HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szólj hozzá!

     Csíksomlyó nem csak a katolikus hit, a bensőséges Mária-tisztelet bölcsője, hanem a magyar kultúrtörténeté, sőt az egyetemes történelemé is! Ezt tanúsítja a Kegytemplom előterében megtekinthető, a Somlyó-hegyen talált két naptárkő, ami a bronzkorból (Kr. e. 1800-1700 körül) származik. A…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/ADEFaCwywQk Elmélkedések a Szűzanyáról, aki számunkra olyan, mint Noénak a Bárka volt Ahogyan a Bárka megvédte a benne lévőket az ártól, úgy védi meg az Istenanya is a benne bízókat.

Szólj hozzá!

Angyalok, vagy szállítómunkások?      A hitetlen embernek nyilván képtelenség Isten angyalainak tulajdonítani a Názáreti Szent Ház tengeren át való átszállítását. Ámde, ha bárki belegondol az ezernyi „szállítástechnikai” buktatóba, akkor még a józan megfontolás is valószínűsíti a „lehetetlen…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     De rendkívüli sikerek is történtek, például 1694-ben, P. Nizet Ferenc szerzetestanár vezetésével az iskola tanulói kondérokkal és cséphadarókkal vonultak ki és olyan nagy zajt csaptak, hogy a tatárok hatalmas seregnek vélték és elfutottak. A férfiak utánuk mentek és szétverték őket, még a tatár…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/0a7SGpBAUEA Elmélkedések a Szűzanyáról, aki mindannyiunkat magához hív, hogy oltalmazzon bennünket. Sajnos sokak számára az Istenanya szerepe csak a karácsonyra korlátozódik. Grignon: Szűz Mária által jött Jézus először a világba, őáltala fog eljönni másodszor is!…

Szólj hozzá!

A kétségtelen tények 2      A Loretói Kápolna építőkövei is rendkívüli tanúsítványok! Az építmény kövein vésett és karcolt feliratokat (graffitik), keresztet, Krisztus-monogramokat, Mária “M” vagy “MA”-t, alfát és omegát, a zarándokok neveit, de rövid fohászokat is találhatók, melyek jóval az…

Szólj hozzá!

     A Szűzanyamária-tisztelet, vagy ahogyan még régebben nevezték a „Babba Mária-tisztelet”, a csíksomlyói kegytemplomban található csodatévő, 12 csillag-glóriás Napbaöltözött Asszony szoborhoz kötődik. A Mária a Kisjézussal szobor származása pontosan nem ismert, de 1526-nál régebben készülhetett,…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/ALsypyBkIEE Elmélkedések a Szűzanyáról, aki az Irgalom Anyja Az Úr megígérte Anyjának, hogy a tetszése szerint cselekszik azokkal, akik magukat neki ajánlják.

Szólj hozzá!

A kétségtelen tények 1 A barlanglakás elő-építményét – a három oldalú szobát – elvitték az angyalok, mely Loretóban ma is megtekinthető! (Ld. a képen!) Egyébiránt, számos korabeli feljegyzés maradt ránk! Assisi Szent Ferencről feljegyezték, hogy 1219-ben szentföldi zarándoklata során elment…

Szólj hozzá!

A Csomóoldó Boldogasszony tisztelete      Az utóbbi évtizedekben Buenos Airesben különösen elterjedt a Csomóoldó Boldogasszony tisztelete, amely végsősoron Ferenc pápának köszönhető.       Elsőként Szent Iréneusz (140-202) Lyon püspöke írt a Szent Szűzről, mint „csomóoldóról” az Adversus…

Szólj hozzá!

A VILÁGNAK KRISZTUS KELL! Imanap a járvány megszűnéséért május 13-án, 15 órától 19:30-ig a Máriaremetei Kegytemplom szabadtéri oltáránál Negyven éve, 1981. május 13-án, 17 óra 17 perckor egy merénylő 4 lövést adott le a Szent Péter téren II. János Pál pápára. Az egyik lövedék egyetlen…

Szólj hozzá!

     Évszázadokkal ezelőtt pünkösdkor, a moldvai csángó búcsújárók még a Csíki-havasokon keresztül, papjaik vezetésével, templomi zászlók alatt – ún. keresztaljákba tömörülve – gyalog tették meg a három napig is eltartó utat Csíksomlyóra. Manapság busszal, vonattal utaznak Csíkszereda határáig, ahol…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/bXsl8EnGJXY Elmélkedések a Szűzanyáról, aki Isten dicsőségének és irgalmának Trónusa A cím szerint!

Szólj hozzá!

Egy hihetetlen csoda valósága 2      Frangepán Miklós gróf, a Magyar Szentkorona nevében horvát zsupán, szintén hírét vette a csodának. Modrus-i birtokáról Tersatóba (ma Trsat) sietett és Sándor püspök áldásával négy udvari emberét a Szentföldre küldte, hogy az áthelyezett názáreti házacska…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

BEVEZETŐ      Csíksomlyó egykor önálló község volt Nagy-Magyarország területén Hargita megyében. Írott feljegyzés 1335-ben említi először Sumló néven.   Az 1920-as trianoni békediktátum Erdélyt Romániához csatolta, ahol 1959-ben Csíkszereda településhez csatolták. A mai Csíksomlyói barokk…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/y1sSO_KJ_Ng Elmélkedések a Szűzanyáról, aki együttérző anya A Szűzanya folyton a bűnösökért könyörög.

Szólj hozzá!

Egy hihetetlen csoda valósága 1      A téglaformára faragott terméskövekből  rakott házikót a Santa Casa-t (a Szent Házat), angyalok hozták Názáretből Tersatóba. A Ház, fa tetőzetű, három falból álló épületrész, mely egy lakóbarlang elő-építménye volt. Ebben a Házban született Szűz Mária, itt élt,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

      Az Úr hosszasan gondolkodott – majd így szólt: – Mivel védtelenek vagytok, ártatlanok és kedvem lelem bennetek, ezért meghallgattam és teljesítem kéréseteket! Íme itt van ez a föld, amit nemrég megáldottam.Ezt az áldott földet, Erdélyt és Pannóniát nektek adom örök időkre! Aki tőletek ebből…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/GOqGayTOQlo Elmélkedések a Szűzanyáról, akitől a szentek is közbenjárást kérnek Vagyis, ha minden kegyelem Mária által jut hozzánk, akkor a szenteknek is Őt kell kérniük, hogy tisztelőiknek kegyelmet nyerjenek.

Szólj hozzá!

Bevezető Tisztelt Olvasóim! Amiként olvashatták „SZŰZ MÁRIA EFEZUSI HÁZÁNAK TÖRTÉNETÉ-t”, úgy most megkísérlem a LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETÉ-t is ismertetni. Március 25-én volt az Angyali Üdvözlet, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, mely üdvös esemény ebben a Házban történt, melyet sorozatommal…

Szólj hozzá!

A VILÁGNAK KRISZTUS KELL! Imanap a járvány megszűnéséért május 13-án, 15 órától 19:30-ig a Máriaremetei Kegytemplom szabadtéri oltáránál.  Negyven éve, 1981. május 13-án, 17 óra 17 perckor egy merénylő 4 lövést adott le a Szent Péter téren II. János Pál pápára. Az egyik lövedék egyetlen…

Szólj hozzá!

      Az Úr cselekedetei nem véletlenszerűek és céltalanok. Ezért az Úr kiült a csíksomlyói dombra és várt. Várt türelmesen, mert tudta, kikre kell várnia. Íme egy kisfiú tarka tehenet vezetett kötélen és furulyaszóval közeledett a domb felé. A tehén hátán egy kislány ült, feje körül sokszínű…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/7O1RyXrb8-M Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy melyik imádság a legkedvesebb neki? Kerüljük az ima-fogalmazványokat, és csak az egyházilag jóváhagyott imákat mondjuk, legfőképp a rózsafüzért!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása