December 28. Aprószentek ünnepe.

Heródes király a napkeleti három bölcstől megtudta, hogy a Megváltó Messiás személyében Király született. Hatalmát féltve – "biztos ami biztos alapon" – megöletett minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket Betlehemben és környékén! Rájuk emlékezik az Egyház.

NÉPSZOKÁSKÉNT: A 'vesszőzés' – azaz az újévi szerencsekívánás – archaikus formája kapcsolódik ehhez a naphoz. A vessző az élet szimbóluma, többnyire gyermekek járták ezzel a házakat, megvesszőzve a háziakat. 

 A Három Szent király 2

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

Most ismét azt láttam, hogy Menyhért az övén függő zacskóból egész marék, ujjnyi hosszú, vastag, sárga és nehéz rudacskákat vesz elő, hegyes végekkel és középen aranyszínű dudorodásokkal. Ezeket mind, nagy alázatosan ajándékként odahelyezi a Kis Jézus mellé, a Szent Szűz ölébe. Ő kedvesen megköszönte azokat és befödte köpenyének egyik szárnyával. Csupa termésarany rudak voltak ezek, melyeket Menyhért hűsége és szeretete jeléül adott hálából, mert ő mindig rendíthetetlen és buzgó jámborsággal kereste a szent igazságot. Ekkor ez a király, mind négy kísérőjével hátravonult, és helyére a barna arcbőrű Boldizsár lépett, saját kíséretével. Nagy alázatossággal omlott térdre, és megható szavakkal ajánlotta fel a maga ajándékait. Egy hajócska alakú arany tömjéntartót állított a Kis Jézus elé az asztalkára, telve apró, zöldes gyantaszemekkel. Ő tehát tömjént adott ajándékul, mert mindig készséggel és hódolatteljesen alkalmazkodott Isten akaratához, s annak most is szeretettel engedelmeskedett. Mielőtt még ő is visszalépett volna, sokáig bensőségesen imádkozott.

Utána az ősz fehér Gáspár lépett előre. Ő volt a legöregebb, s nehéz teste miatt már nem is tudott letérdelni. Csak úgy állva hajolt meg mélyen, és egy arany tartóban szép, zöld növényt helyezett az asztalkára. Nagyon tetszetős, zölden- és még gyökéren álló mirha volt ez. Egyenes fácska, fönt csipkés levélzettel és szép fehér virágokkal. Azért hozott mirhát ajándékba, mert ez az önmegtagadásnak és a szenvedélyek megzabolásának a jele. Ez a jó lélek ugyanis sokat harcolt a bálványimádás és a többnejűség, valamint saját szenvedélyei ellen. Sokáig állt meghatottan a Kis Jézus előtt, úgyhogy szinte megsajnáltam a még kívülállókat, hogy oly soká kell várniuk, míg megláthatják a Kisdedet.

       A királyok, mikor leborultak és ajándékukat átnyújtották, üdvözlő szavaik nagyon egyszerűek és gyermekien megindítóak voltak. Nagyjából ezeket mondták: "Láttuk csillagát és ebből tudtuk, hogy ő a Királyok Királya; eljöttünk tehát őt imádni, és ajándékainkkal hódolatunkat tenni". Gyermeki imájukban szinte elragadtatásba estek a szeretettől, melyben a Kisded Jézusnak ajánlották magukat, országukat, népüket, egész vagyonukat és mindazt, ami a földön számukra érték lehet. Kérték is az Újszülött Messiást, hogy fogadja el magáénak szívüket, lelküket, minden gondolatukat és cselekedetüket. Töltse el őket világosságával és ajándékozza meg erényekkel, s az egész világnak adjon áldást, békét és szeretetet. Mindezt a mélységes hódolatot pedig oly alázattal és lángoló szeretettel végezték, hogy közben örömkönny ömlött végig arcukon és szakállukon. Egészen boldogok voltak és úgy érezték, most az a Csillag vezérelte őket ide, melyre apáik, oly hűségesen vágyva-vártak évezredeken át. Az ígéret beteljesülésének öröme élt bennük.

       A Szent Szűz mindent alázatosan fogadott. Eleinte semmit sem szólt, csak gyermekét ölelő egyszerű kézmozdulatai jelezték a fátyol alatt, meghatottságát és jámbor örömét. A Kisgyermek csupasz mellecskéje keresztülragyogott a köpeny két szárnya közt. A végén azonban, hátra vonva fátylát, mindegyikhez intézett néhány alázatos, köszöntő, édes szót. - Óh, ekkor megint tanultam valamit, és így szóltam magamhoz: Lám, mily édesen és kedves köszönettel vesz át minden ajándékot az Istenanya! Semmire se szorul, hisz' magáénak tudja Jézust, mégis mily alázattal fogadja a szeretet nyújtotta ajándékokat. Ebből én is megtanulhatom, miként kell elfogadni mindent, amit a szeretet ad. Ezentúl, minden kegyes adományt én is alázatosabb köszönettel fogadok majd! És jaj, mily nagylelkűek is Mária és József, hiszen maguknak szinte semmit meg nem tartva, többségét szétosztják a szegények között.

        Másnap este a három szent király, búcsúzásul még egyszer a Jászol elé járult. Először Menyhért ment be, s a Szűzanya karjaiba helyezte a Kis Jézust. Az öreg meg csak sírt-sírt, olyannyira sugárzott rajta az öröm. Utána bejött a másik kettő is, és szintén könnyek közt vettek búcsút. Ez alkalommal is mindenféle ajándékot hoztak; különböző kelméket, részint nyers selymet, részint vörös és virágos szöveteket és igen finom terítőket. Bő köpenyük a vállukon hátravetve lógott – világossárga finom gyapjúból –, oly könnyű volt az egész, hogy a legkisebb szellő is meglebbentette. Aztán hoztak sok csészét is egymásra rakva, meg dobozokat, teli mindenféle szemes dolgokkal és egy kosárban több cserepet, melyekben szép, fehér virágok nyíltak. Minden cserépben három szál volt pont a közepén, úgyhogy a cserepek szélére újabb cserepeket lehetett állítani, így szépen egymásra állítva álltak a kosárban. Mind mirha volt. Józsefnek, hosszú, keskeny kosarakban madarakat adtak át, melyek levágás céljára szép számmal lógtak a teherhordó tevék oldalán. 

Hogyan kötődik Szent János apostol és evangelista élete a borszenteléshez?

Szent János – a Szeretett Tanítvány – aki bátyjával, Jakabbal a ,,mennydörgés fiainak'' neveztetett (Mk 3,17), Efezus környékén elfogták, és Rómába vitték Domitianus császár elé, ahol kivégzése módjául forró olajjal teli üstbe dobással sújtották. János azonban sértetlenül lépett ki a gyilkos fürdőből. Akkor méregkelyhet itattak vele, s mivel az sem ártott neki, Pathmosz szigetre száműzték. E szigeten hatalmas vihar közepette, Isten egy látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Amikor magához tért, a látottakat kővel jegyezte föl a sziklafalba,ám egy halász írószerszámokat adott neki, és így írta le pergamentekercsre a ma ismert Jelenések Könyvét.

Végül 100 körül halt meg természetes halállal. Miként halálának körülményei, úgy szentünk ünnepe is igen bizonytalan. Az ortodoxiában szeptember 26-án ünneplik, de volt római kezdeményezés a június 24-re is. Sírjának felnyitása, a feljegyzések szerint május 8-án történt, amikor is teste helyett, csak fehér port találtak, amit "szent Mannának" is említenek!  A Római Katolikus Egyház december 27-én tartja Szent János apostol és evangelista ünnepét, egybekötve a borszentelés hagyományával. A szentelt borral embert és állatot is gyógyítottak, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy megakadályozzák vele a bor romlását. Szent János és a bor kapcsolata a liturgikus szövegek alapján egyértelműen az apostol Efezusban véghezvitt csodájára vezethető vissza: Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak, hogy hajlandó hinni Krisztusban, ha János kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet és az semmi kárt nem tesz benne. A mérget először két gonosztevőn kipróbálták, akik rögtön szörnyethaltak. Szent János imádkozott és miután a kelyhet megáldotta, kiitta és semmi baja sem történt, de ennek ellenére a pogány pap még most sem akart hinni. Az apostol erre fölszólította, hogy köpenyét Jézus Krisztus nevében terítse a két halottra. A főpap megtette, mire a két gonosztevő föltámadt. Erre sokan dicsérték Istent, és a főpappal együtt nagy tömeg is megkeresztelkedett. Ennek okán kezdték Szent Jánost kehellyel ábrázolni, ehhez járult a kígyó ábrázolása, mint a méreg szimbolikája. 
A Rituale Romanum törzsanyaga nem ismeri a borszentelés szertartását, csupán a Szentszék által jóváhagyott áldásokat tartalmazó függelékben közöl egy rövidebb és egy hosszabb könyörgést. Ez azonban eltér a magyar hagyományban ismertektől, melyben a fenti áldásformák végén a bort, szenteltvízzel kell meghinteni. A rubrikák szerint a szertartás helye a nagymise után van, amikor a pap teljes miseöltözetben, de a manipulust levéve megáldja a nép által fölajánlott bort annak emlékére, hogy Szent János sértetlenül mérget ivott.

Mire számíthatnánk?

     A „szép új világ” eljöveteléhez alternatív iskolára van szükség. Olyanra, ahol nincs tanulás, számonkérés, dolgozat, felelés, fenyítés és ennek folyományaként persze fegyelem sincs! Az alternatív iskolában már hatévesen megtanulhatja minden nebuló, hogy nincsenek kötelességei, csak jogai vannak, mégpedig magasabb jogai, mint a tanárnak! Ennél fogva persze nagy a szabadság, amely inkább szabadosság!
A globális világgazdaság és világpiac urai, fölöttébb támogatják az alternatív iskolákat, hiszen ezekből kerülnek ki a magukat szabadnak gondoló – vagyis nem gondolkodó –, képességtelen „szabad emberek”, a tökéletes fogyasztók, akikre a globális tőkés világpiac urainak szükségük van.
Ez a „szabad ember” sötétségben tartható, erkölcsi tartása nincs, hiszen fel lett világosítva a New Age humánus "hitismeretivel". A kereszténység és megváltás számára nem több, mint pl. az ógörög mitológia. Nem tervez, nem kifogásol és nem lázad, mert önálló gondolata nincs, akarata egy shopingoló fogyasztóé, világlátása jelenidejű, múltja és jövőképe sincs. Él, mint az aranyhal a vízben, a pillanat foglya, s mivel az az illúziója és legfőbb hite, hogy ő szabad, elegendő számára a „víz” biztosítása.
A „háttérhatalom” urai, ezt az alternatív iskolarendszert szeretnék bevezetni a széles néptömegeknek, miközben ők a saját gyermekeiket olyan fizetős college-okba járatják, ahol fegyelem, egyenruha, tananyag, számonkérés igazi oktatás van. Ők majd tervezhetnek, de rendületlen imánk nyomán majd Isten fog végezni!

Forrás felhasználásával: https://magyaridok.hu/velemeny/szabadsagok-alternativ-iskolak-es-hasznos-idiotak-3459281/ Magyar Kurír 2018.szept.8.

     Az 1789-es francia forradalom óta sok, egykor keresztény államban egy új világrend kezdett kialakulni, egy olyan világrend, melyet az Egyház ellenségei terveztek meg, hogy Istent kiűzzék a saját teremtéséből. Azzal kezdték, hogy a régi rendszert, melyben az oltár támogatta a trónt, az Egyház és az állam szétválásával [egy újjal] helyettesítsék.Az eredmény egy olyan társadalmi struktúra lett, mely radikálisan új, és az Egyház számára nehéz, mert az állam, mely ettől kezdve implicite ateista, végül minden lehetséges erejével ellenszegül Isten vallásának.Valóban, a szbdkművesek Isten igazi imádatát a szabadság imádatával akarják helyettesíteni, hiszen a neutrális államban a vallás csak eszköz. Így kezdődik a modern időkben a könyörtelen háború az Egyház által védelmezett Isten vallása és az ember új vallása között, mely megszabadít Istentől és liberális.Ez a két vallás annyira kibékíthetetlen egymással, mint Isten és a Sátán. Mindenkinek választania kell a katolicizmus és a liberalizmus között. (Részlet, Williamson püspök Fellay püspöknek írt nyílt leveléből, London 2012. október 19.)

Szent István Első Vértanú ünnepe

     Krisztus kereszthalálát követően István, egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. Egyben ő volt az első vértanú is, akit Krisztus-követése miatt megöltek.
István ugyanis a meggyőző csodák egész sorát művelte a nép között, és eláradva a Szentlélektől rendkívüli módon prédikált. A zsidók ezt megirigyelték és arra törekedtek, hogy fölébe kerekedjenek és legyőzzék.
     Háromféleképpen szálltak vele szembe, tudniillik vitában, tanúk elővezetésével és kínzások alkalmazásával.
I. A vitázókat Lélek sugallta érveléseivel, simán legyőzte.
II. A zsidók belátván, hogy ilyen harcmodorral nem bírnak vele, ravaszul a második módszerhez folyamodtak, ahhoz tudniillik, hogy hamis tanúkkal győzzék le. Felbéreltek két hamis tanút, hogy négyszeres káromlással vádolják meg, az Isten, Mózes, a Törvény és a Szent Sátor vagy templom elleni káromlással. Nem csak minden állításukban megcáfolta, de angyali tekintetével is meghátrálásra késztette a vádlóit és a hamis tanúkat.
III. Vádlói előtt világossá vált, hogy nem tudnak fölébe kerekedni, harmadszorra kínzással és gyötrelmekkel próbálkoztak. Ám Szent István három módon is próbálta figyelmeztetni és visszatartani vádlóit ettől a nagy gonoszságtól, tudniillik megszégyenítéssel, megfélemlítéssel és szeretettel. Megszégyenítéssel kezdte, szemükre vetve szívük keménységét és a szentek megölését. „Ti kemény nyakúak – mondta – és körülmetéletlen szívűek, és fülűek! Ti mindenkor ellene álltatok a Szentléleknek, amiként atyáitok is. Hiszen megölték azokat, akik az Igaznak eljövetelét hirdették” Ekkor a zsidók homloka olyan lett, mint a parázna asszonyé, nem tudott elpirulni (Jer 3,3), így a megfogant gonoszságtól nem tágítottak, meg nem változtak, hanem még gonoszabbak lettek. Fennhangon kiáltván bedugták fülüket egy akarattal reárohantak, és kivetvén őt a városon kívülre, megkövezték.

Anya, te vagy a Jézuska? – tette fel a kérdést egy kislány édesanyjának. Így, írásban.
Anyukája pedig levelet írt neki.

„Kedvesem!
     Nagyon jó kérdést tettél fel és tudom, hogy már egy ideje gondolkozol rajta. Szeretnék jól válaszolni neked, de nem is olyan könnyű.
A válasz az, hogy nem, nem én vagyok a Jézuska!
     Az ajándékokat én hozom, ez igaz! Én figyelek rád hónapokon át, hogy tudjam, mi okozna neked igazán örömöt. Én választom ki és én is csomagolom be őket, pont úgy, ahogy az én anyukám is tette, amikor még kislány voltam, és ahogy az ő anyukája is annak idején. (És igen, Apa is segít benne!)
     Elképzelem, ahogy majd te is megteszed ezt a te gyerekeidért és tudom, hogy mekkora öröm lesz látnod az arcukat, amilyen izgalommal bontják ki az ajándékaikat és te látod majd, hogy jobban ragyognak, mint a karácsonyfa.
De te sem leszel ettől Jézuska!
     A Jézuska hatalmasabb, mint bármelyik személy és jóval régebb óta végzi a dolgát, mint amióta mi élünk. Amit ilyenkor tesz, az egyszerű, de nagyon fontos. Megtanítja a gyerekeket arra, hogy hogyan higgyenek valamiben, amit nem látnak a saját szemükkel, amit nem tudnak megérinteni.
     Ez egy nagy feladat és nagyon fontos feladat! Az életed során mindig szükséged lesz arra, hogy hinni tudj: magadban, a barátaidban, a tehetségedben, a családodban. Szükséged lesz arra is, hogy hinni tudj olyasmiben, amit nem tudsz megmérni, nem tudod a kezedbe fogni, vagy bizonyítani, hogy létezik. Ilyen például a szeretet, az a hatalmas erő, ami onnan legbelülről világítja be az életed, még a legsötétebb, leghidegebb pillanatokban is.
     A Jézuska egy tanító (a szeretet tanítója) és én a tanítványa vagyok. Igyekszem jól csinálni! Most már ismered a titkot is, hogy hogyan jut be a házakba láthatatlanul, hogy a fa alá tegye az ajándékokat: – azok az emberek segítenek neki, akiknek a szívét örömmel töltötte meg.
     Az olyan emberek, akiknek tele van a szívük szeretettel és örömmel, mint Apa és én, segítünk a Jézuskának megtenni valamit, ami amúgy lehetetlen lenne, ha jobban belegondolsz.
     Úgyhogy nem, nem én vagyok a Jézuska! Jézuska a Szeretet, az Élet, a Hit és a Boldogság, az üdvösség Reménye. Én az ő csapatában vagyok és most már te is benne vagy! – Segítesz?
Szeretlek!
Anya”
Forrás nyomán

 Jézus születése 3 

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

     Láttam aztán, hogy a három pásztor miként segített Szent Józsefnek, hogy a lehetőségek szerint, minél nagyobb kényelmet teremtsenek a jászolbarlangban és az oldalfülkében. Több jámbor, esszénus asszonyt is láttam a Szent Szűz mellett serénykedni, akik szeretettel szolgáltak az Istenanyának. A barlangtól nem messze, kis sziklaüregekben laktak ők, a domb keleti felén, az úgynevezett "Talbus"-ban. Lakásaik, szorosan egymás mellett, a levágott hegyoldalban voltak. Mindegyiknek volt kertje, és felekezetük gyermekeinek tanításával foglalkoztak. József hívta őket a barlanghoz, mert társaságukkal még gyermekkorában megismerkedett. Amikor ugyanis testvérei elől rejtőzködnie kellett a jászolbarlangban, gyakran fölkereste a hegy oldalban e jámbor asszonyokat. Ezek tehát fölváltva jöttek a Szent Szűzhöz, apróságokat és csomókba kötött ágakat hozva. Ezekkel főztek és mostak a Szent Család számára.

    Igen megható jelenetnek is tanúja voltam. József és Mária egy alkalommal éppen a jászol mellett álltak és bensőséges megindultsággal nézték a kis Jézuskát. Egyszer csak a szamár térdre rogyott és fejét egészen a földig hajtotta. Mária és József erre sírni kezdtek.

    Estére küldöttek érkeztek Szent Anna asszonytól. Egyik szolgálója és egy idős ember, egyébként Anna rokona, jött el Názáretből. Mindenféle szükséges dolgot hoztak Máriának. Rendkívül boldogok voltak, hogy láthatják a Kisdedet, s az öreg rokon még sírt is örömében. Mindjárt vissza is indult, hogy hírt vigyen Anna asszonynak. A szolgáló azonban ott maradt a Szent Szűz mellett.

    A legközelebbi napok egyikén láttam, hogy a Szent Szűz a Kis Jézussal és újdonsült dajkájával, néhány órára elhagyta a barlangot. Azt is láttam, hogy amint kiléptek a barlang előtti nádtető alatt jobb felé mentek és elrejtőztek abban a közeli barlangban, ahol Krisztus születésekor a forrás fakadt, melynek József csinált lefolyást. Ugyanitt előzőleg, József már kora reggel kényelmes helyet készített el számára. Egy benső intelem szavára húzódtak ide, mert még aznap néhány idegen jött Betlehemből a jászolbarlanghoz – azt hiszem, Heródes megbízásából –, mivel a pásztorok révén híre ment, hogy itt egy gyermekkel nagy csodák mentek végbe. Láttam, hogy az emberek beszéltek Józseffel, aki épp a pásztorokkal jött ki barlangból. Mikor azonban látták a család egyszerűségét és szegénységét, fölényes mosollyal távoztak. A Szentséges Szűz, mintegy négy óra múltán, csak az idegenek távozása után ment vissza a barlangba.          
Közben híre ment, hogy Jézus születésének órájában angyalok jelentek meg a pásztoroknak, s a körülfekvő völgyekben minden jó-lelkű embernél az ígéret Gyermeke lett a beszéd tárgya. S ezek a jó pásztorcsaládok, most el is jöttek, hogy leróják tiszteletüket a gyermek iránt, akinek a völgyben tudtukon kívül szállást adtak. 

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!

Kevesen tudják, hogy Gárdonyi Géza írta a szövegét és a zenéjét a 'Fel nagy örömre' című gyönyörű karácsonyi éneknek!

Az ének először 1882  karácsonyán csendült fel a devecseri templomban, aminek előzménye, hogy Tima Lajos, a helyi iskola igazgatója megkérte az akkor még csak 19 éves Gárdonyi Gézát, hogy írjon egyházi énekeket. A fiatal segédoktató pedig nemcsak a szövegét, hanem a zenéjét is megírta új szerzeményének:

Fel nagy örömre! ma született,

Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!

Hallgassák meg egyházi énekben is: https://www.youtube.com/watch?v=WEKY5Pu8xio

Forrás nyomán: https://777blog.hu/2018/12/25/tudtad-hogy-gardonyi-geza-irta-az-egyik-legszebb-karacsonyi-eneket/

Áldott, boldog, békés, Karácsonyi ünnepeket kívánok minden Olvasómnak!

Ajándékként, hallgassák meg

ADY ENDRE: KARÁCSONYI REGE c. versét, Szabó Gyula előadásában   https://www.youtube.com/watch?v=BCnVh6ntw7Y

Wass Albert: Angyalka
 
     Feketén készülődött a karácsony. Reggel óta szünet nélkül csorgott az eső, s a kisváros csatakos utcáin hideg köd tapadt a házfalakhoz. Az emberek föltűrt gallérral, morcosan siettek, s ázott, ócska ruháikban még soványabbaknak és éhesebbeknek látszottak, mint máskor.
     A rendőrség épületében rosszkedvű homály uralkodott. A főnök indulatosan csapkodta az ajtókat egész nap, s az írnok behúzott nyakkal hajolt az asztala fölé, csak lopva mert néha a faliórára pislogni. Iszonyú lassan mászott az idő.
     Öt perccel négy előtt a főnök kilépett a belső irodából. Kabát volt rajta és kalap.
– Kimegyek levegőzni, Krájnik – mordult rá az írnokra. – ha ötig nem jövök vissza, hazamehet. Jelentés?
     A sovány írnok buzgó igyekezettel szökött fel székéről.
– Semmi fontos főnök úr. Az öreg Garami két hete nem jelentkezett...
     A hatalmas rendőrfőnök hangja úgy csattant a nyaka közé, mint a mennydörgés.
– És ezt csak most jelenti? Behozatni a vén bitangot! Büntetőcellába vele! Tán azt hiszi a vén semmirevaló, hogy amiért törvényszéki bíró volt annak idején, most nem kell engedelmeskedjék a törvénynek? Majd megtanítjuk! Ahelyett, hogy hálás lenne, amiért kiengedték a munkatáborból, s megúszta annyival, hogy hetenként egyszer jelentkeznie kell! Most már az is sok neki! Mihelyt bejön a járőr, küldje ki utána! Érti?
– Igenis! – hebegte az írnok, s a főnök haragtól fújtatva kidübörgött az irodából.
     Az ajtót döngve csapta be maga után.
     Kint esett az eső. A hatalmas úr föltűrte kabátján a gallért, s lassú léptekkel megindult az utcán. A ködszagú, nyirkos levegő jólesett, s ahogy zsebre dugott kezekkel, maga elé bámulva haladt, megpróbált nem gondolni semmire. Arra sem, hogy karácsony van. A múltra sem. Semmire. De a léptei súlyosak voltak, s vállait valami nyomta láthatatlanul.
     Ázott kis olcsó ruhában sovány leányka haladt előtte az utcán, vállán karácsonyfát cipelt. Alig lehetett több tíz esztendősnél. Nagy volt számára a fenyő, s nehéz, alig vonszolta magát alatta. Harisnyátlan, vörösre fázott lábán, nagy elnyűtt munkásbakancsot viselt. Időnként megállt, letette a fát, és kékre fagyott kezeit szájához emelte. A rendőrfőnök lassan utolérte, és megállt mellette.
– Kinek viszed azt a fát? – kérdezte haragosan.
     A leányka ijedt szemekkel nézett föl reá. Szemei kékek voltak és nagyok.
– Haza, nagyapóhoz rebegte félénken. – Nagyapó beteg. A temető szélén vágtam. Nem szabad?
– Miért ne lenne szabad... – morogta a főnök bosszúsan.
     Valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés fogta el, ahogy azokba a kék szemekbe nézett.
– Hol laktok?
– A Rigó utcában.
     A hatalmas ember körülnézett. Üres volt az utca, és félig már sötét. Hirtelen lehajolt és megmarkolta a fát.
– Majd én viszem – dünnyögte valami furcsa szégyenkezéssel a hangjában – nehéz neked.
     A kislány ámulva nézett föl reá, a szeme ragyogott.
– Milyen jó ember maga!
– Gyere! – morogta a főnök, és megindult a Rigó utca felé, vállán a fenyővel. Szó nem esett közöttük egész úton. Egy ház előtt a leányka megállt.
– Itt lakunk – mondta – hátul...
A főnök is megállt, és a fenyőt letette maga mellé a falnak támasztva. Szótlanul nézték egymást egy pillanatig.
– Köszönöm, hogy olyan jó volt... – kezdte a leányka bizonytalanul, de a rendőrfőnök legyintett. Szinte gorombán mondta:
– Ne köszönj semmit. Csak emlékeztettél valakire, ennyi az egész. Nekem is volt egyszer egy kislányom, olyan, mint te...
     A goromba hang furcsán ellágyult, s a leányka csodálkozva nézett föl a nagy erős emberre.
– Hol van most?
– Meghalt.
     Csönd volt a szó után, mély és sötét csönd. csak az esőt lehetett hallani, ahogy alácsorgott a háztetőről.
– Akkor az égben van – szólalt meg a kislány tárgyilagosan.
– Ott van az én apukám is, meg anyukám is. Biztosan együtt vannak ott most, és az ő kislányuk, a maga kislánya ott fönt... Nem jön be? – kérdezte hirtelen. – nagyapó örvendene, s én is...
     Segíthetne nekem földíszíteni a karácsonyfát... Aztán énekelnénk egy kicsit, ahogy karácsonykor szokás... A nagydarab ember lehajtotta a fejét, és egy pillanatra félrefordult. Mintha egy könnycseppet törölt volna ki a szeméből. Aztán lehajolt a fenyőfáért.
– Gyerünk hát! – mondta, és a hangja furcsa volt, mély és halk, és egészen más, mint azelőtt... A leányka kinyitotta a kaput, és előrement. Megkerülték a házat.
– Még azt sem tudom, hogy mi a neved – szólalt meg a rendőrfőnök, mikor a hátsó ajtóhoz értek.
– Angyalka – felelte a kislány, és kezét rátette a kopott kilincsre.
– Így szólítanak az emberek. Egyébként Rozi a nevem, csúnya név, ugye? Legyünk csöndesen, hátha nagyapó alszik... Óvatosan kinyitotta az ajtót és belesett. – Jöjjön! – suttogta halkan. Aztán elakadt a szava és egy pillanatig döbbenve nézett.
– Valami baj van? Beteg talán? A rendőrfőnök halálos sápadt volt, és reszketett. S a szemei... a szemei olyanok voltak, mint aki kísértetet lát.
– Beteg? – ismételte meg a leányka ijedten a kérdést. A rendőrfőnök megrázta a fejét, és szótlanul belépett a nyitott ajtón, vállán a karácsonyfával. A szegényesen berendezett szűk kis szobában egy árva villanykörte égett, fénye hideg volt és kietlen. A szoba sarkában ócska vaságyon, fehér hajú, sovány öregember aludt a falnak fordulva.
     A főnök odatámasztotta a fenyőfát a fal mellé.
– Nincs tűzrevalótok – kérdezte dörmögve, és állával a sarokban álló pléhkályha felé bökött. A leányka betette az ajtót.
– Van egy kevés, de takarékoskodni kell vele – súgta. A szekrény alól előhúzott egy fából készült karácsonyfatalpat, és az asztalra tette.
– Ide tesszük a karácsonyfát, jó?
     A főnök föltette a fenyőfát a talpra. A leányka kinyitotta a szekrényt, és elővett egy papírdobozt.
– Amíg nagyapó alszik, földíszítjük a fát – súgta és odatette a dobozt az asztalra. Használt karácsonyfadísz volt benne. A szekrényajtó nyikorgására az öregember ott az ágyon megmozdult, köhögni kezdett, majd nehézkesen átfordult a másik oldalára. Szemei lassan megnyíltak és keresve tapogatták végig a szobát. Aztán megakadtak a
rendőrfőnökön és nem mozdultak többet.
     Nagyapó – újságolta a kislány lelkendezve – ez a jó bácsi segített nekem hazahozni a fát! Nagyon jó bácsi, nagyapó, neki is van egy leánykája fönt az égben, ahol anyuék vannak, és én behívtam, hogy legyen velünk karácsony estéjén... Ugye jól tettem nagyapó?
– Jól tetted, Angyalka – felelte az öregember halkan, anélkül, hogy levette volna szemét a rendőrfőnök arcáról. - tessék leülni rendőrfőnök úr... Köhögés rázta meg, görcsös, csúnya köhögés.
     A rendőrfőnök néhány pillanatig döbbenve nézte hamuszürke arccal. Aztán lassan odament az ágyhoz.
– Nem tudtuk, hogy beteg, Garami úr – mondta halkan. – Hívatott orvost?
     A volt törvényszéki bíró megrázta a fejét a gyűrött párnákon. Kár nekem az orvos – hörögte – tudom én azt. Az idő eltelt fölöttem. Mindannyiunk fölött eltelik egyszer. Ebben az egyben nincs különbség közöttünk...
A köhögés miatt alig lehetett megérteni a szavait. A rendőrfőnök lassan leült az ágy melletti székre és arcát a tenyereibe hajtotta. Csönd volt, csak a beteg ziháló hörgése hallatszott, s az ezüstpapír-láncocskák halk nesze, ahogy a kislány ott az asztal mellett egymás után aggatta őket a karácsonyfára.
– Három gyertyavégem is van még! – szólalt meg boldog, csilingelő hangon, mikor befejezte a díszítést.
– Csak átszaladok Sánta nénihez gyufáért, s aztán boldog karácsony lesz, és énekelünk!
     Alig csukódott be az ajtó, a beteg megszólalt megint. Rekedten, akadozva:
– Meghalni... nem rossz... az olyannak, mint én vagyok... csak... azt tudnám...Angyalkával mi lesz? Mi lehet belőle a maguk világában... rendőrfőnök úr? ... Az Angyalkákból?...
     A rendőrfőnök néhány percig hallgatott. Amikor megszólalt a hangja komoly volt és szelíd:
– Nekem is volt egy leánykám – mondta. Angyalkának hívtuk őt is. Ekkora volt éppen, amikor... amikor meghalt. A háború vitte el...
– Sok mindent elvitt a háború – felelte a beteg.
– A családomat – mondta a főnök, és a hangja keserű volt.
– Az enyémet is... csak ő maradt. Angyalka. Kinek maradt? – tette hozzá a kérdést zihálva. – nekem, aki elmegyek?...
     Aztán csönd volt a két magányos ember körül a szobában. Az emlékek árnyéka ránehezedett a csöndre, sötét, fekete, vérbe fagyott árnyékok, s az asztal közepén álló árva kis karácsonyfán didergett az ócska ezüstdísz. Könnyű, futó léptek hallatszottak kint, s a rendőrfőnök hirtelen fölkapta a fejét.
– Miatta ne aggódjon, Garami úr – mondta sebesen, s a hangja rekedt volt és fojtott.
– Angyalka az én leányom lesz, örökbe fogadom...
     Az ajtó megnyílt.
– Itt a gyufa! – csilingelte örömtől lelkesen a kislány. Most meggyújtom a gyertyákat, nézzék!
     A csöndben hallani lehetett a gyufa sercegését. Az öregember feje lassan megmozdult, s egy kép felé fordult a falon. Katonatisztet ábrázolt a kép.
– Ez volt a kislány apja – motyogta halkan.
– A rendőrfőnök ránézett a képre, aztán lehajtotta a fejét.
– Magának ellensége volt... – suttogta a beteg lázas szája.
     A három kis gyertyacsonk apró, sárga lánggal égett a karácsonyfán. Félénk, szomorú kis lángok voltak, de égtek mégis.
– Most énekeljünk! – szólalt meg a kislány a karácsonyfa mellett.
     A rendőrfőnök fölállt.
– Kezdd el, Angyalka! – mondta szelíden.
     Mikor a rendőrjárőr durván berúgta a Garami-lakás ajtaját, döbbenve torpant meg a küszöbön. A hatalmas és félelmetes rendőrfőnök ott állt összetett kezekkel egy olcsó kis karácsonyfa előtt, mellette egy vézna, csillogó szemű leányka, és együtt énekelték a karácsonyi dalt. Az ének elakadt, a leányka szeme nagyra nyílt, ijedtre, az egyenruhák  gombjai hidegen csillogtak.
– Tegyétek be az ajtót! – mordult rá a rendőrfőnök az őrjáratra. – nem látjátok, hogy karácsony van?
– Aztán intett. – Énekeljetek!
     Ezüstös tiszta csengéssel emelkedett föl Angyalka hangja a fűtetlen, szegényes szobából, föl, föl a magasságos ég felé, s néhány pillanatig egyedül szálldosott, mint egy árva, Istenhez menekülő galamb. De aztán lassan, tompán, mintha mély és sötét pincéből jött volna, követni kezdte énekét a férfiak dörmögő hangja is, s a dal hömpölygött, áradt, nőtt, emelkedett, míg végül is egyetlen hatalmas zsoltárrá forrva betöltötte a szobát s az egész sötét, hideg világot. S a három kis pislákoló gyertyavég fénye szelíden csillant meg a marcona férfiak megkönnyesedő szemeiben. A beteg vénember ott hátul az ágyban lehunyta a szemeit.
– Valami mégis megmaradt – suttogta halkan –, az emberi szív. Köszönöm, Isten...

 Jézus születése 2

 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint. 

    A születés éjszakáján a világ legtávolabbi helyein is, szokatlan örömteli megrendülést láttam. Sok jó embernek a lelke örvendező vágyakozással-, míg a gonosz lelkek nagy aggodalommal teltek el. Még állatoknál is láttam vidám megindulást, és több helyütt a virágok szára élettel telve kiegyenesedett, fű, fa és cserje felüdült és édes illatot árasztott. Több forrást is láttam fakadni és előtörni. Így fakadt az Üdvözítő születése órájában, és helyétől északra egy közeli barlangban is bővizű forrás, melyet József már másnap reggel kiépített és számára lefolyást készített.

   Betlehem fölött borús volt az ég és sötétvörös csillogás vonta be, de a jászolbarlang fölött és Ábrahám dajkájának, Marabának a sírhelye és a pásztorok völgye fölött fényes harmatköd úszott. A pásztorok völgyében, mintegy másfél órányira a jászolbarlangtól, ott, ahol a Gázáig nyúló szőlők kezdődnek, volt egy domb. Ezen a dombon állt annak a három pásztornak a sátra, akik olyasféle elöljárói voltak a körös-körül lakó pásztorcsaládoknak, mint a Három Szent Király a maguk törzsének. A jászolbarlangtól körülbelül még egyszer annyira volt az úgynevezett "pásztorok tornya".

    Mikor Jézus megszületett, láttam, hogy az említett három pásztor egészen nyugtalanul a csodás éjszakától, kiálltak egyikük sátra elé. Körös-körül vizsgálódtak és egyszer csak álmélkodva, csodálatos fényességet láttak a jászolbarlang fölött. Ugyanilyen nyugtalanságot láttam a távolabbi torony körül lévő pásztoroknál is. Egy részük fölment a torony tetejére és onnan szemlélte a rendkívüli világosságot a barlang fölött.

    Mialatt a pásztorok így néztek az égre, láttam, hogy egy fényes felhő ereszkedik föléjük, és egyidejűleg folyton erősbödő, bájos, halk és amellett tisztán csengő vidám éneket hallottam. A pásztorok először megijedtek, de aztán egy angyal elébük állt és így szólt hozzájuk: "Ne féljetek, mert íme nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek: mert ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet, pólyába takarva és jászolba fektetve". (Lk. 2, 10-12)

    Mialatt az angyal ezt nekik kijelentette, körülötte még erősebb lett a fényesség és láttam, hogy öt vagy hét magas, kedves és tündöklő angyalalak áll a pásztorok előtt. Hosszú szalagszerű írást tartanak a kezükben, melyen tenyérnyi nagyságú betűkkel láttam, de hallottam is, amint Istent magasztalva énekelték: "Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!" (Lk. 2. 14) Ugyanilyen jelenésben részesültek, kissé később, a torony környéki pásztorok is. Sőt, ezektől körülbelül három órányira keletre, egy másik pásztorcsoportnak is angyal-jelenésük volt, az ottani kút mellett.

    Azt nem láttam, hogy a pásztorok azonnal indultak volna a barlanghoz, hiszen ez a három pásztornak jó másfélórányi, a toronynál lévőknek pedig még egyszer annyi utat jelentett. Azt azonban láttam, amint nyomban tanácskozni kezdtek, hogy mit is vigyenek ajándékba az újszülött Gyermeknek, és amilyen gyorsan csak tehették, össze is szedték ezeket az ajándékokat. A Krisztus születését követő hajnalban lejött a dombról ajándékaival a három pásztorfőnök. Ajándékul apróbb állatokat hoztak, hasonlókat az őzbakokhoz. Ha mégis kecskebakok lettek volna, akkor azok nyilván mások, mint a nálunk élők. Hosszú nyakuk volt, szép világos szemük, testük kecses és fürge mozgású. A pásztorok hosszú vékony zsinegen vezették őket, maguk mellett és mögöttük. Vállukra vetett batyujukban levágott szárnyasokat hoztak, karjukon pedig élő madarakat.

    Mikor a barlang ajtaján félénken bekopogtak, Szent József fogadta őket barátságosan. Ezek pedig részletesen elmondták neki, hogy miket közölt velük éjjel az angyal. Eljöttek tehát, hogy az ígéret Gyermekét köszönthessék és Neki szegényes ajándékukkal kedveskedjenek. József alázatos köszönettel vette át tőlük azokat. Az élő állatokat bevitte egy mélyebben fekvő helyiségbe, mely a barlang déli oldaláról nyílt. Utána bevezette a három pásztort a Szent Szűzhöz, ki a jászol mellett, földre terített takarón ült, ölében tartva a kisded Jézust. A pásztorok botot tartva kezükben, térdre borultak az Istengyermek előtt és sírtak örömükben. Nagy lelki gyönyörűségükben sokáig szólni sem tudtak, aztán elénekelték az angyalok éjjeli énekét s még egy zsoltárt is - melyet már elfelejtettem.

    Mikor már indulni készülődtek, a Szűzanya mind a háromnak karjába sorra adta a kis Jézuskát, Akit könnyek között adtak vissza neki. Ezt követően, elhagyták a barlangot. Este már több más pásztor is eljött feleségestül, gyerekestül. Ezek már a majdnem négyórányira távol eső pásztorok tornyától jöttek. Hoztak madarakat, tojást, mézet, különböző színű fonalakat, kis csomókban ruhaneműket, melyeket nyersselyemnek néztem. De hoztak még csokrokat, olyan sásszerű nagylevelű cserjeágakból. Ez a cserje duzzadt szemű kalászokat hoz. Előbb Szent Józsefnek adták át ajándékaikat, s csak ezt követően közeledtek nagy alázattal a jászolhoz, mely mellett ott ült a Szűzanya. Köszöntötték Őt is, a Gyermeket is, és térden állva igen kedves zsoltárokat zengedeztek, majd dicsőítő éneket és néhány rövid verset. Több hangban énekeltek és én is velük énekeltem. Egyik daluknál például a tenort vittem. Nagyjából még emlékszem a vers szavaira: "Óh Kisded! Szép vagy, mint a piros rózsa, ki mint Égi Hírnök jövel közénk." Búcsúzásnál a jászol fölé hajoltak s mintha csókot hintenének a kis Jézusra.

     A "nagy készülődésben", szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem - olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
Ha a lakásomat fenyőágakkal, égőkkel és csengettyűkkel díszítem is fel, és főzzem bár a legjobb étkeket - de a családom felé nincs szeretet bennem, mit sem érek!
Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként a rászorulóknak - de a környezetem felé nincs egy szerető mosolyom, mit sem használ nekem.
Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem is fel, a templom kórusában lelkesen éneklek - ám ha az Úr nincs a szívemben, akkor fogalmam sincs, kinek a születésnapjára készülünk.
A szeretet félbeszakítja a sütést - hogy a család tagjait megölelje.
A szeretet a legnagyobb sietségben is megereszt egy mosolyt.
A szeretet nem feszült és nem ideges az idő szűke ellenére sem - és egy-egy röpimára marad ideje.
A szeretet nem irigyli mások nagyobb bőségét.
A szeretet nem kiabál, nem lökdös ha valaki útban van - hanem hálás érte, hogy útban tudnak lenni.
A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap valamit - hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik azt nem képesek viszonozni.
A szeretet segítőkész, a szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
     Amikor gyermek voltam, úgy készülődtem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy ábrándoztam, mint a gyermek; amikor pedig felnőtté lettem, felhagytam a gyerekes dolgokkal. Gyermekként még tükör által homályosan láttam, most pedig már tudom a titkokat, ám változatlanul őrzöm szívemben a hitet, a reményt és a szeretetet, ezt a hármat, melyek közül legfontosabb a szeretet.
A karácsonyi ünnepek véget érnek, a finomságok elfogynak, az ünnepi szoba elcsendesedik, a játékok tönkre mennek, az ajándékok   félretétetnek, a számítógépek elavulnak, de a szeretet, melyet egymásnak adtunk - örökre megmarad. A szeretet soha el nem múlik.

(Szent Pál nyomán szabadon a szerk.)

Áldott karácsonyi készülődést!

Egyszerű pásztor térdeden állj, mert ez az égi s földi Király!

https://youtu.be/UXh0Oxm6cCA

Jézus születése 1

 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint. 

     Azt a ragyogást, mely a Szent Szüzet körülfogta, mindennél fényesebbnek láttam, úgyhogy abban József lámpásainak fénye teljesen elenyészett. A Szűzanya fekvőhelyének terítőjén térdelt, arccal keletnek fordulva, öv nélkül, egész széltében magára terített palástjában.

     Láttam amint éjfél felé, imája közben, két karját keblén keresztbe fektetve, nagy elragadtatásban a levegőbe emelkedett, úgyhogy alatta a földet láttam. Körülötte a ragyogás egyre erősbödött. Mindenen, még az élettelen tárgyakon is valami belsőmegindultság volt érezhető, s a boltozat, a falak és a padló köve is, mintha mind életre keltek volna ebben a fényességben. Egyszerre aztán láttam a boltozatot, amint Mária fölött megnyílva, fénycsóva csapott föl egész az égig, egyre növekvő tündökléssel. Ebben a fénycsóvában a dicsőítő énekek csodálatos hullámzását láttam, amelyek egymásba fonódva és egymást átjárva, végül a mennyei lelkek karaiként lebegtek szemem előtt. A Szentséges Szűz elragadtatásában még mindig lebegve, amint letekintett fekvőhelyére, már ott imádhatta Istenét, kinek immár Anyjává lett és aki – mint magával tehetetlen újszülött –, ott feküdt előtte.

Aztán, láttam Édes Üdvözítőnket, amint más kisgyermek módjára ott feküdt a terítőn Boldogságos Anyja térdei előtt, s belőle oly nagy fényesség áradt, hogy tündöklése mindent de mindent túlragyogott körülötte. Nekem úgy tűnt, mintha picinységéből, valamelyest a szemem előtt növekedne nagyobbra. Ám mindezt olyan nagy fényesség közepette, hogy pontosan el sem tudom mondani, mit is láttam.

     A Szent Szűz egy ideig még elragadtatásban maradt és láttam, hogy kendővel betakarja gyermekét; de még mindig meg sem érintette, s nem vette karjaiba. Azt is láttam, amint a Kisded mozogni kezdett, hallottam a sírását is – és úgy gondoltam –, ez térítette magához Máriát, aki most az előbb ráterített ruhába csavarta a Jézuskát és karjaiba véve a keblére szorította. Ezt követően leült és gyermekével együtt egészen beburkolózott a fátylába, s azt hiszem, megszoptatta az isteni Kisdedet. Közben köröskörül angyalokat láttam emberi alakban, amint a Gyermek előtt arcra borulva imádták Őt.

Már körülbelül egy óra is elmúlhatott a szülés után, amikor Mária hívta Szent Józsefet, aki még mindig mélyen elmerülve imádkozott. Amint József odaért hozzájuk, áhítatában, örömében és alázatosságában arcra borult. A Szent Szűznek többször is bátorítania kellett, hogy nyugodtan ölelje csak szívére a jóságos Isten Szent Ajándékát, akkor József felkelt és karjaiba véve a Kis Jézust, örömkönnyek közt áldotta a Fölséges Istent.

     A Szűzanya most ruhákba pólyálta be a Kisdedet. Ebben a percben nem emlékszem, hogy milyenekbe is csavargatta, csak arra emlékszem, hogy alul vörös, fölötte meg fehér ruhácskával tekerte körül, egészen a kis hónaljáig. Legfelül, egy másik lepellel a fejecskéjéig betakarta. A pólyaruhácskákból csak néhány darabot hozott magával Mária.

Eztán láttam, hogy Mária és József maguk alá vont lábakkal, a puszta földön egymás mellett ültek. Nem beszéltek és láthatólag elmélkedésbe voltak merülve. Mária előtt a terítőn ott feküdt a bepólyált Jézuska, aki oly szép volt és úgy tündökölt, mint a villám. Ó – gondoltam magamban –, ezen a csöppnyi helyen van jelen az egész Világ Üdvössége és ezt a világ nem is sejti!

    A világ kicsiny Megváltóját, nagy körültekintéssel, óvatosan a jászolba fektették amely a szélén lelógó takaró alatt sással és friss fűvel volt kibélelve. Ez a jászol jobbra a barlang bejáratától – ahol az déli irányban elhajlott – egy kőre volt ráhelyezve. A barlangnak ez a része szintben, lépcsőzetesen mélyebben feküdt, mint a születési hely. Miután a Gyermeket elhelyezték a jászolban, örömkönnyek közt hálaéneket zengedezve álltak mellette.

     Szent József, az Istenanya ülő- és fekvőhelyét most itt a jászol mellett rendezte el. Miként a szülés előtt, utána is hófehér ruhában láttam Máriát. Azt is láttam, hogy az első napokat követően, térdelve vagy állva, folyton a jászol mellett tartózkodott. Közben beburkolózva el-el szundított, de nem volt se beteg, sem pedig legyengült. Ha látogatók jöttek, még jobban beburkolózva, egyenesen ült azon a terítőn, melyen a Gyermek világra jött.

Kedves Híveink! 
     Vegyük fontolóra, hogy minden bajnak gyökere az Istentől és törvényeitől való elidegenedés és hogy a kevélyek gonoszsága megsokasodott felettünk. Jó az Úr és jobb nekünk az ő szája törvénye sok ezer aranynál és ezüstnél (Zsolt 118,68-72). Az Úrnak nagy hatalmú és nagy irgalmasságú Szíve és Édesanyjának is jóságos Szíve van. 
     A magát megalázónak imája áthatol a felhőkön (Sir 35,21) és az Úr tekint az alázatos imára (Zsolt 101,18). Az Égre szálló imádság és alamizsna fölszáll és emlékezetben van az Isten színe előtt (Apcs 10,4). Ha alázatosan, állhatatosan, megtérve, hittel imádkozunk és élünk, a kelevény megtalálja a gyógyító füvét. Halljuk majd az Úr szavát a kiengesztelődés nagy napján a beteg Ezekiással: „Meghallgattam imádságodat és tekintetbe vettem könnyhullatásaidat, és íme, meggyógyítottalak téged" (4Kir 20,5). És jobb lesz az imádság végén, mint a kezdetén (Sir 7,9). Azt pedig bizonyosnak tartja minden, aki téged tisztel, hogy az ő élete, ha próbálásban lesz is, megkoronáztatik, ha pedig szorongatásban lesz, megszabadul; és ha megfenyíttetik, a te irgalmadhoz juthat. "Nem gyönyörködsz a mi vesztünkben. A förgeteg után csendességet szerzel és a könnyhullatás és sírás után örvendezést adsz" (Tób 3,21-22).
     Ha most az Úr szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket (Zsolt 94,8). Ezeréves történelmetek tanítását hirdetjük nektek. A feltámadás igéit, mint az életmentő pajzsot és kötelet adjuk kezetekbe. Fogadjátok ezeket az átvészelt nehéz időket eleitek lelkületével, hitével és elhatározásával. Induljatok, árvízi hajósok és mentők, annyi és annyi szent egyéni, családi, társadalmi és nemzeti érték megmentésére. A mi természetfeletti táborozásunk történik: 
     Istenért, hazáért és szabadságért! A kegyelmi élet megőrzi a Nagyasszony és Szent István örökségét, szentjeink együtt imádkoznak velünk, értünk. Benned bízunk, Uram, egyedül és Édesanyádban, Nagyasszonyunkban és tudjuk, nem szégyenülünk meg (Zsolt 30,2). Amen. 
Esztergom, 1946. Karácsony

Hogy a körlevél gondolatai feledésbe ne menjenek, elrendeljük: 
    1. A csendes szentmisék után előírt, ún. Leo-imádságot a miséző pap ezentúl így vezeti be: „Imádkozzunk az Anyaszentegyház szabadságáért és felmagasztalásáért." 
    2. Újév napján reggel 6-tól este 6-ig engesztelő szentségimádást tartunk. Különösen fontos az, hogy a férfiak ahol vannak, a munkások is megszervezetten vegyenek részt a szentségimádásban. 
    3. A hóeleji háromnapi ájtatosságot (első péntek, első szombat és első vasárnap) az 1947-ik évre vezessük be mindenütt. 
    4. Gondos előkészítés után a keresztjáró körmenetek régi jelentőségét és látogatottságát visszaállítjuk. 
    5. A többi felsoroltból azt, ami a helyi viszonyoknak megfelel, kezdjük meg. 
    6. Ennek a körlevélnek a gondolatai gyakran kerüljenek bele szentbeszédeinkbe! Szintúgy Szent János 15,9-17 tanításai. 
    7. Ahol még nem történt meg a felajánlás Mária Szeplőtelen Szívének, templomonként ünnepélyesen végzendő. 
    8. Jézus Szíve trónra emelését minden családban végezzük el az Újévvel. Ahol megtörtént, újítsuk meg. 
    9. Szorgalmazzuk a gyakori szentáldozást. Pl. a házasságkötés évfordulóján az egész család járuljon közös szentáldozáshoz. 
  10. Egyének engesztelő felajánlása: az élet minden cselekedetét, imádságát, munkáját, kötelességteljesítését, vezeklését, a betegséget, szenvedést, nélkülözést Jézus Szívének az Istenanya Szeplőtelen Szívével egyesülve. 
  11. Ne engedjük a szokásból kimúlni a „Dicsértessék"-kel való köszöntést, hisz ez hitvallás, ősi magyar köszöntés és búcsúval is jár. Ez a legszebb engesztelése a káromkodás bűnének.

Mindszenty József sk. bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Grősz József sk. kalocsai és bácsi érsek. Dr. Czapik Gyula sk. egri érsek. Virág Ferenc sk. pápai trónálló, pécsi püspök. Shvoy Lajos sk. székesfehérvári püspök. Dr. Dudás Miklós sk. hajdúdorogi püspök. Dr. Madarász István sk. kassai püspök. Dr. Péteri József sk. 
váci püspök. Kovács Sándor sk. szombathelyi püspök. Dr. Hamvas Endre sk. csanádi püspök. Papp Kálmán sk: győri püspök. Dr. Bánáss László sk. veszprémi püspök. Kelemen Krizosztom sk. pannonhalmi főapát. Bárót Mihály sk. szatmári püspöki helynök.

A Szűzanya panasza
     A világon nagyon sokfelé ismerik az ún. Zarándok-Madonnát, melyek különféle méretben, de azonos kivitelben készültek. Jellemző rájuk az összetett kéz és a három (fehér, piros és aranysárga) rózsa mell magasságában. A felirat (Maria Rosa Mystica) jelentése: Titkosértelmű Rózsa. (A rózsák a Szent Szűz világhoz intézett három legfontosabb kérését jelentik: a fehér az imát, a piros az engesztelést és vezeklést, az aranysárga pedig a bűnbánatot.)
     A montichiaribeli eseményekből is világosan láthatjuk, amiként a Szent Szűz valamennyi jelenésének, üzenetének ez a legfontosabb mondanivalója: az Édesanya szörnyű aggodalma gyermekeiért, s mi mindenre képes azért, hogy felrázza a bűnében tespedő világot. Az Egyház Anyja így panaszkodott Pierinának:

„Mennybe felvitelem után mindig mint anya és mint közvetítő álltam isteni Fiam, Jézus Krisztus és az egész emberiség közé. Az évszázadok alatt milyen sok kegyelmet... mennyi jótettet adtam..., mennyi büntetést visszatartottam..., hányszor látogattam a földre, hogy üzenetet hozzak... de az emberek mégis tovább folytatják az Úr megsértését...” Majd így folytatja: „imádkozz, imádkozz leányom, és másokkal is imádkoztass...!

Óh, az emberiség rohan, rohan a nagy pusztulása felé...! Sok lélek megy veszendőbe... Az idők egyre vészterhesebbekké válnak.... az Egyház is nagy veszélyben van... Ez még fokozódik, és így az emberek azt hiszik majd, hogy minden elveszett... Ó, ha tudnád, mily sok gyermekem halad a kárhozat felé! ...Mondd meg mindenkinek, hogy imára van szükségem. Imára, hogy Isten gyermekei visszatérjenek a hithez és az Isten szeretetéhez. Az idők sötétek lesznek, zűrzavarral és rémülettel telve. Én azonban szerető szívű Anya vagyok, tudok és akarok is segíteni gyermekeimen, csak kérjék, szüntelenül kérjék! Ha imádkoznak és vezekelnek, akkor ez az anyai Szív kiesdi az Úrtól..., hogy visszatérjen a világosság, a szeretet és a béke az egész világra... Pierina! Mondd meg mindenkinek: elvárom közreműködésüket!”

Ti nagy, hatalmas Messiásra vártok,

Ki fölkavarja az avult világot,

Kinek hatalma tisztító vihar,

Ki poklot ostromol villámival:

Én Jézust várom, a kis Gyermeket,

Ki bölcsőjében játszik és nevet.

(Radványi Kálmán:

Én Jézust várom, a kis Gyermeket – részlet)

Az első Advent 5

 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint. 

Mialatt a Szűzanya pihent, József egy magával hozott bőrtömlővel lement a domb mögötti füves völgybe, ahol keskeny patakocska folydogált. Két cövek segítségével úgy állította be a tömlőt, hogy az lassan megtelt vízzel, mellyel aztán visszatért a barlanghoz. Ezt követően bement a városba, ahonnan egy rácsos edényformával, némi gyümölccsel és rőzseköteggel tért vissza.

A rácsos edényforma nyéllel volt ellátva, s izzó parázs volt benne. Ezt a barlang bejáratánál a földre borította és tüzet csinált. A parázstartót a többi úti holmival hozta magával. A tüzelőkötegek vékony ágacskák voltak, széles sáslevelekkel átkötve.

Most József ételfőzéshez látott, mely pépszerű sárga szemes dolgokból és főtt gyümölcsből állt. Bensőségesen imádkoztak, majd az evésnél kettészelték a gyümölcsöt, melynek belsejében sok mag volt. Melléje kicsi lapos kenyereket ettek.

Miután így megvacsoráztak és elvégezték imájukat, József fekvőhelyet készített a Szent Szűznek. Jó csomó sásra takarót terített, mely – mint már mondtam – Anna asszony házában készült. Egy másik takarót összegöngyölve fejpárnaként helyezett el. Bevezette a szamarat és bekötötte ott, ahol nem volt útban, a barlang nyílásait betömte a huzat ellen, ezután magának is készített nyugvóhelyet a helység bejáratánál. Igen el volt keseredve és láttam, hogy szomorúságában sírt is. Majd imádkozott és alázatos megnyugvással lefeküdt.

A másnapi Szabbathot a Szűzanya a barlangban töltötte, buzgó imádság és elmélkedések között. József többször is eltávozott, valószínűleg a betlehemi zsinagógába. Aztán együtt láttam őket a tegnap elkészített ételből ebédelni és imádkozni.

Mária közölte Szent Józseffel, hogy ma éjfélkor jön el Gyermeke megszületésének az ideje; akkor lesz ugyanis pontban kilenc hónapja annak, hogy Isten Angyalától az üdvözletet vette. Kérte azért, tegyen meg ő is mindent, hogy az Istentől megígért és természetfeletti módon fogant gyermeket a világra lépésekor, a lehető legnagyobb tisztelettel fogadják. Egyúttal egyesítse a maga imáját is az övével azokért a keményszívű emberekért, akik nem akartak nekik szállást adni. József ajánlkozott, hogy néhány ismerős, jámbor asszonyt segítségére hív a városból, de a Szent Szűz ezt elhárította azzal, hogy nincs szüksége emberi segítségre.

József még a Szabbath elmúlta előtt visszament Betlehembe és mihelyt a nap lement, gyorsan összevásárolt néhány szükséges dolgot, mint zsámolyt, alacsony kisasztalt, néhány tálat, aszalt gyümölcsöt, szőlőt és sietett vissza a barlangba.

Itt újra vacsorát készített, melynek elfogyasztása után együtt imádkoztak. Utána a maga fekvőhelyét egészen elkülönítette a barlang belsejétől akképpen, hogy körülötte néhány cölöpöt leverve, rájuk akasztott néhányat a helyben talált gyékényekből. Megabrakolta a szamarat is, mely a bejárattól balra a fal mellett volt bekötve. Ezt követően, a jászol takarmány tartóját megtöltötte sással, puha füvel és mohával, rá pedig takarót terített, mely a jászol szélén lelógott. Mikor aztán a Szűzanya tudtára adta, hogy ideje elközelgett, kérte, hogy vonuljon el imádkozni hálófülkéjébe. Szent József ekkor még több lámpást gyújtott meg a barlangban. Kívülről neszt hallva kiment a bejárat elé és ott találta a kis csacsit, mely eddig szabadon futkosott a környéken. Ez vidáman futott hozzá és ugrált körülötte. József ekkor a barlang előtti kiugró helyen megkötötte, és szénát szórt eléje.

Mikor most visszament a barlangba, hálófülkéje nyílásából még egy szempillantást vetett a Szent Szűzre, aki neki háttal, kelet felé fordulva fekvőhelyén térdelve imádkozott.Úgy látta, mintha tűzlángok vennék őt körül. Az egész barlangot csodás ragyogás töltötte be. Szent József éppen úgy nézett, miként Mózes tekintett az égő csipkebokorra. Ekkor szent félelemmel eltöltve, bevonult hálófülkéjébe és arcra borulva imádkozott.

Általános engesztelés 
      Tagadhatatlanul szép ma is az, hogy egyik alföldi helységből ebben az évben is 2000 zarándok indult gyalog, kenyéren és vízen, a kétszer 17 km-es utat jelentő Pálosszentkútra. Hegyalja egyik, 3000 hívős községében minden első szombaton 400 körüli hívő engeszteli Mária Szeplőtelen Szívét a fatimai üzenet szellemében. Az egyik városi munkás-plébánia híveiből 200-an mondják állandóan a rózsafüzért. Tízezrek és tízezrek hódoltak Szent Margit és Szent Gellért ereklyéje előtt, a fővárosban százezrek áhítata és lelkessége övezte a Szent Jobbot. Felejthetetlen élményünk a fővárosi férfiak hatalmas, máriaremetei zarándoklata. 
Máriapócson több, mint 200.000 zarándok térdel a könnyező Mária-kép előtt, tesz hűségnyilatkozatot az Egyház fejének. De ezek, ha folytathatnók is felsorolásukat, bármily fölemelő tények, mégis ritka lángok. Hány helyen nem vesznek tudomást az Úrangyaláról, a pénteki háromórai harangszóról, se otthon, se az utcán; nincs asztali áldás, közös imádság, a kereszt-járó körmenet nem fontos, nincs Advent, se Nagyböjt, csak a test él... Vagyunk olyan mélyen, mint 1241 és 1526 után, de lelki megújulásunk, bűnbánatunk, imádságunk messze van attól. Különösen pedig messze vagyunk attól a meglátástól, amit az öreg Tóbiás hasonló helyzetben, testi vaksága idején is hirdetett: 
„Mivelhogy nem engedelmeskedtünk a te parancsaidnak, azért adattunk ragadományra, fogságra és halálra, csúfságra és gyalázatra minden nemzeteknek, melyek közé elszórtál bennünket” (Tób 3,4). 

      Lángtenger kell az egész magyar földre imádságból, hitből és engesztelésből. Ezekkel felülhaladjuk a káromkodást és a vasárnap megszentségtelenítését; az Isten-tagadás, Egyház-bántás, az erkölcsi lazulás, a korrupció, a Tízparancsolat mindegyike sorozatos áthágásának sűrű szövevényét.

      Az ország városai, falvai, tanyái, hegyei, lakott helyei, katolikus intézményei, zárdái, iskolái, társulatai, családjai álljanak a nagy természetfeletti, nemzeti erőfeszítésbe, az egyetemes, a helyről-helyre az egész egyházközséget átfogó engesztelésbe.

Módozatai: 
    A nagy cél eléréséhez arányban álló, hatalmas, imádkozó, engesztelő tábor kell. A gyermekek, betegek, szenvedők, öregek, nők imádságát támogassák a legények és férfiak. A papok, szerzetesek és szerzetesnők ajánlják fel fogadalmaikat, kötelező imádságaikat, önként vállalt keresztjeiket Jézus Szívének az Isten Anyja, Szeplőtelen Szíve által. 
    Mindent megelőzően a katolikus kötelességeket (mindennapi imádság, vasár- és ünnepnapi szentmise, péntek és Húsvét) mintaszerűen megtartjuk és hozzátartozóinkkal is megtartatjuk. A családi közös imát, ha máskor nem, legalább este visszahozzuk és végezzük. Azután, kedves Hívek:

    1. Megkezdjük a hónap első péntekje, szombatja és vasárnapja megszentelését. A három napon új és új rétegek vonuljanak kellő bűnbánat után a szentáldozáshoz a látogatott szentmiséken. Pl. elsőpénteken jöjjenek a gyermekek és az ifjúság, szombaton a nők, elsővasárnap a férfiak. Csütörtök-szombat vagy péntek-vasárnap az esti szentóra vagy litánia szépen, hasznosan előkészítené és kiegészítené az ünnepi keretet. Pénteken Jézus Szíve ájtatosságra, szombaton a Szeplőtelen Szív tiszteletére rózsafüzér mondásra gyülekezzetek. Csütörtök vagy vasárnap engesztelő szentségimádási órát tartsatok. Ez ismétlődhetnék hónapról-hónapra. Egyszer az egyik, másszor a másik felsorolt és általános bűn megengesztelése történjék kellő meghirdetés és előkészítés után. Akik pénteken megáldoztak, ha nincs halálos bűnük, járuljanak szombaton és vasárnap is az Úr asztalához. 
    2. Milyen szép volna, ha engesztelő szentmiséket mondatnátok, ezen megjelennétek, mint a pap és hívek közös engesztelő áldozatán. Itt is sorra kerülne a káromkodás és a többi, talán égbekiáltó bűn adósságlevelének elintézése. 
    3. A böjtöt hamvazószerdával újból elkezdjük, mert megszűnt az általános, a háborús időkre szóló felmentés. Amikor százezrek viselik a kényszerű böjt áldozatát, jó lenne Szent Margit követésében ezzel is engesztelést nyújtanunk. A következő Nagyböjt különösebb lelki kiaknázása nagyon-nagyon égető. 
   4. Sok helyen megkedvelték a hívek az engesztelő szentségimádási hónapot. Ez abban áll, hogy egész hónapon keresztül végzi a szentségimádást előzetes vállalás után a nappali órákban a közületek legalább 2-2 hívője. 
   5. Ajánljuk az összes egyházközségeknek, hogy Jézus Szíve ünnepét nyilvános ünnep módjára: ünnepi istentiszteleti renddel, munkaszünettel és engesztelő körmenettel üljék meg. 
   6. A búcsújárások ősi szép szokását újítsuk fel, országszerte. 
   7. Egyik vasárnap rendezzétek meg a már hazaérkezett hadifoglyok hálaadó szentmiséjét, a következőn a még távollevő hadifoglyokért a könyörgő szentmisét. Az elsőre a hadifoglyokat, a másikra övéiket hívjuk meg széles körben. Előtte három-estés ájtatosság is alkalmas volna. Az összekötők révén el lehet és el is kell mindenütt érnünk, hogy minden családból legalább egy családtagot a fenti ájtatosságok egyikébe-másikába bevonunk.

A dec. 8-i nap déli órái, különleges kegyelmeket ígérnek!
Az üzenetek a szerkesztő által összefoglalva:
„Anya vagyok, szerető szívű Anya, aki szeretné megmenteni gyermekeit. Imádkozzanak az emberek, hogy az Úr irgalma elárassza a Földet! Ég bennem a szeretet és a vágy, hogy megmentsem a világot”.
A Szent Szűzanya az alábbiakat kérte:
1.) Minden hónap 13. napja Mária-nap legyen.
2.) Július 13-a legyen a Rosa Maria Mystica ünnepe.
3.) Aki csak teheti október 13-án, az Engesztelő Szentáldozás Világnapján járuljon szentáldozáshoz.
4.) Minden év Szeplőtelen Fogantatásának napján, december 8-a déli óráiban ünnepeljenek az emberek és imádkozzanak Hozzá az egész világ üdvéért, mert ez a kegyelem különleges órája! Az ebben az órában végzett ájtatossággal, számtalan testi és lelki kegyelmet nyerhet mindenki. Az Isteni Irgalmasságot esdik ki azok, akik imádkoznak és engesztelnek bűnökben élő embertársaikért!
5.) Akinek módjában áll, menjen vezeklő zarándoklatra a Fontanelle-i forráshoz.
6.) A jelenésekben Mária ismételten buzdított a rózsafüzér imádkozására, „amely oly kedves az Úr előtt". Tudja meg minden gyermekem, aki teljesíti kívánságomat az engesztelő áldozással és a rózsafüzér imádságával, a kegyelem nagy bőségével viszonzom azt nekik és azoknak is, akik a forráshoz jönnek és tisztelnek engem áhítatukkal.
Imáitokat, engeszteléseteket én magam viszem az angyalokkal az égbe, hogy felajánljam az Úrnak. Az imában egyesült szívek együtt dobognak és lángolnak a szeretettől!
Én mindenkit és mindent látok és megáldok, tehát sok kegyelmet nyerhetnek tőlem azok, akik dicsőítik az Urat, az ég és föld Királyát, mert sok sérelmet kell kiengesztelni, amelyeket isteni Fiam ellen követnek el.
Naponta imádkozzátok a rózsafüzért, mely erős kötelék és egyesít benneteket Szívemmel. Az áhítattal mondott rózsafüzér, nem csak a hit titkainak szemlélése, de felhívás az én közbenjárásomra.
A Miatyánk: az egység imája, az Úr imádsága.
Az Üdvözlégy: az engem köszöntő ima, mellyel elindult a megváltástok.
A Dicsőség: a Szentháromságot dicsőítő ima.
Gyermekeim, szeressétek egymást! Az Isten- és felebaráti szeretet kössön össze benneteket! Ajánljátok fel a szeretet áldozatait. Az ima és az áldozat az égbe száll. Mindnyájan részesültök az Úr áldásában, ha imádkozzátok a szent rózsafüzért! Azt kívánom, hogy gyermekeim értsék meg amit mondok és teljesítsék.
A Szűzanya miután ezt mondta, felemelkedett az égbe, kitárta karját, palástja végtelenül naggyá vált, és beborította az egész világot. Karjáról fehér rózsafüzér csüngött le.

Az első Advent 4

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

     Szorongó bátortalansággal haladtak egy utcán, mely inkább országúthoz hasonlított, mert a házak mind, dombon álltak mellette. De itt is eredménytelen volt József minden próbálkozása, Betlehem másik oldalán, ahol a házak még szétszórtabban épültek, egy mélyebben fekvő szabad térségre értek, mely olyan volt, mint egy nagy mező. Erre felé már nem volt nagy sürgés-forgás. Itt találtak egy fészerformát, közelében egy terebélyes fával, mely lombos hársfa módjára kínálta nekik árnyékát. Törzse sima volt, s kinyúló ágai szinte tetőt alkottak. Ehhez a fához vezette József a Szent Szüzet, törzse lábánál poggyászaikból pihenésre alkalmas ülőhelyet készített, és ezt követően elindult egyedül szállást keresni. A szamár, fejjel a fal felé fordulva állt.

     Mária először, csak úgy állva, nekitámaszkodott a fának. Bő fehér gyapjúruhája öv nélkül, ráncokban omlott végig rajta. Fejét, fátyol borította. Sok ember ment el arra, oda is néztek, nem is sejtve, hogy Üdvözítőjük oly közel van hozzájuk. A Szűzanya meg csak alázatosan, türelmesen várt. De bizony hosszasan kellett várakoznia, s ezért maga alá vont lábakkal leült a pokrócra. Karjait keblén keresztbe fektetve, lehajtott fejjel üldögélt tovább. József, fájdalmas szomorúsággal tért vissza, mert szállást itt sem talált. Azok a "barátai", akikről a Szent Szűznek beszélt, meg sem akarták ismerni. Ezt már sírva mondta el, s így még Mária vigasztalgatta.

   Végül még egyszer végigment minden házon, de mivel épp felesége közeli állapotára hivatkozott, annál határozottabban utasították el! A hely ugyan eléggé magányos volt, egyes arra haladók mégis megálltak, s távolból néztek kíváncsian a Szent Szűzre, amint ez már emberi szokás, ha valakit esti szürkületben sokáig látunk egyhelyben állni. Úgy gondolom, hogy egyesek tán meg is szólították, kérdezvén, hogy kicsoda...

Végre újra előkerült József, de oly leverten, hogy szinte félve közeledett. Minden hiába! – mondta szomorúan –, de tud a város előtt egy védett helyet, melyben pásztorok szoktak meghúzódni, s melybe annak idején ő is többször betért, ha jószággal jött a városba. Ott bizonyosan szállásra lelnek. A helyet ifjúkorából ismeri, ide vonult félre többször imádkozni, és itt rejtőzött el testvérei elől, mikor bántani akarták. Ha a pásztorok meg is jönnének, könnyen megegyezik velük. De ebben az évszakban nemigen tartózkodnak benne. Csak Máriának legyen végre már egy nyugodt helye, akkor majd újra körülnéz – gondolta magában.

    Így tehát a keleti oldalon, újra kiballagtak Betlehemből, és egy gyalogösvényen balra kanyarodtak. Olyanforma lepusztult út volt ez, mint amilyen kisvárosok leomlott falai-, sírjai- és sáncai mellett szokott húzódni.

    Az út kezdetben kissé emelkedett, egészen föl a dombig; de onnan ismét lefelé haladt, és Betlehem keleti oldalán, pár percnyire a várostól elérkezett egy másik dombhoz, vagy sánchoz, mely előtt igen kedves helyen, különböző fák álltak. Nagyobb részük tűlevelű volt (terpentinfák és cédrusok), a többi meg olyan fajta kislevelű volt, mint nálunk a puszpáng. Az egész hely oly nyugalmas volt, miként az elhagyatott dombok, vagy sáncok környéke.

    A nap már mélyen lenyugodott, mikor odaértek egy barlang bejáratához. A kis csacsi, mely még József szülőházánál, (Betlehem előtt) eltűnt, a várost megkerülve, már eleve ide futott. Most viszont azonnal elébük jött és játékos jókedvében ugrált körülöttük. Ekkor a Szent Szűz így szólt Józsefhez: "Lám, bizonyosan azt kívánja Isten, hogy itt legyen a szállásunk!" Szent József azonban igen szomorú volt és megszégyenülést érzett magában, főleg, mert oly sokszor hangoztatta, hogy micsoda jó fogadtatásban lesz majd részük szülővárosában.

    A teherhordó szamarat beállította a barlang bejárata előtti kiugró tető alá, és ugyanott készített ülőhelyet Mária részére, melyre Ő le is ült. Lámpát gyújtva, kinyitotta a barlang vesszőből font ajtaját és belépett. A barlang bejárása keskeny volt, mert a falak mellett sok, a kákához hasonló szalmaköteg állott, melyekre barna pokrócok voltak teregetve. Innen beljebb, a helység legbelső részében is igen sok holmi volt, ami elfoglalta a helyet. Ezek egy részét József szükség szerint kihordta, hogy a barlang északi felében kényelmes nyugvóhelyet készíthessen a Szent Szűznek. A lámpást felakasztotta a helység homályos falára és bevezette a Szűzanyát, aki leült a pokrócokból és szalmakötegekből készített fekvőhelyre. Szent József ekkor alázatosan bocsánatot kért a gyenge szállásért, Mária azonban szívből örült, és teljesen elégedett volt. 

II. A magyar történelem
      Ha minden népet érint ez a fatimai, megrázó üzenet, különösen szól hozzánk, magyarokhoz a Világ Királynője. Egyrészt azért, mert mi fuldoklunk leginkább az általa kárhoztatott bűnökben (káromkodás, tisztátalanság stb.), másrészt a Világ Királynője a mi Szeplőtelen Nagyasszonyunk is egyben. És tudtunk mi egykoron imádkozni. Történelmünk a bűn és vér világa mellett az imádság felszentelt temploma is egyben. 
Középkori okleveleinkben meghatóan mutatkozik a hívek hitbuzgalma. Birtok- és egyéb adományok jogcíméül Isten dicsőségét, segítségét, bűneik bocsánatát és az imádság erejét emlegetik. Állami törvényeinkben sűrűn találkozunk a vezekléssel. A böjtöt a hívek nem más népek, hanem a szerzetesek szigorával tartották. A pápák állapítják meg, hogy a magyar nép az Úr parancsait készségesen követi, zarándokol, vezekel. A szomszéd országoknak az erények terén mintaképül szolgál. Szántó István, az első magyar jezsuita régi írások alapján följegyzi, hogy a középkori magyar hitbuzgalom páratlan az európai népek körében. A magyarok vesznek részt legnagyobb számban a római jubileumi búcsúkban, így a bűnbánat szellemében is. Részben ezért is kapnak előkelőbb helyet a római ájtatosságokon. 
      Pázmány Péter a nagy területi és lelki megoszlás nyomora idején azt írja a nagyszombati bírónak: tegyen a városi tanáccsal oly rendelést, mellyel az Isten engeszteltessék, mert ha Isten nem könyörül rajtunk (minthogy nem is könyörül, ha ő szent fölségét bosszantjuk), félő, hogy az öröm siralomra fordul. Még a nem-katolikus erdélyi fejedelmet, I. Rákóczi Györgyöt is arra buzdítja, hogy mindenek felett Istent engesztelje, mert Istennek kedvét kell keresni elsőbben is. Rajtunk minden az Isten ostora, az ő igazsága büntet vétkeinkért. 
     Idézhetnők nektek nehéz magyar korszakok általános nemzeti imádságát. Erdők, nádasok, barlangok mélyén éveken, évtizedeken és évszázadokon át ostromolták eleink az Eget tatár- és törökvész, éhínség és nyomor, pestis és kolera, harcok és elnyomatás, májusi fagyok, nagy árvizek és tűzvészek idején. Helységről-helységre vannak emlékei ennek a fogadalmi ünnepekben. Hatalmos oszlopokban, nagy lánggal tört fel a bűnbánat, az engesztelés a magyar földről. Így imádkozott Szent István, Szent Gellért és Szent Imre a lét és nemlét kérdése, Szent Margit az ország letarolt állapota, férfiak, asszonyok és gyermekek a haza széttépettségének idején. Közel száz éve pedig az egész nemzet Szcitovszky hercegprímás mariazelli könyörgő zarándoklatán és egyidejűleg itthon.

Egy világhírű Mária-jelenés

     1947-ben, a Milánó közeli Montichiariban, megjelent a Szűzanya Pierina Gilli ápolónőnek, mint Rosa Mystica, mell magasságban a három rózsával, fehér, piros és arany színben.
     A Szent Szűz elmondta, hogy mint „Titkosértelmű Rózsát – Rosa mystica-t” tiszteljék, és különös oltalmat ígér a papoknak, a szerzeteseknek és a hivatásoknak.
     A Szűzanya jelenései ‒ esetenként több éves megszakításokkal ‒, 1947-től 1989-ig a látnok haláláig tartottak, mintegy 35 alkalommal. A Pierini Gilli asszony által kapott üzenetek megszívlelése napjainkban aktuálisabb, mint valaha! A továbbiakban áttekintést olvashatnak e világszerte ismert magánkinyilatkoztatásról!
     Felhasznált források:
Dr. Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő – Kisboldogasszony Plébánia, Eger 2000.
Magyary Csilla: Titkos értelmű rózsa - Vallás és Élet Kiadó USA 1979.
http://pecel.vaciegyhazmegye.hu/sites/default/files/2009.02.22.pdf
http://albertgallery.eu/documents/eltero.pdf

FONTOS TUDNIVALÓ! 

     Minden év Szeplőtelen Fogantatásának napján, december 8-a déli óráiban ünnepeljenek az emberek és imádkozzanak Máriához az egész világ üdvéért, mert ez a kegyelem különleges órája! Az ebben az órában végzett ájtatossággal, számtalan testi és lelki kegyelmet nyerhet mindenki. Az Isteni Irgalmasságot esdik ki azok, akik imádkoznak és engesztelnek bűnökben élő embertársaikért!

Az első Advent 3  

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

     Korán reggel aztán folytatták útjukat, és a hegység délkeleti részén baktattak le egy völgybe. Egyre inkább távolodtak Szamáriától, pedig eddigi útirányuk mintha oda tartott volna. Mikor leértek, meglátták a Garizim-hegyi templomot, mely már nagyon messziről is jól látszik. Oromzatán oroszlán és más állatszobrok vannak, melyek a napfényben fehéren csillognak. Innen már sík úton láttam őket haladni. A Szent Szűz közben gyalog is megy. Alkalmasabb helyen többször megpihennek és esznek. Kis kenyérkéik vannak és ércfényű, kicsiny, kétfülű mintás korsócskákban balzsamolaj van, mely vízhez keverve hűsítő, de egyben erősítő ital is. Néhol bogyókat és gyümölcsöket szednek, melyek a fákon és bokrokon naposabb helyeken, még megmaradtak.

     Mária, nem úgy ül a nyeregben, mint nálunk szokás, lábai nem lógnak, hanem maga alá húzva, zsámolyszerű deszkán pihennek. Így minden mozdulata igen nyugodt és tisztes. Fölváltva hol a jobb, hol pedig bal felől ül a szamáron. Minden pihenőnél és leszállásnál József első dolga, hogy a Szent Szűznek kényelmes ülő- és nyugvóhelyet készítsen. Útjuk vége felé, József mind sűrűbben tért be az adódó szállásokra, mert az út Máriának már egyre kimerítőbb volt. Folyton a kis csacsi által jelzett úton haladtak, és bizony másfél napi kerülőt is megtettek Jeruzsálemtől keletre. Tekintve, hogy a környéken József apjának legelői voltak, így jól ismerte a vidéket. Megértette, hogyha a Betánia mögötti pusztaságon vágtak volna át, Betlehemet akár hat óra alatt is elérhették volna ugyan, de az az út hegyes völgyes és ebben az időszakban különösen nehezen járható. Ezért aztán a csacsi nyomát követve mindvégig völgyben haladtak, egyre közeledve a Jordánhoz.

Láttam aztán, hogy a Szent Utasok fényes nappal betérnek egy pásztorlakba, mely János, Jordán-béli keresztelőhelyétől úgy három, Betlehemtől pedig hét óra járásnyira lehet. A háztól különállóan, volt egy pajta is, melyben a szerszámokat és pásztorkellékeket tartották. Az udvaron volt egy kút, körülötte fürdőmedencékkel, melyek csöveken keresztül kapták a vizüket. A gazdának sok földje lehetett, mert nagy gazdasága volt. Sok szolgát láttam jönni-menni, kik mind étkeztek.

    A Szent Családot a gazda igen barátságosan fogadta. Egy tágas helységbe vezette őket és a szamarakat is ellátta. Egy szolga megmosta József lábát a kútnál és egy másik ruhát adott rá arra az időre, míg a sajátját megtisztították a portól és rendbe hozták a gyűrődésektől. Vacsorájuk után itt tértek nyugalomra. 

A ház úrnője féltékeny szemmel látta a Boldogságos Szűz szépségét. Emellett attól is félt, hogy Mária kérni fogja, hogy otthonában maradhasson a szüléshez, így nem jelent meg, s udavriatlansága hozzájárult a Szent Család másnapi távozásához. (Harminc évvel később Jézus ugyanazt a nőt találta ugyanabban a házban, vakon és meghajolva, akit meggyógyított miután felszólította, hogy kevésbé legyen hiú és szeretetlen a vendégek iránt.)

E legutolsó betérőtől Betlehemig, még körülbelül három órányi út állt előttük. Betlehem északi oldalán haladtak és észak felől közeledtek a városhoz. Közben, az útról letérve, még egy pihenőt tartottak. Mária leszállt a szamárról és rendbe hozta ruházatát.

     József innen a Szent Szűzzel, egy nagy épület felé tartott, mely több kisebb háztól és udvartól körülvéve, néhány percre volt Betlehemtől. Az eleje fás volt, és közte mindenféle nép pihent sátrak alatt. Dávid családjának ősi háza volt ez és egykor József szüleinek is otthona. Még most is laktak benne rokonok és ismerősök, de mégis idegenül bántak Józseffel, meg sem akarták ismerni! Ebben az időben a római bejelentő- és adóhivatal volt benne.

     József a szamarat zablán vezetve Máriával azonnal bement, mert mint érkezőknek jelentkezniük kellett, hogy írást kapjanak, mely nélkül be sem engedtek senkit a településre. Így mehettek tehát be a szétszórtan épült városba. Áttört falán, mint valami lebontott kapun lehetett bejutni. A Szűzanya nyugodtan megállt a szamár mellett, míg Szent József szállást keresett a legszélső házakban, de hiába! Sok volt a vidéki utas már Betlehemben, és az emberek ide-oda futkostak.

     József tehát visszajött és megmondta Máriának, hogy a közelben már nem kaphatnak szállást, így beljebb kell menniük. Most már mindketten a szamár mellett gyalogoltak. Valahányszor újabb utcához értek, Mária ismét megállt, mialatt József házról-házra járt, de mindannyiszor szomorúan jött vissza. Ez többször megismétlődött és a Szent Szűznek néha hosszabb ideig is várakoznia kellett. Mindenhol tele voltak jövevényekkel, és mindenütt elutasításban volt részük. József azt ajánlotta Máriának, hogy menjenek át a város másik felébe, ott majd bizonyosan találnak szállást. Így aztán visszamentek arra, amerről jöttek, s onnan déli irányba tértek le.

I. Kinyilatkoztatás 
      Amióta a bűn tövise sebzi az emberi szívet és bojtorjántermővé teszi az élet útját, bűnbánattal odasimul a szenvedő ember Istenéhez, aki hatalmas és irgalmas. Noé a vízözön után a még iszapos földön oltárt emel, hogy ott imádkozzék és áldozatot mutasson be, várva a béke szivárványát. A ninivei fogság idején az öreg Tóbiás elsorolhatatlan gyötrelmei, fogság, vagyonelkobzás, halálra keresés, éhínség, vakság közepette nem hagyja el az igazság útját. Hirdeti, hogy jó az imádság böjtöléssel és alamizsnálkodással (Tób 12,8). Cselekszi is mindhármat. Ilyen időben még gondosabban neveli fiát, tartja rendben, istenfélelemben családját. Ninivéből járt el, 
amikor csak tehette, a messze, nagyon messze jeruzsálemi templomba. Nem evett pogányok étkeiből, üdvös intéseket adott fogolytársainak. Kölcsönnel, alamizsnával segítette, vigasztalta rokonságát. A mezíteleneket ruházta, a megholtakat és megöletteket szorgalmasan eltemette. És mindezek felett és végeztével könny hullatással imádkozgatott (3,1). Az Üdvözítő egész éjszakákat töltött Isten imádásával (Lk 6,12) és megtanította övéit is imádkozni. Egyháza imádkozó Egyház, ennek templomai az imádság házai. A családi ház is nem kis mérvben a közös imádságtól érdemesül a családi szentély magasztos elnevezésére. Mi, katolikusok, a legvallásosabb vallás hívei, az első keresztények példáját követve kell, hogy „mindnyájan, egy akarattal állhatatosak legyünk az imádságban" (Apcs 1,14). Ha a gonosz lélek megerősödött, nem űzhetjük ki másként, mint imádság és böjtölés által (Mt 17,20; Mk 9,28). Nemcsak asszonyi teendő ez. Az őskeresztények férfiairól állapítja ezt meg elsősorban az írás. Amerre terjedt a Földközi-tenger körül az Egyház, vele haladt előre az imádságos élet. A nemzetek apostola azt sürgeti, hogy „a szorongatásban béketűrők, az imádságban serények és a keresztény társak, sőt az ellenségek szükségeire adózók” legyünk (Róm 12,12-20). A virrasztás áldozatát is megéri az imádság (Kol 4,2; 1Tim 5,5). Mindenkor, éjjel-nappal buzgólkodást sürget az imádságban (Kol 4,12). 
A Szentírás az imádságban látja az emberek fiai számára a bölcsességet ahhoz, hogy megszabaduljanak a veszedelemből és megmentse őket az Úr a gonosz időben (Sírák 51,16-18). Az imádságban látja Szent Péter is a keresztényi okosságot (1Pét 4,7). 
    Korunkban Lourdes és Fatima bűnbánat- és engesztelő szelleme csak újból hangsúlyozza a kinyilatkoztatás útmutatását.

I. A Szűzanya töviskoszorús Szíve 
    A távoli Portugáliában, Fatima nevű kis falu határában az első világháború tetőpontján, három ártatlan pásztorgyerek közbejöttével, a Szent Szűz megmutatja töviskoszorús, Szeplőtelen Szívét az emberiségnek. Hat alkalommal hirdeti és sürgeti, hogy engeszteljünk és az engeszteléssel hangoljuk irgalomra magunk és minden bűnös ember iránt az Úristen fölségét. Így elhárítjuk Isten sújtó ostorát az emberiség felől. Ha meg nem térünk, az akkorinál még súlyosabb világháború következik reánk. A három gyermeknek és rajtuk keresztül a világnak a rózsafüzér naponkénti imádkozását ajánlja. 
    Mivel nem engeszteltünk, elkövetkezett a világra mindaz, amit a Szűzanya elénk tárt: a háború szenvedése, az Anyaszentegyház üldözése, ártatlanok vére hullása, pusztulás, éhínség, döghalál. De még nem aludt ki a mécses, még rendelkezésünkre áll a végső pillanat: fogjunk mindnyájan, vállvetve az engeszteléshez! 
A Szűzanya Szeplőtelen Szívét engeszteljük, érdemeinket egyesítsük Mária édesanyánk közbenjáró könyörgésével, ez kedves és haragcsillapító áldozat lesz Isten előtt. Ezt az engesztelést anyai felsőbbségével kívánja az Egyház, különösen azóta, hogy a fatimai jelenés negyedszázados fordulóján XII. Pius pápa felajánlotta az Egyházat és az emberiséget a Szűzanya Szeplőtelen Szívének. Ekkor nevezte az Isten anyját a Világ Királynőjének. 

     Ez a háborúskodás viszont minden eddigi humanitárius egyezményt felrúgott, sőt az erőszaknak és erkölcsrombolásnak büntetlen jogi formulákat igyekszenek adni. És sajnos ez még csak a totális háború kibontakozásának a kezdete, vagyis a végidők nyilvánvaló előjele, azé a nagy hitehagyásé, amelyről a Második Tesszaloniki levél, a Jelenések könyvének 13. fejezete beszél! Persze, aki nem ismeri a Szentírást, az egy jó darabig nem képes felismerni, ennél fogva az oltalmazó intéseket sem tartja be, holott soha nem volt annyira fontos az Egyházhoz való hűség, a test és lélek állandó erősítése a Szentségekkel, a szentelményekkel és a kegyelmekkel, mint napjainkban! „Az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek”. (1Tim 4,1-2)
Ehhez a testi-lelki védelemhez és a lélekmentéséhez ad erőt és kitartást Mária Szíve Szeretetlángjának kegyelmi hatása, az aktív hitélet, az engesztelés és a napi rózsafüzér! Ez az a többlet-áldozat, mely a Szeretetláng kegyelmi hatásával, előbbre hozhatja a Két Szentséges Szív győzelmét, melyet az Istenanya Fatimában ígért Szeplőtelen Szíve révén! És ebben nekünk is személyes szerepünk van, engesztelő áldozataink aktivitásával, mert nem mindegy, hogy mikor fejeződik be mindaz, amit nap mint nap már tapasztalunk! Idézet a Szeretetláng Naplóból: „Csak fogjatok össze minden erőtökkel, és ne hátráltassátok, mert egyszer felelni kell a rátok bízott tengernyi lélekért.” (III/130)

Isten Szentséges Anyja könyörögj érettünk,

és áraszd Szeretetlángod
kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen

30 érv a várakozás mellett

Az alábbi 30 pontból 28, a Timóteus Társaság: Fiatalok az élet küszöbén II. (FÉK) c. kötetének 125-126. oldalán olvasható. Érveiből a nem hívő fiatalok is megsejthetik, hogy a tisztaság "parancsa" nem ésszerűtlen és nem "ránk erőltetett egyházi szabályozás', hanem minket védő, a hosszútávú párkapcsolat teljességére vezető segítség. A listát csekély változtatással és két pontnyi kiegészítéssel adom közre. Köszönet a netes forrásnak : 

– A várakozás megvéd a szexuálisan terjedő betegségektől (SZTB) való félelemtől, illetve azok következményeitől.
– A várakozás megóv a nem kívánt terhesség félelmétől, illetve azok következményeitől.
– A várakozás megóv a különböző fogamzásgátló módszerek veszélyeitől.
– A várakozás megóv az abortusz okozta traumától.
– A várakozás megóv attól, hogy a szexualitás rabja vagy kiszolgáltatottja légy.
– A várakozás megóv az idő előtti házasságkötés kényszerétől.
– A várakozás megóv attól, hogy állandó elvárásoknak kelljen megfelelned.
– A várakozás megóv a (kínos emlékektől), hogy korábbi partnereiddel hasonlítgasd majdani házastársadat.
– A várakozás megóv attól, hogy érzelmeid félrevezessenek.
– A várakozás biztosítja majdani házasságod egyedülálló örömérzetét.
– A várakozás megvéd a "rossz" párkapcsolatok szégyenteljes fenntartásáról.
– A várakozás megóv a gyermeked esetleges örökbe adásából eredő traumától.
– A várakozás segít elkerülni, hogy mély sebeket szerezz.
– A várakozás egy életre szóló bizalom alapját nyújtja.
– A várakozás segít, hogy megbecsüld az életet.
– A várakozás megóv attól, hogy energiáidat újabb és újabb kapcsolatok felépítésére kelljen koncentrálnod.
– A várakozás megóv a bűntudattól.
– A várakozás segít kifejleszteni egyfajta önzetlen érzékenységet.
– A várakozás erősíti az őszinte kommunikációt a partnerkapcsolatban.
– A várakozás segít a szemérmes türelem és az önkontroll kiépítésében.
– A várakozás segít megerősíteni azt a sajátos viszonyt, amely csak a házasságban lelhető fel.
– A várakozás segít kifejleszteni a kölcsönös lelki-érzelmi növekedés pozitív irányelveit.
– A várakozás szabadságot biztosít az ifjúkor adottságainak és lehetőségeinek élvezetére.
– A várakozás nyújtja az igaz szerelem diadalittas önbizalmát és ajándékát: a szüzességet.
– A várakozás bölcs és óvatos cselekedet, tekintve, hogy a szüzesség metafizikai pecsét! A Szentség oltalma nélkül való feltörése oly vakmerőség, mint bekötött szemmel átkelni egy forgalmas úttesten!
– A várakozás természetfeletti érték, hiszen a szentek titulusaiban nincs 'szőke' vagy 'barna' megnevezve, de szűz az igen!
– A várakozás segít az önbecsülés növelésében.
– A várakozás és önmegtartóztatás a szerelem és a párválasztás egyik jó próbatétele.
– A várakozás jobb partnerré tehet.
– A várakozás lehet az erkölcsi feddhetetlenség egyik kifejezése.

     A harminc érv, persze sokaknak "falra hányt korsó", mely nem csak értékvesztés, de a "cserepei" egy életen át élesek maradnak! (A szerk. ironikus megj.)

Tört remények 
    Hiába várunk békét, hiába várjuk a borúfellegek távoztát, hazánk sorsának jobbrafordulását, keresztjeink könnyebbségét, a világ minden égtájáról sűrűsödő fohászok meghallgatását, a foglyok szabadulását. Hiába áhítjuk a magyar üldözés megszűnését, a kétségek és bizonytalanságok eloszlását, mezeink termő erejének 
visszatérését, a törvény és igazság diadalát, a kemény szívek megenyhülését, az éhezők kielégülését, a kolduscondrák eltűnését, a sorvadók életre keltését, a betegek gyógyulását, a bűnösök észre térését, a szomorúak vigasztalását, a végsőt vonaglók visszatérő életét. Amíg a bűnös Magyarország fölé nem magasodik az imádkozó-bűnbánó, arccal minden más helyett az Isten felé forduló, a természetfelettihez visszatérő, a lelkileg megújuló Magyarország – addig hagyjunk fel ezekkel a reményekkel.

Ahol a mi reményünk él... 
    Ha már a földi remények megint így elhervadtak, a békét ott kell keresnünk a Béke Fejedelménél és a Béke Királynőjénél; keresnünk, sürgetnünk, kérnünk kell érte szünet nélkül (Apcs 12,5), amíg meg nem kapjuk, amíg meg nem találjuk, és amíg a béke országa meg nem nyílik nekünk (Mt 21,23). Mi hívők, vegyük kezünkbe a béke szent ügyét, úgyhogy ostromoljuk meg az eget milliók és milliók alázatos, állhatatos imádságával és imádsággal egészen átitatott élettel. 
    Vannak, akik kitartóan, buzgón imádkoztak és engeszteltek népünk körében. A légitámadások idejéből a városokban sok megható és felejthetetlen imaegyüttesről tudunk. De félő, hogy ebből sok immár a múlté és hogy többen vannak, akik lélek nélkül imádkoznak, vagy tán rég elhalt ajkukon földi édesanyjuk és az Anyaszentegyház imaélete. Voltak, akik népgyűléseken virtuskodva emlegették, hogy ők bizony nem keresték az Istent a világháború végső felvonásában sem. Vannak, akik vigadni, dalolni se szégyenlenek népünk szinte halálos vonaglása idején, mások bambán viselik az idők sűrű és csontig-velőig ható ostorcsapásait. Szenvedésüket nem teszik engesztelő erejűvé és érdemszerzővé. Vaksággal és tompultsággal megvert Jeruzsálemként nem ismerik meg látogatásuk idejét (Lk 19,44). 
    Most más időknek kell jönniök az egész nemzet életében. Hívjuk csak vissza ide annyi hiábavaló próbálkozás csődje után az imádság világát. 
    Újat, lehetetlent kívánunk talán? Ó, nem! A kinyilatkoztatás és a magyar történelem tanúsága szóljon és adja meg az Újév lelki irányát!

     Márpedig aki eltávolodik az egyetlen Kinyilatkoztatástól a bizonytalan magánkinyilatkoztatás felé, akkor ezáltal az üdvösségével hazárdírozik!
Maga az Úr figyelmeztet bennünket: Vigyázzatok, „mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek”. (Mk 13,21-23)
A „látnokok” keltette zavarkeltésre figyelmeztet a boldoggáavatás előtt álló Marie Julie Jahenny 19. századi misztikus is: ,,Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által.” ‒ idézet vége!
Tény és való sajnos, hogy ádáz harc folyik minden egyes lélekért, a hamis látnokok általi megtévesztés, és a nyilt hazudozás minden eszközével!
Ez mára olyannyira elhatalmasodott, hogy a világ egy hadüzenet nélküli folyamatos háborúban áll, melyet módszeresen évszázadok alatt készítettek elő! Ám ezt nem hagyományos fegyverekkel vívják, hanem a médián keresztül, megszállottak és megtévesztettek által! Ennek ellenére a sátáni támadások és a provokáció eszközei hagyományosak! Jelentős különbség azonban, hogy ez a harc nem katonai célpontok ellen zajlik, hanem a keresztény civilizáció és erkölcsiség ellen, a polgárok, a családok és a kisgyermekek ellen!

Isten Szentséges Anyja könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod
kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

Az első Advent 2. 

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

     Aztán láttam, hogy a Szent Család innen pár órányira, de még éjjel, egy nagyon hideg völgyön keresztül hegynek fölfelé kapaszkodva baktattak. Itt már, mintha minden deres lett volna. A Szent Szűz nagyon fázott és így szólt Szent Józsefhez: "Meg kell pihennünk, mert nehezen bírok tovább menni!" Alighogy ezt kimondta a vezérlő kis csacsi máris megállt egy terebélyes tűlevelű fa alatt, melynek közelében forrás is volt. Megpihentek tehát e fa alatt, s József pokrócokat rakott egymásra, hogy az áldott Kismamát levéve a szamárról, ráültesse. A fa, Máriához közel eső alsó ágára József ráakasztotta a magukkal hozott lámpást. Sokszor láttam, hogy éjszakai utasok hasonlóképp cselekedtek.

A Szent Szűz buzgó imával kérte Isten segítségét, hogy a hideg kárt ne tegyen egészségükben. Erre, hirtelen oly nagy meleg járta át, hogy kezét odanyújtotta Szent Józsefnek, kinek keze szintén teljesen átmelegedett. Itt ettek a magukkal hozott apró kenyerekből és gyümölcsökből. József előbb balzsamolajat csöpögtetett egy magukkal hozott kis kancsóba, s így ittak a közeli forrás vizéből. Közben, oly aggódó jósággal és vigasztalóan beszélt a Szent Szűzzel, hogy meglátszott rajta, mennyire fáj neki, útjuk fáradságos volta.

Eddig megtett útjukat már két folyócska is keresztezte. Az egyiken bár keskeny cölöphíd vezetett át, a kis csacsi mégis átúszta. Egyébként is érdekes és mulatságos volt a kis füles ide-oda futkosása. Míg az egyenes utakon, különösen hegyek között - ahol nem lehetett eltévedni -, vagy mögöttük haladt, vagy messze előre szaladt. Az útelágazásoknál azonban mindig elébük keveredett, s mutatta a helyes irányt, ahol pedig pihenni szerettek volna, ott nyomban, magától megállt. Így tett egy szép terpentinfa alatt is, ahol nem sokat időztek.

Ettől a fától két óra járásra délnek, láttam, hogy a Szent Család egy tanyához ért. A ház asszonya épp nem volt otthon, és a gazda, Józsefet azzal utasította el, hogy még időben vannak, s menjenek csak bátran tovább. Mikor innen már jódarabot tovább haladtak, látták, hogy a kis csacsi befut egy üres pásztorkunyhóba, melyet néhány pásztor épp kitakarított. Ide betértek. A pásztorok, igen barátságosan fogadták őket, s mindjárt pár köteg nádat, szalmát és rőzsét hoztak, hogy tüzet gyújtsanak.

Közben ezek a pásztorok elmentek abba a tanyába, melyből a Szent Utazókat elutasították. Az addigra hazaért háziasszonynak nagy lelkendezéssel újságolták, hogy milyen rendkívüli párral találkoztak, s hogy a fiatal kismama mily csodálatosan szép és szent asszony. A feleség szemrehányást tett férjének, amiért legalább egy kis pihenőre nem fogadta be ezeket a jó népeket. Két gyermekével nyomban utána is ment a Szent Családnak, különböző ennivalókat hozva nekik. Jó szívvel bocsánatot kért tőlük és egészen megindult rajtuk. Hamarosan megérkezett a férje is, aki szintén bocsánatot kért tapintatlanságáért. Tanácsot is adott Józsefnek, hogyha még egy kicsit hegynek mennek, még szombat előtt találnak egy jó fogadót, melyben eltölthetik a Szabbathot. Ezt követően a Szent Család útnak is indult. Másnap egész napon át ott láttam a fogadós feleségét három gyermekével, meg a tegnapi asszonyt is a két gyerekkel, aki eljött meglátogatásukra. Meghitten ültek együtt és egészen lebilincselte őket Mária szemérmessége és bölcsessége. Különösen nagy megindultsággal hallgatták, amint a Szűzanya hosszasan beszélget a gyermekekkel, tanítgatva őket. A gyerekeknél kis pergamentekercsek voltak, melyekből Mária olvastatott velük, közben nagy szeretettel elmagyarázgatta nekik, úgyhogy azok le sem tudták venni Róla a szemüket. Oly édes volt ezt látni, de még édesebb volt hallani. A délután folyamán Szent József a gazdával körüljárta a környéket, megnézték a kertet és a szántóföldet, mindvégig épületesen beszélgetve - amint azt jámbor embereknél szabbathokon mindig így látom arrafelé. A Szent Család még az éjszakát is ott töltötte.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1946-os karácsonyi körlevele

Kedves Híveink! 
    Az Egyház hajóját viharos tengeren bölcsen kormányzó Szentséges Atyánk azt állapította meg 1945. évi karácsonyi szózatában, hogy a béke – amely után oly sóvárogva áhítoznak a népek –, egyre távolodik tőlünk. Az emberek fiai csüggedt madarakként tekintenek a ködbevesző békeremények felé. A világ azt a békét, amely neki nincs, nem adhatja meg. A nemzetek és hatalmasok tárgyalják a béke ügyét. De a béke, a lelkek megbékélése, akárhányszor és bárhol fogjanak hozzá, nem akar elkövetkezni, mert nemcsak fennen hirdetett elveiket felejtik ki belőle, hanem figyelmen kívül hagyják az igazság és szeretet elengedhetetlen alapelveit is, vagyis az egyetlen alapot, a mi Urunk Jézus Krisztust (1Kor 3,11). 
Mennyire beigazolódik így az, amit a zsoltáros évezredekkel ezelőtt minden idők nemzedékei számára megállapított: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak az építők" (126,1). Ha minden nép és nemzet ráeszmélt erre, nekünk árva, szegény magyaroknak az idők kegyetlen ostorsuhogása lehet erre a megtanítónk. Az ostorszálak szeges, megszámlálhatatlan fonata és sora marja, tépi, szaggatja testünket, idegrendszerünket és lelkünket. 
    Frissében állnak előttünk a felvidéki események, amelyek során a legősibb magyar települések, csallóközi magyar falvak színtiszta magyar lakosságát fegyveres csendőrök, katonák, partizánok "közmunkára kiírás" ürügyével körülzárják. Külön a férfiakat, külön a nőket, külön a gyermekeket elszállítják Kolin, Pilsen, Prága, stb. vidékére. Az ősök és a maguk verejtékes szorgalmából szerzett, szép vagyonukból engedélyezett, némi cókmókkal hajtják, szállítják őket. Állataikat is szállítják, de más úton, nem nekik. Ha ott is hagyják ezeket, új telepesek ülnek az ősi vagyonba. Elvész templomuk, iskolájuk, családi házuk, temetőjük, amelyekhez ezeréves, drága emlékek fűződnek. Számos 7-8 hónapos terhes nőt, sőt a szülési fájdalmakban vajúdót, valamint néhány hónapja szoptatós anyát hurcolnak el. Szobrok, emléktáblák válnak a gyűlölet és rombolás nyomán romhalmazokká. Elvadulás és embertelenség üli embertestvéreken diadalát akkor, amikor a béketárgyalás Párizsban a kiűzésnek ellentmondott és államközi tárgyalást rendelt, most pedig Amerikában az üldözéssel szemben a kisebbségi jogok biztosítását sürgette.

(folyt.)

     Korunkban az egyházilag kivizsgált és követendő jelenések és üzenetek mellett, sajnos elszaporodtak a bizonytalan forrásból származó próféciák, melyek sokakat megtévesztenek! Ezek tartalma akár hízelgő is lehet, de mégis rendkívül káros, mert a mondanivalójuk nem biztos, hogy az Istentől származik, hanem színjátszás, képmutatóskodás, megtévesztés vagy akár démoni erőkkel való praktika dokumentációi!

     Ugyanakkor az „üzenetek” követőit rabul ejti a „többlet-tudás” öröme, mely gyakran végzetes ellentétbe állíthatja őket a Jézus Krisztus által megbízott Egyház IGAZ tanításával! Eközben az önfeledt „látnok-követők” észre sem veszik, hogyha papjaik nem értenek velük egyet – mi több, óva inti őket –, akkor könnyen így legyintenek rá: „Krisztus a Főpap, őrá hallgatunk”! Ez pedig már súlyos szakadás az egyedül üdvözítő Egyháztól! Hiába érvelnek, vádaskodnak, hogy „ez az atya ne magyarázzon, amikor ebben meg ebben maga is vétkes”! Nos sokan nem tudják, hogy a szentségek érvényessége teljesen független az azt kiszolgáltató pap lelki állapotától! Márpedig a Krisztustól áthagyományozott, üdvösséghez szükséges Szentségeket egyedül a felszentelt katolikus papság szolgáltathatja ki! Bárhogyan gondolják, az oldás és kötés a jézusi papságnál van „Más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülhetünk!” (Vö. Apcsel 4,12) (folyt.)

Isten Szentséges Anyja könyörögj érettünk,

és áraszd Szeretetlángod
kegyelmi hatását az egész emberiségre!   Amen

Mária tiszteletének a háttérbe szorulása jelzi a liberalizmus térnyerését ‒ írja Szent Newman bíboros:

     Amikor ezek a szellemek a sötétség homályából előjöttek és a XVI. században a keresztény hit teljes megsemmisítésére támadást indítottak, nem találhattak biztosabb módszert gyűlöletes tervükhöz, mint Mária kiváltságainak becsmérlését és káromlását. Jól tudták ugyanis, ha sikerül a világot rávenni, hogy az Anyát gyalázzák, akkor majd a Fiú gyalázása is hamarosan bekövetkezik.

     Három század tapasztalata bizonyítja: a katolikusok, akik Máriát tisztelik, tisztelik az ő Fiát is. Míg a protestánsok, akik most kezdik elhagyni a Fiú imádását, akkoriban az Anyán csúfolódtak.

(NEWMAN, J. H., Az Anyaszentegyház misztériuma, 118. 34)

3. Mária, a boldog kismama. A Boldogságos Szűz Mária Ádvent legkedvesebb alakja. Ő már nem csak hiszi, hanem tudja, hogy a Megváltó közöttünk van. Ez szíve boldogságának titka. Az igazi öröm mindig egy féltve őrzött titokból ered. Mária már szívében hordja a legnagyobb Titkot, ezért öröme határtalan. Van-e a mi szívünknek is titka, amely örömmel tölt el bennünket? Vagyunk-e mi is Máriák, akik örömmel hordozzuk magunkban Istenünket?
Ádvent ‒ három személy: Izajás, János, Mária. Ádvent – három hangulat: fájó vágyakozás, puszták imádkozó magánya, boldog biztonság. Három kép, három üzenet. Ádvent nem csupán emlékezés, hanem valóság: imába mélyült Isten-várás, amely örömmel tölt el bennünket.
Ádvent az Isten-várás pusztája. Tudunk-e mi pusztát találni, pusztába vonulni a mindennapi élet zajlása közepette is? Tudjuk-e egy kicsit idegeneknek érezni magunkat ebben a zajos világban? Mindezt csak azért, hogy meghalljuk Isten szavát, mert hiszen az a hivatásunk, a küldetésünk a világban, hogy a pusztában kiáltónak a szava legyünk akik életükkel, szavukkal, tetteikkel végigjárják Keresztelő Szent János útját a pusztától a Jordán vidékéig és azon túl, be a városokba, hogy aztán újra visszatérjenek a pusztába tovább várni, figyelni az Isten szavára. Ádvent most ismét ilyen visszatérés, visszavonulás a pusztába, önmagunkhoz, Istenünkhöz. Ádvent az elmélyülés, sóvárgás, lelkiismeretvizsgálat, befelé való fordulás ideje. Forrás az első részben (Vége) Előző rész

EGY INDONÉZ ATYA GYÖNYÖRŰ IMÁJA MAGYARORSZÁGÉRT ÉS A MAGYAROKÉRT 

Június 4-én a nemzeti összetartozás napján, Mária Országának trianoni megcsonkításának napjára, Elias Ohoiledwarin Magyarországon élő indonéz verbita szerzetes gyönyörű imát írt hazánkról, nemzetünkről és rólunk magyarokról. Adventben ezzel az imádsággal köszöntünk minden magyart, határainkon innen és túl, és adunk hálát Istennek azért, hogy magyarnak születhettünk!

 
Mennyei Atyám!
Itt vagyok a Te országodban, Magyarországon,
Ahova engem rendeltél.
Itt vagyok a Te népeiddel, a magyarokkal.
Értük könyörgök, Atyám:
Áldd meg ezt az országot –
hogy a Te Országod épüljön benne
Áldd meg ezt a nemzetet –
hogy igazi nemzeted legyen itt Európában
Áldd meg ezt a népet –
mint saját kiválasztott néped.

Mennyei Atyám!
Hálát adok Neked – hogy ide küldtél.
Hálát adok Neked – hogy megtapasztalhattam ennek az
országnak szeretetét és erejét
Hálát adok Neked – hogy itt élhetek, szolgálhatok és
tanulhatok.
Hálát adok neked – hogy megízlelhettem e földnek
természeti és kulturális szépségét
Hálát adok neked – hogy megismerhettem ennek az országnak az
őseit, vértanúit, és szentjeit.

Mennyei Atyám,
Növeld ebben az országban
Az igazi szeretetet,
A hitet,
És a reményt.
Adj ennek a népnek:
Erőt – a munkához
Bátorságot – a küzdelemhez
Hűséget – a szeretethez
Kitartást – az életben.

Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy!
Jöjjön el a Te Országod!
Itt, Magyarországon, ahol Egyházad él
Itt, az Egyházadban – ahol milliónyi családod él
Itt, a magyar családokban – ahol Fiad Jézus Krisztus él.
Most és mindörökkön örökké. Ámen

Elias Ohoiledwarin 

 
Forrás: Katolikus.ma

Jelenetek a Kis Jézus és a Szent Család életéből

Boldog Emmerich Anna Katalin látomása szerint. 

     Közlésünk alapjául szolgáló füzet először 1942-ben, a Kaszap István Lapja Kiadványok sorozatában jelent meg, (egyházi jóváhagyással!).

Szöveganyagunkat az 1985-ben "Druck: H. Mirjam" megjelöléssel szamizdatként kinyomott füzet alapján, előszavában megújított és szövegében a német eredeti nyomán javított, csekély mértékben rövidített változat nyomán közöljük. 

ELŐSZÓ

      Az emberiség évezredeken át epedve várta a megígért Messiás eljövetelét. Ennek emlékét újítja fel az Egyház évenként az Ádventtel, hogy Isten népe, lelki előkészülettel ünnepelje a Megváltó születését. A keresztények imája és elmélkedése ilyenkor különös szeretettel száll el a hajdani názáreti hajlék és a betlehemi barlang felé, hogy lélekben szemlélje, amint a Szent Szűz előkészül isteni gyermeke születésére, és világrajövetele után, mily szerető hódolattal veszi körül a Kisded Jézust, József és Mária. Minderről a Szentírás nem sokat mond el, de Isten kegyelme, több misztikussal sok kedves dolgot közölt a Szent Szűz életének ebből az időszakából is. E magán kinyilatkoztatások között, az aprólékos dolgokra is kiterjedő gazdagságukkal, előkelő helyet foglalnak el Boldog Emmerich Anna Katalin látomásai! Ha ezeket nem is fogadhatjuk az isteni kinyilatkoztatásnak járó hittel, de lelki olvasmányként elősegíthetik elmélkedéseinket! A kedves jelenetek, melyek e látomásokban szemünk elé tárulnak, a drága szavak, melyeket az Úr és környezetének kijelentéseiről olvashatunk, benső-, áhítatos közelségbe hozhatják a mi lelkünket is e fölséges személyekkel, eseményekkel.

      Katalin, 1774. szeptember 8-án született földművesek gyermekeként, a westfáliai Flamske nevű kis faluban. Már hatéves korától, másban sem talált örömet, mint Istenben, nem ismert más fájdalmat és szomorúságot, mint afölött, hogy a jóságos Istent az emberek szüntelenül megbántják. Kora gyermekkorától gyakorolta az éjszakai virrasztást, ezzel is engesztelve a végtelenül megbántott Istent.

1802-ben Dülmenben, felvették az Ágostonrendi kolostorba, ám 1811-ben a "felvilágosodás" forgatagában feloszlatták rendjét.

Egy özvegyasszonyhoz költözött, ahol 1812 karácsonyát követően, elnyerte az Üdvözítő szent sebeit, és egész életében a legnagyobb türelemmel vállalt részt Jézus Krisztus kínszenvedésében, (melyről megrendítő könyvben számolt be). Az esetenként "helyszíniben közvetített" látomásokat olvasva, olykor szembetűnő lehet a pillanatnyi "jelenidő" használata.

      Nemsokára orvosi és egyházi vizsgálatok tárgya lett. Szenvedéseinek jutalmául abban a kitüntető kegyelemben részesült, hogy kiszakadva teste kötelékéből, mintegy "időutazóként" lélekben áthelyeződött az Úr Jézus és a Szent Szűz földi életének idejébe. Szem és fültanúként szemlélhette életüket a születéstől egészen a halálig. Látomásait, lelkivezetőinek parancsára tollba mondta a neves katolikus költőnek és írónak, 
Clemens von Brentanónak († 1842), Herder és Goethe barátjának.

Katalin, egyéb más látomásai során is döbbenetesen pontos helyszínleírásokat adott, melyek nyomán, a kutatóknak több elfelejtett bibliai helyet sikerült beazonosítani. A régészet különösen sokat merített tőle egy-egy kutatási terület adataira vonatkozóan, mintegy igazolva Katalin látomásainak valódiságát! Példaként említhetjük az efezusi Mirjam Aná-t, (Mária Anya) házát.

Emmerich Anna Katalin 1824. február 9-én, a magára vállalt szenvedésektől teljesen legyengülten, az Úr nevével ajkán halt meg. II. János Pál pápa 2004. október 3-án IV. Károllyal, az utolsó magyar királlyal egy napon emelte a boldogok sorába. 

      A Szűzanya arra biztat, hogy minden ember, minden család és közösség, aki hallja szavát és válaszolni kíván felhívására, ajánlja fel önmagát és szeretteit Szeplőtelen Szívének. Imádkozzák a rózsafüzért és fogadják szívükbe az Isten és emberszeretet tüzét, működjenek együtt lélekmentő anyai vágyával. Az engesztelő szentórák megtartása közösségben, a családi közös ima szorgalmazása, a böjt, az áldozat és az imádság ajánlása képezik azt az eszköztárat, amit a Szent Szűz ajánl azoknak, akik figyelnek rá.

„Általad kívánom nyilvánosságra hozni Anyai Szívem határtalan szeretetét és aggodalmát, mely a családi szentélyek széthullása miatt fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásom mindenek előtt hozzátok intézem s veletek összefogva akarom a világot megmenteni!” (Szeretetláng Napló. III/140)

2. Keresztelő Szent János a „puszták embere”. A puszta bibliai fogalom. A zsidó nép a pusztában élte meg legközvetlenebbül Isten jelenlétét. Ez a tapasztalat befolyásolta egész vallásos magatartásukat. A próféták gyakran vonultak vissza a pusztába, hogy ott meghallják Isten hozzájuk intézett szavát. Keresztelő Szent János szintén a pusztában készült küldetésére. A puszta a Bibliában a lélek magányát jelenti, az elmélyülés, a magunkba vonulás csendes óráit. Isten szava csak ilyen csendben válik hallhatóvá. De az Isten szava nem maradhat a szívbe zárva, az mindig alkotó szó, ezért el kell vinni másokhoz, szükségszerűen dinamizmussá válik. Keresztelő Szent Jánosról is azt olvassuk, hogy miután eljutott hozzá Isten szava a pusztában, „ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára” (Lk 3, 3). A pusztától a Jordánig és vissza – ez a keresztény lelki élet dinamikája, dialektikája. Ima és tevékenység. Ádvent a lelki puszta időszaka, a csendes, elmélyült Istenvárás pusztája.

Forrás az első részben (folyt.) Előző rész

Csak tiszta forrásból töltekezz! 

     A mai kor embere lépten-nyomon találkozik rendkívüli történetekről szóló híradással. Ezek a kiadások, brosúrák, internetes beszámolók tömegével árasztják el a világot. A téma már-már kezelhetetlenül felduzzadt irodalma azonban óvatosságra int. Sajnos igen sok azon kiadványok száma, amelyeknek tartalma hízelgő, de mégis rendkívül káros, mert a mondanivaló nem az Istentől származik, hanem színjátszás, megtévesztés vagy démoni erőkkel való praktika dokumentációja. S ez az irodalom ráadásul keresett is, mert jól beleillik a szenzációhajhász felfogásba.
      Az Egyháznak nem szabad engedni, hogy az Isten szent dolgai, az Egyház által kivizsgált és pozitívan megítélt magánkinyilatkoztatások üzenetei a hamis dolgokkal keveredjenek. Mindenképpen szükség van világos útmutatásra, tájékoztatásra. Nem engedhetjük, hogy a búza közé vetett konkoly elnyomja a nemes vetés hajtásait. (Antalóczi, Jelenések, üzenetek és a jövő. Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000; dr. Katona István egri s. püspök ajánlásából)  

Testvérem! Ha kedveled a "kinyilatkoztatásokat", ott van az Evangélium, ami az abszolút és egyetlen Kinyilatkoztatás, sőt személyes tanúságtétel az evangelisták részéről! Az Evangélium tiszta igazságát nem "csupán" Isten, nem kósza szóbeszéd, de milliók szenvedése és halála hitelesítette! (Én idejében szóltam!)

     Az egész ádventi lelkület három gondolatkörre, három hangulatszínre osztódik: sóvárgás, ima, öröm. Ezt a három ádventi lelkületet mintegy megtestesíti három nagy személyiség, akikkel az ádventi olvasmányokban leggyakrabban találkozunk: Izajás próféta, Keresztelő Szent János és Mária. Három kor képviselői, három lelkület hordozói ők.

1. Izajás próféta a „sóvárgások férfija”. Izajás Izraelnek olyan történelmi időszakában élt, amikor az amúgy is széthúzó nép politikai intrikák játékszere lett. Izrael fénykora hanyatlóban volt amit a nép úgy élt meg, hogy Istenük elhagyta őket. Izajás próféta igyekezett hitet és reményt adni honfitársainak. „Legyetek bátrak, ne féljetek, itt a ti Istenetek!” – kiáltotta oda nekik és ez a kiáltás nem pusztán költői fogás, vagy szónoki frázis, hanem mélyen átélt személyes meggyőződés volt. Izajás rendületlenül hitte, hogy Isten valóra váltja majd népének tett ígéretét és tényleg elküldi a megígért Szabadítót. A Próféta szíve megrendült ettől a gondolattól s feltört lelkéből a legszebb ádventi ima: „Harmatozzatok égi magasságok és adjátok meg nekünk a Megváltót!” Izajás próféta ma is szól, ma is bátorít és bátorítására nekünk is szükségünk van. Nem könnyű ugyanis mindig felismerni a köztünk jelenlévő Istent. De mi is rendületlenül hisszük, hogy itt van és ez a hit új lelkesedéssel tölt el bennünket.

Forrás az első részben   (folyt.)

Előző rész

Aki szereti Istent, mindenben örömet talál;

aki nem szereti, nem talál sehol sem! 

(Liguori Szent Alfonz)

Az ál-látnokság veszélyei 3

     Valamennyi ál-látnokra jellemző, hogy „üzeneteik” amellett, hogy sajátos „ég-idegen” kifejezéseket is tartalmaznak (pl. békaperspektíva, Csipkerózsika álma stb.), az „üzeneteiket” úgy próbálják nyomatékozni, hogy főangyalok, Szűz Mária vagy egyenesen a Mennyei Atya szózataként tálalják. Az sem lehetetlen a számukra, hogy olykor frissen elhunyt közismert személy (lehetőleg pap), általuk üzen megszívlelendő elvárásokat.
Egy azonban biztos, a látnokok nagy felelősséget hordoznak magukon!
Mivel hiszékenységükben már egyre kevesebben ismerik fel a sátáni pusztítás szervezett voltát, kevesen látják át a bűn szerzőjének taktikáját, sőt, nemegyszer tekintélyes tanítók az ördög puszta létét is tagadják. Emiatt, sokan tudatlanul esnek áldozatul a megtévesztő szellem mesterkedésének, hiszen nem tanították meg nekik azt, hogy az ördögnek csupán annyi hatalma van felettük, amennyit megengednek neki! A Jézustól kapott eszközeinkkel, a szentségi élettel – bár harc árán –, de száműzhetnék sorsuk alakításából a démoni erőket. A lelkek elerőtlenedésével beépül az akaratba a jóra való restség és a hiszékenység, miáltal nem képesek felvenni tudatosan keresztjüket (Mt 16,24) és képtelek a hiteles apostolkodásra, az egymásért való áldozathozatalra! Ennek tudható be, hogy a bűn természetszerűen elburjánzik a társadalomban, s nyomában már-már fennállhat a tömeges elkárhozás veszélye!
     A hiszékeny ember földi életében, nem csak saját hóhérait képes maga fölé megválasztani, de majdan az Antikrisztus egyházellenes "észérveit" is reálisnak és követendőnek találhatja! Sajnos okkal aggódik az evangélista: "amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" (Lk 18,8) Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt. (Lk 21,36)
Isten Szentséges Anyja ezen fenti végzetes veszélyek elkerülésére kínál hatékony eszközt és kellő kegyelmi erőt a Szeretetláng ajándékával! "Ne engedjétek magatokon úrrá lenni a jóra való restséget! Ez minden bajnak a gyökere, mely lelketekbe férkőzik. (I/89) Azt akarom, hogy egyetlen egy se kárhozzon el. Mert a sátán oly mértékben lesz világtalanná, amilyen mértékben ti munkálkodtok ellene.” (III/130)
     Mit lehet még ehhez hozzá tenni? "Akinek van füle a hallásra, hallja meg!" (Mk 4,9) Akinek pedig nincs, az legyen roppant óvatos!
„Vigyázzatok tehát, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő” (Mk 13,33), és ne vádolhassátok majd magatokat: "hogyan is dőlhettem be ennek...!" (Én, idejében szóltam!)

     A kísértés mibenlétét ismerjük és tudjuk, hogy állandó kísérője az emberi életnek. Sajnos az ördögi zaklatás és megkötözöttség is gyakori. Ennek külsődleges formája az egység megbontása, esetenként az országos szinten is a békétlenség keltése. Először a szívben, majd a családban és más közösségben igyekszik békétlenséget kelteni a széthúzással. A helyzet súlyossá válhat, ha az ember lelkében tanyát ver az önteltség, a gőg, és ezen hívságában észre sem veszi, hogy istentelen pártokat támogat, mely persze a sátán kezében hatékony eszköz!

Szentmártoni Mihály S.J a Vatikáni Rádióban elhangzott elmélkedése, lásd itt!
Érintett három témakör: Iz 63,16b-17.19b;64,3-7; 1Kor 1,3-9; Mk 13,33-37

     Ádvent első vasárnapjával az Egyház új liturgikus évet kezd. Mint minden liturgikus időszak, az Ádvent is több, mint csak puszta visszaemlékezés egy múltbéli eseményre. Emlékezni a liturgiában annyit jelent, mint megújítani, feleleveníteni, újra átélni egy eseményt. Minden liturgikus emlékezés felelevenít egy találkozást Isten és ember között, és ennek a találkozásnak a lényege újra valósággá lesz, Isten kegyelmének kiáradása. Ha tehát ma és egész Ádventen keresztül Urunk eljövetelét várjuk, akkor ez nem csupán visszaemlékezés arra, hogy kétezer éve megtörtént Jézus Krisztus eljövetele, hanem valóság, valódi Isten-várás. Jézus Krisztus ma is megtestesül mindannyiunk életében, akik várjuk őt...Ádvent ünneplése az Isten eljövetele utáni vágy és a megtérés tudatosítását, átélését jelenti. Ebben az időszakban újra megéljük, hogy Isten belép sötétségünkbe. Az a tudat pedig, hogy ez a belépés történelmileg már megtörtént, örömmel tölt el bennünket, mert imánkra, hogy „Jöjj el Urunk!” halljuk mindjárt a választ is: „Az Úr már eljött!”

(folyt.) 

Az ál-látnokság veszélyei 2

Ronald L. Conte teológus írása nyomán szerkesztve! Forrás 

     1.) A római katolikus egyház törvényei szerint minden katolikust, aki hitehagyást, formális eretnekséget, vagy formális egyházszakadást (schisma) követ el vagy hirdet, automatikusan kizáródik az Egyházból.
751. kán. - Az eretnekség valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak a keresztség felvétele után való makacs tagadása vagy a róla való makacs kételkedés; a hitehagyás a keresztény hit teljes elutasítása; a szakadás a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség megtagadása.
1364. kán. -1.§. A hitehagyó, az eretnek vagy a szakadár, önmagától beálló kiközösítésbe esik.     

     Formális szakadás: akkor történik, ha egy katolikus elutasítja a pápa megfelelő jogosultságát az egyetemes Egyházra vagy saját magára nézve. 
A „pápának való alávetés elutasítása” különböző formát ölthet, beleértve a hamis érvelést Pl., hogy a jelenlegi, érvényesen megválasztott római pápa nem az igazi pápa, illetve a jelenlegi pápa valamilyen okból nem rendelkezik teljes hatósággal a doktrínákat és a fegyelmet illetően, mint Szent Péter minden utóda.
     Formális eretnekség: akkor történik, amikor egy katolikus makacsul tagadja vagy makacsul kételkedik a Római Katolikus Tanítóhivatal valamilyen tévedhetetlen tanításában. 
A szükséges hit elutasítása különböző formákat ölthet, beleértve a ragaszkodást az elítélt eretnekséghez, vagy a pápa, az Ökumenikus Tanács, illetve a rendes és egyetemes Tanítóhivatal tévedhetetlen tanításának elutasítását és a tévtanok terjesztését. Az ál-látnokok (a magukat látnoknak vélők) és hamis próféták, könnyen az engedetlenség vétkébe eshetnek, melyet százszorta súlyosbít, hogy "kinyilatkoztatásaikkal" másokat megtéveszthetnek! Sokszor az egyébként kifogástalanul kegyes üzenetek hirdetése azáltal okoz lelki veszélyt, hogy szembekeríti követőit a klérussal, a püspökkel azáltal, hogy ő, az általuk elképzelt határos időn belül nem volt hajlandó elismerni (jóváhagyni) magánkinyilatkoztatásaikat! És ezáltal is győzedelmeskedhet a megtévesztő szellem!

     De mit jelent az egyházból való kiközösítettség? Sajnos a legsúlyosabbat (!), vagyis a jézusi megváltásból való kizárást, mely az egész örökkévalóság elvesztésével járhat! Nem mondhatok mást, minthogy roppant óvatosak legyünk a magánkinyilatkoztatásokkal, hiszen ,,a sátán is a világosság angyalának tetteti magát'' (2 Kor 11,14), tehát a jó mögé bújva is tud tevékenykedni, sőt ez a félrevezetési mód igen hatékony. Ne feledjük, még Jézust is megkísértette (vö. Lk 4,1-13), sőt hamis csodákra képes (vö. 2Tessz 2,9). Szent Péter apostol pedig így figyelmeztet: ,,Józanok legyetek és vigyázzatok! Ellenségtek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit  nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben! ...'' (1 Pét 5,8-9)! 

Én, idejében szóltam...!

Lúcia nővér a coimbrai Szeplőtelen Szívű Édesanya előtt

Az imádság bárhogyan nyilvánul is meg (mozdulatokban vagy szavakban),

az egész ember imádkozik.

De ha a szív távol van Istentől, az imádság üres!

(Vö. KEK 2562)

Az ál-látnokság veszélyei 1

     Az ál-látnokság nem csak a közösségre veszélyes, de önmagára is ráhozhatja Isten haragját, miként olvashatjuk Jeremiásnál: „Hazugságot prófétálnak nevemben..., nem küldtem őket, nem adtam nekik parancsot, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, üres hiábavalóságot és maguk kitalálta csalárdságot jövendölnek nektek. Ezért (...) azok a próféták, akik az én nevemben prófétálnak, bár nem küldtem őket, és azt mondják, hogy kard és éhínség nem jön erre az országra, kard és éhínség által vesznek el...” (Jer 14,14-15)
„Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szerteszét a világba.” (1Jn 4,1)

Az ál-üzenetek kiválasztottjainak típusos esetei:
1) Egyes látnokok reálisnak tűnő, de kellően fenyegető képet festenek a világ és az Egyház helyzetéről. Megoldásként viszont Jézus, az Istenanya vagy újabban Szent Mihály arkangyal ajkára adva hirdetik a vallások egyenlőségét Isten előtt. És itt érhető tetten, hogy részükről egy „másik Jézus” szólíthatta meg őket, mert az Igazi ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam. (Jn 14,6) Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül. (Jn 10,9) Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik.” (Kol 2,7-8) "Vannak olyanok, akik zavarba ejtenek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen!" (Gal 1,7-8)

2) Biztosra menők azok a látnokok, aki már megtörtént eseményeket – lehetőleg katasztrófákat – neveznek meg hitelességük bizonygatására és égi lény ajkára adják e szavakat: „Ez azért történt, mert nem hallgattátok meg kérésemet...” stb. Az, hogy ők előre megmondták volna? – Ugyan bizony, mikor lehetne azt kimondani, hogy nem lesz semmi rendkívüli időjárás, szélvihar vagy csapás valahol?

3) Látnoki szerepet játszhatnak egyes, a teológiában vagy a magán-revelációkban jártas személyek is, akik a már egyházilag hitelesnek ítélt üzenetekből esetenként egyenesen az Evangéliumból mixelnek friss üzeneteket, mintegy ezáltal keltve azon igazoltság látszatát, miszerint ez „már ott is elhangzott”!

4) Sajnos vannak olyan „látnokok” aki valamely 'nagy hajó' farvizén navigálva ún. „második csatornaként” egy-egy már befejezett, de kellően népszerű (esetleg már egyházilag kivizsgált) magánkinyilatkoztatást kezdenek untalan folytatni, ugyan azon kegyelmi elnevezéssel. Sőt, esetenként ezt többen is teszik, mintegy lánc-revelációként bővítgetik azt, melyhez semmi kompetenciájuk sincs, esetleg kifejezetten lejáratják az eredeti üzenetet, akadályozva az Egyházi Hatóság kivizsgálását is!

5) Létezhetnek ún. „siker” vagy megélhetési látnokok is, akiknek valaha lehetett ugyan némi ihletettségük, akkor nyomban szétkürtölve azt a csodavárók közt – és valósnak is bizonyult –, majd ezt követően folytatták az „üzenetek” közlését, hiszen nagy érdeklődést elégíthettek ki vele, jóllehet nem kaptak "föntről" semmit! Az a "benső monológ" ami minden emberben  működik, a számukra kész "kinyilatkoztatásként" tudatosul bennük. Az ilyen, némi rutinnal bíró „permanens” látnokok köré többnyire közösségek is alakulnak, sőt esetenként példás engesztelést is folytatnak, ám feléjük a látnok képtelen bevallani, hogy valójában már megszűntek a kiváltságai! (Ha egyáltalán...!)

6) Előfordul, hogy egyszerű emberek érzelemvilágát annyira áthatja a hit szépsége (érzelmi vallásosság), hogy elismerésre méltó, mély vallásgyakorlatra készteti őket.
Az ilyenek gyakran könnyeznek egy-egy szép Igén vagy felmerülő gondolaton. Ám előfordul, hogy azt a benső monológot, amely minden ember gondolatvilágát így-úgy kitölti, azt egy idő után égi sugalmazásnak, mi több égi szózatként értelmezik! Ez azonban önmagában nem lenne baj, mert neki kellene azokat teljesíteni, ezzel szemben másoknak hirdetik üzenetként! A benső gondolatok kavargását (ha mégoly szentesek is), befolyásolhatja a rosszra való hajlam is, egyébként sem vagyunk felruházva a tévedhetetlenség kiváltságával! Az efféle üzenetekre jellemző, hogy időben se vége se hossza, ellentétben a valódi revelációkkal, melyekkel az Égieknek konkrét ideje és célja van!
7) Az ál-üzenetek közzététele lehet valaki(k) jó hecce is, kicsúfolandó az emberi hiszékenységet, úgymond a "keresztények butaságát". (És talán ide sorolható az évekkel ezelőtti a ún. "medjugorjei hamisnak bizonyult sürgetés is Iván látnok által, S. József atya támogatásával!") Értsük meg már végre, a megtévesztő szellem célja, a tömeges kárhozat! Kínál ezért végtelenített imádságokat, akár napi 12 órát igénylőt is – akármit –, csak a rendes "domonkos" rózsafüzért ne! Az, hogy a Szeretetláng lelkiségének is van egy ún. (Szűz Mária Fájdalmas és Szeplőtelen szent Szíve, kezdetű) "szeretetláng rózsafüzére", nos ez is egy látnoki üzenet szüleménye, és nem Erzsébet asszony kapta a Szűzanyától! (folyt.)

Kérem ne kapkodják el, sem az "új üzenetek" követését, sem a felettük való "pálcatörést"! Tessenek kérem szépen mindig kivárni!

†  Siracusa, 304 körül
Szent Lúcia, magyarul SZENT LUCA és Szent Ágota között, annak ellenére, hogy időben távol állnak egymástól, szoros kapcsolat van. Tiszteletük elterjedtsége is megközelítőleg egyforma.

    Lúcia Siracusa városának egyik legelőkelőbb családjából származott. Lúcia elkísérte beteg édesanyját a negyven mérföldnyire lévő Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék. Miután az édesanya meggyógyult, Lúciának volt egy álma: Ágota jelent meg neki, és mint a húgát megkérdezte, hogy miért az ő sírjánál keresték a gyógyulást, mikor Lúcia a saját hitével is meggyógyíthatta volna édesanyját. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa éppen oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet ő adott Cataniának, vértanúsága által. Útjukon hazafelé pedig Lúcia megkapta az engedélyt anyjától, hogy ne kelljen férjhez mennie és hozományával tetszése szerint bánhat.

     Amikor anyjával Ágota sírjától hazatért, kezdte szétosztani a vagyonát a szegények között. Pogány vőlegénye rossz néven vette házassági ajánlatának elutasítását és azt, hogy őt a vagyon elosztásból Lúcia kihagyta, mivel csak a szegényeket támogatta. Bosszúból följelentette Paschasius bírónál.
     Lúcia szenvedéstörténetének leírásában jegyzőkönyvszerűen rögzítették Lúcia kihallgatását, melyben bátor érvei meglepően személyes és világos hangvételűek voltak. A bíró ráparancsolt Lúciára, hogy áldozzon az isteneknek. A bátor leány így felelt: ,,Egy áldozat van, ami tetszik Istennek, és ez a szegényeken való segítés. Mivel már semmim sem maradt, magamat adom oda.'' A bíró rendreutasította: ,,Ilyesmit az ostoba keresztényeknek mondj, de ne nekem, mert én a Császár törvényére vigyázok!'' ,,Tartsd hát magadat a császárod törvényéhez – mondta neki Lúcia –, én meg szívem Urának, Jézus Krisztusnak a törvényéhez tartom magam. Te féld a császárodat, én meg az én Istenemet félem. Tedd, ami neked jólesik, de én azt teszem, amiből üdvösségem támadhat!''
     Ezután, mint annyi más vértanú esetében, a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni. Megvakításának két változata van, miszerint maga vájta ki szemeit, hogy vőlegénye ne dicsérhesse többé szépségét. A másik szerint a kínzások során vakították meg. Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet.
     A források nem szólnak vértanúsága időpontjáról, a hagyomány a Diocletianus-féle üldözés áldozatai között tartja számon. Tiszteletének első bizonyítéka egy 5. századi sírfelirat a siracusai Szent János-katakombában; neve belekerült a római kánonba is. A nép és hivatalosan az Egyház is már az 5-6. században tisztelte, erről a korabeli misekönyvek tanúskodnak. Zsolozsmáját valamivel később írták; szépségében nem marad el az Ágnes, Cecília és Ágota tiszteletére írt zsolozsmák mögött. Nagy Szent Gergely arról tudósít, hogy Siracusában és Rómában egy-egy kolostor áll Lúcia oltalma alatt. I. Honorius pápa pedig (625-638) fölépíttette Rómában a S. Lucia in Selce-templomot.

     A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (mivel a neve a lux = fény szóból ered), a bűnbánó utcanők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanígy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoznak.
     Ünnepe dátumából kiindulva - a Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig ugyanis december 13. volt az év legrövidebb napja, a tél közepének tekintették, továbbá munkaszüneti törvénynap volt - a néphitben néha egymásnak ellentmondó és pogány elemek is föltűnnek. Így lett "Luca napja" a jövendölések napjává, amelyen az időjárásra, a vetésre, sőt a jövendőbeli nevére vonatkozó jövendölések is történtek.
     Kérünk Istenünk, hogy Szent Lúcia szűz és vértanú segítsen minket közbenjárásával életünk nehézségeiben és mindig világosan láthassuk az üdvösségre vezető utunkat!

(Forrásként felhasználtam: http://www.katolikus.hu/szentek/1213.html részleteit.)

 Mire szólíthatnak fel a hamis üzenetek?

     Az, hogy valamely hamis üzenet az előző posztban említett hasonló vagy sokkal bensőségesebb imára-, hitéletre intő kitételeket tartalmaz – olykor igen megnyerő módon –, nem jelenti azt, hogy az állítólagos üzenetek egyszerre csak – amikor már számtalan követője van –, nem fognak-e valami lélekromboló, vagy az egyházat megosztó programmal előhozakodni! Tehát mindenféle magánkinyilatkoztatást, kizárólag befejezett egészükben, gyümölcseikben, és a közlő személy erkölcsi magatartásán keresztül ítélhetünk meg. Ennél fogva, semmiképp sem ajánlatos nyomban követni csupán azért, mert az üzenetek szépek és evangéliuminak tűnő igazságokat hirdetnek! Ez épp oly felületesség lenne, mintha egy „cukrosbácsit” az általa kínált cukorka finomságán vagy kedves modorán keresztül  ítélnénk meg, nem pedig a feltételezett végső szándékain!
     Miként az Írás mondja: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik bárányok képében jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok. (Mt 7,15) Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: 'Én vagyok', és: 'Elérkezett az idő'; de ti ne menjetek utánuk. Mikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük {Dán 2,28}; de ez még nem a vég. Azután ezt mondta nekik: Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Földindulások lesznek, sok helyen dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek. (Lk 21,8-11)
Vigyázzatok, legyetek állhatatosak a hitben, cselekedjetek férfiasan és legyetek erősek ('Kor 16, 13) miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat. (2Pt 3,17) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el.” (1Pt 5,8)
     A fentiek kapcsán sokan kifogással élnek, miszerint az egyházilag jóváhagyott üzenetek is voltak valamikor „még el nem fogadottak”! És ha nem lettek volna érdeklődő követőik, talán az Egyház sem foglalkozott volna velük érdemben! – Bizony igaz! – Ám ne feledjük, hogy a lourdesi, a fatimai vagy a Szeretetláng üzenetek olyan korban bontakoztak ki, amikor komoly veszélynek voltak kitéve úgy a látnokok, mint az ezzel apostolkodók, miként az egész ügy is! Ez abban a korban, már önmagában visszatartó tényező volt a nem feltétlen égi indíttatású látnokocskák számára. A valódi üzenetek alanyai a börtönt is vállalták Isten ügyéért! De ma...? Ezerszerte nagyobb a tévedés veszélye, hiszen a hamis üzenetközlőkben a legkisebb kétely sem merül fel, amiként veszélynek sincsenek kitéve – különösen név nélkül!
     Tény, hogy ami Istentől való, azt viszont nem lehetett semmivé tenni! (Ez természetesen érvényes az esetleges mai igazi üzenetekre is!) Egyébként az említett nagy és világméretű magánkinyilatkoztatások megjelenésével a saját idejükben, nem volt párhuzamosan ilyen számon-tarthatatlan üzenet-dömping! Ezek a mai kor médialehetőségeinek és a liberális szabadosságnak a termékei és épp ez az, ami fokozott óvatosságra inthet bennünket! Ne feledjük, hogy a sátán, megpróbál az egyházon belülről bomlasztani! Ez is a mai kor kísértése! (Megfigyelhetjük, hogy a hamis irányt képviselő "apostolkodók", mindenféle rózsafüzért és újabbnál-újabb csodás imákat ajánlanak akár 33-szor is (szebbnél-szebb ígéretekkel), csak a rendes – a pápák és a szentek által ajánlott és búcsúkkal ellátott – szentolvasót nem!) 
     Súlyos ismerethiányra vall az a feltevés, hogy Jézus majdan felróhatja, amiért nem hallgattunk "prófétái" figyelmeztető szavára! Nos, a tévedés abban áll, hogy „sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk..." (Zsid 1,1-2) Ebből következik, hogy az Újszövetség emberének csakis az Evangélium követendő és ennek elhanyagolása a súlyos bűn, nem pedig az épp aktuális látnok szózatainak figyelmen kívül hagyása! Mert jegyezzük meg, egy-egy prófécia és lelki intés teljesítése kizárólag csak a kiváltságolt személyre nézve kötelező, az is gyóntatója beleegyezése mellett! Az egyházilag jóváhagyott magánkinyilatkoztatások is csupán ajánlottak, de követésük és kéréseik megvalósítása nem kötelező, jóllehet a bensőséges lelki élet kialakításában komoly szerepet játszhatnak, úgy az egyének mint a közösségek hitéletében!
P. Congar szerint, a magánkinyilatkoztatásoknak, „még egyházi jóváhagyással sincs olyan tekintélyük, mint a nyilvános kinyilatkoztatásnak”, amely persze végleg lezárult az utolsó apostol halálával!

(folyt!)

A metanoia (megtérés) több, mint bűnbánat. Egész gondolkodásunk, érzésvilágunk, belső és külső magatartásunk gyökeres megváltoztatását jelenti. Negatív eleme a lemondás a bűnről, az önakaratról, a pénzimádatról, a hatalom és az érzéki élvezet után való törekvésről; pozitív eleme a hit. (Dr. Előd I.: idézett mű, 385. old.)

Ezen a napon volt a guadalupei események fő jelenése. Ekkor hangzott el a Szent Szűz ajkáról a hozzánk is szóló édesanyai biztatás: »Vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se gondtól, se fájdalomtól. Hát nem vagyok-e én a te Anyád?" 

Kedves Olvasóm! Erről az Édesanyáról és a jelenéséről válogattam néhány képet, melyek önmagukért beszélnek, a két utolsó azonban magyarázatra szorul, melyek a Guadalupei Szűzanya szemében tükröződő képek kinagyított tudományos fotói. Az utolsón a püspök és a jelenlévők tükröződése látható, az utolsó előttin pedig, maga a látnok Szent Juan Diego. A dolog érdekessége – mely sokakban zavart kelt –, hogy a Tilma Máriája, hogyan láthatta pl. a látnokot, akinek lényegében a kötényén képződött a "Csodakép"? Nos, a képek perspektívájából kiderül, hogy nem a "kegykép látta" önmagát, hanem az Istenanya külön személyként volt jelen, és a kép szemei a CSODA pillanatát ábrázolják perspektivikusan, melyből még az is meghatározható, hogy az adott teremben hol állt a Szűzanya személyesen. Nehézségeinkben bátran kérhetjük a Guadalupei Szüzet, mint anyánkat, hiszen Ő maga mondta: "hát nem vagyok-e én a te Anyád? (A képek, az internetről.) Ajánlom az alábbi linket:  http://hu.gloria.tv/?media=535790

Az Istentől elszakadó ember a megtévesztések csapdájába esik, fokozatosan a sátán befolyása alá kerülhet, veszít emberségéből, megrontja a környezetét és maga is a gonoszság aktív eszközévé válik. (ÉHÖ 7. o.)

Ó, Loretói Szűzanya!

Odaadó gyermeki lélekkel köszöntelek,

és áhítattal ismétlem az angyal szavait:

„Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van veled!”

Loretói Szűzanya, a te házad a Szeretet fényének lakhelye,

ragyogtasd be az én lelkemet is ezzel az Isteni Fénnyel!

Tarts meg engem ó Mária,

a te Isten iránti határtalan hitedben és bizalmadban

és oltalmazz meg minden testi-lelki veszedelemtől,

hogy majd a menny Királynőjeként köszönthesselek Téged!

Amen

     Bár a fatimai jelenések befejeződtek, de Lucia elbeszélése szerint a későbbi évtizedek során az Egyház Anyja még többször megjelent számára, s mindannyiszor konkrét kérései voltak. Különösen fontos volt az 1925. december 10-i jelenés a Szent Szűz Szeplőtelen Szíve tiszteletével kapcsolatban. Ennek színhelye a spanyolországi Pontevedra, ahol Lucia a dorottyás nővérek körében élt.

Mi a céljuk a burjánzó próféciáknak?

     Marie Julie Jahenny, a 19. századi misztikus is így figyelmeztet: "Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által.”  (1882)
     Álságos kérdés az: hogy melyek az „igazi jelenések”, mitől igaz és ki hivatott ezt egyértelműen eldönteni? Uram, kihez mennénk? – kérdezték az Apostolok (Jn 6,68), és mi magunk is kihez fordulhatnánk, mint a kétezer éves Egyházhoz? Igaznak tehát azt tekinthetjük, amelyet az Egyház megvizsgált és az Evangélium tanításával ellentétesnek nem ítélt. Ezek: 1531: Guadalupe, 1830: Paris, 1846: La Salette, 1858: Lourdes, 1871: Pontmain, 1917: Fatima, 1932: Beauraing, 1933: Banneux, 1947: Tre Fontane, 1961: Szeretetláng.

Hozzá kell azonban fűznünk, hogy a magánkinyilatkoztatásokat, még ha egyházilag jóváhagyottak is, a kiválasztott (látnok) személyén kívül senkinek sem kötelező elhinnie, követnie! 

Tény és hihető azonban, hogy az Üdvözítő nem hagyott magunkra ebben a kaotikus veszélyben sem. Elküldte Anyját, hogy a bűn eme  pusztításával szemben rendkívüli módon és rendkívüli eszközökkel is segítségünkre legyen, és győzelmes harcra, nagy megtisztulásra készítse elő a világot. 
     „Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel.” (Grignion: TMT 50/f.) Az Istenanya üdvtörténeti megnyilatkozásai közt azonban felelőtlenség lenne a számtalan, kivizsgálatlan vagy hamis jelenések próféciájával előhozakodni, hiszen az egyházilag (már) jóváhagyott jelenések tökéletes, pontos és a jövőt épp oly borzongatón tárják fel a megtérést halogató emberiség figyelmeztetésére! Az igaz jelenések közös vonása, hogy nem fenyeget, de valamennyi esetben kegyelmi eszközöket is kínálnak a jövendölések megtörténtének elkerülésére, vagy enyhítésére! (Lásd: Rózsafüzér, Skapuláré, Jézus Szíve tisztelet, Csodásérem, öt Első-szombat, Szeretetláng!)

(folyt.)

Hihető-e ami nyilvánvalóan hamis?

     Az utóbbi évtizedekben feltűnő mértékben megsokasodtak a "végidőkről", az "idők végéről", a "nagy figyelmeztetésről" sőt, a világvégéről szóló próféciák!
Ezeknek a közeli időkben való megtörténtét nem zárhatjuk ki, hiszen akkor mi is hasonlatos prófétai szerepben tetszelegnénk, hiszen mondva van, hogy „azt a napot és az órát senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.” (Mk 13,32) Az elmúlt időszakban újabb "sürgető üzenet" terjeng a neten és még telefonon is kaphatjuk a figyelmeztetéseket! Jó szándékú pánikkeltés a javából! És mennyien készpénznek veszik, holott velejéig hamis a prófécia!

     Kedves Olvasóim! Fel ne üljetek a hamis prófétáknak, mert a Szentírás egyes helyei félreérthetetlenül utalnak arra, hogy a sátán az utolsó időkben igyekszik minden erejét bevetni az Isten ellen (lásd, olvasd és értelmezd: 1Tim 4,1; 2Tessz 2,3-4) és teljes hatalmával fog a lelkekben pusztítani.

    De mitől hamis egy próféta? Történelmünk utolsó századában a sátáni erők minden tekintetben példátlan rombolást végeztek, felhasználva a megtévesztés és a technika minden eszközét, de legfőképp az emberi hiszékenységet és erre megtalálják a készséges "látnokaikat" is! A hamis üzenetek azzal érik el céljukat, hogy az emberek sokaságának figyelmét már oly mértékben kötik le ijesztő próféciáikkal, hogy az Evangélium igazságai már nem jelentenek hitükre és értékrendjükre aktuális útmutatást! A megtévesztő szellem, a magán-revelációk iránti felelős Egyház óvatosságát, ügyesen a hierarchia iránti ellenszenvvé formálja a méltatlankodó hívek lelkében! Mi több, egyesekben oly konok ellenszenv alakul ki az apostolutódok (püspökök) iránt, hogy óhatatlanul a szekták felé sodortatják magukat. Holott nyilvánvaló, hogy a magánkinyilatkoztatások egyházi elfogadásában a legsúlyosabb nehézséget épp a hamis üzenetek, a megtévesztő szellem inspirálta „naplók” és ezek alig nyomon követhető sokasága jelenti. Jézus intelme pedig világos: „hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek.” (Mk 13,21-23)

(folyt.)

A csodatevő érmecske

     Egy hálás beteg, az orvosának egy Csodásérmet csúsztatott a tenyerébe hozzátéve, hogy ez egy csodatevő érem! A kezelőorvos kissé meglepődve, puszta udvariasságból elfogadta, de mindjárt elsuvasztotta a zsebébe, mert lenézte a babonaság- vagy a népi vallásosság efféle "gyermetegségeit".
     Történt azonban, hogy az orvos kisfia nagy hirtelenséggel egy igen súlyos agyi-idegrendszeri fertőzést kapott. Az intenzív osztályon az orvos kollégák, széttárt karral fejezték ki sajnálkozó tehetetlenségüket az igen ritka kórral szemben. A fertőzésre csupán egy távol-keleti gyógyszer lett volna esetleg hatásos, de ilyen nem volt az egész országban! Márpedig ha órákon belül meg nem kapja, akkor a legjobb esetben is mesterségesen tarthatták volna életben! Az óra pedig ketyegett.
     A mi jó orvosunknak fényként villant át az agyán: "már csak a csoda segíthet". Előkereste az érmécskét és félretéve minden "felvilágosultságát" ezt gondolta, ha ebben valóban van valami, akkor most segítsen. Imára kulcsolva kezét, a Csodásérem Szűzanyához könyörgött fia életéért. Felajánlotta, hogyha a krízisből sikeresen felépül gyermeke, akkor családjával különös tisztelője lesz a Nagyasszonynak és az Érmének. Odament a fiához és megérintette a homlokát a Csodáséremmel. A kollégái és a nővérek csak néztek, de nem mertek megszólalni sem.
     Másnap reggelre az egész kórházi team döbbenetére, a fiúcska élettani adatai feltűnően javultak és túl volt minden veszélyen. Pár nap múlva egészségesen, már szüleivel együtt ő is hálálkodva térdelt a közeli templom Szűzanya oltára előtt.

     A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére, még aznap 9 óra körül több ezer fős tüntetés kezdődött. Üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók, a salgótarjáni rendőrkapitányság, valamint a megyei tanács elé vonultak, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását.

     A 2 szovjet harckocsi által védett rendőrkapitányság előtti téren a pufajkások csapdát állítottak: Darázs István százados a mellékutcákat lezáratta, miközben az egyik egysége megakadályozta, hogy a 2000-4000 fős tömeg távozzon a helyszínről. A megyei tanács épülete előtt 47 pufajkás volt tüzelőállásban. Az első lövések 11 óra 15 perc körül dördültek el a karhatalmisták, rendőrök, és szovjet katonák, valamint a Vörös Hadsereg jelenlévő két tankjának géppuskásai tüzelni kezdtek. A tömegben kitört a pánik, egyesek viszonozták a tüzet, de a többség futásnak eredt. A 8-10 percig tartó vérengzés során folyamatos sorozatokkal lőtték a menekülőket és az elesett sebesülteket is. Egy szemtanú szerint "vérző testekkel volt tele az utca".

A legyilkoltak számát minden kimutatásban elhazudták. Az akkori anyakönyvvezető nő 131 halottat jegyzett be és emiatt nyomban elbocsátották az állásából. Annyi sebesült volt hogy a kórház udvarára hordták őket és hagyták meghalni. Az áldozatok közt olyanok is voltak, akiket a távolabbi utcákban ért az eltévedt lövedék. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a tényfeltáró tanúságokat elhallgatták. Az utólagos név szerinti beazonosítások szerint csupán negyvenhat személy – 33 férfi, 11 nő és 2 fiúgyerek –, vesztette életét. A tényfelmérés azért jelent nehézséget, mert a környező kórházakban – hatósági parancsra –, szándékos eldátumozással és hamis diagnózissal állították ki a halál-. illetve a sebesülések okát. Ez utóbbi okirathamisítás is legalább 80-150 főt rejthet! 

     Volt egy salgótarjáni fiatal, Ravasz István az ELTÉ-n tanult. Amikor kitört a forradalom, édesanyja arra kérte, hogy utazzon haza Tarjánba, nehogy baja essék Pesten. Így is történt; december nyolcadikán szenet lapátolt szülei háza előtt amikor egy eltévedt golyó eltalálta, véget vetetve az életének. 19 éves sem volt.

A Nógrád megyei kegyetlenkedéseknek, tömeggyilkosságoknak ezzel még nem volt vége. A pufajkások hivatalos akcióikon kívül is hajtottak végre szabad portyákat, pusztán személyes szadizmusuk kielégítése érdekében. Külön kell szólni azokról az esetekről, amikor a karhatalmistáknak határozott céljuk volt az ellenségnek tartott letartóztatottak meggyilkolása: 1956. december 13-án megkínozták, megölték, majd az Ipolyba lökték a salgótarjáni acélgyár nemzetőrségének két vezetőjét. Számos szemtanút a Szovjetunióba szállítottak. Az ÁVO pribékjei a mészárlást követő hetekben-hónapokban, több szemtanút agyonvertek, hogy ne maradjanak hiteles tanúk, akik elmondanák, hogy mi történt 1956. október 8-án!

Az 1956-57-es sortüzeket – melyek száma több százra tehető –, az a "munkáshatalom" hajtotta végre, akik a nép és a munkások nevében irányították az országot. Ezek a tettesek – ha még nem kerültek Isten ítélőszéke elé –, magas nyugdíjjal élhetik békés öregkorukat. A munkásmozgalom ezen élharcosainak utódai most a demokrácia és az "emberi jogok élharcosaivá" váltak, vadul tiltakozva minden olyan vélt és valós megnyilvánulás ellen, amely sérti az "egyenlő bánásmódot"!

Isten irgalmazzon nekik!

A vértanúk emléke szívünkben él! Imádkozzunk lelki üdvükért s azért, hogy a Mennyből segítsék Édes Magyar Hazánkat!

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc

Fontos! 

Négy amerikai exorcista nyilatkozatot tett közzé, kérve világszerte a katolikusokat, hogy a december 6-i elsőpéntekét böjttel és imádsággal különös engesztelő napnak szenteljék!

A cél, hogy megfékezzék a világban és az Egyházon belüli sátáni befolyást, amely megerősödött a közelmúlt eseményeinek eredményeképpen. Nem lehet kétséges, hogy szellemi harcban állunk ennek a sötét világnak kormányzói és gonosz szellemei ellen. (Vö. Ef 6,12)

Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagy kilencedet?
Ez azt jelenti, hogy kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak.

Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.
Családjaiknak megadom a békét.
Minden bánatukban megvigasztalom őket.
Életükben és különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek.
Minden vállalkozásukat megáldom.
A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.
A lanyha lelkek buzgókká lesznek.
A buzgó lelkek nagy tökéletességre jutnak.
Megáldom a házakat, ahol Szívem képét kifüggesztik.
Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb
bűnösöket is megtérítik.
Azok neveit, akik ezt az ájtatosságot terjesztik, szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm.
Végül Jézus Szíve legnagyobb ígérete az elsőpénteki nagy kilencedet elvégzőknek a következő:
Mindazok, akik kilenc egymásután következő hónap első péntekén a szentségekhez járulnak, vagyis
meggyónnak és megáldoznak, nem halnak meg kegyelem nélkül, sem a nekik szükséges szentségek vétele
nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban.

(Forrás: http://www.farkasretiplebania.hu/jezus_szive_tisztelet)

Fontos!

Négy amerikai exorcista nyilatkozatot tett közzé, kérve világszerte a katolikusokat, hogy a - december 6-át böjttel és imádsággal - különös engesztelő napnak szenteljék!

A cél, hogy megfékezzék a világban és az Egyházon belüli sátáni befolyást, amely megerősödött a közelmúlt eseményeinek eredményeképpen.

Nem lehet kétséges, hogy szellemi harcban állunk ennek a sötét világnak kormányzói és gonosz szellemei ellen. (Vö. Ef 6,12)

1956. december 4-én hatalmas nőtüntetés volt Budapesten

     A Péterfy Kórház alagsorában november 4-e után is aktív volt egy illegális sokszorosítót üzemeltető értelmiségi csoport (Abod László, Gáli József, Obersovszky „Obi” Gyula). A szovjet megszállás első havi fordulójára nőtüntetést szerveztek az elesettek emlékére. A tüntetést az ÉLÜNK című stencilezett újságukban hirdették, melyet röpcédulaként terjesztettek. A forradalom  vérbefojtásának emléknapjára, december 4-re hívták a Hősök terére a lányokat, asszonyokat – kérve őket –, hogy egy-egy szál virágot hozzanak magukkal a néma tüntetésre. 

A felhívás szövege ez volt:  „Magyar anyák! Magyar lányok és asszonyok! Most rajtatok a sor! Roppant nagy a ti erőtök! Még a golyó sem fog benneteket! A ti néma, tiszteletre méltó tüntetésetek fegyverletételre kényszerít és szent ügyünk iránti tiszteletre szólítja fel még azokat is, akik képesek fegyvert szegezni az igazság és a nép legszentebb vágyai ellen! Magyar asszonyok! Fejezzétek ki bátran, méltóságteljesen a nép akaratát. Parancsoló bátorsággal és méltósággal. Kezdjétek most ezzel a tüntetéssel, és folytassátok egységes és határozott kiállással, ahányszor csak szükség van erre!”

     Az első csoport délelőtt fél 11 körül érkezett a térhez nemzeti és fekete zászlókkal, virágcsokrokkal és koszorúkkal. A kettes-hármas sorokban haladó, kendős gyászoló nők közt egyesek gyerekkocsit toltak. A Magyar Ifjúság útja felől, szovjet páncélautók zárták el az utat, melyek igyekeztek visszább szorítani a tömeget. Egy harckocsiból kinyúló ordibáló orosz, durván kiemelt egy nőt a sorból, ám hallva és látva a hatalmas tömeg felzúdulását, nyomban el is engedte. A gyászruhás asszonyok némán folytatták útjukat, s csak annyiban engedtek az erőszaknak, hogy egy részük a Műcsarnokot megkerülve haladt az Ismeretlen Katona sírja irányába. Voltak, akik a leeresztett városligeti tó medrén keresztül voltak kénytelenek az emlékművet megközelíteni. A borult, ködös időben végül is két és fél órán keresztül vonultak az asszonyok s tették le a virágaikat az Ismeretlen katona sírjához. Kisebb csoportok még a délutáni órákban is érkeztek, amikor a sírt már teljesen befedték a virágok. Megható volt, hogy az emlékmű négy sarkán álló őrkatona sírt.
     Ezekben a napokban az ország több nagyvárosában is sor került néma nőtüntetésre. December 6-án Veszprémben és Gyulán, 7-én Székesfehérváron, Esztergomban és Pécsett, 9-én Miskolcon, 10-én pedig Egerben. 
     A Kádár-kormány apparátusa később igyekezett beazonosítani a résztvevőket és néhányukat súlyos zaklatásnak tették ki. Például, Wittner Mária egyik rabtársa Opoczki Istvánné, akit a december 4-i nőtüntetés szervezésével vádoltak meg, a Kádár-pribékek kínvallatásának egyenes következményeként méhrákban halt meg.

     A Városligeti tó mellől is hosszú sorokban érkeztek a bátor magyar asszonyok és anyák, akik akkoriban nem csekély veszélynek tették ki magukat, hiszen a nemzetmészáros szocialisták akár beléjük is lövethettek volna, miként ezt néhány nap múlva sorra meg is tették. (A kép távlatában látható a végeláthatatlan gyászmenet.)

     A tüntető nők ezt követően az Amerikai Követség elé vonultak és petíciót adtak be, miszerint az Egyesült Államok követelje meg, hogy az ENSZ bizottság repülőgépe leszállhasson Budapesten, (amit az oroszok előzőleg már megakadályoztak), hogy a saját szemükkel láthassák a háborús cselekmények pusztítását, és a köztereken lévő számtalan sírt. Az orosz tankok azonban megjelentek a Szabadságtéren és mintha agyon akarták volna taposni a tömeget, igyekeztek azt megrémiszteni. Több százan lefeküdtek az úttestre, hogy megakadályozzák a gyalázatos randalírozást. A követségről valaki kijött az erkélyre, mondott valamit, de sok értelme nem volt. Aznap az Angol Követég előtt is demonstráció volt, de ott is megjelentek az orosz tankok.

Emlékezzünk meg imáinkban a hős magyar nőkre, akik a vérszagú napokban is bátrak voltak nyíltan meggyászolni fiaikat, férjeiket, édes Hazánkat, és szívükben tovább adták a hazaszeretet Lángját.