Küzdve, szenvedve
A halászközség lakói épp oly közömbös megrökönyödéssel fogadták a misszionáriusokat, mint már másutt is történt szentünkkel. Talán bátorságuk elismeréseként, vagy pedig kíváncsiságból, de Yeu sziget népe összegyűlt a piactéri romos templomnál. Grignon atya nem csak az Evangéliumot példázta nekik, hanem rávilágított az emberi élet értelmére, egyszeri, érdemszerző és megismételhetetlen voltára.
Egyik nap elővéve rózsafüzérét, így szólt: „Nézzétek, ez egy halászháló! Ha megtanuljátok imádkozni minden csomóját, a lelkek halászai lesztek!” És elbeszélte a népnek, hogy a szentolvasóima miként segít élőkön és holtakon, vagy épp napi gondjaikon.
A kis szigeten végzett két hónapos evangelizálás szép eredményeket hozott. Nemcsak felújították Isten házát, de a két pap rendbe hozta „Isten templomait” is, az emberi lelkeket. Bastières atyát annyira fellelkesítette a siker, hogy ezek után „kollegájával” akár Afrikába is elment volna 
missziózni. A kálvinista polgármester sajnálta legjobban távozásukat, mert „ilyen békesség még nem volt a sziget belakása előtt sem!”
Tény, hogy alapjaiban „forgatták fel” a közösség életét, persze a kölcsönös megbékélések irányába, mely annak előtte ritka ajándék volt errefelé!
Szerencsés hazaérkezésüket követően a püspök atya meghívta két sikeres papját a három testvérrel együtt egy hálaadó szentmisére, majd az ezt követő vacsorára, ahol a pohárköszöntő során külön is kifejezte elismerését és köszönetét az eredményes misszióért. Mikor megkérdezte szentünktől, hogy van-e még valami panasza a gyomrára, ő kitért a válasz elől azzal, hogy „két hónap óta, végre ma eszik először ’nem halat’!” A valóság azonban az volt, hogy – leplezve ugyan –, de rendszerint kemény fájdalmai voltak. Most is miként a szigeten, valójában csak csipegetett és akkor is alig evett, ha történetesen nem böjtölt!
