HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

     Az előzőkben leírtakhoz egy közbevető megjegyzés! A tisztuló lelkek megsegítésére az értük mondatott Szentmise a leghatékonyabb. Különösen a 30 napig megszakítás nélküli ‒ napi egy ‒ Szentáldozat bemutatása értük, melyet az Egyház „Gregorián misének” is nevez ‒ bár ‒ ezt az újabb búcsúk könyve…

Szólj hozzá!

     Engesztelés. (Fatima, 1917. július 13. a Szűzanya:) ‒ Hozzatok áldozatot a bűnösökért, és mondjátok gyakran, ha áldozatot hoztok: Ó Jézusom, Irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért és azoknak a bűnöknek engesztelésére, amelyeket Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetnek. (171.…

Szólj hozzá!

Hihető-e ami nyilvánvalóan hamis?      Az utóbbi évtizedekben feltűnő mértékben megsokasodtak a "végidőkről", az "idők végéről", a "nagy figyelmeztetésről" sőt, a világvégéről (először 2012, majd újabban 2016-ra) szóló próféciák! Ezeknek a közeli időkben való megtörténtét nem zárhatjuk ki, hiszen…

Szólj hozzá!

2022.11.06 - Vasárnap 18.30 Zsolozsma 19.00 Le(g)ó mesék 19.15 Életvezetés – Beszéljük meg (ism.) 20.30 Szeretetláng 20.45 Budai hét 21.00 Mária köszöntő 21.30 Libanon és a libanoni karitász működése (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő…

Szólj hozzá!

     Szienai Szent Bernát szerint „A Boldogságos Szűz elnyerte a hatalmat, hogy imádsága és érdemei által kiszabadíthassa a szenvedő lelkeket, s főként azokat, akik őt leginkább tisztelték.” (Serm. 3. de Nom. Mar. a. 2. c. 3.) Sajnálatos ‒ sőt riasztó ‒, hogy a szenvedő lelkek többségének esengése…

Szólj hozzá!

     Kérdem én, hogy gyakran hallottuk-e valamely atyától, hogy meghirdette volna az első-szombati engesztelő szentáldozást? Azt meg végképp nem, hogy felkérte volna a népet, hogy az első-szombati Szentmise után tartsanak még 15 perc elmélkedést a Szűzanyáról vagy a rózsafüzér titkairól? Nos, nem…

Szólj hozzá!

     1956. november 4-én, hadüzenet nélküli háborús támadás érte Európa védbástyáját, Magyarországot!     A szovjet Vöröshadsereg, 2500 tankkal vonult hazánk ellen, kíméletlenül rombolva és gyilkolva! Csak összehasonlításképp jegyezzük meg, hogy az 1943-as Kurszk melletti legnagyobb csatában…

Szólj hozzá!

    Szent Imre herceg, Szent István királyunk fiaként, a magyar trón várományosa volt. Ifjú korában tisztasági fogadalmat tett és életét felajánlotta a Boldogságos Szent Szűznek. Vadászbalesetnek álcázott galád merénylet áldozata lett, ám férfiúi erényeinek példája a világ egyik legnépszerűbb…

Szólj hozzá!

A nagy szentek egyöntetű tanítása, hogy a tisztítótűznek több szintje van, ahol egyetlen perc is akár évszázadoknak tűnhet és az alsóbb szinteken a pokol ördögei incselkednek velük. Nagy Szent Gergely, Szent Ágoston és Szent Tamás szerint ez a tűz lényegileg ugyanaz, mint a pokolé, csak az időtartam…

Szólj hozzá!

     Elgondolkodtató, hogy az egyébként jószándékú, az Istennel és Egyházzal még kapcsolatot tartó emberek is, sokszor bizonytalan forrású üzenetekért lelkesednek, miközben az Istenanya hiteles kéréseinek teljesítését figyelmen kívül hagyják! Kifejezetten aggodalomra okot adó azonban, ha a klérus…

Szólj hozzá!

     Borromei Szent Károly a milánói hercegség egyik leggazdagabb családjának gyermekeként született 1538. október 2-án Aronában. Édesanyja Medici Margit volt, akinek egyik bátyja, Gian Angelo bíboros, aki 1559-ben IV. Pius néven pápa lett. Egész kicsi korában elvesztette édesanyját. Mostohaanyja…

Szólj hozzá!

1956. november 4., a velejéig aljas árulás napja!      Vasárnapi napra esett. Budapest lakossága november első napjaiban gyászolt, de egyben mindenfelé megindult a romok eltakarítása, rendrakás az utcákon. A munkások készültek a hétfői munkakezdésre. A villamosok újra jártak, az élet beindult.…

Szólj hozzá!

XII. Piusz pápa DATIS NUPERRIMIS kezdetű levele Róma, 1956. november 5.      Egy nemrég kiadott körlevélben, melyet a katolikus püspökökhöz intéztünk, annak a reménynek adtunk kifejezést, hogy a nemes magyar nép számára végre talán felvirradt az igazságra és a szabadságra alapozott béke új…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

2022.11.04 - Péntek 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából 10.15 Élő liturgia 10.30 Libanon és a libanoni karitász működése (ism.) 11.20 Szeretetláng 11.35 Nyitott szemmel – Verbiták Magyarországon 12.00 Imamaraton - Názáreti Angyali Üdvözlet bazilika –…

Szólj hozzá!

     Szent Fausztina naplójából: „Megkérdeztem a tisztítótűzbeli lelkeket, hogy mi az, ami a legnagyobb szenvedést okozza nekik. Azt válaszolták, hogy a legnagyobb szenvedés számukra az Isten utáni vágyódásuk. Láttam a Szűzanyát, amint meglátogatta a tisztítótűzben szenvedőket. A lelkek a Tenger…

Szólj hozzá!

   Valami nagyon nincs rendben a világban. Általánossá válik a hitetlenség, a közömbösség és a félreértés. Állami szinteken pozitívumként hirdetik a szodómiát, miközben az emberek alig ismerik a Tízparancsolatot, a keresztényi erkölcsöt. Sokaknak fogalmuk sincs a halál utáni életről, a krisztusi…

Szólj hozzá!

Mindszenty hercegprímás 1956. november 3-i, évtizedekig elhallgatott beszéde (részlet) https://www.youtube.com/watch?v=lX-pCkIeoW0  

Szólj hozzá!

A TISZTÍTÓTŰZ VALÓSÁGA https://youtu.be/L5Ahvx_OAM8

Szólj hozzá!

     ‒ Ó jaj, igazán szép kifejezés a „mennyország előszobája” ‒ mondhatnánk! Ámde, egy léleknek a magában és másokban okozott bűnszennytől való megtisztulása elképzelhetetlenül nagy szenvedésekkel jár! Mindazáltal az az ember, aki a földi szenvedéseit és megpróbáltatásait türelemmel fogadja, és a…

Szólj hozzá!

Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó...  [Péld 31,30] […] hamarább megfeledkeznek rólad az emberek, mint hinnéd.[Krisztus követése, I. 23.]       Itt igen hamar véged lesz; lásd azért, miképp végzed dolgaidat. Ma él az ember, holnap elenyészik. Mikor pedig szem elől eltűnik, hamar feledésbe megy.…

Szólj hozzá!

     Az egyház november 2-át az elhunyt, az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő híveknek szenteli. Szent Odiló clunyi bencés apát 998-ban vezette be emléknapként. Később a 14. század elejétől a Katolikus Egyház egészen átvette.      Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik Halottak…

Szólj hozzá!

2022.11.02 - Szerda 19.05 Belső világunk szépségei (ism.) 19.30 Örökimádás gyümölcsei (ism.) 20.00 Összhang – Kulturális magazin (ism.) 20.30 Budai híradó 20.45 Mária köszöntő 21.30 Libanon és a libanoni karitász működése 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng…

Szólj hozzá!

     A bűn – elsősorban a halálos bűn – mindig Isten elleni lázadás! Ennek során az ember visszaél a neki adatott szabadsággal és szellemi adottságaival, miáltal szembekerül Teremtőjével, veszélyeztetve saját örök sorsát! Az Irgalmas Isten, a múlandó anyagba zárt lelkű embernek megbocsáthat…

Szólj hozzá!

Avilai Szent Teréz – Ima mindenszentek napján   Ó boldog lelkek, akik már félelem nélkül élvezitek a boldogságot, és állandóan el vagytok merülve az én Istenem dicséretében!   Legyetek segítőink nyomorúságunkban, járjatok közben értünk Isten irgalmánál, hogy juttasson nekünk is valamit a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

   Mindenszentek Napja – a Diadalmas Egyház ünnepe – azoknak a szenteknek (tehát az üdvözülteknek) az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. Nem tévesztendő össze a Halottak Napjával (nov. 2.), vagyis a Szenvedő Egyház ünnepével!      Mindazonáltal Mindenszentek Napja estéjét a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A domonkosrendi Alan de Rupe a rózsafüzér terjesztésének és rózsafüzér társaságok alapításának szentelte életét. 1475. szeptember 8-án halt meg. Esküvel tett tanúságot amellett, hogy a Szent Szűz a következő fontos ígéreteket tette a rózsafüzérrel kapcsolatban. 1) Különös kegyelmet kapnak,…

Szólj hozzá!

A TISZTÍTÓTŰZ VALÓSÁGA https://youtu.be/L5Ahvx_OAM8

Szólj hozzá!

     A Halloween a Sátánista Egyház egyik legfőbb ünnepe, nemcsak egy egyszerű partiról szól, egy ártatlan bálról…A magyar származású Anton Szandor LaVey, a Sátán Egyházának alapítója a sátánimádat legnagyobb ünnepének tekintette a Halloween-éjszakát. Megdöbbentő egyik kijelentése: „Örülök, hogy a…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása