Sziénai Szent Katalin egyházdoktor [1347-1380] a Dialógusában, leírja a poklot a Mindenható szavaival.
Az a bűn, amely nem nyer bocsánatot sem itt, sem odaát, az az irgalmam visszautasítása, mert ezzel a lélek nem akarja, hanem megveti irgalmasságomat. Valamennyi bűn között, amit csak elkövettek, ezt tekintem a legsúlyosabbnak. Ezért volt annyira utálatos előttem Júdás kétségbeesése, mely súlyosabb bűn volt, mint hogy elárult. Vádolva lesznek tehát a hamis ítélettel, azzal, hogy a saját bűnüket nagyobbnak tételezték fel, mint az én irgalmasságomat; ezért az ördögök büntetését kapják, és velük együtt gyötrődnek mindörökké…
A pokolban ezeknek a lelkeknek négy fő gyötrelmük van, s belőlük következik az összes többi.
Az első az, hogy meg vannak fosztva az én látásomtól, és ez akkora szenvedést okoz nekik, hogyha lehetséges volna, inkább választanák a tüzet vagy más gyötrelmet a látásomért, mint ezt a szenvedést, hogy nem láthatnak engem.
Ez a szenvedés újítja meg a másodikat, a lelkiismeret férgét, amely mindig rágja őket, látván, hogy bűneik miatt vesztettek el engem és az angyalok társaságát.
Az ördögök látása, ami a harmadik szenvedés, megkettőzi minden kínjuka, mert az ördögöket látva, őket megismerve jobban megismerik önmagukat, azaz megismerik, hogy bűneik által mire tették méltóvá magukat. Ily módon a féreg egyre inkább mardossa őket és a lelkiismeret tüze soha ki nem alszik.
Tovább növeli gyötrelmüket, hogy az ördögöt a maga formájában látják, és ez annyira szörnyű, hogy nincs az az emberi szív, amely el tudná ezt képzelni. És ha emlékszel rá, egy alkalommal megmutattam neked az ördögöt, oly rövid időre, mint egy pont, s amikor te magadhoz tértél, azt mondtad, hogy inkább választod, hogy tűzön menj keresztül, és parázson járj egészen az ítélt napjáig, mint hogy még egyszer őt lásd. És mindabból, amit láttál, még mindig nem tudod, hogy az ördög milyen rettenetes, mert az isteni igazságosság következtében ő még szörnyűbbnek mutatkozik az előtt a lélek előtt, aki – bűnei súlyossága szerint többé vagy kevésbé – meg van fosztva Tőlem.
A negyedik gyötrelem a tűz; egy olyan tűz, amely éget, de nem emészti el, a lélek létét, jobban vagy kevésbé bűneik súlyossága szerint.
Amikor véget ér az ember élete, megköttetik a szabad akarata, s így – elvesztegetvén az alkalmas időt – többé már nem szerezhet érdemeket. Ha a gyűlölet állapotában, a halálos bűn vétkével fejezik be életüket, a lélek az isteni igazságosság következtében végleg megkötözött marad a gyűlölet kötelékeiben, végleg rögződik abban a rosszban, ami az övé, önmagát mardosva; így mindig gyarapodik a szenvedésben, különösen azok gyötrelmei miatt, akiknek kárhozatát ő okozta. Ezt mutattam meg nektek az elkárhozott dúsgazdagban, amikor kérte a kegyelmet, hogy elmehessen Lázár a testvéreihez, akik még a világban éltek, és hírt vihessen a kínjairól. Ezt nem szeretetből tette, s nem is a testvérei iránti részvétből, hiszen meg volt fosztva a szeretettől, és semmiféle jóra sem tudott vágyódni; sem az én dicsőségemre, sem az ő üdvösségükre. Mondtam ugyanis, hogy a kárhozottak semmi jót sem tudnak tenni a felebarátnak, és csak káromolnak engem, mivel életük az irántam és az erények iránti gyűlöletben fejeződött be. Akkor hát miért tette ezt a gazdag? Azért tette, mert ő volt a testvérei között a legnagyobb, s ugyanabban a nyomorúságban nevelte testvéreit, amiben ő maga is élt: így oka lett a kárhozatuknak. Látta, hogy ebből további gyötrelmek származnak majd számára, mert ha a testvérei is eljutnak a rettenetes kínokra, mindig marni fogják őt a gyűlöletben, mivel életük gyűlöletben ért véget. (Vö. Szienai Szent Katalin, Dialógus 37, 38, 40. fejezet - Szent István Társulat, 1983)
