HESSENI FÜLÖP KETTŐS HÁZASSÁGA 2
De maga Luther sem volt sokkal különb Butzernél, sőt mivel nem olyan nyílt, mint ez, kétszínűségével még ellenszenvesebb. Neki jún. 20-i levelében adja tudtul a tartománygróf a dolog kitudódását s azt a reményét fejezi ki, hogyha miatta a császár vagy a király vagy bárki előtt kellemetlensége lenne, Luther bizonyára hűen és keresztyénileg mellette fog állni. Luther azonban hidegen csak azt hajtogatta, hogy a dolgot a nyilvánosság előtt le kell tagadni és evvel a tipikusan kétszínű okfejtéssel érvel: „ A mi titokban igen, az nyíltan nem lehet igen, máskép a titkos és a nyilvános mindegy lenne, ami pedig mégse lehet. Ezért a titkos „igen”-nek nyilvános „nem”-nek kell maradnia és megfordítva." (Micsoda nagyszerű okoskodás!) „Meglehetősen éles levelet intéztünk sajátkezüleg Lutherhez” — írja ezért a tartománygróf Butzernek. „Különösen felizgat bennünket, hogy Luther ebben az ügyben annyira kislelkű és szűkkeblű, pedig egyébként sok nagy tivornyát és más nem illő dolgokat naponta elnéz házánál és üres szavakkal büntetlenül hagyja."
Luther július 24-i válasza: „Olyan előnyben vagyok, hogy Kegyelmességednek, de az összes ördögöknek is el kell ismerniök és be kell vallaniok: először, hogy titkos tanácsról van szó; másodszor, hogy én mindenáron kértem, hogy nyilvánosságra ne hozzák; harmadszor, hogyha mégis kitudódik, bizonyos, hogy nem én vagyok az, aki által kitudódik. Amíg ez a három dolog igaz, még az ördögnek sem merem ajánlani, hogy a tollamat mozgásba hozza...” „Nem én forgok itt kockán, mert az bizonyos, hogy ha tollra kerül a dolog, jól ki tudom én magamat a bajból húzni, Kegyelmességedet pedig a pácban benne hagyni.” „Nem szándékoztunk kegyelmeddel tollharcot vívni, sem tollát mozgásba hozni — válaszolja Fülöp —, hiszen ebbeli jártasságát nagyon jól ismerjük. De kenddel veszekedni sem akartunk." Azután ígéri a tőle telhető legnagyobb titoktartást. Luther következő levelében felesége nevében már egy újabb ajándékért mond köszönetet, a dolognak pedig semmi komolyabb következménye nem lett.
Az elmondott dolgok a legbiztosabban megállapított történeti tények, melyek valóságát senki hozzáértő kétségbe nem vonja. Az eredeti történeti dokumentumokat, melyek a kasseli levéltárban találhatók, Heppe adta ki „Urkundliche Beitráge zur Geschichte der Doppelhe des Landgrafen Philipp von Hessen” címen Niedner Zeitschrift für historische Theologiejában 1852. II. 262—283. lapon. Luther levelei Die Wette—Sei dmann: Luthers Briefe c. Berlinben 1825—1828. megjelent mű VI. kötet 263—266. lapján, Fülöp tartománygróf levelei pedig Lenz: Briefwechsel Landgraf Philipps. ...in der Publikationen aus der kg l. preuss. Staatsschreiberei (Leipzig 1880. I. 361—363. lap) című műben találhatók. Azon kivált protestáns olvasóink részére, akik most hallanak először a dologról és ezért szinte hihetetlennek látszik nekik, bizonyítékul hivatkozunk Meyers Konversations lexikonjára, amely köztudomásúlag olyan messze áll a katolicizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől, hiszen az „evangelisch”-t sorrendben mindig előbb közli, mint a „kathoIisch”-t, a pápát, mint Szent Péter „állítólagos” utódját emlegeti, Luther életrajzát pedig azzal kezdi, hogy „gazdag szívéből még ma is az áldás özöne árad". Azonban Hesseni Fülöp kettős házasságát és hogy erre Luther engedélyt adott neki és hogy utána arra biztatta, hogy tagadjon le mindent („stark zulugen ” raten liess), még ez a mű is megemlíti Luther életrajzában azzal a megjegyzéssel, hogy „in diesem Handel zeigt sich L. von seiner schwächsten Seite." Annyira nem lehet vitatkozni e történeti tény valóságáról, hogy még Szeberényi Zsigmond békéscsabai lutheránus esperes „Krisztus vagy Loyola ” című gyűlölködő műve is elismeri, de nem merik kétségbevonni egy szóval sem azok a protestáns kritikák sem, melyeket e tanulmány szerzője kapott (mert tanulmányunk ez a része a Magyar Kultúrában már megjelent), sőt az Evangélikus Családi Lap 1935. december 10-i száma kifejezetten is elismerte.
Kétségbeejtő az az ítélőképességhiány és logikátlanság, mellyel egyes felekezeti írók prófétájuk becsületét még ebből a piszokból is — melynek történelmi valóságát el kell ismerniök — tisztára mosni iparkodtak. Hesseni Fülöp mégis rokonszenvesebb jellem — mondják — mint a katolikus grófok, mert neki bűneiben legalább lelkiismereti aggályai voltak s miattuk folyamodott a nyílt és vallásilag megáldott kétnejűséghez, míg a katolikus grófok minden lelkiismeretfurdalás nélkül élik erkölcstelen életüket.
Hagyjanak békét a grófoknak, feleljük. Egy cseppet se roszszabbak vagy erkölcstelenebbek azok, mint a dzsentrik, vagy a hivatalnokok, vagy a munkások vagy a parasztok, vagy ha ez utóbbiak, kik szegények, mégis jobbak náluk, nem lennének egy cseppet se jobbak, ha ugyanoly módjuk és alkalmuk lenne a rosszra, mint nekik. A bank és gyárigazgatók pl. kiknek épp úgy van hozzá módjuk, feltétlenül rosszabbak náluk.
Aztán a protestantizmus buzgó védőit legyen szabad itt arra is figyelmeztetnem, hogy nagy buzgalmukban még azt is egészen elfelejtették, hogy miről is van itt tulajdonképpen szó: nekik nem Hesseni Fülöpöt kell tisztára mosniok, hanem Luthert. Mi ugyanis elsősorban nem azon botránkozunk, hogy Hesseni Fülöp megtette amit tett, hanem azon, hogy azt, amit tett, Luther beleegyezésével s kenetes szavaitól kísérve tette. Jól tudjuk, hogy vannak erkölcstelen katolikus grófok is; lehet, hogy v annak köztük olyanok is, akik egészen olyan mélyre sülyedtek, mint Hesseni Fülöp, ámde ezek a katolikus grófok nem szoktak lelkiatyákat tartani s tőlük gyónási tanácsokat kérni, de még csak papokkal barátkozni és katolikus közéleti megnyilvánulásokban résztvenni se. Sőt. Ezek a katolikus grófok rossz katolikusok, és éppúgy szidják vagy lemosolyogják a papokat, mint Luther követői, éppoly örömmel hallanak állítólagos vagy való bűneikről és ezeket a bűnöket éppoly kárörömmel és kedvteléssel terjesztik, mint a protestánsok például VI. Sándor pápa bűneit. Az ilyen katolikus grófok 20—30 évvel ezelőtt gyóntak utoljára és a katolikus egyház gyónási intézményét éppoly ellenszenvesnek találják, mint Luther és követői.
Hesseni Fülöp, a protestáns gróf, azonban jó protestáns volt, sőt a protestantizmus egyik legnagyobb pártolója, aki — ha jól tudom — jutalmul még Luther híres wormsi szobrára is oda került. És Hesseni Fülöpnek ma ga Luther volt a lelkiatyja és fentebb elbeszélt felháborító tettét e kiváló lelki atya vezetése mellett és jóv áhagyásával tette. Ezt tessék kimagyarázni, erre tessék Luther becsületét megmentő választ adni! Ha Hesseni Fülöp becsületét nem lehet menteni, azt még csak kibírja valahogy a protestantizmus, de ha Lutherét se lehet, azt már semmiképen se.
Mellesleg megemlítem még, hogy Hesseni Fülöp azután, hogy törvényes felesége mellé még von der Sale Margitot is „törvényesen” elvette, hosszabb időn át tényleges kétnejűségben élt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy utána törvényes feleségétől is született az előbbi nyolc mellé még két gyermeke, von der Sale Margittól pedig hét. A katolikus grófoknál kiválóbb Hesseni Fülöp azonban olyan kiváló erkölcsű férfiú volt, hogy még a kétnejűség sem tudta „erkölcsössé” tenni. Von der Sale Margittól ugyanis kereset maradt fenn, melyben „férjét”, Hesseni Fülöpöt „házasságtöréssel” vádolja. (!) Épületes kis eset. A reformáció egyik oszlopa a kezdő protestantizmus „frommer Herren und Regenten ” egyike, akikre az „arme elende Kirche Christi” Luther szerint annyira rászorul, magának Luthernek engedélyével a meglevő mellé „Zufraut” vehet magához, hogy „erkölcsösen” tudjon élni s nejét újra meg újra ne legyen kénytelen megcsalni. S az eredmény az lett, hogy utána a Fraut és a Zufraut együtt csalta meg! (!)
A második Luther mentő kísérlet, mely annyiban kissé logikusabb az előbbinél, hogy legalább a tárgyhoz szól s nem Hesseni Fülöpöt, hanem Luthert menti, a következő: Luther a kétnejűséget csak mint kisebb rosszat a nagyobb rossz, vagyis az erkölcstelenség (Hurerei) elkerülésére ajánlotta Hesseni Fülöpnek. Nem érte el célját — feleljük — mert — mint von der Sale Margit említett keresete bizonyítja — Hesseni Fülöp még így is, és még ezután is csak beleesett a „Hurerei”-be. Másodszori nagy tévedés, hogy Luther nem a nagyobb rossz helyett ajánlotta a kisebb rosszat, hanem éppen ellenkezőleg, a kisebb rossz helyett a nagyobbat. Éppen fentebb fejtegettem Lutherrel kapcsolatban, hogy aki titokban vétkezik, az titkolózásával legalább elismeri, hogy bűnös, de aki bűntársával meglevő felesége mellett nyíltan házasságra lép, az nemcsak erkölcstelen, hanem még azt se ismeri el, hogy ő bűnös. Az ilyen nyíltan lerontja az egész erkölcsi törvényt és így helyrehozhatatlan rombolást végezve az emberek lelkében, a közerkölcsiség tartóoszlopait teszi tönkre.
Azt mondtam fentebb, hogy az előbbi emberi bűn, az utóbbi sátáni. Luther Hesseni Fülöpnek az ördögi bűnt ajánlotta az emberi helyett, nem pedig a nagyobb helyett a kisebbet. Egyébként e kérdésben nincs helye semmiféle vitatkozásnak, mert hiszen vitán felül áll, hogy a nyílt kétnejűség nagyobb bűn, mint az egyszerű erkölcstelenség. A magyar állam például — és minden más állam — az erkölcstelenséget vagy házasságtörést még pénzbüntetéssel se bünteti, de a kétnejűséget börtönnel. Harmadszor kétségtelen, hogy huszonötöt érdemel az a lelkiatya, aki a hozzá fordulónak a rossz helyett nem a jót, hanem a kisebb rosszat ajánlja. Mit érdemel azonban akkor az a Luther, aki a kisebb rossz helyett egyenesen a nagyobb rosszat tanácsolta?!
