Szent Fausztina nővér találkozása egy tisztítótűzben szenvedő nővértársával
Egy éjjel meglátogatott egyik, két hónapja meghalt nővérünk. Az első kórus tagja volt. Rémséges állapotban láttam, lángok közt, fájdalmasan eltorzult arccal. Rövid ideig láttam, aztán eltűnt. Borzalom járta át a lelkemet, mert nem tudtam, hol szenvedhet, a tisztítótűzben-e, vagy a pokolban, mégis megdupláztam imáimat érte. A következő éjjel újra eljött, de még rémesebb állapotban láttam, még szörnyűbb lángok közt, kétségbeesett arccal. Csodálkoztam, hogy az érte mondott imám ellenére az állapota még szörnyűbb, s megkérdeztem: ,,Semmit sem segítettek rajtad imáim?'' – Azt válaszolta, hogy semmit sem segítettek, és nem is fognak segíteni. – Tovább kérdeztem: ,,S az egész Kongregáció érted mondott imái sem segítettek?'' Azt válaszolta, hogy nem. ,,Ezek az imák más lelkek javára szolgáltak.''
Ekkor arra kértem: ha az imáim nem segítenek e nővérnek, akkor ne jöjjön hozzám. Azonnal eltűnt. Én azonban nem hagytam abba érte az imát. Némi idő elteltével újra eljött egy éjjel, de most már egészen más állapotban. Nem vették körül a lángok, az arca ragyogott, szeme örömtől fénylett, s azt mondta, hogy igazi felebaráti szeretet van bennem, hogy sok lélek hasznát vette az imáimnak, s arra ösztönzött, hogy ne hagyjam abba az imádságot a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Azt is mondta, hogy ő már nem sokáig marad a tisztítótűzben. Isten ítéletei sajátságosak. (Napló 58)