Az Egyház és a gyarmatosítók
A Katolikus Egyház soha nem tartotta igazoltnak azokat a kegyetlenségeket és igazságtalanságokat, melyeket a spanyolok és a portugálok követtek el az Újvilágban, s ezekből bőven volt. Ellenkezőleg: észrevette, és határozottan kipellengérezte őket. Sőt az egyháziak, kifejezetten védték az őslakosok emberi jogait!
Bartolomé de Las Casas (lentebb), spanyol dominikánus már 1512-ben kiadta az ismert értekezését, melyben az indiánok védelmére kelt a gyarmatosítók kapzsiságával szemben. Több pápa így III. Pál pápa (1534-1549) is hivatalosan elítélte és élesen szembeszállt azon véleményekkel, melyek igazolták a rabszolga-kereskedést, azon ál-indokkal, miszerint az indiánok tulajdonképpen nem is emberek. A Pápa élesen elítélte azt a gyakorlatot, hogy rabszolgasorba vetik azokat az indiánokat, akik még nincsenek megkeresztelve, egyes gyarmatosítók ugyanis ezzel igazolták tettüket. III. Pált más pápák is követték, pl. VIlI. Orbán és XlV. Benedek (1789 előtt), és a szavakat tetteik is követték. A 17. század elején a jezsuiták révén létrejöttek az un. paraguayi redukciók, vagyis a paraguayi indiánok telepei, melyek abban az időben egyedüliként nyújtottak biztonságos védelmet az indiánoknak a rabszolga-kereskedők ellen. Meg kell említeni, hogy már sokkal korábban megalakultak azok a különleges szerzetesrendek, melyek fő tevékenysége a keresztény rabszolgák kiváltása volt.
Tehát nem a francia forradalom – ahogy azt általában feltüntetik –, ítélte el először a rabszolgaságot és kezdte meg a felszámolását. A példák már háromszáz évvel előtte megjelentek.
Ha tehát említést teszünk az azték és az inka kultúra barbár vonatkozásairól, azt azért tesszük, hogy a történelmet úgy lássuk, ahogy volt! Soha nem léteztek jó vagy rossz "vademberek", ahogyan annak idején a "felvilágosultak" mondták, s ahogyan ma a multikulturalizmus hívei állítják. S az Egyház soha nem vett részt az indiánok kiirtásában és nemzeti kultúrájuk felszámolásában. Az indiánok – sajnos –, javarészt egymást irtották ki, jóval azelőtt, hogy az első európai Amerikába érkezett volna. Az a "kultúra" ugyanis nem ismerte a szeretetet, sem isteneik, sem embertársaik felé, márpedig enélkül – az un. kultúra –, önmegsemmisítő volt és lett volna, amiként ez más ottani ősi népekkel meg is történt! Az olmékok és a toltékok is kipusztították saját magukat, a fehér ember megjelenése előtt. Ráadásul nem is akármilyen "kulturált" módszerekkel! A KatoIikus Egyház mindig azt tanította, hogy minden embernek a fogantatása pillanatától a természetes haláláig végtelen méltósága és értéke van, valamint elvitathatatlan joga az életre és a lelkiismereti szabadságra. Ez az emberi méltóság abból ered, hogy maga Isten is valóságos emberré lett. Halálával és feltámadásával megnyitotta az üdvösség kapuját minden ember számára, kivétel nélkül. Amerika evangelizációja a barbár szertartások beszüntetését jelentette, és véget vetett a kegyetlen szokásnak, hogy több tízezer emberáldozatot mutassanak be a pogány isteneknek. Az Egyház csakis ebben az értelemben járult hozzá a Kolumbusz előtti (élhetetlen) indián kultúra megszűnéséhez. Ez vitathatatlanul haladás volt. Haladás, amit − paradox módon − a "haladás" leghangosabb hirdetői egyáltalán nem vettek észre. − /Grzegorz Kucharczyk cikke nyomán/ (Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST Katolikus magazin 10. szám, 2014.)