Utazási szabadság a "sötét kötöttségek" közepette
Úgyszintén a középkor hagya-téka a nemzetközi tudományos világ is. Pont a középkorban ter-jedt el a tudósok később szokássá váló szabad vándorlása, a külön-féle tudományos központok kö-zött. A latin ‒ az európai tudósok körében általánosan ismert nyelv ‒ lehetővé tette a problémamen-tes (internacionális) kommuni-kációt. Egy biztos: a középkor nem az elmaradottság, az átjár-hatatlan határok, hanem inkább a szellemi közösség szerves for-málásának európai korszaka volt.
Ne feledjük, hogy az "útlevél", az utazási tilalom, az országhatárok aláaknázása, a "vasfüggöny", a szö-gesdrót-kerítések és betonfalak építése leginkább a 20. század "felvilágo-sodott" eszmeiségének valóságai és nem a fényes középkoré! (Pl. a berlini fal vagy a legújabb "felvilágosultság fala" az Izrael és a Palesztin Autonóm Területek közti).
Figyelembe kell venni például azt a szokatlan jelenséget, hogy a 12. és a 13. század fordulóján a középkori egyetemeken egyes teológusok egyben természetfilozófusok is voltak! Elsősorban a későbbi évszázadok során ugyancsak befeketített skolasztika (az Arisztotelésztől átvett fogalomrend-szert használó középkori katolikus teológia) képviselői közül kerültek ki, akik kutatásaikban nemcsak a teremtés ontológiájával (lételméletével), hanem annak anyagi lényegével is foglalkoztak.
Később gúnyolódva úgy állították be őket, mint akik azon tanakodtak, hogy "hány angyal fér el egy gombostű hegyén", pedig épp az ő írásaik-ban találhatók meg a mai kinetika és dinamika alapjai, valamint az első mérlegelése annak a lehetőségnek, hogy a Föld a saját tengelye körül forogna (ez a kopernikuszi fordulat előjele volt). A végtelen, üres térről szóló eszmefuttatásaik nem csekély mértékben járultak hozzá a világűrről alkotott kép formálódásához, mely aztán az újkori tudományban jutott uralomra.