HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

A kegyhely nevezetességei      A Szegények Szent Szüzének tiszteletére egyszerűségében nemes, befogadóképességében nagy, de családias jellegű templomot építettek 1984-ben.      A kegyhely látnivalói közé tartoznak a fenyves különböző útjain épített kápolnák. A csendes, meditációs imának,…

Szólj hozzá!

Filoména élete és vértanúsága egy magánkinyilatkoztatás szerint     Egy kis görög államocska királyi párja sokat imádkozott pogány isteneikhez gyermekáldásért. A keresztény római orvosuk sajnálatában rávette őket, hogy forduljanak a keresztények Istenéhez. A királyi pár, amint a hitoktatás után…

Szólj hozzá!

Lengyelország, KRAKKÓ 1345      1345-ben III. Kázmér lengyel király elrendelte, hogy az abban az évben elismert eucharisztikus csoda tiszteletére építsenek egy templomot, és az a Corpus Christi nevet kapja. A csoda Krakkó közelében, egy Wawel nevű faluban történt. Tolvajok törtek be a kis falusi…

Szólj hozzá!

     Augusztus elsején Liguori Szent Alfonzra emlékezik az Egyház. Az itáliai katolikus teológus, egyháztanító a Redemptorista Rend megalapítója, a barokk kor katolikus erkölcsteológiájának egyik legjelentősebb alakja volt. Jogi, zenei, művészeti tanulmányok után lett pap.        Liguori Szent…

Szólj hozzá!

A három fatimai pásztorgyermek      A Boldogságos Szűz fatimai üzenete három különböző részből áll. Az első a pokol víziójával kapcsolatos, a második rész a Szent Szűz Szeplőtelen Szívének tiszteletére vonatkozik. A fatimai üzenet harmadik részét pedig, a köznyelv "harmadik fatimai…

Szólj hozzá!

A jelenések után 2      Egyházi részről röviddel a jelenések megszűnése után megkezdődött azok vizsgálata. Az egyházmegye főpásztora bizottságot állított föl, melyben teológusok, orvosok, pszichológusok és más szakterületek tudósai vettek részt. A főpásztor előbb 1942-ben, majd 1947-ben…

Szólj hozzá!

Egy magánkinyilatkoztatás, mint dokumentum?     A 'Szentek Életében' keveset olvashatunk Szent Filoménáról és nem csoda, hiszen egészen rendhagyó eset, hogy egy ténylegesen szentté avatott vértanú személyes történetéről szinte semmit nem tud az Egyház.Ki is volt valójában ez a kis szent?Ki volt ez a…

Szólj hozzá!

Peru, ETEN 1649      Az eteni eucharisztikus csoda 370 évvel ezelőtt történt Peru északi részén, Puerto Eten városában. A szentségimádásra kitett Oltáriszentségben az Isteni Gyermek és három egymáshoz kapcsolódó ragyogó fehér szív jelent meg. Az eucharisztikus csoda először 1649. június 2-án…

Szólj hozzá!

     Megértettem, hogy amint a Mennyországban Isten közvetlen színelátása mindenkit boldoggá és áldottá tesz, addig a pokolban Lucifer ‒ az ördögi szörny rémisztő látványa ‒ borzaszt és kínoz minden lelket. A reményt és Istent örökre elveszítve, átkozódnak és káromolnak mindent és mindenkit.     Ó…

Szólj hozzá!

A jelenések után 1      Csodás gyógyulások és imameghallgatások is történtek Banneux-ben. Marietta barátnője is meggyógyult. Kezdetben emiatt is sokan keresték fel ezt a kegyhelyet.     Maretta Beco, a jelenéseket követően lett elsőáldozó.     Jamin atya buzgólkodása, a hívek és az egyre…

Szólj hozzá!

Az  első rendkívüli csodák     A környéken régóta nem volt eső és hatalmas szárazság veszélyeztette a termést. A falvak lakosai az éjszaka ellenére is kiszaladtak az úthoz a hintó közeledtének hírére és mindenütt esőért könyörögve fogadták a "kis Szentet" – ahogy nevezték. És íme, azonnal akkora…

Szólj hozzá!

     Dr. Odorado Linoli az anatómia és patológiás szövettan, valamint a kémia és a klinikai mikroszkópia professzora a korábbi századok során elkövetett csalás lehetőségét is kizárta. Ezt a jelentést a Sclavo Notebooks in Dignostics-ban publikálták (Collection #3, 1971) és nagy érdeklődést váltott…

Szólj hozzá!

     "Hirtelen a pokol felnyílt és a kárhozottak sikolyait és siránkozó hangjait hallottam. Pokoli szörnyeket, kígyókat láttam, és pokoli bűzt meg rendkívül forróságot éreztem. A hely oly nagy volt, hogy lehetetlen felmérni, nem lehet látni sem az elejét, sem a végét. Viszont hallani lehetett sok…

Szólj hozzá!

Nyolcadik jelenés 1933. március 2-a csütörtök, este 19 óra.     Marietta már a tizedik napja várta, hogy a Szűzanya megjelenjen. Ezen a napon is borongós, esős volt az idő, ezért szobájában maradt és imádkozott.     Este, esernyőt véve magához elindult, hogy találkozzon Szépséges Úrnőjével. És…

Szólj hozzá!

     Filoména viszontagságos utazása                                                                              Don Francesco Lucia atya megismételte püspökének, hogy a ládikát a legtiszteletreméltóbb módon fogja kezelni, ám a nagy sietségben megfeledkezett erről. A kocsis ugyanis a ládikát a…

Szólj hozzá!

     1574-től kezdve számos egyházi vizsgálatot rendeltek el, amelyet a XX. században 1970-71-ben, majd 1981-ben folytattak a legmodernebb orvostudományi eszközökkel. A legnagyobb tudományos pontossággal végzett szövettani és laboratóriumi vizsgálatok a következő eredményeket állapították meg: 1. A…

Szólj hozzá!

     Giuliani Szent Veronika, 1839-ben XVI. Gergely pápa által szentté avatott szerzetes, aki 1660. december 27-én született a közép-itáliai Mercatellóban, hetedik gyermekként. Szülei Orsolya névre keresztelték. 7 éves volt, amikor édesanyjuk meghalt, ekkor érezte először a vágyat, hogy életét…

Szólj hozzá!

Hetedik jelenés 1933. február 20-a hétfő este, 19 óra.     Ezúttal is havazás és hideg téli este volt, bár mindez nem zavarta Mariettát. Elhagyva a kertet, a havazás és hideg ellenére az úton kétszer is letérdelt – miként a forrásnál is – és a rózsafüzért imádkozta. Mintegy nyolc fő kísérte el.…

Szólj hozzá!

Egy falusi plébános vágyódásai     1805-ben Potenza püspöke érkezett Rómába kiváló papjával, aki egy Nápoly melletti falu Mugnano del Cardinale plébánosa volt. Nevezett atya ‒ Francesco di Lucia ‒ nagy vágya volt, hogy temploma számára egy vértanú ereklyéjét meg-szerezze.     Püspöke közbenjárására…

Szólj hozzá!

Olaszország, LANCIANO 750 Források nyomán: https://translate.google.com/translate?hl=hu&sl=en&u=http://www.visionsofjesuschrist.com/weeping2219.html&prev=search      A közép-olaszországi Abruzzo tartomány városában, az ősi Anxanum romjaira épült Lanciano több, mint 1200 éve őrzi a…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/gDNJvl3bmSM Elmélkedések a Szűzanyáról és az ő végidős küzdelmeiről Különösen az utolsó időkben, mikor az ördög már tudja, hogy kevesebb ideje van a lelkek megrontására mint valaha, napról-napra megkétszerezi erőlködését és támadásait.

Szólj hozzá!

Hatodik jelenés 1933. február 15-e szerda, este 19 óra.     A jelenések ritkultak és egyre rövidebbek voltak. Bár csak három nap telt el az előző jelenéstől, a kíváncsiskodók sorra elmaradtak. Ez alkalommal, csak három személy kísérte Mariettát a forráshoz! A Szent Szűz most is kedvesen,…

Szólj hozzá!

Régészeti megállapítások és tudományos feltételezések     A talált sírfelirat-tábla különlegessége az, hogy abban a korban nem volt szokás a név feljegyzése, ám ennek ténye arra utalt, hogy nem egyszerű személy sírhelye lehetett.Abból pedig, hogy a kerámialap nem egy egész, hanem három eltérő méretű…

Szólj hozzá!

Olaszország, Bolsena 1263      A bolsenai eucharisztikus csoda, amit Raffaello egy vatikáni freskóján is megörökített, 1263-ban történt. Egy prágai pap Rómába tartó zarándokútján megállt Bolsenában. Bár istenfélő ember volt, nehezére esett elfogadnia, hogy Krisztus az átváltoztatás után…

Szólj hozzá!

SZENT CHARBEL 7 perc 4/III https://youtu.be/ZhoxqOw6u7Q SZENT CHARBEL 7 perc 4/IV https://youtu.be/X2lO7ok6meU  

Szólj hozzá!

Ötödik jelenés 1933. február 11., szombat, este 19 óra.     Marietta reménye és hűséges várakozása beteljesült, aznap is a forráshoz igyekezett. Miközben a kislány megmosta kezét a vízben és keresztet rajzolt magára, megjelent a Szűzanya és a következőket mondta.‒ Jövök enyhíteni a szenvedést.…

Szólj hozzá!

A katakomba     Közismert, hogy az első keresztényeket háromszáz éven át kegyetlenül üldözték. Krisztus után 313-ban azonban Konstantin császár rendeletére megszűntek az üldözések és megengedték a keresztény vallás nyilvános gyakorlását.      A pogányság temetési szertartása az elégetés volt, ezzel…

Szólj hozzá!

Olaszország, ALATRI 1228      Alatri városának Szent Pál apostolról elnevezett székesegyházában ma is őrzik az 1228-ban történt eucharisztikus csoda ereklyéjét. Egy fiatal lány, hogy kedvese szerelmét visszanyerje, jósnőhöz fordult segítségért. A jósnő arra kérte a lányt, hogy szerezzen egy…

Szólj hozzá!

SZENT CHARBEL 7 perc 4/II https://youtu.be/qqye7meRsfc  

Szólj hozzá!

Szent Anna, légy a mi gyermekeinknek is anyja! Rád bízzuk és anyai-nagymamai szeretetednek adjuk át őket. Esdd ki számukra mindazt a kegyelmet, amely itt a földön szükséges és lelkük javát szolgálja! Esdj ki mindnyájuknak szívbeli szeretetet Isten és embertársaink iránt, és hogy hűek…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása