Erzsébet asszony a három unokáját 16 évig nevelte, és már a 80-as évek elejére egyre fáradtabbnak érezte már magát. Ennek ellenére elvállalta egy kedves ismerőse idős és vak apjának – Hanzi bácsinak – a gondozását, némi fizetség fejében. Erzsébet asszonynak a vérében volt az ápolás és a szeretetszolgálat. Egyfelől úgy érezte, hogy összetört lelke egy újabb feladattal rendbe jöhet, másfelől tervezgetett álma volt, hogy a családi ház 
szeretetotthonná alakuljon, amit mellesleg † Tüttő György, angliai főlelkész atya (későbbi prelátus) ajánlott neki! Ehhez azonban az kellett volna, hogy gyermekeit örökrészük szerint kártalaníthassa.
Nos, az első és egyben utolsó páciense volt Erzsébetnek ez a vak Hanzi bácsi, aki nagyon jól érezte magát, úgyhogy bármeddig maradt volna, és valóban igen figyelmes gondozásban volt része − jóllehet egy év után −, hirtelen belealudt az örökkévalóságba!
Erzsébet néni mesélte, hogy egy alkalommal sajtot készített elő a bácsi reggelijéhez, és a szeletelésnél egy piciny foltot látott meg rajta. Valami azt súgta neki, hogy „nem számít, úgy sem látja!” Lelke mélyén azonban az Úr hangját hallotta: − Nekem is így adnád oda? – mint mondta, igen elszégyellte magát!
A Szeretetláng látnokának egészsége azonban nem volt már a régi! Több gondoskodásra és figyelmességre lett volna neki is szüksége. A bácsi halálával Erzsébet asszony úgy érezte, hogy minden téren magára maradt, hogy égi megbízatását egyáltalán nem sikerült megvalósítania, és ezért a lelkivezetőit is vádolta! Ettől kezdve Erzsébet asszony kissé rezignáltabbá vált, mint aki nem találja a helyét. A gyomrát fájlalta, és nem kis iróniával meg is említette, hogy „amíg évekig böjtöltem, a gyomromra semmi panaszom nem volt!”
Hogy kiválasztott volt-e Erzsébet asszony?
Valamennyien a kiválasztottságra születünk, melyre a keresztségben kapunk isteni pecsétet. Ám az, hogy ezt mennyiben sikerül betöltenünk, sajnos többnyire a halál után derül ki. „Íme, ilyen voltál és ilyennek kívántalak téged – mondhatja nekünk szomorúan az Isten.” (Raoul Plus SJ) Nem volt ez másként Erzsébet esetében sem! Az viszont feltűnő, hogy már kora gyermekkorától kezdve az élete ritkamód erőt próbáló volt. Életének nehéz éveiben is „ösztönösen” Mária-tisztelő volt, sorsának rendeződését követően azonban nagy rózsafüzérező lett. Példás kegyelmi életet élt, de minden feltűnés nélkül!
Montforti Grignon Szent Lajos azt írja, hogy „a Mária-tisztelet, a kiválasztottság biztos jele”! (vö. TMT 40; 200; 250)
(folyt.)
(Kép: Hogy Erzsébet asszony nem hiába küzdött az égi megbízatásával, példaként mutatok egy Mexikó-városi óriásplakátot.)
