Az Arsi Szent Plébános, Vianney Szent János (1786-1859) katekézise
5 Mesélik, hogy volt egyszer egy szegény asszony, aki évek hosszú sorát egy betegotthonban töltötte. Egyszer megkérdezték tőle, hogy mi ad neki annyi bátorságot a türelmes szenvedéshez, ezt felelte: „Én elégedett vagyok az életemmel így, ahogyan azt Isten akarja! A világ minden kényelméért sem szeretnék a helyzetemen változtatni. Ha arra gondolok, hogy Isten akarata az, hogy itt és így szenvedjek, akkor teljesen megvigasztalódom.”
Szent Teréz mesélte, hogy egy nap megjelent neki az Úr és azt mondta: „Lányom, ne csodálkozz azon, amit látsz. Az én hűséges szolgáim kereszttel és megaláztatással élik le életüket. Minél jobban szeret Atyám egy lelket, annál több lehetőséget ad neki a szenvedéshez.”
Szent Bernát olyan szeretettel fogadta a keresztet, hogy egy napon sírva mondta Istennek: „Ó Uram, milyen boldog lennék, ha minden ember ereje bennem lakoznék, hogy a világ összes keresztjét hordozhatnám!” Szent Erzsébet magyar királylány, amikor saját alattvalói kiűzték kastélyából az erdőbe, nem bosszúra gondolt, hanem a templomba sietett, hogy hálából elénekelhessen egy Te Deumot. 
Aranyszájú Szent János, a keresztnek ez a nagy szerelmese mondta, hogy inkább akar Jézus Krisztussal a kereszten szenvedni, mint a mennyországban uralkodni. Keresztes Szent Jánosnak szerzetestársai összes kegyetlenségét el kellett szenvednie, akik őt börtönbe dobták és kegyetlenül ütlegelték – olyannyira –, hogy egész teste vérrel volt borítva. És mégis azt válaszolta azoknak, akik tanúi voltak ezeknek a rettenetes jeleneteknek: „Ah barátaim, ti azért sírtok, mert én szenvedek? Ó pedig én azt mondom, soha nem volt részem boldogabb órában.” Az Isteni Üdvözítő egyszer megjelent neki és azt mondta: „János, mit adjak neked jutalmul mindazért, amit Irántam való szeretetből elszenvedsz?” „Uram! – válaszolta – tedd, hogy mindig többet és többet szenvedjek!” Láthatjuk, hogy a szentek sokkal jobban megértették mint mi, mekkora szerencse a Jóistenért szenvedni. (És itt nem valamiféle "mazochizmusról" van szó, de annál inkább a szeretetből való "értékmentésről", a magunk és mások bűneinek jóvátételéért! Némi hozzájárulás az Üdvözítő értünk vállalt szenvedéseihez – mondhatnánk –, részvállalás a megváltó munkában. Ne feledjük, hogy Isten Fia – aki számtalan más módot is találhatott volna megváltásunkra –, mégis a szenvedést találta egyedül alkalmasnak! Ebből tudhatjuk tehát, hogy szenvedés nélkül nincs üdvösség! Szerk)
Ó, mekkora boldogság, minden reggel feláldozni magunkat a Jóistennek és bűneink vezekléséért magunkra venni minden rosszat. Könyörögni kell a kereszt szeretetéért, csak akkor lesz viselésük édes. Én megtapasztaltam ezt négy vagy öt éven át. Rengeteg rágalmazást, tiltakozást és megrovást kellett elviseljek. Ó, mennyi keresztem volt! Majdnem több mint amennyit el tudtam viselni. Ezért kezdtem el keresztjeim megszeretéséért imádkozni. S akkor boldog lettem. Azt mondtam magamnak: „Csakugyan, mekkora boldogság!”
Soha nem szabad arra figyelni, honnan származnak a keresztek: a Jóistentől jönnek. Mindig a Jóisten az, Aki ezzel lehetőséget ad nekünk, hogy az Iránta érzett szeretetünket bebizonyíthassuk. (Forrás)
