HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szólj hozzá!

Tormay Cécile: Feltámadás      A természet kínosan vajúdott a véres golgotai emlékek súlya alatt. Egyszer már megvirradt a földön azóta, hogy Elvégeztetett, de Jeruzsálemben csak felhők között látták a napot. Könnytől volt nehéz a lég, elfojtott bánat sóhajtott még a szélben is… A második gyászos…

Szólj hozzá!

Húsvét vasárnapja és az ezt követő időszak      A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25. közé esik (beleértve e két határnapot is). A következő nap, húsvéthétfő a legtöbb keresztény hagyományú államban hivatalos ünnep.     "A húsvét vasárnapjától pünkösdvasárnapig tartó…

Szólj hozzá!

Miért kell ragaszkodnunk a Szentségekhez?     Ha ijesztő számunkra, ha nem! Őrjítő oroszlán módjára acsarkodnak Isten ellenségei az egész világon, hogy teret nyerjenek! Kozmikus méretű harc folyik ugyanis minden egyes lélekért, a technika, a megtévesztés és a vágyak felkorbácsolásának valamennyi…

Szólj hozzá!

     „ A hét első napján, amikor a nap felkelt, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága kenetekkel elindultak a sírhoz, hogy megkenjék Jézus holttestét. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odaértek látták, hogy a kő el van…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Budapest, 2016. augusztus 27. Kedves Olvasóm! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat, nagy megtiszteltetés érte azzal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a hatalmas…

Szólj hozzá!

     A Szent Evangélium világosan beszél: "Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szerteszét a világba (1Jn 4,1), /akik/ szenteskedő beszéddel és hízelgő szavakkal megtévesztik az ártatlanok szívét. (Róm 16,18) Mert…

Szólj hozzá!

Az Üdvözítő Krisztus Keresztútja      Kaifástól tehát elvezették Jézust a római helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az…

Szólj hozzá!

(Szeressétek egymást folyóirat 1/2007. száma nyomán) A Megváltó szívét átszúrták      Röviddel a halál beállta után a folyadékban szétváltak a vörösvérsejtek és a vérplazma. Amikor Jézus oldalát lándzsával átszúrták, a sebből először a vörösvérsejtek majd a vérplazma folyt ki: „vér és víz” – írta…

Szólj hozzá!

Látni és hinni      Amikor először pillantjuk meg a manoppellói Arcot, valamiféle csalódást érezhetünk, mivel nem olyan szép, amilyennek várnánk. Ám tudatosítanunk kell magunkban, hogy ez az ikon a halottaiból éppen feltámadó, tehát még nem a teljesen megdicsőült Jézus Arca! A feltámadt Jézus…

Szólj hozzá!

Budapest, 2016. augusztus 27. Kedves Olvasóim! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat, nagy megtiszteltetés érte azzal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a hatalmas…

Szólj hozzá!

13 p. 27mp AKI ÉRETTÜNK VÉRREL VERÍTÉKEZETT https://youtu.be/JbpJ5ANrje0

Szólj hozzá!

Az árulás éjszakája  (HOLNAP - NAGYPÉNTEKEN - KEZDŐDIK AZ ISTENI IRGALMASSÁG KILENCEDE!    Az Irgalmasság ünnepének Húsvét utáni első vasárnapra történő helyezése mély teológiai értelemmel bír, amely a megváltás húsvéti titka és az Isteni Irgalmasság titka között fennálló szoros összefüggésre…

Szólj hozzá!

(Szeressétek egymást folyóirat 1/2007. száma nyomán) Keresztre feszítették      A keresztre feszítés volt a legkegyetlenebb és legmegalázóbb büntetésforma Jézus idejében. A leplen láthatók a felszögezés nyomai. A lábfejek sebeiből arra következtethetünk, hogy a testet ezen a ponton is egy szöggel…

Szólj hozzá!

Ugyanaz a személy      Maria Valtorta híres olasz misztikus (írásait XII. Pius pápa kérésére kinyomtatták) 1942. február 22-én a következőket írta le, melyeket Jézus mondott neki: „Veronika kendője gyógyír a ti szkeptikus lelketekre. Ti racionalisták, közönyösek, hitben megingók, akik lélektelen…

Szólj hozzá!

Budapest, 2016. augusztus 27. Kedves Olvasóim! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat, nagy megtiszteltetés érte azzal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a hatalmas…

Szólj hozzá!

A Magyar Országgyűlés emléknappá nyilvánította március 27-ét, II. Rákóczi Ferenc Erdély és Magyarország fejedelmének, a Rákóczi-szabadságharc vezetőjének születésnapját.  Az országgyűlési határozat tisztelettel adózik a II. Rákóczi Ferencre felesküdtek emléke előtt is, akik a Cum Deo pro Patria et…

Szólj hozzá!

(Szeressétek egymást folyóirat 1/2007. száma nyomán) Megostorozták      Jézust kegyetlen módon megostorozták. Az egész testén láthatók a római flagrum ostor nyomai, még a combja felső részén is, ami arra bizonyíték, hogy ostorozásakor mezítelen volt. Ez egy nagyon kegyetlen büntetés volt és ezt a…

Szólj hozzá!

Boldog Mária Pierina de Micheli (1890-1945) és a Szent Arc tisztelete      12 éves korában az Úr hangját hallotta: "Senki nem ad egy puszit a Szeretet Arcára, hogy ellensúlyozza Júdás csókját!" Ettől kezdve a Szent Arc lett elmélkedésének tárgya, az Úr választottjaként, aki a 20. század elejétől a…

Szólj hozzá!

Budapest, 2016. augusztus 27. Kedves Olvasóim! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat nagy megtiszteltetés érte azzal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a hatalmas…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

(Szeressétek egymást folyóirat 1/2007. száma nyomán) Jézus arca      Az átélt fizikai és lelki szenvedések ellenére a leplen látható arclenyomat meglepő szépséget és békét sugároz.Ilyen szenvedést a kereszten csak olyasvalaki viselhetett ekkora békével, aki tudta, hogy szenvedésével és halálával…

Szólj hozzá!

Hogyan és miből készült a finom szövet? – A Pinna Nobilis kagylóból!      A Pinna nobilis kagyló alsó részén találhatók a "lábai", tulajdonképp kollagén rostok, amelyek segítségével megtapad az aljzaton.  Ezek hossza 7-9 cm, szálvastagsága 23 mikron, kevesebb, mint fele a hajszálnak.     Efféle…

Szólj hozzá!

Budapest - Máriaremete, 2016. augusztus 27. Kedves Olvasóim! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat nagy megtiszteltetés érte azzal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a…

Szólj hozzá!

     Mária aki igenjével ajtót nyitott Isten számára a mi világunkba, a szövetség élő szekrénye lett, akiben Isten testet öltött, egy lett közülünk, és miköztünk lakozik. És bizony, a mi Isten akaratára mondott mindenkori „igenünknek” is a Szűzanya alázatát kell tükröznie, példáznia! Bátran…

Szólj hozzá!

(Szeressétek egymást folyóirat 1/2007. száma nyomán) Értünk, a mi üdvösségünkért...      Sokakban nem is tudatosul, hogy a keresztény hit középpontja nem valamilyen magasztos idea, kultúra vagy az erkölcsi értékek, hanem a keresztre feszített és feltámadt Krisztus. Az Isteni Gondviselés segít…

Szólj hozzá!

VIDEÓ:  https://youtu.be/luBzCHZcmgk „Mária igenje Krisztus igenjét vetítette előre, amikor a világba jött. Mária válasza az angyalnak tovább folytatódik az Egyházban, amely arra hivatott, hogy Krisztust megjelenítse a történelemben, készséggel kínálva fel szolgálatát, hogy Isten továbbra is…

Szólj hozzá!

A legdrágább szövet      A Manoppelló-i Szent Arc bámulatba ejtő arckép, amely megmaradt egy drága antik szöveten. A múzeumi gyűjteményekben ilyen szövetek csak elvétve és töredékesen maradtak fenn máig, a legrégebbiek a IV. századból valók. L. Portoghesi professzornő – az I. századi antik szövetek…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása