HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szólj hozzá!

+!  " Akarom az engesztelésnek ezt a szentélyét, mint az engesztelés évének maradandó emlékét..."                                               (Mindszenty József esztergomi érsek, 1947.)  " Az engesztelő szándéknak a jeleként örömmel jelentem be, hogy megépítjük a Normafánál, a Szent Anna réten…

Szólj hozzá!

ÖTÖDIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     A Szűzanya nagyságának és az ördög elleni erejének elsődleges oka nem Istenanyaságában, hanem abban a…

Szólj hozzá!

     De hogyan indult útjára ez a lelket újító és a pokolnak oly félelmetes kegyelmi áradás?     Erzsébet asszony, a Szeretetláng közvetítője 1963. augusztus. 4-én kapta a felszólítást, hogy a Szent Szűz üzenetét és ajándékát juttassa el az egyházi illetékesekhez. Ennek sikere érdekében, hétfőn és…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története Isten Szentséges Anyja, 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett gyermekeinek. A mexikói nép ki is fejezi háláját Krisztus…

Szólj hozzá!

December 7-én, csütörtökön, Szeplőtelen Fogantatás előestéjén, gregorián zenés szentségimádást tartunk templomunkban 19.00 órától 23.00 óráig.( 1124, Budapest, Gazdagréti út 14 - Gazdagréti Szent Angyalok templom ) Az este folyamán lesz gyónási lehetőség, és közbenjáró imaszolgálat ( Kovács Ferenc…

Szólj hozzá!

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc

Szólj hozzá!

NEGYEDIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     Bár Mária megváltott teremtmény (az első a megváltottak közül és ráadásul páratlan módon),…

Szólj hozzá!

A most következő részek a Mária Rádióban, a 22. részként hangzottak el! A Szeretetláng üzenete második rész      A Mária-korszak egyházilag kivizsgált jelenéseinek és üzeneteinek keretében, az előző részben a Szeretetláng ismertetéseként a kiválasztott személy életküzdelmeit mutattam be röviden.…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története Isten Szentséges Anyja, 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett gyermekeinek. A mexikói nép ki is fejezi háláját Krisztus…

Szólj hozzá!

Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagy kilencedet?Ez azt jelenti, hogy kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.Családjaiknak megadom a békét.Minden bánatukban megvigasztalom őket.Életükben és…

Szólj hozzá!

HARMADIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     Mária a Szentírás első könyvétől az utolsóig, a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig ‒ a Mennyei…

Szólj hozzá!

(Képen a 4 db Lelki Napló)                                                                                                   Erzsébet asszony nem hirdette égi megbízatását, sem a kapott üzeneteit, és csupán 1965-től kezdett kiszivárogni ez a nemzetünknek adatott kegyelmi kiváltság, mellyel az…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története Vizsgálati eredmények és merényletek      1980-ban, a La Paz-i Obszervatórium szakembe-rei megvizsgálták a Szent Szűz köpenyén lévő csilla-gokat és megállapították, hogy nem csupán díszítőe-lemek, hanem a mi Nap-rendszerünk…

Szólj hozzá!

Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei, az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett…

Szólj hozzá!

December 7-én, csütörtökön, Szeplőtelen Fogantatás előestéjén, gregorián zenés szentségimádást tartunk templomunkban 19.00 órától 23.00 óráig.( 1124, Budapest, Gazdagréti út 14 - Gazdagréti Szent Angyalok templom ) Az este folyamán lesz gyónási lehetőség, és közbenjáró imaszolgálat ( Kovács Ferenc…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története Kételyek, hitetlenség és támadások Isten Szentséges Anyja 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett gyermekeinek. A…

Szólj hozzá!

MÁSODIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉS     Minden ember az áteredő bűnnel jön e világra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus…

Szólj hozzá!

     Sajnos, az utókor már nem láthatja Erzsébet asszony egy-két önkéntes segítővel épített kertvégi kis házát (ld. a képen, József nevű fia), melyet az Úr kért tőle, a teljes elvonulásához! Jézus a Lelki Naplóban így beszél Erzsébethez:„Mától kezdve, kis lakásod állandó szentélyem lesz!…

Szólj hozzá!

November 30. Szent András apostol, Péter bátyjának emlékünnepe. A hagyomány szerint X alakú kereszten szenvedett vértanúhalált. Az egyházi év vége, az adventi böjti időszakot megelőző vigalmak befejező napja.

Szólj hozzá!

Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei, az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett…

Szólj hozzá!

+!  " Akarom az engesztelésnek ezt a szentélyét, mint az engesztelés évének maradandó emlékét..."                                               (Mindszenty József esztergomi érsek, 1947.)  " Az engesztelő szándéknak a jeleként örömmel jelentem be, hogy megépítjük a Normafánál, a Szent Anna réten…

Szólj hozzá!

A tilma és a csodás kép 5     Egy hivatásos fényképész, Alfonso Gonzales, már 1929-ben sokszorosan felnagyította Szűz Mária arcát és megállapította, hogy a szemeiben tisztán látható egy szakállas emberi arc tükröződése. Ezt a későbbiekben Dr. Charles Wahling megerősítette, sőt további alakokat…

Szólj hozzá!

ELSŐ NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉSA Szent János Apostol által látott csodálatos égi jelenséget, a »napba öltözött asszonyt« nem alaptalanul…

Szólj hozzá!

(A  családi fotó 1943 tavaszán készült)                                                                         1946-ban, 33 évesen megözvegyült hat gyermekkel, akik közül a legkisebb 3 éves volt.      Az új, kommunista-szocialista rend elvette minden megélhetésüket. Erzsébet, ennek ellenére…

Szólj hozzá!

Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei, az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett…

Szólj hozzá!

A tilma és a csodás kép 4       A művészet valamennyi szakértőjét és ismerőjét épp az ejti igazán ámulatba, hogy a vásznon lévő képen a színek lágysága tökéletesen megőrződött, a maguk teljes gazdagságában és üdeségében. Számos szkeptikus és racionalista, miután szembesült a kép vizsgálatakor…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

December 8-át megelőzően, készüljünk egy Kilenceddel,  tiszteletünket téve drága Szűzanyánk iránt,  egyben kérve Őt, édes Magyar Népünk és a magunk ügyében.   A kilenced imádkozásának menete: 1) Keresztvetés, a bűnbánat felindítása, majd háromszor a fohászt:"Szeplőtelenül Fogantatott Szűz…

Szólj hozzá!

     Szent Katalin a 14 segítő szent egyike és Jeanne d'Arc egyik látomásakor az ő biztató hangját is hallotta.Alexandriai Szent Katalint a középkorban széles körben és bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért, ennél fogva mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok,…

Szólj hozzá!

     Gondoljon bele a kedves Olvasóm, hogy a Szeretetláng későbbi kiváltságoltjának 13 és fél évesen, hajléktalanként kellett fenntartania magát Budapesten, az akkoriban nem túl jóhírű nyolcadik kerület Üllői út  – Mária utca – Nagycsarnok környékén. Érthető tehát, ha csak négy elemiről volt…

Szólj hozzá!

       Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei, az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A tilma és a csodás kép 3.      A képírásban kulturálódott indiánok, meglátva a Szent Szűz csodás képét nyomban felismerték, hogy a „Mindenség Anyját és Királynőjét” látják, aki messze nagyobb a Tollaskígyónál és a misszionáriusok…

Szólj hozzá!

     Szent Katalin állhatatossága csodálatra méltó, mert a fenyegetőző császárnak így felelt: »Teljesen mindegy, hogy milyen kínzást eszelsz ki, mert testemet és véremet Krisztusért akarom áldozni.« Ekkor a császár halállal fenyegette meg szentünket. Készíttetett egy tüskékkel és késekkel fölszerelt…

Szólj hozzá!

(A most következő sorozat, a Mária Rádió műsorában a 22. részként hallhatták!) A Szeretetláng üzenete - első rész      A Mária-korszak egyházilag kivizsgált fontosabb jelenéseinek ismertetése közt, ma a Szeretetláng üzenetét szeretném több részben bemutatni.     Forrásként a személyes…

Szólj hozzá!

     Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot. Az idők jelei, az egyházatyák és a pápák figyelmeztetéseivel összhangban, a hét pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Egy mélyen elkötelezett világi katolikus, a kanadai Mark Mallett…

Szólj hozzá!

 Hogy részesüljünk a Szűzanya ígéreteiben, így könyörögjünk: Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása