HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szólj hozzá!

3 p. 20 mp https://youtu.be/aDBjQmaIicI

Szólj hozzá!

A gyermek Jézusról nevezett Lisieux-i Szent Teréz (1873-1897) kármelita szerzetesnő eredeti neve: Marie-Françoise-Thérèse Martin. Magyar nyelvterületen Kis Szent Teréznek is nevezik, megkülönböztetve őt a Kármelita Rend 16. századi nagy alakjától, Avilai (Nagy) Szent Teréztől.X. Piusz pápa „a modern…

Szólj hozzá!

A Fatimai Mária-jelenés (a rádióműsor ötödik része)     Kedves Hallgatóim! A három fatimai titokról kell még szólnom! Az elsőt, a pokol látomását már részleteztem, most a II. Titkot, a Szeplőtelen Szív ígéretét és a világfelajánlást szeretném kifejteni!     A fatimai titok második részében a Szent…

Szólj hozzá!

A kudarcok, próbatételek és sikerek      A mai következetes ember rákérdezhet, hogy "mi értelme volt ennek az egy éves kitérőnek"? Nos, nagyon is sok! Mégpedig a hit, a bizalom és a hiszékenység próbája volt, és nem csak a felszínes hívők-, de az egyházi személyek számára is! Egyféle "nagy…

Szólj hozzá!

A SZERETETLÁNG KÖNYÖRGÉSSEL IMÁDKOZZUK A RÓZSAFÜZÉRT, HOGY ELNYERHESSÜK AZ ÍGÉRT KEGYELMEKET!      Szűzanya: »Eddig még soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére! (I/85) Azt akarom, hogy ne csak nevemet ismerjék,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó...  [Péld 31,30] […] hamarább megfeledkeznek rólad az emberek, mint hinnéd.[Krisztus követése, I. 23.]       Itt igen hamar véged lesz; lásd azért, miképp végzed dolgaidat. Ma él az ember, holnap elenyészik. Mikor pedig szem elől eltűnik, hamar feledésbe megy.…

Szólj hozzá!

     Az Isten október 13-án igazolta a látnokokat. A napcsoda rendkívüli látványa, a hit felelőseit és a híveket egyaránt meggyőzhette, ám sajnálatosan az emberek ennek ellenére felülbírálták a Szent Szüzet és éveken keresztül halogatták aprócska kéréseinek teljesítését. Sőt, a népek újabb és újabb…

Szólj hozzá!

A tiszta igyekezetek és a megtévesztő szellem igazi céljai      A Szűzanya nem késett a gondoskodásával és többet tett, mint ami emberileg remélhető lett volna. Itália másik végében egy torinói, országosan elterjedt újság a L'Unitá Cattolica jelentetett meg cikksorozatot a pompeji Rózsafüzér…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szent Mihály Arkangyal (szeptember 29.)      A hagyományos római kalendáriumban Szent Mihály Arkangyalnak két ünnepe van; az egyik május 8-án, ami az arkangyal 495-ös megjelenéséről emlékezik meg Gargano hegyén, Apuliában. A másik szeptember 29-i főünnep pedig a Dedicatio sancti Michaelis…

Szólj hozzá!

     1931. május 13-án a teljes portói püspöki kar elzarándokolt Fatimába és fölajánlották az országot Mária Szeplőtelen Szívének. E felajánlás a Szűzanya különleges oltalmának köszönhetően megmentette Portugáliát a II. világháború borzalmaitól. Hálából a portugál lányok és asszonyok arany…

Szólj hozzá!

Léteznek szent álmok is      Súlyos és nehéz hónapok teltek el kemény megpróbáltatásokban, nem utolsó sorban a hit és bizalom próbájaként. Egy neves asszony azt ajánlotta, hogy folytasson nagyobb propagandát a pompeji templom építése ügyében és forduljon a nápolyi katolikus újságokhoz! Az ötlet…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Ez az imádság a Garganó-i Szent Mihály kegyhelyen olvasható! Az angyali karok csodálatosan nemes Hercege, a Magasságbeli jeles harcosa,akiben buzgó szeretet ég, lángol az Úr dicsőségéért, az engedetlen és lázadó angyalok rémülete, minden igaz angyal szerelme és gyönyörűsége,drágalátos Szent Mihály…

Szólj hozzá!

     Amikor 1917-ben a fatimai események lezajlottak, még nem lehetett sejteni sem az üzenetek világtörténelmi jelentőségét, sem azt, hogy a helyszín a világ egyik legnagyobb szentélye lesz, annak ellenére, hogy a hatóságok mindenféle módon, tűzzel-vassal és robbantással is próbálta megakadályozni! …

Szólj hozzá!

Az ál-próféták hamis jelenései      Az építkezés kezdetét követő egy év múlva azonban soha nem várt zavar bontakozott ki. Erről Bartolo így ír: "Miközben a szent művel haladtunk előre, telve azzal a bizalommal, hogy isteni támogatást kapunk, 1877 májusában történt valami, ami feldúlta lelkem…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     De valójában, hogyan is fejeződtek be az október 13-i rendkívüli történések? Nos, néhány tekintetben a népre jellemző módon! Az események végére ugyanis Lúciának alaposan lenyirbálták hosszú haját "emlékbe", és a kis Jácintát egy katonának kellett kimentenie a tömegből!     Amikor a rendkívüli…

Szólj hozzá!

A tervező nélküli tervek      A munkálatok folytak. Építészt nem kerestek, az ajánlkozó és "ingyenes" kőművesek viszont még soha nem építettek ilyen méretű épületet, úgyhogy amikor arra járt a szentéletű Antonio Cua – a híres építész –, magától felajánlotta, hogy rendesen és díjazás nélkül…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,  mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!  Légy te az első!

Szólj hozzá!

     A zuhogó eső és a csúszós sártenger ellenére óriási tömeg gyülekezett esernyőkkel a tölgybokor helyén augusztusban állított díszkapu körül. (Csak megjegyzem, hogy a tölgybokrot ugyanis addigra már széthordták az emberek, relikviaként!) Tekintve, hogy a csoda eseménye meg volt hirdetve, igen sok…

Szólj hozzá!

Üdvösségre szóló vállalkozás      Bartolo Longo és a grófnő elhatározták, hogy vállalkozást hoznak létre az építkezés lebonyolítására. A püspök azonban így szólt hozzájuk: "Templomot akartok építeni? Készek vagytok-e arra, hogy csalóknak és tolvajoknak fognak nevezni benneteket? Mert ha erre készek…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Makkosmária búcsújáróhely rövid története      A makkosmáriai Angyalok Királynéja tiszteletére felszentelt kegytemplom hiteles története a XVIII. századba nyúlik vissza. 1731-benegy Traub János nevű legény a Budakeszi határában fekvő szőlőkbe igyekezett. Egy útszéli tölgyfánál a szenvedő…

Szólj hozzá!

A Fatimai Mária-jelenés (a rádióadásban a 4. rész)      Kedves Hallgatóim! A Szűzanya hatodik fatimai jelenését az irodalom 'OKTÓBER 13' címszó alatt írja le. Ekkor történt ugyanis a híres Fatimai Napcsoda. Aznap igen borús, esős volt az idő. A helyi plébános (José Aparicio +1966), akinek még…

Szólj hozzá!

Ez az a hely      Ez már sok volt Bartolónak, de ekkor nem várt dolog történt, melyről maga így ír: "A nolai püspök Msgr. Giuseppe Formisano, váratlanul – amikor már majdnem föladtam a reményt ‒, megadta a felhatalmazást három szent papjának, hogy kezdjék meg a szent missziót 1875. november…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása