Mint említettem, József nyilvánvalóan megérezte az isteni kegyelmet, hiszen az Egyház is „Doctor Mysticus”-nak (a misztika doktorának) nevezi. Lelke mélyén tehát érezhette az „isteni csodát”, mely emberi ésszel felfoghatatlan! De nem zárható az sem ki, hogy József is – mint egyszerű ember –, küszködött a „kételyek kínjával”, amilyen értelemben ezt a fogalmat, a Szeretetláng kiválasztottja Erzsébet asszony használta.
Márpedig a kétely nagyon veszélyes a lélekre, mert bontakoztatója a „kétségbeesésnek”, amely már halálos lehet! Figyelmeztető számunkra, hogyha a kétely gondolata felmerülhetett egy olyan emberben is, mint Szent József, mire számíthatunk mi? Ámde ne feledjük, hogy József ráérzett a mindent átható kegyelmi hatásra is, mely persze végképp megijesztette! Nagy alázatossága miatt inkább „menekülni” akart a felfoghatatlan isteni misztérium elöl! Vagyis megeshet, hogy nem a „kétely” ‒ még kevésbé az emberi gyávaság ‒ ébresztette Józsefben a gondolatot, tehát csak gondolatot (!), hogy Jegyesét titokban elbocsássa (Mt 1,19) ,,hanem a nagy isteni misztériumban való részvállalásának méltatlanságtudata!
Megeshet azonban, hogy mégsem a fentiek ébresztették Józsefben a gondolatot – tehát csak gondolatot (!) –, hogy Jegyesét titokban elbocsássa (Mt 1,19), még kevésbé az emberi gyávaság, hanem a nagy isteni misztériumban való részvállalásának méltatlanságtudata!
József, mint törékeny csónak, amely viharba került, az ellentmondó gondolatok örvényében volt, mely közül az egyik fájdalmasabb volt, mint a másik. Ha nem lett volna olyan szent, akkor emberi módon cselekszik és ítélt volna, de József szent volt. Tiszta lelke Istenben élt. Jósága pedig buzgó és erős volt.
(Források a 11. részben!) (folyt.)