgok után lohol a világ, a holt tárgyak kultuszának civilizációjában élünk! Flüei Szent Miklós közbenjárásával segíts kitörni önzésünkből, hogy az Istennek tetsző hivatást, a családot, a gyermeket vállalva, építsük, szépítsük társadalmunkat! Segíts, hogy akár Szent Miklós nyomdokait követve, gyermekseregtől pompázó szép családot vállaljunk, vagy akár Mária jegyesének, Szent József tisztaságos útját járva, fogadjuk be a Mennyei Atya által ránk bízott gyermekeket! Teremtő Istenünk, ments meg bennünket a gyümölcstelen, meddő és értelmetlen élettől!

     Hogy kéréseink meghallgatásra találjanak az Úrnál, így imádkozzunk: Miatyánk... Üdvözlégy (a Szeretetláng betéttel)... Dicsőség...

Folignói Szent Angéla (1248-1309) egykor a szépségtől
és gazdagságtól elkényeztetett családanya, egyszeriben
megcsömörlött léha életétől és felismerve az élete igazi
célját, elmélyült Krisztus szenvedéstörténetében.
Belépett a ferences harmadrendbe és benső lelki alakulását
és misztikus élményeit tollba mondta, gyóntatójának.
Az Egyház mint Theologorum Magistra
– a teológusok mesternőjeként – tiszteli.
1693-ban XII. Ince pápa boldoggá avatta,
2013. október 9-én pedig Ferenc pápa iktatta a szentek sorába.
Védőszentje az özvegyeknek, a gyermekét vesztett anyáknak,
azoknak, akiket jámborságuk miatt gúnyolnak,
akik küzdenek a testi kísértés ellen, vagy csábításnak
vannak kitéve. Életéről 11 részes sorozat olvasható e blogon!
Szent Angéla, könyörögj érettünk!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

      Luther éppúgy megszegte szüzességi fogadalmát, mint VI. Sándor, illetőleg nem éppúgy, mert VI. Sándornak nem volt szüzességi fogadalma, mint neki. És Luthernek nem hozhatjuk fel mentségére mindazt, amit VI. Sándor mentségére felhozhatunk. Luther nem életkörülményeinek szinte kényszerítő hatása miatt került bele a papi rendbe, mint VI. Sándor. Ő hosszú, érett megfontolás után és apjának és barátainak ismételt és komoly óvása és lebeszélése ellenére, Isten iránti szeretetből kötelezte magát arra, hogy az érzéki gyönyörökről örökre lemond. Aztán ne feledjük, hogy Luther nem nevelkedett és élt a feslett reneszánszkor Itáliájának rothadt erkölcsű főúri köreiben. Amint hogy VI. Sándor abban nevelkedett, neki ez nagy mentsége. Mert igaz ugyan, hogy a bűn minden körülmények között bűn marad, de viszont az is bizonyos, hogy ha valaki Szodomában nevelkedett és ott járt iskolába, Isten és emberek előtt egyaránt enyhébb megítélésben részesül, mint a ki Sion szent hegyén élte le életét és mégis bűnbe süllyedt. Kortársaihoz és különösen azokhoz viszonyítva akikkel dolga volt, VI. Sándor egyáltalán nem látszik erkölcstelen embernek. A nápolyi királyok (akár Ferrante, akár utóda Alfonso, kinek egyik törvénytelen fia vette el másodszor VI. Sándor leányát, Lukréciát), a Mediciek Firenzében, a Sforzák Milánóban, az Esték Ferrarában, a Dogék Velencében nem érték el még VI. Sándor erkölcsi színvonalát sem. A Medici család legnagyobb alakja, a híres Lőrinc is, erkölcstelenebb volt VI. Sándornál, sőt látni fogjuk, hogy magyar kortársa a mi dicső Mátyás királyunk, se volt különb nála, hiszen az ő ivadéka (Corvin János) az egyetlen fattyú, aki szerepel a magyar történelemben.

S e visszavágást meg is érdemelték a felségek, mert az Egyház megreformálásának követelését csak politikai okokból zsarolásra használták fel időnként VI. Sándor ellen, de mihelyt az érdekellentétek elmúltak, mindjárt nem volt semmi kifogásuk a pápa élete ellen. Bizony, ha az Egyház szolgái a legrosszabbak és magukban  véve a legjogosabb kifogások alá esnek is a világ fiaival, a pénz és a hatalom birtokosaival és szolgáival akár jellemben, akár erkölcsben, akkor is könnyű szerrel fel tudják venni a versenyt.  

Liguori Szent Alfonz bevezetése 1
   –  Elolvasása szükséges! –

     Szeretett olvasóm és testvérem Máriában! Ugyanaz az áhítat, amely engem e könyv megírására indított, az késztetett egyúttal téged is, hogy elolvasd, minek folytán mindketten ennek a jóságos Anyának lettünk boldog gyermekei. Ha valaki azt találná mondani, hogy megtakarít-hattam volna a fáradságot e mű megírásához, mivel már sok tudo-mányos és híres mű van e tárgyról.
     Az ilyennek Ferenc apát szavaival kell válaszolnunk, ti. hogy Mária dicsérete kimeríthetetlen forrás, mely annál jobban megtelik, minél inkább túlárad, s minél teltebb lesz, annál jobban ömlik. (Bibliotheca Patrum.) E gondolat azt akarja mondani, hogy a Boldogságos Szűz oly nagy és fenséges, hogy bármennyire dicsérjük, mindig több dicsérni való marad benne. Szent Ágoston erre vonatkozólag megjegyzi, hogy valamennyi ember nyelve, ha minden tagunk nyelvvé változnék is, nem volna képes Máriát érdeme szerint dicsérni. (S. August. apud B. Dionys. Carth)
     Természetesen találtam igen sok könyvet ‒ kicsit-nagyot ‒, melyek mind Mária jelességeit tárgyalják. Mivel azonban azt is tapasztaltam, hogy ezek a könyvek vagy ritkák, vagy terjengősek, nem feleltek meg szándé-komnak. Ettől indíttatva elhatároztam, hogy összegyűjtöm alkalmas írók műveiből a szentatyák és a legnevesebb hittudósok legmélyebb szellemű mondásait. Íly módon Mária tisztelőinek kevés fáradsággal és költséggel alkalmas eszközt szándékoztam kezükbe adni, mely által Isten Anyjának szeretetében mindinkább növekedjenek. Egyúttal a lelkészek számára is alkalmas anyaggal kívántam szolgálni szentbeszédeikhez, hogy a Mária iránti áhítatot könnyebben terjeszthessék.
     A világ fiai határt nem ismernek, hogy szeretteiket dicsérjék, keresve az alkalmat a róluk való beszélgetésre, miként látni kívánják, hogy mások is osztják-e a véleményüket? Ebből érzékeltethető azok fásultsága, akik kérkednek ugyan Mária-tiszteletükkel, de emellett csak ritkán beszélnek Máriáról, s nem buzgólkodnak, hogy a Boldogságos Szűz iránti szeretetet másokban is felébresszék. E szeretetreméltó Királynő igazi tisztelői nem így cselekszenek! Azt kívánják, hogy mások és az egész világ szeresse Őt, s ezért az iránta érzett szeretetük lángját, nyíltan vagy titokban mások szívében is fellobbantani igyekeznek.
     Hogy mindenki meggyőződhessen arról, hogyha a Mária iránti áhítatot előmozdítjuk, mennyire szolgál az egyén, mint egész nemzetek javára? Halljuk csak, miként nyilatkoznak erről az egyháztanítók. Szent Bonaven-tura szerint mindazok, akik Mária tiszteletét előmozdítani igyekeznek, biztosak lehetnek üdvösségük felől. Ugyanezt erősíti Szent Lőrincről neve-zett Richárd is, aki azt állítja, hogy Mária tisztelője elnyeri az örök életet, mivel e hálás királynő bizonyára megtisztelő módon fogadja a másvilágon azokat, akik e földön tiszteletének terjesztésén fáradoztak. (De laud. Virg. I. 2) (5. oldal)

II. NAP: A felnőtt kor valósága

Életrajz
     Álmodozó ifjúságának az 1440-ben kitört négy éves Zürich elleni polgárháború vetett véget. Miklóst is elvitték katonának és ő éveken át hűen követte csapatát a csatatérre, de nála két fegyver is volt, az egyik a rózsafüzére! Amint tehette, mindig félrevonult imádkozni. Korabeli társai szerint, a harcok során nem sok kárt tett az ellenségben, és a zsákmányszerzésből sem vette ki részét, de a véres csatákat követő tivornyákon, ahol elosztották a szerzett zsákmányt, neki is részt kellett vennie, ám ő semmire sem tartott igényt.

Miklós ha tehette, ott állt a haldokló bajtársai mellett, de látta a legyőzött ellenség kétségbeesett vergődéseit is az életükért. Lehetőségei szerint, próbálta fájdalmaikat enyhíteni és imádkozott felettük. A négy évnyi öldöklés, életveszély és a sátorbani fagyoskodás a magas hegyek között, kegyetlen és szörnyű iskola volt a 23 éves fiatalember számára.

Elmélkedés
     Isten a szeretet, a békesség útjára akarja vezetni lépteinket. A gonosz lélek, a gyűlölet, a harag és a háború földjére vezetne mindannyiunkat, amiként ez sajnos sikerül is neki akkor, ha teret adunk a működésének és nem fogjuk erősen egymás kezét testvéri szeretetetben.
Nap mint nap döntések előtt állunk, melyeket saját valós, vagy látszólagos érdekeink mentén meg kell oldanunk! És bizony, dönthetünk a gyűlölet, a háború mellett, de dönthetünk az önzetlen szeretet szellemében, Krisztus Békéje mellett is!
Jézus az egyházra törő Sault nem pusztította el, hanem párbeszédet kezdeményezett a damaszkuszi úton. Akit a szeretet vezérel, az nem legyőzi, hanem meggyőzi ellenfelét a szeretet és a jóság magasabbrendűségéről. Saul véres csaták nélkül vált Szent Pállá, és vált a népek apostolává, aki élete végén megírta Szeretet Himnuszát. Krisztus erejével mi is próbáljuk meg sauljainkra a pálfordulást kiesdeni!

Könyörögjünk!
     Az élet velejárója a mindennapi gondok, problémák, nehézségek ‒ melyeket ha tetszik, ha nem ‒, meg kell oldanunk. Sokszor első ránézésre úgy tűnik, hogy a durva erőszakosság a legrövidebb út, mely a céljainkhoz vezet. Flüei Szent Miklós közbenjárására segíts Urunk, hogy gondjainkra választ keresve soha ne a gyűlölet, az erőszak, a háború szakadékába zúduljunk bele, hanem még ha keskeny és meredek is a békesség-, a szeretet útja, akkor is azon az úton maradva haladjunk Feléd. Az irgalmasság, a jóság útja, amelyet Te mutattál, tudjuk, hogy felvezet a Golgotára, de azt is tudjuk, hogy csak ez az út vezet a dicsőséges húsvéti feltámadáson keresztül az örök boldogságba.

     Hogy kéréseink meghallgatásra találjanak az Úrnál, így imádkozzunk: Miatyánk... Üdvözlégy (a Szeretetláng betéttel)... Dicsőség...

Hallgassatok végre rám! Én Anyátok vagyok, tudok és akarok segíteni rajtatok! Tartsatok bűnbánatot és éljetek bensőséges lelki életet! Legyetek hűek Szent Fiamhoz, hűek az Egyházhoz és hűek a Pápához, mert csak így maradhattok meg állhatatosan mindabban, aminek hamarosan történnie kell! Ne halogassátok!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

A szerző kijelentése
     Eleget teendő VIII. Orbán pápa rendeletének, kijelentem, hogy nincs szándékomban e könyvben előforduló csodáknak, kinyilatkoztatásoknak, kegyelemnyilvánításoknak és elbeszéléseknek a pusztán emberinél nagyobb hitelt kölcsönözni, (ugyanez szóljon még szentté nem avatott személyeknek adott "szent és boldog" címekre vonatkozólag is) kivéve azokat az eseteket, amiket a római katolikus Anyaszentegyház és az apostoli Szentszék ítélete megerősített. Ezek engedelmes fiának vallom ezennel magamat, miért is mindazt, mit ebben a könyvben leírtam, alávetem ugyanezen Egyház ítéletének.

A szerző könyörgése Jézushoz és Máriához
     Íme édes Megváltóm, Uram Jézus Krisztus! Én a te szegény szolgád felismertem, mily nagy örömet szerezhet Neked, szentséges Anyád tiszteletének terjesztése ‒ Édesanyá-dét ‒, akit Te oly forrón szeretsz és mindenki által szeretve, tisztelve látni, ezért kívántam ezt a könyvet kiadni, amely Mária kiválóságait tárgyalja. Nem hinném, hogy helye-sebben cselekedhettem volna, mint amikor Neked ajánlom fel ezt a könyvet, akinek olyannyira szívén fekszik jóságos Édesanyád tisztelete. Neked ajánlom tehát, ó isteni Meg-váltóm! Fogadd kegyesen Irántad és szeretett Anyád iránt érzett szerete-temnek e gyönge bizonyítékát.
     Vedd oltalmadba e könyvecskét és minden olvasójában gyullassz bizal-mat és szeretetet a Szeplőtelen Szűz iránt, akit a megváltott emberiség reményének és menedékének rendeltél. Adj nekem is fáradságom jutal-maként hasonló szeretetet Mária iránt, mint amilyet szívesen gyújtanék fel e kicsiny mű segítségével olvasóim szívében.
     Hozzád is fordulok, édes Királynőm, Édesanyám, Mária! Tudod, hogy beléd helyeztem Jézus után üdvösségem minden reményét és beismernem, hogy megtérésemet, hivatásomat, hogy ti. a világot elhagyjam, minden elnyert kegyelmet, ‒ melyet Isten nekem juttatott ‒, a te közbenjárásodnak köszönhetek.
Ismered abbeli állandó fáradozásomat, hogy a sok elnyert kegyelemért hálám bizonyítékaként, mindenfelé nyíltan vagy titokban tiszteletedet hirdessem és mindenkibe beoltsam az áldásos ájtatosságokat azért, hogy mindenki szeressen téged. Remélem, hogy életem utolsó pillanatáig folytatni fogom ebbeli működésemet. Mivel azonban éveim nagy száma és meggyengült egészségemnél fogva földi zarándoklásomnak vége, s az örökkévalóságba való belépésem sem lehet már messze, elhatároztam, hogy még halálom előtt egy könyvet bocsátok a világba, mely helyettem tiszteletedet terjessze, s másokat is buzdítson nagy jelességeid és a tisztelőid iránti nagy irgalmasságod hirdetésére. Remélem szeretett Király-nőm, hogy ez az ajándék, bár érdemeiddel összehasonlítva igen csekélynek tűnik, háládatos szívednek mégis tetszésére fog szolgálni, mivel Irántad való szeretetből írtam. Nyújtsd ki tehát édes kezedet, mellyel engem a világból és a pokolból kirántottál, fogadd el e kis könyvecskét és óvd meg, mint tulajdonodat.
Gondolj azonban arra, hogy csekély szolgálatomért jutalmat is várok! Ez a jutalom abban álljon, hogy a mai naptól az eddiginél forróbban szeresselek, s ennek a könyvnek minden olvasója szeretetre gyulladjon Irántad. Mindenkiben gyara-podjék a kívánság Téged szeretni, és hogy teljes szívvel és legjobb tehetségével dicséretedet hangoztassa, felébresztve mások szívében is a bizalmat hatalmas pártfogásod iránt. Amen. Ezt remélem, úgy legyen.
Szerető, ha mindjárt nyomorult szolgád: Liguori Alfonz
(3-4. oldal)

I. NAP: Gyermekkori álmok

Életrajz
     A kis Klaus, a későbbi Flüei Szent Miklós, 1417. szeptember 25-én egy tehetősebb parasztcsalád első gyermekeként látta meg a világot, a Flüeli Ranft nevű kis svájci hegyi faluban. Nagyon kevés adat maradt fenn életé-nek erről a szakaszáról. Társai, mint szorgalmas, jóindulatú gyermekre em-lékeznek vissza, kinek életét a munka, a tanulás és az imádság töltötte be. Csodaszép szülőföldjét széltélbe-hosszába bebarangolta. 16 éves korában, házuktól nem messze, egy tiszta vizű hegyi patak partján, egy mély szurdok alján, a Ranft nevű helyen imádkozás közben egy égig érő, hatalmas tornyot látott. Ez a látomás vágyat ébresztett benne az engesztelő elvonultság, a remeteélet iránt, és nemcsak gyermekkorát, de egész életét meghatározta. Közel 40 évvel később sok vívódás után, ezt az erdős szép domboldali tisztást, patak parttal választotta remetesége helyszínéül.

Elmélkedés
     A Jóisten mindannyiunkat megajándékozott egy élettel, melyet kitölt a játék, a tanulás, a munka és az Istent kereső imádság. Nagyon fontos, hogy fizikailag és szellemileg is bebarangoljuk szülőföldünket, megismerve kincseit, kulturális, szellemi, lelki értékeit. Ahogy Szent Miklósnak, úgy nekünk is szükséges, hogy legyenek álmaink, terveink, gyermekkori víziónk mindarról, mit felnőttként szeretnénk valóra váltani. Jó lenne, ha felnőtt fejjel is visszaemlékeznénk gyermekkori tiszta álmainkra, elképzeléseinkre.
Szent Miklós, gyermekkori álmait közel 40 év után kezdte valóra váltani, de annak a toronynak az alapjait ‒ amely mára már égig ér ‒, még gyermek fejjel csatangolva, imádkozva rakta le szülőföldje sziklájába. Hosszú évekig érett benne az a tiszta, szép álom, ami az emberi szenvedések láttán tisztult le, kivitelezhető állapotba.
Gondoljunk vissza életünket meghatározó, alapvető döntéseinkre, vágyainkra, vajon azokból mennyit sikerült megvalósítani, valóra váltani, gyermekkorunkban elkezdett "tornyainkat" felnőtt fejjel tovább építettük-e, most dolgozunk-e rajta, hogy befejezzük?

Könyörögjünk!
     Urunk Istenünk, a te ajándékod az élet, de azt ránk bíztad, hogy mivel töltsük ki a mindennapjainkat. Flüei Szent Miklós példájára segíts, hogy becsületes munkával, tanulással, szülőföldem szellemi, fizikai kincsének felfedezésével készüljek nap mint nap az életre. Segíts, hogy az általad adott létem minden percét lakjam be szép, bátor álmokkal, tervekkel, hogy meglássam azt az "égig érő szent tornyot", melyet a Te dicsőségedre, és a testvéreim javára szülőföldemen felépíthetek.

Hogy kéréseink meghallgatásra találjanak az Úrnál, így imádkozzunk: Miatyánk... Üdvözlégy (a Szeretetláng betéttel)... Dicsőség...

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Párhuzam a legrosszabb pápa és a hitújító közt

Írta: PEZENHOFFER ANTAL (Budapest)

 A szerkesztő előszava

       1937. Római kat. hittanár, író, statisztikus 1893. május 21-én Zalaszentgróton született egy 11 gyermekes, közepes jólétben élő család 7. gyermekeként. A felnőtt kort heten érték el. A 4 fiú közül hárman választottak papi hivatást. Padányi /Pezenhoffer/ Sándor /1884-1945/ Inke plébánosa (akit 1945. március 31-én, nagyszombaton a falut elözönlő vörös horda haramiái kegyetlenül meggyilkoltak) és Dr. P. Kardas S.J. /Pezenhoffer/ József /1895-1983/ orvos, hittérítő, valamint írónk, Antal. 

1916. május 21-én /23ik születésnapján/ Csernoch János hercegprímás szenteli pappá Esztergomban. 1916-1919-ig Érsekújvárott majd Párkányban káplán. 1919-1949-ig a Bp-i gr. Széchenyi I. Felsőkereskedelmi Iskola hittanára. 1949 és 1961 között az esztergomi érseki könyvtár igazgatója. 68 éves korában vonul nyugdíjba és 1973. augusztus 24-én visszaadja nemes lelkét Teremtőjének. 

Érseki tanácsos, szentszéki bíró, a M. Statisztikai Társaság, valamint a Szt. István Akadémia tagja és sok egyházi és világi intézmény munkatársa, tanácsadója. 

Főbb művei: 

A demográfiai viszonyok befolyása a nép szaporodására /1922/. 

A katolikus hit igazsága /l953/ 3 kötet. 

A magyar nemzet történelme /1970/ a mohácsi vésztől napjainkig (13 kötet). Továbbá a Magyar Kultúra havi folyóirat "Pajzs és Kard" rovataiban közölt zömmel a katolicizmus védelmében irt többszáz értekezést, tanulmányt.  

AZ ÍRÓ BEVEZETŐJE

      A pápa és a hitújító, életükben semmiféle összeköttetésben nem voltak. Kortársak is csak féligmeddig, hiszen Luther csak 20 éves volt és messze állt még a közszerepléstől, amikor VI. Sándor már meghalt. Hogy mégis összeköttetésbe hozom őket, annak egészen más oka van. 

      Nincs közismertebb és általánosabban elfogadott dolog, mint hogy az egyházi állapotok a hitújítást megelőző időben rendkívül romlottak voltak és hogy a romlottság csúcspontját VI. Sándor pápának tizenegy esztendős gyalázatos uralkodása alkotja (1492-1503), de amennyit az egyházi élet akkori süllyedését a protestantizmus (általánosítva) hangsúlyozza, az már felülhalad minden mértéket és csak az Egyház egységének megbontása miatt, a lelkükben szükségképen mindig élő állandó lelkiismeretfurdalással lehet megmagyarázni. Ez az oka, hogy hittanításuk háromnegyed részben az egyháztörténet tanítására esik, egyháztörténettanításuk pedig nem háromnegyedrészben, hanem teljes egészében e tény hangsúlyozásában merül ki. Prédikációt aligha tudnak egyet is elmondani anélkül, hogy a pápaság e nagy romlottságára — ha csak futólag is — ki ne térjenek, legalább fele esetben pedig egész igehirdetésük erről szól. Dísznapjukon és főünnepükön, október 31én pedig tisztán annak élnek, hogy a stílus, a beszéd és írásművészet minden elképzelhető eszközével felidézzék és a napilapok révén az egész ország közönsége elé tárják azt a szellemi és erkölcsi sötétséget, azt a szánandó értelmi elmaradottságot és azt a mérhetetlen lelki romlottságot, mely a hitújítást megelőző időben a római Egyházat elöntötte, szembeállítandó vele azt a szívörvendeztető fényt, lelki emelkedettséget és erkölcsi tisztaságot, mely Luther fellépésével e borzalmak helyére lépett. 

Pedig a való tényállás a katolicizmusra nem is annyira szégyenletes, és a protestantizmusra nem is annyira dicsőséges. Mert igaz ugyan, hogy az egyháziak erkölcsei a hitújítást megelőző időben igen mélyre süllyedtek, de nem a világiak és nem a hitújítók erkölcseihez viszonyítva. Azoknak erkölcseivel, akik az Egyház romlottságát oly kedvteléssel szokták emlegetni, még a reneszánszkori egyház is fel tudja venni a versenyt.

      Hogy megmutassam, mennyire elérhetetlen erkölcsi magasságban áll Krisztus egyháza bármiféle felekezet felett, az a lehetetlen gondolat jutott eszembe, hogy az egyház szolgái legnagyobb elfajulásának idejét vessem össze a hitújítás legvirágzóbb idejével, kezdő korával, mikor még meg volt benne az eleven lendület és az élő hit. De még az egyház legnagyobb romlottságának idejéből is kiválasztom a legnagyobb szégyent, VI. Sándor pápa életét, a kezdődő protestantizmus nagynak tartott alakjai közül pedig kiválasztom éppen a legnagyobbat, a reformáció megalapítóját és főbüszkeségét: Luther Mártont. 

      Világos, hogy ilyen körülmények között nem várhatja az olvasó, hogy VI. Sándor erkölcsileg messze felette áll Luther Mártonnak, hiszen VI. Sándor kétségtelenül az Anyaszentegyház eddigi 261 pápájának a leggonoszabbika, Luther azonban nemcsak minden idők minden protestánsának legkiválóbbika, hanem még ennél is több: ő az egész protestantizmus megteremtője, képviselője és mintaképe. Hogy várhatnánk tehát józan ésszel, hogy VI. Sándor különb legyen, mint Luther, vagy akár csak, hogy versenyezhessen vele? Hiszen ha a gonosztevőket hasonlítanók össze a bírákkal, még akkor is kétségtelen, hogy a világ „legbecsületesebb” gonosztevőjét jobbnak találnánk, mint a világ leggonoszabb bíráját. 

Hogy mi mégis párhuzamot merünk vonni VI. Sándor pápa és Luther, a katolikus egyház leggyarlóbb és legbűnösebb pápája és a protestantizmus örök büszkesége és a papok bűneinek legelkeseredettebb ostorozója között, mindenesetre igen nagy vakmerőségre vall. Kockázattal azonban nem jár, mert ha a romlottról kisül, hogy csakugyan romlott, annál mi sem természetesebb dolog; de ha a romlottság ostorozója is éppen olyan vagy majdnem gyarlóbbnak és bűnösebbnek találtatik, az már kissé furcsa eset lesz és megsemmisítő. Lássuk tehát azt a hírhedt, romlott pápát a modern tudomány világánál, de lássuk azt a híres botránkozót és korholót is. (folytatódik!) 

SZŰZ MÁRIA DICSŐSÉGE

ÍRTA
LIGUORI SZENT ALFONZ
püspök

FORDÍTOTTA EGY KONGREGANISTA
Kiadja Jézus Szíve Hírnöke Kalocsán
KALOCSA, 1924

NYOMTATOTT: ÁRPÁD RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖNYVNYOMDÁJÁBAN

Nihil obstat.
Coloczae, die 12. Martii 1923.
Dr. Paulus Amon censor.
Nr. 849.

Imprimatur.
Coloczae, die 12. Martii 1923. Victor Horváth m. p.
episcopus, vicarius capitularis.

Jelen magyar kiadást
a Boldogságos Szűz Máriának,
Magyarország Nagyasszonyának
ajánlja hálás gyermeki
és hazafiúi kegyelettel
a fordító

(címoldal és 1-2. oldal)

Bevezető
     Európa, hazánk és az egész kereszténység, soha nem látott veszélynek van kitéve. Ismert és ismeretlen háttérerők munkálkodnak a keresztény kultúrájú Európa megtörésén!
Böjte Csaba ferences szerzetes kezdeményezésére imaösszefogás indult Európáért és Mária Országáért. Blogunkkal az ő írása nyomán csatlakozunk szándékához!
     Kilenc napon keresztül Flüei Szent Miklós ‒ Európa nagy engesztelőjének ‒ közbenjárását kérjük, mert a felfordulás megfékezésére, eljött az önmegtagadás, a böjt, az imádság ideje! Így imádkozott: „Én Uram, én Istenem, végy el tőlem mindent, ami gátol feléd. Adj meg nekem mindent, ami segít feléd. Fogadj el engem, hogy egészen a Tied lehessek.”
Flüei Szent Miklós rózsafüzérével és böjtjével kiesdette Istennél, hogy Svájc a békesség szigete legyen, az ő közbejárásával kérjük ugyanezt a kegyelmet Európának, édes Magyar Hazánknak!
     Kérjük tehát Szent Miklóst, hogy járjon közben Teremtőnknél, hogy felbolydult világunknak elnyerje a békét, a népek egyetértését és a Tízpa-rancsolatra épülő bölcs rendet!
Flüei Szent Miklós könyörögj érettünk!
     Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdet-ben, most és mindörökké. Ámen
Felhasznált források: 1. Forrás; 2. Forrás; 3. Forrás; 4. Forrás; 5. Forrás; 6. Forrás 
(Az Üdvözlégyet így imádkozzuk: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes, az Úr van teveled! Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcs Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért /és/ áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre ‒ most és halálunk óráján. Amen.)

Ó szelíd és alázatos Jézus, hallgass meg

Mások megbecsülésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Mások szeretetének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások dicséretének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Az elsőbbségben részesítés kívánásától szabadíts meg Jézus.
A tanácsom kikérésének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások helyeslésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.

Azon félelmemtől, hogy megaláznak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy semmibe vesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megszidnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy bírálgatnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megfeledkeznek rólam, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy nevetségessé tesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy igazságtalanul bánnak velem, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy meggyanúsítanak, szabadíts meg Jézus.

Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat szeressenek jobban, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat becsüljenek többre, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy a világ szemében mások növekedjenek, én pedig legyek kisebb.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy mások legyenek kiválasztva, én pedig legyek félretéve.

Assisi Ferenc (1181 – 1226)

Bemutatás a Templomban     Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki úgy, amint az angyal nevezte, mielőtt anyja méhében fogantatott. 

Mikor pedig elteltek tisztulásuk napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: "Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve" {Kiv 13,2.12}, és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: "Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát" {Lev 12,8} (ünnepe, február 2). Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt:

"Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, 
mert látták szemeim üdvösségedet {Iz 40,5},
melyet minden nép színe előtt készítettél {Iz 52,10},
világosságul a nemzetek megvilágosítására {Iz 42,6; 49,6}
és dicsőségére népednek, Izraelnek" {Iz 46,13}.
Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: 
"Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak − és a te lelkedet tőr járja át −, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai."
Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és
nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte Istent és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.
Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, a városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta. (Lk 2,21-40)

Bevezetés

     Az egyik legtekintélyesebb Szűz Máriáról szóló könyv Montforti Grignon Szent Lajos művei mellett, Liguori Szent Alfonzé, a Szűz Mária dicsősége címmel. Ez a hatalmas munka gyűjteménye mindannak, amit a római katolikus egyház szentjei az évszázadok során Máriáról mondtak.

     Tisztelt Olvasóm! Nem kívánok a "favágó hasonlattal" élni, de valóban nagy odafigyelést igényelt Liguori Szent Alfonz, Szűz Mária dicsősége c. művét a blogra olvashatóvá tenni! Bizonyára nehéz lehetett a 17. századi "újlatin" nyelvet a 20. századelő magyar nyelvére fordítani, ám mára már ez is igen archaikussá vált. Régies szóhasználatával, jelzőhalmozásaival, ismétléseivel és véget nem érő körmondataival szinte, gondolati "útvesztőbe" tereli az olvasót.
     Mindazáltal hálásak lehetünk a névtelen kalocsai kongreganistának, aki lefordította Mária-tisztelő szentünk remekművét! Sajnos, egy-két fejezetének különkiadásától eltekintve, azóta nem vállalkozott senki a nyelvhelyességi megújításával.
     Ne vegyék nagyzolásnak, de kénytelen voltam nyelvi-stilisztikai korrektúrát végezni e gyönyörű munkán, így nem csak kiraktam a pontokat új mondatot kezdendő, de néhány kevéssé érthető idegenes kifejezést, jelzőt, sorokat, sőt oldalakat is kihagytam (a 'Tartalomjegyzék' mellőzése mellett ez legfeljebb 1-2 oldalnyi!). Mindez a lényeget nemhogy rövidítette volna, hanem inkább áttekinthetőbbé és érthetőbbé tette. (A blogi poszt alján mindig jelzem, hogy az eredeti mű melyik oldalát közöltem, jóllehet egy-egy befejezetlen mondat, vagy gondolatsor a szerkesztésben egyik vagy másik oldalra átkerült, mivel az eredeti tördelés erre egyáltalán nem volt tekintettel!)
     A Szűz Mária dicsősége fejezeteinek stilizálásához felhasználtam a Tengernek Csillaga folyóiratban megjelent rövid szemelvényeket, a 2004. IX/2; IX/3; IX/5; 2005. X/1. számaiból!
Nehézséget okozott a szentírási hivatkozások, újabb fordítású idézése, hiszen némelyek vagy nem találhatók, vagy annyira más fogalmazással élnek, hogy az adott kifejezésre épített 17. századi gondolatmenet teljesen felborul. (Három szentírási kiadást használtam: a Káldi féle vulgáta fordítást, a Szent István Társulat és a Szent Jeromos Társulat kiadásait.)
     Idézetek néhány példát, melyeket képtelen voltam azonosítani (vagy eleve hiányzik az egyes mai fordításokból), ennél fogva, vagy meghagytam a régi fordítást, vagy mellőztem az erre alapuló egész gondolati fejtegetést:
»Nem tudja az ember, hogy szeretetre méltó-e, vagy gyűlöletre? Hanem minden, mint bizonytalan, jövendőre tartatik fenn«. (Sír 9,1 ?) (143. oldal)
»Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménységnek«.(Sír 24,24) (173. oldal), mely az újabb fordítások némelyikéből hiányzik.(!)
     Az, hogy honnan volt bátorságom ‒ bár én indíttatásnak nevezném ‒ nekifogni "Szűz Mária dicsősége" mű megújításának, két érvem szolgáljon magyarázatul Egyfelől az 1924-es kiadás már alig fellelhető, ám remek gondolatai érvelései és idézetei, Mária-tiszteletünknek alapvető hivatkozásai lehetnek!
Másfelől, a Hajnal Szép Sugara blog fő profilja és célja a bensőséges Mária-tisztelet terjesztése, ezt kívántam tehát szolgálni e sorozattal is, amiként tettem ezt (hasonló javításokkal) Montforti Grignon Szent Lajos, Tökéletes Mária-tisztelet c. művével. Most tehát, fogadják szeretettel és olvassák figyelemmel Liguori Szent Alfonz művét!

                                                                                              A blog szerkesztője

     Hiszek egy Istenben, Atyában és Fiúban és Szentlélekben. Hiszem mindazt, amit a Római Katolikus Anyaszentegyház tanít, s ebben az egyedül üdvözítő hitben akarok élni és meghalni. Amiként a szent keresztségben ellene mondtam, úgy most is ellene mondok az ördögnek, a bűnnek és minden rosszra vivő alkalomnak és kísértésnek. Újra fogadom neked, édes Istenem, hogy mindazokat a parancsokat, amelyeket magad, vagy anyaszentegyházad által adtál, híven megtartom! Ígérem, hogy téged minden teremtmény fölött szeretni foglak, felebarátomat pedig úgy, mint Krisztusban testvéremet, mint önmagamat. Ments meg engem, édes Istenem, minden gonosztól, erősíts meg a jóban mindvégig, hogy a szent malasztnak azt a hófehér köntösét, melyet a keresztség szentségében nyertem, tisztán és szeplőtelenül mutathassam be egykor a ítélőszéked előtt, és eljuthassak az örök életre. Amen.

Bárhol ébredsz, bárhol is állsz,
imádkozz Isten Anyja segítségét kérve az Újévre,
mert lehet, hogy ott és akkor ezért – vagy egyáltalán –,
még senki sem imádkozott!

Kedves Olvasóim!

     Túl vagyunk a "Szilveszteren" és egy új esztendő küzdelmei előtt állunk!
     Figyelmetekbe ajánlom a december 30-31.-i Szent Szilveszterről szóló posztomat, melyben e szentnek ‒ hogy küldetését végbevigye ‒ 365 lépcsőn keresztül kellett haladnia. Ám, minden egyes "lépcső" egyben a pokol felé vezető út volt a számára, melyet megerősített lélekkel kellett megtennie, hogy a "sárkányt" megkötözze. Ezt követően amint visszatekintett, elindulhatott Isten napvilága felé! Rendkívüli helytállásában és küzdőszellemében azonban maga Szent Péter erősítette meg! Az a Szent Péter, akire az üdvözítő Krisztus, mint "Kősziklára", építette Anyaszentegyházát, a pápaságot.
     Ez a "legenda" – de mi nevezzük példabeszédnek – rámutat, hogy miránk is 365 napos küzdelem vár, melynek minden napja "lépcsője" a pokol felé is vezethet! Az pedig, hogy mindezt a 365 lépcsős utat "ép bőrrel" és lelkünk veszélyeztetése nélkül megússzuk, nekünk is az Egyház és az általa kiszolgáltatott Szentségek adhatnak erősítőt, a "hűség az Egyházhoz, hűség a Pápához" jelmondatával.
     Adja Isten, hogy tanúságtevő, bátor lélekkel haladjunk egész évben, és eredménnyel tekinthessünk majd vissza – miként most is – az elmúlt esztendőre, hálát adva Istennek az erőért és segítő kegyelmiért!
     Ezt kívánom mindannyiunknak, az egész világon!
     Dicsértessék a Jézus Krisztus!

+! 
Kedves Olvasóm!
Nem kívánok többet, mint amennyit szeretne,
ám ha az Úrtól megkapta, legyen megelégedve! 
Dolgozzon úgy, mintha örökké élne
és imádkozzon úgy,
mintha mindjárt meghalna!
Érintse meg szívét a Szűzanya Szeretetlángja,
időmértéke legyen az Irgalmasság Órája!
A 2016. legyen a megtérés,
a béke, az engesztelés és az Irgalmasság Éve,
legyen sokaknak Ön a hites példaképe! 
Megvalósított kegyelmekben bővelkedő
Újévet kívánok, jó egészségben,
tudjon jót cselekedni az egész újévben!
Isten áldja meg!
Ezt  kívánja  szívből,  e  blog  szerkesztője:  Begyik Tibor.

(A tegnapi cikk folytatása)

     A szerény Szilveszter pápa alakja a legendák fényében világtörténelmi-leg egyedülálló jelentőségű, mert ő volt az a pápa, aki Nagy Konstantinnal együtt történelmet formált. Az, hogy milyen kapcsolatuk volt egymással, egy legenda szemlélteti, miszerint a császárt Szilveszter gyógyította meg súlyos betegségéből, majd meg is keresztelte. A császár hálából nagy ajándékokkal halmozta el az Egyházat.
E legenda szerint a császár, miután Maxentius trón-követelő fölött győzelmet ara-tott és meghódí-totta Rómát, még egyszer üldözést kezdett a keresz-tények ellen. Ezért leprával bűnhődött. Betegségében az egyik éjszaka álmot látott: megjelent neki Péter és Pál apostol, és megmondták, hogy gyógyulást sehol máshol nem remélhet, csak Szilveszter pápánál, aki tud egy csodatévő forrásról, melynek vize mindazokat meggyógyítja, akik megmerülnek benne.
     Szilveszter azonban nem volt Rómában, mert az üldözés elől a Soracte-hegy egyik barlangjában húzódott meg. A császár azonnal követeket küldött hozzá, és kérte, jöjjön vissza Rómába. Szilveszter vissza is tért, s tanítani kezdte a császárt a keresztény hitre, megnyittatta vele a börtönöket, melyekben a keresztény foglyokat őrizték, majd elvezette a keresztelőmedencéhez. Ott a császár visszanyerte egészségét. Hálából azonnal törvényeket bocsátott ki az Egyház javára, és nagy ajándékokkal fejezte ki háláját a gyógyulásért. Az egyik templom építésénél ő maga is kapát ragadott, és tizenkét kosárnyi földet a saját vállán szállított el.
     Máig is hathatós a szimbolikája a sárkányról szóló történetnek. Eszerint egyszer pogány papok jöttek Konstantinhoz és keservesen panaszolták, hogy mióta megkeresztelkedett, megjelent egy barlangban egy hatalmas sárkány és naponta több embert fal föl. Konstantin értesítette a dologról a pápát, aki megígérte, hogy ártalmatlanná teszi a sárkányt. Miközben Szilveszter imádkozott, megjelent neki Szent Péter és fölszólította, hogy minden félelem nélkül ereszkedjék le két papjával együtt a sárkány barlangjába, s Jézus Krisztus nevében kötözzék meg a sárkányt, majd a kereszt jelével pecsételjék le a barlangot.
Szilveszter tehát két reszkető pappal útnak indult. Alászálltak a barlangba, ahol 365 lépcső vezetett le a pokolba. A Pápa és kísérete egyfolytában a Hiszekegyet mondta, amely lángok formájában csapdostak a szörnyeteg felé. Ekkor látták amint a sátán bár megakarta őket támadni, de erejét vesztette. Erre a pápa megkötözte a vadállatot, és lepecsételte a kereszt jelével és elindultak vissza 365 lépcsőnyit Isten napvilága felé. Közben belebotlottak két holttestbe: két varázsló lopakodott ugyanis utánuk kíváncsiságból, de a vadállat mérges lehelete megölte őket, mivel nem voltak védettek az Egyház Szentségei által. Szilveszter mindkettőjü-ket talpra állította és együtt jöttek föl a várakozó emberekhez. Nem csoda, hogy ezután az emberek seregestül kérték a keresztséget.
     Szilveszter pápa még Konstantin császár előtt, 335. december 30-án halt meg. A Via Salaria mentén, a Priscilla-katakombában temették el. Ünnepét az 5. század óta általánosan megülik. (Folytatás újév első hajnalán!)

Urunk Jézus kérünk, Szent Szilveszter pápa közbenjárására segítsd Egyházadat, hogy üldözést ne szenvedjen, és második eljöveteledig hű maradjon néped a mindenkori Földi Helytartódhoz!

Az árva gyermek és a Kisjézuska

     Az orosz Oktatásügyi Minisztérium 1994-ben két misszionáriust bízott meg azzal, hogy kidolgozzanak egy tananyagot, amellyel az iskolák etika óráin megtaníthatják a tanulóknak a bibliai alapismereteket. Felkérésük arra is kitért, hogy egy-egy börtönben, tűzoltóságon, rendőrségen, valamint árvaházban is tartsanak előadást. 
     Adventi időszakban, fő témájuk az Üdvözítő születésének betlehemi története volt. A missziós előadóknak, egy árvaházi eset megváltoztatta az életét. Így meséltek erről: – A kis árvák először hallottak Józsefről, Máriáról a kisded Jézusról, a szegényes betlehemről és az őket meglátogató egyszerű pásztorokról. 
Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzet visszafojtva hallgattak minket, nehogy egy szót is elmulasszanak abból, ami elhangzott.
A történet befejezéséül, minden gyermek kapott néhány darab kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek és kivághattak egy előrajzolt babácskát. A gyerekek serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró jászlaikat. Eközben  körbejártuk a kis alkotókat, hogy itt-ott segíthessünk, ha valamelyiküknek szüksége lenne rá.  
     Minden rendben ment. Amint azonban a kis Misa asztalához értünk, döbbenten néztünk a kislegényre, aki épp elkészült a munkájával. Az ő jászlában ugyanis nem egy, hanem két baba feküdt. Csodálkozva kérdeztük a kisfiútól, hogy miért tett két babát a jászolba?
     A fiúcska széttárta a karjait és maga is elgondolkozva nézte a pici jászolt, mígnem nagy komolyan belefogott a karácsonyi események elmesélésébe. Annak ellenére, hogy életében először hallotta az Üdvözítő születésének történetét, feltűnő pontossággal adta elő, ám amikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis Jézuskát a jászolba fektette, egészen sajátos módon folytatta: 
     "Amikor a Szűzanya a Kisjézust a jászolba tette, Jézus rám nézett és megkérdezte, hogy hol lakom. Én azt válaszoltam, hogy itt lakom az árvaházban, mert nekem nincs se anyukám, se apukám! Akkor Jézus azt mondta, hogy látogassam meg Őt én is, miként a pásztorok, de én maradjak is vele! Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert nekem nincs semmi ajándékom amit vihetnék. Ámde mégis annyira szerettem volna Jézusnál lakni, így arra gondolkodtam, hogy megkérdeztem tőle: mit szólna, ha az lenne az ajándékom, hogy melegen tartom Őt. A Kisjézuska azt felelte: ó, ha melegen tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Akkor befeküdtem mellé a jászolba és átöleltem. A Jézuska mosolyogva rám nézett és azt mondta, hogy most már vele maradhatok mindig!" – és Misa arcocskáján végig folytak a könnyek. Elcsukló hangon megismételte: "Mindig...!" Az arcát kezébe temetve, fejét az asztallapra hajtotta és oly keservesen zokogott, hogy a két kis válla csak úgy rázkódott.
     Teljesen megrendültünk – mesélték a misszionáriusok, mert ez az árva kisfiú megtalált Valakit, akit sokan egy életen át keresnek, sokan mások pedig csak távolról követnek!
Megtanultuk egy életre, hogy nem az számít, hogy mink van az életben, hanem az hogy kink!

Bármennyit éltél is, bárhol is ér az éjfél pillanata, imádkozz a jövődért azon a helyen, ahol vagy, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!

     Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtőútja alkalmával Adnan Saygun török népzenekutatóval a kelet-törökországi yürük népcsoportnál 90-nél több népdalt gyűjtött. E gyűjtemény anyagát Magyarországon 1976-ban adták ki. Az előszóban ezeket olvassuk: "A rendelkezésemre álló anyag elegendő bizonyítékot enged meg a legközelebbi rokonságra, vagy ahogy mondanám, mindkét anyag azonosságára. Ez az azonosság megdönthetetlen bizonyítéka ezen dallamok korának, mely utat mutat a Kr.utáni VI-VII. századokba.". A yürükök között járva Bartók így emlékezik meg: "Alig hittem a fülemnek: uramfia, hiszen ez mintha egy régi magyar dallamnak változata volna". (Egy japánba meghívott magyar zenetanárnő a kislányával utazott az ottani vonaton, és a gyermek elkezdte énekelni a "Süss fel nap" kezdetű dalocskát, mire az egyik hölgy utas megkérdezte, hogy honnét ismerik ezt a japán népdalt? Szerk.)
     "Már a megkésett és félbemaradt gyűjtések eredménye is világosan mutatja, - olvassuk Kodály Zoltánnál, - hogy mélyebben éltünk még a népdalkultúrában, a magyar lélek ősi rétegéből még a XX. században is több az eleven valóság, mint valaha gondoltuk… A parasztzene formailag a legtökéletesebb és legváltozatosabb. Kifejezőereje bámulatosan nagy, amellett teljesen mentes minden érzelgősségtől, minden fölösleges cikornyától; néha a primitívségig egyszerű, de sohasem együgyű. Az őstörténet megvilágította a magyarság kialakulásának útját. Végigmehetünk ezen az úton: sem a magyarságnak, sem semmiféle népnek, amellyel a magyarság az V-XV. században érintkezett, nem maradt fenn egyetlen hangnyi egykorú írott zenei emléke. A magyar zene kialakulásának útja sem lehetett más, mint a nyelvé, a népé. Amerre járt, amint nőtt a nép, zenéje velejárt, ami hatott a nyelvre, hatott a zenéjére is… A finn a nép gazdag zenéje annyira távol áll a magyartól, hogy eddig lényeges egyezéseket kimutatni nem sikerült… A magyar népzene minden jelenségét, aminek sem az európai, sem a körülálló népek zenéjével kapcsolata nincs, keleti eredetűnek kell tartanunk… letörölhette az idő a magyarság arcáról a keleti vonásokat, lelke mélyén, ahol a zene forrása fakad, ott él még egy darab őskelet… A magyarság ma legszélső idehajló ága a nagy ázsiai zenekultúra évezredes fájának, mely Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tengerig lakó különböző népek lelkében gyökerezik" (Kodály Zoltán).
     A két nagy magyar zenei óriásról szokták mondani, hogy Bartók Béla az ázsiai magyarság örökét őrzi, Kodály Zoltán pedig az európaivá lett magyarság arcát ábrázolja. (vége.)

Isten ajándékának megértésére és kibontakoztatására kérte a híveket Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ünnepi szentmiséjén a szombathelyi székesegyházban december 25-én délelőtt. (részletek)

Ismerd fel, ó keresztény, nagy méltóságodat!
     Nagy Szent Leó pápa beszédéből való ez a gondolat. Most, az ünnep ezen óráiban mindnyájan gondol-kodjunk el ezen a mondaton, mert szeretném útravalónak is adni ezt az elkövetkező napokra. Egyszerre van himnikus fennköltsége, ugyanakkor felszólító ereje ennek a néhány szó-nak. Arra hív bennünket, hogy Isten nagy ajándékát igyekezzünk megér-teni és kibontakoztatni az életünk-ben, mert Isten emberré lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk. Ezt a teológiai igazságot erősítik meg Leó pápa szavai is, mintegy ösztönözve a keresztényeket arra, hogy ne csak csodálják ezt az isteni ajándékot, az istengyermekségüket, hanem éljenek is annak szellemében! Ismerd fel hát, ó keresztény, nagy méltóságodat!
     Már csak azért is rá kell döbbennünk istengyermeki méltóságunkra, mert ezt olyan természetesnek vesszük, holott egyáltalán nem az. Jézus, az Isten Fia, emberré lett, egy lett közülünk, és szóba állt velünk. Gondoljunk csak bele! Hogy meg tudunk illetődni, ha váratlanul egy magas rangú emberrel találkozunk. , ha Mekkora igyekezettel készülünk, minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy örömteli legyen ez a találkozás.
     Testvérek! Karácsonykor, miként minden szentmisében, maga Isten látogat el hozzánk. Ez olyan természetes lenne? Tudatában vagyunk an-nak, hogy kivel találkozunk? Néha csak jóval a találkozás után döbbenünk rá, hogy milyen kiváló személyiséggel találkoztunk. Az emmauszi tanítvá-nyok is csak akkor eszmél-tek fel, amikor a feltámadt Jézus már eltávozott közülük: Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat (Lk 24,32)? De jó volna, ha most, de legalább utó-lag rádöbbennénk, ki látogatott el hozzánk, mekkora ajándékban része-sültünk, amikor hozzánk érkezett, megszólított, sőt magához emelt bennünket? Ismerd fel hát, ó keresztény, nagy méltóságodat!
(Magyar Kurír)

A korszakváltó pápa

     Szilveszter római születésű volt, s majdnem huszonkét évig volt pápa és 335. december 30-án hunyt el Rómában. Elődje, Miltiádész pápa alatt szabadult meg Róma Maxentius zsarnokságától, amikor Nagy Konstantin a Milviusi-hídnál legyőzte őt. Ez meghozta az Egyház számára a szabad vallásgyakorlást is. (Alábbi kép, Konstantin látomása)
     Tanúk szólnak amellett, hogy Szilvesztert hitvallóként tisztelték, mivel az utolsó üldözésben, Diocletianus idejében állhatatosan megvallotta Krisztust. A felszabadulás első időszakában ugyanis az egész birodalom területén az volt a szokás, hogy olyan férfiakat választottak és szenteltek püspökké, akik az üldözés idején is kitartottak Krisztus mellett.
     Szilveszter pápaságának egyik legfontosabb teendője volt az üldözésektől megszabadult egyházi élet megszervezése Rómában. Maga Konstantin császár nem kedvelte Rómát, egész uralkodása alatt mindössze háromszor fordult meg benne, akkor is csak rövid időre. De éppen e távollétnek köszönhető, hogy nem került sor a Pápa és Konstantin között olyan összeütközésekre, mint amilyenekre a császár a keleti püspökök közt sor került. A császár ugyanis az egyházi dolgokba is jogot formált, mint legfőbb vezető beleszólni.
     A római püspök primátusának érvényesülése szempontjából Szilveszter pápasága annyiban jelentős, hogy a két zsinatra sem ment el, melyeket a császár hívott össze (314-ben a dél-franciaországi Arles-ban, 325-ben pedig Niceában), hanem képviselőt küldött. Azzal indokolta meg a császár felé a távolmaradását, hogy nem hagyhatja el az Apostolok sírját.
     Szilveszter elődje, Miltiádész pápa kapta a császártól az első nagy adományt, a Lateráni palotát, viszont nagy római templomok építéséről már Szilveszter tárgyalt a császári építészekkel. Konstantin ugyanis elrendelte, hogy a Lateráni palota mellé építsenek egy nagy bazilikát, amely később a ,,Minden Templomok Anyja'' nevet kapta. A pápák egészen a 14. századig ebben a palotában éltek és innen gyakorolták pápai hatalmukat. Szilveszter évei alatt készült a Vatikáni-dombon a Szent Péter sírja fölötti bazilika. Szent Pál sírja fölé egy kisebb bazilikát kezdtek építeni az ostiai út mentén. A Laterántól nem messze pedig megkezdték a Szent Kereszt-bazilika építését, amely arra volt hivatva, hogy a jeruzsálemi szent helyek megjelenítője legyen Rómában.
     Szilveszter pápa megnyilatkozásairól szinte semmi írott emlék nem maradt ránk, mely annál inkább szembetűnő, mert ekkor vetődött fel az a krisztológiai vita, mely Krisztus istenségét vonta kétségbe. Ezt a kérdést az alexandriai származású Arius pap vetette föl, és ötven éven át folyt a vita, főleg a keleti egyházban. A probléma, hogy mi módon lehet filozófiailag összeegyeztetni Jézus Krisztus istenségét azzal a tanítással, hogy csak egyetlen Isten van, mely az akkori római egyházat különösebben nem érintette. Komolyabban csak Szilveszter utódai avatkoztak be a vitába. (Folytatás holnap!)

     A XVIII. század közepéig senki nem foglalkozott a magyar népzene gyűjtésével, hiszen ami mindennapos, "természetes" volt, azzal nem foglalkoztak. A népzene a Monarchia számára a magyar nemzettu-dat megerősödését, az önkényuralommal való szembehelyezkedést és a nemzeti ön-tudat ébredését jelentette, így tudatosan nem foglalkoztak ezzel, annál is inkább, mivel zenei hagyományunk a legkevésbé sem támasztotta alá a magyarság finnugor származásának teóriáját.
     A XIX. század közepén jelentős szere-pet játszott Liszt Ferenc a magyar népzene elterjesztésében, ő ugyanis gyakran a cigá-nyok között gyűjtött dallamokat, de mivel a cigányságnak saját népzenéje nincs, többnyire a helyi népzenéket játsszák eltorzítva; Liszt Ferenc volt olyan zseniális, hogy a Magyar Rapszódiákban és pl. a Magyar Fantáziá-ban "visszamagyarosította" az eltorzított magyar népzenét. A cigányzene és a magyar népzene kapcsolatáról Bartók Béla 1923-ban a következőket írta: "A falusi cigány többnyire paraszti műsort játszik, népzenét népies stílusban". (Forrás: Kiszely István: A magyar nép őstörténete)
     Az ideológia szabta korlátokat csak igazán nagyvonalú és nagy tudású elmék tudták - merték - áthágni. Ilyen volt a XX. század két nagy magyar zenei óriása: Bartók Béla és Kodály Zoltán.
Bartók Bélának A magyar népdal című műve 1924-ben jelent meg 320 ősi magyar dallammal. "Mit adott a magyar szomszédainak és mit kapott tőlük - teszi fel a kérdést" Bartók Béla, majd így folytatja: Szomszédaink lényegesen nem befolyásolták sem a régi, sem a mai magyar dallamvilág kialakulását, sőt valamennyien többé vagy kevésbé hatása alá kerültek. Így esett, hogy régi, a keleti örökséghez tartozó dallamaink feltünedeznek a tót, a horvát és a román gyűjteményekben. (Szerk: Lásd a Szlovák Himnusz egy magyar népdal!)

     "Bartók Béla Finnországban, Törökországban és Perzsiában végzett népzenei kutatásairól készült magyar nyelvű könyvét a MTA eltüntette még megjelenése idején, és mind a mai napig hozzáférhetetlen Magyarországon! Ezt a könyvet angol nyelven a New Yorki közkönyvtárban bárki elolvashatja. A magyar ember meglepetéssel olvashatja benne a következőket: A Török és magyar népzene 75 % egyezést mutat Bartók Béla megállapítása szerint. A Perzsa és magyar népzene 42 % egyezést mutat. A Finn és magyar népzene 2 % egyezést mutat." (A szerk. beszúrása!)

      Különös ellenállást mutat a magyar zenei néphagyomány a német dallamokkal szemben. Ennek oka kétségtelenül a hangsúly és a ritmusrendszer nagy különbözősége. "Ránk nézve a zenei néphagyomány sokkal többet jelent, mint a nyugati kultúrnépek közül azoknak, amelyek már századokkal ezelőtt magasrendű műzenét teremtettek. Nálunk a népzene felszívódott a műzenébe, ez a nemzeti hagyomány szerves folytatása… A hagyomány formái változhat-nak, de lényege ugyanaz marad, amíg él a nép, amelynek lelkét kifejezi. S eljön az idő, amikor a művelt réteg a néptől átvett hagyományt új, művé-szi formába öntve újra átadhatja a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek". (folyt.)

A családban, amely nem nyitja meg kapuját Isten előtt, kialszik az öröm! (részletek)
     ...A Szent Család példáját és tanúságtételét követve minden család értékes útmutatásokat találhat életmódja és döntései számára, erőt és bölcsességet meríthet mindennapjai számára. Szűz Mária és Szent József megtanítják a szülőket arra, hogy a gyermekeket Isten ajándékaként fogadják, hogy életet adjanak nekik és felneveljék őket, csodálatos módon együttműködve a Teremtő művével, és így, minden gyermekben új mosollyal ajándékozzák meg a világot.
     Az igazi öröm, melyet a családban átélünk, nem valami esetleges vagy véletlen dolog. Az öröm az emberek közötti mély összhang gyümölcse, melynek gyökerénél mindig Isten jelenléte áll, az ő befogadó, mindenkihez irgalmas és türelmes szeretete. Ha nem nyitjuk meg a család kapuját Isten jelenléte és az ő szeretete előtt, a család elveszíti harmóniáját, előbújnak az önzés különféle formái, és kialszik az öröm. Az a család viszont, amely megéli az örömet, az élet örömét, a hit örömét, és ösztönösen közli azt másokkal, az a föld sója és a világ világossága, kovász az egész társadalom számára.
     Jézus, Mária és József áldják meg és oltalmazzák a világ összes családját, hogy az a derű és öröm, az az igazságosság és béke uralkodjon bennük, amelyet születésével Krisztus hozott ajándékul az emberiségnek.

Magyar Kurir

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!

     "A magyar népdal - olvassuk Kodály Zoltánnál - az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados - évezredes - használatban csiszolódott népzenei hagyomány anyanyelvünkhöz hasonló érték. A nyelvvel, a táncművészettel, a hiedelemvilággal, a mesevilággal és a viselkedési formáinkkal bennünk élt, hozzánk kötődött és ma is magyarságunk szerves részét alkotja.
     Attila lakomáján - erről Priszkosz rhétor tudósít - két énekes jött a terembe, hogy a nagyfejedelem előtt erényeit és győzelmeit maguk szerezte énekekben adják tudtul a világnak. Priszkosz megemlékezett a "fátyol alatt vonuló szkíta dalokat éneklő lányokról". A Kárpát-medence felé közeledő avarokról jegyezte fel a görög Theophylaktosz, hogy "vallásos énekekkel magasztalják az áldott anyaföldet"; ugyanő három csoportba osztotta az avarok muzsikáját: hősi énekekre (hümnoi), csatadalokra (paiones) és népi táncmuzsikára (aszmata). Leírása szerint dalaikat részben magányos énekesek - afféle pusztai rapszodoszok -, részben többen énekelték esténként a tábortűznél. Éneküket húros hangszerrel kísérték. A Nesztor-féle Krónika a 885-ös Kijevi hadjárattal kapcsolatban is említést tesz a magyarok énekeiről. Az ősmagyaroknál a regősök a harci cselekmények előtt hosszan és részletesen adták elő őseik harci erényeit és tetteit, hogy a harcosokat bátorítsák. Anonymus Gesta Hungarorumában olvassuk, hogy "a tekerőlantok, az édes szavú kobzok és sípok valamennyien megszólaltak és az énekesek is éneküket mind előadták".                                                                                                                            Az Árpád-házi magyar királyok mindig ragaszkodtak ahhoz, hogy magyar zenészeik legyenek. 1458-ban Bartolomeo Maraschi pápai legátus jelentést küldött a pápának a magyar énekes kultúráról: "A királynak olyan énekkara van, hogy annál különbet nem láttam… Megszégyenülve kellett belátnom, hogy felülmúlnak minket". Mátyás király figyelmet szentelt arra, hogy udvarában "honi zenék is elhangozzanak". Az ősök és a hősök emlékét századokon át mondák, mesék és énekek segítségével tartotta fenn az emlékezés. A török idők után kialakult a históriás ének, a magyarság igazi zenéje azonban ott lappangott a nép ajkán. (folyt.)

 Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

December 28. Aprószentek ünnepe. Heródes király a napkeleti három bölcstől megtudta, hogy a Megváltó Messiás személyében Király született. Hatalmát féltve ("parlamenti döntés nélkül") Betlehemben és környékén megöletett minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket; rájuk emlékezik az Egyház. A 'vesszőzés' – azaz az újévi szerencsekívánás – archaikus formája kapcsolódik ehhez a naphoz. A vessző az élet szimbóluma, többnyire gyermekek járták ezzel a házakat, megvesszőzve a háziakat. 

     A XIX. században vezették be Szent Család ünnepét (Vízkereszt utáni vasárnapra), melyet 1969-ben a karácsony utáni eső vasárnapra helyeztek át. E napon az Egyház szeretet-tel szemléli a betlehemi bar-langban a Szent Család tagjait, s a keresztény családokat oltal-mukba ajánlja.
     Az Egyház annyira fontos-nak tartja a családot, hogy az év utolsó vasárnapját a család-nak szenteli. Ezen a vasárna-pon a szent Családot állítja elénk, követendő példaképül. Szent Család Vasárnapja mindannyiunk ünnepe, hisz mindenkinek van valami köze a családhoz. Bárhogyan is lenne, családból származunk, családban vagy egyházi közösségben élünk. Isten ajándékából, ez az éltető gyökerünk, amely egy életre szól. Az életünk szorosan összefonódik másokkal. Mindig is valakinek gyermeke maradunk, vagy valakinek testvére, szülője, nagyszülője, házastársa, ro-kona, vagy hozzátartozója vagyunk. Ezt a kapcsolatot nem lehet könnyen megszüntetni, ez egy életre szól. Maga az Úr Jézus is ilyen kapcsolatban élt Szűz Máriával, szent Józseffel, rokonaival, az ő követőivel, különösen az apostolokkal.
     Részlet XIII. Leó pápa enciklikájából: Az irgalmas Isten, amikor elhatározta, hogy az ember megújításának régóta várt művét véghez viszi, ennek rendjét úgy intézte, hogy már a kezdet kezdetén fölmutassa a világnak a Szent Család képét, melyben minden ember a szentség és az erények példáját szemlélhesse. Mielőtt minden népek előtt fölragyogott volna teljes fényével, ebben a családban rejtőzködött Krisztus, az Igazság Napja. Az isteni Gondviselés úgy rendezte a dolgokat, hogy minden keresztény, bármilyen helyen és állásban, bármilyen erény gyakorlására törekszik, okot, meghívást, mintát kaphasson, ha a Szent Családra tekint.
     Annak ellenére, hogy sokan kikezdik a házasságot, a család mégis a társadalom és az Egyház alapsejtje marad. A személy benne és általa valósítja meg földi és örök hivatását. A család Isten tevékenységének a helye, és kiváltságos környezete és így Isten és ember találkozásának is a helye.
     A Szent Család egy máig érvényes családmodellt mutat.
     A család a szeretet tűzhelye, amely világít, melegít, éltet, és egyben templomnak kell lennie, ahol Isten lakozik. Tekintsük célnak saját családunk "szent családdá" alakítását, a boldogságos Szűz és Szent József példája nyomán! 

Forrás nyomán 

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szent Család vasárnapja (karácsony utáni első vasárnap). A családi élet mintájául a Szent Családot, Józsefet, Máriát és a Gyermeket állítja. 

     A Magyar Hírlapban (2013. november 27-i számának 7. oldalán) így ír Farkas Péter:  A Szent Család ünnepét XIII. Leó pápa azért szorgalmazta, hogy a nyugati világban egyre inkább kikezdett családi eseményeknek imádságos alapot adjon. A cikkíró rámutat: míg a világban a család jelentősége csökken, az egyházban viszont nő. Farkas Péter idéz II. János Pál Familiaris Consortio kezdetű buzdításából: „A keresztény család Isten országát építi a történelemben azokkal a mindennapos dolgokkal, amelyek életének föltételei, vagy annak meghatározói.” A II. Vatikáni Zsinat is azt hangsúlyozza, hogy „A házasság és a család szent.”
     A cikk szerzője kifejti:„Az ember nem csupán individuum, hanem kapcsolatból születő és kapcsolatban élő személy. Csak az önátadás és önajándékozás által tud kiteljesedni. Akkor talál önmagára, ha elajándékozza magát. (ld. megj.!) Szent Család vasárnapján az egyház a válságba került családot helyezi előtérbe. Amikor családi krízisekről, válságokról esik szó, fontos hangsúlyozni a család felbecsülhetetlen értékét és szerepét. Család nélkül nincs egészséges személyiség, de társadalom se. A család az a ’kis egyház’, ahol elsajátítjuk az élet titkait, megtanulunk szeretni és elfogadni, megbocsátani, örülni Isten ingyenes ajándékának. Meg kell találni Jézusban és szent családjában az erőforrást, amelynek segítségével hatékony és előremutató példái lehetünk az Isten akarata szerinti életnek.” Farkas Péter leszögezi: „Az egyház egyik legdrágább kincse a család, és egyben egyik legveszélyeztetettebb értéke is. A családegyháznak pedig választ kell kínálnia korunk erkölcsi és antropológiai válságára.” (A Magyar Kurir ismertetése nyomán)
(A szerk. megj.: A cölibátus /a papok, szerzetesek és apácák/ életfelajánlása Jézus megváltó munkájának széleskörű érvényesítéséért, pl. a családokért történik.)

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szent István Első Vértanú ünnepe

     Krisztus kereszthalálát követően István, egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. Egyben ő volt az első vértanú is, akit Krisztus-követése miatt megöltek.
István ugyanis a meggyőző csodák egész sorát művelte a nép között, és eláradva a Szentlélektől rendkívüli módon prédikált. A zsidók ezt megirigyelték és arra törekedtek, hogy fölébe kerekedjenek és legyőzzék.
     Háromféleképpen szálltak vele szembe, tudniillik vitában, tanúk elővezetésével és kínzások alkalmazásával.
I. A vitázókat Lélek sugallta érveléseivel, simán legyőzte.
II. A zsidók belátván, hogy ilyen harcmodorral nem bírnak vele, ravaszul a második módszerhez folyamodtak, ahhoz tudniillik, hogy hamis tanúkkal győzzék le. Felbéreltek két hamis tanút, hogy négyszeres káromlással vádolják meg, az Isten, Mózes, a Törvény és a Szent Sátor vagy templom elleni káromlással. Nem csak minden állításukban cáfolta meg őket, de angyali tekintetével is meghátrálásra késztette a vádlóit és a hamis tanúkat.
III. Vádlói előtt világossá vált, hogy nem tudnak fölébe kerekedni, harmadszorra kínzással és gyötrelmekkel próbálkoztak. Ám Szent István három módon is próbálta figyelmeztetni és visszatartani vádlóit ettől a nagy gonoszságtól, tudniillik megszégyenítéssel, megfélemlítéssel és szeretettel. Megszégyenítéssel kezdte, szemükre vetve szívük keménységét és a szentek megölését. „Ti kemény nyakúak – mondta – és körülmetéletlen szívűek, és fülűek! Ti mindenkor ellene álltatok a Szentléleknek, amiként atyáitok is. Hiszen megölték azokat, akik az Igaznak eljövetelét hirdették” Ekkor a zsidók homloka olyan lett, mint a parázna asszonyé, nem tudott elpirulni (Jer 3,3), így a megfogant gonoszságtól nem tágítottak, meg nem változtak, hanem még gonoszabbak lettek. Fennhangon kiáltván bedugták fülüket, egy akarattal reá rohantak, és kivetvén őt a városon kívülre, megkövezték.

Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony életrajzából

     Decemberenként a nagyobbak rorátéra jártak és izgalommal készültek a Karácsonyokra. A Szentlélek templom plébánosa Dr. Bozsik Pál prépost, már ősszel felkérte tehetségesebb híveit, hogy készítsenek egyszerű ajándékokat a kevésbé módos gyermekek részére. Ezek egy része ajándékként-, más része „karitasz vásár” keretében eladásra került. Ebből anyagi támogatás is jutott jó néhány családnak.
     Ahogy közeledett a szenteste, a polcon úgy szaporodtak a csecsebecsék, textilmaradékokból való bohócok, vadgesztenye figurák gyapjúfonal hajjal és „kötözött babák” selyempapír ingecskékben. De a saját maguk számára is serénykedtek! Papírból „szalmát” vágtak, zenélő betlehemi jászolukhoz, ám mindenki csak annyi „szalmaszálat” tehetett bele a Jézuskának, ahány jó cselekedete volt!
     A karácsonyfát mindig az édesapa díszítette. A szenteste előtti délutánon a gyerekeknek mindig aludniuk kellett volna, ám ez – az évek múltán – egyre ritkábban sikerült, mivel oly szívdobogva várták a Jézuskát. Mikor aztán este hét óra körül kinyílt a nappali kétszárnyas ajtaja, kórusban énekelték a „Menyből az angyalt”. Az ajándékbontás utáni vacsorát követően – annak ellenére, hogy Erzsébet asszony hatodik gyermekével mindenórás volt –, a nagyobbakkal elment az éjféli misére.
     Az 1942-es karácsony végül különlegesen szép ajándékot hozott a családnak december 31-én, megszületett egy gyönyörű kisfiú, aki annyira szép volt, hogy egy kis jászolfélében a karácsonyfa alá helyezték. Valójában, ezekben az ünnepi hetekben érezhette magát utoljára felhőtlenül boldognak a család. (A szerkesztő kézirata) A kép csupán illusztráció!

(Barsi Balázs atya, Jávorka Lajos atya, a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség
és a zsolozsmáskönyv könyörgéseinek segítségével készült.)

Olvasd el: 2Sám 7,1-5.8b-11.16  A te házad és királyságod örökre megmarad

Imádság és elmélkedés: Mindenható és láthatatlan Istenünk, te elküldted hozzánk a világ Világosságát, hogy beragyogja a világ sötétségét. Fordítsd felénk jóságos arcodat, és add, hogy méltó tisztelettel és felszabadult lélekkel ünnepeljük egyszülött Fiad csodálatos születését! 

Készülődés:  Csak a legfontosabb el ne maradjon, az, hogy tudjunk igazán ünnepelni! Ünnepelni a most is közénk érkező Istent - és ünnepelni egymást. Ezért nem baj, ha nem minden étel és minden sarok van rendben, csak rendben legyen a szívünk, a lelkünk és rendben legyenek a kapcsolataink! Akkor megszülethet bennünk és közöttünk Õ, Akire vár a világ, és Akire várunk mi is.

A Szentcsalád útja Betlehembe     Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augustus császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kvirínus kormányozta. El is ment mindenki, hogy összeírják, mindenki a maga városába. Fölment tehát József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek hívnak, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják Máriával, eljegyzett feleségével, aki áldott állapotban volt. (Lk 2,1-5)

Az Üdvözítő születése     Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
Azon a vidéken pásztorok tanyáztak, és őrizték nyájukat az éjszakában. Egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az Úr fényessége körülragyogta őket. Nagy félelem vett erőt rajtuk. Az
angyal ezt mondta nekik: "Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve". Ekkor azonnal mennyei sereg sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: "Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú emberekben!"
És történt, hogy amikor az angyalok visszatértek tőlük a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk át Betlehembe és lássuk azt a dolgot, ami történt, s amelyet az Úr hírül adott nekünk". Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet. Amikor meglátták őket, elhíresztelték azt, amit a gyermek felől hallottak. És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében.
A pásztorok pedig visszatértek, magasztalták és dicsérték Istent mindazokért a dolgokért, amiket hallottak és láttak úgy, ahogy megmondták nekik. (Lk 2,6-20)

Örvendezzetek, mert megszületett a Megváltó – a Királyok Királya –, szerény kis hajlékban Kisdedként, hogy békességet és üdvösséget hozzon az emberiségnek! Boruljunk le Előtte és békével szívünkben áhítattal imádjuk!  Az isteni Kisded békéje hassa át minden Olvasómat! Boldog, meghitt Szentestét kívánok!

ZENE: Adeste fidelis Domingo, Carreras & Pavarotti 

https://www.youtube.com/watch?v=iTJueNCvkxI&feature=player_embedded#!