HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Egy ateista hogyan is hihetne a csodában?      A hitetlenségükre oly büszke ateisták mélyen hisznek abban, hogy a tudomány majdan minden titkot és rejtélyt tisztázni tud és idővel megcáfolhat minden katolikus babonát. A természetfeletti erők létezéséről csak egy olyan egyértelmű tény győzte volna…

Szólj hozzá!

Elszakadás az Egyháztól, Krisztustól és Istentől       A világnak a katolikus Egyház igazságaival szemben folytatott harcai fél évezred óta mindig súlyosabb és veszedelmesebb tévtanokhoz illetve forradalmakhoz vezettek. Meglehetősen érdekes látni, hogy az újkor legalapvetőbb történései három…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagy kilencedet?Ez azt jelenti, hogy kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.Családjaiknak megadom a békét.Minden bánatukban megvigasztalom őket.Életükben és…

Szólj hozzá!

     1985. április 16-án volt koporsós temetése 6 pap és nagyszámú gyászoló jelenlétében. A búcsúbeszédet P. Böcskei József Bertold OCD kármelita atya mondta, aki jól ismerte Erzsébetet, az általa képviselt ügyet pedig hitelesnek tartotta. 1997 tavaszán, egykori szobája helyén Dr Takács Nándor…

Szólj hozzá!

Az ateisták minduntalan azt kívánják bizonyítani, hogy az ember valójában állat. A történelem során megnyilvánuló hatalmi túlkapásaik kétségkívül ezt látszanak igazolni!         François M. A. Voltaire (1694-1778), a francia ateista költő és filozófus mondta egyszer: „ha Párizs piacán csoda…

Szólj hozzá!

     Mint említettem, Erzsébet 1984-ben betegeskedni kezdett és fokozatosan „leépített” maga körül mindenkit. Úgy nézett ki a dolog, mint akinek valami végső fáradtság és sértődöttség folytán elege volt mindenkiből! Ennek természetes magyarázata egyfelől a szüntelen gyomortáji fájdalmak, másfelől…

Szólj hozzá!

Az államfő részt vett egy magyar szerzetes szobrának avatásán Fatimában MH/MTI – 2015.03.07.      A fatimai jelenések azt üzenik a világnak, hogy a rossz erői csak akkor győzedelmeskedhetnek, ha a jók tétlenek maradnak – mondta Áder János köztársasági elnök a portugáliai Fatimában.      A magyar…

Szólj hozzá!

   Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket. Csak fogjatok össze minden erőtökkel és készítsétek elő a lelkeket a szent Láng befogadására. (Szeretetláng Lelki Napló I/58)    

Szólj hozzá!

Férfi és nő keresztény szemszögből Werner Neuer azonos című könyve nyomán, részletek.(Forrásunk, a Szent Margit Lap 67. és 68. számában jelent meg)   A keresztények meggyőződésére, viselkedésére (értékrendjére), soha nem szolgálhatnak zsinórmértékként a tudományos kutatások, melyek mindenkor…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

 https://youtu.be/tFNZv_l2RPE

Szólj hozzá!

     De lássuk újból lelkivezetője Dr Antalóczi Lajos véleményezését: „Évekre szóló személyes ismeret után elmondhatom: Erzsébet asszony egyszerű, de szívós, sokat szenvedett, kitartó egyéniség volt, akit az élet terhe, a keresztek nem törtek meg, hanem acélossá formáltak. Erős asszony volt, akinek…

Szólj hozzá!

Megemlékezés egy igaz emberről       Drága Kondor atyánk kitörölhetetlenül kapcsolódik Fatima történetéhez. A Fatimai Szűzanya a háborúzó emberiség és a szenvedő egyház számára elhozta a vigasztalás és a remény üzenetét Szeplőtelen Anyai Szívének gyengéd és anyai nyelvén, amely meghallja a…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,  mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!  Légy te az első!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

 https://youtu.be/1DYbtfMjDyI

Szólj hozzá!

     Erzsébet asszony a három unokáját 16 évig nevelte, és már a 80-as évek elejére egyre fáradtabbnak érezte már magát. Ennek ellenére  elvállalta egy kedves ismerőse idős és vak apjának – Hanzi bácsinak – a gondozását, némi fizetség fejében. Erzsébet asszonynak a vérében volt az ápolás és a…

Szólj hozzá!

A leghíresebb verbita utolsó napjai      Kondor Lajos atyát a végzetes betegség (leukémia és a hólyagrák) teljesen legyengítette, sokat szenvedett, de nem panaszkodott semmire, pedig járni sem volt képes. Amikor megkérdezték tőle, hogy van, mindig mosolyogva válaszolta: „Ó, nagyon jól!”, pedig a…

Szólj hozzá!

 https://youtu.be/uTCucrQO6ZI

Szólj hozzá!

     Én, aki jelen voltam a püspöki kihallgatáson – nézetem szerint –, az Erzsébet asszony szemszögéből a legalábbis eredménytelennek látszó 20 évnyi küzdelme felőrölte addigi türelmét, melyhez még rásegíthet a bontakozó betegsége is. Az, hogy Gyula püspök kétségkívül kissé lekezelően és valóban…

Szólj hozzá!

      Kondor Lajos SVD atya, Boldog Ferenc és Jácinta szenttéavatási perének posztulátora 2009. október 28-án, 81 éves korában elhunyt. Temetésére október 30-án a fatimai Szentháromság templomban került sor. A szertartást António Marto leiria-fatimai püspök vezette több mint 150 pap, valamint Kondor…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

https://youtu.be/2j5zxZFFze4  

Szólj hozzá!

     Az előző részben Erzsébet asszony azon kinyilatkozásáról volt szó, melybe azt állította, hogy égi üzenete van egy neves nyugati érsekhez, melyet csak neki mondhat el! Ennek kivitelezésére egy plébános kevés! Így tehát első lépés volt, hogy Mersey atya felkereste Dr. Szakos Gyula…

Szólj hozzá!

Áldom a Szűzanyát, hogy ismerhettem fatimai pap fiát, Kondor atyát! Örömmel értesültem, hogy Fatimában teret neveztek el Róla! (alsó kép!)        2011. november 10-én, megemlékezés volt Fatima nagy Apostoláról. A délután 3 órai szentmise főcelebránsa D. António Marto Leiria-Fatima püspöke volt.…

Szólj hozzá!

2 perc 50 mp. https://youtu.be/V4PHX0kCxiI

Szólj hozzá!

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc

Szólj hozzá!

     Mersey Antal atyának ez után is szembesülnie kellett néhány „sajátságos” indíttatással. Természetesen, amit meg lehetett valósítani, azt ő meg is szervezte! Ilyen volt pl. 1980 őszén a Szűzanya azon kérése, miszerint „sürgősen meg kell szervezni a Kármelita Harmadrendet!” Mersey atya fel is…

Szólj hozzá!

  Kondor atya és a Szeretetláng      Aki ismerte Lajos atyát, az tudta, hogy a nagy és elismert Mária-jelenéseken kívül semmit nem szívlelt! Rossz néven vette, ha a hozzá érkező zarándokok elújságolták, hogy előzőleg Garabandálban is jártak, vagy érdeklődtek afelől, hogy mi a véleménye…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása