Tanúság az Isteni Irgalmasságról 1
Veres András püspök, apostoli kormányzó az Isteni Irgalomról
Talán nem eléggé sokszor gondoltunk arra, hogy egész keresztény hitünknek a középpontjában az isteni irgalmasság áll, nem véletlen az, hogy gyakran emlegették elődeink is, hogy Isten irgalma egyáltalán az, hogy élünk, Isten irgalma az, hogy az ember új életre születhet a Keresztségben, a Szentségek vételében. Mindegyik arra való utalás, ami Egyházunknak központi tanítása, amire az egész húsvéti misztérium épül, vagyis Isten irgalma az Ő létének a megnyilvánulása.
Mi emberek törekedhetünk ennek az irgalmasságnak a megismerésére, legfőképpen azáltal, hogy igyekszünk a saját életünkben az irgalmasságot gyakorolni. (...)
Gyakran szoktam emlegetni, hogy valójában az irgalmasság a keresztény élet legszebb virága. Miért? Azért, mert ebben sok minden kifejeződik. Egyrészt az ember tudatában van az Istentől való függőségének, vagyis, hogy mindnyájan Isten szeretetéből, irgalmasságából létezünk. Gyakran talán pietesztikus (kegyes) imádságoknak gondoljuk pusztán azt, amikor sokan úgy imádkoznak, hogy egyáltalán a mai nap, a mai óra az Isten irgalmasságának a csodája, hogy léteztünk, mert annyi bűnünk van.
Ezt nem szeretném ilyen sarkosan megfogalmazni, hiszen egyértelmű, hogy az ember nem csak bűnt képes elkövetni, hanem jót is képes és kész tenni. Tehát egyértelmű, hogy Isten irgalmassága legfőképpen abban nyilvánul meg számunkra, hogy mindnyájan Isten létéből valami egészen sajátosat vagyunk képesek felismerni, vagyis hogy Isten nem a bűnös ember voltunkat tekinti, hanem az Ő szeretete kerül előtérbe, amely mindnyájunk számára éltető erőforrás, ami egyfajta új lendületet ad az ember számára, hogy törekedjen (...) Isten szeretetét valamiképpen megtapasztalni. (...)
Azon túl, hogy kifejezzük Isten iránti szeretetünket, kifejeződik benne egyfajta alázat is, mégpedig annak a belátása, hogy bizony, ha csak a saját tetteink következményét kellene megtapasztalnunk, akkor bizony ezt az életet nagyon rosszá tudnánk tenni. Ellenben Isten mégis irgalmas, és nemcsak a cselekedeteink következményeit kell nap mint nap megtapasztalnunk, hanem Isten szeretete, amely ezeket az esetlegesen rossz cselekedeteket is jóvá tudja tenni, Isten szeretete képes a jelenünket, jövőnket szebbé formálni.
Nagyon fontosnak érzem az irgalmasság vonatkozásában annak a hangsúlyozását is, hogy ha valóban Isten gyermekei akarunk lenni, akkor nekünk magunknak is egyre inkább hasonlatossá kell válnunk Istenhez. Jézus úgy fogalmazta ezt meg, hogy „Legyetek tökéletesek, mert Isten, a ti mennyei Atyátok tökéletes!”
A tökéletességnek egy sajátos megnyilvánulása az irgalmasság, vagyis nekünk is ugyanazt az irgalmasságot kell gyakorolnunk embertársaink felé, amelyet Isten gyakorol felénk. Bizony erre – be kell látnunk – sokszor nem vagyunk képesek, hiszen az irgalmasság a keresztény ember számára sem egy magától értetődő magatartás, nagyon sokszor éveken keresztül, évtizedeken keresztül hordozzuk a sértődéseinket, töviseinket a lelkünkben. És azért nem tudunk igazán saját bűneink terhétől sem megszabadulni, mert nem vagyunk képesek irgalmasak lenni a másik ember felé.
Az irgalmasság tehát isteni tulajdonság és az Isten gyermekének az embernek is ezt a tulajdonságot valamiképpen el kell sajátítani, a saját életében életre kell váltani. Nem véletlen az, hogy az elmúlt egy-két évszázadnak a Mária-jelenései, szinte kivétel nélkül mindegyik, az irgalmasságra is, az engesztelésre is felhívják figyelmünket. Egészen biztosan ebben az üzenetsorozatban kell látnunk az irgalmasság titkának korunkban való megjelenését, és biztos vagyok benne, hogy a szent életű pápa, II János Pál pápa nem véletlenül tette ezt az ünnepet éppen a Húsvét utáni vasárnapra. (...)
