A remeteségbe vonulása
Több tanú is elmondta, hogy Charbel atya tekintetéből mennyei fény sugárzott! Ez bizony lehetséges annak, akinek az Úr volt állandó öröme. Szíve mindig vidám, az arca derűs volt, miközben valójában komoly volt. Jámborságot és istenszeretetet tükrözött, különösen imádság közben. Minden lelket vonzott, és tiszta szívű ember volt. Beszéde kellemes, egyszerű szavai világosak, egyértelműek voltak. Figyelemre méltóan szelíd volt, szeretetreméltó és engedelmes volt, miközben teljesen uralta hajlamait és hangulatait. Egész viselkedését az egyenesség, a mértéktartás és a kiegyensúlyozottság jellemezte. Áldozatos életét visszavonhatatlanul az Úr és a lelkek üdvösségének szolgálatába állította.
A környéken élő emberek, általánosságban is sokat beszéltek a remetékről, és úgy vélekedtek: „Libanon létezésének titka ezeknek a jámbor remetéknek a tisztaságában és jóságában rejlik”.
És ehhez nagyban hozzájárult Charbel atya papi-szerzetesi személye azzal, hogy kiváló lelkipásztor és gyóntató volt. Messze földről is sokan felkeresték, és szentgyónásuk után nagy örömmel tértek haza tőle az emberek.
Bár 16 évet élt az Annaya-i Szent Maron kolostorban, feléledt szívében a vágy a régi remeték élete iránt. Így tizenhat év lelkipásztori szolgálat után arra kérte elöljáróját, hogy elvonulhasson az anyakolostorhoz tartozó Szent Péter és Pál-kolostorba (Ld. alább!). Elöljárója eleinte vonakodott megadni az engedélyt, ám egy csodálatos isteni jel hatására beleegyezését adta. Egy este, amikor Charbel olajat kért a lámpásába – hogy próbára tegyék –, vizet öntöttek bele, ám a láng mégis fellobbant és folyamatosan égett!
Így 1875. február 15-én megkezdte a vágyott remeteéletet: a csendes magányt, az állandó rózsafüzér-imát, és a mezei munkát. Mindig térdre borulva imádkozott az Oltáriszentség előtt, nem egyszer az egész éjszakát imádságban töltve. Huszonhárom évig élt így, és csak elöljárója kérésére látogatott el néha az anyakolostorba. Már életében szentség hírében állt, közbenjáró imájára számos csoda történt. (Források az első részben!)
(folyt.)
