A 18. századi felvilágosodás alatt Európa történetének olyan szellemi mozgalmát értjük, amely alapjaiban az isteni kinyilatkoztatások elvetésére irányul. Egy új, Isten nélküli természetes világképet akartak bevezetni az ész segítségével, egy új kultúrát és társadalmat felépítve Isten törvényei nélkül.
A francia felvilágosulás filozófusának, Voltairenek volt a jelszava: „Tapossátok el a gyalázatost” (mármint a Katolikus Egyházat). A forradalom el is törölte a vallási ünnepeket és erősen korlátozták az Egyház tevékenységét.Immanuel Kant is megvetéssel ítélte el az Egyházat, amikor „szent őrületről” beszélt, továbbá, hogy „A felvilágosodás az ember kiszabadulása az önmagának okozott kiskorúságból". Más szóval, megszabadulás az Egyház, annak parancsai, tilalmai és tradíciói viszonylatából is.
A felvilágosodás eszköze az ész (ratio) volt. Ezzel a rációval kezdték kritizálni az Egyház tanítását.
Voltaire rájött, hogy a népet nem érdeklik a tudományos írások, tudta, hogy célzott jelszavakkal sokat lehet elérni (rágalmazás, megbélyegzés stb.). Fenti szólása („Tapossátok el a gyalázatos Katolikus Egyházat!”) folyamatosan terjedt, mely aztán a francia forradalomban véres valósággá vált.
Olvasóinak nyomatékosan ajánlotta: „Rágalmazzatok félelem nélkül, valami mindig fennakad.” Lenin is ezt mondta: „A túl sokat ismételt hazugság, igazsággá válik!” „Az összes művészetek közül, számunkra legfontosabb a film.” (Na milyen előrelátó volt!)
A múlt és a történelem hamisítása (a hazudozás) a felvilágosodás gőgjével megfertőzött elitnek alapvető ideológiává vált.
Kétségkívül, az emberi történelem egyes dátumai, az üdvtörténeti nagyságrendű csapások és küzdelmek kiinduló pontjai lettek, így az 1517 (protestantizmus); 1717 (szbdkmvesség) és 1917 (kommunizmus)! Kérdés csupán az, hogy ezek egyfelől már a végső idők jelei-e, másfelől pedig ez már az Istenanya és a sátán végső küzdelmének időszaka-e? Azt azonban látnunk kell, hogy nem csak a „végső csapások” dátumai ismeretesek, hanem a győzelmes harc stratégiai dátumai is, mint 1830 (Csodásérem, melynek eseményétől számította VI. Pál pápa a Mária-korszak kezdetét); 1917 (Fatima, a gonosz elleni harc programjának, az engesztelésnek meghirdetése) és 1961 (Szeretetláng üzenetével a „Hajnal Szép Sugaraként” (II/100) ragyogott fel a végveszélybe sodródó emberiség Reménycsillaga)! A Mária-korszak valamennyi jelenésében felismerhető Isten kegyelmi stratégiája, az elhatalmasodó bűnre adandó édesanyai elgondolás és ennek világosan kibontakozó pedagógiája. Figyelmet érdemel, hogy bár a Szeplőtelen Fogantatás dogmája csak 1854-ben lett kihirdetve, az Istenanya szinte valamennyi jelenésében Szeplőtelen fogantatására utal. 1830-ban az Általa adományozott kegyelmi eszközön, a Csodásérmen Ő áll, amint eltiporja az őskígyó fejét (a rajzolata valóságos mariológiai tanítás). Bár La Salette-ben (1846) mint könnyező Édesanya mutatja magát és mindenkit meghív a sátán elleni harcra. „Sürgős felhívást intézek a Földhöz, felhívom az élő Isten igazi tanítványait..., az emberek egyetlen és igaz Megváltójának követőit..., gyermekeimet, ...követőimet, azokat, akik nekem adattak..., az utolsó idők apostolait... Itt az ideje, hogy előjöjjenek és megvilágítsák a földet... Harcoljatok, világosság gyermekei, ti, kicsiny nyáj...”
Lourdes-ban (1858) Szeplőtelen Fogantatásként mutatkozik be. Fatimában (1917) Szeplőtelen Szívét mutatja be az emberiségnek, mint menedéket, melyre a szerveződő ateizmus és ennek folyománya a tömeges kárhozat veszélye vár, de a Szent Szűz fellebbenti a csapások elkerülhetőségének lehetőségét, melyet a bűnbánatban és a tudatos engesztelésben jelöl meg. Megígéri, hogy: végül Szeplőtelen Szíve győzni fog. A szirakuzai néma könnyek (1953) a legnyomatékosabban szemléltetik a világ helyzetét. A magyar Szeretetláng üzenetében (1961) Szeplőtelen Szíve Szeretetlángjának az egész emberiségre való kiáradásával, szintén a sátán tehetetlenné tételét ígéri. A bűnt felperzselő Szeretetláng, a La Salette-ben említett "világosság gyermekeinek" lesz a „globális fegyvere”, az engesztelés egyetemes megvalósítására: ez lesz a csoda, mely megvakítja a sátánt (vö. Szeretetláng Napló I/39; III/203).