Áldott legyen az Isten, mindenért!
Egy idős földműves a feleségével, a fiával és két kis unokájával éldegélt. A földjüket egyetlen lovuk segítségével művelték meg, így is épp hogy eltartották magukat. Egy nap a lovuk elszabadult és eltűnt a dombok közt. A fiú egész nap kereste és hívogatta, de a lónak nyoma veszett. A szomszédok, igen-igen sajnálkoztak a felmérhetetlen veszteség miatt és csak sápítozták, hogy – hiába imádkozol, Isten nem segít! –, most aztán miként is tudjátok megművelni a földeteket? Az idős ember azonban csak az égre nézett, keresztet vetett és csak ennyit mondott:
– Áldott legyen az Isten mindenért!
Néhány hét múltán egyszer csak visszatért a ló, két másik gyönyörű vadlóval. Amikor a szomszédok a földműves szerencséje miatt ámuldoztak, ő ismét ezt mondta:
– Áldott legyen az Isten mindenért! – és keresztet vetett.
Az idős ember fia nem állhatta meg, hogy meg ne próbálja betörni az egyik musztángot, ami korántsem volt veszélytelen dolog, úgyhogy le is esett a lóról és alaposan eltörte a lábát. A szomszédok megint sajnálkozni kezdtek a baleset miatt. Nem úgy az idős ember, aki az égre tekintve keresztet vetett és erre is csak azt mondta, hogy "áldott legyen az Isten mindenért!"
Néhány hét múlva bevonult a hadsereg a faluba, hogy besorozzanak minden hadra fogható fiatalembert. A szomszédok fiait is mind elvitték, ám amikor a törött lábú fiút meglátták, őt lehagyták a listáról.
Na most, szerencse volt ez, vagy szerencsétlenség? Az emberünk erre is csak azt mondta:
– Áldott legyen az Isten mindenért! – és keresztet vetett.
Bizony fel nem foghatjuk, hogy életünk egy-egy eseménye, kudarca, balszerencséje, mitől óv meg minket! A Gondviselő Isten, látja életünk leendő esélyeit, és ha rá hagyatkozunk, javunkra alakíthatja azokat a földi sorsunkat, de legfőképp az örök üdvösségünk szempontjából!