HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szólj hozzá!

Szerénység és tartás – a jó ember dísze 64. Az én földi szépségem azért volt a legnagyobb, mert az Isten iránti bizalom teljességét, a tisztaság illatát és a tökéletes ártatlanság küllemét sugározta. 65. Ha lehetett, nem mutatkoztam az emberek előtt, de aki látott, a legnagyobb épüléssel…

Szólj hozzá!

     XIII. Leó pápa arra is felhívja figyelmünket, hogy az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér pont az ellen a három fő baj ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos élettel szembeni ellenkezésünk az örvendetes titkok szemléletében találja meg…

Szólj hozzá!

Akit érettünk tövissel koronáztak     A katonák töviskoszorút fontak, amit a fejére helyeztek (Jn 19,2). A kínzásnak ezt a módját kifejezetten Jézus számára találták ki, hiszen történelmi forrásokban nincs szó ilyen fajta kínzásról a keresztre feszítés előtt. A lepel szövetén számos vérnyom…

Szólj hozzá!

Miért fontos erről beszélni?     Mondhatja valaki, hogyha ez így van, legfeljebb elősegíti a Darwin-féle „faji sokszínűséget”! Ám ez sajnos sem az állatvilágban, sem az embernél nem így működik és nem is előnyös! Az első partnertől ugyanis, kizárólag a negatív tulajdonságú kódok „programozódnak”,…

Szólj hozzá!

54. Tisztelőimtől megkívánom, hogy alázatosak legyenek, különben egyre csak szomorítják anyai szívemet. 55. Alázatod oly nagy legyen, hogy a jóravaló készséged és a szeretet áradjon azokra, akikkel érintkezel. 56. Gyermekem! Ne nézd le a bűnösöket, én sem vetettem meg se Pétert, se Magdolnát! Az…

Szólj hozzá!

     A Supremi apostolatus (1883) volt XIII. Leó pápa rózsafüzérről szóló első enciklikája, melynek elején emlékezetbe idézi, hogy Szent Domonkos „mennyei fénytől megvilágosítva ismerte fel, hogy nem lehet hatásosabb üdveszköz (e világ bajai ellen), mint az emberiség visszatérte Jézus Krisztushoz,…

Szólj hozzá!

Értünk kínhalált szenvedett     Közömbös maradhat-e az ember Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának a különleges tanúja láttán? A lepel rámutat arra a hatalmas szenvedésre, amit értünk magára vállalt az Isten, aki emberré lett, hogy minket megváltson, és kiszabadítson a Sátán, a bűn és…

Szólj hozzá!

Az első kapcsolat, az agykutatás és telegonia tükrében     Tipikus mai vélemény, hogy az a helyes, ha valaki fiatalon kiéli magát, mert nyugodtabban él majd a házasságában. Nos, a valóság pont az ellenkezőjét igazolja! A felnőtt korának boldogságát sőt későbbi gyermekének egészségét is teszi kockára…

Szólj hozzá!

Alázatosság – az életszentség alapja 33. Gyermekem, én azért emeltettem a csillagok magasa fölé, mert a legalázatosabb voltam. 34. Megértettem, hogy Isten a kevélyeket megalázza, az alázatosakat pedig felmagasztalja. 35. Bár, Gábriel arkangyal kegyelemmel teljesnek köszöntött engem, én mégis az…

Szólj hozzá!

     XIII. Leó pápa, hosszú pontifikátusa (1878 - 1903) alatt 12 enciklikát írt a rózsafüzérről, nem számítva a számtalan levelet és brévét. Az egyháztörténelemben egyedülálló, hogy egy pápa egyazon témáról ennyi enciklikát írjon. Tekintettel az antikeresztény erőkre, melyek az Egyházat támadták, a…

Szólj hozzá!

Minél többet vizsgálják, annál több a tudományos kérdés!     A torinói lepellel kapcsolatos legújabb vizsgálatok eredményeiről számolt be Paolo Di Lazzaro, az olasz Országos Technológia- és Energiaügyi Fejlesztési Ügynökség kutatócsoportjának vezetője.A nemzetközi szemináriumon 48 szakértő vett…

Szólj hozzá!

Ha idejekorán el nem rontanánk, még boldogok is lehetnénk! (Na ez az, amit sehol sem fognak tanítani!)      Beszédes tény, hogy amikor egy nő először létesít egy férfivel érzelemmentes, alkalmi szexuális kapcsolatot, akkor csupán 11%-uk jut el a csúcsra. A második és harmadik ilyen alkalomkor ez…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

11. Tudnod kell, hogy Istennél mindent elnyerhetek a számodra, mert én vagyok a Kegyelmek Anyja. 12. Gyermekem! Ha égi anyádnak fogadsz engem, Szent Fiammal meghatározói leszünk életednek. 13. Kövesd és fejleszd ki magadban ugyan azokat az erényeket, amelyeket az Isten kegyelme rám ruházott, hisz'…

Szólj hozzá!

      Mit tanácsol Montfort Grignon Szent Lajos (1673-1716) a világ öt legnagyobb Mária-tisztelőjének egyike, Szent Efrém, Szent Bernát, Liguori Szent Alfonz és a magyar Szent István mellett.      A tökéletes Mária tiszteletről szóló értekezése máig ható forrása az életszentségre törekvőknek! Az…

Szólj hozzá!

Agyunk ennél jóval komplikáltabb!      Az előzőkben hivatkozott kutatások másik korszakalkotó felfedezése az, hogy a szeretetért és a szexualitásért felelős agyi területek más és más helyen helyezkednek el. És ez egyben választ ad arra a régi kérdésre, hogy létezhet-e barátság szexualitás nélkül?…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Nos tehát gyermekeim, hallgassatok rám! Boldogok, akik megtartják útjaimat! (Péld 8,32) 1. Aki engem megtalál, életet talál! Én vagyok az Élet Anyja, mert én szültem Azt, aki életet adott mindazoknak, akik Ádámban és Évában meghaltak. 2. Általam jött Jézus Krisztus először e világra, általam fog…

Szólj hozzá!

Világméretű lelki keresztes hadjárat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére ‒ Isten beavatkozásáért esedeze az Egyház válsága miatt      Fatimában a Szűzanya a rózsafüzér imádkozását és az öt elsőszombati ájtatosságot adta nekünk, mint hatékony lelki eszközt, amellyel különleges isteni…

Szólj hozzá!

A rózsafüzér a legalkalmasabb imádság! Ha nem így lenne, a Szűzanya nem kérte volna olyan állhatatosan.      Lúcia nővér: Minden jóakaratú ember naponta imádkozhatja, és kell is imádkoznia a rózsafüzért. Miért? Azért, hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel, hálát adjunk jótéteményeiért, és kérjük…

Szólj hozzá!

Egyáltalán megéri?      „Sokan a szexuális kapcsolattól érzelmi biztonságot remélnek, de csak látszatot kapnak. Bensőséges kapcsolatra vágynak, miközben kizárják magukat a valódi intimitásból.” (UH 140) Az a fiatal, aki belemerül egy futó kapcsolatba, ami persze szakítással végződik, majd egy…

Szólj hozzá!

„Máriát követve nem tévedhetsz el!” (Szent Bernát)  ELŐSZÓ      Egyedülálló A/7 méretű „zsebremeket” tart kezében az Olvasó, melyhez (méretben is) hasonlót a Szalézi Művek adott ki 1944-ben 'Szűz Mária követése' címmel. Ennek kivonatolt, stilizált és más idézetekkel bővített kiadását 2000-ben egy…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Május - Szűz Mária hónapja      Lelkileg széteső korunkban, ahol „a sötétség világának kormányzói” (Ef 6,12) már nyíltan fellépnek a család-, az önálló gondolkozás és a nemi identitás ellen, ösztönösen tekintünk az égre! És bizony mélységes bűnbánat nélkül istengyermekségünk csak szégyenkezik, s…

Szólj hozzá!

"Aki nem imádkozik, elkárhozik!" (Liguori Szent Alfonz)          Különösen igényli a rózsafüzér imádságot korunk kritikus területe: a család. A bomlasztó erők – mint a társadalom legkisebb sejtjét –, elméletileg és gyakorlatilag egyre erősebben támadják, s azt a félelmet keltik, hogy a család…

Szólj hozzá!

Nem érdemes korán kezdeni, sőt nagyon veszélyes! (A következőkben, több helyütt merítettem a „KÉPMÁS” c. folyóirat 2014/III. számának „Szex és agy” c. cikkéből, valamint, a szerkesztő „ÚTRAVALÓ HÚZÓ” c. kiadványából.)      Tipikus mai vélemény, hogy az a jó, ha valaki fiatalon kiéli magát, mert…

Szólj hozzá!

A továbbiakban az Eucharisztia valóságáról írt remekművekből fogok közölni! Kérem olvasóimat, hogy mélyedjenek el e ritkaságba menő értekezések igazságaiban, esetleg töltsék le sorozatomat! Az első 14 rész Bangha Bélától, a továbbiak klf. szerzőktől idézek! A források jelölve vannak!          …

Szólj hozzá!

  Egy XVIII. századi premontrei szerzetes írásából válogatta és más forrásokból kiegészítette: Begyik Tibor OCDS Mottó:  „Akinek Szűz Mária nem édesanyja, annak Isten nem is atyja!” (Griginon: Tökéletes Mária-tisztelet, 30) Dr. Antalóczi Lajos prelátus emlékének! Kiadványom ötletét, Sebastian…

Szólj hozzá!

Ha belegondolunk...      A (Domonkos) Rózsafüzéren kívül, nincs mégegy ima –, amely a Szentlélek szavaival ennyire áthatotta volna a katolicizmust, lényegileg meghatározva üdvtörténetünket, történelmünket és amely ennyi kegyelmet kínálna, bírva a pápák s a szentek ajánlásait. Bizony, a megtévesztő…

Szólj hozzá!

Bevezető       Sorozatomban korántsem erkölcsi megfontolásokról lesz szó, még csak nem is biológiai intimitásokról, hanem nagyon is tényszerű dolgokról, az agykutatás eredményeiről és a telegoniáról, amely komoly figyelmeztető a házasság előtti kapcsolatok lehetséges veszélyeire!     Az alábbiakban…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása