Az Érc mélyen nyugodott a föld alatt, és a csendben, a végtelen sötéten ő is álmodott. Azt álmodta, hogy napfényre kerülvén harcedzett kard lesz talán, egy hős hadvezér oldalán. Ott látta csillogni magát a győzedelmes csatákban.
Markolatát ezüstből verik, s ékkövekkel díszítik. Minden győzelmet egy új ékkő jelez, mindaddig, míg úgy telve nem lesz drágakövekkel, hogy már nem fér el rajta több. Ekkor aztán megpihen, nem harcol tovább és dísz lesz, a diadal jele. Nagyot és merészet álmodott az Érc. Egyszer aztán először a csendet kezdték halk és messzi hangok megtörni. Majd nyugalmát mind jobban zavarta a közelgő zaj, végül pedig a napfényre került.
Az Érc megremegett. Tudta, milyen sors vár rá. Megborzadt, ha a kohó szörnyű forróságára gondolt, de engedelmesen átadta magát a tűz égető erejének. Megolvadva, sisteregve öntötték vékony formába, majd elkövetkezett a várakozás ideje az Érc számára, amikor végre az átalakításához fogtak. Most, most, most, és nemsokára kikalapálják, nemes formát adva neki!
S ekkor valami történt, s az Érc félni kezdett. Túlságosan kis darabokra szabdalták! Aztán ismét tűzbe került, izzították, majd hatalmas kalapácsokkal verték. Csengett, zengett az Érc, s a körülötte állók nem hallották, fájdalmasan sikolt, kiált, mert rádöbbent a szörnyű
valóra, hogy kard helyett, szegekké verik. Az Érc azt hitte, nem éli túl a valóságot, pedig még sokkal rettenetesebb sors várt rá.
Eljött az Érc életének legrettenetesebb napja. Durván egy piszkos ládikóba dobták hármukat, egy kalapács mellé. Az Érc szíve reszketett, s félni kezdett. És ekkor kezdődött léte legborzalmasabb perce. Egy kemény kéz kiemelte és egy puha, áldott, szent Csuklóhoz illesztette. Az Érc hegye belemerült a Csukló áttetsző bőrébe, de addig még nem sebzett, mígnem kemény szögfejére rácsattant a kalapács!
Az Érc szöghegye mélyen benyomult a Csuklóba. Vér serkent ki nyomában, piros, meleg, szent vér, mely lassan csurgott a szög mellett a földre. A Csukló megremegett, s a kéz ujjai csaknem ráborultak a szögre a görcsös fájdalomtól.
Az Érc látta a fájdalom vonaglását, érezte a vér illatát, s amint ismét és ismét rácsapódott a hatalmas kalapács, elérte a Csukló alatti fát, s megkapaszkodott abban. A kalapácsot ütő emberek, és a körülállók nem hallottak mást, mint a szögek csengését, amint rávert a kalapács, pedig, pedig az Érc zokogott, jajongott a szörnyű csalódástól:
– Ó, ó, kard szerettem volna lenni, igazságért küzdő, győztes kard, s lettem szög, mely eleven Csuklót szögez a szégyen fájához. Ám az Ércnek még azt is meg kellett érnie, hogy nemcsak a két Csuklót, de két fáradhatatlan, drága Lábat is át kellett vernie.
– Nem akarlak sebezni – zokogta az Érc a maga hallhatatlan hangján –, nem akarlak sebezni...
S az Érc, órákon keresztül tartotta a Megfeszítettet a fán, ahol a megkínzott test minden vonaglása a szögek ércszívén futott keresztül, s okkal hitte, hogy neki is már meg kell halnia a borzalmas három óra után.
De nem! Végigélte az elsötétedést, az égzengést és földindulást, a holtak feltámadását, majd az ezután következő szörnyűséges, borzadalmas, szívet tépő, döbbent, ájult csendet, melyben csak egy Édesanya zokogása hallatszott.
Hosszú, hosszú várakozás, és a vér szivárgása lassan megakadt, elevensége megalvadt. Aztán vigyázó, óvatos kezek figyelmes munkával és nagy szeretettel kihúzták a fából, a Csuklóból és a Lábakból.
Egy másik óvatos és szerető kéz vigyázva helyezte finom gyolcskendőre, hosszan nézegetve, majd egy puha ajak alig érintve, meleg, lágy csókot lehelt rá.
Az Érc szíve a gyönyörűségtől remegett, mert egy halk hangot is hallott: – Áldott, áldott szegek, drága szögek, szent szögek...
Az Érc abban a pillanatban tudta, hogy ennél a valóságnál szebb álma nem lehetett volna. És többet nem álmodott!
(A Szent István Társulat kiadásában "Út a hajnalba" címmel megjelent húsvéti novelláskötetből: "A Kender, az Érc és a Fa álma" – Salkaházi Sára írása nyomán, a szerk.!)
A tanulság: Soha ne keseregjünk azon, hogyha nem álmaink valósulnak meg, mert lehet, hogy más megtisztelő hivatás szolgál lelkünk javára és Isten nagyobb dicsőségére!