HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Ritka esemény, de idén advent negyedik vasárnapja december 24-ére esik! Vagyis egyidőben várakozunk arra, ami egyben beteljesedik a szentestével!  A nélülözőkről és veszélyben élőkről ne feledkezzünk meg ezúttal sem imáinkban! Áldott békés Szentestét kívánok minden Olvasómnak! Békés és…

Szólj hozzá!

     A "nagy készülődésben", szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem - olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Ha a lakásomat fenyőágakkal, égőkkel és csengettyűkkel díszítem is fel, és főzzem bár a legjobb étkeket - de a családom felé nincs szeretet…

Szólj hozzá!

   Jézus születése 2  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      A születés éjszakáján a világ legtávolabbi helyein is, szokatlan örömteli megrendülést láttam. Sok jó embernek a lelke örvendező vágyakozással-, míg a gonosz lelkek nagy aggodalommal teltek el. Még állatoknál is láttam vidám…

Szólj hozzá!

Egyszerű pásztor térdeden állj, mert ez az égi s földi Király! https://youtu.be/UXh0Oxm6cCA

1 komment

A Szentszék teljes búcsút engedélyezett Assisi Szent Ferenc „grecciói karácsonyának” nyolcszázadik évfordulója alkalmából      A Ferences Család elöljáróinak kérésére a Szentszék teljes búcsú elnyerésének lehetőségét engedélyezte Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepétől, 2023. december 8-tól…

Szólj hozzá!

     Hogy mennyire komoly a helyzet, idézek a Lelki Naplóból: A Szűzanya: ,,Kármelita kislányom! Általad kívánom nyilvánosságra hozni Anyai Szívem határtalan szeretetét és aggodalmát, mely a családi szentélyek széthullása miatt fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásom mindenek előtt…

Szólj hozzá!

Jézus születése 1  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.       Azt a ragyogást, mely a Szent Szüzet körülfogta, mindennél fényesebbnek láttam, úgyhogy abban József lámpásainak fénye teljesen elenyészett. A Szűzanya fekvőhelyének terítőjén térdelt, arccal keletnek fordulva, öv nélkül, egész…

Szólj hozzá!

Kedves Híveink!      Vegyük fontolóra, hogy minden bajnak gyökere az Istentől és törvényeitől való elidegenedés és hogy a kevélyek gonoszsága megsokasodott felettünk. Jó az Úr és jobb nekünk az ő szája törvénye sok ezer aranynál és ezüstnél (Zsolt 118,68-72). Az Úrnak nagy hatalmú és nagy…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete ötödik rész     Kedves Hallgatóim! A Szeretetláng üzenetének és lelkiségének mibenlétét fejtegettem az előző részekben, és ezt teszem ma is! Néhai Bernardino Echeverria Ruiz guayaquili bíboros-érsek a Lelki Napló 1988-as ekvádori kiadásához írt ajánlásában így méltatta a Mária…

Szólj hozzá!

   Az első Advent 5  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.  Mialatt a Szűzanya pihent, József egy magával hozott bőrtömlővel lement a domb mögötti füves völgybe, ahol keskeny patakocska folydogált. Két cövek segítségével úgy állította be a tömlőt, hogy az lassan megtelt vízzel, mellyel aztán…

Szólj hozzá!

Általános engesztelés       Tagadhatatlanul szép ma is az, hogy egyik alföldi helységből ebben az évben is 2000 zarándok indult gyalog, kenyéren és vízen, a kétszer 17 km-es utat jelentő Pálosszentkútra. Hegyalja egyik, 3000 hívős községében minden első szombaton 400 körüli hívő engeszteli Mária…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng tehát Isten rendkívüli és korunknak szóló kegyelmi adománya, mely a gonosz lélek hatalmát megtöri, s így elősegíti a hívők lelki növekedését, és az Egyház megújulását. Amiként megerősíti továbbá az embert az üdvösség felé vezető úton (különösen halála óráján), a halál után pedig…

Szólj hozzá!

Az első Advent 4 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      Szorongó bátortalansággal haladtak egy utcán, mely inkább országúthoz hasonlított, mert a házak mind, dombon álltak mellette. De itt is eredménytelen volt József minden próbálkozása, Betlehem másik oldalán, ahol a házak még…

Szólj hozzá!

II. A magyar történelem      Ha minden népet érint ez a fatimai, megrázó üzenet, különösen szól hozzánk, magyarokhoz a Világ Királynője. Egyrészt azért, mert mi fuldoklunk leginkább az általa kárhoztatott bűnökben (káromkodás, tisztátalanság stb.), másrészt a Világ Királynője a mi Szeplőtelen…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Isten Anyjával, vagy nélküle?      A II. Vatikáni Zsinat után úgy tűnt, hogy az Istenanya felé történő lelki irányultság óvatoskodóbb lett. Ennek eredményeként ‒ vagy sem ‒, de látványosan csökkent a Mária-tisztelet liturgikus gyakorlatának bensőségessége a Katolikus Egyházban. Ha ez valóban így…

Szólj hozzá!

   De lássuk a két forrásanyagot!     A Szeretetláng Naplóban az Úr szavai: „Leánykám, téged választalak ki, hogy isteni Irgalmasságomnak közvetítője légy. Te magad is töltekezz isteni Irgalmam bőségével, és ha ajkadat szóra nyitod, hirdesd Szívem Irgalmát, mely majd elég a bűnösök utáni…

Szólj hozzá!

Az első Advent 3   Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      Korán reggel aztán folytatták útjukat, és a hegység délkeleti részén baktattak le egy völgybe. Egyre inkább távolodtak Szamáriától, pedig eddigi útirányuk mintha oda tartott volna. Mikor leértek, meglátták a Garizim-hegyi templomot,…

Szólj hozzá!

I. Kinyilatkoztatás       Amióta a bűn tövise sebzi az emberi szívet és bojtorjántermővé teszi az élet útját, bűnbánattal odasimul a szenvedő ember Istenéhez, aki hatalmas és irgalmas. Noé a vízözön után a még iszapos földön oltárt emel, hogy ott imádkozzék és áldozatot mutasson be, várva a béke…

Szólj hozzá!

A Szentszék teljes búcsút engedélyezett Assisi Szent Ferenc „grecciói karácsonyának” nyolcszázadik évfordulója alkalmából      A Ferences Család elöljáróinak kérésére a Szentszék teljes búcsú elnyerésének lehetőségét engedélyezte Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepétől, 2023. december 8-tól…

Szólj hozzá!

Nem utolsó sorban!      A végére tartogattam két lényeges szempontot, a külsőséges viselkedést és a benső személyiség elhangolódását! 1) Az egyik baj gyakran abból adódik, hogy a „mű-világ műzajában”, nem halljuk meg az esetleges isteni hívást, sőt még lelkiismeretünk szavát sem!Miért? Mert az…

Szólj hozzá!

     Kedves Hallgatóim! Az előbbiekben elhangzottak, egy kérdésre nem adtak sejtést, éspedig arra, hogyha Mária Szíve Szeretetlángja maga Jézus Krisztus, akkor ezt ebben az esetben hogyan kell és szabad értelmeznünk? A választ ‒ vagy ahogy mondtam „sejtést” ‒ Montforti Grignon Szent Lajos a…

Szólj hozzá!

  Az első Advent 2.  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      Aztán láttam, hogy a Szent Család innen pár órányira, de még éjjel, egy nagyon hideg völgyön keresztül hegynek fölfelé kapaszkodva baktattak. Itt már, mintha minden deres lett volna. A Szent Szűz nagyon fázott és így szólt Szent…

Szólj hozzá!

Tört remények     Hiába várunk békét, hiába várjuk a borúfellegek távoztát, hazánk sorsának jobbrafordulását, keresztjeink könnyebbségét, a világ minden égtájáról sűrűsödő fohászok meghallgatását, a foglyok szabadulását. Hiába áhítjuk a magyar üldözés megszűnését, a kétségek és bizonytalanságok…

Szólj hozzá!

Világméretű lelki keresztes hadjárat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére ‒ Isten beavatkozásáért esedeze az Egyház válsága miatt      Fatimában a Szűzanya a rózsafüzér imádkozását és az öt elsőszombati ájtatosságot adta nekünk, mint hatékony lelki eszközt, amellyel különleges isteni…

Szólj hozzá!

Ha valóban belegondolunk! – Az előzőek nyomán úgy tűnhet, hogy az a legjobb, ha meg se házasodik az ember! – vághatja rá valaki.– Bizony-bizony, ez egy bölcs lehetőség! Az Evangélium tanítása szerint: nem a házasság kötelező, hanem tisztaságban élni! Vagyis, élhetünk házasság nélkül, ha az…

Szólj hozzá!

    Egy-két mondat a Szeretetláng Naplóból: „Ez a csoda a Szentlélek ismételt eljövetele lesz, melyet sokan várnak, és a világosság fényessége át fogja hatni a földet. (III/224) A Szeretetláng kiáradása pillanatában vakká lesz a sátán.” (vö. I/85)     Nos, kedves Olvasóim, Don Gobbi Kék Könyve, még…

Szólj hozzá!

Az  első  Advent  1 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.       Már október végén láttam, hogy a császártól elrendelt népszámlálás és adóbehajtás kihirdetése megtörtént a Szentföldön is. Attól kezdve, minden irányban folytonos népvándorlás volt az utakon. Pár hete láttam már a Szent Szüzet,…

Szólj hozzá!

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1946-os karácsonyi körlevele Kedves Híveink!     Az Egyház hajóját viharos tengeren bölcsen kormányzó Szentséges Atyánk azt állapította meg 1945. évi karácsonyi szózatában, hogy a béke – amely után oly sóvárogva áhítoznak a népek –, egyre távolodik tőlünk. Az emberek…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása