HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Szeptember 8. Kisboldogasszony, Mária születésének ünnepe.

angels-love_330.JPG     Mária, öröktől fogva ki volt szemelve az Istenanyaságra (január 1 és február 2), ezért mentes volt minden bűntől, szeplőtelenül fogantatott (december 8) (Péld 8,22-31) A hagyomány szerint Kisboldogasszonykor a legszebb a napfelkelte. E napon a szabadban várták a napfelkeltét, mert a népi hagyomány szerint a Napban megpillanthatták a bölcsőben fekvő Máriát. A szokás alapja az lehet, hogy a "Napbaöltözött" hozta világra  a világ világosságát, az Igazság Napját, Jézus Krisztust, akinek születésével új Nap, új korszak köszöntött be az emberiség történelmében.
 natividade.JPG    Mária, Dávid nemzetségéhez tartozott, Joakimtól és Annától született szeptember 8-án. Születésének sem a helyét, sem az időpontját nem ismerjük, de régi hagyomány szerint Jézus születésekor még meg sem közelítette a 20. életévét. Későbbi hagyomány, hogy Keleten és nyugaton egyaránt már a VII. században megünnepelték szeptember 8-át az Egyházban. fb35bfa58bf5.jpgAz ortodox Egyházban mindmáig nagy ünnepélyességgel ülik meg Mária születését. A középkorban e jeles napnak nálunk, római katolikusoknál vigíliája és nyolcada is volt, azaz megkülönböztetett jelentőségű szertartásokkal és imádsággal ünnepelték Jézus édesanyjának születését. „Minden nemzet ünnepelje ezt a napot, minden fajta, minden nyelv, minden életkor, minden méltóság; örvendezéssel üljük meg a világ örömének születése napját" – mondja egy ősi Himnusz.
     Zakariás nevelése alatt, a jeruzsálemi templomban nőtt fel, mert Istennek volt szentelve.
Szűz Mária születésnapján kívül csak Jézusnak és az előhírnök Keresztelő Szent Jánosnak üljük meg földi születésnapját. Minden más szentünknek földi halála napján emlékezünk, mennyei születés napjukat ünnepelve. Ez is jelzi, hogy a mai nap ünnepeltje kiváltságos helyet foglal el a szentek seregében, az Isten által megdicsőített lelkek sorában. A néphagyományban Kisboldogasszony napja ősi ősz kezdő nap, a népi megfigyelés szerint ekkor kezdenek költözni a fecskék. Hajdan asszonyi dologtiltó, főleg fonástiltó nap volt.
     De mit is jelentett valójában az üdvtörténetben Szűz Mária születése? Öröm volt a mennynek és földnek egyaránt. A mennynek azért, mert megjelent Isten legszebb, legcsodálatosabb teremtménye, a földnek pedig azért, mert felvirradt rá a megváltás hajnala. A Szent Szűz születésével az Isten eleven temploma készült el. Az Ő születésével beteljesedett az ősevangélium, mely a paradicsomi bűnbeesés után hangzott el, megszületett a megígért asszony, kinek ivadéka széttiporja a sátán fejét. Az Ő születése bizonyítéka annak, hogy az Úr Isten mennyire becsüli teremtményét, az embert, még bűnös elesettségben is. A Szent Szűz születése hirdeti a földnek, hogy az évezredes várakozás sötét éjszakája vége felé közeledik, hiszen már feltűnt a Hajnalcsillag és jelzi, hogy nincs messze a napfelkelte, Isten melengető Napja, Krisztus, hogy megvilágítsa az egyedüli üdvösség útját, hogy felmelegítse a bűnbe dermedt, jéghideg emberi szíveket. Mária számunkra a hajnali szép csillag, vagy ahogyan a Szeretetláng üzenetében bemutatkozott: a Hajnal Szép Sugara(Többek közt felhasznált forrás) 

Boldog vagy szentséges Szűz Mária és a legméltóbb minden dicséretre. Belőled támadt az igazság Napja, Krisztus, Üdvözítő Istenünk. Alleluja! Íme, ezért örül ma az egész teremtett világ Szűz Mária születésének. kisboldogasszony-2.jpg

Szólj hozzá!

089ha_valaki_elvesziti_530.jpg

Szólj hozzá!

SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK

kassai vértanú szentek.jpgSzeptember 7.
Körösi Márk: Krizevac (Horvátország), 1588. Grodziecki Menyhért: Czeszyn (Szilézia), 1584. Pongrácz István: Alvinc (Erdély), 1582. Vértanúságot szenvedtek: Kassa, 1619. szeptember 7.

Neveik sorrendje a régebben föltételezett születési sorrendet tükrözi. Az újabb kutatások szerint azonban valószínű, hogy – a születési helyéről Körösinek nevezett – MÁRK, volt a legfiatalabb. 1611-ben, huszonhárom éves korában iratkozott be a római Collegium Germanico-Hungaricumba, s eszerint születési éve: 1588. Születési helye a horvátországi Krizevac (= Körös). Családi neve valószínűleg Stjepinac. Középiskolai tanulmányait Grazban végezte, ugyanott hallgatott bölcsészetet is. Majd a zágrábi egyházmegye papnövendékeként került Rómába, ahonnan pappá szentelve 1615-ben tért haza. Rövid körösi tevékenysége után Pázmány érsekprímás fölfigyelt rá és meghívta elöljárónak a nagyszombati papnevelő intézetbe. 1618-ban már esztergomi kanonok, komáromi főesperes, valamint a káptalan Széplakon levő birtokának uradalmi igazgatója. Ezidőben vett részt azon a nyolcnapos lelkigyakorlaton, amelyet Homonnán 1619 júliusában tartottak, s amelynek végén későbbi vértanútársa, Grodecz Menyhért letette utolsó szerzetesi fogadalmát.

MENYHÉRT, családi neve Grodziecki, a sziléziai Czeszynben (Tesin, Teschen) született – a galíciai Grodekből származó – lengyel családban, valószínűleg 1584-ben. Gimnáziumi tanulmányait Bécsben végezte, majd 1603-ban Brünnben belépett a jezsuita rendbe. Teológiai tanulmányait Prágában végezte, ahol 1614-ben kinevezték a Szent Vencel - kollégium igazgatójává. 1618-ban beosztották tábori lelkésznek a kassai helyőrség német és különféle szláv anyanyelvű katonái mellé.

ISTVÁN az ősi szentmiklósi és óvári Pongrácz-család sarja. 1582-ben született az erdélyi Alvincen. Középfokú tanulmányait Kolozsvárott végezte a jezsuiták kollégiumában. 1602-ben lépett be a brünni jezsuita novíciátusba, ahol együtt volt Grodzieckivel. Klagenfurt, Laibach (ma Ljubljana) és Graz következett ezután. 1615-ben került Homonnára a jézustársasági kollégium tanárának és hitszónoknak. Kassára őt is 1618-ban küldték, nemcsak a helyőrség magyar ajkú katonái, hanem a csekély számú katolikus egyházközség lelkipásztorának. Érkezését megelőzte a híre: homonnai működése annyira sikeres volt, hogy Alvinczi Péter, Kálvin híveinek híres kassai prédikátora fölpanaszolta, hogy ,,amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot''. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása 1619 augusztusában Sárosban találta Pongráczot, aki késedelem nélkül Kassára sietett. Ide menekült Bethlen vezérének, Rákóczi Györgynek protestáns hadai elől Körösi Márk és Grodziecki Menyhért is.

Rákóczi György hajdúi szeptember 3-án a város falai alá érkeztek. A várost védő Dóczi András császári főkapitány kevés katonájával kilátástalannak látta a harcot, különös tekintettel, hogy a város protestáns vezetés alatt állott. Másnap létrejött a város átadásáról szóló szerződés, melynek az volt a kikötése, hogy senkinek, se a katolikus híveknek, se a papoknak nem esik bántódása. Szeptember 5-én bevonultak a hajdúk a városba és tüstént fölrúgták a megállapodást: Dóczit bilincsbe verték, s elhurcolták Erdélybe. Rákóczi meghagyta, hogy a három papot tartsák szigorú házi őrizetben. Kétnapi éheztetés után megpróbálták hittagadásra bírni őket. Az első sikertelen kísérlet után 7-én, éjféltájban ismét rájuk törtek, és válogatott kínzások után Márkot és Menyhértet lefejezték, Istvánt pedig halottnak vélve egy közeli szennygödörbe vetették, s mellédobták a másik két vértanú testét is.

Elvonulásuk után Eperjessy István, a három pap házi-kápolnájának sekrestyése, István atya nyöszörgésére lett figyelmes. De nem tudott rajta segíteni, mert maga sem merte elhagyni a házat és Hoffmann tanácsos, akihez Pongrácz atya tanácsára fordulnia kellett volna, szintén áldozatul esett a martalócok kegyetlenségének. Így húszórás kínlódás után István atya is meghalt...

Az első, akinek sikerült méltóbb helyre hozatni és eltemettetni a 3 vértanú holttestét, özvegy Gadóczy Bálintné volt. Fél év elteltével Bethlen és a királyi Magyarország képviselői ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három vértanút megkínozták. A befejező díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kérte föl Forgách Zsigmondnak, a királyi nádornak a feleségét, Pálffy Katalint. Ő azonban csak azzal a föltétellel volt hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadatja neki a három pap holttestét. Ez megtörtént és a hitéről meg nem feledkező asszony piros selyembe burkoltatta a drága ereklyéket, amelyeket előbb a birtokán levő sebesi templomba, majd a hertneki várba vitetett. 1635-ben szállíttatta innen a nagyszombati klarissza zárda templomába. E rendháznak ugyanis leánya, Forgách Mária volt a főnöknője. Miután II. József föloszlatta a klarisszákat, Batthyány prímás engedélyével 1784-ben a nagyszombati Szent Orsolya-rendi apácák templomába kerültek a holttestek és fejereklyék.

Boldoggá avatásuk eljárását még 1628-ban indította el Pázmány bíboros, de az csak 1905-ben vezetett sikerre, amikor Szent X. Pius pápa január 15-én népes magyar küldöttség jelenlétében engedélyezte nyilvános tiszteletüket. II. János Pál pápa szlovákiai látogatása alkalmával 1995 júliusában szentté avatta őket.


Eperjessy István, a sekrestyés vallomásából tudjuk a következő részletet:

Rákóczi... először Körösit akarta megtörni... Előkelő emberekből álló küldöttséget menesztett hozzá, melynek szónoka... arra kérte, pártoljon át Bethlenhez, tagadja meg hitét, kövesse Kálvin vallását, s az esetben nemcsak szabadságát nyeri vissza, hanem megkapja a széplaki apátság birtokait is. A csábítást végig kellett hallgatnia Pongrácznak is, aki... így szólt a vesztegetőhöz: ,,Úgy látszik, az ördög ábrázatát viseled, mert annak feladata az embereket Krisztustól és az Anyaszentegyháztól elszakítani. Távozz hazugságaiddal, te csalárd ember!'' De megfelelt neki Körösi is: ,,Értem mit akar Rákóczi, és mit a főrendek. De a széplaki jószág se nem az enyém, hogy valakinek elajándékozhassam, se nem az uraké, hogy tőlük elfogadhassam, annak minden jussa az esztergomi káptalannál vagyon. Ami pedig vallomását illeti, mondd meg Rákóczinak: "Inkább kívánok ezerszer meghalni, mintsem hogy ezzel az elhajlással híremet és lelkemet pokolra vessem. Tudja meg, vannak a római eklézsiában, kik gyönyörűségesnek tartják Istenért meghalni. Tudja meg, vannak az esztergomi káptalanban férfiak, akiknek szokásuk nagy dolgokat cselekedni s el is szenvedni.'' – Így állta ki az első próbát; utána mindhárman térdre borultak és Te Deum-ot énekeltek. Ezt követően a protestánsok, szörnyű kínzások közepette kivégezték őket!


Kérünk, Istenünk, segítsen minket szent vértanúid Márk, István és Menyhért könyörgése, hogy akiknek győzelmével dicsőítünk Téged, azoknak hitbeli állhatatosságát kövessük!

 ( Forrás )kassai_vertanuk_09. 07.jpg

Szólj hozzá!

kisded_szuzanya3_320.jpgAz alábbi válaszos-imát, tiszteletreméltó kármelita Marton Boldizsár
– Marcell atya kézirata nyomán készítette a szerkesztő!

Ave Maria! Sis benedictus!

 

Kis Szűzanya, Szeplőtelen Fogantatás                                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentháromság legédesebb Ajándéka            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki pólyájában az Üdvösség Reménye              – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki kezecskéjével az Ég Urát fogva tartja         – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki pólyában is a mindenséget igazgatja          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akit a Szeretet magának teremtett és megőrzött                                                                                                                                   – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentháromság tündöklő Boldogsága            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Örök Szeretet Leánya                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentlélek Választottja                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Isten egyetlen Kedvese                                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentháromság legédesebb Mátkája              – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akivel a Szeretet frigyet kötött                           – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Istentől megáldott Szűz Ara                               – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az üdvösség ruhájában ékes Menyasszony      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akiben Istennek kedve telik                                – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akiben az Örök Szeretet gyönyörködik             – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akit az Ég és Föld csodál                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az isteni Szerelem Zsengéje                                – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki a Szép-szeretet Anyja lettél                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a völgyek tövisei közt érintetlen Liliom           – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, harmatos fehér Rózsa                                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az istenszeretők Erőssége                                    – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Kármel Ékessége és Fénye                               – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a tündöklő hajnal legszebb Sugara                    – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, ránk sugárzó tiszta Fénysugár                            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a lepecsételt mennyei Forrás                              – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a paradicsomkert legszebb Lilioma                    – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a túláradó kegyelem Árja                                     – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akit körülvesz az imádság Illata                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, kicsiny lelkek mennyei Mannája                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Örök Világosság Ragyogása                            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az isteni Béke Szentélye                                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az isteni Kegyelem Tükre                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akinek Szíve az isteni Szeretet Lángoló Tűzhelye                                                                                                                                  – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Isten Jóságának Hasonmása                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, minden malaszttal teljes                                       – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Isten átható Áldása                                                – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Újszövetség Szűzi Papja                                   – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Isten Bárányának áldozati Oltára                       – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a legragyogóbb Tabernákulum                            – Üdvözlégy! Kis Szűzanya, a mi leghűbb Szerelmünk                                     – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, örökre Tiéd a szívünk                                            – Üdvözlégy!

Üdvözlégy Kis Szűzanya, az Isteni Irgalom Reménye, életünk,
édességünk üdvözlégy! Hozzád kiáltunk e siralom völgyében,
ahol előttünk jártál csendben, szép-szeretetben.
Fordítsd felénk irgalmas szemedet és plántáld belénk erényeidet,
hogy teljesen krisztusivá váljunk!
Üdvözlégy Kis Szűzanya, üdvösségünk Reménycsillaga, üdvözlégy,
mindörökkön örökké hű, édes kis szerelmünk!l_immacolata_gyemek_530_3.jpg

Szólj hozzá!

088teged_kerunk_530.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

224.jpg

Szólj hozzá!

Valamely különös kegyelem elnyerésére
3. Ó Szentséges Kisded Szűz Mária!
Aki szent szüleid: Joachim és Anna öröme és dicsősége vagy, és amellyel szeplőtelen gyermekséged iránt tanúsított szorgoskodásukat oly példaadóan viszonoztad, hallgasd meg kegyesen kérésemet és egyazon szeretet által esdd ki számomra a mindenható Istentől azt a kegyelmet, melyért fohászkodom.
     Ó édes Kisded Mária! Ki Szeplőtelen Fogantatásod kiváltságánál fogva oly közel vagy Istenhez mint senki más Éva leányai közül! Fordítsd reám irgalmas és kegyes tekinteted és mint hathatós közbenjáróm és szószólóm, eszközöld ki számomra a kért kegyelmet.
Ne engedd, hogy megszégyenülve távozzam drága bölcsődtől, hanem eszközölj ki számomra áldást és segélyt, melyért oly annyira esedezem.
Végül kérlek, ó Mária! Eszközöld ki a magam és felebarátaim számára a te szent gyermekséged iránt a valódi áhítat lelkületét és a szent állhatatosság megbecsülhetetlen ajándékát. Amen.
Üdvözlégy..., Dicsőség...szeplotelen_kis_szuzanya_530.jpg

Szólj hozzá!

087assisi_szent_ferenc_530.jpg

Szólj hozzá!

A megválaszolódott kérdések

in heaven1.jpg     A „feltámadt idő” olyan földi élményhez hasonlítható, amilyet néha egy extatikus, békés csodálkozás pillanataiban élünk át, ahol valamilyen „érték” jelenik  meg eddig ismeretlen ragyogásban. Ilyenkor azt mondjuk: 'ezért a pillanatért érdemes volt élni'. Olyan értékekről beszélek, melyekre – analóg formában – már földi életünk során is rácsodálkozhattunk, de a Mennyországban Isten akarata szerint már „véglegesen” élhetünk meg, egyre gazdagodva, egyre intenzívebb módon. Ezek az élmények nem ismernek végpontot, megállást, hanyatlást, elmúlást. Ezért e sejtéshez egy másik, még lényegesebb (és ellentmondással terhes) elképzelés is társul: az örök jelenhez „az örök változás” képzete, amit azonban nem szabad jelen életünk időfolyamatával párhuzamba állítani. Sok teológus (és laikus) szerint ugyanis az örök élet jellegzetességei közé inkább a változatlanság (mozdulatlanság) illik, hiszen ez Isten lényegéhez hozzátartozik.
Ám Szent Tamás szerint is Isten maga az Élet; ezért a feltámadott testtől nem vitatja el a mozgást, az „érzékelést” és más lelki működést, tehát a változás valamiféle földi értelemmel be nem határolható lehetőségét. Az örök élet terében ezt a „változást” elsősorban folytonos gazdagodásként, elmélyülésként érdemes megközelíteni, az Isten ajándékaként egyre gazdagodó ismeret és mélyülő szeretet metaforájával. (...)
     Úgy gondolom, hogy az örökkévalóságba költözött ember „saját tudással” is rendelkezik; a halálig megszerzett földi tudása Isten „mindentudó” hatalmának hatása alatt új formákba öltözik. Nyilvánvalóan más az információ mélysége, más a tudás alkalmazható célja és ehhez még hozzájárul a teljességet átfogóbb látásmód! Vagyis a mennyei tudás, analóg kapcsolatban áll földi „elődjével”, ám annak mintázatai átadják helyüket Isten megvilágosító, végtelen távlatokat nyitó fényének. Az örök életbe lépő embernek  egyik „legfontosabb” tudásélménye, hogy felismeri földi életének „értelmét”.
     A kiemelkedő, vagy akár csak esetleges események, az akkor még érthetetlen, értelmezhetetlen, hibás, bűnös, romboló, szenvedéssel teli történések – az élet egészébe csomagoltan – teljes világosságukban tűnnek elő, és jelentést, minősítést nyernek az örök élet szempontjából. A rész szerinti tudás helyébe az
összefüggések ismeretével feldúsult lényeglátás lép. („Úgy fogok ismerni, mint ahogy én ismert vagyok.” (1Kor 13,12).
Minden egykori „miért”-nek megjelenik válaszként a „mert”-je.
     Az események mellett az okok és következmények; a szándékok, kegyelmi behatások, döntések mellett azok „értékelése” kiterített térképként tárulnak szemünk elé. Életpályám előzményeit is felismerhetem a biológiai, történelmi, társadalmi előzmények összességében; miként a földi életem továbbhullámzó
következményeit, hatásait is. (vö. AJ)volta_de_jesus_530.jpg

Szólj hozzá!

Valamely különös kegyelem elnyerésére
2. Ó Szentséges Kisded Szűz Mária!
Aki előtt az angyalok elragadtatással és csodálkozással hajolnak meg és szent örömmel folyton hangoztatják: "Uralkodj Szent Fiaddal örökké fölöttünk!"
Kérlek Téged ezen boldog, szolgáló és hódoló szellemekre tekintettel, akik bölcsődet körülvéve, mint jövendőbeli királynéjukat tiszteltek, méltóztass a felséges Istentől kiesdeni számomra azt a kegyelmet, melyet annyira óhajtok.
     Ó édes Kisded Mária! Ki Szeplőtelen Fogantatásod kiváltságánál fogva oly közel vagy Istenhez mint senki Éva leányai közül! Fordítsd reám irgalmas és kegyes tekinteted és mint hathatós közbenjáróm és szószólóm, eszközöld ki számomra a kért kegyelmet.
Ne engedd, hogy megszégyenülve távozzam drága bölcsődtől, hanem eszközölj ki számomra áldást és segélyt, melyért oly annyira esedezem.
Végül kérlek, ó Mária! Eszközöld ki a magam és felebarátaim számára a te szent gyermekséged iránt a valódi áhítat lelkületét és a szent állhatatosság megbecsülhetetlen ajándékát. Amen.
Üdvözlégy..., Dicsőség...kis_szuzanya_530.jpg

Szólj hozzá!

079jo_vagy_rossz_530.jpg

Szólj hozzá!

Felfogni a végtelent
in_heaven1.jpg     Az örök élet létformája lényegileg közösségi és közösségalkotó. Az üdvözült a kölcsönös önátadás állapotában találkozik az összes többi üdvözülttel. Az „örök élet” kifejezésnek több olyan szinonimáját ismerjük, melyek az üdvösség kizárólagos „többletét” jelzik: Isten színelátása; örök boldogság; részesedés Isten örökkévalóságában és dicsőségében; teljes közösség Istennel, Jézussal; beteljesedés Isten kegyelmében, Isten megismerésében és szeretetében; részvétel a Szentháromság egységében stb. Vagyis mindaz, „amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe föl nem hatolt” (1Kor 2,9). (...)
     Az örök élet alapvető „modellje” tehát az Istentől kapott és megtisztított szeretet sodrásában növekvő élet. A kezdeményező és a mérték: Isten. („Ő előbb szeretett bennünket” (1Jn 4,19). (...)
     Az örök élet ugyanakkor egy állandó, folyamatos, vég nélküli gazdagodás Isten szentségének (belső életének) ránk jutó „örökségében” és a gazdagodás folyamatának nincs befejezése, mert a Végtelennek nincs vége, semmilyen értelemben. Az örök életet a „bennlakás” metaforájával is kifejezhetjük. „Ahogyan te, Atyám bennem vagy és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk" (Jn 17,21). Isten dicsősége (vagyis, ami belső szentségéből, tökéletességéből számunkra is „láthatóvá” válik) az üdvözült emberben leplezetlenül felragyog, minden üdvözült számára látható módon. „Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr lelke által” (2Kor 3,18). A földi életünkben még csak korlátosan érvényesülő egység kiteljesedik az emberiség múlt, jelen és jövő tagjaival is.
     Az egész teremtett világ, a Kozmosz teremtésének „értelme” is felfoghatóvá válik, ahogy a (porszemnyi) emberiség harmonikus beilleszkedése, „szerepe” is a Kozmosz egészében. Itt mondunk majd végleges „ámen”-t a teremtés és a történelem egészére, a Kozmosz „jelentésére”, végső értelmére.
     Az örök életet az örök béke hatja át, ahogy Izaiás gyönyörű látomásában leírja: „Akkor majd a farkas a báránnyal lakozik... Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.” (Iz 11,6-9).
     A mennyország „beszédmódja” a Csend, mely nem hasonlítható a földi életünk ritka, kivételes csendjéhez. A Csend „mondataival” Isten belső világának (szentségének) egy-egy újabb kapuja nyílik ki – vagy egy üdvözült válasza terjed szét a mennyei szférában, s ez a kitárt kapu sohasem zárul be: az ajándékozás örökkévaló és folyamatos állapot. (vö. AJ)proof-of-heaven-_530.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!uj7819272_n.jpg

Szólj hozzá!

Valamely különös kegyelem elnyerésére

Ezen imasort, a "Háromnapi ájtatosság a Kisded Szűz Mária tiszteletére" c.
virgen-nina_ii_300.jpgkiadvány nyomán,a blog szerkesztője állította össze némi stilizálással.
A forrásként használt füzet jóváhagyásai:
Nihil obstat. Dr. Georgtus Hajós m. p. censor.
Imprimatur. Quinque-Ecclesiis, die 13. Octobris a 1925. Dr. Dionysius Mosonyi m. p. vic. gen. eppalis. 

 

1. Ó Szentséges Kisded Szűz Mária!
Aki örök időtől fogva megnyerted a teljes Szentháromság tetszését, kérlek téged, hogy rendkívüli kiváltságaid által, melyekkel fel vagy ékesítve, fordítsd anyai kegyes tekintetedet reám, ki oly szegény vagyok minden erényben és nyerd meg nekem az irgalmas Istentől azt a kegyelmet, melyért itt lábaidnál esedezem.
     Ó édes Kisded Mária! Ki Szeplőtelen Fogantatásod kiváltságánál fogva oly közel vagy Istenhez mint senki Éva leányai közül! Fordítsd reám irgalmas és kegyes tekinteted és mint hathatós közbenjáróm és szószólóm, eszközöld ki számomra a kért kegyelmet.
Ne engedd, hogy megszégyenülve távozzam drága bölcsődtől, hanem eszközölj ki számomra áldást és segélyt, melyért oly annyira esedezem.
Végül kérlek, ó Mária! Eszközöld ki a magam és felebarátaim számára a te szent gyermekséged iránt a valódi áhítat lelkületét és a szent állhatatosság megbecsülhetetlen ajándékát. Amen.
Üdvözlégy..., Dicsőség...l_immacolata_mariabambina_530.jpg

Szólj hozzá!

Mennyei előzetesben
     Olvasóim számára, esetenként túl merésznek, hihetetlennek vagy egyenesen badarságnak is tűnhettek az elmúlt posztok összeollózott állításai! Már a legelején kijelentettem, hogy csupán feltételezéseket, végkövetkeztetéseket találtam a mennyországi "állapotokról". A cél az elgondolkodtatás és az ebből fakadó mérlegelés, különösen életvitelünk földi vonatkozásait illetően. Egyébiránt, emberileg kétségkívül hihetetlen lenne, ha nem maga az Üdvözítő Krisztus ígéri meg! Így, a mennyországban hinnünk kell, a földi tetteinken pedig el-elgondolkodni! És e sorozatnak ez volt a lényege: Gondolkodni, küzdeni és bízni!
     A legelképesztőbb viszont azon evangéliumi ismeret, miszerint az örök élet már a földi életben is jelen van. És nem előjelről beszélünk, hanem valóságos, bár rejtőző jelenlétről. (A megtestesülés ténye csakis így értelmezhető.) Bár az örök élet mibenlétére földi életünkben nem találunk közvetlen tapasztalati mintákat, az emberré válás folyamata olyan képességekkel, határtapasztalatokkal, reflexiós készségekkel ruházta fel az embert, mely a szorosan vett emberlét korlátain túllépő – bár azt meg nem tagadó – horizontokat tesz beláthatóvá (és részben bejárhatóvá). Itt különösen a „másért élő élet”, a szerelem, bizonyos misztikus élmények (például 2Kor 12,2-4), a szabadság, a művészi alkotás (kiemelkedően a zene univerzuma), a mindenfajta igazság megragadására törekvő vágyra gondolhatunk, melyek bár még így-úgy szennyezettek, de mégis a természetfeletti érzet kitörölhetetlen jelenlétére utalnak, időnként konkrétan.
     Ezek az „emberi” jelenségek a menny előzetes hírnökei a földi életben, talán minden korszak, minden nép, minden kultúra emberei számára. Erősebb megfogalmazással: a földi élet mulandósága és a túlvilági örök élet – részben –, de lényegi formákban átfedik egymást. A lényeg, hogy az örök élet már földi életünkben elkezdődött és korántsem mindegy, hogy miként tudatosítjuk magunkban! Az örökkévalóságunk ugyanis könnyen ott folytatódik, ahogy és amiként azt az időben megéltük! Az „ott” már „itt” van, nemcsak a hit, hanem egyfajta kódolt tapasztalat formájában is. (vö. AJ) E tekintetben nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Szentségeket, melyek konkrétan természetfeletti segítséget nyújtanak az üdvösségre – olyannyira –, hogy képesek bennünket "itteni" életünk nyomán is alkalmassá tenni az "ottani" életre, Krisztus a mi Urunk által!Egyetlen út az üdvösségre 2.JPG

 

Szólj hozzá!

LITÁNIA A KISDED SZŰZ MÁRIÁHOZ

szeplotelen_kis_szuzanya_250.jpg
Uram irgalmazz nekünk
Krisztus kegyelmezz nekünk
Uram irgalmazz nekünk
Jézus, hallgass minket                         Jézus, hallgass meg minket

Mennybéli Atyaisten       ‒ Irgalmazz      nekünk!
Megváltó Fiúisten            ‒ Irgalmazz     nekünk!
Szentlélek Úristen           ‒ Irgalmazz     nekünk!
Szentháromság egy Isten ‒                       Irgalmazz nekünk!

 

Kisded Szűz Mária, az örök bölcsesség széke         ‒ Könyörögj érettünk!
A Szentlélek jegyese                                                     ‒ Könyörögj érettünk!
Akiben Isten Igéje anyját látta                                   ‒ Könyörögj érettünk!
Aki Istentől akaratában öröktől fogva teremtettél ‒ Könyörögj érettünk!
Ki szeplőtelenül fogantattál                                        ‒ Könyörögj érettünk!
Joakim és Annának áldott leánya                              ‒ Könyörögj érettünk!
Kisded Szűz Mária, édes anyádnak öröme és
megtiszteltetése                                                             ‒ Könyörögj érettünk!
Szebb mint Ádám és Éva ártatlanságuk
első napján voltak                                                         ‒ Könyörögj érettünk!
Nyájasabb az angyaloknál                                           ‒ Könyörögj érettünk!
Akinek születésénél angyalok szolgáltak                  ‒ Könyörögj érettünk!
Akinek neve összhang és édesség                               ‒ Könyörögj érettünk!
Akinek nevét az anyák gyermekeiknek tanítják       ‒ Könyörögj érettünk!
Akinek neve tenger-csillagot jelent                            ‒ Könyörögj érettünk!
Kinek neve a szenvedélyek hullámait lecsendesíti  ‒ Könyörögj érettünk!
Akinek nevére a lankadt bátorság föléled                 ‒ Könyörögj érettünk!
Akinek nevére a pokol megrémül                               ‒ Könyörögj érettünk!
A pátriárkák magasztos leszármazottja                     ‒ Könyörögj érettünk!
Akit a próféták megjövendöltek                                   ‒ Könyörögj érettünk!
Kisded Szűz Mária, Jesse csodálatos gyökere           ‒ Könyörögj érettünk!
A mezők pompás lilioma                                               ‒ Könyörögj érettünk!
A dicsénekek hógalambja                                              ‒ Könyörögj érettünk!
Kellemes illatú myrha                                                    ‒ Könyörögj érettünk!
Titokzatos ajtó, melyen a kiválasztottak járnak        ‒ Könyörögj érettünk!
Ragyogóbb mint a hajnal                                               ‒ Könyörögj érettünk!
Az igazság napjának hajnala                                         ‒ Könyörögj érettünk!
Tisztább mint a hajnali csillag                                      ‒ Könyörögj érettünk!
A földet üdítő harmat                                                     ‒ Könyörögj érettünk!
Aki három éves korodban a templomban
magadat az Úrnak bemutattad                                     ‒ Könyörögj érettünk!
A lelki élet példaképe                                                      ‒ Könyörögj érettünk!
A hallgatás példaképe                                                     ‒ Könyörögj érettünk!
Az alázatosság példaképe                                               ‒ Könyörögj érettünk!
Az egyszerűség példaképe                                              ‒ Könyörögj érettünk!
Az engedelmesség példaképe                                         ‒ Könyörögj érettünk!
A gyermekség példaképe                                                ‒ Könyörögj érettünk!
Aki első a tisztaság fogadalmának letételében           ‒ Könyörögj érettünk!
Aki az Üdvözítő eljövetele után áhítoztál                    ‒ Könyörögj érettünk!
Kisded Szűz Mária, ki Istenhez könyörögtél,
hogy az Üdvözítő Anyját szolgálhasd                           ‒ Könyörögj érettünk!

Isten báránya ki elveszed a világ bűneit ‒ Kegyelmezz nekünk!
Isten báránya ki elveszed a világ bűneit ‒ Hallgass meg minket!
Isten báránya ki elveszed a világ bűneit ‒ irgalmazz nekünk!

Imádkozzál érettünk Kisded Szűz Mária,
hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.

KÖNYÖRÖGJÜNK! Isten, ki a Boldogságos Szűz Máriának
szent gyermekségét kegyelem kincseiddel elárasztottad,
kérünk add meg nekünk, hogy gyermeki áhítattal tiszteljük
a Kisded Szűz Máriát, hasonlóak lehessünk hozzá
s egykoron a mennyben vele örvendezhessünk,
a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.

A fordítást jóváhagyom, a litániát magánhasználatra engedélyezem
és 40 napi búcsút adományozok.
Kassa, 1917. VIlI./6-án. ÁGOSTON ppk.angels-love_3_530.JPG

Szólj hozzá!

077grignon2_530.jpg

Szólj hozzá!

Milyen a mennyország?

101.jpg     Szent János evangélistának egy jelenésben megmutatta ezt is az Úr. Szent János ezt így írja le: »És lélekben engem egy nagy és magas hegyre vitt és megmutatá nekem a szent várost Jeruzsálemet, mely a mennyből szállott alá a földre. Az Isten fényessége volt abban és világossága hasonlított a drágakőhöz, a jáspiskőhöz, a kristályhoz. És nagy és magas kerítése vala… és a kerítés jáspiskőből vala rakva, a város pedig tiszta arany, hasonló az üveghez. És a város kerítésének alapkövei mindenféle drágakövekkel valának fölékesítve. Az első alapkő vala jáspis, a második zafir, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, az ötödik szárdonix, a hatodik szárdis, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizoprász, a tizenegyedik hiacint, a tizenkettedik ametiszt. És a tizenkét kapu tizenkét gyöngy vala, mindegyik kapu egy-egy gyöngyből és a város utcája tiszta arany, mint az átlátszó üveg. És templomot nem láttam abban, mert, annak temploma a mindenható Úristen és a Bárány. És a városnak nincs szüksége napra, sem holdra, hogy abban világítsanak, mert az Isten fényessége világítja azt és annak szövétneke a Bárány… És annak kapui nem tétetnek be nappal, mert nem leszen ott éjszaka… Nem megyen abba semmi fertőztetett vagy utálatosságot cselekvő és hazug, hanem csak akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe… Isten és a Bárány királyi székei lesznek abban és az ő szolgái szolgálnak neki. És látni fogják az ő országát és az ő neve lesz az ő homlokaikon. És éjszaka többé nem leszen és nem szorulnak szövétnekvilágra, sem napvilágra, mert az Úristen világosítja meg őket és országlani fognak örökkön örökké». (Jel 21,10; 22,5) Szent János eme leírásához nem adhatok semmit, de ez is csak azt mutatja, amit szent Pál mondott, hogy emberi szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív nem képes fölfogni, amit Isten készített az őt szeretők számára. (1Kor 2,9)
     Az Írás és az atyák nem győzik magasztalni a mennyei boldogságot. Az ember értelmes természeténél fogva leghevesebben az igazságot és szépséget óhajtja; Isten színelátásában ez az óhaj a mennyek országában hiánytalan tökéletességgel teljesül. newjerusalem2_1.jpg


Szólj hozzá!

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
beolvasas0_250.jpgMegjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 45-47. oldal. (Részletek), 1996. szeptember 2.

‒ A gyakorlati ateizmust a hamis ideológiák, a szekták, a tévedések terjesztik, amelyek egyre jobban elterjednek az Egyház belsejében is.
‒ A gyakorlati ateizmus rávette az embereket, hogy Isten nélküli civilizációt építsenek fel, melyet az anyagi javak, az élvezetek, a szórakozás, a pénznek és hatalmának adott kultusz elkeseredett keresése jellemez.
‒ A gyakorlati ateizmus sokakban kioltotta az Isten utáni szomjúságot, tökéletesen elérte, hogy elvegyék Tőle a Neki járó tiszteletet, hogy helyette a teremtményeknek, végül pedig a Sátánnak adják meg azt és úgy éljenek, mintha Isten nem létezne.
‒ A gyakorlati ateizmus mindenütt elterjesztette a féktelen önzés, az erőszak, a gyűlölet és a tisztátalanság sebét.
A tisztátalanságot mint értéket és jót ajánlják és a tömegkommunikáció minden eszközével propagálják. A tisztátalan bűnöket mint módot mutatják be az egyéni szabadság gyakorlására és így igazolják és szinte felmagasztalják a tisztátalanság természetellenes bűneit, melyek Isten színe előtt kiáltanak megtorlásért.
A világ sárral borított, óriási pusztasággá vált.
Ti e rettenetes rabszolgaság járma alatt éltek. Ezért csak az irgalmas büntetés fájdalma szabadíthatja meg ezt a szegény emberiséget a gyakorlati ateizmus mindenütt elterjedt nagy betegségéből.
Az én anyai feladatom, hogy segítsek nektek a nagy megtisztító megpróbáltatás óráiban.
Anyaként vagyok mellettetek, hogy megvédjelek és megsegítselek titeket.
És azért is, mert művemet, amit e nemzetekben elkezdtem, teljesen be kell fejeznem.
Ez akkor fog megtörténni, amikor Szeplőtelen Szívemnek a világban aratott diadalával teljesen megszabadultok a gyakorlati ateizmus minden formájától, mert ez volt századotok legnagyobb betegsége.fondosalette_2_1025_530.jpg

Szólj hozzá!

Milyen a mennyország?

Jezus arc IMG.jpg     "Arról némi sejtelmünk lesz, ha az Evangélium ez irányú kifejezéseit elemezzük: Krisztusba öltözünk (Gal 6,27; Kol 3,10; Ef 4,23; Róm 13,14), Krisztus él bennünk, Krisztus élete lesz a mi életünk (2Kor 13,5; Gal 2,20; Fil 1,21; 2Tim 1,1). Szent Pál 164 alkalommal használ ilyen kitételeket, de maga Jézus is így gondolkodik, mint a szőlőtőről és szőlővesszőkről mondott szép hasonlata (Jn 15,1-11) mutatja (vö. Jn 17,20-23). Földi életünk állapotát, lelkünk közli velünk és tartja fönn bennünk, krisztusi életünket pedig Krisztus lelke, a Szentlélek. Ez a tény arra mutat, hogy az új élet nemcsak erkölcsi értelemben vett megújulás, hanem létfilozófiai (ontológiai) többlet, illetve éppen úgy elemi valóság, mint a földi életünk. Testi születésünk által testi emberré (1Kor 2,15; 15-44) váltunk, a lélekben való újjászületésünk által viszont testi életünkhöz hozzáadódott lelki emberségünk (1Kor 1,15; Gal 6,1). János első levélben azt olvassuk, hogy Isten gyermekeinek hívnak bennünket 'és azok is vagyunk' (3,1). A második Péter-levél pedig arról beszél, hogy részesei lehetünk az isteni természetnek (1,4)." (vö. Előd: 408. old.)
     A Jelenések könyve (19,9; 21,2-3) menyegzői lakomához hasonlítja a mennyet, ott pedig a legnagyobb boldogságot az új házasok egymás iránti kölcsönös szeretete biztosítja (vö. Mt 25,1-13). Az evangéliumi lakoma-hasonlatoknál (Mt 22,1-14 párh; Lk 12,35-38; 14,15-24; 22,16-18) sem csak az étkezés és az együttlét örömeire kell gondolnunk, hanem arra is, hogy a vendégek ilyenkor ugyanazt fogyasztják, amit a házigazda. Isten lakomája tehát Isten örömében és szeretetében való részesedést, abból való táplálkozást is jelent. Jézus továbbá örök "életet" ígért, az élet szó pedig a Bibliában nemcsak létezést, hanem bőséget, boldogságot, örömet, tevékenységet és főképpen személyes kapcsolatot jelez. Vegyük hozzá, hogy Szent Pál szerint ugyanaz az örökség lesz osztályrészünk, mint Krisztusnak (Róm 8,17; vö. Mt 5,11-12; 25,21; Mk 10,30; Jn 16,22; 1Kor 2,9; Fil 3,8-11).
     A mennyei jutalom tehát nemcsak látás, hanem egész emberségünket betöltő szeretetkapcsolat és ezzel együtt járó boldogság lesz.
     Mai fogalmazásban tehát azt mondhatjuk, hogy a boldog színről-színre látás nem egyéb, mint a végtelen szeretettel való személyes találkozás és vég nélküli dialogizálás, valamint az ezzel járó, ma még elképzelhetetlen boldogság (vö. 1Kor 2,9).
     Az bizonyos, hogy az emberi szív a szeretetre van alkotva; szeretni és szeretve lenni: ez képezi minden vágyát, minden óhaját. De az is bizonyos, hogy ennek a kis emberi szívnek vágyódását semmi földi szeretet, legyen az bármily nagy és nemes, teljesen ki nem elégítheti; a leggyöngédebb, legforróbb hitvesi, gyermeki és szülői szeretet mellett még mindig vágy, űr marad az ember szívében más, nagyobb, tökéletesebb szeretet után: «Addig nyugtalan a mi szívünk – mondja szent Ágoston – míg benned nem nyugszik, Istenünk». Itt a menny boldogságában, itt szűnik meg a lélek szárnyvergődése, itt megtalálta helyét, itt az a végtelen sóvárgása a szeretet után kielégítést talál. Szereti a legnagyobbat, a legdicsőbbet, a legszentebbet, magát az Istent s Isten viszontszereti őt határtalan, végtelen jóságával; ez a menny legnagyobb boldogsága. (MFI)jesus_christ_wallpapers_with_quotes.jpg

Szólj hozzá!

094ami_belul_ragyog_530.jpg

Szólj hozzá!

Milyen a mennyország?

     És most, miután nagy vonásokban láttunk az üdvözültek boldogságából egy-egy sugarat, vessünk egy pillantást magára a helyre, ahol az üdvözültek tartózkodnak, a mennyországra. Nehéz erről írni, mert aki látta, az se tudta emberi szavakba foglalni! (Lásd: 1Kor 2,9)
     "A mennyei dolgok messze felülmúlják az emberi értelmet. Ámde, miként lehetnének azok Isten fönséges titkai, ha azt egy teremtmény is fölfoghatná?!" (IK 447)
     Csupán elgondolásaink lehetnek. Abból kiindulva, hogy a 'test és lélek ember' emberi teljességéhez hozzá tartozik a harmonikus "tárgyi" környezet is, mely alkotó- és szépérzékének megfelelő. Ez nyilvánvalóan valamiféle természeti képek valósága lehet, a fák, a virágok, az égbolt ragyogása, esetleg szivárvány (amint többen leírták)!
     Hogy állatok is lesznek-e? Abból kiindulva, hogy valamennyi üdvözült ember úgy fog kinézni, ahogyan Isten az Ő örök terveiben elgondolta (vagyis teljes szépségében), következtetésképp az állatok is úgy fognak kinézni, ahogyan a bűnbeesés előtt a Paradicsomban kinéztek volna!
     Érdekes, amiről egy ötéves kisfiú Todd Burpo elbeszéléséből tudhatunk. Ő ugyanis nem kevesebbet állít, minthogy a mennyországban az angyaloknak van kardja. Elmondása szerint, ez a Sátán ellen szükséges, aki vissza akar térni a mennybe – tekintve –, hogy nincs még a pokolban. (Lásd Todd Burpo és Lynn Vincent, Igazából Mennyország, XXI. század Kiadó, 125. oldal)
Kard az angyaloknál.jpg     Sajátos, de úgy látszik, hogy amíg az Utolsó Ítélet le nem zárja a világ sorsát, addig a mennybe felhallatszik a földi jajszó, de az átható tiszta szeretet is! Vagyis a mennyország, nem totálisan elszeparált sem az alvilágtól, sem a földi élet "zajától". Néhány példa:
ceu-55.JPGErzsébet asszony Szeretetláng Lelki Naplójában, a rosszra hajló emberi értetlenségre mondja az Úr: "a Mennyország erőszakot szenved." (I/48) Gloria Polo, "Akit villámcsapás ért" c. könyvében írja, hogy minden abortusz esetén "megremegett és megborzongott az Úr, mikor ezt a lelket a kezéből kiszakították. Amikor egy ilyen babát megölnek, az olyan keservesen sír, hogy az egész menny megremeg". (80-81; 83. oldal) Fausztina nővér ugyanakkor a mennyig hatoló szeretet erejéről ír: A szeretet nem ismer félelmet. Áthatol az Isten trónja előtt őrködő angyali karokon. A szeretet semmitől sem fél. Eléri Istent, elmerül Benne, mint egyetlen Kincsében. A keruboknak, akik tüzes karddal őrzik a mennyországot, nincs felette semmilyen hatalmuk. (N. 781) (Itt is említés esett a kardról!)
     A Teremtés könyvében, Ádámot és Évát, lángpallossal űzi ki egy angyal az Édenből!
     A III. Fatimai Titok leírásában is szerepel egy angyal, kezében lángpallossal.
     A Jelenések könyvében is több helyen olvashatunk kardról, kétélű kardról. Mindezek nyilvánvalóan képek és szimbólumok, melyet – mint írva van –, emberi ésszel fel nem fogható! (1Kor 2,9)

Szólj hozzá!

150kennedy_530.jpg

Szólj hozzá!

     Huszonkét keresztény hithirdetőt ítélt halálra az afgán szélsőséges iszlám, augusztus 31-én délutánra tervezik kivégzésüket,  imádkozzunk hittel, hogy megmenthessük keresztény hitvallóink életét!

2013065933kni-p.jpg
Ambrogia Grassi atya  Conboniano-ból

Küldd el minél több ismerősödnek ezt a sürgető kérést!

Szólj hozzá!

Hosszú fehér ruhákba öltözöttek az üdvözültek?

     Az üdvözült lélek a szentek társaságába jut. János evangélista a Jelenések könyvében így ír: "Mindegyiküknek hosszú fehér ruhát adtak..." (Jel 6,11) "Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal..." (Jel 7,9; 7,13) "...akik nem szennyezték be ruháikat, és velem fognak járni fehérben, mert megérdemlik. Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt." (Jel 3,4-5;  4,4)
     Jézus feltámadásának hajnalán és mennybemenetelénél is fehérruhás angyalokról írnak tudósítók. (vö. Mk 16,6; Jn 20,12; Apcsel 1,10; 10,30)
     A Jelenések könyve magyarázatot is ad nekünk a fehér ruha jelentésére: "Megadatott neki, hogy ragyogó és fehér gyolcsba öltözzék, a gyolcs ugyanis a szentek igaz cselekedetei." (Jel 19,8; 19,14)
     Ez a hosszú, hófehér ruha nem más, mint az Isten megszentelő malasztja., mely az üdvözültek dísze, a menyegzői ruha, melyről az Üdvözítő példabeszédében szól, mely nélkül a mennyei vendégségbe nem juthat senki. Ezenkívül mindegyik üdvözült fején korona ragyog, miként Szent Pál mondja: Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét (2Tim 4,8). Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. (Jel 2,10) (vö. MFI)
     A földi divathóbort követői a "hosszú fehér viseletben" ne lássanak valamiféle "falanszteri egyenruhát", hiszen épp oly szimbolikus képről van szó, mint a "dicsőség koronája" esetében! Az üdvözültek – földi koruktól függetlenül – valamennyien 18-20 évesnek látszanak, ráadásul abban a testi-lelki szépségben, ahogyan Isten örök terveiben megszülettek. Mindazáltal mindenki felismerhető, már akit ismertünk a földi élet során!
     A test tekintetében: külön öröm a test visszanyerése; hisz ezután immár semmi sem hiányzik a természet szerinti állapot teljességéhez; és külön örömünk van föltámadt testünk dicsőségén. ceu-51.JPG

Szólj hozzá!

149tolsztoj_530.jpg

Szólj hozzá!

Az üdvözültek bánkódnak-e szeretteik esetleges kárhozata miatt?

     Külön nagy öröm forrása az üdvözültek számára az Üdvözítő, Szűz Mária, a szentek és a többi üdvözültek és hozzátartozóik társasága, akiknek közösségében az embernek mint társas lénynek nemesebb igényei teljes kielégülést nyernek.
Hozzá tartozóik iránti szeretetükben is megtisztulnak és meggyarapodnak. Viszont, sokszor szellőztetett kérdés: ha az üdvözültek tudnak elkárhozott hozzátartozóikról is, ez nem szerez-e nekik bánatot?
A felelet önként kínálkozik:
     Az üdvözültek teljesen Isten szempontjai szerint ítélnek és néznek mindent; akaratuk annyira azonosul Istenével, az ítéletük annyira meghódol az isteni ítéletnek, hogy a felebaráti és rokoni szeretet dolgában is úgy gondolkodnak mint az ő szent bölcsessége; nem gyűlölettel és nem bánkódással, hanem Isten szentségének, igazságának és irgalmának szeretetével és határozottságával gondolnak a kárhozat fiaira is. Nagy örömük van a teremtett mindenség természeti és természetfölötti szépségein és azon, hogy a könny és kín száműzve van az ő örök hazájukból.
Nem beszélve arról – melyet "A pokol létezése" c. sorozatomban is kifejtettem:
1) Véletlenül nem lehet elkárhozni!
2) Aki tudva és akarva elutasította magától Istent és az isteni Irgalmat és ezt még földi életében meg nem bánta, annak bizony nem lehet benne része!
3) Isten ítélőszéke előtt tisztánlátás van, nincs már bűnbánat (ami a földi élet kiváltsága) és sajnos egykönnyen az maradhat mindenkinek az álláspontja, amit egész életén át szajkózott!
4) A lélek lényegében önmagát ítéli el és végtére is a kárhozattal a saját "kívánsága" teljesül!lastjudgment_5x10.jpg

Szólj hozzá!

148apponyi_albert_530.jpg

Szólj hozzá!

Az örök élet személyes boldogságot nyújt?

     Az időhöz és anyaghoz kötött világban, testünk szerint soha nem tudunk tartósan boldogok és megelégedettek lenni, hiszen csak véges javakat találhatunk. Ugyan e világban a szellemi lelkünk sem elégíthető ki csupán érzéki vagy valamely módon behatárolt jóval. Isten ugyanis olyan nagyságrendű boldogság utáni vágyat ültetett a szívünkbe, melyet csak Ő maga tud teljesíteni.
     Ezért a mi boldogságunk (mennyországunk) Isten látásából és élvezetéből fog állni, és ez az istenlátás már nem lesz rejtély és homály, miként ebben az életben, hanem színről-színre való és tiszta: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” (1Kor 13,12)
     Mi tehát nem úgy fogjuk látni Istent, ahogy néhány próféta (például Izajás) ezen a földön látomásban látta: trónon ülve és szárnyas angyalokkal körülvéve. Ez csak tökéletlen kép Istenről, hiszen csupán a földi ember fogalomrendszerében öntetett szavakba. A mennyországban azonban „látni fogjuk, amint van” (1Jn 3,2) és már nem hinni fogjuk, hanem látni és érezni, hogy Isten a Szeretet.
     Ebben a látásban lelkünk kimondhatatlan elragadtatásban fog felujjongani. A menny boldogsága oly nagy, hogy mi nem tudjuk elképzelni, és megsejteni is csak alig. Ezért mondja Szent Pál: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2,9)
     Fájdalom és bánat nem lesz a mennyországban. A menny boldogsága zavartalan boldogság lesz: „Maga Isten… letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem vesződség, mert a régi világ elmúlt.” (Jel 21,3-4) Az üdvözültek zavartalan öröméhez tartozik a boldogság elveszíthetetlenségének tudata, „mert minden boldogság örökkévalóságot, mély örökkévalóságot akar”, ahogy ezt maga az istentagadó Nietzsche is mondta.
img_eucaristiaMemorial (1).jpg

Szólj hozzá!

147az_osszefogo_530.jpg

Szólj hozzá!

mennynek_dicsosege.jpgSzent Fausztina:
     Lelkemben olyan nagy öröm él, hogy nem is tudom, lehetséges-e ennél nagyobb öröm a Mennyországban? Bárcsak hallgatnának – akár csak egy kicsit is – az emberek lelkiismeretük hangjára, és a Szentlélek hangjára, azaz sugalmazására! Azt mondom: egy kicsit is – hiszen ha Isten Lelkének működésére bízzuk magunkat egyszer, ő maga fejezi be mindazt, amire mi nem vagyunk képesek. (Fausztina N. 359)
     Látod, milyen különbség van a hold és a csillagok fénye közt? Ugyanilyen a különbség a mennyországban a szerzetesi lélek és a hű keresztény között.' (uo. N. 424)
     Jézus Szívében tudtam meg, hogy az égben van egy külön mennyország is, ahová – nem mindenki – csak a választottak juthatnak be. Felfoghatatlan az a boldogság, amibe ezek a lelkek fognak merülni. Ó, Istenem, nincs szó, amivel ennek a boldogságnak legkisebb töredékét is leírhatnám! A lelkeket átjárja az Úr Istensége. Fényből fénybe jutnak, változhatatlan ragyogás, ami sohasem válik egyhangúvá. Mindig új, és mégis változhatatlan. Ó, Szentséges Háromság, hadd ismerjenek meg a lelkek! (N. 591-592)
     Halhatatlan Isten, örök boldogságom, már itt a földön mennyországom vagy nékem. Szívem minden dobbanása legyen a Te dicséreted új himnusza, ó, Szentháromság! (N. 1064)
     Leányom, tekinteted lefegyverzi haragomat. Bár ajkaid hallgatnak, mégis oly erősen kiáltasz hozzám, hogy megrendül az egész menny. Nem tudok elmenekülni kérésed elől, mert nem valahol távol üldözöl kéréseddel, hanem saját szívedben. (Fausztina N. 1722)
     Érzem, hogy tiszta szereteted szívemben lakozik, Istenem, és érzem örök rendeltetésem az égben. Indulok immár Atyámhoz az örök mennyországba, Elhagyom e számkivetés földjét, ezt a siralomvölgyet. Tiszta szívemnek a földön nincs tovább maradása. (N. 1653)
     Ha lábaidnál ülhetek, rejtőző Istenem, ez lelkem számára maga a mennyország, Magadat itt ismerteted meg velem. (N. 1718)
     Nem irigyelem a szeráfokat, mert lángjuknál nagyobb ajándékot adtál szívemnek. Ők elragadtatva csodálnak Téged, de véred az enyémmel egyesül. Szeretet – ez önmaga már itt a földön a nekünk ajándékozott mennyország. (N. 278)elevation 2.JPG

Szólj hozzá!

074hitelet_530.jpg

Szólj hozzá!

Segítenek-e az üdvözültek?

     2) Az üdvözültek lényegében akkor segíthetnek a földieken, ha azt kérik tőlük.
     3) Az üdvözült lelkek, egyfelől abból segíthetnek, amit "kincsként vittek magukkal" (lásd Mt 6,20), másfelől abból, amit a földi küzdők felajánlanak nekik, kérve közbenjárásukat. (Ezért hatékonyabbak a nagy szentekhez való imáink! Természetesen, a mennyben lévők mind szentek, mégha a földi Egyház nem is hirdette ki!)
     XIII. Leó pápa: Krisztus az Eucharisztiát az Egyházra „mint az ő egységének és szeretetének a jelképét” hagyta, „és azt akarta, hogy ezáltal minden keresztény egységet alkosson és a többihez kapcsolódjék … mintegy jelképezve az ő egyetlen testét, amelynek feje ő maga …” [vö. DH 1635; 1638]. …
Ezenkívül az élők közötti kölcsönös szeretet kegyelme, amelyhez az eucharisztikus szentség oly nagy erővel és gyarapítással járul hozzá, főképpen eme áldozat erejével árad szét mindenkire, akik a Szentek közösségéhez számíttatnak. A Szentek közössége ugyanis nem egyéb, … mint kölcsönös segítségnyújtás, az engesztelés, az imádságok, a jótétemények kölcsönös közlése a hívők között, akár elnyerték már az égi hazát, akár az engesztelőtűzben raboskodnak még, akár ebben a világban vándorolnak, ők egy néppé egyesülnek, amelynek a feje Krisztus, formája pedig a szeretet.
A hitben ugyanis érvényes az, hogy noha ezt a felséges áldozatot csak Istennek szabad felajánlani, az égben az Istennel uralkodó Szentek tiszteletére is – akiket Isten koronázott meg –, be lehet mutatni abból a célból, hogy pártfogásukat elnyerjük, sőt, ahogy az apostolok tanítják, azon testvérek szégyenfoltjának az eltörlése érdekében is megtehetjük ezt, akik már meghaltak az Úrban, de a bűn következményeitől való megtisztulásuk még nem teljes. (XIII. Leo „Mirae caritatis” körleveléből /DH 3363/)
     A szerk. megjegyzései:
     a) A Szenvedő Egyház tagjai (a purgatóriumi lelkek) nem tudnak a földi emberen (a Küzdő Egyházon) segíteni, csak megdicsőülésük után! (Ezért kell őket a Szentmise, imáink és áldozataink felajánlásával mihamarabb kiszabadítani. Lásd búcsúk!)
     b) Nagyon fontos megjegyeznünk: nem a tisztítótűzben szenvedőkhöz kell imádkoznunk, hanem ŐÉRTÜK, és nem az üdvözültekért kell imádkoznunk, hanem HOZZÁJUK!
     A mennyország lakói, tehát ismerik helyzetünket és segítenek is tőlük telhetően, ezt legtöbbször azonban észre sem vesszük, pedig a hála és köszönő ima, újabb kegyelmeket esdhetne ki tőlük számunkra! (Megj.: a kegyelmeket minden esetben Istentől kapjuk, legfeljebb a Szűzanya, szentjeink vagy üdvözült hozzátartozóink hathatós közbenjárása révén!)
     Szent Fausztina nővér naplójában olvashatjuk: "Támogassatok mennyország boldog lakói, hogy nővéretek ne fáradjon el az úton. Rémes körülöttem a pusztaság, de felemelt homlokkal megyek, s a napba nézek – azaz Jézus irgalmas Szívébe". (N. 886)Blog-slide 00 9.jpg

Szólj hozzá!

073ido_halal_530.jpg

Szólj hozzá!

Segítenek-e az üdvözültek?

     1) A Küzdő-, Szenvedő- és Megdicsőült Egyház kétségkívül kölcsönhatásban áll egymással. Mi több, e hármasság képezi az egész emberiséget! Ezt világosan megfogalmazta a II. Vatikánum is (Lumen Gentium DH 4169):
49. Amíg tehát el nem jön az Úr a maga dicsőségében és vele mind az angyalok (vö. Mt 25,31), és a halál szétrombolása után alá nem lesz vetve neki minden (vö. 1Kor 15,26--27), addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva tisztulnak, ismét mások megdicsőült állapotban vannak és "tisztán látják magát a háromszemélyű egy Istent, amint van"; [DS 1305] más fokon és más módon, de valamennyien egyek vagyunk Isten és a felebarát ugyanazon szeretetében, és ugyanazt a dicsőítő himnuszt énekeljük Istenünknek. Mert Krisztus valamennyi híve az ő Lelkének birtokában összeolvad az egy Egyházba, és egymáshoz kapcsolódik őbenne (vö. Ef 4,16).
51. Őseink tiszteletreméltó hitét, mely szerint eleven kapcsolatban vagyunk a mennyei dicsőséget élvező vagy a halál után még tisztuló testvérekkel, ez a Szentséges Zsinat nagy jámborsággal elfogadja, és a II. niceai, [DS 600] a firenzei [DS 1304] és a trentói [DS 1821–24; 1820; 1580.] szent zsinatok határozatait megismétli. (LG)
     Támpont lehet számunkra továbbá az egyházilag jóváhagyott Szeretetláng üzenete is. Az Égi Édesanya külön kegyelmet esdett ki a mennyei Atyánál, Szívének Szeretetlángját, melynek sátánt megvakító és bűnt felperzselő tüze révén – mint eszközzel – kívánja hatékony, üdvösséget segítő harcba fogni a Küzdő-, Szenvedő- és Megdicsőült Egyház gyermekeit! A földi küzdőket meg akarja menteni a kárhozattól azáltal, hogy imáik, áldozataik felajánlásával kimentik a tisztítótűzben szenvedőket, akik aztán a megdicsőültekkel együtt hatékonyan (vissza)segíthetik a Küzdő Egyházat! E kegyelmi "körforgás" hatékonysága érdekében kéri a Szűzanya, hogy minden Feléje intézett imához fűzzük hozzá a könyörgést: "Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre"!az egesz emberiseg 3.JPG

Szólj hozzá!

143xii_piusz_530.jpg

Szólj hozzá!

szeretetlang_feszt_530.JPGSZERETETLÁNG FESZTIVÁL

Augusztus 26-án, 9-17 óráig

 MOTTÓ:

„Tüzet tűzzel oltunk – a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével!”

(Szeretetláng Lelki Napló)

 

HELYSZÍN:

Máriaremetei Kegytemplom parkja

1029 Budapest, Templomkert 1.

 

Tömegközlekedéssel megközelíthető a BKV hűvösvölgyi végállomásától
a 157-es, 257-es és 57-es buszokkal, 
a „Máriaremetei Kegytemplom” megállóhelyig

 

VENDÉGÜNK:   Dr. GLORIA POLO ORTIZ

„Akit villámcsapás ért”,

és gyakorlatilag elszenesedett a teste. 
Ennek ellenére csodás módon felépült, 
de még a klinikai halál állapotában megtapasztalta a túlvilági életet:
a kárhozat és az üdvösség lehetőségeit.

A kolumbiai fogorvosnő, miután eszméletre tért, elhatározta, 
hogy tanúságot tesz minderről, és életét a lelkek megmentésének szenteli.

Bővebb anyag a következő linken olvasható róla:
http://www.vilagkiralynoje.hu/ma_files/akit_villamcsapas_ert.pdf

 

PROGRAM:

9:00 A Rózsafüzér elmélkedő imádkozása
(Vezeti Kemenes Gábor atya)

9:50-10:20-ig: Mészáros Domonkos atya bevezető gondolatai
a Szeretetláng Fesztivál mottójáról

10:30 SZENTMISE; szentbeszédet mond Maksó Péter újmisés atya

11.45 Guido Martirani atya,
a Szeretetláng Mozgalom lelki tanácsadójának előadása

12:30 EBÉDSZÜNET

 13:30 – 14:30-ig: Gloria Polo tanúságtétele (I. rész)

Közben: Családok Szeretetláng-rózsafüzérének elimádkozása

14:45 – 15-45-ig Gloria Polo tanúságtétele (II. rész)

 16:00 Közös Szentségimádás

a Szociális Testvérek és barátaik zenei szolgálatával.

A parkban egész nap van gyónási lehetőség; a „Szent Sátor”-ban

közbenjáró és gyógyító imaszolgálat várja 
a testi-lelki szükségben szenvedőket.

A résztvevőket közös ebéddel vendégeljük meg,

akik tudnak, kérjük, hozzanak magukkal megosztásra szánt

pogácsát, süteményt, aprósüteményt.

Kérjük, hogy a külön busszal érkezők a parkolás megoldása miatt

előre jelezzék részvételi szándékukat a
06-30-205-8170-es telefonszámon!

Kérjük, hogy akit tudnak, 
hozzanak magukkal összecsukható kisszéket, 
ülőalkalmatosságot vagy szivacs matracot, 
mert a parkban kevés az ülőhely!

 Bővebb információ: 

e-mail: szeretetlang.hu@gmail.com / telefon: 06-30-205-8170

Szólj hozzá!

Egyenlő-e a mennyország boldogsága?
 
     Már a Jelenések könyve külön feltünteti a vértanúknak, a szüzeknek, a hithirdetőknek a többi boldogokat felülmúló dicsőségét: ezek lesznek legközelebb az Isten trónjához, ezek fogják legközelebbről az Isten édességét, jóságát élvezni. Úgy értsük-e, hogy mindez képletes beszéd? Hiszen a mennyországban nincs szükség sem öltözetre, sem koronára; a Szentírás mindezt tehát azért mondja, hogy némileg érzékeltesse előttünk a menny boldogságát. Tehát mit ért a Szentírás ezen különbségeken? Földi életünk érdemeinek különbözőségét! (Ehhez hozzáfűzném a következő kijelentést: "A szentek titulusaiban nem neveznek meg 'szőkét', vagy 'barnát', de szüzet azt igen!" /Útravaló húzó 193/)
Más annak a ruhája, aki a keresztségben nyert ártatlanságot egész életében megőrizte; más azé, aki lelkét a földön bűnnel beszennyezte ugyan, de Isten Fia a Vérével – a Bűnbánat Szentségében – hófehér tisztára mosta. Ismét más azé, aki Istenért és a hitért ontotta vérét; miként más azé is, aki földi életében Isten dicsőségéért dolgozott, fáradozott, a Szűzanya munkatársa volt.
     Az arany, selyem, gyémánt és drágakő csillogása - a földön végzett jámbor imádságok, gyónások, áldozások, jószándék, munka, tisztaság, irgalmasságok és jócselekedetek ragyogásai. Itt a mennyei boldogság reflexfényénél tűnnek föl előttünk teljes értékükben a földi élet viszonyai. Ez a fény semmiseknek tünteti föl a föld lázas örömeit, élvezeteit és gyönyöreit, melyek után ott a túlvilágon nem marad vissza semmi, vagy legföljebb korom, mely a lelket beszennyezi; míg ellenkezőleg ez a fény elénk tárja a szenvedés, a fájdalom, a munka, az önmegtagadás, az erény valódi értékét; ezek az örök boldogság bimbói, ha ezeket szakítja le az ember az élet útján, ezekből fon lelke köré koszorút: ezekből nyílnak ki a síron túl a mennyei rózsák, melyeknek illata, pompája, szépsége megmarad az egész örökkévalóságon keresztül. Itt a mennyei boldogság reflexfényénél tűnnek föl előttünk teljes értékükben a földi élet viszonyai. Ez a fény semmiseknek tünteti föl a föld lázas örömeit, élvezeteit és gyönyöreit, melyekből a túlvilágon nem marad vissza semmi, hiszen lekoptattuk magunkról a tisztítótűzben.B12.JPG

Szólj hozzá!

szeretetlang_feszt_530.JPGSZERETETLÁNG FESZTIVÁL

Augusztus 26-án, 9-17 óráig

 MOTTÓ:

„Tüzet tűzzel oltunk – a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével!”

(Szeretetláng Lelki Napló)

 

HELYSZÍN:

Máriaremetei Kegytemplom parkja

1029 Budapest, Templomkert 1.

 

Tömegközlekedéssel megközelíthető a BKV hűvösvölgyi végállomásától
a 157-es, 257-es és 57-es buszokkal, 
a „Máriaremetei Kegytemplom” megállóhelyig

 

VENDÉGÜNK:   Dr. GLORIA POLO ORTIZ

„Akit villámcsapás ért”,

és gyakorlatilag elszenesedett a teste. 
Ennek ellenére csodás módon felépült, 
de még a klinikai halál állapotában megtapasztalta a túlvilági életet:
a kárhozat és az üdvösség lehetőségeit.

A kolumbiai fogorvosnő, miután eszméletre tért, elhatározta, 
hogy tanúságot tesz minderről, és életét a lelkek megmentésének szenteli.

Bővebb anyag a következő linken olvasható róla:
http://www.vilagkiralynoje.hu/ma_files/akit_villamcsapas_ert.pdf

 

PROGRAM:

9:00 A Rózsafüzér elmélkedő imádkozása
(Vezeti Kemenes Gábor atya)

9:50-10:20-ig: Mészáros Domonkos atya bevezető gondolatai
a Szeretetláng Fesztivál mottójáról

10:30 SZENTMISE; szentbeszédet mond Maksó Péter újmisés atya

11.45 Guido Martirani atya,
a Szeretetláng Mozgalom lelki tanácsadójának előadása

12:30 EBÉDSZÜNET

 13:30 – 14:30-ig: Gloria Polo tanúságtétele (I. rész)

Közben: Családok Szeretetláng-rózsafüzérének elimádkozása

14:45 – 15-45-ig Gloria Polo tanúságtétele (II. rész)

 16:00 Közös Szentségimádás

a Szociális Testvérek és barátaik zenei szolgálatával.

A parkban egész nap van gyónási lehetőség; a „Szent Sátor”-ban

közbenjáró és gyógyító imaszolgálat várja 
a testi-lelki szükségben szenvedőket.

A résztvevőket közös ebéddel vendégeljük meg,

akik tudnak, kérjük, hozzanak magukkal megosztásra szánt

pogácsát, süteményt, aprósüteményt.

Kérjük, hogy a külön busszal érkezők a parkolás megoldása miatt

előre jelezzék részvételi szándékukat a
06-30-205-8170-es telefonszámon!

Kérjük, hogy akit tudnak, 
hozzanak magukkal összecsukható kisszéket, 
ülőalkalmatosságot vagy szivacs matracot, 
mert a parkban kevés az ülőhely!

 Bővebb információ: 

e-mail: szeretetlang.hu@gmail.com / telefon: 06-30-205-8170

Szólj hozzá!

145mindent_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Mindenki számára egyenlő-e a mennyország boldogsága?

     Hogy a mennyei boldogságban nem mindenki egyenlő mértékben, hanem érdemeitől függően részesül, a firenzei zsinat óta hittételnek számít (DS 1305). Jézus ezt kifejezetten tanította: "Az Emberfia ... megfizet mindenkinek a tettei szerint" (Mt 16,27).  
3121_2.jpg     Ugyanezt hirdetik egyes példabeszédei (Lk 19,16-19; Mt 25,14-30). Szent Pál a nap, a hold és a különféle csillagok egymástól eltérő fényerejére hivatkozik (1Kor 15,41), és a túlvilági dicsőség egyenlőtlenségét az érdemek különbözőségének tulajdonítja (1Kor 3,8; 2Kor 9,6). A szenthagyomány és annak nyomán a hittudomány azt is kiemeli, hogy a különbözőség nem fog kiváltani sem irigységet, sem büszkélkedést, hiszen ez ellenkezne a mennyország lakóinak tökéletességével és maradéktalan boldogságával. Arra is gondolhatunk, hogy mivel mindenki egyéni kegyelmei és érdemei árán jutott oda, mindenki tud olyan valamit adni a közösségnek, ami csak az övé, a nagyobb dicsőséghez tehát az is hozzátartozik, hogy több szeretetet nyújthat az illető a többieknek.
     Azonban mégis óriási különbséget találunk az üdvözültek között: amiként más a Nap és a Hold ragyogása, és más a csillagoké, úgy fog különbözni az üdvözültek ragyogása, dicsősége és boldogsága.
     A mennyország öröme lényegét tekintve mindenki számára egyforma. Mindazonáltal különböző fokok azért mégis vannak, annak a szeretetnek mértéke szerint, melyet a földön valaki elért. A megelégedettség és a tökéletes boldogság mindenkinek megvan. Példa erre a félliteres és a féldecis pohár telítettsége: mindegyik tökéletesen telve van és többet nem képesek befogadni, ebből fakadóan, irigység sem létezik az üdvözültek között.

Szólj hozzá!

072en_anyatok_vagyok_530.jpg

Szólj hozzá!

natalia_nover_005_300.JPG     A Szentírás szerint Dávid király családjából származó Máriának az angyal véget nem érő királyi széket ígér az Angyali üdvözletben.
     Csillagkoronával tűnik fel a Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonyaként.
     Az efezusi zsinat (431) a Szent Szüzet mint „Isten Anyját” a Királyok Királyának Anyjaként szentesí-tette.
     XII. Piusz pápa 1954-ben rendelte el Világ Királynője címét és ünnepét először május 31-re (a magyar Natália nővér magánkinyilatkoztatása nyomán), majd az Egyház később augusztus 22-re tette át .
     Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya — egyben a Világ Győzelmes Királynője —, egyúttal Magyarország Örökös Királynője, a Magyar Szentkoronának pedig jogos birtoklója. A Szent Korona tan, a Regnum Marianum eszméjében tükröződik és a magyarság engesztelő küldetésében valósul meg.
Isten Anyja jogosan tart igényt arra, hogy királynőként ismerjük el és így is szólítsuk meg, így hódoljunk előtte. Fatimában a Szűzanya világosan ki is nyilvánította, hogy az utolsó időkben csak az ő Szeplőtelen Szíve segíthet az emberiségen.
     Nekünk magyaroknak jutott az a megtisztelő kiváltság, hogy a világ megmentésének eszközeit: a Natália nővér Magyar Engesztelését és a Szeretetláng túláradó kegyelmi eszközeit bízta ránk! »Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!« (Nyilatkoztatta ki, mint a Világ Királynője Natália nővérnek)
     »Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat) és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni, ez Szívem Szeretetlángja. Nagyon kérlek fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.« (vö. Szeretetláng Lelki Napló I/37)
     Beigazolódni látszik Montforti Grignon Szent Lajos jövendölése: »Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmassággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erővel és hatalommal Isten ellenségeivel, a megátalkodott bálványimádókkal, szakadárokkal, mohamedánokkal, zsidókkal és istentelenekkel szemben, akik félelmetes módon látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenük vannak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és elbuktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzdenek, bátorítsa és támogassa«. (Tökéletes Mária-tisztelet 50/f)
     És valóban, most az utolsó időkben személye egyre nagyobb jelentőséget nyer. Szomorú lenne, ha pont mi − az Ő Népe −, feledkeznénk meg Istenanyai és Királynői hatalmáról!harmas koronas szuzanya(2).JPG

Szólj hozzá!

A Szűzanya, az angyalok és a szentek társaságában

     A szentatyák s a hittudósok tanítják, hogy az üdvözültek, látva Istent, ő benne s ő általa látni fogják a hit misztériumait, az isteni gondviselés csodáit, az isteni malaszt működését, az egész teremtés rejtélyeit. Már e földön is az emberi szellemnek egyik legnagyobb, legnemesebb élvezete, ha eszének erejével valamit fölfedez, új ismeretekhez jut. Minő élvezet lesz az, ha majd eléje tárul a természetes és természetfölötti világnak minden titka és rejtélye.
     Az üdvözültek az angyalok társaságában fognak élni.
     De menjünk tovább. Az üdvözültek a menny boldogságában látni fogják a Szűzanyát, Máriát! A Jelenések könyvében szent János írja róla: És nagy jel tűnék fel az égen: egy asszony, kinek öltözete vala a nap, lábai alatt a hold és fején tizenkét csillagú korona. (Jel 12,1)
     De milyen lehet a Szűzanya szépsége? Suarez, a középkor nagy hittudósa azt állítja, hogy a boldogságos Szűz mennyei dicsősége felülmúlja az összes angyalok és szentek dicsőségét összetéve. És valóban! A Szeplőtelen Szűz amikor megjelent Lourdes-ban egy szegény pásztorleányka, Bernadette előtt és elmondása nyomán Franciaország egyik legjelesebb művésze próbálta márványba faragni, mégis amikor Bernadette, a műremeket meglátta, csak ennyit tudott mondani: Szép ez, szép, de korántsem közelíti meg annak az Asszonynak az elragadó szépségét. Ezt a dicső Asszonyt, az Egek Királynéját fogják az üdvözültek látni s ez a dicső asszony mint Édesanya fogja őket szeretni. (vö MFI)M2359.jpg

Szólj hozzá!

144gyermekeim_530.jpg

Szólj hozzá!

Jézus, az üdvözültek és hozzátartozóink társaságában

Colton Burpo 4.jpg     „Tényleg van mennyország!” – egy négyéves gyermek halálközeli élménye. Egy nebraskai protestáns lelkész fia, Colton Burpo műtétje után megdöbbentő halálközeli élményekről számolt be, többek közt arról, hogy van a mennyországban két nővére. Anyja azt felelte, hogy bizonyára a nővérére és az unokanővérére gondol, de Colton így válaszolt: „Nem. Két nővérem van. Volt egy kisbaba, aki meghalt a hasadban, nem? Az anya egy interjúban elmondta: a család soha egyetlen szóval sem említette a vetélést Coltonnak, sőt ők maguk sem tudták, hogy az elvetélt magzat kislány volt. „Olyan belső fájdalom volt ez, amiről még a barátainknak sem beszéltünk.paraisooo_2.jpg Amit Coltontól hallottunk, először nagyon mellbe vágott, de utána megkönnyebbültünk, hogy a kislányunk – akiről nem is tudtuk, hogy lány – jól van. Colton elmondta milyen, és hogy úgy ölelgette, mintha sohasem akarná elengedni.” Colton elbeszélése szerint a mennyországban rengeteg a szín. Nagyon sok ember és angyal van, mindenki huszonévesnek látszik, nincsenek öregek. (Magyar Kurír)

     Amit a kis Colton Burpo elmesélt, sokakat megdöbbentett. Katolikus látogatók kérdezték tőle, hogy látta-e Jézus anyját, Máriát. A válasz igenlő volt. Látta Máriát Isten trónja előtt térdelni, máskor pedig Jézus mellett állni.
– Még most is a mamájaként szereti – jegyezte meg Colton. (IM 140. oldal)
     Gyermek vendégei is kérdezték, látott-e állatokat a mennyben. A válasz: igen! Jézus lován kívül kutyákat, madarakat, sőt még egy oroszlánt is látott, aki barátságos volt, és nem vad. (uo)

     Látni fogják az üdvözültek a második isteni személyt, Jézus Krisztust az ő megdicsőült emberi természetében, emberi testében és alakjában. Milyen lehet ez a megdicsőült Krisztus! Itt a földön szenvedése előtt, hogy tanítványait megerősítse, a szenvedésre némileg előkészítse: fölvitte Pétert, Jánost és Jakabot a Tábor hegyére s ott, mint a Szentírás mondja, színében átváltozott előttük: arca fénylett, mint a nap, ruhái fehérek lőnek, mint a hó. Mintegy pillanatra betekinteni engedte tanítványait a menny fényébe és dicsőségébe. (MFI)jesus_04_1.JPG

Szólj hozzá!

146fatimai_uzenet_530.jpg

Szólj hozzá!

Unalmas-e a mennyország? 1

     A szentek és a hittudósok egybehangzóan vallják, hogy a mennyei boldogságnak egy-egy nagyobb foka felülmúlja a föld minden boldogságát és megér minden elképzelhető szenvedést és fáradságot. Ebből merítik életbölcsességüket és heroikus önmegtagadásukat a szentek itt a földön, mert jól tudják, hogy ezekből szövődik a mennyei boldogság ruhája, ezekből készül a mennyei korona ragyogó diadémja és a földi érdem az egyetlen (lelki kincsek), amit magukkal vihetnek! Erre mondja az apostol: "Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben." (Máté 6,20)
Isten fénye 1.JPG     A mennyei világosság az érdem jutalma; ám mivel az érdem már nem nő; tehát nem növekedhet a jutalom sem. Így tehát az Isten látása kiemeli a lelket a tűnő lét nyughatatlan hullámveréséből, kimenti a percről-percre változó gondolatok és hangulatok hullámzásából, a kapkodásából és beemeli az örök élet stabil tengerébe. Az idő gyermeke az örökkévalóság tanúja lesz és az idők forrásánál oltja majd életszomját.
A tudatlanságból eredő az a méltatlan gondolat, hogy "örökké nézni az Istent és az angyalok karával dicsőségét zengeni" unalmassá válik. Isten látása ugyanis, nem egyszerűen nyárspolgári érdeklődésből eredő nézelődés, hanem a teremtmény számára minden ok és végső cél, az értelmet és akaratot leginkább érdeklő és keresett tartalom, a föltétlen igazsággal való legbensőségesebb érintkezés!

Szólj hozzá!

38OBV.JPGBoldog az a nemzet, melyet az Úr örökségül választott magának. (Zsolt 32,12)

 

     Augusztus 20, az egyik legősibb magyar ünnep, amely Szent István királyunk sírjának 1083. augusztus 20-án Szent László parancsára való felnyitására emlékezik. A Hartvik-féle feljegyzés szerint az exhumáláskor a szent uralkodó jobb kézfejét épségben találták. Augusztus 20, szjobb.jpgévszázadokig törvénynap volt, majd az államalapítás ünnepe.
Szent István öröksége felmérhetetlen, mert máig ható és hatalmas volt a szervező munkája, mely  komoly büszkeségre is okot adó! Pl. az istváni törvénykezés a maga korában a legfejlettebbek közt volt közel-távol e térségben, hiszen a törvé-nyek kétharmada önálló jogalkotás terméke, nem pedig nyugati átvétel. (A számok és paragrafusok barátai kedvéért: 56 kapitulumból 5 fejezetben teljes, 2-nél részleges, 11-nél esetleges az idegen hatás. Például a cseheknél sokkal több az idegen átvétel, a lengyeleknél az egész törvénykezési procedúra későbbi.) Hadvezérként István az egyetlen a magyar történelemben, aki nemhogy háborút, de csatát sem vesztett.
Ráadásul István nemcsak a háborúk, de a békekötések győztese is volt. Az egyházszervező munka is komoly rátermettséget bizonyít. Összehasonlításként: az első lengyel király, Vitéz Boleszló (967-1025) kezdetben csak a német szervezettől függő egyházat tudott kialakítani, Csehországban az első érsekség csak a XIV. sz. derekán jött létre. Mindemellett István az első az egész történelemben és a szent királyok sorában, aki nem mártírként érdemelte ki a szentté avatását, hanem csupán tevékenységével és egyéniségével.
     Kegyetlenségéről szóló történetek egyfelől a "Szent" jelzőt kiirtani szándékozó protestantizmus terméke, vagy felnagyítása. Másfelől történelmi tény, hogy csak első vonalas ellenfeleivel szemben volt kérlelhetetlen, ezzel szemben pl. az Ajtony-fiak, vagy a Koppánnyal szövetséges Vérbulcsú-utódok tovább élhettek maradék birtokaikon.
Ráadásul teljesen hamis azt állítani, hogy István a „múltat végképp és nyomtalanul eltörölni” elvét követte volna. Számtalan struktúra megmaradt: a tinó mint fizetőeszköz büntetéspénzként való alkalmazása, a keletről hozott ötös számrendszeren alapuló, a nyugati vérdíjtól eltérő magyar büntetésrendszer (vérbosszú helyett kárpótlás fizetése). Ősi szokás az is, hogy az ősök tiszteletére szentelt tűzhelyeken örök tűznek kell lennie (ezért mentették fel a tüzet őrzőket a templomba járás kötelezettsége alól). De az István korában létezett faluközösség büntetőjogi felelőssége is a régi törzsi-nemzetségi szervezet nyomait őrizte. Viszont tény, hogy szent királyunk törvényeivel betiltotta a nép körében elterjedt pogány szokásokat, amiként meglévő, de az egyetemes hittől különböző keresztény hitelemeket is a Római  Anyaszentegyház krisztusi tanításához egységesítette. A pápához – mint Krisztus földi Helytartójához – való hűséget, az állam minden alattvalójára nézve, kötelezővé tette. Szent István nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, melyek élére – (teljesen egyedülálló módon) pápai felhatalmazása révén – saját maga állíthatott érsekeket, illetve püspököket, ezért kapta a pápától az Apostoli Király jelzőt, ill az Apostoli Kettőskereszt jelképének a használatát.

     A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű és szent uralkodó 1038-ban 63 éves korában hunyt el. Szent István öröksége, az az eszme, hit, hűség és tudatos akarat, amely a magyarság megmaradá-sának máig is egyetlen "receptje"!

     István király volt az első, aki felismerte, hogy egy államot – de bármilyen emberi közösséget is – egyedül a keresztény tanítás és erkölcs képes tartósan fenntartani. A Magyar Királyság nemcsak kitűnt a Pápa iránti hűségével, de az Egyház és Európa legszilárdabb bázisává vált, egyben a mindenkori államszervezés példájává.
szentkoronafestmenyszabassolyomnemzetiblog.jpg     Szent István személyéhez szorosan kötődik a Magyar Szentkorona eszmeisége, melyet a szent-istváni Ország és Koronafelajánlás által államjo-gilag érvénybe lépett a Szentkoronának, Nép- és Országbirtoklási kiváltsága is magasztosít!
     Nem szabad felednünk, hogy a Magyar Szentkorona, nemcsak a magyarság felé – vagy számára – volt "jogiszemély státuszú", hanem például még a pápaválasztásra is vétójoga volt! Ez történt 1903-ban, amikor XIII. Leo utódjául államtitkárát, a szbdkmves RampollaCardinalRampollawasSecretary.JPGMariano Rampolla del Tindaro (1843-1913) kardinálist szánták a pápai trónra. Az utolsó pillanatban, Ferenc József osztrák császár és magyar király, a Magyar Szent Korona jogán a krakkói érsek révén – Jan Puzyna bíboros – vétót jelentett be Rampolla jelölése ellen. Ezt követően kerülhetett a pápai trónra a velencei pátriárka Giuseppe Sarto, X. Piusz, akit aztán XII. Piusz pápa 1954. május 29-én szentté avatott. 


PiusX.jpg     Érdekesség (és nagy titok), hogy X. Piusz első rendelkezései közt volt, hogy a 1904. január 20-án kibocsátott Commissum nobis kezdetű konstitúciójában kiközösítés terhe mellett megtiltotta a vétóemelést, majd az év karácsonyán a Vacante Sede Apostolica konstitúcióban összefoglalta a pápaválasztás egyedüli törvényes rendjét.
     Szent X. Piusz személye és pápasága, Isten rendkívüli ajándéka volt, különösen azon veszély tudatában, amit a szabadelvű Rampolla kardinális megválasztása jelenthetett volna a keresztény világra!
A Szentkorona, nemcsak a Magyar Államiság jelképe, hanem a Keresztény Magyar Államiság őrzője is, hiszen páratlan tisztségében a Szent Szűz Koronája is! Ez annyira így van, hogy a Mária-képeket és szobrokat semmilyen nemzeti koronával nem szabad ábrázolni, megkoronázni, ez kizárólagosan csak a Magyar Szentkorona esetében engedélyezett egyházjogilag! Más nemzetek a Mária-képeiket, szobraikat kizárólag szimbolikus királyi jelvénnyel ábrázolhatják (Coronation Canonica)!

Szent István királyunk nemzetközileg is ünnepelt liturgikus szent, ám halálának napját – Magyarországon kívül (Szűz Mária Mennybevételének 15-i ünnepe miatt) –, augusztus 16-án tartják!

Írásomhoz felhasználtam tbk. a - http://konzervatorium.blog.hu/2010/08/20/istvan_08_20_ezertiz_ev_alapjai - honlap részleteit!)

     A nemzettudat három éltető alappillére: a Szentistváni Örökség, a Szentkorona-  és a Regnum Marianum eszméje! Amint ez tudatosodik a szívekben és a lelkekben, Magyarország feltámad!

szentkoronaneveben2.jpg

Szólj hozzá!

Az örök boldogság forrása?

     Az örök boldogság elsősorban abban áll, hogy az üdvözültek színről-színre látják az Istent. (Hittétel).
szinrol-szinre.JPG     XII. Benedek pápa ünnepélyesen tanítja: az üdvözült lelkek «látják az isteni valóságot szemtől-szemben való intuitív látással, úgy hogy semmiféle teremtmény nem lép közbe mint a látás tárgya, hanem az isteni valóság közvetlenül föltárja magát az üdvözült lelkek előtt, leplezetlenül, tisztán és nyilván».
Szent Pál azt mondja: «Most tükör által homályban látunk, akkor pedig majd színről-színre; most csak rész szerint ismerek, akkor pedig majd úgy ismerek, amint én is ismert vagyok». Szent János így szól: «Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk öt, amint van».
A szentatyák ezekre a helyekre való utalással az örök boldogság lényegét Isten látásában találják.
     Isten boldogító látása végett az üdvözült léleknek külön természetfölötti fölkészültségre van szüksége. (Hittétel). Isten színelátása ugyanis meghaladja az emberi természet erőit. Következésképpen Istennek kellett tehát gondoskodnia az állandó természetfölötti fölkészítésről, mely a lelket képessé teszi az Ő boldog színelátására. S ezt nevezi az Egyház a dicsőség világosságának, a mennyei dicsőség világosságának.
De hogy Isten így közvetlenül és leplezetlenül saját magát nyújtsa egy teremtett értelemnek ismerettárgyul és egyben ismeretközegül, ez az Ő kegyes leereszkedő elhatározása. Mivel Ő abszolút személyes való, tisztára rajta áll, milyen terjedelemben és milyen erővel közli önmagát a teremtett értelemmel.
resurrected-jesus-my-saviour.jpg     A mennyei dicsőség világossága tehát nem más, mint magának az Istennek az ő szentháromságos mivoltában gyökerező szellemi láthatósága, világossága, mellyel Ő közli önmagát a teremtett értelemmel, átragyogja és átjárja a lelket.
     A mennyei dicsőség világossága tehát egészen új ismeretelv, mely hasonlíthatatlanul magasabban áll a hit világossága fölött, mint ez az ész természetes világossága fölött.  Mindamellett a mennyei dicsőség ténye hivatva van a másvilágban átvenni a hit világosságának szerepét; tehát nem egészen idegen tőle, amint az egész másvilági lét a jelenvilági természetfölötti rendnek szerves kivirágzása és véglegesülése.

Szólj hozzá!

fatimai_100_eves_530.jpgvalinhos_imadkozzatok_sokat_530.jpgAz események további kifejtését lásd: http://szeretetlang.blog.hu/2017/05/16/fatima_a_vegidok_remenycsillaga_12_resz_augusztus

Szólj hozzá!

beolvasas0_250.jpgForrás: La Madonna ai suoi Sacerdoti prediletti ‒ A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből. (Függelék ‒ Különálló, válogatott üzenetek, 1981. augusztus 16.)
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 113-115. oldal.)

     Az én népemnek lelkileg át kell alakulnia, hogy e küldetést betölthesse Isten dicsőségére, az emberiség javára és saját boldogságára ...
     Népemnek minden egyes fiát és leányát aggódó szeretettel hívom anyai Szívemre: A katolikus keresztények ajánlják fel magukat Szeplőtelen Szívemnek. Naponta imádkozzák el szentolvasómat egyenként, vagy családjukkal közösen, a titkain elmélkedve. Törekedjenek Isten mindent átható, szerető jelenlétének és az én anyai segítő jelenlétemnek állandó tudatában élni. Ezzel, és ha Jézusom megváltó áldozatából misehallgatás, áldozás és imádás révén kegyelmi erőt és szent örömet merítenek, le fogják győzni bűnös szenvedélyeiket, nem teszik szeretetlenséggel pokollá egymás életét, nem hagyják magukra a szenvedőket és öregeket, nem emelnek gyilkos kezet születendő gyermekeikre, nem hagyják Isten nélkül felnőni őket, s nem gátolják, hanem segítik őket a legszentebb hivatásuk felé.
     Anyai szeretettel hívom nem katolikus keresztény gyermekeimet is, hogy Jézusom első követői példájára velem, Jézus Anyjával együtt, egy szívvel, lélekkel állhatatosan imádkozzanak, hogy mihamarabb megvalósuljon országomban Jézusom végakarata, hogy a Krisztus-hívők mindnyájan egyek legyenek a hitben, Isten és egymás szeretetében, egyetlen, szent egyetemes apostoli Egyházának közösségében. Nem keresztény és magukat ateistának valló gyermekeimet is szeretettel hívom az Élet Forrásához, Isteni Megváltójukhoz, aki értük is meghalt, s feléjük is kiáltja: 'Aki szomjazik, jöjjön hozzám ... " hogy életük legyen, és bőségben legyen, hogy a sírgödör borzongató sötétsége helyett a boldog örök élet tündöklő fénye ragyogja be sokszor oly nemes törekvésekkel teli életútjukat.
     Meg kell újulni én népem a hitben, reményben, bűnbánatban és engesztelő SZERETET-ben Isten iránt, Szentségi Jézusom és Szeplőtelen Szívem tiszteletében, hogy a megújító Szentlélek alkalmas eszközeként betölthesd nagy, szent, boldogító hivatásodat a teremtő Örök Atya dicsőségére, a megváltás örök művének kiteljesedésére, a szerencsétlen, önmagát pusztító emberiség megmentésére és üdvözítésére."orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_530.JPG

Szólj hozzá! · 1 trackback

szeretetlang_feszt_530.JPGSZERETETLÁNG FESZTIVÁL

Augusztus 26-án, 9-17 óráig

 MOTTÓ:

„Tüzet tűzzel oltunk – a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével!”

(Szeretetláng Lelki Napló)

 

HELYSZÍN:

Máriaremetei Kegytemplom parkja

1029 Budapest, Templomkert 1.

 

Tömegközlekedéssel megközelíthető a BKV hűvösvölgyi végállomásától
a 157-es, 257-es és 57-es buszokkal, 
a „Máriaremetei Kegytemplom” megállóhelyig

 

VENDÉGÜNK:   Dr. GLORIA POLO ORTIZ

„Akit villámcsapás ért”,

és gyakorlatilag elszenesedett a teste. 
Ennek ellenére csodás módon felépült, 
de még a klinikai halál állapotában megtapasztalta a túlvilági életet:
a kárhozat és az üdvösség lehetőségeit.

A kolumbiai fogorvosnő, miután eszméletre tért, elhatározta, 
hogy tanúságot tesz minderről, és életét a lelkek megmentésének szenteli.

Bővebb anyag a következő linken olvasható róla:
http://www.vilagkiralynoje.hu/ma_files/akit_villamcsapas_ert.pdf

 

PROGRAM:

9:00 A Rózsafüzér elmélkedő imádkozása
(Vezeti Kemenes Gábor atya)

9:50-10:20-ig: Mészáros Domonkos atya bevezető gondolatai
a Szeretetláng Fesztivál mottójáról

10:30 SZENTMISE; szentbeszédet mond Maksó Péter újmisés atya

11.45 Guido Martirani atya,
a Szeretetláng Mozgalom lelki tanácsadójának előadása

12:30 EBÉDSZÜNET

 13:30 – 14:30-ig: Gloria Polo tanúságtétele (I. rész)

Közben: Családok Szeretetláng-rózsafüzérének elimádkozása

14:45 – 15-45-ig Gloria Polo tanúságtétele (II. rész)

 16:00 Közös Szentségimádás

a Szociális Testvérek és barátaik zenei szolgálatával.

A parkban egész nap van gyónási lehetőség; a „Szent Sátor”-ban

közbenjáró és gyógyító imaszolgálat várja 
a testi-lelki szükségben szenvedőket.

A résztvevőket közös ebéddel vendégeljük meg,

akik tudnak, kérjük, hozzanak magukkal megosztásra szánt

pogácsát, süteményt, aprósüteményt.

Kérjük, hogy a külön busszal érkezők a parkolás megoldása miatt

előre jelezzék részvételi szándékukat a
06-30-205-8170-es telefonszámon!

Kérjük, hogy akit tudnak, 
hozzanak magukkal összecsukható kisszéket, 
ülőalkalmatosságot vagy szivacs matracot, 
mert a parkban kevés az ülőhely!

 Bővebb információ: 

e-mail: szeretetlang.hu@gmail.com / telefon: 06-30-205-8170

Szólj hozzá!

Örök világosság vagy az isteni Fény ragyogása?

     Amikor János evangélista előtt megjelent egy angyal Isten küldetésével, oly fényben, oly magasztos szépségben látta, hogy önkéntelenül leborult előtte, hogy őt imádja, de az angyal figyelmeztette: 'Az Istent imádjad, én csak a te szolgatársad vagyok'. (Jel 22,8-9) Ó, milyen társaság lesz ott fenn a Mennyben! Kerubok, szeráfok, angyalok és arkangyalok milliói és milliói közt élni, általuk szeretve, becsülve lenni.
     Az evangelista így beszél Jézusról: "az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött". (Jn 1,9)csodásérem mm_2.jpg
     A három fatimai gyermek, itt a földön megtapasztalt valami olyan rendkívülit, melyhez bármi magyarázat erőltetett lenne! "Amikor (a Szűzanya) az utolsó szavakat mondta (Isten kegyelme stb.), első alkalommal tárta ki kezeit, és olyan erős fénnyel árasztott el bennünket, mintha ez visszfénye lett volna annak a fénynek, amely kezeiből áradt. Mindez szívünkbe és lelkünk mélyére hatolt, és magában a jó Istenben láttuk magunkat, aki maga volt ez a fény, sokkal világosabban, mint amikor tükörbe tekintünk. Belső indításra térdre estünk és bensőségesen ismételtük: Ó legszentebb Szentháromság, imádlak. Istenem, Istenem, szeretlek a legméltóságosabb Oltáriszentségben." (LN 168-169) Máshol: "amikor ezeket a szavakat mondta, kitárta kezeit, és másodszor árasztott el bennünket ennek a mérhetetlen fénynek visszfényével. Ebben a fényben Istenbe merülve láttuk magunkat". (uo. 170)
     A végtelen Isten a maga átható világosságával beragyogja és a kimondhatatlanul édes szeretetével áthevíti a lelket, belé sugározza a maga kimeríthetetlen személyes végtelenségének felfogható részét. Így maga az örök igazság és föltétlen jóság, kifogyhatatlanul tör elő a szemlélő lélek öntudatának középpontjából, sejtelmeinek mélységeiből, vágyának és lelkesedésének örvényeiből, és állandóan nemcsak megelégíti, hanem a legnagyobb fokú öntevékenységre ragadja. Ez a boldogító örömujjongás, földi példával ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki egy csontig ható, átfagyoskodott hideg éjszaka után belemerülhet egy meleg vizes medencébe. Nos tagadja-e valaki, hogy ekkor boldogító "élménysóhajok" hagyják el az ajkát? Ugyan bizony ekkor valamiféle "elvárásnak" vagy "illendőségnek" tesz eleget? – Korántsem! – Ez az önfeledt megenyhülés boldog megnyilvánulása.Cloud-Heaven.jpg

Szólj hozzá!

beolvasas0_250.jpgForrás: Don Stefano Gobbi - La Madonna ai suoi Sacerdoti prediletti ‒ A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből. (Függelék ‒ Különálló, válogatott üzenetek, 1981. augusztus 16.)
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 113-115. oldal.)

     (A Szűzanya szavai:) "Láthattad fiam, hogy gyermekeim mily hatalmas serege ünnepelte a pápa felgyógyulását. Fatimai jelenésem emléknapján tört ellenfele szeretett fiam életére, s vette célba ezzel Szívemet. Ám terve meghiúsult. Ezt az egész világnak jelként adta az Úr, hogy végül is Szeplőtelen Szívem diadalt arat majd általatok: Szeplőtelen Szívemnek magatokat átadott, s velem szüntelenül együtt imádkozó, együtt munkálkodó, együtt küzdő, együtt szenvedő papjaim; és az általatok Szívemhez vezetett, Szívemben élő többi hű gyermekem által...
     Jézusom Eucharisztikus Szívének békéjét fogja élvezni és kiárasztani az Egyház. Jézusom földi helytartója többet tud Isten e nagy művéről, mint sokan mások. Ö tudja, hogy az Úr e tervében különlegesen fontos helyet foglal el egy nép, amelyet első királyuk, a mai nap szentje, István, majdnem ezer éve már, hogy nekem fölajánlva, tulajdonomba adott. Ezért hazáját századok óta már Regnum Marianumnak, az én országomnak nevezik. A pápa szeme előtt ismeretes a nép isteni küldetése, melyért évezredes történetének vértanúi sorával fizetett.
     Ezért intézett e néphez rövid időn belül több üzenetet és Magyarország védőszentje, István király mellett ezért fordult ma hozzám Szívemet megindító szavával, hogy a nép fontos örökségét nekem Krisztus Anyjának, a szeretett magyar nemzet minden fia és leánya Nagyasszonyának gondjaiba ajánlja.
     Meghallgatom szeretett fiam kérését, s ezért intézem most üzenetemet általad e népem minden fiához és lányához. Ez a nép évszázadokon át öntestével védte a keresztény Európát a különböző pusztító, nem keresztény hadaktól. Önfeláldozó harcának egyik nagy diadalára emlékezteti ma is a keresztény világot a déli harangszó. A nyugat nemzetei Magyarországnak 'a kereszténység védőbástyája' kitüntető címet adták, de nem voltak hálásak e nép mérhetetlen véráldozatáért és emberfeletti szenvedéséért.
     Ám Isten annál inkább kitüntette e népet azzal, hogy különleges tulajdonomba adta már állama megalapításánál. E korban pedig Szeplőtelen Szívem világraszóló békediadala kiváltságos eszközéül adta.
     A háború pusztítása után ezen ország Egyháza kapta ellenfelemtől a legérzékenyebb csapásokat.
Az isteni irgalom viszont rendkívüli kegyelemforrást is fakasztott az országban, mely már sok éve egyre növekvő mértékben kiárad a föld minden népére (Szeretetláng – a szerk megj.). Emlékszel, a sátán e népből választotta eszközét, hogy a Szent Péter Bazilikában összetörje fájdalmas-anyai arcomat. Altemplomában viszont a pápa tiszteletemre felszentelte a Magyarok Nagyasszonya kápolnáját, mely itt a Világegyház szívében hirdeti Mária népe fontos keresztény örökségét, s emlékezteti Isten tervének ismerőit e nép nagy küldetésére. (Folytatás holnap!)0001_maria_szive_szeretetlangja530_2.jpg

Szólj hozzá!

Miben áll a mennyország boldogsága?

angel_claro 2.JPG     A boldogító istenlátás elsődleges tárgya Isten a maga teljes mivoltában, de mégsem lehet azt mondani, hogy Isten egészen adja magát; az üdvözültek az egész Istent látják, de nem végtelenségében. Isten nem tárgy, amit meglátunk és nem igazság, amit belátunk, hanem személy, akinek ismerete a személyes kitárulás kölcsönösségében áll.
     A végtelen Isten és a véges teremtmény között ugyanis olyan köz van, melyet a mennyei dicsőség világossága és Istennek mérhetetlen kegyes leereszkedése nem hidalhat át; a teremtmény a legnagyobb kegyelmi fölemelkedés után is még mindig a teremtmény szférájában marad.
Az örökkévalóságba költözött ember rendelkezik „saját, szerzett tudásával”; mely Isten mindentudó hatalmának  hatása alatt új formákba öltözik. A tudás, teljes de analogikus kapcsolatban áll földi „elődjével”, ám annak "mintázatai" átadják helyüket Isten megvilágosító,  végtelen távlatokat nyitó fényének. Az örök életbe lépő embernek „legfontosabb” tudás - élménye, hogy felismeri földi életének „értelmét”. A kiemelkedő, vagy akár csak esetleges események, az akkor még érthetetlen, értelmezhetetlen, hibás, bűnös, romboló, szenvedéssel teli történések – életem  egészébe csomagoltan – teljes világosságukban tűnnek elő, és jelentést, minősítést nyernek az örök élet szempontjából. (Ez az „ítélet”.) A rész-szerinti  tudás helyébe az összefüggések ismeretével feldúsult lényeglátás lép. („Úgy fogok ismerni, mint ahogy én ismert vagyok.” (1Kor 13,12).
Minden egykori „miért”-nek megjelenik válaszként a „mert”  párja. Az események mellett az okok és következmények; a szándékok, kegyelmi behatások, döntések mellett azok „értékelése” (képi hasonlattal) kiterített térképként  tárulnak majd elém. Életpályám előzményeit is felismerhetem (a biológiai, történelmi, társadalmi előzmények összességére gondolok); hasonlóképpen földi életem továbbhullámzó következményeit, hatásait is. (vö. AJ)

     Mégis Szent Pál kifejezetten színről-színre való látásról beszél, és hogy akkor úgy ismerünk majd mindent, ahogy most minket ismernek (1Kor 13,12), Szent János pedig arról, hogy Istent olyannak látjuk, amilyen ő a valóságban (1Jn 3,2).
     Az Isten látása kifejezés önmagában – és a skolasztikus értelmezésben is – értelmi jellegű tevékenységnek látszik, a Bibliában azonban sokkal többről van szó, mint pl. egy igazság meglátása, belátása, megértése. A bibliai nyelvben a látás és ismeret gyönyörködésre és személyes kapcsolatra is utal.
     Szent Tamás szerint három dolog az, amit az üdvözültek sem ismernek majd meg: a) minden lehetséges dolgot; b) a teremtés minden célját és összefüggését; c) azt, ami az Isten szabad elhatározásától függ, tehát az előre elrendelés titkát. Ez utóbbiban azonban világosan fogják látni az isteni elrendelésben is szeplőtelenül ragyogó irgalom és az igazság összhangját. Ezért mindenki meg lesz nyugodva Végítéletben. heavenk.jpg

Szólj hozzá!

beolvasas0_250.jpgForrás: Don Stefano Gobbi - A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 43-45. oldal. (Részletek), 1996. augusztus 15.

Tekintsetek az égre!
     "...A Paradicsomba testestül-lelkestül fel lettem véve, hogy tökéletesen részesüljek Fiam, Jézus dicsőségében. (...) Angyalseregek vettek körül, (...) ujjongtak és királynőként tiszteltek. (...)
A Szentháromság örömmel és megdicsőítve lehajolt és bennem tükrözte vissza örök és isteni ragyogását.
Fiam, Jézus, aki már felment a mennybe, hogy helyet foglaljon az Atya jobbján, fiúi szeretettel és örömmel fogadott, azt akarta, hogy mellette legyek és részt vegyek királyi hatalmában, hogy mindeneket meghódítson.
Így lettem Királynő, miután a Szentháromság megerősített dicsőséges tervemben mint az Atya szeretett leányát, a Fiú Anyját és a Szentlélek jegyesét.
‒ Tekintsetek az égre!
     A Paradicsomban kifejtem teljes anyai hatalmamat. Anyaként vagyok Jézus mellett, hogy közbenjárjak értetek. Rátok árasztom Szeplőtelen Szívemből azokat a kegyelmeket, melyekre szükségetek van, hogy velem járjatok ezeknek a végső időknek fájdalmas útján. Így ti is eljuthattok a Paradicsomba, ahol Jézussal együtt vár rátok égi Édesanyátok.
     Jézus mellett vagyok, hogy felajánljam anyai engesztelő műveimet az isteni Szentháromságnak. Ezért Szeplőtelen Szívem kelyhébe gyűjtöm minden szenvedéseteket, az egész emberiség nagy fájdalmát súlyos szenvedésének idején, és bemutatom Jézusnak engesztelésül minden bűnért, amelyeket nap mint nap elkövetnek a világban.
     Ez az oka annak, hogy eddig még sikerült késleltetni az időpontot, amelyet az isteni igazságosság határozott el az emberiség büntetésére, mert rosszabbá vált, mint az özönvíz idején volt.
‒ Tekintsetek az égre!
     Látni fogjátok Fiamat, Jézust, amint isteni dicsősége ragyogásában eljön a fellegeken.
Akkor végre meg fog valósulni Szeplőtelen Szívem diadala evilágban.
Ennek az isteni csodának előkészítésére meg akarom szilárdítani anyai diadalomat minden fiam szívében és lelkében. (...) Ezért kérem továbbra is, (...) hogy felajánlástok által segítsek nektek belépni Szeplőtelen Szívem biztos menedékébe. Szívben és lélekben akkor ti is a Paradicsomban fogtok élni, ahol én lakozom, bár testetekkel még ezen a Földön vagytok. Így ti is részt vesztek anyai dicsőségemben." (...)szuzanya_mennybevetele_530.jpg

Szólj hozzá!

Nem leszünk-e magunkra hagyatva?

mennynek_dicsosege.jpg     Az örök élet alapvető „modellje” az Istentől kapott és megtisztított szeretet sodrásában növekvő élet. A kezdeményező és a mérték: Isten. („Ő előbb szeretett bennünket” (1Jn 4,19). Az örök élet nem a célja, hanem – elsősorban – értelme és kiteljesedése a földi életnek. Az Új teremtmény (Isten különös teremtő tevékenysége folytán) örökli a földi identitását, identitás - tudatát, és „karakterének” kiteljesített formáját.
A fizikai tér is megszűnik: a halál után nincs „mögött”, „fölött”, „előtt”, „benne”, „kívül”, „itt” vagy „ott” – s ha használunk is ilyen szavakat, az a  földi nyelvünk elégtelenségét bizonyítja (pl. „a mennyországban”; „Isten előtt”). A természet törvényei egyáltalán nem, legföljebb analóg értelemben érvényesülnek. (AJ)

   A modern bölcseleti antropológia azt tanítja, hogy egyéniségünk kiteljesedéséhez szükségünk van én-te kapcsolatokra. Másokra irányuló önátadó és befogadó szeretet nélkül senki sem juthat el a krisztusi nagykorúságra (Ef 4,13).
     A mennyei örömök krisztológiai és ekkleziológiai vonatkozása nem érvényteleníti a teológiai antropológiának azt a tételét, hogy a mennyei boldogság az egyén végső kiteljesedése és egyének határtalan boldogsága.
     Ha tehát a mennyország az ember tökéletes kiteljesedése, személyiségünk szabad döntéseinek jutalma, akkor nem szüntetheti meg – sőt kell –, hogy kiteljesítse ezt a szükségletünket. Kell, hogy a végtelen isteni Te-vel és a többi üdvözülttel szemben is megmaradjon, és érvényesüljön a krisztusi nagykorúságra eljutottak szeretet-dialógusa.
     A mennyország, azaz a szentháromságos egy Istennek föltétlen uralma a megdicsőült természetben és a választottakban nemcsak a hívő lélek boldog hazatérése, hanem egyúttal a nagy létkérdések teljes megoldása. A teremtés művének végkifejlete teljesen méltó lesz Istenhez; és megoldja a földi lét leggyötrőbb problémáit: a bűnt és halált.
     A boldogító istenlátás mellett a Boldogságos Szűz Máriának társasága, az un. a szentek egyességének öröme, az angyalokkal és a szentekkel való barátság. Végtelenül örömteli lesz viszontlátnunk hozzátartozóinkat és akiket a földön szerettünk.
de_Deus_050.JPG     Ebben a közösségében az embernek mint társas lénynek nemesebb igényei teljes kielégülést nyernek. Tehát megismerik társaikat az örök üdvösségben, a küzdő és szenvedő Egyháznak velük szemben tanúsított és kifejezett tiszteletét, de még a földön maradt közelállók lelki ügyeit is, akiken (a földről hozott érdemeik arányában) segíthetnek is.

Szólj hozzá!

154gyermekeim_sokszor_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Forrás: Don Stefano Gobbi - A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
beolvasas0_250_1.jpgMegjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 96-97. oldal. (Részletek), 1997. augusztus 15.

Az Úr jobbján ragyog a Királynő!
     ...Amikor fel lettem véve a Paradicsom dicsőségébe, Fiam Jobbjára lettem ültetve.
Jézus így elismeri azt a felsőfokú tiszteletet, ami engem mint az Ő Szűz Édesanyját megillet, aki bensőségesen társult Hozzá a megváltás művében, részt vett minden fájdalmában, és ma hivatott részt venni dicsőséges isteni hatalmában.
     A Fiú jobbjára, mert igenemmel lehetővé tettem számára, hogy magára öltse az emberi természetet.
     A Fiú jobbjára, mert léte minden pillanatában mellette voltam. Vele együtt ittam a keserűség kelyhét.
     A Fiú jobbjára, mert a kereszt alatt váltam szeplőtelen és anyai fájdalmammal valóban Megváltó társává, amikor váltságdíjul ajánlottam fel értetek Fiamat, Jézust az Atyának.
     A Fiú jobbjára, mert Őbenne és Őáltala győztem a gonosz lélek, a bűn és a halál felett, amit büntetésként kapott a világ az ősszülők vétke miatt.
     A Fiú jobbjára, mert most részesülök isteni hatalmában, hogy lába alá vessen mindeneket.
     A Fiú jobbjára, hogy Őmellette folytathassam munkálkodásomat az Egyház és az egész emberiség Anyjaként a lelkekben.
     A Fiú jobbján értetek imádkozom, közbenjárok érdeketekben, mellettetek vagyok és segítek nektek a Sátán és a gonosz lelkek, a gonoszság és a bűn elleni rettenetes küzdelemben. (...)
     Így a világ végén, amikor Jézus az utolsó ítéletkor feltámaszt benneteket, ti is feljöhettek ide a Paradicsomba. Akkor ti is a Fiú jobbjára és égi Édesanyátok jobbjára lesztek helyezve, hogy velük együtt örvendhessetek mindörökre a tökéletes és örök boldogságnak.st_mary_s_cathedral_basilica_530.jpg

Szólj hozzá!

assumptio0300.jpgA Boldogságos Szűz Mária Mennybe vételének ünnepe                

     A Katolikus Egyházban augusztus 15-e, Szűz Mária elszenderülésének és mennybevételének ünnepe. Mi magyarok a legrégibb és legfontosabb ünnepeink közt tartjuk nyilván. Nagyboldogasszony ünnepét Szent István királyunk is mindig megtartotta! És, hogy mennyire fontosnak tekintette Mária égi születésnapját, jelzi az is, hogy a beteg király érezve halála közeledtét, magához rendelte a püspököket és országának vezető tisztségviselőit. Megtárgyalta velük, hogy kit válasszanak helyette királynak, atyailag intve őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; szeressék az igazságot és alázatossággal gyakorolják a szeretetet! Mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után a kezét és szemét az égre emelve így fohászkodott: ‘Ég Királynője, végső könyörgéseimben a Szentegyházat a püspökökkel és papokkal, Magyarországot a Szentkoronával, az összes jogaival, a népekkel és az urakkal, a birtokodba és szerető gondoskodásodba helyezem mindörökre, és nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.‘ Ezért mi magyarok a Szent Szüzet nem csak égi pártfogónknak (Patrona Hungariae) nevezzük, hanem Magyarország Királynőjének, vagyis országunkat Szent László óta, Regnum Mariánum-nak! 
     Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának a testét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem testestől-lelkestől magához emelte a mennyei dicsőségbe. 
Jeruzsálemben az V. században már biztosan megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, vagyis „a szentséges Szűz elszenderülése” névvel illették. A VI. század során egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a VII. században vette át, s itt a VIII. századtól Assumptio beatae Mariae-nak – „a Boldogságos Szűz mennybevételé”-nek nevezték.

     Egy rövidke idézet M. Quoist: Itt vagyok, Uram! c. könyvéből:

(az Úr) "Így volt ez rendjén, így kellett lennie.
Az ujjak, amelyek Istent érintették, nem merevedhettek meg.
A szemek, amelyek Istent csodálták, nem csukódhattak le mindörökre.
És nem hidegülhettek el az ajkak sem, amelyek Isten arcát csókolhatták.
A legtisztább test, amely Isten Fiának adott földi testet, nem romolhatott meg, nem veszhetett el a föld porához keverten".

     XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”.
     Nagyboldogasszony napja a karácsony és újév mellett a harmadik olyan parancsolt Mária-ünnep Magyarországon, amely a hitüket gyakorló katolikusok számára kötelező, még akkor is, ha nem szükségszerűen vasárnapra esik. Lásd még! (Ősi Magyar Himnuszunkat)szuzanya_megkoronazasa_2.jpg

Szólj hozzá!

Hogyan juthatunk a mennybe? 2

     Megkérdezték Páltól és társától: Mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek? Azok azt felelték: Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe. (Apcsel 16,31-32) "A hit előíze annak a tudásnak, amely a jövőben boldoggá tesz minket." (Aquinoi Szent Tamás)
     Azon evangéliumi kijelentés, miszerint "nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell" (Apcsel 4,12), ez bizony az Eucharisztikus Krisztusra vonatkozik, "aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog". (Jn 6,53-58). Nos ez az, amely sok protestáns és nemkeresztény testvérünket felháborítja. Ennek az oka pedig az, hogy szó szerint: nem birtokosai az Igazságnak! Erre vonatkozó érdekes leírást olvashatunk Gloria Polo tanúságtevő könyvében:
cristomenny.jpg     Az Oltáriszentség nélkül, azaz az Úr szent Testének és drága Vérének vétele nélkül, senki nem juthat be a Mennyországba. Az Úr odamegy minden haldoklóhoz, mindegy, milyen hitű vagy hitetlen. Minden emberhez odamegy az Úr az utolsó órában, felfedi magát, és szeretettel és irgalommal azt mondja: „ÉN vagyok A TE URAD!” (Tehát nem a halál után! Szerk.)
Ha az ember elfogadja az Urat, és bűnei megbocsátását kéri, példátlan dolog történik: az Úr a lelket elviszi egy helyre, ahol Szentmise folyik, és ez az ember ott fogadja az Oltáriszentséget, az útravalót. Ez egy misztikus szentáldozás! Csak az, aki magához vette az Úr testét és vérét, juthat a mennybe. Ez a titkos nagy kegyelem, amit Isten az egyházunknak adott, ennek ellenére olyan sok ember van, aki csak szidja az Egyházat, holott csak a Katolikus Egyház által üdvözülhet bárki is! A haldokló, aki elfogadta az Urat, elnyerheti az üdvösséget és egy időre a tisztítótűzbe kerül, viszont, megmenekült a kárhozattól. A tisztítótűzbe is az Eucharisztia kegyelméből juthatunk és onnan is e Kegyelem hozhat ki. Ezért gyűlöli úgy a papokat az ördög. Amíg vannak papok, lesz, aki a kenyeret és a bort átváltoztatja Jézus testévé és vérévé, és kiszolgáltathatják a Bűnbánat Szentségét, addig megvan az üdvösség reménye! (GPO 62-63)
     Jézus a reményünk. Irgalmas Szívén mint nyitott kapun keresztül lépünk be a mennyországba (N. 1570). Mert Isten nem haragra rendelt, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, ővele éljünk (1Tessz 5,9-10). ⌈A SOROZAT, 16-án FOLYTATÓDIK!⌋Festmenyek--000.jpg

Szólj hozzá!

139wass_530.jpg

Szólj hozzá!

Hogyan juthatunk a mennybe? 1

      Szent Ágoston így fejezte ki az üdvözülés alapvető követelményét: "Ha Isten megteremtett hozzájárulásod nélkül, nem fog üdvözíteni közreműködésed nélkül". Vagyis: Isten nem menthet fel bennünket attól, hogy személyes üdvözülésünkön és az Ő országának terjesztésén dolgozzunk. Ez keresztény életünk egyik leginkább benyomáskeltőbb igazsága.
Isten valóban mindent megtett üdvösségünk érdekében. "Úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte". (vö. Jn 3,16) Ha valaki e szavakból nem érzi ki Isten üdvözítő akaratát, fontolja meg mindazt, amit Jézus tett váltságunkért, a betlehemi barlangtól a kálvária hegyéig.
     Habár Krisztus végtelen értékű árat fizetett a lelkekért, mégis közreműködésünktől tette függővé üdvözülésünket. Azért szemlélhetjük szüntelenül a világban, hány lélek rohan előre, gondtalanul, a kárhozat útján! Együtt kell működnünk az Isteni Gondviseléssel!    
     Véssük mélyen szívünkbe az Úr szavait: Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába (Mt 18,3). Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok reád: menj be Urad örömébe (Mt 25,21).
     „Amiket most szenvedünk nem mérhetők össze a jövendő dicsőséggel, amely meg fog nyilvánulni rajtunk.” (Róm 8,18) Sokan úgy gondolkozunk a sok szenvedésen átment embertársunkról, vagy önmagukról,  hogy "ennyi szenvedés és megpróbáltatás elviselése, már bizonyára elég a mennyországba jutáshoz". Nos lehet, hogy emberi mérlegelésünk szerint így is van, ám Isten a lelkeknek nem azt szeretné, ha "épp hogy bejussanak a mennybe", hanem azt, hogy a lehető legmagasabb boldogsági szintre jussanak! Ne feledjük, hogy Szent Pál írja, hogy "elragadtatott a harmadik égig". (2Kor 12,2) (Megjegyzendő azonban, hogy Krisztus megváltó áldozata nélkül minden emberi szenvedés kevésnek bizonyulna a mennybe jutáshoz!) Amiként az Írás mondja:  „Embernek  lehetetlen, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” (Mk 10,27)
     "Az egyszerű, tanulatlan, istenfélő ember inkább tetszik az Úrnak és nagyobb lesz a Mennyben, mint a világ azon bölcsei, akik tehetségükkel büszkélkednek ugyan, de mégsem aszerint élnek, holott, Istentől való értelmükkel az igazságot eleve felismerhették volna!" (IK 48)nova jerusalem 2.JPG

Szólj hozzá!

132imadkozzatok_sokat_530.jpg

Szólj hozzá!

A földi szeretetkapcsolatok továbbélése 2

     A test feltámadása után a lélek boldog öröme a megdicsőült testre is érvényes, hiszen test és lélek az ember! Tekintve, hogy a szexusra – teremtett eredeti célját illetően – a mennyben nincs szükség (mely a bűnbeesés előtti Paradicsomban még meg lett volna, jóllehet eredeti isteni fennköltségében)! Ebből következően, a mennyben másként éljük meg a nemiséget (mely az üdvözültek közt, nem lényegi különbözőség).
     Következtetés: Ha az Istennel való "társteremtői együttműködés" (az eredeti értelmében vett szexualitás) – már a nemzés esetében is – járulékos (pillanatnyi) boldogságérzettel jár, mennyivel inkább az lesz (tartósan) az Istennel való állandó, alkotói együttműködésben?
     Egyébiránt az üdvözült embert sem az ösztönök, sem a szégyenérzet nem befolyásolja, ne feledjük ugyanis, hogy a bűnbeeséssel született meg a szégyenérzet és az ösztön! Ebből következően, a Paradicsom és Mennyország közti különbség kérdése (lásd az V., VI. részt!) annyiban pontosítódott, hogy a bűnbeesés előtti Paradicsom az Édenkert volt, a jézusi kifejezés "velem leszel a Paradicsomban" alatt pedig, Isten Országa, a menny értendő!Mennyek orszaga.JPG

Szólj hozzá!

dialogus_002_260.jpgSziénai Szent Katalin egyházdoktor [1347-1380] a Dialógusában, leírja a poklot a Mindenható szavaival. 

Az a bűn, amely nem nyer bocsánatot sem itt, sem odaát, az az irgalmam visszautasítása, mert ezzel a lélek nem akarja, hanem megveti irgalmasságomat. Valamennyi bűn között, amit csak elkövettek, ezt tekintem a legsúlyosabbnak. Ezért volt annyira utálatos előttem Júdás kétségbeesése, mely súlyosabb bűn volt, mint hogy elárult. Vádolva lesznek tehát a hamis ítélettel, azzal, hogy a saját bűnüket nagyobbnak tételezték fel, mint az én irgalmasságomat; ezért az ördögök büntetését kapják, és velük együtt gyötrődnek mindörökké…  

A pokolban ezeknek a lelkeknek négy fő gyötrelmük van, s belőlük következik az összes többi. 

Az első az, hogy meg vannak fosztva az én látásomtól, és ez akkora szenvedést okoz nekik, hogyha lehetséges volna, inkább választanák a tüzet vagy más gyötrelmet a látásomért, mint ezt a szenvedést, hogy nem láthatnak engem.  

Ez a szenvedés újítja meg a másodikat, a lelkiismeret férgét, amely mindig rágja őket, látván, hogy bűneik miatt vesztettek el engem és az angyalok társaságát.  

Az ördögök látása, ami a harmadik szenvedés, megkettőzi minden kínjuka, mert az ördögöket látva, őket megismerve jobban megismerik önmagukat, azaz megismerik, hogy bűneik által mire tették méltóvá magukat. Ily módon a féreg egyre inkább mardossa őket és a lelkiismeret tüze soha ki nem alszik. 

Tovább növeli gyötrelmüket, hogy az ördögöt a maga formájában látják, és ez annyira szörnyű, hogy nincs az az emberi szív, amely el tudná ezt képzelni. És ha emlékszel rá, egy alkalommal megmutattam neked az ördögöt, oly rövid időre, mint egy pont, s amikor te magadhoz tértél, azt mondtad, hogy inkább választod, hogy tűzön menj keresztül, és parázson járj egészen az ítélt napjáig, mint hogy még egyszer őt lásd. És mindabból, amit láttál, még mindig nem tudod, hogy az ördög milyen rettenetes, mert az isteni igazságosság következtében ő még szörnyűbbnek mutatkozik az előtt a lélek előtt, aki – bűnei súlyossága szerint többé vagy kevésbé – meg van fosztva Tőlem.  

A negyedik gyötrelem a tűz; egy olyan tűz, amely éget, de nem emészti el, a lélek létét, jobban vagy kevésbé bűneik súlyossága szerint.  

Amikor véget ér az ember élete, megköttetik a szabad akarata, s így – elvesztegetvén az alkalmas időt – többé már nem szerezhet érdemeket. Ha a gyűlölet állapotában, a halálos bűn vétkével fejezik be életüket, a lélek az isteni igazságosság következtében végleg megkötözött marad a gyűlölet kötelékeiben, végleg rögződik abban a rosszban, ami az övé, önmagát mardosva; így mindig gyarapodik a szenvedésben, különösen azok gyötrelmei miatt, akiknek kárhozatát ő okozta. Ezt mutattam meg nektek az elkárhozott dúsgazdagban, amikor kérte a kegyelmet, hogy elmehessen Lázár a testvéreihez, akik még a világban éltek, és hírt vihessen a kínjairól. Ezt nem szeretetből tette, s nem is a testvérei iránti részvétből, hiszen meg volt fosztva a szeretettől, és semmiféle jóra sem tudott vágyódni; sem az én dicsőségemre, sem az ő üdvösségükre. Mondtam ugyanis, hogy a kárhozottak semmi jót sem tudnak tenni a felebarátnak, és csak káromolnak engem, mivel életük az irántam és az erények iránti gyűlöletben fejeződött be. Akkor hát miért tette ezt a gazdag? Azért tette, mert ő volt a testvérei között a legnagyobb, s ugyanabban a nyomorúságban nevelte testvéreit, amiben ő maga is élt: így oka lett a kárhozatuknak. Látta, hogy ebből további gyötrelmek származnak majd számára, mert ha a testvérei is eljutnak a rettenetes kínokra, mindig marni fogják őt a gyűlöletben, mivel életük gyűlöletben ért véget.  (Vö. Szienai Szent Katalin, Dialógus 37, 38, 40. fejezet - Szent István Társulat, 1983)0429_sienai_katalin_530.jpg

Szólj hozzá!

szeretetlang_feszt_530.JPGSZERETETLÁNG FESZTIVÁL

Augusztus 26-án, 9-17 óráig

 MOTTÓ:

„Tüzet tűzzel oltunk – a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével!”

(Szeretetláng Lelki Napló)

 

HELYSZÍN:

Máriaremetei Kegytemplom parkja

1029 Budapest, Templomkert 1.

 

Tömegközlekedéssel megközelíthető a BKV hűvösvölgyi végállomásától
a 157-es, 257-es és 57-es buszokkal, 
a „Máriaremetei Kegytemplom” megállóhelyig

 

VENDÉGÜNK:

Dr. GLORIA POLO ORTIZ

„Akit villámcsapás ért”,

és gyakorlatilag elszenesedett a teste. 
Ennek ellenére csodás módon felépült, 
de még a klinikai halál állapotában megtapasztalta a túlvilági életet:
a kárhozat és az üdvösség lehetőségeit.

A kolumbiai fogorvosnő, miután eszméletre tért, elhatározta, 
hogy tanúságot tesz minderről, és életét a lelkek megmentésének szenteli.

Bővebb anyag a következő linken olvasható róla:
http://www.vilagkiralynoje.hu/ma_files/akit_villamcsapas_ert.pdf

 

PROGRAM:

9:00 A Rózsafüzér elmélkedő imádkozása
(Vezeti Kemenes Gábor atya)

9:50-10:20-ig: Mészáros Domonkos atya bevezető gondolatai
a Szeretetláng Fesztivál mottójáról

10:30 SZENTMISE; szentbeszédet mond Maksó Péter újmisés atya

11.45 Guido Martirani atya,
a Szeretetláng Mozgalom lelki tanácsadójának előadása

12:30 EBÉDSZÜNET

 13:30 – 14:30-ig: Gloria Polo tanúságtétele (I. rész)

Közben: Családok Szeretetláng-rózsafüzérének elimádkozása

14:45 – 15-45-ig Gloria Polo tanúságtétele (II. rész)

 16:00 Közös Szentségimádás

a Szociális Testvérek és barátaik zenei szolgálatával.

A parkban egész nap van gyónási lehetőség; a „Szent Sátor”-ban

közbenjáró és gyógyító imaszolgálat várja 
a testi-lelki szükségben szenvedőket.

A résztvevőket közös ebéddel vendégeljük meg,

akik tudnak, kérjük, hozzanak magukkal megosztásra szánt

pogácsát, süteményt, aprósüteményt.

Kérjük, hogy a külön busszal érkezők a parkolás megoldása miatt

előre jelezzék részvételi szándékukat a
06-30-205-8170-es telefonszámon!

Kérjük, hogy akit tudnak, 
hozzanak magukkal összecsukható kisszéket, 
ülőalkalmatosságot vagy szivacs matracot, 
mert a parkban kevés az ülőhely!

 Bővebb információ: 

e-mail: szeretetlang.hu@gmail.com / telefon: 06-30-205-8170

Szólj hozzá!

A földi szeretetkapcsolatok továbbélése 1

     A mennyországnak ilyen krisztocentrikus szemlélete teszi érthetővé azokat a bibliai kijelentéseket, amelyek szerint a mennyben lenni annyi, mint Krisztussal lenni (pl. Jn 14,3). Az utolsó ítéleten magához hívja Jézus az üdvözülteket és eltaszítja magától a kárhozottakat (Mt 25,34;41). A Krisztussal való együttlét vágya tölti be Szent Pál lelkét (1Tesz 4,17-18; 2Tesz 2,1; Kol 3,1 stb.), és bizonyára ez a meggyőződés mondatja vele a megigazultak földi életéről azt, hogy Krisztus lakik bennük, ők pedig Krisztusban, a halál utáni állapotukat viszont Krisztussal való együttlétnek mondja (Fil 1,23; 1Tesz 4,17; 5,10; 2Kor 12,2). Tehát, az üdvözültek Krisztus emberségével egyesülve, mint titokzatos Testének tagjai fogják élvezni a boldogító istenlátást. Így válnak érezhetően és befogadóképességükhöz mérten részeseivé annak az ismeret- és szeretetközösségnek, amely a Szentháromságot jellemzi.
     Mindazonáltal nem csupán érzéki örömök azok, amelyek a mennyországban ránk várnak, különösen nem a Mohamed által kecsegtetett szép nők, s az ehhez kötődő érzékiség! Ez a földies és buja elképzelés, már azért sem létezik, mert egy jóval magasabbrendű létre vagyunk hivatalosak, melynek örömforrása az üdvözültség állapota! Krisztus mondta: „amikor feltámadnak, nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint az angyalok az égben.” (Mk 12,25) Ám ez, nem értendő úgy, hogy az üdvözült ember, angyal lesz, hanem csak olyan!jesus_04.JPG

Szólj hozzá!

A pokol nem hely, hanem állapot

A gonosz lelkekről és az ördögűzésről beszél Pedro Barrajon exorcista pap, a római Athenaeum Pontificium Regina Apostolorum antropológia professzora, a pápa tanítását terjesztő Legio Christi közösség tagja.

– XVI. Benedek pápa röviddel megválasztása után exorcistákkal – ördögűzést végző papokkal – találkozott. Tekinthetjük ezt jelzésnek?
– Nem, az csupán az olaszországi exorcisták szokásos találkozója volt. A Katolikus Egyháznak a gonoszra vonatkozó tanítása nem változott az évszázadok folyamán.

– Mi ez a tanítás?
– A tanítás alapja a Szentírás, amely szerint Isten teremtett minden élőlényt: az embert éppúgy, mint a tisztán szellemi lényeket, vagyis az angyalokat és a gonosz lelkeket.

– A gonosz lelkeket is Isten teremtette?
– Õ teremtett mindent. A keresztény hagyomány szerint a sátán és a gonosz lelkek bukott angyalok. Olyan angyalok, akik a teremtés kezdetén fellázadtak Isten ellen.

– Hogyan engedhette meg Isten a rosszat?
– A szabadságunk miatt! A rossz lehetősége a szabadság ajándékával függ össze. Isten szabadnak teremtette az embert. Amikor döntött, hogy megtiltsa a rosszat vagy megadja a szabadságot, Isten a szabadság mellett döntött. Ha nem dönthetnénk jó és rossz között, nem volnánk szabadok. Ez azt jelenti, hogy Isten szemében többet számít a szabadság, mint az összes bűnünk. Az állatok nem gonoszak – de nem is szabadok. Isten a szabadság ajándékával az állatok fölé emelt minket.

– Hogyan kell elképzelnünk a tisztán szellemi lényeket?
– Van akaratuk és értelmük. De nincsenek érzékeik. Nincs testük. Csak az embereknek és az állatoknak van testük.

– A keresztény hit szerint Isten személy. A sátán és a gonosz lelkek is személyek?
– Karl Barth svájci teológus megfogalmazásában a sátán személytelen személy. Mit érthetünk a személy alatt? Szellemi természetű, akarattal és értelemmel rendelkező lényt, akinek értelme az igazságot kutatja, akarata pedig a jóra törekszik. Ezzel szemben bár a gonosz léleknek is van értelme és akarata, de akarata rosszra törekszik, értelme pedig a nem-igazat kutatja. Ilyen értelemben, mondja Karl Barth, a sátán személytelen személy, maga a „nemlét”.

– Van arca?
– Nincs. De Isten megengedheti, hogy az angyalok és a gonosz lelkek testi formában is megjelenjenek. Így jelenhettek meg angyalok, és így közvetíthettek üzeneteket az embereknek. De Isten a gonosz lelkeknek is megengedheti, hogy testi alakot öltsenek, és így jelenjenek meg embereknek vagy állatoknak – ám ez a lényüket nem érinti. Felvehetnek valamilyen testi formát, de az nem a sajátjuk.

– Van szaguk?
– Egyes szentek, mint pl. Avilai Szent Teréz, állítólag érezték a gonosz szagát. Szent Teréz azt mondta, a sátán bűzlik.

– Kénes szaga van?
– Egyes szentek szerint igen. De inkább valami undorító bűz jellemzi őket.

– Hol laknak a gonosz lelkek? A pokolban?
– Igen. A pokol nekik készült, nem az embereknek.

– Tehát a pokol is teremtett valóság?
– Igen. Az angyalok is teremtmények, a bukott angyalok is, a pokol is. Nem magától lett. A pokol nem hely, hanem állapot. Az az állapot, amelyben az Istent gyűlölő gonosz lelkek élnek. A szeretet tagadásának állapota. Isten a szeretet. A pokol a szeretet ellentéte, a gyűlölet. A pokol nem más, mint ezeknek a lelkeknek az állapota. A pokol az örök gyűlölet állapota. Isten szeretetének örökre szóló visszautasítása.

– Vannak objektív kritériumai az ördögtől való megszállottságnak?
– Az exorcizmus új szertartáskönyve nagyon jól összefoglalja a megszállottság kritériumait. Számomra, papként, a legnyilvánvalóbb jel az, hogy az illető viszolyog a szent tárgyaktól, pl. a feszülettől, a rózsafüzértől vagy a kereszt jelétől. Isten neve is taszítja – amikor elhangzik, az ilyen ember nagyon ideges lesz. Kevésbé fontos jel, hogy a megszállottak olykor természetfeletti képességekre tesznek szert. Nem tanult idegen nyelveken szólalnak meg. Levitálnak, lebegnek, nem hat rájuk a gravitáció. Néha megmagyarázhatatlan fizikai erőre tesznek szert, és dühöngeni kezdenek. Mindazonáltal egyáltalán nem könnyű megállapítani a megszállottság esetét. Mielőtt valakivel foglalkozni kezdek, általában pszichiáterhez vagy neurológushoz küldöm. Csak akkor kezdem meg a lelki kezelést, ha ezek a szakemberek azt mondják, nem tudnak vele mit kezdeni. Azt szoktam mondani, hogy tíz exorcizmusra jelentkező közül egy az, aki valóban megszállott.

– Mi lehet az oka annak, hogy valaki megszállott lesz?
– Nem tudjuk. Azt sem tudjuk, miért lesz az egyik ember rákos beteg, miközben a másik nem. Ezt sem tudjuk megmagyarázni. Csak azt tudjuk, hogy a testi és lelki betegségben jobban megnyilvánul Isten ereje és jósága. Így kell látnunk a megszállottságot. 

– Hogyan történik az ördögűzés?
– Az Egyház erkölcsi bizonyosságot kíván az ördögűzést végző paptól, hogy valóban megszállottsággal áll szemben. Abszolút bizonyosság azonban nem létezik. Ezért igen fontos, hogy az exorcista az imádság és a böjt embere legyen.

– S azután?
– Az exorcizmus fontos, hivatalos imádság, amelyben erőteljesen jelen van az Egyház hatalma. Ez a lényeg. Olykor szenteltvizet vagy tömjént használunk, és a pap mindig feszületet tart a kezében. A pap mellett másoknak is jelen kell lenniük, mert megesik, hogy a megszállott személy erőszakosan kezd viselkedni. Az embert egészen megváltoztathatja a gonosz kiűzése. Más ember lesz belőle. A szertartás közben, Isten jelenléte és az emberek közös imája hatására a gonosz lélek megnyilvánul. Sokszor dühöngeni kezd, mert tudja, hogy valamilyen módon vereséget szenvedett. A megszállott személy hangja ilyenkor elváltozik, nagyon kellemetlenné válik.

– Félelmetessé is?
– Egyáltalán nem. A megszállottat ilyenkor csak szánni tudom, mert szenved, és az ember látja, hogy szenved. Ugyanakkor öröm tudni, hogy az exorcizmus megszabadítja ettől a szenvedéstől. Minden exorcizmus elején a Szentháromságot, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket hívjuk segítségül. Azután szentírási szakaszokat olvasunk fel, majd egyfajta párbeszéd kezdődik az exorcista és a megszállott személy között. Az exorcista megkérdezi a gonosz lélek nevét. Ez mindig nehéz pillanat. A gonosz sohasem akarja kiadni magát. Sokszor hazudik.

– Miért nem akarja elárulni a nevét?
– Mert a név felfedi a személyt. Franz Rosenzweig mondta egyszer, hogy a név nem csupán „hang és füst”, mint Goethe vélte, hanem „szó és tűz”. Jézus neve azt jelenti: „Isten megszabadít”. Izsák, Jákob – ezek a nevek mind jelentenek valamit. A név mindig felfedi a viselőjét. Amikor kimondom a nevemet, azzal azt is mondom: itt vagyok. A gonosz lelkek sohasem akarják megmondani a nevüket. 

– És miután megmondta?
– A végén a pap azt mondja a gonosz léleknek: „Távozz! Tűnj el!” A gonosz lélek erre általában azt feleli: „Nem akarok.” Dacol, ellenkezik. Olykor azt mondja: „Nincs hatalmad fölöttem. Nekem te nem vagy semmi.” De egy idő után gyengül az ellenállása. Ez akkor szokott történni, amikor a Szűzanyát hívjuk segítségül, ő nagyon fontos ebben. Õt egyetlen gonosz lélek sem meri szidalmazni az exorcizmus folyamán. Soha.

– Máriát jobban tiszteli, mint magát Istent?
– Úgy tűnik. Rajta kívül azonban korlátlanul szitkokat szór a papokra, a jelenlévőkre, a püspökökre, még Jézus Krisztusra is. De a Szűzanyára soha. Ez rejtély.

– S azután?
– Az exorcizmus legfeljebb egy órán át tarthat, és imádsággal fejeződik be. Nem tanácsos tovább tartani, mert nehéz küzdelem, ami nagy feszültséggel jár mind a jelenlévők, mind pedig a megszállottságtól szabaduló számára. Az exorcizmus végeztével mindenki hihetetlen felszabadultságot él át. Mintha újból lélegzethez jutnánk. De sokszor újabb exorcizmusra van szükség. Tudok olyan esetekről, amikor több alkalom kellett ahhoz, hogy az illető valóban szabadon kezdhessen új életet. Azt szokták mondani, olyan érzés, mintha újjászülettek volna.

– Oly sok rosszat tapasztalunk a világban: háborúk, vérengzések, zsarnokok, gyilkosok. Nem különös, hogy a gonosz eközben nyomorult, magányos embereket kerít hatalmába? Nem dolgozhatna „hatékonyabban”? Nincs elég dolga e nélkül is?
– Ez valóban megmagyarázhatatlan. Úgy gondolom, a megszállottság esetei a csodák ellentét-párjai. A csodákat sem tudjuk megmagyarázni, de találkozunk velük. A gonosz mindenhol jelen van, ahol bármi rossz történik, a természet törvényein belül is. Ahol valaki azt mondja: nem fogadom el a szeretetet, testvéreim szeretetét, Isten szeretetét. És jelen van minden mészárlásban, minden gyilkosságban, minden katasztrófában, minden koncentrációs táborban, minden rosszban. Olykor, különös módon, megmutatja magát, a megszállottság eseteiben is. De sokkal veszélyesebb, amikor nem mutatkozik, amikor nem lehet vele exorcizmus keretében leszámolni. Ez biztos.

Magyar Kurír

A beszélgetés a Die Welt 2005. december 2-i számában jelent meg. Az interneten angolul megtalálható itt.

Szólj hozzá!

138wass_530.jpg

Szólj hozzá!

A szeretet, a mennyben is szeretet!

     Egészen kifinomult és elmélyült formában tovább élnek a mennyben azok a szeretetkapcsolatok, amelyek itt a földön összefűzték az embereket: hitvesi, szülői, baráti, munkatársi stb. szeretet. Ezek azonban kibővülnek az összes üdvözültekre irányuló új szeretetkapcsolatokkal. Az utóbbinak következtében a túlvilági elképzelésekből ki kell hagynunk mindent, ami a földi szeretetben tökéletlenség volt, a birtoklásvágy, az érzékiség vonzalmai, vagy a másoktól való antipatikus elkülönülés hamisságai.
     Amiként a Szeretetláng üzenetéből kitűnik, a "hatásmechanizmusa" akként működik, hogy a lelkekért felajánlott Szentmisék, búcsúk és az imádságok Szeretetláng fohásszal mondása által – az ígéret szerint többlet hatékonysággal –, lelkeket szabadítunk ki a tisztítóhelyről vagy segítünk a bűnelkerülésben. Nos, Erzsébet asszony a beszélgetések során elmondta, hogy "nagy meglepetés lesz számunkra, hogy mily sokan fognak minket hálás köszönettel fogadni a mennyországban, akik mind nekünk köszönhetik üdvösségüket!"
Tehát, nem csak rokonainkkal, őseinkkel, nem csak hajdani ismerőseinkkel találkozhatunk a mennyben, hanem azokkal is, akiket földi életünk során nem is ismertünk – jóllehet, segítettük üdvösségüket – Krisztus, a mi Urunk túláradó kegyelmei által .
     Amiként a teljes és tiszta istenszeretés hozzátartozik az örök boldogság lényegéhez: «A szeretet nem szűnik meg». Vegyük hozzá azt a teológiai megfontolást, hogy a mennyei szeretet lényegileg nem más, mint a földi. A hit és a remény ott megszűnik, ellenben a szeretet megmarad (1Kor 13) vagyis csak fokozatilag más az üdvözültek szeretete. De vajon ebben kell-e keresni az üdvözültek boldogságának alapvető elemét? Duns Scotus és tanítványai azt gondolják, hogy igen. Szent Tamás és iskolája az istenlátásba helyezik azt. De bármint van is a dolog, az biztos, hogy a mennyei világosság és általában a mennyei boldogság különbözősége miatt nincs semmiféle versengés és irigység az üdvözültek között, mert mindenkiben és mindenben egyenlőképpen uralkodik a szeretet.
     Az ember értelmes természeténél fogva leghevesebben az igazságot óhajtja; Isten színelátásában ez az óhaj hiánytalan tökéletességgel teljesül. Ámde célt érni, elérni a vágy és szeretés tárgyát: ez a boldogság. A szép vidékek és kiváló alkotások látásán, még inkább a bölcseleti igazságok megértésén kelti a tiszta örömöt. PARAISO RUSO2.jpg

Szólj hozzá!

saint_philomena_living_rosary_530.jpg     Kedves Olvasóim! Szent Filoména vértanú emléknapja van, melyet ugyan töröltek a liturgikus naptárból, de népszerűsége és más szenteket is felülmúló csodás segítsége változatlan és Fényes Csillagként ragyog!
Az egész világon templomok és oltárok hirdetik e Rómában vértanúságot szenvedett gyermeklány közbenjárásának páratlanságát.
     A naptári törlés oka az, hogy történelmiségéről, életének, vértanúsá-gának részleteiről csak magánkinyilatkoztatásokból tudunk.             Életszentségét nem csupán a katakomba-sírját fedő terrakotta-táblák jelei bizonyítják, de a nevéhez fűződő páratlanul sok közbenjárás és rendkívüli csoda is igazolják.
     Pápák és szentek egész sora tisztelte és hirdette nagyságát! Különösen kiemelkedők ebben XII. Leó, XVI. Gergely, IX. Piusz, XIII. Leó pápák, Vianney Szent János, Tiszteletreméltó Maria Pauline Jaricot, Szent Maddalena di Canossa, B. Bartolo Longo, Szent Pio atya és sorolhatnánk a neves és névtelen személyek hosszú sorát!
     Szent Filoména életéről, vértanúságáról és a liturgikus naptárból való törlésének részleteiről olvashatnak az 2016. augusztus 10-től szeptember 5-ig megjelent posztokban! Olvassák szeretettel és tanuljunk példájából!
Szent Filoména könyörögj érettünk!vianney_es_filomena.jpg

Szólj hozzá!

Isteni kegyelmek nélkül nem megy!

angeles-y-demonios13.jpg     Minden állam olyan mint a kormánya. A kormány olyan mint a népe. A nép olyan, mint a hite! De mondhatnánk röviden úgy is, hogy minden kormány olyan, mint a miniszterelnöke, ő pedig olyan, mint az intelligenciája. Márpedig az intelligencia és a tudás semmit sem ér keresztény hit nélkül!
     A Sátán is intelligens, sőt aktiváltan intelligens az ideák és a kivitelezések területén. Ahogy Szent Tamás feltételezi, a Sátán az anyagi világban tévedés nélküli intelligenciával rendelkezik az embernek való ártásra. És itt a bökkenő! Az ördög ugyanis csak a természetfelettiben ostoba.
     Az anyagi világ és a természet törvényei fölött az ördög zseniként ítél. Az emberi test és emberi lélek zseniális ismerője, a legzseniálisabb taktikus és ezt gonoszul tudja érvényesíteni a hitelvek nélküli embereken! Mindezt persze áldozatai észre sem veszik, hiszen csak "természetes vágyaiknak" engednek!
bush_es_a_jel_3.jpg     Még soha, egyetlen emberi kormány sem rendelkezett olyan egyetemes tudással, emberismerettel és a jövő lehetőségeinek akkora átlátásával, mint a Sátán. Ennek következtében még egyetlen kormány sem volt képes önmagától, a világ fölötti egyetemes uralom érdekében olyan eredményes imperialista politikát folytatnia, mint amire az ördög képes. Ha a világ fiainak efféle tervei mégis sikeresnek mondhatók, akkor abban egyértelműen a Gonosz szellem áll a háttérben! A sátáni erők hatalma pedig annál nagyobb, minél szélesebb, szabadabb teret kap a működésre!
     A kegyelmi állapot hiányában – szentségi élet nélkül – csupán "tanult" ésszel, egyetlen embernek (politikusnak) sem sikerült még a gonosz cselvetéseit kivédenie, ha az már elkezdte aknamunkáját! Ezért is hordoz nagy veszélyt magában, hogy az EU Parlament kizárta alkotmányából még a "kereszténység" szó említését is!
     A Sátán fáradatlan ötletgazda, untalan kísértő, övéit sugalmazó és egyúttal nagy végrehajtó.  Az ő gondolkodása egyúttal cselekvés is, sőt még ennél is több, fáradhatatlan aktivizmus. Célja az embernek állati szintre való aljasítása, a Teremtés kudarcának felmutatása Istennek!
     Az ijesztő, hogy milyen messzire ható hatalma van az ember teste fölött: az érzékszervek és az ideg-rendszeren keresztül, a fantázia, az érzelem és vágyak szítása felett. És ezzel a Sátánnak közvetve befolyá-solási lehetősége van a külsőtől, a testitől függő emberi gondolkodásra és akaratra. Ugyanakkor ‒ és ez reményteljes ‒, hogy a Sátánnak nincs közvetlen hatalma az ember benső világa, az emberi akarat és lelkiismeret irányítása felett. A lélek mélye, ahol a szabad elhatározások születnek, nem megközelíthető a démonok számára; csupán a test és lélek határterületén, a pszichén keresztül próbálhatják befolyásolni.  És végeredményben, egyedül a halálos bűn helyezheti az emberi személyt mindenestül a sátán hatalma alá.
     De igyekszik egyéb módokon is ártani: ott támad, ahol csak tud. A démoni zaklatás, ha nem ijedünk meg tőle, voltaképpen nem veszélyes. Az ijedezés és fantáziálás sokkal ártalmasabb. De vigyázzunk, aki a külső világot sikeresen kormányozza, az előbb vagy utóbb a belső világot is kontrollálhatja – ha lelki életünk is elsatnyul a szentségi élet hiányában!
     A sátánizmus körülbelül fél évszázada terjed a keresztény világban, és sok politikus is igyekszik szalonképessé tenni. A Jelenések könyve rámutat az ördög imádata és az Antikrisztus imádata közötti összefüggésre: "És az egész föld csodálkozva követé a vadállatot. És imádák a sárkányt (a Sátánt), aki hatalmat adott a vadállatnak (az Antikrisztusnak), és imádák a vadállatot, mondván: ‘ki hasonló a vadállathoz, és ki harcolhatna vele?" (Jel 13,3-4) satanic_church.jpg A démonikus világhatalomnak több milliós serege van sátánizált segéd-erőkből, ördögökből és elkárhozottakból és azon istentelen emberekből, akiket mint vezérük inspirál és dirigál. Épp ezért igen óvatosnak kell lennünk a politikai elkötelezettségeinkkel, mert egyes pártirányzatok velejárója a démoni megszállottság! Ez világosan megnyilvánul arroganciájukon, obszcén kifejezéseiken és fáradatlan ellenségeskedéseiken!          

 Korunk démoni fertőzésben szenved! A "világ", a természetfeletti az égi birodalom ellentéte. Jól fejezi ezt ki a bölcs: "ha a világban kell is élned, de ne a világnak élj!"

És végül ne feledd: “Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és a gonoszság cselekvő követőit, s tüzes kemencébe vetik őket. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!" (Mt 13,40-43)

Szólj hozzá!

Imádkozzuk el hazánkért!

Az Árpád-házi Szent Margithoz Kilenced, melyet 2017. május 1-től 10-ig között blogomban ismertettem, megjelent nyomtatásban Bíró László püspök ajánlásával a PAX kiadónál,
A kis füzet 200 Ft-ba kerül, de nagyobb mennyiségben jelentős kedvezménnyel!
Kapható: Budapesten a Ferenciek tere, Kárpátia udvar, Árpádházi Szent Margit kegytárgyboltban.
Megrendelhető: Gémesi Gyula. Tel.: 06-33-314 376
Mobilszám: 06-20-775 2453

arpad-hazi_szent_margit4_530.jpg

Szólj hozzá!

A keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta szűz, vértanú, (Edit Stein) Európa társvédőszentje

S. Bendicta edith_stein_carmelitana_e_martire_02.jpgA XX. Század kimagasló szentjei közé tartozik Edit Stein. Vértanúsága Isten iránti szeretetről tesz tanúságot. Isten útját járjuk, megtapasztalhatjuk, hogy kiválasztott és vezet minket, és ezért nem veszítjük el bizalmunkat.
1891-ben született Breslauban, zsidó szülők tizenegyedik gyermekeként. Nagy érdeklődéssel fordult a filozófia felé, és állandó kapcsolatot tartott fenn korának jeles képviselőivel. (Husserl) Nagy hatással volt rá Avilai Szent Teréz önéletrajza, és a kereszténységgel való számos találkozás hatására 1922. január 1-én megkeresztelkedik. Bár ekkor szeretett volna a Kármelbe lépni, de a tanítás és oktatás lett a feladata. 

edith stein 1672__41a34da7a30b9.jpg

Vágya csak 1933-ban teljesült, és Köln városának monostorába lépett be, ahol folyamatosan tette le a fogadalmait, 1938-ban az örök fogadalmat. Tudományos munkát végezhetett, és a lelki élet nagyjainak írásait tanulmányozta. Keresztes Szent János születésének 400. évfordulójára írt még egy cikket. 1942. augusztus 5-én, több nővérrel együtt a Gestapo elhurcolta és augusztus 9-én az Auschwitz-i haláltáborban fejezte be életét. Boldoggá avatása Kölnben 1987. május 1-én, szentté avatása 1998. október 11-én, Rómában, a szent Péter téren történt. FORRÁS (képek az internetről!)veronamostraoperaedithsteinduomo_1.jpg

Szólj hozzá!

A megdicsőült test

     A világ üdvözítésére irányuló isteni tervek és ígéretek teljesítésének első lépése a megtestesülés volt. Isten ekkor a Teremtő és teremtmény közti elképzelhető legszorosabb egységre lépett egy emberi testtel és emberi lélekkel, és ezen keresztül magához kapcsolta az egész emberiséget, sőt az egész teremtett világot.
     A következő lépés Jézus megdicsőülése. Krisztus feltámadásával jelent meg a történelemben az első megdicsőült ember, aki képes áthaladni a zárt ajtón (és ilyen testet kap az üdvözült lélek is a mennyben). A megdicsőült Krisztusban sokkal inkább megnyilvánul Isten jelenléte és az embereknek Istenhez való felemeltetése, mint a feltámadás előtti állapot Krisztusában. A megdicsőülés második következménye, hogy a "szolgai állapot''-ból uralkodóvá (Küriosz: Róm 1,4; ApCsel 2,36) vált és Krisztus az ő Szentlelke útján Egyházzá szervezte a benne hívőket, olyan választott néppé, amely titokzatos és elképzelhetetlen módon az ő Teste. Akik ebbe beletartoznak, már földi életükben közelebb kerülnek Istenhez, mint a korábbi emberiség.
     A halál után fokozottan érvényesül a misztikus Test szerepe az üdvözültek életében: megtisztultan, tökéletes önátadásban és visszavonhatatlanul egyesülnek Krisztuson keresztül az Atyával és fogadják a boldogító szeretetnek a Szentlélekben viszonzásképpen kapott ajándékait.
     Csak okulásként: amint meghaltál, sokaknál kinyilvánul hozzád való igazi viszonyuk! Akik a szépségedért szerettek, elfordulnak nyomban. Akiknek szórakoztatására nem sajnáltad a drága idődet, még a temetésedre sem érnek rá elmenni. Segítségre csak azoknál számíthatsz, akiknek a lelküket érintetted meg! Mert a földiek közül egyedül ők imádkoznak majd érted és mutattatnak be Szentmisét üdvösségedért! A Mennyben viszont sokan – akiket nem is ismertél, ám neked köszönhetik megtérésüket (üdvösségüket) –, hálából szüntelenül imádkoznak érted a tisztítótűzből való mielőbbi szabadulásodért, és a mennyben pedig határtalan örvendezéssel köszöntenek!jesus-in-heaven1.jpg

Szólj hozzá!

– Azok, akik gonosz dolgokat művelnek, nem érdemlik meg az eljövendő életet.
Az ember jutalma és büntetése a földi élet után következik. Meg kell gondolnunk, hogy az ellentétes dolgoknak a hatásuk is ellentétes. Márpedig az erényes cselekedettel ellenkezik a gonosz cselekvés. (Vö. Aquinói Szent Tamás. Compendium of Theology, ch. 173)
– Nem igazságtalan az, hogy az Isten örök büntetést ró a makacs bűnösökre, mivel a bűnös az ő saját örökkévalósága árán vétkezik, következésképp Isten is örökre bünteti. (Vö. Aquinói Szent Tamás. Compendium of Theology, ch. 183)
– Aki halálos bűnben hal meg – azt jelenti, hogy saját akaratából választotta el magát az örök életre Istentől, vagyis egy örökkévalóságra elszigetelte magát Istentől. Tehát, senki sem egyesülhet Istennel anélkül, hogy a szabad akaratából nem szereti Őt.
Csak akkor egyesülhetünk Istennel, ha szabadon választjuk az Iránta való szeretetet. Istent pedig nem szerethetjük, ha ellene, a felebarátunk vagy önmagunk ellen súlyosan vétkezünk: “Aki nem szeret, az a halálban marad. Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos, azt pedig tudjátok, hogy a gyilkosnak nincs örök élete” (1Jn 3,15). A mi Urunk figyelmeztet bennünket arra, hogy el leszünk választva tőle, ha elmulasztunk segíteni a szegények és kicsinyek súlyos szükségében, akik az ő testvérei. Ha halálos bűnben halunk meg anélkül, hogy azt megbántuk volna, vagy Isten irgalmas szeretetét befogadtuk volna, akkor ‒ saját szabad választásunk révén ‒ tőle örökre elválasztottak maradunk. Ezt az Isten és a szentek közösségéből való végleges önkizárás állapotát nevezzük “pokolnak” (Vö. KEK 1033), ahol “sírás és fogcsikorgatás lesz” (Mt 22,13; 25,30).hell66_530_2.jpg

Szólj hozzá!

Szent Domonkos élete

Szent Domonkos 50AN.jpg     Szent Domonkos lélekkel eltelt férfi volt, akit Isten azért támasztott, hogy válaszoljon az Egyház égető szükségére, hogy képzett prédikátorokat adjon neki. A Szentlélek ösztönzésére megalapította az első apostoli Rendet, amely egyesíti a megszentelő szemlélődést az apostolok és az ősegyház által gyakorolt evangéliumi küldetéssel. (William A. Hinnebusch OP)
     Szent Domonkos (Domingo de Guzmán) a XIII. század egyik legnagyobb hatású prédikátora volt, prédikációi azonban egyáltalán nem maradtak fenn. A kortársak tanúsága szerint legjellemzőbb s egyben legvonzóbb tulajdonsága volt, hogy mindig Istennel vagy Istenről beszélt.
     Domonkos a mai Spanyolország területén, az ókasztíliai Caleruegában született 1170-1174 körül. Szülei nemesi származásúak voltak: apja, Félix de Guzmán, Caleruega földesura, édesanyja pedig Aza Boldog Janka (Juana de Aza), akit a helyi spanyol Egyház ma is mély tisztelettel övez a szegények iráni szeretete és könyörülete miatt. Anyja Domonkos fogantatása előtt látomásban szemlélte, hogy kiskutyát hord méhében, amely szájában egy fáklyát visz, és méhéből kijőve az egész világot lángra gyújtja.
     Gyermekkorától papi pályára szánták, s ennek megfelelően taníttatták, de két további testvére is pap lett: Antal nevű bátyja egy közeli káptalan kanonokja volt, öccse, Mannesz pedig követte Domonkost a Rendbe, s később őt is boldoggá avatták. Tehetséges diák volt, és a stúdiumot mindig nagyra értékelte. Fiatalon fogékonynak mutatkozott az istenszeretetre és az életszentségre is: teljesen azonosult a neki szánt papi küldetéssel, és már ekkor megnyilvánult édesanyjától tanult együttérző készsége. 15-16 éves lehetett, amikor egy éhínség alkalmával eladta a tanuláshoz elengedhetetlen drága könyveit és minden más értékét, hogy a nélkülözőkön segítsen. Ez az egyszerű, radikális nagylelkűség tanárait és diáktársait is megdöbbentette. Többen követték a példáját.
     Ez a tette hívta fel Domonkosra a közeli Osma püspökének a figyelmét is, aki 1194 körül meghívta, hogy az osmai papi káptalan tagja legyen, mely Szent Ágoston Regulája szerint élő, szigorú fegyelmű klerikus közösség volt. Teológiai tanulmányai után Domonkost itt szentelték pappá. Mintegy 8-10 éven keresztül élte ennek a közösségnek szemlélődő-szolgáló életét, s nem gondolt arra, hogy hamarosan egy új szerzetesrend alapítója lesz. Éjjelente imádságban virrasztott, a bűnösök megtéréséért könyörgött Istenhez, hogy bőven adja meg neki azt az igazi szeretetet, amellyel hatékonyan gondoskodhat az emberek üdvéről. Az aszkézis szerves részét képezte mindennapjainak: hosszú éveken keresztül gyakorolta azt az ágostonos fegyelmet, amelyet később nagy buzgalommal adott át másoknak. Hamarosan a káptalan alpriorjává választották.
Életének fordulópontja 1203-ban érkezett el – ekkor mintegy 30 éves lehetett –, amikor egy királyi diplomáciai küldöttség tagjaként elkísérte püspökét Skandináviába. Útjuk keresztülvitt Dél-Franciaországon, ahol közvetlen közelről szembesültek az ún. kathar ill. albigens eretnekséggel, megtapasztalva a tévtanok terjedésével szemben tehetetlen, gyakran korrupt és felkészületlen klérust. Egy szálláshelyen az albigens fogadóssal keveredett beszélgetésbe. Addig vitatkozott meggyőzően és égő buzgalommal a ház eretnek gazdájával, amíg az végül nem tudott ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, mely általa szólt. Így azt az embert Isten Lelkének segítségével visszavezette a hitre. Domonkos az ibériai félszigeten korán megismerte az iszlámot és a judaizmust, de a keresztény eltévelyedéssel való személyes találkozás életre szólóan mély benyomást tett rá.
Az egyház szükséghelyzetére akart választ adni, amikor társával Diegoval együtt prédikálni kezdett Dél-Franciaországban úgy, ahogyan azt Jézus tanácsolta apostolainak (Mt 10,5-15): szegényen, pénz nélkül, az Evangéliumot hirdetve, a katolikus hitigazságokat kifejtve-védve. 
     1207-től Domonkos teljesen egyedül maradt, de ebben a helyzetben sem csüggedt el, és nem tántorodott el hivatásának és küldetésének céljától: folytatta a prédikálást, és „a történelem egyik legborzalmasabb vallásháborúja idején [1208-1215] végigvándorolt a veszélyeztetett területen, kereste az eszmecsere lehetőségét a tévelygőkkel és a félrevezetettekkel; együtt tűrt és szenvedett az emberekkel.
     Domonkos az együttérzés és a kimondott szó kegyelmét kapta, amely gyengédséggel, szívós kitartással, rendkívüli lényeglátással és bölcsességgel párosult. Az albigensekkel folytatott hitvitái ugyan nem hoztak látványos, tömeges megtéréseket, mégis ennek az időszaknak a hozadéka, hogy megérlelődött benne a Prédikátorok Rendjének gondolata. Lassan társak gyűltek köré. Egyikük Toulouse-i házában telepedtek le, s itt kezdték meg a közös életet és prédikációt, előbb csak magánfogadalmat téve Domonkos kezébe. 1215-ben Toulouse püspöke úgy hagyta jóvá őket, mint szerzeteseket, akik gyalog, imádságban és evangéliumi szegénységben hirdetik az Evangélium igazságát.ns_rosario_news_1.jpg

 Az Egyház hagyománya azt tartja, hogy a Szűzanya Szent Domonkosnak adta a Rózsafüzért, mint szívének oly kedves imát. A tény kétségkívül az, hogy a domonkos rendiek voltak a szentolvasó legfőbb terjesztői, és ennek kapcsán számtalan csoda kiesdői!
     Domonkos élete ezután teljesen összefonódott Rendjével. Elkísérte püspökét 1215-ös a IV. Lateráni Zsinatra (amely behatóan foglalkozott az albigens eretnekség kérdésével és Dél-Franciaország helyzetével), hogy a pápa elé tárja elképzelését. III. Ince arra biztatta őt, hogy válasszanak maguknak regulát, és így váljanak igazi szerzetesrenddé, amely már nem kötődik a Toulouse-i egyházmegyéhez. Domonkos társaival Szent Ágoston Reguláját választotta, melyet kanonokként már több évtizede követett. Az új Rendet végül III. Honóriusz pápa erősítette meg és hagyta jóvá 1216. december 22-én.
Szent Domonkos 50.JPG.jpg     Életének hátralévő 5 évében a Rend megszervezése kötötte le. Testvéreit Európa egyetemi városaiba küldte (Párizs, Bologna), hogy prédikátori hivatásukhoz alapos teológiai képzést kapjanak. Kezdettől fogva mindenütt nagyszámú hivatást vonzottak, tanárok és diákok egyaránt csatlakoztak hozzájuk. Emellett több női közösséget is alapított és lelki-anyagi jólétüket mindvégig a szívén viselte.
     Domonkos, nem feledkezett el hithirdetői hivatásáról sem: Róma környékén és Lombardiában is prédikált; emellett szeretett volna eljutni a kunok közé is téríteni, ez a vágya azonban korai halála miatt nem teljesült. Az 1221-es nagykáptalant követő évtizedben azonban a testvérek Európa minden táján meghonosították a Rendet, és valóra váltották alapítójuk missziós terveit.
     Az 1221-es Bologna-i nagykáptalanra menvén, ahol zarándoklásának vége közeledett, súlyos betegségbe esett. Halálos ágyán nagy bizalommal mondta a testvéreknek, hogy halála után hasznosabb lesz számukra, mint életében volt. Erre az ígéretére hivatkozva a Rend azóta is bizalommal kéri közbenjárását az O Spem Miram kezdetű responzóriummal.
     1221. augusztus 6-án halt meg, testvéreitől körülvéve. Rendje ekkor 5 éve létezett, ő maga pedig még nem volt ötven éves. „Testvérei lába alatt” szeretett volna nyugodni, az ő templomukban temették el, sírja ma is Bolognában található. Személyes jóbarátja, IX. Gergely pápa avatta szentté 13 évvel halála után, 1234-ben. Ünnepe augusztus 8-án van. FORRÁS felhasználásával!Domonkos.jpg

Szólj hozzá!

Az üdvözültség állapota

     Már a Bölcsesség könyve arról beszél, hogy az igazak örökké élnek (5,15), az Újszövetség pedig sokféle formában fejezi ki, hogy a mennyei boldogság örök; azt is hangsúlyozza, hogy azt senki el nem veheti (Jn 16,22), és hogy a boldogok mindenkor az Úrral lesznek (1Tessz 4,17).
     Hivatalos egyházi megnyilatkozás e tekintetben nincs! Szent Pál hervadhatatlan babérról beszél (1Kor 9,25), Szent Péter pedig romolhatatlan örökségről (1Pt 1,4), másutt a dicsőség hervadhatatlan koszorúját említi (1Pt 5,4). Mindazáltal, az örök boldogság nem növekedhet – már nem lehet érdemet szerezni – abban az értelemben, hogy lényeges többletet szerezhetnénk. A hittudósok azonban biztos teológiai következtetésként tanítják, hogy a mennyei boldogság nem is csökkenhet, hiszen csökkenése azzal a veszéllyel járna, hogy végül el is fogy.
      Növekedésről csakis olyan értelemben beszélhetünk, hogy az üdvözültek egyre mélyebben hatolnak be Isten végtelen szeretetébe, a szeretet természete pedig az, hogy egyre többet kíván nyújtani. "A mennyország nem más, mint örök állapottá fejlődött és az örökkévalóságon keresztül folyton növekvő együttlét a szeretetben" (Boros; vö. 2Kor 3,18).
     Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz (Mt 13,31). Rejtett módon a kegyelemben már most magunkban hordozzuk, de külsőleg is észrevehetően és számunkra is igazi élmény formájában csak az örök életben érvényesül. Akkor mindent átható és nyilvánvaló boldog tudat lesz, hogy Isten gyermekeivé fogadott és annak megfelelő sorsban részesít bennünket (Jn 17,22). Ennek feltétele a Krisztussal fennálló közösség: amennyiben részesei vagyunk engedelmességének és megpróbáltatásainak, annyiban lehetünk részesei dicsőségének (2Kor 4,17).paraisooo_1.jpg

Szólj hozzá!

     Az alábbiakban (és a következő részben is) a Katolikus Egyház álláspontját ismertetem a pokolról és a kárhozat veszélyéről! Súlyos állítások ezek – mi több – kinyilatkoztatás (!), melyek 2000 éve helytállóak, akár elhiszi valaki, akár nem! Tévedésben él ugyanis az, aki azt mondja, hogy "minden vallás kizárólagosnak tartja magát az örök élet meghatározásában, miért is lenne a Katolikus Egyház az egyetlen igazság e tekintetben"? Nos, hitelvek és vallásalapítók lehetnek ezren is, de Isten mégis egyes-egyedül Jézus Krisztust igazolta! Érdemes megfontolni a nyomatékos sorokat!gondolkozz_amig_nem_keso_3.JPG

– Aki tagadja az örök kárhozatot, legyen kiközösítve. (Konstantinápolyi Zsinat /543/)
A katolikus hit szükséges ahhoz, hogy valaki üdvözüljön.
Vagyis, aki üdvözülni akar, annak mindenek előtt szükséges, hogy a katolikus hitet megtartsa, s ha valaki a hitet nem őrzi meg teljes egészében és sértetlenül, kétségkívül örökre elvész. (Denzinger FJ 75. A Pseudo-Athanasius-féle hitvallás „Quicumque” )
‒ Firenzei Zsinat erősen hiszi, vallja és hirdeti, hogy senki, aki nincs a katolikus Egyházban ‒ a pogányok, a zsidók, az eretnekek és szakadárok, nem lehetnek részesei az örök életnek, hanem az örök tűzre fognak kerülni, „amely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett” (Mt 25,41). Kivéve, hogyha életük befejezése előtt (megtértek, megkeresztelkedtek Krisztusban és) az Egyházhoz csatlakoznak.Csak ezek számára teremnek örök jutalmakat a böjtölések, alamizsnálkodások és a jámborság cselekedetei. Senki sem üdvözülhet, hacsak nem maradt meg a Katolikus Egyház oltalmában és a vele való egységben, bármekkora alamizsnákat adott, vagy akár ha vérét is ontotta Krisztus nevéért. Vagyis azok, akik nincsenek egységben az Egyházzal, az örök tűzre jutnak.(Vö. Denzinger-FJ 1351, Firenzei Zsinat – Cantate Domino kezdetű bulla , 1442 )
Laodiceai-, a Firenzei XVII. Ökumenikus-, valamint a II. Vatikáni Zsinat is ezt tanítja, amiként Ruspei Szent Fulgentiusz és Karthagói Szent Ciprián is megerősíti: Az Egyházon kívül nincs üdvösség, még azok számára sem, akik Krisztusért ontották vérüket. Az eretnek ‘vértanúk’ idegenek Isten előtt. Azok, akik elutasítják, hogy az Egyházba tagozódjanak, nem fognak üdvözülni.
Szentül kell élni és a parancsolatoknak való engedelmesség feltétele az üdvözülésnek.
Szent Pál megállapítása megegyezik az összes többi apostol tanításával, minthogy az örök üdvösség csak azoknak adatott meg, akik jó életet élnek. (Szent Ágoston. De Fide et operibus, no. 22 – English)
A hit cselekedetek nélkül halott. (Vö.Szent Ágoston. De Fide et operibus, no. 49 –English) (Folyt.)mich_26_530.jpg

Szólj hozzá!

szeretetlang_feszt_530.JPGSZERETETLÁNG FESZTIVÁL

Augusztus 26-án, 9-17 óráig

 MOTTÓ:

„Tüzet tűzzel oltunk – a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével!”

(Szeretetláng Lelki Napló)

 

HELYSZÍN:

Máriaremetei Kegytemplom parkja

1029 Budapest, Templomkert 1.

 

Tömegközlekedéssel megközelíthető a BKV hűvösvölgyi végállomásától
a 157-es, 257-es és 57-es buszokkal, 
a „Máriaremetei Kegytemplom” megállóhelyig

 

VENDÉGÜNK:   Dr. GLORIA POLO ORTIZ

„Akit villámcsapás ért”,

és gyakorlatilag elszenesedett a teste. 
Ennek ellenére csodás módon felépült, 
de még a klinikai halál állapotában megtapasztalta a túlvilági életet:
a kárhozat és az üdvösség lehetőségeit.

A kolumbiai fogorvosnő, miután eszméletre tért, elhatározta, 
hogy tanúságot tesz minderről, és életét a lelkek megmentésének szenteli.

Bővebb anyag a következő linken olvasható róla:
http://www.vilagkiralynoje.hu/ma_files/akit_villamcsapas_ert.pdf

 

PROGRAM:

9:00 A Rózsafüzér elmélkedő imádkozása
(Vezeti Kemenes Gábor atya)

9:50-10:20-ig: Mészáros Domonkos atya bevezető gondolatai
a Szeretetláng Fesztivál mottójáról

10:30 SZENTMISE; szentbeszédet mond Maksó Péter újmisés atya

11.45 Guido Martirani atya,
a Szeretetláng Mozgalom lelki tanácsadójának előadása

12:30 EBÉDSZÜNET

 13:30 – 14:30-ig: Gloria Polo tanúságtétele (I. rész)

Közben: Családok Szeretetláng-rózsafüzérének elimádkozása

14:45 – 15-45-ig Gloria Polo tanúságtétele (II. rész)

 16:00 Közös Szentségimádás

a Szociális Testvérek és barátaik zenei szolgálatával.

A parkban egész nap van gyónási lehetőség; a „Szent Sátor”-ban

közbenjáró és gyógyító imaszolgálat várja 
a testi-lelki szükségben szenvedőket.

A résztvevőket közös ebéddel vendégeljük meg,

akik tudnak, kérjük, hozzanak magukkal megosztásra szánt

pogácsát, süteményt, aprósüteményt.

Kérjük, hogy a külön busszal érkezők a parkolás megoldása miatt

előre jelezzék részvételi szándékukat a
06-30-205-8170-es telefonszámon!

Kérjük, hogy akit tudnak, 
hozzanak magukkal összecsukható kisszéket, 
ülőalkalmatosságot vagy szivacs matracot, 
mert a parkban kevés az ülőhely!

 Bővebb információ: 

e-mail: szeretetlang.hu@gmail.com / telefon: 06-30-205-8170

Szólj hozzá!

szeplars1005232964.jpg     Rendkívülinek tekinthető, hogy az Ars-i plébános már a dogma-kihirdetés előtt (1854) bensőségesen tisztelte Mária Szeplőtelen Szívét és felajánlotta híveit – olyannyira ‒, hogy templomának Mária-szobrára készíttetett egy nagy nyitható szívet, melybe elhelyezte híveinek a nevét! (Ld. a képen!)
szeplvianney_szt_janos_maria_szobranak_szive.jpg     De hamarosan jelentkezett a sátáni válasz is! Az ürügyet egy leány bukása szolgáltatta, aki gyermeket szült. A plébá-nia falát telemázolták gyalázó megjegyzésekkel, és a környékbeli városkák kávéházaiban mindenütt az arsi pap ,,esetét'' tárgyalták. Szentünk már várta püspökét, hogy az egy furkósbottal kiverje a faluból. De messze nem így történt!
     Minden károgás ellenére a püspöke tiszteletbeli kanonokká nevezte ki, a kormányzattól pedig 1855-ben megkapta a Becsületrendet. Ez azonban a Vianney Szent János szerénységét nem befolyásolta.
     Mindenét szétosztotta a szegények között, s amije volt, azt az ő javukra eladta. A bűnös emberek úgy sereglettek köréje, hogy már-már ezt mondta: ,,A bűnösök a végén meg fogják ölni a szegény bűnöst.''
     De ekkor a faluban már mindenki keresztény életet élt és szentünknek csak a fizikai ereje fogyott el, de a szeretete és türelme nem! És bár sokan voltak lacure_dars_320.jpgkörülötte, a 19. század egyik legnagyobb szentje oly magányosan halt meg a kimerültségtől, amilyen magányosan élt. Akik látták a holttestét, egyhangúlag tanúsították, hogy az erőnek utolsó cseppje is eltávozott belőle. (A képen szentünk holtteste, eredeti fotón)
     X. Szent Pius pápa 1905-ben boldoggá, XI. Pius pápa 1925. május 31-én szentté avatta. (A képen X. Piusz íróasztalán a Szent Ars-i Plébános szobra!)sao_pio_x_na_biblioteca_privada_530.jpg
     1929-ben a plébánosok patrónusává nyilvánította az Egyház, ezzel mintegy emlékeztetve minden idők papjait, hogy Isten ereje a gyengékben válik tökéletessé.
     Ünnepét több módosítás után 1969-ben a halála napjára, augusztus 4-re tették.
     Vianney Szent János a szerény arsi plébános, a fáradatlan "lelki forradalmával" és eredményes evangelizációjával, példájára minden papnak, dicső nyomot hagyott a világban.
     Robespierre és társainak neve, szégyen és átokként maradt fenn a világban. Ők, akik forradalmi vérfürdőikben mintegy 2 millió embert öltek meg, köztük egyháziak ezreit, eredményesen szórták szét a liberalizmus és a "nagyüzemi emberirtás" technikáit a világban.
     Íme két irányvonal, két ember vezetésével. A francia népnek, nem 1789. július 14-ét ‒ a forradalom kitörését ‒, hanem 1859. augusztus 4-ét, az Arsi Plébános halálának napját kellene ünnepelniük! (Előző rész:  http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/06/vianney_szent_janos_emleknapja_iii_reszliberte_egalite_fraternite_7.jpg

Szólj hozzá!

Hol van a mennyország?

     Az ember szempontjából a 'mennyország' szó, a megváltottság teljességére jutottaknak és az üdvözültek világának állapotát jelzi, melyet régebben helyhez kötöttek. Igen ám, de ha "hely" lenne is, ott akkor sincs "tömegnyomor"! Korunk számtalan hittudósa úgy véli, hogy a feltámadt test annyira fölötte áll a térbeliség kategóriáinak, hogy mind a mennyet, mind a poklot szükségtelen helyként értelmezni. Mivel pedig – szerintük – nem fér bele a tér három dimenziójába, abszolút értelmetlen feltenni azt a kérdést is, HOL VAN?
     A "menny" kifejezés ugyanis, valóban nem helyet (teret) jelent, hanem LÉTMÓDOT; nem Isten közelségét vagy távolságát jelenti, hanem elsősorban a FÖLSÉGÉT. A mi Atyánk (aki a mennyekben van) nem "másutt" van, hanem "túl van mindazon", amit mi az Ő szentségéről elgondolhatunk. (vö. Katekizmus 2794)
     Mondhatjuk, hogy a mennyország fölötte van a világnak, de csakis abban az átvitt értelemben, hogy fölötte van az evilági dimenzióknak. Nem térbelileg van fölötte, hanem lényegileg, mert több mint amit e világ dimenzióival be lehetne határolni, mégis reálisan létező valami. Mindazáltal, az Üdvözítő mennybemenetelekor szemük láttára felemelkedett és felhő takarta el a szemük elől, amint az égbe ment. Ekkor két angyal állt meg mellettük fehér ruhában és így szóltak: Galileai férfiak, miért néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok. (vö. Apcsel 1,9-11)
     Figyelemre méltó, hogy a Szentírás nem úgy beszél a mennyországról, mint a köznyelv. Nem mondja sehol, hogy valaki (konkrétan) BE -jutott a mennybe, ezzel szemben, mennyei örömökben való részesedésről beszél. Esetenként ezzel egyenértékű kifejezéseket használ, vagy pedig új eget és új földet említ.angyalok00004b.jpg

Szólj hozzá!

Létezik a pokol!

 

     Tehát, a Szentírás, mint az Egyház Tanítóhivatala egyértelműen a hit részének nyilvánítja az örök kárhozat lehetőségét. Az Egyház Tanítóhivatala soha nem jelentette ki, és nem is fogja kijelenteni egyetlen konkrét emberről sem, hogy elkárhozott. Arra viszont felszólít minket, hogy valódi erőfeszítést tegyünk a magunk és embertársaink üdvözülése érdekében. Ennek az erőfeszítésnek az áldozatban és imádságban kell megnyilvánulnia, valamint a teljes igazság hirdetésében, melyet Isten nyilatkoztatott ki nekünk magáról: hogy végtelen irgalmában minden bűnöst üdvözíteni akar. Akik bíznak az Üdvözítő Krisztusban, elfogadják szeretetének ajándékát és követik Őt, azok megtapasztalják irgalmasságának csodáját, és megnyílik előttük a mennyország titka.

     De ha megátalkodnak bűneikben, és nem tartanak bűnbánatot, elhárítva maguktól Isten irgalmasságának ajándékát, akkor az örök pokol szörnyű valósága nyílik meg előttük. (SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 6. szám nyomán)

Szent Fausztina Naplójából:

    Gyönyörűséget okoznak nekem azok, akik irgalmamra hivatkoznak. Ezeknek a lelkeknek több kegyelmet adok, mint amennyit kérnek. Nem tudom megbüntetni, még ha a legnagyobb bűnös is lenne, azt, aki irgalmamra hivatkozik, hanem felmentem őt mérhetetlen és kifürkészhetetlen irgalmamban. Írd: Mielőtt eljövök mint igazságos Bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját. Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia. (Napló 1146)

    A lélek erőfeszítéseket tesz, akarata erejével tart ki Isten mellett. A sátán Isten engedélyével még közelebb merészkedik, a remény és szeretet próbatétele következik. Ezek a kísértések rémesek, Isten mintegy titokban támogatja a lelket. Ő azonban mit sem tud erről, mivel másképp nem állhatná ki a próbatételt. Isten tudja, mennyit bocsáthat a lélekre. A lelket hitetlenség kísérti meg a kinyilatkoztatott igazságokat illetően...(Napló 97)
     Mit lehet ehhez még hozzá fűzni? Az ideig tartó földi életünk, végérvényesen meghatározója lehet örök életünknek! Tehát térjünk meg, higgyünk az üdvösség jó hírében (vö Mk 1,15) és mindenekelőtt legyünk mindig szeretettel Isten és felebarátaink iránt, mert a tét az örök üdvösség vagy az örök kárhozat!

Mondjuk gyakran: JÉZUSOM BÍZOM BENNED!Bizzatok irgalmamban 8_n_1.JPG

Szólj hozzá!

A tudós Liguori Szent Alfonz: Az örök igazságok – az imádság, c. könyvében ezt írja:   

81alphonsus10_280.jpg     Gondold meg, hogy a pokol a legszerencsétlenebb, tűzzel tele börtön. Ebben a tűzben egészen el vannak merülve a kárhozottak: tűzörvény fölöttük, tűzörvény körülöttük és tűzörvény alattuk. Tűz a szemükben, tűz a szájukban, tűz mindenütt. Minden érzéknek meglesz a maga kínja. A szemeket füst vakítja és sötétség és rémület tölti el őket a többi kárhozottak és az ördögök láttára. Fülük éjjel-nappal szakadatlan ordítást, jajveszékelést és káromlást kénytelen hallani. Szaglásukat megfertőzteti annak a megszámlálhatatlan rothadó testnek bűze. Ízlésüket égető szomjúság és farkaséhség gyötri, anélkül, hogy csak egy csepp vizet vagy egy darab kenyeret kaphatnának. Ezért e börtönbe zárt szerencsétlenek szomjúságtól égve, tűztől mardosva, mindenféle szenvedéstől kínozva jajveszékelnek, ordítanak és kétségbeesnek, de nincs és nem lesz soha senki, aki őket vigasztalná, aki rajtuk enyhítene. Ó pokol, pokol, hogy nem akarnak téged némelyek hinni, míg csak maguk beléd nem zuhannak! Mit mondasz te, aki ezt olyasod? Ha most kellene meghalnod, hova jutnál? Te, aki egy gyertya szikrát nem bírnál eltűrni kezeden, azt gondolod, hogy kibírod egy tűz-tóban, amely elnyel, kibírod vigasztalás nélkül, mindenkitől elhagyatva, az egész örökkévalóságon keresztül? 2. Gondold meg azután a kínt, melyet az egyes képességek fognak szenvedni. Az emlékezetet mindig kínozni fogja a lelkiismeret mardosása; ez az a féreg, mely örökké rágódni fog az elkárhozotton, midőn arra gondol, hogy miért taszította magát önként a kárhozatba egy kevés mérgezett gyönyörért. (...) Ez a féreg emlékezteti az időre, melyet Isten jóvátételre adott neki, az alkalmakra, melyeket üdvözülésére nyújtott, társainak jó példáira, a megfogant, de soha valóra nem váltott föltételekre. És akkor majd látja, hogy örök romlásának nincs többé orvossága. (…) Rajta tehát! Tarts bűnbánatot! Változtasd meg életedet! Ne várd be, míg nem lesz már többé számodra idő. Add át magadat az Istennek. (9-10.o.)12-i-dannati-allinferno_530.jpg

Szólj hozzá!

2-6_530.jpg     Az egyszerű és "tanulatlan" Ars-i plébános olyan híres és keresett gyóntató és tanácsadó lett, hogy a szomszédos városokból, külön kocsijáratot rendszeresítettek Arsba! A környék papságának jelentős része, persze nem nézte jó szemmel a "kolléga" sikereit. Annál is inkább féltékenyek voltak, mert a forradalom utáni konszolidációval, állami vezetők is és királyi tisztségviselők is jöttek hozzá tanácsot kérni!
     Ha netán az egyházközségében akadt egyetlen valaki, aki nem járt misére, akkor a szent plébános imádkozott és böjtölt azért a lélekért, és nem hiába! És egyre több rendkívüli csoda fűződött Vianney János atya nevéhez, annak ellenére, hogy ő azokat a rendkívüliségeket mind Szent Filoména számlájára íratta!
1-5.jpg,,A kegyelem olyan erővel hatott környezetére ‒ vallotta az egyik tanú ‒, hogy senki nem tudott neki ellenállni.'' De persze a bírálatok is fokozódtak ellene, amelyek mindenfelől érték és nagyon meggyötörték a pásztort. A szentmise és a szentségkiszolgáltatás volt az egyetlen forrás, ahol felüdülést talált.
konyha_cuisine-du-cure_530.jpg     Alig evett valamit. Kis kondérjában előre lefőzött krumpliját napokig ette, már romlottan is. Ez kikészítette a gyomrát! Nem véletlenül csúfolták ellenfelei "krumplievőnek"! Ráadásul alig aludt, és a gyóntatások után éjszakánként még átment lámpásával a templomba ecson_jpg_220.jpgvirrasztani a Tabernákulum előtt.
Nagy tervekbe fogott és megépíttette a Gondviselésről elnevezett arsi iskolát, melyet később átalakított a szegény és kitett leányok otthonává. Olyan szegénység és elhagyatottság volt helyenként, hogy olykor teljesen mezítelen csontsovány kislányok jelentkeztek menedékért. Mindannyiukat ruházni és etetni is kellett, de a gyermekek nagy vigaszára voltak szentünknek, akiket megmentett a testi lelki leépüléstől, és minden délután hittanórát tarthatott nekik. Köztük művelte az első csodát is, amikor lisztet szaporított, ugyanis már csak egy szakajtónyi volt száz gyermek részére! Rosszakarói hívatták is a püspököt, hogy nézné meg a gyermekek ellátását. Ő azonban amikor kinyitotta a kamra ajtaját, majd elsodorta a kiömlő liszt! De ha lehet így kifejezni, lehetetlenebb gondja is támadt szentünknek!
     A nagyarányú építkezések kifizetésének határideje letelt és délutánra 300 aranyat kellett kifizetnie. Neki persze nem volt egy fillérje sem! Most aztán mélységes könyörgő imában kezdett tárgyalásba a tabernákulumban lévő Mindenható Istennel, megígérve, hogy soha többet nem építkezik, csak ezt az egyet segítse neki kifizetni! Amint kilépett a Gondviselés árvaház kápolnájából, jött egy gazdag hölgy örvendezve, hogy "Drága atyám, az örökségemből hoztam önnek 150 aranyat, ugye elfogadja tőlem?"
Nem! ‒ volt szentünk válasza.
De miért nem? ‒ kérdezte az asszony kétségek közt.
Azért, mert nekem 150 nem kell, mert 300 aranyra van szükségem, se több, se kevesebb!
Az úri hölgy belesápadt és azt hebegte: "Atyám! Várjon, azonnal hozom!" – És hozta!
     Az Ars-i Plébános szavai szerint, ő maga olyan volt a környék papjai közt, mint a falu bolondja, jóllehet ‒ és ezt már nem állította magáról ‒, akik mégis rábízták magukat, azokat a tökéletesség útjára vezette. Ekkor vált Ars zarándokhellyé! (Folytatás holnap!) (Alul a Gondviselés Háza gyermekotthon)gondviseles_haza_arsban_530.jpg                                                                                                    Előző rész:  http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/05/vianney_szent_janos_emleknapja_ii_resz

Szólj hozzá!

 Márpedig van mennyország!

bHBcL9H.jpg     Létezésének valósága és tartalma arra való, hogy a hívő lélek elmélkedéseinek, reményeinek középpontjában álljon és életének irányítója legyen.
     Az Üdvözítő, a Hegyi beszédében Isten országának alapvetéseként világosítja meg az örök mennyei boldogság lehetőségeit: Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent (Mt 5,3-20; 6,20) Boldogok vagytok ti szegények, mert tiétek az Isten országa. (Lk 6,20).
Tanítása folyamán, a mennyei boldogságot képekben írja le: atyai ház, menyegzős lakoma, békesség, és példabeszédekkel illusztrálja fölülmúlhatatlan értékét: megtalált kincs, igazgyöngy, melyért az ember minden egyebet odaad. Hasonlít a mustármaghoz, amelyet egy ember elvetett a kertjében. Azután felnövekedett és fává lett, úgyhogy az égi madarak az ágai közt fészkeltek (Lk 13,18-19). Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa (Mk 10,14).
angyal.jpg     Szent János a mennyország reményeit és igazságait az örök élet fogalma alá sorozza. (Jn 15,11; 17,12) Szent Pálnál a mennyország Istenben való örök élet és dicsőség. (Róm 2,7; 5,21; 6,22; 8,18; Gal 6,8; 1Tim 1,11; Tit 3,7; Zsid 2,16; Kol 1,27; 3,4) A Jelenések könyve is fölséges képekben írja le a mennyei Jeruzsálem örömeit és boldogságát.
     Alig van az Egyház megnyilvánulásaiban, liturgiájában, hitéletében, művészetében olyan pont, amely a mennyország motívumait és mozzanatait ne érzékeltetné, tárgyalná, bizonyságul, hogy mennyire középponti helyet foglal el a hívők és a hívő közösség lelki világában az Istenben való örök élet reménye és törekvése.

Szólj hozzá!

Ronald L. Conte teológus írása nyomán szerkesztve! Forrás 

egyházi törvénykönyv.jpg     1.) A római katolikus egyház törvényei szerint minden katolikust, aki hitehagyást, formális eretnekséget, vagy formális egyházszakadást (schisma) követ el vagy hirdet, automatikusan kizárnak az Egyházból.
751. kán.  Az eretnekség valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak a keresztség felvétele után való makacs tagadása vagy a róla való makacs kételkedés; a hitehagyás a keresztény hit teljes elutasítása; a szakadás a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség megtagadása.
1364. kán. -1.§. A hitehagyó, az eretnek vagy a szakadár, önmagától beálló kiközösítésbe esik.     

     Formális szakadás: akkor történik, ha egy katolikus elutasítja a pápa megfelelő jogosultságát az egyetemes Egyházra vagy saját magára nézve. 
A „pápának való alávetés elutasítása” különböző formát ölthet, beleértve a hamis érvelést.  Pl., hogy a jelenlegi, érvényesen megválasztott római pápa nem az igazi pápa, illetve a jelenlegi pápa valamilyen okból nem rendelkezik teljes hatósággal a doktrínákat és a fegyelmet illetően, mint Szent Péter minden utóda.
     Formális eretnekség: akkor történik, amikor egy katolikus makacsul tagadja vagy makacsul kételkedik a Római Katolikus Tanítóhivatal valamilyen tévedhetetlen tanításában. 
A szükséges hit elutasítása különböző formákat ölthet, beleértve a ragaszkodást az elítélt eretnekséghez, vagy a pápa, az Ökumenikus Tanács, illetve a rendes és egyetemes Tanítóhivatal tévedhetetlen tanításának elutasítását és a tévtanok terjesztését. Az ál-látnokok (a magukat látnoknak vélők) és hamis próféták, könnyen az engedetlenség vétkébe eshetnek, melyet százszorta súlyosbít, hogy "kinyilatkoztatásaikkal" másokat megtéveszthetnek! Sokszor az egyébként a kifogástalanul kegyes üzenetek hirdetése azáltal okoz lelki veszélyt, hogy szembekeríti követőit a klérussal, a püspökkel azáltal, hogy ő, az általuk elképzelt határos időn belül nem volt hajlandó elismerni (jóváhagyni) magánkinyilatkoztatásaikat! És ezáltal is győzedelmeskedhet a megtévesztő szellem !

7142.gif     De mit jelent az egyházból való kiközösítettség? Sajnos a legsúlyosabbat, vagyis a megváltottságból való kizárást, mely az egész örökkévalóság elvesztésével járhat! Nem mondhatok mást, minthogy roppant óvatosak legyünk a magánkinyilatkoztatásokkal! 41_00446164michelangelo-last-judgement-detail.jpg

Szólj hozzá!

217a_hit_remeny_530.jpg

Szólj hozzá!

Augusztus 5-e Havas Boldogasszony avagy Szűz Mária római főtemplomának felszentelése

     Eredetileg a Szent Szűz római főtemplomának, a négy patriarchalis bazilika egyikének – Beata Maria Virgo ad Nives, ismertebb olasz nevén Santa Maria Maggiore – fölszentelési évfordulója (440-ben szentelték fel). Az ünnep idővel az egyházban is egyetemessé vált. A Batthyány-kódex naptára pedig Havi Boldog Asszony néven emlegeti.

     A 4. században Liberius pápa (352–366) idejében élt az örök városban egy János nevű gazdag, gyermektelen patrícius a feleségével, akik elhatározták, hogy vagyonukat a Szent Szűznek ajánlják fel. A Szent Szűz álomban megjelent a házaspárnak és tudtukra adta, hogy azon a helyen, amelyet másnap hó fog borítani, emeljenek templomot a tiszteletére. 

     Augusztus 5-e reggelére hó hullott az Esquilinus hegyére, és a templom fel is épült. A Szűzanya e szentélyét ezért Havas Boldogasszony bazilikának is nevezik. A felépített bazilikát Szent III. Szixtusz pápa (432–440) díszíttette remek mozaik képekkel annak emlékére, hogy az Efezusi Zsinat 431-ben hittételként hirdette ki Szűz Mária istenanyai méltóságát.basilica-santa-maria-maggiore.jpg
     A Bazilika kegyképét (ld alább!) az ősi római hagyomány szerint Szent Lukács evangelista festette. Nagy Szent Gergely pápa (590-604) egy pestisjárvány idején elrendelte, hogy a képet körmenetben hordozzák körül a városban. Ő maga is részt vett a könyörgő processzióban. A legenda szerint amikor a körmenet Hadrián hatalmas síremlékéhez ért, angyali hangokat hallottak: Mennyek királyné asszonya, örülj szép Szűz halleluja (innen indul a húsvéti antifóna eredete). Angyalt is láttak, amint pallosát hüvelyébe tette. Ennek a jelenésnek emlékezetét őrzi az Angyalvár névre változtatott mauzóleum.

     A kegykép római tisztelete az Efezusi Zsinat után bontakozott ki, amely főleg Máriának istenanyai méltóságát, továbbá Nyugatnak és Keletnek a Mária tiszteletben való egységét hangsúlyozta. A kegyképről való másolat készítését különleges pápai tilalmak akadályozták. Egyébként, a Santa Maria Maggiore bazilikában őrzik a Betlehem-i Jászol darabjait is (ld. legalul!)rome_881.jpgSalusPopuliromanicrowned.jpg32317504.jpg

Szólj hozzá!

A földi vágyak vetülete?

     Ésszel sem nehéz fölérni, hogyha létezik Isten és ha az emberben a testi halált túlélő lélek van, akkor kell lennie mennyországnak is! Ha pedig van mennyország, akkor lehetőségében, léteznie kell a pokolnak is, hiszen csak így érvényesíthető az isteni Igazság, ill. az isteni igazságszolgáltatás, méginkább az Isteni Irgalmasság! Az Isten iránti hűségnek, a valláserkölcsi eszmény iránti áldozatos odaadásnak el kell nyernie a jutalmát épp úgy, amiként a gonoszságnak vennie kell a büntetését.
Mindezt, csak a materialisták, ateisták, kommunisták és a liberalisták tagadják; hiszen ha tagadják Istent és a lelket, akkor tagadják a keresztény mennyországot is. Ennek "kompenzálására" a földi életben ígérnek mindent, de addig amíg a földi mennyországot majd csak az "ENNEDIK ötéves tervre" ígérgetik, addig a poklot már uralmuk első napjaiban megvalósítják börtöneikben, kazamatáikban, a gulágokon! Sőt az elmúlást is megpróbálják kikerülni a mumifikálással, mely persze csak a "legkiválóbbak" költséges kiváltsága, jóllehet ez is – mint minden ígéretük és eredményük –, csupán élettelen látszat!
     Oktalanság azt mondani − miként a fentiek állítják −, hogy a keresztény mennyország az emberek földi vágyainak vetülete csupán, egyféle "kárpótlás remény" a földi szenvedésekért.
És ha már "racionálisan" próbálunk gondolkodni, akkor egyértelmű, hogy az emberi ábrándozás egészen más mennyországot gondolt volna ki, melyből ízelítőt nemcsak a mohamedánok paradicsoma ad, de a kommunisták hazug ígérgetései is. Ezzel szemben az Anyaszentegyház másvilág-dogmája nemcsak mennyországot ismer, de az Isteni Irgalom tisztítótüzét és a poklot is, melyek ismeretében, érdemes "jóembernek" lenni!menny_vagy_pokol_3.jpg

Szólj hozzá!

pauline-jaricot_220_1.jpg

     Első gyónói közt volt egy hölgy Pauline Jaricot – aki elindította a világban az Élő Rózsafüzér Mozgalmat – erős indíttatást érzett, hogy Vianney atyának adjon egy Csodatévő Szent Filoména szobrocskát ereklyével. Ez nagy hatással volt a magányos és vagyontalan kispapra, akit végül a püspöke egy jelentéktelen faluba Ars-ba helyezett el. Szentünk azt se tudta hol van, így aztán elsőre meg se találta. És egy kis pásztort volt kénytelen megkérdezni Ars holléte felől! A legényke megmutatta az irányt, miresao_joao_maria_vianney_250.jpg Vianney Szent János így köszönte meg: "Fiacskám, te megmutattad az irányt Ars-ba, én meg meg fogom neked mutatni az utat a mennyországba"! Azon a helyen azóta is van egy szobor, mely őrzi ennek emlékét! (Ld. a képen!)
     Ez a település, mint a többi, oly mérték-ben volt elkereszténytelenedve a "dicső" Francia Forradalom eredményeként, hogy ez mélyen elkeserítette szentünket. Úgy érezte, hogy az általa hirdetett Isten Igéje, teljesen hatástalan az emberekre, már akik hajlandóak voltak átlépni a templom küszöbét!
incontro2.jpg     Az új plébános pedig szívfájdalommal imádkozta a rózsafüzért és éjszakákon át térdelt az Oltáriszentség előtt, minden látható hatás nélkül!
És ekkor János Szent Filoménát kérte meg, hogy járjon közbe az Úrnál, hogy kérése meghallgatást találjon! Egyszerre csak azt vette észre, hogy a környék lelki helyzete elkezdett javulni. Egyre többen jártak a szentmisékre, és plébánosuk lánglelkű , szívhez szóló beszédei lassan felmelengették az Isten iránt kihűlt, fagyos szíveket. Mindezt olyan hatékonyan tette, hogy egyre többen álltak sorba a gyóntatószéke előtt!
saint_john_vianney_saint_philomena.pngAz Ars-i plébános és Szent Filoména közt mély és bensőséges "barátság" alakult ki, és elnevezte a kis szentet "Ügyvivőjének"!
     Szinte éjjel-nappal gyóntatott. Ismerte az emberi szíveket, és különös kegyelmi ajándékként olvasott bennük, anélkül, hogy az emberek megszólaltak volna.
Egy férfi azzal kezdte a gyónását, hogy utoljára harminc éve gyónt. János kiigazította: ,,nem harminc, hanem harminchárom éve''. Amikor az ember utánaszámolt, elismerte! Egy asszony elmondta, hogy János abbé – ahogy nevezték – olyan pontosan ismerte az ő családi viszonyait, az eseményeket és a neveket, hogy a megdöbbenéstől alig tudott megszólalni. Arra a kérdésére, hogy honnan tudja mindezt, azt válaszolta: ,,Az ön őrangyala mondta nekem!''
Olykor gyóntatás közben könnyekre fakadt. Aztán mikor valaki rákérdezett csodálkozásában, ezt mondta neki: ,,Barátom, én azért sírok, mert ön nem siratja a bűneit.''
     A lélekmentés sikerének persze "meg volt az ára". Éjjelente hatalmas – sokszor fizikai küzdelmet – kellett vívnia az ördöggel! Nem csak hogy bántalmazták, de még az ágyát is rágyújtották A "harcok" iszonyatos hangjai kihallatszottak a paplakból, úgyhogy két hencegő módos fiatalember felajánlotta az atyának, hogy majd ők puskával megvédik éjszakánként!
     A legények meg is jelentek, ám az első percek után kiszaladtak még a faluból is (szó szerint!), maguk után hagyva a "dióverőket", amelyek szintén láthatóak az Ars-i Plébános házában! (Folytatása holnap!) Előző rész: http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/04/vianney_szent_janos_emleknapja_augusztusmaison-de-j-b-vianney-2.jpg

Szólj hozzá!

kepkivagas36_200.jpg     Ilyen pl. az az ál-látnokság, mely nem csak a közösségre veszélyes, de önmagára is ráhozhatja Isten haragját, miként olvashatjuk Jeremiásnál: „Hazugságot prófétálnak nevemben..., nem küldtem őket, nem adtam nekik parancsot, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, üres hiábavalóságot és maguk kitalálta csalárdságot jövendölnek nektek. Ezért (...) azok a próféták, akik az én nevemben prófétálnak, bár nem küldtem őket, és azt mondják, hogy kard és éhínség nem jön erre az országra, kard és éhínség által vesznek el...” (Jer 14,14-15)
„Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szerteszét a világba.” (1Jn 4,1)

Az ál-üzenetek kiválasztottjainak típusos esetei:
1) Egyes látnokok reálisnak tűnő, de kellően fenyegető képet festenek a világ és az Egyház helyzetéről. Megoldásként viszont Jézus, az Istenanya vagy újabban Szent Mihály arkangyal ajkára adva hirdetik a vallások egyenlőségét Isten előtt. És itt érhető tetten, hogy részükről egy „másik Jézus” szólíthatta meg őket, mert az Igazi ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam. (Jn 14,6) Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül. (Jn 10,9) Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik.” (Kol 2,7-8) "Vannak olyanok, akik zavarba ejtenek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen!" (Gal 1,7-8)
2) Biztosra menők azok a látnokok, aki már megtörtént eseményeket – lehetőleg katasztrófákat – neveznek meg hitelességük bizonygatására és égi lény ajkára adják e szavakat: „Ez azért történt, mert nem hallgattátok meg kérésemet...” stb. Az, hogy ők előre megmondták volna? – Ugyan bizony, mikor lehetne azt kimondani, hogy nem lesz semmi rendkívüli időjárás, szélvihar vagy csapás valahol?
3) Látnoki szerepet játszhatnak egyes, a teológiában vagy a magán-revelációkban jártas személyek is, akik a már egyházilag hitelesnek ítélt üzenetekből esetenként egyenesen az Evangéliumból mixelnek friss üzeneteket, mintegy ezáltal keltve azon igazoltság látszatát, miszerint ez „már ott is elhangzott”!
4) Sajnos vannak olyan „látnokok” akik valamely 'nagy hajó' farvizén navigálva ún. „második csatornaként” egy-egy már befejezett, de kellően népszerű (esetleg már egyházilag kivizsgált) magánkinyilatkoztatást kezdenek untalan folytatni, ugyanazon kegyelmi elnevezéssel. Sőt, esetenként ezt többen is teszik, mintegy lánc-revelációként bővítgetik azt, melyhez semmi kompetenciájuk sincs, esetleg kifejezetten lejáratják az eredeti üzenetet, akadályozva az Egyházi Hatóság kivizsgálását is!
5) Létezhetnek ún. „siker” vagy megélhetési látnokok is, akiknek valaha lehetett ugyan némi ihletettségük, akkor nyomban szétkürtölve azt a csodavárók közt – és valósnak is bizonyult –, majd ezt követően folytatták az „üzenetek” közlését, hiszen nagy érdeklődést elégíthettek ki vele, jóllehet nem kaptak "föntről" semmit! Az a "benső monológ" ami minden emberben  működik, a számukra kész "kinyilatkoztatásként" tudatosul bennük. Az ilyen, némi rutinnal bíró „permanens” látnokok köré többnyire közösségek is alakulnak, sőt esetenként példás engesztelést is folytatnak, ám feléjük a látnok képtelen bevallani, hogy valójában már megszűntek a kiváltságai! (Ha egyáltalán...!)
6) Előfordul, hogy egyszerű emberek érzelemvilágát annyira áthatja a hit szépsége (érzelmi vallásosság), hogy elismerésre méltó, mély vallásgyakorlatra készteti őket.
Az ilyenek gyakran könnyeznek egy-egy szép Igén vagy felmerülő gondolaton. Ám előfordul, hogy azt a benső monológot, amely minden ember gondolatvilágát így-úgy kitölti, azt egy idő után égi sugalmazásnak, mi több égi szózatként értelmezik! Ez azonban önmagában nem lenne baj, mert nekik kellene azokat teljesíteni, ezzel szemben másoknak hirdetik üzenetként! A benső gondolatok kavargását (ha mégoly szentesek is), befolyásolhatja a rosszra való hajlam is, egyébként sem vagyunk felruházva a tévedhetetlenség kiváltságával! Az efféle üzenetekre jellemző, hogy időben se vége se hossza, ellentétben a valódi revelációkkal, melyekkel az Égieknek konkrét ideje és célja van!
MDMtomeges karhozat_1.JPG7) Az ál-üzenetek közzététele lehet valaki(k) jó hecce is, kicsúfolandó az emberi hiszékenységet, úgymond a "keresztények butaságát". (És talán ide sorolható az évekkel ezelőtti a ún. "medjugorjei hamisnak bizonyult sürgetés is Iván látnok által, S. József atya támogatásával!") Értsük meg már végre, a  megtévesztő szellem célja a tömeges kárhozat! Hamis közvetítői által ezért kínál végtelenített imádságokat, akár napi 12 órát igénylőt, vagy több rövidet is – akármit –, csak a "domonkos" rózsafüzért ne imádkozzák a titkokkal, mert a szentolvasó egyetlen Üdvözlégyétől is megremeg a pokol (F. Bamonte)! (folyt.)

Szólj hozzá!

A végesség korlátai

     Szent Pál apostol a menny boldogságáról szólva azt mondja, hogy ott látni fogjuk az Istent: látni fogjuk Őt, amint Van, látni fogjuk színről-színre. (1Kor 13,12) A jelenések könyvében Szent János hasonlóképp írja, hogy az üdvözültek látni fogják az Úr arcát. (Jel 22,4) A szentatyák és a hittudósok egybehangzóan tanítják, hogy ez, t.i. az Isten látása lesz a mennyei boldogság leglényegesebb része, látni az Istent: ez a legnagyobb, ez a legnemesebb természetfölötti öröm, élvezet, boldogság, ami csak elképzelhető. (MFI)
     Istennek látása eszerint az ember igazi rendeltetését, lényegünk legmélyén élő egzisztenciális igényünket és ezzel önmegvalósításunkat is beteljesíti. Az ember ugyanis a teljes igazság, tökéletes szeretetközösség, hibátlan szépség és egyéb abszolút értékek birtoklására van teremtve. Ezeket azonban magától legfeljebb csak megközelíteni tudja, elérni sohasem. A személyes Istennek látására, vagyis a vele való kapcsolatra, ingyenes kegyelmi ajándék formájában maga Isten "emeli fel" az embert. Ez a különleges kegyelem alkalmassá teszi az üdvözültet arra, amire különben nem volna képes. Nos, ez az ún. "képtelenség", Szent Ágoston és több mai hittudós szerint az áteredő bűn következménye.
     Isten transzcendenciája és felfoghatatlansága a mennyországban is megmarad; a végtelent átlátni, a maga egészében megismerni és szeretetével teljesen átölelni – teremtmény – ott sem lesz képes.cielo-paraiso-de-Dios.jpg

Szólj hozzá!

     Vianney Szent János 1786. május 8-án, a Felvilágosodás korának legnagyobb sötétségében született, a Lyon melletti Dardilly-ben. A dolgos, hívő földműves szülei a Jean-Baptist Marie névre keresztelték. Édesanyja bensőséges hitben nevelte. (Képen a szülőháza) dardilly_002.jpg                                                       A francia forradalom kitörésével iszonyatos vallásellenes diktatúra vette kezdetét, amellyel kezdetét vette Franciaország elkereszténytelenítése. Föloszlatták a szerzetesrendet, elkobozták házaikat. A papság számára kötelezővé tették az ateista deklarációra való eskütételt és akik ezt megtagadták, 24 órán belül kivégezték.
     Jean-Baptist is éjnek idején titokban járt hittanórákra, ahol a kolostorukból elűzött, civil ruhát öltött apácák tanították. Első szentgyónását otthon, a szobájukban végezhette el egy papnál, aki megtagadta az alkotmányra teendő esküt. Első szentáldozásához egy homályos pajtában járult, amely elé, hogy eltereljék a hatóságok figyelmét, egy nagy szénásszekeret húztak. Hitoktatók és a papság, de még maguk a Szentségben részesülők is az azonnali kivégzéssel játszottak! Nos, ez volt a "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség"!
veni_creator.png     Az elemi iskolát megszakításokkal végezte el, mivel szükség volt munkaerejére a földeken.
     A szülők papi pályára szánták, melyben egy ismerős idős atya is támogatta és titokban fel is készítette a papszentelésre.
Ez azonban több akadályba ütközött. Egyfelől behívták katonának, ahonnan megszökött. Másodsorban az ateista diktatúra, amely eskütételhez kötötte a papi tevékenységet (és be is tartatták az istentelen direktívákat)! Harmadsorban, Jean-Baptist nagyon nehezen tudott vizsgázni, mert a tananyag latinul volt – amiként az oktatás is – és ő képtelen volt rendesen visszaadni tudását latin nyelven. Emiatt máig az a tévhit Vianney Szent Jánosról, hogy nem csak egyszerű ember volt, de buta is, persze átsiklanak afelett, hogy mint Ars-i plébános rendkívüli hatású beszédeket mondott, és a konszolidáció után, tanácsért fordultak hozzá még az állami tisztségviselők is!
fv3_fiatalon.jpg     A latinos hiányosságai ellenére, egyházi felettesei azzal az indoklással bocsátották szentelésre, hogy: ,,Jámbor lélek, ismeri a rózsafüzért, és tiszteli a Szűzanyát. A többit a kegyelem és a szíve majd elvégzi!'' (Példaadó hozzáállás lehetne ez máig is!)
     Végül Grenoble-ban szentelték pappá, olyan körülmények között, ahol a kispap távozása csak a konventi megbízottak aláíróasztala előtt volt lehetséges. És ott dőlt el, hogy még aznap kivégzik, vagy útjára mehet Júdás-tudattal!
     Szentünk azonban egy óvatlan pillanatban átugrott a kerítésen és elmenekült. Szülőfalujában bújtatta a nép és "civil" ruhában volt kénytelen járni, amit ő nagyon szégyellt. Első szentmiséjét végül 1815. augusztus 14-én mutatta be. (Folytatás holnap!)

Szólj hozzá!

136wass_530.jpg

Szólj hozzá!

A végtelen lehetőségek hazája

enewsl226.jpg

     Az üdvösség hona a valódi és végtelen lehetőségek hazája! Éppen ezért nem gondolhatunk arra, hogy a túlvilági boldogság valamikor unalmassá válhat, hiszen Isten végtelen teljességét a teremtmény nem fogadhatja magába teljesen, (tehát) ki sem merítheti. Véges természetünk sohasem eshet egybe teljesen Isten létével. Így minden beteljesülés egy még nagyobb beteljesülés kezdete. A mennyország tehát határtalan dinamikát jelent. A beteljesülés annyira kitágít bennünket – a lényünket –, hogy a következő pillanatban még jobban töltekezhessünk a végtelennel.
     Örök istenkeresők vagyunk. Találóan fejezi ki ezt Szent Ágoston: egész földi életünkön keresztül azért keressük Istent, hogy megtaláljuk; de őt keressük akkor is, ha már megtaláltuk az örök boldogságban, a mennyországban. Azért rejtőzött el előlünk, hogy keressük és megtaláljuk, de azért mérhetetlen, hogy akkor is keressük, ha már megtaláltuk.
     Az örökkévalóság nem más, mint állandó beljebb hatolás a Végtelen Istenbe. Mivel pedig a szeretet tökéletességéhez a kölcsönösség is hozzátartozik, a dicsőség fényének hatásaként az ember önátadási készsége is úgy felfokozódik, hogy örömét találja benne Isten: az emberi érett személyiség szépsége és gazdagsága mintegy gyönyörűséget szerez Istennek, aki őt éppen erre a boldogságra szánta.flores 3.jpg

Szólj hozzá!

p_-francesco-bamonte-_220.jpgRészlet Francesco Bamonte MEGSZÁLLOTTSÁG ÉS ÖRDÖGŰZÉS Hogyan ismerjük fel a ravasz kísértőt? c. könyvéből (IHTYS, Nagyvárad 2016. ‒ A/5 200 oldal)

MIÉRT ENGEDI MEG ISTEN A DÉMONOK TEVÉKENYSÉGÉT?
     A démonok ma is, akárcsak Jézus idejében, megpróbálnak tevékenységükkel befurakodni az emberbe (életébe).

Isten végtelen bölcsességében és jóságában megengedi, részben ártó szándékaik térnyerését, "hogy az ember a jóval szemben álló dolgok ellen harcolva, gyakorolja magát fultricks-of-the-mind2_280.jpga jóban" (Aquinói Szent Tamás), s ezáltal is lehetősége nyíljon a megtisztulásra és a lelki felemelkedésre. A démon tevékenységével szembeni reakciónk tehát lelki fejlődésünk eszközévé válik.
     Ily módon a démonok akaratuk ellenére is az Úr szolgái, vagy jobban mondva, rabszolgái lesznek: "Isten azért engedi meg az ördögnek, hogy megkísértsen és próbára tegyen minket, mert ezáltal érdemeinket akarja növelni, tisztábbá és nemesebbé tenni, gyorsítani akarja lépteinket a Felé vezető úton" (vö.  Aquinói Szent Tamás, Kommentár a Zsidókhoz írt levélhez, 12, 6). "Ha megkérdezik tőletek, miért engedte meg Isten, hogy a démon (lázadása után is) tovább létezhessen, ezt feleljétek: korántsem azért, hogy ártson a körültekintő és éber embernek, hanem éppen azért, hogy hasznára legyen. Kétségtelenül nem a démon perverz akarata miatt, hanem azok bátor ellenállásának köszönhetően, akik hasznukra fordítják rosszindulatát" (Aranyszájú Szent János, Harmadik szentbeszéd a démonokról).
     Isten, tehát irántunk való szeretetében, hasznunkra tudja fordítani a démonok gonosz szándékát és tevékenységét. Megengedi rendes tevékenységüket ‒ vagyis a kísértéseket ‒, ritkábban a rendkívülit is ‒ vagyis az [ördögi] fertőzöttséget, a zaklatásokat, a lidércnyomásokat és a megszállottságot ‒, hogy erényes tettekkel lehetőségünk legyen hozzá emelkedni. "Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik" (Róm 8,28), "és nem engedi meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja, hogy elviselhessétek" (1 Kor 10,13).
     Irántunk táplált mérhetetlen gyűlöletükben a démonok minden lehetőséget megragadnak, hogy lerántsanak minket magukhoz, amikor Isten megengedése folytán hatással lehetnek ránk; Isten azonban még ilyen helyzetekben is képes magához emelni minket. Isten azt akarja, hogy a mennyei boldogság dicsőségében ragyogjunk, a démonok szándéka pedig abban áll, hogy örök kárhozatba döntsenek és magukkal rántsanak minket a pokolra.
     A gonosz lélek ezért igyekszik kiismerni rossz hajlamainkat, amit rendszerint kísértéseken keresztül próbál elérni. Aquinói Szent Tamás kifejti, hogy "sajátos értelemben kísérteni annyi, mint tapasztalatot szerezni valamiről". (13) 
................................................................
13. vö. S. Th. I, q. 114, a. 2. Magyarul: A teológia foglalata, I. rész, Gede Testvérek, Budapest 2002, 800. o.
Katekézisében VI. Pál pápa így tanít: »Hogyan védekezzünk, s mi a démoni tevékenység ellenszere? ... Mindaz, ami megvéd a bűntől, az megóv a láthatatlan ellenségtől is. A kegyelem a döntő védekezés. Az ártatlanság mintegy erőddé lesz. Szent Pál az apostoli pedagógia eszközeivel élve, a katona harci felszereléséhez hasonlítva szemléltette az erényeket, melyek sebezhetetlenné tehetik a keresztényt (vö. Róm 13,1-2; Ef 6,11.14.17; 1Tessz 5,8). A kereszténynek tehát egyfelől harciasnak kell lennie; ébernek és erősnek (1Pét 5,8); másfelől olykor pedig sajátos aszketikus eszközökhöz kell folyamodnia, hogy visszaverjen bizonyos ördögi támadásokat! Jézus maga tanít erre, amikor utal az ellenszerre, "az imára és a böjtre" (Mk 9,29). Az apostol pedig kijelöli a fő irányt: "Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval! " (Róm 12,21; Mt 13,29)« (VI. Pál, 1975. november 15-i általános kihallgatás).fuljohn_roddam_spencer_stanhope_eve_tempted_530.jpg

Szólj hozzá!

349a_halal_orajaban_530.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil