A Hajnal Szép Sugara

Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 5
Apám sugalmazott jótanácsa
     1986 karácsonyán tudtuk meg, hogy újabb gyermekünk fog születni. Az Úr sugallatára a „kiengesztelődés gyermekének” neveztem el.
„Ó, Istenem” ‒ mondogattam ‒, „azt jelenti ez, hogy katolikus lesz és nekem is katolikussá kell lennem?” ‒ S rögtön imádkozni kezdtem.
     Utána azon gondolkodtam el, milyen módon lesz ez a gyermek megkeresztelve. Kritikus hely-zet volt ‒ magam hittem a gyermekkeresztség-ben, de egy olyan, felekezethez nem tartozó gyülekezetbe jártam, mely nem hitt benne. Mindig arról álmodtam, hogy apám kereszteli meg a gyermekeinket, de nem tudtam elképzelni, hogyan válhat ez valóra. Isten volt hozzám oly kegyes, hogy ezúttal megóvott a Scottal való viták-tól. Beláttam, hogy Scott a család lelki irányítója, és jobbnak láttam, ha beletörődök, hogy a gyermek katolikus keresztségben részesül; ami végül igaz békével ajándékozott meg azzal a hatalmas meglepetéssel együtt, amelyet Scottnak okoztam, amikor csöndben megkértem, hogy a gyermek megszületésekor tegye meg az előkészületeket Monsignor Bruskewitz-cal a keresztelőre.
     Közvetlenül a kislányunk megszületése előtt volt egy fontos beszélgetésem apám-mal. Nála mélyebben hívő embert keveset ismerek. Tényleg ilyen apára volt szükségem, hogy elvezessen mennyei Atyámhoz. Apa megérezte a szomorúságot a hangomban.
„Kimberly ‒ kérdezte ‒, szoktad-e mondani azt az imádságot, amit én nap mint nap elmondok: Uram! Megyek ahova akarod, hogy menjek; teszem, amit akarod, hogy tegyek; mondom, amit akarod, hogy mond-jak, és lemondok, amiről akarod, hogy lemondjak”?
„Nem, apa, mostanában nem szoktam mondani!” (Nem is sejtette, hogy még mindig micsoda fájdalommal tölt el, hogy Scott katolizált.)
„Nem?!” ‒ mondta őszinte megdöbbenéssel.
„Apa, én attól félek, hogyha imádkoznám, az egyet jelentene a katolizálással. Én pedig nem leszek római katolikus!”
„Kimberly nem hiszem, hogy azt jelentené, hogy római katolikus leszel, hanem azt jelenti: vagy Jézus Krisztus az ura életednek, vagy nem Ő az ura! Ne akard megmondani Istennek, hová vagy hajlandó elmenni vele, és hová nem. Azt mondd el neki, hogy hallgatsz rá. Ez sokkal fontosabb, minthogy római katolikus leszel-e, vagy sem.
Máskülönben megkeményíted a szíved az Úrral szemben. Amíg nem tudod elmondani ezt az imát, imádkozz a kegyelemért, hogy sikerüljön elmondanod. Szívedből hódolj meg előtte ‒ bízhatsz benne!”
     Apám szavai nagy hatással voltak rám! Olyan érzésem volt, mint amikor gyermekko-romban megfogta a kezemet.
„Istenem, add meg a kegyel-met, hogy el tudjam mondani azt az imádságot” ‒ imádkoz-tam naponta, 40 napon át. Közben féltem, hogyha elmon-dom azt az imádságot, megpe-csételődik a sorsom, kidobha-tom az agyam, és mint egy idióta követhetem Scottot a Katolikus Egyházba.
     Végül eljutottam odáig, hogy elmondjam ezt az imád-ságot, Istenre bízva a követ-kezményeket. És érdekesmód rájöttem, hogy én készítettem magamnak a kalitkát, az Úr pedig nem bezárta, hanem kinyitotta az ajtaját, hogy szabaddá tegyen. Megdobbant a szívem. Most már újra szabadon hoz-záfoghattam tanulni és próbálkozni, némi örömmel kutatni kezdhettem dolgokat. Most már mondhattam: Igen Istenem, nem így terveztem el az életemet, de jó lesz, amit te álmodsz meg számomra. Mi a szándékod a szívemmel, a házasságommal, a családunkkal? Tudni akartam. (folyt. köv.)