HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Mértékletesség – a lélek nyugalma 364. A világ minden kincsének birtoklása se lett volna képes megérinteni se a szívemet, sem az elmémet. 365. Lelkem teljes nyugalomban volt a szűkölködésben is, és szegényes otthonomban nagyobb békében éltem, mint akár egy pompás palotában. 366. Bár Dávid király…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Valaki értem imádkozott   Mikor a bűntől meggyötörtenA lelkem terheket hordozott,Egyszer csak könnyebb lett a terhem,Valaki értem imádkozott.   Valaki értem imádkozott.Talán apám, anyám régen?Talán más is, aki szeret,Jó barátom vagy testvérem.   Én nem tudom, de áldom IstentKi nékem megváltást…

Szólj hozzá!

Az utolsó harc felsejlő titkai     Mária az Újszöveség Noé bárkája, és éppen napjainkban a végső harc történéseiben lesz jelentősége annak, hogy Máriához tartozunk-e vagy sem! Hiszen az Ő "igen"-jének döntő szerepe volt a kereszténység kezdetével és döntő szerepe lesz "Napba öltözött…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Őszinteség és figyelmesség – az élet méltósága 341. Soha kettős szívvel nem voltam az emberek felé. Egyetlen szívem van, telve lángoló szeretettel Isten és az emberek iránt. Te se mérj kettős mércével! 342. Senki sem kételkedett szavaimban, mert tudhatták, hogy amint beszélek aszerint élek. – Légy…

Szólj hozzá!

C. H. Spurgeon gyermekkori visszaemlékezése     Amit a nagyanyám a Bibliából nekünk elmondott, azt előttünk élte is minden nap. Csendes, derűs, mindig barátságos volt és hűséges imádkozó. Egész élete csupa szeretet és kimondhatatlan nyomorúságok elhordozása volt. Olyan ember oldalán élt, aki ennek…

Szólj hozzá!

Mária, Isten Anyja meg akarja menteni gyermekeit!      Ma egy szellemi világháború végső, döntő harcában élünk, melynek végcélja a tömeges kárhozat!  Vigyázzatok tehát! Ezt a harcot rafináltan, álnokul és szinte észrevehetetlenül folytatják a római katolikus keresztényekkel szemben. A beetetés…

Szólj hozzá!

326. Vannak akik finoman kipuhatolják, hogy miként gondolkozol, aztán később durván visszaélnek ezzel. – Légy tartózkodó és élj rejtett alázatosságban. 327. Először magadban teremts békét, s csak azután békéltess másokat. A béke mosollyal kezdődik. 328. A gonoszok közti béke a legnagyobb…

Szólj hozzá!

Róna Gábor atya második tanúságtétele:      Ekkor már Dél-Amerikában voltam, Quítóban, Ecuador fővárosában. A rendházunk, amelyben akkor laktam, a történelmi városrész közepén volt, kétemeletes szép modern épület, fölötte terasszal. Házunk egyik része diákotthon volt egyetemisták számára. Aznap…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Mindenkor Segítő      Mára már sokan felismerték – vagy felismerhették volna –, hogy a "végidősnek" tekinthető küzdelmes harcban, hűséges és hathatós segítőnk Isten Szentséges Anyja, aki "a kegyelem rendjében az angyali üdvözletkor hittel adott beleegyezéstől kezdve, a kereszt alatt is vonakodás…

Szólj hozzá!

19-én PÉNTEKEN 15 órakor  mondjuk el az Irgalmasság Rózsafüzérét az igazságos békéért!   Vitalij Szkomarovszkij, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia elnöke 2024. április 19-én az igazságos békéért mondott közös imára hívja a híveket.    Krisztusban szeretett testvéreim! Krisztus…

Szólj hozzá!

A békére való törekvés – a szeretet táptalaja 306. Noé galambjaként, én hozok békét az Egyháznak. 307. Soha senkit nem korholtam, sőt ügyeltem, hogy jelenlétemben ne legyen semmi viszály. 308. A haragosokat igyekeztem megbékíteni azzal, hogy csendben imádkoztam értük. 309. Annyira szerettem a…

Szólj hozzá!

Az imádság a mi hatalmas eszközünk   † P. Róna Gábor jezsuita atya tanúságtétele az ima erejéről.      Jelen kis írásommal szeretnék eleget tenni egy kedves felkérésnek, hogy mondjam el a KALÁSZ kedves olvasóinak, hogyan imádkozott jó édesapám azért, hogy én pap legyek. A másik pedig egy hatalmas…

Szólj hozzá!

   "A sátán harca Isten népe ellen." (Jel 12,1-14,5)      A pokol hatalmainak az Egyház ellen folytatott ádáz harca a Jelenések könyvében rajzolódik ki.Ezt a harcot a Biblia a következő felirattal írja le: "Az égen nagy jel tűnt föl: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején…

Szólj hozzá!

19-én PÉNTEKEN 15 órakor  mondjuk el az Irgalmasság Rózsafüzérét az igazságos békéért!   Vitalij Szkomarovszkij, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia elnöke 2024. április 19-én az igazságos békéért mondott közös imára hívja a híveket.    Krisztusban szeretett testvéreim! Krisztus…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

284. Aki nem veszi föl keresztjét minden nap, és nem követi Szent Fiamat, az nem méltó hozzám. 285. Szent Fiam tetteiben mindig az Atyát dicsőítette, s azért jött e világra, hogy általa az emberek is megdicsőítsék az Atyát. Ezért tanított meg bennünket a Miatyánkra, arra az imára, mellyel a…

Szólj hozzá!

De miért is kell imádkoznunk?     Mert az ember, test és lélek! Ha csak a testnek tulajdonítunk elsőbbséget, elsorvad a lélek, tehát a lelketlenség fog felülkerekedni! Ez a "féloldalasság", korunk és világszemléletünk betegsége.      "Szomorkodik valaki közületek? Imádkozzék! Jó hangulatban van?…

Szólj hozzá!

Szűz Máriának döntő szerepe van Isten üdvtervének megvalósításában      A donboszkói látomás máriás oszlopa, a megváltó-társi szerepet szimbolizálja. Sajnos a protestantizmus, az egyházellenes ideológiák és a katolikus hívek egy részének elvilágiasodása azt eredményezte, hogy a Szent Szűz szerepét…

Szólj hozzá!

19-én PÉNTEKEN 15 órakor  mondjuk el az Irgalmasság Rózsafüzérét az igazságos békéért! Vitalij Szkomarovszkij, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia elnöke 2024. április 19-én az igazságos békéért mondott közös imára hívja a híveket.  Krisztusban szeretetett testvéreim! Krisztus…

Szólj hozzá!

Áldozat, imádság – a lélek készsége 262. Életemnek az imádság volt egyetlen vezérlő lényege és nem volt egyetlen pillanat sem, amit meg ne szenteltem volna imával. 263. Ha nem is mozgott az ajkam, mégis mindig az isteni dolgokról elmélkedtem. 264. Ezen szó által: AVE – ami az EVA fordítottja –…

Szólj hozzá!

Az imádság a hívő ember lélegzetvétele      Az ókori görög nyelv az embert az 'antroposz' szóval fejezte ki, amely 'felfelé nézőt' jelent. Talán nem is lehetne jobban kifejezni az ember lényegét, azt a tulajdonságát mely megkülönbözteti a többi élőlénytől. A “felfelé nézés” legkézzelfoghatóbb jele…

Szólj hozzá!

Don Bosco álma 2      A harcok közepette a pápa, súlyosan megsebesült egy lövedéktől. Környezete megpróbálta ugyan a kormánynál tartani, de hamarosan egy újabb lövés végzett vele, és holtan esett össze. A megmaradt ellenséges flotta felől diadalittas ordítás tört ki. A pápai hajón összesereglett…

Szólj hozzá!

Engedelmesség – a tökéletesség fejlesztője 244. Nem volt bennem semmi önzés, az isteni parancsoknak mindenben alávetettem magamat teljesen, így lettem példaképévé az Istent szeretőknek. 245. Az Isten Szentséges Fia – nekem, mint Anyjának – teljesen engedelmes volt, ám én magam is mindenben…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Nem kapkodni, hanem tudatosítani!      A kamaszévek végére az agyban 10 milliárd neuron, idegsejt található. Ezek egymástól elszigetelten állnak, a kapcsolat egymás közt az ún. szinapszisokon keresztül valósul meg. Ezek a kapcsolatok azonban csak addig maradnak fenn, amíg ingerület megy át rajtuk.…

Szólj hozzá!

Don Bosco álma 1     Bosco Szent János egy híres látomása az Egyház jövőjével kapcsolatos: 1862. május 30-án Don Bosco azt álmodta, hogy egy csupasz sziklán állt, maga előtt a végtelen tengerrel. A hullámokon rengeteg vitorlás hadihajó sorakozott fel csatarendben. A hajók többségének orra vasból…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása