HARMADIK FEJEZET.
Reménység, Üdvözlégy
1.1 §. Mária valamennyiünk reménye
Az eretnekek napjainkban nem bírják elviselni, hogy Máriához e szavakkal kiáltsunk: »Reménység, üdvözlégy!« Szerintük Isten meg-átkozza azt, aki reményét teremt-ményekbe helyezi: »Átkozott ember, aki emberben bízik«. (Jer 17,5) Mária pedig csak teremtmény – mondják –, tehát teremtmény legyen reménységünk tárgya?
Így beszélnek az eretnekek, az Egy-ház mégis figyelembe se véve mind-ezt, azt akarja; hogy úgy papsága, mint szerzetesei naponként az összes hívők nevében ezekkel az édes sza-vakkal üdvözöljék Máriát: »Remény-ség, üdvözlégy!«
Kétféle módon helyezhetjük remé-nyünket valakibe ‒ mondja Szent Tamás. Reményünk közvetett és közvetlen tárgyául tekinthetjük magát az illetőt. Ha valaki a királytól vár valami kegyet, azt úgy kéri tőle, mint aki azt korlátlan úr módjára képes is megadni; egyidejűleg azonban felkérheti a király előtt kedves valamely személyt is, akinek közbenjárá-sával méginkább remélheti a szóban levő kegyet.
Láthatjuk tehát, hogy a kegy nyilvánvalóan a királytól jön ‒ jóllehet ‒, a neki kedves emberének közbenjárására. Igaza van tehát a kérelmezőnek, ha közbenjáróját a reménységének nevezi. Istenünk, az ég és föld Királya maga a végtelen jóság, leghőbb vágya, hogy bennünket kegyelmeivel elhalmozhasson. Minthogy azonban egy-egy kegyelem elnyeréséhez a mi részünkről nem csak nagy bizalom, hanem kiváló érdem is kívántatik, ezért ajánlatos tehát a Neki legkedvesebbet felkérni közbenjárásunkra, nevezetesen a saját Édesanyját. Isten, maga ajánlotta az Istenanyát kegye-lemközvetítőként, közbenjárónkul és szószólónkul, amikor a kereszten így szól: »Íme, a te anyád!« (Jn 19,27) Így kívánta bizalmunkat növelni, hogy az égi javak elnyerése iránt reménységünket Őbeléje helyezzük.
Bizonyos, hogy akik egyedül a teremtményekbe helyezik reményüket, nem csak pórul járnak, de érvényes rájuk Jeremiás szavai, miként Istentől átkot vonhatnak magukra, mint a bűnösök. De akik Máriában, az Isten Anyjában reménykednek, akinek hatalmában áll számukra kegyelmet kieszközölni, azokat Isten megáldja, mert örömet szereznek ezzel Szívé-nek, hiszen tisztelve látja azt a Szent Lényt, akit maga választott, és aki Őt jobban szerette és tisztelte itt a földön, valamennyi embernél, szentnél és angyalnál! (58-59. oldal)
