Én, aki jelen voltam a püspöki kihallgatáson – nézetem szerint –, az Erzsébet asszony szemszögéből a legalábbis eredménytelennek látszó 20 évnyi küzdelme felőrölte addigi türelmét, melyhez még rásegíthet a 
bontakozó betegsége is. Az, hogy Gyula püspök kétségkívül kissé lekezelően és valóban számonkérő hangnemben beszélt, nem lehetett újdonság Erzsébet számára, hiszen a Szeretetláng ügyében ezt már megszokhatta. De ami ezután következett, arra vonatkozik az említett, „nagyon is földi” kifejezésem.
Mert végül Mersey Antal atya is menesztve lett, mint lelkivezető! Bizonyos mértékben felém is némi elhidegülés volt tapasztalható Erzsébet asszony részéről, de ezt szóban nem fogalmazta meg!
Lelkivezető pedig kell! És itt jött a képbe egy általa már régóta ismert pap, akiről évekkel korábban még azt a súlyos szavakat mondta, hogy „ez a 'faramuci' atya sajnos gyakran a fickó befolyása alatt áll!” Az, hogy Erzsébet asszony régebben valóban a lelkébe látott-e, lehet, ámde ez a „karizmája” utóbb, úgy néz ki, hogy már nem működött! Az azonban tény és vitán felül áll, hogy élete vége felé, a lelkivezetők iránt valóban egyre türelmetlenebb volt, és akit úgymond „le nem váltott”, csak azért történhetett, mert már nem maradt jártányi ereje sem! Rákja volt!
Mindazáltal, Erzsébet asszony esetében nem vitatható a leglényeg, hogy „a jó harcot megharcolta, a pályát végigfutotta, s a hitet megtartotta!” (Vö 2Tim 4,7) És hozzá tehetjük: a rábízott ügyért alaposan megszenvedett, mely épp ezáltal elterjedt az egész világon, „még a legmegközelíthetetlenebb helyeken is” – ahogy írja a Lelki Napló! (I/85)!
(folyt.)
