Egy kis koppanás
Egy ember, éveken keresztül gyűjtött vágyai autójára. Igyekezete és ábrándjai teljesen betöltötték a gondolatait és már kezdettől fogva elképzelte, hogyha megérkezik a megrendelt kocsi, először is a belső visszapillantóra ráakasztja a nagyija rózsafüzérét és első útja a haverjához vezet, hogy megmutassa neki.
Úgy is lett. Elérkezett a várva-várt pillanat és nagy örömmel vette birtokába az autót. Alig tudott betelni a ragyogó belsővel és a csillogó fényezéssel. Elhatározta, hogy nagyon vigyáz rá és mindig körültekintően vezeti, nehogy a legkisebb sérülés érje.
Büszkén és valóban óvatosan hajtott hazafelé, a rózsafüzér vidáman himbálózott a tükrön és örömmel próbálta ki a már napok óta zsebében lapuló kedvenc lemezét a CD-játszón. Gyönyörű hangja volt, hat hangszóró mélynyomóval. "Kész csoda ez a basszus!" – értékelte magában.
Amint hazafelé haladt az esti szürkületben, úgy gondolta, hogy csak akkor áll meg a barátja háza előtt, ha kényelmes parkolót talál, ellenkező esetben csak másnap keres rá alkalmat.
És lám, foghíjas volt a kocsik sora, úgyhogy kissé túlmenve, rutinosan elkezdett tolatni két nagyobb jármű közé. A zene taktusára,ujjai táncot jártak a kormányon, miközben rutinosan navigált. Ekkor azonban éles koppanást hallott a kocsitetőn. Azonnal megállt és nyomban észrevett a fényezésen egy kis horpadást. A távolból egy gyermek magyarázva ordibált, bocsánatot kérve.
A férfi teljesen kikelt magából és úgy szitkozódott a gyermekkel, mint egy szeneskocsis. A fiú azonban futva közeledtében, nagy gesztusokkal egyre csak mutogatott lihegve a kocsi mögé: – A tolókocsis testvérem felborult... és épp ott fekszik a két kocsi közt a földön...! A járdaszegélyen esett el..., amikor tőlem jócskán előregurult... és amikor láttam, hogy épp oda akar parkolni, kiabáltam ugyan..., de kénytelen voltam egy kővel megdobni..., hogy rá ne tolasson a testvéremre... – zihálta a fiú!
A férfi ekkor észrevette a kocsija mögötti félhomályban a kétségbeesett gyermeket, aki ott feküdt tehetetlenül küszködve a tápászkodással. Odalépett tehát és gyengéden felsegítette, a tolószéket is felállította félkézzel a járdán, és egyetlen korholó szó nélkül csak ennyit mondott: – Köszönöm!
A férfi roppantul szégyellte magát, a fényezésen esett kis huppanást soha nem javíttatta ki, hogy ez figyelmeztesse: soha ne cselekedjen öntelt rutinból!
A baráti látogatást elhalasztotta. Megsimította a rózsafüzért és a zenét kikapcsolva gurult, s a fejében a letisztuló gondolatok kerengtek csendben hazafelé. Megértette, hogyha az embert valami hátrány vagy szenvedés éri is, bizony könnyen meglehet, hogy az valami nagyobb bajtól téríti el!
Nekünk is hányszor, de hányszor szól a lelkiismeretünk halkan, csendben: "lassan a testtel, a lelki a fontos"! Ám meg se halljuk, mígnem egyszer-egyszer valami "koppan" az életünkben! A világ zajában élve, kevéssé halljuk a lelkünk figyelmeztető szavát, úgyhogy – ha jót akarunk magunknak –, kifizetőbb keresnünk a csendet! Soha ne mulandó vágyak töltsék be szívünket, hanem hagyjunk benne bőséges helyet az örökkévaló dolgoknak!