Szent József a mi korunk példája kell legyen!
„Aki szereti az életét, elveszíti azt” (Jn 12,25). Ezen jézusi tanítás előérzetében József az életét Istenre bízta, tehát sem a „karrierjét” nem építgette, sem mások életútját nem másolta. Lemondott minden természetes vágyáról annak érdekében, hogy megvalósulhasson Isten vele kapcsolatos örök terve. Józsefben nem szolgai, hanem szeretetből fakadó gyermeki ráhagyatkozás volt Isten iránt, aki iránta messze meghaladta azt, amit egy földi ember el tud képzelni.
Az Evangélium nem jegyezte fel egyetlen szavát sem, mégis páratlanul nagy személyiség volt. És mégis épp a csend ‒ melybe „burkolózott”, fedte fel számunkra belső emberi portréját. Mert József fokról-fokra, még akaratlanul is kapcsolatba került azzal a kimondhatatlan rejtéllyel, mely a múlt korok számára rejtve volt. És ő tudott térdelve imádkozni, pedig Isten csak a lelkében volt, és mi akik előtt a Valóságos Isten van jelen az Eucharisztiában, mi térdelünk előtte? Van egy bölcs mondás, amely szerint „a szemlélődés megelőzi a cselekvést”.
És bár ellentmondás a mai embernek, de ez a „csendes József” az akció embere volt. Ne feledjük, hogy tervei ellenére vállalta a házasságot, az Istengyermek nevelését, az Egyiptomba való azonnali menekülést, és mindenhol eltartotta a családját! Csendes volt, de nem néma! Hiszen tárgyalt az ügyfeleivel, tudott hangosan imádkozni, és beszélgetett a Kis Jézussal.
(Források a 11. részben!) (folyt.)
