A ,,Kisház” története és későbbi sorsa 2
Ebben a kis házban virrasztottam és itt böjtöltem az évek során, sok-sok meg nem érdemelt kegyelmet kapva Istentől! De itt történt az is, mikor egyszer a „fickó” megvert. – folytatta Erzsébet asszony a története mesélését. Most, hogy a tél hidege után újra kiköltöztem kis lakásomba, a csendes magány örömét kezdtem érezni, egyszerre hirtelen megnyílt az ajtó. Kinéztem, s abban a pillanatban ott láttam a gonoszt − nem mondhatok mást, lelki szemeimmel valósággal láttam −, amint teljesen világtalanul álldogált. Úgy két és fél méter magasnak érzékeltem, az arca takarva volt az enyészet foszladozó szürke rongyaival. Tehetetlenségében, valami kényszeredett vigyorral kérdezte, hogy mit csinálok itt egyedül? Többet egy szót sem szólt. Meglepődtem ezen a szűkszavúságon. Máskor órákig is szokott gyötörni. Most nem tehette, mert hatalmától megfosztottan, világtalanul csak állt közelemben ördögi tevékenységétől megfosztottan ugyan, de itt kellett maradnia mellettem. Ugye nincs hatalmad, nem tudsz bántani?
Mert amikor ütlegelt egy alkalommal, utána a Szent Szűz így szólt: „Ezt többé nem teheti meg.” Én egy csöppet sem féltem tőle és bátran így válaszoltam neki: − Itt a csendes magányban több alkalmam van arra, hogy elmerüljek Isten imádásában, azok helyett is, akiket te eltérítettél erről az útról! Bármily borzasztó is hallanod, engesztelem a végtelen fölségű Istent a megbántásokért, melyet a te rossz befolyásod által elkövettem. Az irgalmas Isten létre hívta lelkemből bűneim bánatát és Ő annyira irgalmas, hogy minden megtérő bűnösnek megbocsát. Ha te is kivetkőznél lázadó kevélységedből s elismernéd Isten szent fölségét, megbánva gonoszságodat, neked is megbocsátana. De mivel ostoba gőgöd visszatart, bűnhődnöd kell, pedig hamarosan elérkezik számodra az az idő, mikor hatalmad vesztve világtalan leszel! Bármennyire is irtózol ezt hallani, ez így lesz! − A gonosz kényszerülve volt arra, hogy végighallgassa a kérdésére adott válaszomat, és nagy kínnal végigszenvedte tehetetlenségét. A Úr Jézus éreznem engedte a megalázott gonosz vergődését, aki megalázottan, észrevétlenül eltűnt. De sem jelenlétében, sem távozása után semmi félelmet nem ébresztett bennem. Az Úr velem volt, s ezt a gonosznak éreznie kellett. Távozása után a Üdvözítő ezt mondta: „Kislányom, merülj el az édes magányban, a mi kezünk gyűjtsön, elménk gondolata egy legyen, szívünk együtt dobbanjon, és ezzel a szívdobbanással térjünk nyugovóra. Aludj el szépen, de Én egy kicsit még itt időzök nálad, aztán elmegyek az éjbe szíveket keresni!"
Gondolhatod fiacskám, hogy én csak sírtam-sírtam a boldogság forró könnyeivel... (vö III/160-161)
A 'Kisháznak' Erzsébet életében és a Szeretetláng ügyében betöltött szerepét illetően lássunk néhány naplóidézetet: 1963. IX. 2-án, ebéd közben kezembe vettem a 'Vigilia' folyóiratot olvasni kezdtem egy cikket; 'Újabb Faust változat a filmen'. A Úr Jézus csendesen megszólalt: „Tedd el! Elfelejted, hogy arra kértelek mondj le minden szórakoztató olvasmányról. A te életed az elvonultság, az imádság és áldozat legyen! Vagy nem akarsz igaz kármelita lenni? Ez nagyon fájna nekem. Nehéz a lemondás, /de/ ne félj, meghálálom neked!” Én szomorúan bántam amit tettem és utána gyorsan munkához láttam s közben imádtam Őt. Amint kimentem a kertbe a ruhákat teregetni, Ő így szólt: „Várlak kis szobánkban, jöjj be egy kicsit Hozzám!”
Amint a kis szobába léptem, abban a pillanatba szent áhítattal töltött el jelenléte. Rövid imádás után ismét munkához láttam. A Úr arra kért; „Igyekezz és gyere vissza, várlak!” Vissza siettem, leborultam s Ő elárasztotta lelkemet Isteni jelenlétével és tovább kért „Csak Engem szeress, csak Nekem szolgálj még jobban! Ugye ismert szavak ezek előtted? Tudod mindig azt kérem tőled amire Szívem a legjobban vágyik.” (vö II/117) (Folytatom!) (A képen Erzsébet asszony a 'Kisház' fehér vasajtós bejáratánál, papi vendégeivel.)
Begyik Tibor (Minden idézet vagy közlés csak a szerkesztő és forrás megemlítésével!)